Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-18 / 142. szám

4 \/lsríav 1977. JÜNIUS 18., SZOMBAT A hírnév magyarázata Nem elég mesterfokon tudni valamit Mi a Nagykőrösi Arany Já­nos Gimnázium hírének, vonzerejének a magyarázata? Bizonyos, hogy az a magas színvonalú oktató-nevelő munka, amely országosan is­mert. A továbbtanulásra je­lentkezett körösi diákok há­romnegyede felel meg évről évre az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgákon. Általában mintegy 70 százalékukat fel is veszik. A másik: ismert, hogy a tovább tanulni nem szándékozók számára a gim­názium úgynevezett tanfo­lyam jellegű képzésekkel igyekszik lehetővé tenni a munkába állást, megkönnyíte­ni a munkavállalást. Tizenkét műszaki rajzolójuk közül nyolc azt a foglalkozást űzi; a gyors- és gépíróknak a lét­számstop idején sem volt gond az elhelyezkedés. Mert a kö­rösi gimnáziumban tanultak. Fogadjuk tehát el a körösi gimnázium hírnevének ma­gyarázatául a színvonalat. De akkor mi ennek a magyará­zata? A kísérletező iskola Rózsás László igazgatóval keressük a választ. — Ma, amikor a pedagógia, az oktatásügy az egész vilá­gon átalakulóban, formálódó­ban, Nyugaton úgy fogalmaz­nak, hogy válságban van, ak­kor — én azt hiszem — nem közömbös, hogy ebből az át­alakulásból egy-egy iskola hogyan veszi ki részét, milyen szerepet vállal. Igyekszik-e keresni azokat az utakat, amelyek a korszerűbb, ered­ményesebb oktatáshoz, neve­léshez vezetnek. A mi isko­lánk kissé arról is ismert, hogy szereti az újat, szeret egy kicsit mindig előbbre jár­ni a többinél. Az országban az elsők között annak idején nálunk nyíltak úgynevezett tagozatos osztályok. Tavaly szintén az elsők egyikeként bevezettük a testnevelési és sportszervezési tagozatot. Az ország néhány más gimná­ziumával együtt mi is részt veszünk a tagozatos képzés továbbfejlesztésének kísérleté­ben. A gimnázium első két évét úgynevezett orientációs szakasznak tekintjük; lénye­ge, hogy megismerjük a gye­rek adottságait, képességeit, hajlamait; hogy felismertes­sük velük azokat, s mindezek alapján indítsuk el a számá­ra megfelelő pálya irányába. A harmadik és a negyedik év­ben jelentősen növeljük majd a speciális iránynak megfele­lő, a pályaválasztáshoz szük­séges óráknak a számát. A tekintély összetevői Nemcsak az iskolának, ne­velőinek is tekintélye van a diáitok, a szülők, a közvéle­mény előtt. Mik ennek a te­kintélynek az összetevői? — Jó néhány van — vála­szolja Rózsás László. — Nyil­ván az első a nagyon-nagyon szilárd szakmai ismeret. A ma tanárjának, még ebben az állandóan fejlődő világban is, nyomon kell követnie saját tudományága fejlődését. Oko­sak és tájékozottak a gyere­kek, és jönnek és kérdeznek. Nyilván adódnak olyan hely­zetek, amikor a nevelő így vá­laszol: gyerekem, ezt pillanat­nyilag nem ismerem, nem ta­lálkoztam vele, de rövid időn belül megnézem stb. stb. Ez­zel nem csorbul a tanári te­kintély, sőt ha szabad azt mondanom: nő. Nem elég azonban mesterfokon tudni valamit, a pedagógus esetében legalább ennyire fontos, hogy ismereteit át is tudja adni a gyerekeknek. Még ennél is tovább megyek: átadni, min­dig a gyerek életkori sajátos­ságainak megfelelően, érthe­tően, világosan, logikusan. Le­het nagyszerű ember egy pe­dagógus, de ha erre nem ké­pes, akkor már megkérdője­lezhető a tevékenysége. Bizo­nyos fokig a gyerekeknél is ilyen kétoldalú ez a kérdés. Semmiképpen sem elég, ha a diák megtanulja, rögzíti a tananyagot; azt vissza is kell adnia. És a másik oldal a gyakorlati alkalmazás. Nem kevésbé fontos ez sem. A jó nevelőnek tehát nem keveseb­bet