Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-22 / 145. szám

Válasz cikkünkre Bővítik az intézetet APES T ME G Y E I H í RL A P KÜLONKI AD ASA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XXI. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1977. JÜNIUS 22., SZERDA Milyen módszerekkel, mennyire eredményesen? Pártirányítás a mezőgazdasági üzemekben Egy járási vizsgálat megállapításai Már tervezik A lapba«/ megjelent cikk nyo­mán, tájékoztatásként közöl­jük, hogy a városi tanáccsal 1974 júliusától tárgyaltunk a Vácott létesítendő új óra- és ékszer bolt ügyében. Korábban szóba került olyan megoldás, hogy az új ABC Élelmiszeráruház megnyitása után megkapjuk a Szabadság tér 4. szám alatti — időközben megszűnt — 142. számú bolt helyiségeit. A tárgyalások 1977-ben ve­zettek végleges eredményre: a Széchenyi utca 10/12. számú ingatlanon létesítendő óra- és ékszerbolt tervezése megkezdő­dött. A tanácstól kapott informá­ciónk szerint, az építkezés elő­reláthatólag 1979-ig befejező­A váci járásban érdekes ar­culatváltozás következett be Dunakeszi várossá nyilvání­tásával: az ipar nagysága csökkent és a járás jellegé­ben mezőgazdaságivá vált. Ed­dig is a termelőszövetkezetek tevékenysége határozta meg a terület további fejlődését, s az most sokkal nagyobb hang­súlyt kapott, ezért vizsgálta meg a közelmúltban az MSZMP váci járási bizottsá­ga a mezőgazdasági üzemek pártirányításának tapasztala­tait, mindenekelőtt azt, hogy a pártszervezetek milyen mód­szerekkel, milyen eredmé­nyességgel segítik a terme­lő gazdaságokat? A vizsgálat vezetői hangsú­lyozták, a pártirányítás eredmé­nyességét nem az dönti el, hogy milyen részletesség­gel foglalkozunk a ter­melés kérdéseivel, hanem az, hogy a párthatároza­tok mennyire tükrözik az alapvető gazdaságpoliti­kai célokat és a gyakor­latban vérrehajtják-e őket? A megállapítások szerint, az állami gazdaságban és a 11 termelőszövetkezetben műkö­dő pártszervezetek gazdaság- politikát irányító munkája megfelelő, az átfogó, megha­tározó döntések előtt egyre rendszeresebben kikérik a párttagok véleményét. A községi pártbizottságok és pártvezetőségek folyama­tosan irányítják az állami gaz­daság és a termelőszövetkeze­tek politikai életét, a párt politikájának végrehajtását azonban a mindennapok mun­kájában, a termelőszövetkeze­tek kommunistá vezetői és párttagjai biztosítják. Különösen fontos a szocia­lista brigádokkal való fog­lalkozás. A brigádvezetők részvé­telével, negyedévenként tanácskozást szerveznek, megbeszélik a termelés legfontosabb feladatait, sikeres teljesítésükre moz­gósítanak. Jelentős munkát végeznek a szocialista munkaverseny szer­vezésében, értékelésében és a cselekvési programok teljes megvalósításába n. A pártirányítás egyik fon­tos eszköze a beszámoltatás. Legfőképpen a gazdasági ve­zetőket kérik számon a párt- bizottságok a munkáról. A be­számolókon áttekintik a me­zőgazdasági fő ágazatok hely­zetét, ismertetik az eredmé­nyeket, felsorolják a gondokat és a további feladatokat. Az alapszervezetek is beszá­moltatják a termelőszövetke­zetek vezetőit a terv időará­nyos végrehajtásáról, így vá­lik lehetővé, hogy a hiányos­ságokat még időben pótolhas­sák. Fontos szerepet kaptak a pártvezetőségek,' amelyek összegyűjtik az alapszerveze­tek által feltárt hibákat, és azokat a kijavítás módjairól szóló javaslataikkal ellátva tárják a termelőszövetkeze­tek vezetőségei elé. Az alapszervezetek, a gaz­dasági vezetők beszámoltatá­sán túl, számon kérik az üzemegység-vezetők tevékeny­ségét is. A számonkérések eredményeként, termelőszö­vetkezeteinkben a munka szín­vonala és időbeni telesítése még fokozottabb hangsúlyt kapott. A feladatok elvégzése a pártszervezetektől