Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-14 / 164. szám

1977. JÜLIUS 14., CSÜTÖRTÖK

Házirend

A minap történt a Balaton partján — de a Dunakanyarban is történhetett volna —, hogy átmenetileg, a nyaralás idejére szétszakadt egy olyan család, amelynek valamennyi tagja azonos vállalatnál dolgozik. A nagylány hét véigén leruccant szüleihez, de hamarosan lehűtötték jókedvét: a portás nem engedte be saját vállalatának üdülőjébe.

Részben megértem a házirend szigorát, hisz tisztaságot, rendet csak úgy lehet tartani, ha nem jön- nek-mennek az idegenek. De vajon miért számít idegennek a vállalat bármely dolgozója? Köztudott, hogy még egyetlen vállalat sincs, amely minden dolgozóját képes lenne üdültetek Nos, akkor miért rekesztik ki teljesen azokat, akik abban az esztendőben nem vagy esetleg éveken keresztül nem tudnak beutalóhoz jutni? Sokan szívesebben töltenék szabad idejüket kollégáik társaságában, mint idegen emberek között a strandon. Miért zárják el a vállalati üdülőket ezek elől a dolgozók elől?

Vajon az olyan házirendek, amelyek kirekesztik a beutalóval éppen nem rendelkező vállalati dolgozókat, nem sértik az üzemi demokrácia alapelveit? Elvégre a vállalati eredmény, amelyből az üdülőt építették és fenntartják, közös munka eredménye.

Cz. V.

LÁTHATÁS (1.)

Szülők vagy ellenfelek?

Takarékoskodó

pócsmegyeriek

Hat község 9 ezer lakója közül háromezer a tagja a Du- nabogdányi Takarékszövetkezetnek. Ez az arány jobb a megyei átlagnál. Június végén 33 millió forint volt a szövetkezetiek betétállománya. Fél esztendő alatt két és fél millió forinttal gyarapodott. A legtakarékosabbnak a pócsmegyeriek bizonyultak, másfél milliót ők helyeztek takarékba az elmúlt 6 hónapban. A különböző kölcsönök és hitelek meghaladják a 6,7 millió forintot, amelyet mintegy 1000 személynek adtak.

— Hát meg lehet ezt érteni? — kérdezi már másodszor az osztályvezető. — Két képzett, művelt ember. Értelmiségiek! És semmilyen eszközzel nem lehet rábírni őket arra, hogy társadalmi helyzetüknek megfelelően viselkedjenek.

Az osztályvezető nem tud napirendre térni a már nem éppen újkeletű „láthatási” ügy felett. Pedig látott már egyet- mást; az élmény, sajnos, házhoz jön. Állt már az íróasztala előtt dühös férj, hisztérikus anya, síró kisgyerek. Hallott kiabálást, fenyegetőzést, felcsukló zokogást, mire megtanulta, hogy ha kell, itt erélyesnek és határozottnak kell lennie.

Ritka a per

Szaporodnak a válások és ha nem is ilyen mértékben, de nő az úgynevezett láthatási ügyek száma. Dr. Varjú Klárával, a ráckevei járási hivatal igazgatási osztályának vezetőjével és dr. Szondi György gyámügyi főelőadóval beszélgetünk. A ráckevei járásban tavaly még azt mondhatták volna, hogy javul a helyzet, az idén azonban, az esetek számát és súlyát illetően, már nem lehetnek optimisták. A gyámügyesek hivatásának természetéből következik, hogy úgy vélekednek, rendben van egy válás, amíg az elvált szülők meg tudnak egyezni mindenben. Többek között abban is, hogy kinél, milyen feltételekkel marad az egy vagy több gyerek, akiket többnyire az anya nevel, mert ő az, aki szívesebben vállalja és alkalmasabb is a gondozásra. A válást mindenképpen megsíny- lik a gyerekek, de gyámügyi szempontból rendben találta- tik, ha az anya rendesen gondját viseli az utódoknak; rendben van, ha az apa rendesen fizeti a tartásdíjat; az is, ha az elvált szülők már a házasság felbontásakor megegyeznek abban, hogy a gondozó szülő akadálytalanul átadja a gyereket a láthatási joggal rendelkező másik szülőnek.

