Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-05 / 131. szám

1977. JÜNIUS 5., VASÁRNAP KTünau 7 A hazánk szocialista városai­ban lakó ifjú íróknak és költők­nek pályázatot hirdetett a ka- aincbarcikai városi tanács. Az országos pályázaton Pest megyei siker is született. A második dí­jat Takács Péter kapta, aki Száz­halombattán él és mint népmű­velő dolgozik. Nyertes novellá­ját adjuk közre. Ülnek a hosszú pádon, a szerelők, horpadt táskájukon vászon­szalvéta. Kenyerükhöz érett szalon­nát, ropogós uborkát szelnek. Az olajszag beivódott a kenyérbe, a vedliő falba, s megtölti á szobát. — Ebből ennyi elég — hajtja ösz- sze a szalvétát Fitos —, nem tudom megszokni, hogy a kenyér büdös! — Itt az üveg, húzzon ki egy ha­lat — kínálja széles mosollyal Fe­jes. \ — A szardíniát sem szívlelem, hát még ezt. A szalonnát meg tudom enni naponta kétszer, akár egész télen, de, ha a kenyérnek szaga van... — Ott a kerékpárom, szaladjon el a büfébe — néz fel a rajzok kö­zül Morvád —. de pálinkát egy kor­tyot sem! — Nem merek én inni, hisz, ha a toronyból leveszekednék, rögtön azt mondanák, részeg voltam. — Hej, pedig, de elkelne egy po­hár forralt bor — dől hátra Fejes —, valamikor, emlékszem... Az élesen csörgő telefon megsza­kítja emlékezését. Fitos emeli le a hallgatót. sát, míg a mászólétrán a magasba ér. A háténak feszülő védőrácsban meg-megakad széles válla, ráborul az égre meredő létrára és kúszik felfelé. A létra végén kitámasztja térdeit, és int a fülke felé. A kö­zömbös vastömeg élénken megindul. Széllel szembe fordítja arcát, hogy csdtultjon fülében a szélzúgás. Vár­ja vajon roppan-e a túlfeszített sod­rony. Csendesen úszik arcától mé­terekre a kékre festett motor. Feltartja karját, a mozgás elcsen­desül. Először veszi le tekintetét a motorról, mióta a beemelést meg­kezdték. Alatta öt méterre feszül­ten figyelő arcok, — Induljanak! A négy férfi beáll a szűk korlá­ttok közé, megmarkolják az acélru- dakat, mintha támadásra indulná­nak. — Jöhet! — bök az égre Fejes. Morvái feltolja orrán a szemüve­gét, és int a darusnak. Megindul le­felé a súly. Kinyújtott kesztyűs te­nyere irányít minden mozgást. Csi­korogva pördül a csigakerék oda­fenn a gém csúcsában, aztán vis.z- szafelé, újra előre. A négy férfiak­ként dől hátra, ahogy érzi, hogy az ő feje fölé kerül a súly. Mikor elé­jük hintázik a motor, tüdőt rázkód- tatva eresztik ki az izgalom lehe­letét. A vasrudak megfeszülnek, egy pattanás, és a motor már a beton­bakon, a vasállványon pihen. A ru­dakat egyenként repítik te a mély­be, gyors mozdulattal öklözzék a kötelet, rögzítik a csavarokat, mint­ha attól tartanának, még kiugorhat kezük közük — Halló, itt Fitos István hegesz­tő, a négyes ... értem, kérem, igen, itt ván, azonnal szólok neki. Főnök, magát keresik — nyújtja a kagylót Morvainak. — Morvái... Jól állunk, a motort kéne beemelni, ha volna megfelelő daru ... Megpróbáltuk, de az egyik már megszakadt, nem bír ez kétsze­res súlyt, meg szabálytalan is ... Nézd, Bartos ... értem én, hogy sür­gős, de nem lehet túlfeszíteni a húrt... tizenhat óráznak hetek óta... Jó, majd nézek magamnak más munka­helyet. Elborult arccal teszi vissza