aktív, fo­lyamatos politikai tevékeny­séget követel. Mindenekelőtt az a fon­tos, hogy a pártszerveze­tek^ termelést segítő és el­lenőrző munkája még terv­szerűbbé váljék és színvo­nala továblj emelkedjék. A tapasztalatok szerint, a pártszervezetek jól igazodnak a megnövekedett követelmé­nyekhez. Aktívabban vettek részt a termelőszövetkezetek éves terveinek kialakításában. A cél az volt, hogy a gazda­sági döntésekben a pártszer­vek határozatai kifejezésre jussanak, a törvényes előírá­soknak és a dolgozóik érdekei­nek megfeleljenek. A pártszervezetek megtár­gyalták a Központi Bizottság 1976. december 1-i, a népgaz­dasági terv kitűzött főbb cél­jairól szóló határozatát. Szük­ségesnek tartották, hogy a szövetkezetek éves terveit a dolgozók minél szélesebb kö­rű bevonásával készítsék el. A tervek jóváhagyása előtt az üzemrészekben gyűlé­seken, pártcsoport-érte- kezleteken vitatták meg és alakították ki a végleges elképzeléseket, figyelem­be véve a dolgozók javas­latait. A politikai és gazdasági ve­zetők munkakapcsolata ered­ményes. A vezetőknek nagy segítséget nyújtanak a jól működő pártcsoportok, me­lyek a legközvetlenebbül részt vesznek a termelésben: olyan gondokra tudnak rámutatni, amelyek megszüntetése segíti a hibák kijavítását. A termelőszövetkezetek pártszervezetei gondosan fel­készültek a különböző ren­dezvényekre, jól kiaknázták a taggyűléseken, pártnapokon zárszámadó és tervtárgyaié közgyűléseken kínálkozó le­Csütörtöktől vasárnapig Ifjúsági találkozó Hatodszor rendezik meg a Gödöllő járásbeli Veresegyhá­zon, holnaptól, június 23-tól 26-ig, gazdag programmal, vál­tozatos tartalommal a hagyo­mányos nyár eleji ifjúsági ta­lálkozót. A váci járásból a Szobi Iro­dalmi Színpad Lázár Ervin: A hétfejű tündér című művét mutatja be, Bálint Lajos ren­dezésében. A Vámosmikolai Színjátszó Kör Nóti Károly: A butaság széruma című bohó­zatával lép pódiumra. Rende­zők: Kiss Dezső és Kämmerer József. A szavalok versenyére Vác. TÓI, Szobról, és Verőcemaros­ról jelentkeztek. Az amatőr képzőművészek és fotósok kiállítását Dániel SBUá VEBESIttYHCZ Kornél festőművész, a Szőnyi István Múzeum igazgatója nyitja meg. A nyerteseknek felajánlott juta'mak között van a Váci Já­rási Hivatal művelődési osztá­lyának díja, s a Váci Járás KISZ-bizottság díja is. P. hetőségeket a termelési fel­adatokra való mozgósításban. A pártszervezetek megál­lapították, hogy csak akkor dolgoznak hatékonyan, ha az idei gazdaságpolitikai felada­tok helyi végrehajtásán túl, a termelést segítő és ellenőrző tevékenységük során foglal­koznak a munka- és üzem- szervezéssel, a dolgozók mun­ka- és életkörülményeivel, melyekről rendszeresen be­számoltatják a gazdasági ve­zetőket, ha rendszeresen meg­vizsgálják az anyagi és erköl­csi ösztönzéssel összefüggő ten­nivalókat. A továbbiakban nagyobb jelentőséget kap a kom­munista vezetők és be­osztottak példamutatása, továbbra is fontosnak tart­ják a szakmai és a politi­kai műveltség fokozását, elmélyítéséi. A kitűzött cél maradékta- an megvalósítása érdekében, íövetkezetesen fellépnek a -endfoontókkal, a munkafe­gyelmet megsértőkkel szem- Den. Még szélesebb körben sell megnyilvánulnia az egy­máson való segítésnek, az egy­másért való tenniakarásnak. melyben a szocialista brigá­dok az élenjárók. A pártirányítás előtérbe ke­rült a mezőgazdasági üze­mekben. A pártszerveknek és gazdasági vezetőknek sikerült j termelőszövetkezeti tagság­gal idejében megismertetniük íz idei feladatokat, s minden lel arra mutat, hogy egysége­den értelmezik. elfogadják >ket, vállvetve dolgoznak va­lóra váltásukért. Kő-Szabó Imre Az évtized végére - tizenkétezer juh Jelenleg körülbelül 7 ezer juhot nevelnek a váci járás közös