Már nincs rendben, de a gyámügyi hatóságnak még nincs joga közbelépni, amikor a láthatás rendjét a bíróság szabályozza, a szülők is elfogadták a feltételeket, s bár utóbb egyikük nem tartja magát a megállapodáshoz, a másik fél ezt nem kifogásolja, vagy legalábbis nem tesz panaszt a hatóságnál.

Ha panaszt tesz. akkor a gyámügynél kezdődik, a szétjbv Bérautó

kedvező feltételekkel

bérelhető

a mezőgazdasági betakarítási feladatok elvégzéséhez

a VOLÁN 1. sz. Vállalat

5. sz. üzemegységénél.

2,5 tonnás teherbírású,

GAZ típusú

TEHERAUTÓK DÍJKEDVEZMÉNNYEL

vouu/fj^y+mv

bérelhetők.

Felvilágosítás, szerződéskötés: Budapest IX., Táblás u. 36. Telefon: 284-872.

VOLÁN 1. sz. Vállalat 5. sz. üzemegység.

szabdalt családban folytatódik a tortúra. Egyre több elvált házaspár kerül ilyen helyzetbe; a különös azonban az, hogy az esetek szereplői között aránytalanul sok az értelmiségi foglalkozású, képzett és önmagát feltétlenül műveltnek tartó ember.

Nem adom, mert...

Az ügyek általában azzal a kijelentéssel kezdődnek, hogy: „nem adom!” Vannak esetek, amikor a gyűlölködés és marakodás a válás után is folytatódik. Vélt vagy valódi sérelmekért akarnak bosszút állni egymáson, s az elvakult bosszúállás legalkalmasabb eszköze a gyerek. Ilyen esetekben a végleges és megnyugtató megoldás szinte elképzelhetetlen. A másodfokú hatóság elé kerülő ügyek nyolcvan százalékában a gyerek gondozását vállaló, illetve erre kijelölt szülő ad okot panaszra.

Nem adom oda az apjának! — mondja a gyereket nevelő anya. Erre vagy valóban van oka, vagy ha tudja, hogy az általa felhozott ok elfogadhatatlan, akkor kifogást keres. És talál. Milliót. A leggyakoribb: „odaadtam, de ellenem neveli, ezt tényekkel tudom bizonyítani”. Esetleg igaza van, mert például hallottunk olyan esetről, hogy értelmiségi, de az olvasást csak amolyan haszontalan időtöltésnek tekintő apa azt kérdezte a „hétvégi” fiától: „te mindig csak a könyveket bújod? Olyan akarsz lenni, mint az anyád?” S ez még csak nem is a legdurvább példák közül való. A gyűlölködő szülő általában tudja, mivel lehet a hatóságoknál „operálni”.

Például elég, ha tudomására jut, hogy az apa puhatolózik, nyomoz. Amikor elviszi a gyereket egy kis nevelésre, kikérdezi: hogy vannak otthon, eljár-e esténként otthonról, kivel alszik mostanában anyuka? Vagy ha a volt felesége már férjhez ment, s az elvált férj nem tudja felfogni, hogy van méltó ember, aki a helyébe léphet, séta közben tapintatosan megkérdezi a kislányától: „anyád még mindig olyan pocsékul főz, mint azelőtt?” Aztán a kislányt minden jóval traktálja, s a gyerek rájön: anyuka csakugyan pocsékul főz...