a kagylót, fejébe húzza a védősisakot, és indul kifelé. Fitos szélesre tárja ellőtte az ajtót. Morvái a kerékpá­rért nyúl, és seél ellen pedálozva in­dul a darushoz. — Na, én sem megyek már reg­gelizni. — Ki az a Bartos? — fújja a füs­töt Fejes. — Az új főosztályvezető — vála­szol a sarokból Bérces. — Üj tehet, mert itt még nem láttam. —---------:----- a felé himbáló­I Elkapja I zó kötelet, Mor­---------------------- vai, nagyot lök ra jta, és kúszik lefelé. Megsimogat­ja a megszelídült jószágot, s kiabál­ni kezd. — Gyorsan, mindenki a helyére, kezdjék a hegesztést! Megeszi őket az isten hidege — fordul Fejeshez. — Tudtom, hogy merni szakad el — néz rá Fejes olajos ráncai kö­zül. — Hát a másik? — Az a darus Hány, aj.,. — le­gyint —, az mást emelgessen, nem ért az még a daruhoz. — A lány miatt szakadt el? — Nem látta, milyen hirtelen fo­gatott rá? Meg sem emelte, és cafa­tokban lógott a sodrony. — No, mindegy, a lényeg, hogy már itt van. Lehet bekötni. — Délutánra? — Ha ezt bekötötték délre, pi­henjenek és jöjjenek fel, a tálcákat kell beemelni, hegeszteni. — Maga soha nem fázik? — Maga soha nem fázik? — dör­zsöli könyökét Bérces. ■— Pedig már egy éve ő a nagy­főnök, látszik, hogy nem olvasod a falragaszokat — mutat a farácsra, ahol az utasítások sárgulnak. — Nagy hangja van — állítja meg szája előtt a falatot Kovács —, idáig hallatszott, hogy a toronynak karácsonyra termelni kell. — Gyulai fölemeli a motort. Is­merem, jó keze van, ha megtudja mozdítani, be is emeli — néz ki Fejes az előberregő darura.-------------------------- támaszkodva I A korlátra | figyelik a kö­——————— telek feszülé­sét. A túlterhelt gép engedelmesen bókol a többszörös súly aliatt. A má­sik gép a toronyinak támaszkodva kócos kötelét lógatja a jeges szél­ben. Morvái szemüvege mögé nyúl, kesztyűs kezével letörli a fagyos ár­nyékot, remeg minden része. A görrubölyded vastömeg megmoccan, aprókat hintázva úszik a torony ta­lapzata fölé. — Fejes, Bérces, Kovács, Udvaros jöjjön — szól csendesen. Szemét a fülkében ülő daruson és a motoron tartja. A négy nemezcsizmós végüg- csoszog a lépcsőn, kong a vasáll­ványzat. — Felmegyek én is — szól Mor­vái —, ha valami történne, ismerik a mesét. Amíg négyen beállítjuk a motort, addig egy lépést sem in­nen. Értik? Ha valaki a kötélen gya­núsat észlel, ordítson, hogy áll! Ki kell bírni ennek a bikának ezt a súlyt. Fitos, a rudak a helyükön vannak? — Igen, letöröl gettem róluk a je­get, nem fog csúszni. Morvái kite­kert nyakkal követi a daru mozgá­— Nem. — Akkor még jól tud aludni. — Jól, ha az asszony békén hagy, tizenhat óra munka, nyolc óra al­vás. Na, megyek. Visszafogja lépted csattogását, szeret csendesen járni, még az ilyen hangos szerelvények között is. A bá­dogosok, szigetelők lent újra mun­kához látnak, hallja, a hegesztők is pattintják a lángot, berregtetik a villanyhegesztőt. Átkerül a torony másik oldalára, a függőlétrán egv szinttel lejjebb ereszkedik, már messziről hallja Fitos hangiját. — Én a helyükben nem vállalnám, az én életem többet ér, mint ez az egész üzem. Csodálkozom, hogy még senkit sem jelentettek itt fel. hogy szabálytalanul dolgoztatnak. Ez a négy öreg meg mindent megtesz, ha szólok nekik, csak somolyognak, és azt mondják, ők nem a tanyáról jöttek. Nem féltik az életüket. Morvái csizmával megkocogtat­ja a lépcsőt, köhög egy sort, várja, míg a suttogás is elcsendesül, nem szereti a kellemetlen, meglepett ar­cokat. Aztán nyögve, topogva be­mászik a felbontott résen. Fitos rá­sandít a pajzs mögül. — Főnök, jöjjön, nézze meg. lá­tott már ilyen csövet? Fogjon egy Italapácsot és kocogtassa meg! — Mi van vele? — Itt, itt, próbálja meg! Morvái megütögeti a régi felmenő vezetéket. Az, mint a madártojás héja, olyan vékony és mállik széj­jel. — Csoda, hogy ebben még el­csordogált az olaj. — Réges-régen ki kellett volna már cserélni. Ez kész életveszély — melegedik be Fitos —, ettől az egész üzem a levegőbe repülhetett vol­na. itt, a legkeskenyebbiik oldalán húsz. Ilyet szeretnék, ilyen szép húszast. — Százig megyünk — veszi át a szót Bérces —, és aki lemarad, el­szalad egy liter borért. — így igaz. Előfordul, és a friss varratokat keadi ütögetni. A négy hegesztő egy­szerre teszi le a pisztolyt, és várja az elismerést. — Szép munka. Ládába dobja a kalapácsot, és ki­hátrál a résen. Arcába csap a fa­gyos porhó. Előkotor a zsebéből egy tábla mogyoróst, tör a sarkából egv darabot és szopogatja. A bádogoso­kat figyeli. Arcukba csapja a szél az éles lemezt, kényelmetlenül oldalaz­va kúsznak egyre feljebb és igazí­tanak hornyot horonyba. Fogcsi­korgatva forrasztják össze az en­gedelmeskedni nem akaró anyagot. Látja, a darus is lefelé mászik, el­indul feléje kettesével lépve a zu­hogó lépcsőkön. — Ezzel megvolnánk — csap a motor búbjára Udvaros —, itt az ideje, hogy bekapjunk valamit. Elindulnak a legidősebb — már túl a nyugdíj­korhatáron —, mögötte a szótlan Kovács, sarkában Bérces, aki előhúzta a lapos üveget, és körbe­adta, miikor Morvái továbbállt. Leg­hátul Udvaros, aki tizenöt évvel fia­talabb náluk, de közéjük tartozik. Még az idősebbek is öregszik po­cakja, kopasz feje miatt. A szótlan ebéd után az első ci­garettát Fejes sodorja remegős uj­jakkal. ö végez legelőbb, vékony ujjaiból pereg a dohány a hártya- papírra Nagyokat száv. Kovács a csattogó dózniival babrál. Ebben van a pénz, szdvarvég, cigaretta, gyu- fásdobozdarab. Meggyújtja a csut­ka szivart. Bérces a táskában keres­gél, előhúzza a csatost, tölt a po­hárba, ráereszti a szódát. Előveszi a munkást, de kicsit vár, míg Ud­varos finomabb, füstszűrössel kí­nálja. Fogasra akasztják a táskát jóízűen füstölnek. — Van telj dobozod? — kérdezi Udvaros. — Nincs — válaszol Bérces, és kiönti gyufásdobozából a szálakat , tömd meg eizzel! Udvaros a sajátjába rakja a gyu­faszálakat. — Egyszer már hozzon valamely!- kőtök kártyát, de fenséges lenne egyet ultizni! — szív nagyot Fe­jes. — Ital, kártya, tán még nő is ké­ne? — szól a szivarfüstben hunyo­rogva Kovács. — Nő? — dörzsöli háromnapos szakállát Udvaros —, én nem pa­naszkodom, igazán jó erőben va­gyok, de még a kártyára sem tud­nék figyelni, hetek óta csak bezu­hanok az ágyba. — Itt kint a hidegben még jólesik a pálinka, ilyenkor szalonna után a fröccs, de estére mór enni sem tudok. Az asszony csapkod, zsörtölő­dik, napok óta csöpög a radiátor, képtelen vagyok hozzáfogni. Átfá­zott'a csontom, újra érzem —nyom­kodja könyökét Bérces. — Lejöttünk szivarozni — fordul nyikorgó padostól Kovács —. min­den négy órában lejövünk, elszi- vünk egy bagót. Tehát egy nap Há­romszor. mert tizenhat órázunk. — Én szívem szerint le is feküd­nék, mint. Fitos — igazítja Udvaros a feje alá való rongyos pufajkát. Minden délben itt alszik egy órát. Betyár jó alvókája van. — Hívják le Morváit! — sodorja el idegesen homlokáról a haját Bar­tos. Rájuk sem akar nézni, mérge­sen sétál a kopogós szobában. — Majd leküldjük. ha vége a par­tinak — legyint Fejes. — Mit képzelnek maguk? —per­dül Fejes elé Bartos —, lopom én az időmet. Fiatal arcáról elfut a vér, még a füle is elsárgul, aztán belobhan az ajka. — Ezt a cinikus hangot nem tű­röm! — Hegesztett mär egyfolytában négy órát? — emeli meleg, kéK szemeit Fejes Bartosra. — Igen! — És négyszer négy órát? — Még nem! — Mi sem fogunk, ha itt kiabál. és akkor ilyen marhákat nem ta­lál, akik ezt csinálják hetekig. — Nem vagyunk küldöncök — emelkedik fel Bérces. A sisakjáért nyúl, álla alatt be­csatolja.-— Ha Morváival akar beszélni, jöjjön föl. Ügy tudjuk, maga ren­delte el ezt a munkát. Ez nem toló- zárcsere. Ilyen melót most csiná­lunk először, ha Morvái lejön, leáll minden. Ö húzta a legrövidebbet, tizenhat óra a torony tetején. ■— Először túlóra — ereszti a sű­rű kék füstöt Kovács —, majd nyúj­tott műszak, most két műszak ugyanazokkal az emberekkel. Egyenként nyomják el a megke­seredett cigarettát. Kovács pepecsel a szivarral, nyújtóznak és indul­nak. — Von még egy sisakjuk? — Van — lép a szekrényhez Ud­varos, és kiemel egy újat. Az ajtónál előre engedik. Elin­dulnak a toronyhoz erősített szer­pentin lépcsőn fölfelé. Morvái a hajlított csövek beeme­lését irányítja, látja a közeledőket, int a darusnak, leereszkedik a lét­rán. A villanymotornál várja Bar- tost. — Szervusz — nyújtanak kezet Egymásnak. — Szedd össze az embeireket! — Szóljon Fitosaknak, jöjjön min­deméi — fordul Udvaroshoz. Bartos küszködik a csípős, hideg levegővel, köhög, szemét törölgeti, egyetlen körbetekintéssel látja, hol tart a munka. — Bírják ezt a hajtást? — hajol Morváihoz. — Fáradtak. — Meddig megyünk? — néz kö­rül a gyufa után nyúlva Fejes —■, száz egy liter bor? Bólintanak, térdüket az asztalaié dugják. Fejes az asztaG szélére húz­za a dobozt, sárga körmét aláiga­zítja, s az nagyot csattan,\mikor fei- pöcköli, aztán szélesen lapjára esik. — öt — adja tovább Kovács­nak. — Majd én földobom őket. .——------------------ az érke­I Csattognak | zők, egy­" más árnyé­kába húzódva. Fülükön igazgatják a sisak alá gyűrt sapkát. Morvái Bar­tos mögé oldalaz, kerüli a szemeket, idegesen csettintget fázós ujjaival. — Emberek! — ereszti meg a hangját Bartos. — Még két hét! Ilyen helytállást! Ilyen munka... Köhög. Elnézést. Célprémiumot tűzök ki, ha huszonharmadikán estére vé­geznek a szereléssel, ötezer forin­tot kap ez a lelkes brigád. Minden megspórolt nap egy újabb ezres. Eriik?! Egy kis hajtás és karácsony­ra lesz dugipénz, amiről az asszony nem tud — emeli égre ujját. és. elé­gedetten néz körül. Jól jön az ilyesmi. Az üzemmel Indulni