gazdaságaiban. Ügy ter­vezik, hogy 1980-ig 12 ezerre növelik az állatok számát a juhászatokban, s egyszerű tár­saság keretében, szakosítják a taggazdaságokban a juhte­nyésztést. dik. Öra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat Bognár Endre igazgatóhelyettes Farkas János osztályvezető Dunakeszin, a 201. számú Gárdonyi Géza Ipari Szakmun­kásképző Intézetet újabb épületszárnnyal bővítik a 31. számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Az épületben tanműhe­lyek és szociális létesítmények kapnak helyet. Képünkön: a Kö- zépmagyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat Tóth Géza szo­cialista brigádja a lefektetett csatornavezeték árkát betemeti. Ifj. Fekete József felvétele Megrakott gépkocsik A zöldborsó gyors, jó minőségű feldolgozásáért Három műszakbantöbb mint hatszázan Alig több, mint két hete a termelőszövetkezetek és álla­mi gazdaságok nyersanyaggal megrakott gépkocsijai kanya­rognak Dunakeszin, a Gyü­mölcs- és Főzelékkonzervgyár udvarán. Varga Lajoé termelési osz­tályvezető-helyettest kérdez­tük meg a jelenlegi tenni­valókról. — A legnagyobb erőfeszí­tést kétségkívül a zöldborsó gyors, jó minőségű feldolgo­zása jelenti. Figyelemmel a vártnál kevesebb cseresznye- és meggytermésre, a borsófel­dolgozás döntően kihat a vál­lalat gazdasági terveinek tel­jesítésére. S mert ezt minden szocialista brigád, munkás jól tudja, nagy szorgalommal és túlmunkavállalással dolgozik. Ha az időjárás kedvező lesz, a vállalat több mint S09 vagon készterméket állít elő, amelyre nemcsak a belföldi, hanem a tőkés kereslet is nagy. A dunakeszi gyárrészleg­ben, három műszakban és két vonalon, több mint hatszáz dolgozó munkálkodik. A bu­dapesti, Földváry utcai gyár­részleg a kevés eper feldol­gozásával és a bébiételgyár­tással egyidejűleg, több mint 120 vagon borsókonzerv elő­állítására vállalkozott. A mo­sonmagyaróvári munkások 250 vagonnyi zöldborsót kon­zerválnak. Természetesen az állandó munkások mellől nem hiányozhatnak a szorgos diákkezek sem. A központi gyárrészleg el­érte a napi 15 vagonos terme­lést. A csúcsidőben ennél több nyersanyag földolgozása is lehetséges. A zöldborsó egyelőre jó ütemben, minőségben és nagy mennyiségben ér­kezik, zártfalú konténer­ládákban, nyolc gazdaság­ból. Ha a második vetés idejé­ben beérik, a földolgozás június 10-ig folyamatos lesz, s minden remény megvan ar­ra, hogy a korábbi évek ter­melési eredményeitől elté­rően, teljesül a borsóátvételi terv. Slcotnyár Ferenc Napi két-három óra gyakorlással Siker Nyíregyházán és Abonyban Bélák Erzsébet, a dunakeszi 3. számú általános iskola 6/C. osztályos tanulója öt éve ta­nul zongorázni. P. Domoszlai Erzsébet zeneiskolai tanárnő­től, aki az idén kapta meg a Szocialista kultúráért kitünte­tést. Az ötéves munka, a napi 2—3 órás gyakorlás most meghozta az első sikereket. — A nyíregyházi zongora- versenyre későn kaptuk meg a meghívást, ezért egy hónap alatt kellett felkészülnöm — mondja el Erzsébet a történe­tüket. —; Harminchétén pró­báltunk szerencsét, az ország minden részéből, tizenheten jutottunk a döntőbe., Nagy Róbert, a Ki mit tud? máso­dik helyezettje lett a győztes és én a második. Ezen a verse­nyen Bartók Medvetáncát és Balassa Két hallgatóját ját­szottam. — A másik verseny Abony­Jegyzet Rajtuk senki sem segít Ce szeri, se száma a lakókö- zösségek, lakásszövetke­zetek és tanácsi lakásbérlők panaszainak, mert képtelenek eligazodni a jogszabályok tö­megében, nem tudják, ki kép­viselhetné érdekeidet, milyen jogaik, illetve kötelességeik vannak, hová forduljanak, ha bajba kerülnek? Másfél éve költöztek be a lakók a Kölcsey utcai OTP- házsorba. S mivel nem aján­dékba kapták az egyébként korszerű és