S már meg is van az ok, fel lehet használni. A lóláb mégis sokszor kilóg, a tanács ezt többnyire észre is veszi. Például amikor a gondozó szülő kifogást keres, de nem talál, vagy csak hiszi, hogy féltenie kell az apjától a gyereket. Azt mondja: „az apja autóval jön érte, ez nagyon kockázatos, sok a baleset, mi lesz, ha meghal a gyerek?” Ha kerékpárral jön érte, az a baj. Az még veszélyesebb. Ha vonattal: „a gyerek nem ér haza idejében, halálra idegesítem magamat!” A koszt is alkalmas kifogás lehet: „a gyerek mondta, hogy nem is nagyon szereti az ottani kosztot. Még megbetegszik tőle.” A cél mindig ugyanaz: ne kelljen odaadni a láthatásra jogosult szülőnek a gyereket.

Bizonyítani nehéz. Különösen magával a gyerekkel. Fél, sír, esetleg kis sztorikat talál ki, szerepelni akar vagy túloz, de az eljárás mindenképpen felzaklatja, tehát ennek is a gyerek issza meg a levét. A tanács figyelmeztet: a látogató apa kerülje az informálódást!

Pénzbírság?

Mit tehet a hatóság, ha kénytelen-kelletlen közbe kell lépnie? Szankciók ugyan vannak a gyámügyesek kezében, de ezekkel csak akkor élnek, ha elkerülhetetlen. Van például pénzbírságolási joguk. Számos esetben kénytelenek élni vele, pedig ezt szeretik a legkevésbé, mert az ügyfelek sohasem milliomosok, tehát a gyerekre is kevesebb pénz jut. Ráadásul a megbüntetett szülőt a bírság felbőszíti, még inkább volt házasfele, a hatóság vagy éppenséggel a gyerek ellen hangolja.

A bírságtól mégis félnek, próbálják kivédeni. Például úgy, hogy a gondozó szülő azt mondja: „nem tudtam odaadni, beteg volt a gyerek”. Esetleg orvosi igazolást is hoz. De más eszközök is vannak a tanács kezében. A láthatás akadályozása esetén a nevelő szülő jegyzőkönyvi figyelmeztetést kap. Ha ez nem elég, felkérhetik az állandó bizottságot, beszéljen a szülővel. Ha ez is eredménytelen, akkor pénzbüntetést alkalmazhatnak; ez tetemesebb összeg is lehet. Súlyosabb esetben, ha a gondozásra kötelezett szülő a kiskorút bizonyíthatóan a láthatásra jogosult ellen neveli és a gyámhatósági intézkedésnek sem tesz eleget, a gyermek elhelyezésének megváltoztatására pert lehet indítani.

Van, amikor valóban helytálló a szülő 'kifogása. Hároméves kora előtt, különösen csecsemőkorban, nem is indokolt elvinni a gyereket, csak szülői megegyezésre, már a táplálási nehézségek miatt is. De ennek megint csak súrlódáshoz vezető következményei lehetnek, mert a gyerek három- és liatéves kora között arra hivatkozhatnak, hogy a gyerek nem is ismeri az apját. Előfordulhat, hogy az apa a gyerek 18 éves koráig fizeti a tartásdíjat és nemcsak érzelmi, hanem semmiféle kapcsolat nem tud kialakulni közöttük. Később az apa már nem is töri magát egy „idegen” gyerekért, hacsak nem fuldok- lik a magányosságtól...

Szerencsére ritka a per, ritka a gyermek elhelyezésének hatósági megváltoztatása. Erre csak akkor kerülhet sor, amikor a nevelő szülő életfeltéte lei a gyerek hátrányára vál toznak, vagy a szülő élet módja erősen kifogásolható.

Hatos Erzsébet (Következik:

A gyerek sínyli meg)

Könnyebb lesz a rakodás

A nehéz fizikai munkát, a gépkocsirakodást könnyíti meg az Epítőgépgyártó Vállalat Emelőgépgyárának legújabb terméke, az autórakodó daru. A gépkocsik rakodófelületére több tonnát is felemelő kisdarut a teherautó motorjához kapcsolt hidraulikus berendezés működteti. Jelenleg kísérleti gyártása folyik, a sorozatgyártás a jövő évben kezdődik.

Csikós Gábor felvétele

Importot pótló papír

A Lábatlani Vékonypapírgyárban eredményes kísérleteket végeznek annak érdekében, hogy külföldről importált termékeket hazaival helyettesítsenek. Eddig több olyan különleges papír előállítását oldották meg, amelyekkel máris jelentős import vált feleslegessé. Megkezdték például az úgynevezett o-car- bon önmásoló alappapírgyártását. Az ilyen papírral a

több példányos másolat gépesítésénél feleslegessé teszik az indigó használatát. A dohánygyárak részére is importot pótló papírféleség készítését kezdték meg. A pécsi dohánygyárral közösen oldották meg a lábatlani szakemberek a cigarettafilter burkolására szolgáló parafa- utánzatú alappapír hazai előállítását.

A

z anyakönyvvezető bimbóhoz hasonlította őket, amelyek közös rügyeket fognak fakasztani a társadalom számára és valahogyan virágba is fognak borulni szép hivatásuk felelősségével. A násznép úgy viselkedett, ahogy ilyenkor szokás; csak a tizenévesek röhögtek és csak a hetvenesek könnyeztek. Az új asszony a Piciné Panda Ica névváltozat mellett döntött. Ezekután semmi akadálya sem volt a nászúinak.

A döntés erről már régebben megtörtént Hiszen mire való az újságíró sok-sok kapcsolata? Arra, hogy így-úgy pótolja a pénzt, amely nem e szakmához ragad manapság, pláne nem az ifjú korosztályhoz. Az összeköttetés ezúttal egy erdészeti főnököt jelentett, aki így szólt Péterhez, értesülvén a közelgő frigyről:

— Van egy kis erdészlakunk Bikkmakkhá- zán. Minek mennétek, valami zsúfolt üdülőhelyre, ilyenkor nyáron? Végeredményben kettesben akartok maradni.

Hát: persze. A szerkesztőség kölcsön adta a kocsit — kegyes csalással riportutat írtak a menetlevélre —, Kerekes elvtárs, a sofőr külön engedéllyel az erdészeti úton a házig hajthatott, aminek különösen akkor örült, amikor a kátyúkból ki kellett tolni a kocsit.

Ketten egyedül! Nem kell félni attól, hogy a szülők hazajönnek, nem kell számlálni a perceket, mert Olga 7-ig adta csak oda a lakást, a szomszédba nem hallatszik át semmi — hát ez pompás volt. Nászút valóban.

S így tartott harmadnap is, amikor délelőtt 11-kor az erdészet terepjárója közeledett, s lepattant róla a főnök.

— Üdv a fiatal párnak! — kiáltotta már messziről, de a félig még bikiniben, félig már pongyolában levő Icát arcul csókolta, kétfelől, háromszor, ahogyan az elvtársi szeretet diktálja. Ezután utasította a pilótát, hogy rakodjon le a konyhában, majd félrevonta Pétert.

— Nézd, Péter gyerek, örömhírt hozok. Idejön néhány napra elmélkedni a Berilkédy elvtárs, személyesen. Nahát vele együtt lenni, az nektek egy főnyeremény, ö mindent tud aztán a megyéről, el lesztek látva tippekkel két évre. Vagy háromra. Szerény elvtárs, majd meglátjátok. Csak arra kérlek, lássátok el, mi az nektek, fiatalok vagytok és frissek. Persze hoztunk ki mindent, fácántól kezdve túrós buktáig. Bor is lesz, két demizson egyelőre, persze hár- mótoknak.

— Ica nem tud főzni — vetette közbe az ifjú férj, aki úgy érezte magát, mint amikor a repülőgép késésben landol. Fülzúgás, émelygés.

— Az a jó! — rikkantotta a főnök. — Berilkédy elvtársnak két szenvedélye van: a főzés és az adomák! Esztek abból, amit főz és me- sélgettek ízes történetkéket.

De már érkezett is egy újabb terepjáró, benne egy szikár, tekintélyes férfi, Berilkédy elvtárs személyesen. Pétert vállon, Icát arcon pas- kolta, majd azt mondta, hogy úgy fognak élni itt hármasban, mint a hajótöröttek, csak ha nincs más, eszik meg egymást.

— Kevés lesz a víz — mondotta Péter és gyorsan elindultak Icával az „alig kétszáz méterre” forráshoz. Közben megbeszélték a dolgot. Ingyen van, nemigen szólhatnak. És Berilkédy tényleg fontos ember. És rok<viszenGOMBÓ PÁL,

Nászút többesben

Pia PÉTER KALANDJAI

vésnék néz ki. És néhány nap az mennyi lehet? Három, négy — nyilván kevesebb egy hétnél. Majd meglátjuk.

Hatosban ebédeltek — az ifjú pár, a főnök, Berilkédy és a két pilóta — mégpedig óriás kínai termoszokból elővarászolt töltöttkáposztát és túróscsuszát. Bor is volt hozzá, jókedv is. Az adomák is előkerültek, előbb afféle Tóth-gyűjtésűek, majd megyei történetek, aztán sikamlósabbak, hadd piruljon a fiatalasz- szony. De nem pirult, hanem virult, ahogyan egy szép fiatal nő szokott társaságban.

Este tizenegykor a két terepjáró elindult, abban a kellemes tudatban, hogy erdészeti utakon nincs szondázó rendőr. Berilkédy mondta, hogy ő is nyugovóra tér, ahogyan az egyszeri cigány előkelőén mondta, mielőtt felkötötték. Péter és Ica is azt tették. Volna. Mert az ifjú feleség szemrehányásokat tett férjének, hogy miért rontotta a hangulatot kukaságá- val, az meg közölte vele, hogy ő nem szereti, ha a felesége örömházban érzi magát. Mindez lassan tovább bontakozott, dühösen, ám suttogva, mint ahol szomszédok vannak. A kibékülés is ennek megfelelő korlátok között zajlott le, hajnalban, ötkor.

Nyolckor Berilkédy bekiáltott, hogy kész a sonkásomlett. Megköszönték, megették, aztán mentek vízért, fáért és nézték, hogyan készül a fácánsült. Tizenegykor megérkezett a menetrendszerű terepjáró, rögtön párban. Kiderült, hogy péntek van, hét vége, néhányan ideugrottak meglátogatni Berilkédyt. Csupa fontos ember, a főorvos a kórház ügyében jött víkendezni, a gyárigazgató bemutatni az új főmérnököt.

— Mikor elmélkedik? — kérdezte valahol a sufni mögött Péter Icától.

— Jó, hogy itt találom magukat — mondotta a főnökerdész, előbukkanva a farakás mögül.

— Ne haragudjanak már, Icácska, ha ma éjjelre, csak ma éjjelre és csak akkor, ha este mindenki jól érzi magát, megkérem, engedjék át a szobát az elvtársaknak, valahogyan majd elalszanak ott egyrakáson. Maguk pedig esetleg meghúzódnak itt a sufniban, hozunk remek matracot.

Kedden hajnalban Péter azt mondta: „ne bőgj már” és öt kilométert osont a főútig, ahol megállított egy facér teherautót és megbízta (egy ötvenes ugrott rá), hogy adjon fel Pesten egy hazahívó táviratot.

A távirat a menetrendszerű terepjáróval érkezett, az állt benne, hogy betörtek a lakásukba. (Amely egyébként nem létezett.)

— A fizető vendéglátó biztosan tud valami helyet — vigasztalta suttogva a terepjáróban Péter Icát, miközben lelkesen visszaintegettek Berilkédynének és lányának. Köröttük a madarak csiripeltek, a patak csobogott és a muflonok mit sem sejtve legelésztek.