kell, megbénulhat a továb­bi termelés, ha kiesik ez a létfon­tosságú torony. Morvái széles válla megrándul, nézi az arcokat. Bartos ragyog, nem lát az olaj alá. Fitos izgalmában a korláthoz üti a pisztolyt, fölsistereg a fény, elkapja. — Ide figyeljen! — lép előre Fe­jes a kék motor mellől. — Ezt a munkát ránk bízták, most azt mono­ja, hogy határidő van, meg még célprémium is. Jó. Az üzem kará­csonyra kész. mi a melót megcsinál­juk. A rongyos ötezer nem kell, így nem kell! De, ha végeztünk, kér­jük a munkakönwer. — De, emberek, értsék meg, én elhiszem, hogy ez kevés, de mar kimerítették a túlórakeretet, es mennyit kellett ezért is veszeked­nem — néz megütközve. — Mi megértjük, hogy kell az üzem — közeleg Bérces —, de ezt a nevetséges trükköt nem veszi be a gyomrunk. Mi nem vagyunk dedó­sok. befejezzük a tornyot és. kilé­pünk. — Mit akarnak? — Nyolcórás munkanapot, hogy kipihenjük magunkat — magyaraz Udvaros. Ha végre ágyba kerülök, ügy éb­redek, hogy a karjaim zsibbadnak, pedig pár éve még a fejem fölé lök­tem egy mázsát. Húsz éve heg esz­tek, de ilyen cudtar hónapom nem volit még. Miért állt hetekig jó idő­ben megbontottan a torony? — Anyagot kellett rendelni, ter­vet készíteni. Itt huszonegy üzem­mel kell összhangban működni. Előkotorja a cigarettát, már a szá­jába igazítjai — Ne gyújts rá! — fogja meg a karját Morvái —, rossz a szélirány. —- Mi van? — Itt nem tehet rágyújtani. A he­gesztési körzetekben tudjuk csiak mérni a gázkoncentrációit. — Megduplázom a prémiumot és... — Hagyd el — ingatja a fejét Morvái —, meleg tea kéne. jó mi­nőségű hegesztőpálca... — Na, indulás — csettint nyel­vével Kovács. Udvaros megfogja Fejes karját, és elindul mindenki.-------------------------------( jtögeti kesz­A korláthoz | tyűjét Mor­--------------------------------• vai és nézi, ho gy zörgetik a vasrácsot a nehezen hajló lábak. — Nem irigyelnek — kezdi Bar­tos —, hogy tudod irányítani őket?- Gyere ki egy napra, és meglá­tod. — Azit hittem, azért verekszel te minden pénzosztásnál, mert ezen mú­lik nálatok minden, — Verekszem, mert megérdemlik. — Mit gondolsz, itthagyják a cé­get? —• Mérget vehetsz rá, és én Is ve­lük tartok, ha hívnak. Megigazítja, alulról fölfelé rántja kezét, megüti ujjával a kiálló do­bozt, magasra pördül, botladozik, majd lapjára dől. — Nem így keli ezt csinálni. Ti ezt nem értitek, megvan ennek a módja — magyaráz Bérces —, fino­man kell ezzel bánni. j------------------------------- dobogás hal­| Azablaknal | latszik,majd ' felnyekereg az ajtó. Kedvetlenül fordulnak hátra. A vasalt nadrágos férfi té­tován néz körül — Maguk a szerelők? — bök az ablak felé. — Mi volnánk — válasizol ká­szálódva Udvaros. — Jó napot! — dördül fel Ko­vács, s Udvaros visszaereszkedjk. — Jó napot, Bartos főosztályveze­tő vagyok — biccent fejével. Miért itt tartózkodnak, és nem odafenn, a szerelésen? Nincs már ebédidő — néz órájára — Pöckölgetünk — szól kenetlen hangon Fejes —, tessék csak nézni, milyen egyszerű. Bök egyet a gyufán. — így öt, igy tíz — forgatja —, c35äö ll-o Durkó Gábor grafikája Takács "Péter Pöckölgetők Gödöllő a lépcsőn egymás után. Elöl Eeiex.

Next

/
Oldalképek
Tartalom