kényelmes ottho­nokat, hamarosan kritikus szemmel is végigjárták az épü­letet. Akadt is feljegyeznivalójuk bőven. Nem működtek a dara­bonként is tízegynéhány ezer forint értékű központi tévéan­tennák, néhol az építők is — mi tagadás — csapnivaló munkát végeztek: foltosán ék­telenkedtek a tapéták, a padló­szőnyegek alól feljött a cement­por, az épület tetején lévő víztározó néhány év múlva biztosan összedől. A bátrabbak aztán más kér­dést is megpendítettek. Hon­nan tudják, hogy a 400—500 ezer forint értékű lukasokban valójában minek is kell len­nie? Ha valaki hűtőszekrényt vesz, tisztában van vele, mit kap a pénzéért, de vevő, épí­tő és beruházó között nem volt szó a tapéta vagy szőnyeg mi­nőségéről, a lakás többi felsze­reléséről. A lakók készpénzzel és OTP-kölcsönnel fizettek, s cserébe kapták, amit találtak. Nem tartozik egészen a mon­dandónkhoz, mégis hozzátesz- szük, hogy a nyilvánvaló hi­bákat sem tudták kijavíttatni, s mert megunták a lótást-fu- tást, többnyire maguk végezték el, ami másnak lett volna a kötelessége. Azon, persze, már ők sem tudtak változtatni, hogy a tévéantennák nem mű­ködnek, az ablakokon, ajtókon befúj a szél. A Földvári téri lakástulaj- donosok gondja nem egye­dülálló. Több vagy kevesebb nehézség mindenütt akad. S bár, valószínűleg, a jogszabá­lyok sem tökéletesek, a szak­emberek tapasztalata szerint, a meglévőket sem ismerjük, használjuk rendeltetésük sze­rint. Ezért határozta el a Ha­zafias Népfront váci városi bi­zottsága, hogy ezentúl minden megépült, illetve készülőben lévő tanácsi, szövetkezeti, OTP- vagy magánlakás-tulaj­donosnak segítséget nyújt. Nagyon készültek az első ilyen találkozóra, tanácsi szakembereket jogászokat hív­tak meg, hogy válaszoljanak a kérdésekre. Arról is szó esett a szervezők között, hogy a ne­hezebbnek látszó esetekben maguk is segítséget nyújtanak a rászorulóknak, Ügy gondol­ták, hogy az ilyen igazán köz­érdekű vállalkozásnak hamar híre fut a városban. De azért, biztos, ami biztos, személyre szóló meghívót is küldtek mindenkinek, aki a közelmúlt­ban lett vagy mostanában lesz lakástulajdonos. A találkozóra — a szer­vezőkön. válaszadókon kívül — senki sem ment el. Talán éppen új lakásukban gyö­nyörködtek vagy a jogszabá­lyokat silabizálták. EJ olnap aztán felkereked- nek, mennek fűhöz-fá- hoz, panaszkodnak, szomor- kodnak drága pénzért ügyvé­det fogadnak. És elmondják mindenkinek, rajtuk senki nem segít. ban volt, ahol lengyel műve­ket kellett bemutatnunk, ott 24 versenyző között lettem a második. Még azt is megtudtuk, hogy Erzsébet jó tanuló, és zene­művészeti szakközépiskolába szeretne kerülni. Célja eléréséhez sokat kell gyakorolnia, s az általános is­kolában is az elsők között kell lennie. S. L. Sátor alatt Űj, műanyag termékkel se­gíti a nagyüzemi mezőgazda­ságot a kazincbarcikai Borso­di Vegyi Kombinát: fólia alatti nagyüzemi zöldségter­mesztést tesz lehetővé az az új sátor, amelyet pvc-böl, a gyárban készítettek: hét és fél méter széles, három mé­ter magas és a hosszúsága akár a száz métert is elérheti. Az óriás sátor tartóvázát haj­lékony, de mégis kellőképpen szilárd műanyag csövekből szerelték össze, benne külön­féle munkagépeket, még ker­ti traktorokat is lehet hasz­nálni, következésképp nagy- üzertii módszerrel — fólia alatt — a talajművelést és a nö­vényvédelmet is gépesíteni le­het. EGY NAPPAL KORÁBBAN A váci Széchenyi utcai lot­tó-totó kirendeltségtől kapott tájékoztatás szerint, a szomba­ti mérkőzésekre való tekintet­tel, a 26. heti totószelvények csütörtökön 12—17.30 óra kö­zött és pénteken 8—17 óra kö­zött adhatók be vagy a kiren­Csulák András deltségen, vagy a főpostán. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom