Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-24 / 147. szám
Közlemény az MSZMP 1977. június 22-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1977. június 22-én Kádár János elvtárs elnökletével kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai és a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: O Gyenes András elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót; O v Borbély Sándor elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a párttagsági könyvek cseréjének végrehajtásáról szóló összegező jelentést; O Övári Miklós elvtársnak, a Politikai titkárának előterjesztésében a kulturális I. A Központi Bizottság áttekintette a nemzetközi helyzetet. Megállapította, hogy bár a szélsőséges imperialista körök megélénkült tevékenysége következtében az enyhülési folyamat lelassult, a nemzetközi élet fejlődésének meghatározó irányzata változatlanul a békés egymás mellett élés, az enyhülés, t A Központi Bizottság rámutatott: az em- " bari ség jövőjének sorsdöntő kérdése a világbéke megőrzése. Minden nép alapvető érdeke a katonai költségvetések csökkentése, a fegyverkezési hajsza megfékezése, a nukleáris fegyverkísérletek teljes eltiltása, a tömegpusztító fegyverek minden fajtájának megsemmisítése, új tömegpusztító eszközök előállításának megakadályozása. A Magyar Népköztársaság a testvéri szocialista országokkal együtt támogatja a leszerelési világértekezletnek és — ehhez vezető lépésként — az ENSZ leszerelési kérdésekkel foglalkozó rendkívüli ülésszakának megtartását. A Központi Bizottság ismételten hangsúlyozta egyetértését a Szovjetunió konstruktív leszerelési javaslataival, kezdeményezéseivel. Kifejezte a magyar kommunisták, egész népünk óhaját és bizakodását, hogy a hadászati fegyverek korlátozásával foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalásokon a realitások figyelembevételével és az egyenlő biztonság elvének tiszteletben tartásával sikerül újabb megegyezésre jutni. 2 A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy * a nemzetközi enyhülés kiterjesztésében nagy jelentőségű az európai földrész biztonságának megszilárdítása. A helsinki értekezlet óta eltelt időben megkezdődött a záróokmány ajánlásainak megvalósítása. Újabb erőfeszítések szükségesek az államok közötti politikai kapcsolatok, a bizalom további erősítéséért, a megkülönböztetésektől mentes gazdasági együttműködés bővítéséért, a kulturális együttműködés fejlesztéséért, a népek közeledéséért. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság kész konstruktív módon hozzájárulni a belgrádi találkozó munkájához, kifejezte reményét, hogy a jugoszláv fővárosban június 15-én megkezdődött tanácskozás eredményesen, készíti elő az érdemi tárgyalásokat. 3 A Központi Bizottság tájékoztatást lca- * pott legutóbbi külpolitikai lépéseinkről. Megállapította, hogy a helsinki záróokmányban foglaltak valóra váltását, az európai biztonságot és a különböző társadalmi rendszerű államok együttműködését jól szolgálták hazánk és az egyes tőkésországok közötti magas szintű találkozók. Kádár János elvtársnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának az Olasz Köztársaságban tett hivatalos látogatása erősítette a két ország széles körű kapcsolatait. Az olasz politikai élet vezetőivel folytatott tárgyalásokon kifejezésre jutott a kölcsönös készség az együttműködés továbbfejlesztésére. Kádár János látogatása VI. Pál pápánál, a Magyar Népköztársaság és a Vatikán kapcsolatának jelentős eseménye volt. A látogatáshoz kedvező feltételeket teremtett, hogy különböző világnézetű emberek egyaránt érdekeltek Európa és a világ békéjének megőrzésében, valamint az, hogy hazánkban az állam és az egyház viszonya rendezett. A jól fejlődő kétoldalú kapcsolatok szélesítését előmozdította Rudolf Kirchschläger osztrák államfő magyarországi látogatása, valamint Lázár György miniszterelnök finnországi útja. Az európai együttműködés ügyet eredményesen szolgálta a magyar és a norvég miniszterelnök tárgyalása. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatása szorosabbra fűzte országaink, népeink barátságát és együttműködését. 4 A Központi Bizottság az európai bizton- * ság és együttműködés kérdései mellett nagy figyelmet szentelt az afrikai nemzeti felszabadító mozgalomnak. A magyar kommunisták, a magyar nép határozottan elítéli az Etióp Köztársaság, az Angolai Népi Köztársaság, a Mozmabiki Népi Köztársaság elleni provokációkat, fegyveres támadásokat. Megerősítette szolidaritását a zimbabwei, a namibiai, a dél-afrikai népeknek a szabadságért, a faji megkülönböztetés ellen folytatott harcával. 5 A Központi Bizottság megelégedéssel ál- * lapította meg, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt tovább erősítette internacionalista kapcsolatait a testvérpártokkal. A Magyar Szocialista Munkáspárt^ és a Román Kommunista Párt, a Magyar Népköz- társaság es a Román Szocialista Köztársaság együttműködésének szélesítését, a két ország népei közti sokoldalú kapcsolatok elmélyítését jól szolgálta Kádár János és Nicolae Ceausescu elvtársak Debrecenben, illetve Bizottság tagjának, a Központi Bizottság politika időszerű kérdéseiről szóló jelentést. Nagyváradon lebonyolított baráti találkozója. A Központi Bizottság nagyra értékelte azokat a megállapodásokat, amelyek megkötése hozzájárul a két ország együttműködésének továbbfejlesztéséhez a gazdasági, kulturális és más területeken. Megállapította, hogy a tárgyalások megerősítették a két ország érdekazonosságát a szocializmusért és a békéért folyó harcban. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy jól fejlődnek a Magyar' Szocialista Munkáspárt és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége baráti kapcsolatai, a Magyar Népköztársaság és a szomszédos Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság sokoldalú együttműködése, erősödik a két ország népeinek barátsága. Az együttműködés szélesítéséhez, a barátság erősítéséhez eredményesen járult hozzá Sztane Dolanc elvtársnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnöksége Végrehajtó Bizottsága titkárának látogatása hazánkban. Kétoldalú pártkapcsolataink fejlesztését és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének ügyét szolgálták az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának megbeszélései az olasz, az iráni, a kolumbiai és a perui testvérpárt első titkárával, továbbá az MSZMP képviselőinek találkozói a szovjet, a lengyel, a belga, a finn, a francia, a japán, a koreai, a norvég és a svéd kommunista párt vezetőivel. Jelentős esemény volt Luis Corvalán elvtárs látogatása hazánkban, amelynek során a magyar nép ismételten kifejezte szolidaritását a chilei testvérpárttal, a népelnyomó fasiszta junta ellen küzdő haladó chilei erők harcával. Z A Magyar Szocialista Munkáspárt fon- tóénak tartja a szocialista-szociáldemokrata mozgalom pártjaival folytatott rendszeres eszmecserét a közös érdekű kérdésekben, a béke és a biztonság megszilárdítása' érdekében. Ezzel a törekvéssel összhangban került sor az elmúlt időszakban az MSZMP képviselőinek találkozóira a Belga Szocialista Párt, valamint a Francia Szocialista Párt vezetőivel. II. A Központi Bizottság értékelte a párttagsági könyvek cseréjének végrehajtását, és megállapította: 1 A XI. kongresszuson elhatározott tag- * könyvcserét a pártszervezetek — a Központi Bizottság 1975 októberi határozatában foglalt előírásokat érvényesítve — gondosan készítették elő, az időszerű politikai, gazdasági. ideológiai, kulturális teendőik egyidejű elvégzésével nagyfokú szervezettséggel bonyolították le. A tagkönyvcsere jól szolgálta a párt felkészítését a kongresszus határozataiban és a programnyilatkozatban megfogalmazott feladatok megoldására. A párt tagjaival folytatott beszélgeté- * sek nyílt, őszinte eszmecserék voltak politikánkról, a kongresszusi határozatok megvalósításáról, a párttagok kötelességeiről, a párt életéről, valamint közéletünk minden fontos kérdéséről. A Központi Bizottság megállapította, hogy a párttagság az egyéni beszélgetések során is reálisan, nagy felelősséggel nyilatkozott a párt politikájáról és annak megvalósulásáról. A párt eszmei, politikai, szervezeti egysége szilárd, érvényesülnek a lenini normák, a kommunisták lelkiismeretes, példamutató munkával vesznek részt a szocialista építés feladatainak megoldásában. A Magyar Szocialista Munkáspárt eredményesen tölti be társadalmunkban irányító, vezető szerepét. O A Központi Bizottság a tagkönyvcsere politikai tapasztalatai alapján a következőkre hívja fel a figyelmet: — Továbbra is nagy gondot kell fordítani a pártépítő munkára. A pártba jelentkezők elé magas erkölcsi és politikai követelményeket kell állítani. A tagfelvételi munkát annak tudatában kell folytatni, hogy a pártot körülveszik a szocializmust meggyőződéssel építő szimpatizánsok széles tömegei. Közülük egyéni elbírálás alapján — minden mechanikus kategorizálást mellőzve — a munkások, mező- gazdasági dolgozók, termelőszövetkezeti parasztok, értelmiségiek és alkalmazottak legjobbjait kell párttaggá nevelni. — A párt belső életét bevált gyakorlatunk szerint, a lenini normák alapján kell tökéletesíteni. Ennek fontos eleme, hogy minden párt- szervezetben mindenkor biztosítani kell a párttagok személyes véleményének szabad kifejtését, és erre a vezetőségnek munkájában támaszkodnia kell. Az évenkénti beszámoló taggyűléseket úgy kell előkészíteni, hogy a párttagoknak módjuk legyen a fontos politikai kérdésekben véleményt nyilvánítani, s emellett személyes gondjaikat is megbeszélni. (Folytatás a 3. oldalon.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI T£ XXI. ÉVFOLYAM, 147. SZÁM Ara SO fillér 1977. JÚNIUS 24., PÉNTEK Befejezte munkáját a KGST 31. ülésszaka Lázár György hazaérkezett Varsóból Varsóban csütörtökön beíe- I jezte munkáját a Kölcsönös! Gazdasági Segítség Tanácsa 31. ülésszaka. A tanácskozás záróaktusaként a delegációkat vezető kormányfők, köztük Lázár György, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke, aláírták az ülésszak munkájáról készült jegyzőkönyvet. A tanács határozata értelmében az ülésszakról szóló hivatalos közleményt későbbi időpontban hozzák nyilvánosságra. Az aláírást követően Piotr Jaroszewicz, a vendéglátó Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke méltatta a tanácskozás jelentőségét, majd befejezésül Mama Manescunak, a KGST soron következő 32. ülésszakát rendező Románia miniszterelnökének adta át a szót. A KGST Végrehajtó Bizottságának soros elnöke Mihai Marinescu román miniszterel- nök-helyetes lett. (Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök szerdai felszó- lalását és dr. Szekér Gyula nyilatkozatát az ülésszak munkájáról a 2. oldalon ismertetjük.) Csütörtökön délután haza- ! érkezett Varsóból a magyar delegáció. A küldöttséget Lázár György, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja vezette. A delegáció tagjái voltak: Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes, hazánk állandó K G ST-képviselő je, Ajtai Miklós, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Rácz Pál külügymi- nlszténiuimi államtitkár, Szita János miniszterhelyettes, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője és. Meisel Sándor, a Ma-, gyár Népköztársaság állandó KGST-kép viselőjének helyettese. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ácséi György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Púja Frigyes külügyminiszter, Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, Várkonyi Péter államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője. Ott volt Jerzy Zielinski, a Lengyel Népköztársaság bu- dapesti nagykövetségének kö- vettanácsosa. Kádár János fogadta az NSZK budapesti nagykövetét Kádár János, a Magyar Szó-| Német Szövetségi Köztársaság cialista Munkáspárt Központi rendkívüli és meghatalmazott Bizottságának első titkára fo- nagykövetét. A látogatást a gadta Hermann Kerstinget, a ' nagykövet kérte. Félév előli a Taurus váci gyárában Öj gépeken profilszalag, gumipadló — Rosszul kezdtük az évet, az első három hónapot mindössze 85 százalékos tervteljesítéssel zártuk — mondja Dora Péter, a Taurus Gumigyár váci gyárának főmérnöke, amikor megkérdeztük: tudják-e teljesíteni első félévi tervüket. — A lemaradást főként — és ez nem külső tényezőre hivatkozás — anyagellátási gondok okozták. A gyár zömében tőkés importból származó alapanyagot használ föl. A Taurus váci gyám négy fő termékre szakosodott. Készítenek ragasztóoldatot, méretes gumipadlót — amelynek jelentős hányadát tőkéspiacra küldik, de jut belőle például a metróépítéshez és a mezőgazdasági igények kielégítésére is; gyártanak gumi profilszalagot — a járműipar és az építőipar számára —, valamint tetőszigeteléshez használható gumilemezt. Utóbbi termékből különösen a házgyári építkezés emelkedő üteme miatt növekedett a kereslet. Bár víztárolók, öntözőberendezések bélelésére a mezőgazdasági üzemek is nagy mennyiségben rendelnek. Megtudjuk, hogy az év eleji rossz rajtot jó ütemű, folyamatos termelés követte áprilisban és májusban, sikerült is pótolniuk a lemaradás jó részét. Természetesen nem csökkent az iram e hónapban sem. — Féléves eredményeinkről még nem beszélhetek — folytatja a tájékoztatást Dora Péter —, ám az eltelt öt és fél hónap kedvező képet mutat. Ha nem is tudunk teljesíteni mindent, de 97—98 százalékos tervteljesítésre számíthatunk. Az év első hat hónapjában 2500 tonna ragasztóoldat, 55 ezer négyzetméter méteres mezőgazdasági gumipadló, 150 ezer négyzetméter tetőszigetelő lemez, valamint 520 tonna profilszalag gyártását terveztük. — Javult-e a gyár létszámhelyzete? — Üzemünk kívül esik a városon, s ez kedvezőtlen helyzetet teremt számunkra. Kevesen járnak ki Vácról, hiszen bent is sok a munka- alkalom. Fizikai dolgozóink nagy része sződligeti, gödi lakos, de bérelt autóbusszal Nógrád megyéből is szállítunk munkásokat. Hosszú évek gyakorlata már, hogy az év eleji létszámcsökkenés lelassul, stabilizálódik a gárda, s ez már önmagában is létszámjavulást jelent. — Terveztek-e az első félévre nagyobb mérvű műszaki fejlesztést, beruházást? — Az elmúlt esztendő jelentős volt a gyár életében: 71 millió forintos nagyberuházást hajtottunk végre. Ezzel valójában a tervidőszak első évében sikerült megfelelő alapot teremteni a termelés felfutásához. a jó minőség biztosításához. Vásároltunk többek között a profilszalaggyártás korszerűsítésére egy olyan nagy teljesítményű, modern berendezést, amelynek éves kapacitása 1200 tonna. Hasonlóan termelékeny — a hengerüzemben beállított — komplett keverőmű is, amely éven, te 800 tonna mezőgazdasági gumipadló préselésére képes. A Taurus Gumigyár váci gyára 430—440 embernek ad munkát. Az, hogy a munkásokat nem éri semmi váratlan intézkedés, hogy kikérik vé- 1 élményükét valamennyi őket érintő kérdésben, nagy segítséget jelent a gyár vezetésének a tervek végrehajtásához. Az első félévben 207,7 millió forintos termelési értéket irányoztak elő, várhatóan néhány millió forinttal azért elmaradnak. D. Gy. A moldavai békebizottság magyar kitüntetése A kisinyovi béketalálkozó csütörtöki napján a Moldavai SZSZK békebizottságának átnyújtották a Magyar Békemozgalom kitüntető jelvényét, azért az aktivitásért, amelyet a moldavai békebizottság fejt ki a békemozgalomban és a magyar—szovjet barátság fejlesztésében. A kitüntetést Darvasi István, az Országos Béketanács alelnöke adta át, aki a kisinyovi találkozón részt vevő magyar küldöttséget vezeti. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta dr. Beck Jánost, hazánk első, a Kolumbiai Köztársaságban akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Joshua Nkomo elnök vezetéséved a Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a Zimbabwei Hazafias Front küldöttsége. Joshua N komét és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke fogadta. Ezt követően a HNF OT Belgrad rakparti székházában megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a Magyar Szolidaritási Bizottság és a Zimbabwei Hazafias Front vezetői közötti )