kell elérnie, mint azt, hogy diákjai megértsék, elsa­játítsák a tudományt és azt a gyakorlatban is alkalmazni tudják. Hiába fújom a képle­teket, ha nem tudom, hogy melyiket hol, mikor kell al­kalmazni. De visszatérve a nevelői tekintélyhez: hallat­lanul fontos, hogy a pedagó­gus szeresse azt, amit csinál és szeresse azokat, ■ akikkel foglalkozik. A jó pedagógus tiszteli és szereti a gyereke­ket, aki az ismeretek alacso­nyabb szintjén áll de a neve­lő feladata az, hogy egész pszichikus fejlődését előse­gítse. Ha egy nevelőtestület­ben minden pedagógus ezt a célt látja és megvannak ben­ne az adottságok, akkor az iskola tlérheti, hogy harmo­nikusan, sokoldalúan fejlett embereket bocsásson ki. A tanár—diák viszony Megelőzően számos diák­kal volt módom beszélgetni, s mindannyian elismerően szól­tak a körösi tanár—diák vi­szonyról. Mit jelent ez a mindennapi gyakorlatban? — Eddig is erről beszélget­tünk. A tanár—diák viszony abban nyilvánul meg: szeret­ni, tisztelni a gyerekeket és a legmesszebbmenőkig meg­tenni mindent, hogy adottsá­ga, tehetsége a lehetséges szintig kibontakozzon. Ügy érzem, amikor egy nevelő ké­pes arra — és jó néhány ilyen van nálunk —, hogy rendsze­resen hétre jár be az iskolá­ba, bár nyolckor kezdődik a tanítás, akkor már egy kicsit arról is beszélhetünk, hogy szocialista tanár—diák vi­szony. Tudniillik nemcsak ő jön be hétre, hanem bejön hozzá egy csomó gyerek is. Feladatokat oldanak meg, kí­sérletezgetnek, beszélgetnek, és ugyanez a helyzet tanítás után is. Talán mondanom se kell: nem rendelkezés ez, és a diákok sem a jegyért nyü­zsögnek. Nem kapnak külön osztályzatot, sem jobb osz­tályzatot az órán. S ha mégis, akkor azért, mert játszi könnyedséggel, begyakorlot- tan oldják meg a feladatot Az ilyen tanárokat szeretik és tisztelik a gyerekek. Öröm­mel mondhatom, hogy nálunk ismeretlen az a bizonyos há­rom lépés távolság. Hozzáten­ném még: semmiképpen sem megy a tanári tekintély rová­sára, ha közvetlen a viszony, ha partnerként ülünk le és vitatkozunk a KISZ-esekkel vagy a' szakkörben. Ez termé­szetes a gyerekek számára is. Bármilyen problémájuk van, odajöhetnek és oda is jönnek hozzánk. Nincs stressz, nincs félelem, ami valamikor meg­volt. Amikor arról beszélünk, hogy az iskola eredményes munkája, az iskola rangja, az iskola tekintélye, akkor azt hiszem ebben ez is benne van. Deregán Gábor SZÍNHÁZI ESTÉK Mózes Ősbemutató után az Operaházban SZÁNDÉKOSAN egyhóna­pos késéssel adunk közre véle­ményt Durkó Zsolt: Mózes cí­mű operájának bemutatásáról. Ennek oka elsősorban az, hogy új magyar opera ősbemutató­járól van szó, a színháznak nemcsak egyszerűen a bemu­tatás feladataival kellett meg­birkózni, hanem a mű későb­bi előadásainak az alapjait is> meg kellett vetni. Ez növeli a színház és a kritika felelőssé­gét Is. Aligha kell valakit meggyőzni arról, hogy művé­szi hatásban, kiforrottságában számottevő különbség lehet a bemutató és a tizedik előadás között. Az már a bemutatón is egy­értelmű volt: modem, izgal­mas alkotás Durkó Zsolt első operája. Hatásában mégis csa­lódást keltett, hiányérzetet ha­gyott maga után, s ez a pub­likum reagálásán is mérhető volt. Pedig a Magyar Állami Operaház tiszteletet és dicsé­retet érdemlő igényességgel vállalta a magas művészi kö­vetelmények szellemében megírt opera előadását. A ki­tűnő zenekar mellett nagysze­rű énekesekkel dolgozott Mikó András főrendező és Kórodi András karnagy. Meglehet: a hiányérzetet, a némi csalódást a felfokozott érdeklődés teremtette. S az ér­deklődés indokolt, hiszen Dur­kó Zsolt napjaink egyik legje­lentősebb nemzetközi hírű, s kétszeres Erkel-díjas zeneszer­zője. Pályafutását olyan kitű­nő alkotások jelzik, mint a Magyar rapszódia, az Altami­ra, az Ady-kantáta, a Halotti beszéd oratórium és az angol BBC rendelésére készült Tur­ner illustrations. MILYEN ZENE a Mózes opera? Nem önvédelmi reflex, de kétségtelen, hogy a zenében a legnehezebb talán az esztéti­kai minőségek meghatározása, hiszen a zene leginkább a be­fogadó érzelemvilágára apel­lál. Ezért a válasznál érdeme­sebb a „megfogható” tények­ből kiindulni. Az opera ének­szólamai egymáshoz és a zene­karhoz viszonyítva meglehető­sen szabadok, nem támaszkod­nak, illetve nem épülnek köz­vetlenül egymásra. A szóla­mok le- és felmenő hangköz­lépései szokatlanul, s néha vá­ratlanul változnak, vagy ki- szélesednek; a megszokott fel­futások mellőzésével gyakran ugranak végletes helyzetbe. Mindez hatalmas összpontosí­tást követel, a zenekartól és az énekesektől. Jó zene a Mózes opera, csakhogy szimfónikus ihletésű, azaz több is, keve­sebb is, mint amit az operai zenedramaturgia kívánna. A LIBRETTÓRÓL, amelyet ugyancsak Durkó Zsolt írt, ezen a ponton kell szólnunk. A történet elején Mózes még boldogan él a fáraó fényes ud­varában és fogalma sincs ar­ról, hogy ő is Izrael népéhez tartozik. S mire a 3. felvonás végén lemegy a függöny, Mó­zes már átvezette népét a Vö­rös-tengeren, a sivatagon, egész a Kánaán kapujáig és átadta a vezérlést Józsuának, ő pedig magányosan haldok­lik. Hatalmas ívű történet, ha­tározottabb drámai vénát igé­nyelne a szövegkönyv. A dra­maturgiai hibák arra kénysze­rítik az énekeseket, hogy néha egy-egy mozdulattal sorsfor­dulókat jelezzenek. Ez bizony csak ritkán sikerülhet. A szö­vegkönyv hiányosságait Durkó zenével igyekezett pótolni. Érthetően magára marad így a zene, nem válik a színpadi cselekmény szerves egységévé az opera. Éppen a librettó gyengeségével kényszerítette magára Durkó, a szimfonikus- operai hangvételt. Talán ez okozza, hogy Mikó András rendezése időnként fe­leslegesen didaktikussá válik, vagy azt is mondhatnánk: el­lentmondásosan épít a látvá­nyosságra. Például az égő csip­kebokor jelenetet szellemes díszletelemmel oldja meg, hagyja lángolni a zenét. Ugyanakkor becipelnek a szín­padra egy sztaniolba csoma­golt aranyborjút, s a kétméte­res monstrumot Mózes félkéz­zel felborítja, mint egy húsvé­ti csokibocit. Szintigv mosolyt ingerel a hungarocell-kőtábla darabokra törése. Mindez érezhetően a cselekmény üres­járatait hivatott pótolni. De szólni kell Mikó András ren­dezésének nagy érdeméről: Cegléd—Nagykőrös Szabó Iván szobrai — Ferenczy Béni’ Czóbel Béla, Szőnyi István rajzművészete Középiskolások kiállítása az Arany János Gimnáziumban I Szabó Iván kétszeres Munkácsy-díjas, a Magyar Népköz- társaság kiváló művészének klállitása a nagykőrösi Arany János Művelődési Központban, a Czóbel-; Ferenczy-, Szönyi- graflkák a ceglédi Kossuth Lajos Múzeumban tekinthetők meg hétfő kivételével naponta 10-töl 18 óráig. ről, borjúról, esti hazatérőkről tesz vallomást, az mindig a köl­tészet szintjén mozog, a vonal, a tónus szavakat helyettesít Szőnyi István: Lovasszekér A NAGYKÖRÖSI NYÁR kiemelt rendezvénye Szabó Iván kiállítása. Különös ember, különös művész. Elmúlt hat­van éves, de töretlenül fiatal, — nyitott minden szobrászi és közművelődési feladatra. He­tente lovagol, egyetemi tanár, a Művészeti Dolgozók Szak- szervezetének elnöke, Vásárhe­lyen évtizedek óta vezeti a nyá­ri művésztelepet, s közben fá­radhatatlanul mintáz teljes fi­zikai és szellemi erőnléttel; re­neszánsz egyéniség. Műtermé­ben három kiállításra elegen­dő anyag sorakozik; ebből vá­logatott Nagykőrösre kisbron- zokat, ólomplasztikákat, fara­gott fatáblákat, érmeket, — más-más szobrászi műfajba kí­vánkozó vizuális gondolatokat. Realizmusának árnyalatokra osztott rendszerében értelme­zi az élet, a létezés törvényeit, népünk történelmének fontos állomásait, rendszerint a fel­fedezés igényével. Olyan moz-. zanatokat tár fel, melyek jó­részt érintetlenek. így, ezzel az igénnyel jeleníti az emlékosz­lop ismert, de nem szokványos, — egyedileg alkalmazott for­mátumában Mészáros Lörin- cet, lándzsaalak­zat felületére hív­ja meg Dózsa né­pét, gyönyörű tar- tású ló hátára he­lyezi Kinizsi Pált, — valamennyi jelképe a forma belső tartalmából születik- Érde­kes fatáblának szobrásza szer­kesztése. Fenrtről lefelé, többszin­tes elrendezés­ben követi egy­mást nap, növény, ember és álLatfor- ma; mindig egy' séget alkotó vál­tozatokkal. Rajz­tól az emlékmű­ig minden lehető­séget bejár képzelete és vésője — időzik a népdalnál is és elár­vult madarakkal, száraz ágak­kal, heves mozdulaté élettelen testtel tölti át zenei ritmus­ból plasztikává Basa Pistát. Csönd, szerénység áramlik az Irókázó ólomba álmodott alak járói, s a nép szép tisz­tasága sugárzik felénk a Ken­dős fej-bői. Teljességre tö­rekvő szobrászi eposzt látha­tunk, öntörvények alapozta Szabó Iván: Lóitatás (1955) egyetemességet, — szinte a teljes világot; mongol szerel­met, Erdei Ferenc portréját, lovak versenyvágtáját mada­rakkal, almás asszonyt, tavasz­várókat, bikát, szarvasokká vált fiúkat, parasztok rohamát, Bartókot. Ebből a szobrászattá nemesedett gazdagságból árad egy lényeges idézet a tárlaton, növeli Nagykőrös nyári ünne­pét, távlatot nyújt mindany- nyiunknak. CEGLÉD SEM MARAD EL a gondolatébresztésben. A Kossuth Lajos Múzeumban sok látogató gyönyörködik a Zebegényből és Szentendréről érkezett vándorkiállításban, mely Ferenczy Béni, Czóbel Béla és Szőnyi István rajzmű­vészetének gazdag hagyatéká­ból válogatott. Hármas ver­seny ez a javából, hármas győ­zelemmel. Azonos minőség je­lenik meg időtlenné érlelődő pazar .tónusrenddel. Ferenczy Béni egyedi lap­jainak értékrendje Michelan­gelo ösvényein jár magas fokú elmélyültséggel. s a nyak moz­dulatainak anatómiai és lelkü- leti egyeztetésével. Rendkívül intenzívek és érzékenyek e szellemiséggel is felvértezett lapok, egy nagy szobrász rajzi pihenői, melyek egyúttal fel­készülést jelentettek újabb feladatokra. Czóbel Béla vonallal is fest, szinte a lehelet finomságával, így találja meg a virágok szer­kezeti koreográfiáját a jelzéses hálózat maga szabta otthoná­ban. Mindig, ezúttal is meg­hódított határai között mozog szigorú ökonómiával, — ró­zsákban. kertben, asszonyi te­kintetben mondja el képpel az egész világot. Hiánytalanul, tö­kéletesen. Szőnyi István meghittsége megragadó. Ahogy Zebegény­DlCSÉRENDÖ, hogy a nagy­kőrösi Arany János gimnázium­ban az óvónők avatását a hall­gatók néprajzi gyűjtésének és műveinek tárgyi emlékeivel dúsították házi tárlat formájá­ban. Az is felemelő, hogy az érettségi vizsgák e kiállítóte­remben zajlanak. E pompás gondolat mozgatója és kivite­lezője Molnár Elekné, aki pá­ratlan szorgalommal és vitali­tással éri el százas létszámú tanítványainak alap- és közép­fokú képzőművészeti nevelését Összetett munkát végez. Elmé­leti kérdésekkel foglalkozik, ta­nulmányokat, felméréseket ír, végez a vizuális kultúra téma­köréből. Középiskolás diákjai házi -műhelyben készítik linó­metszeteiket Nagykőrös vidé­kének általuk felfedezett és megörökített látványáról, s most Túráról és a Galga men­téről érkezett fiatalok bevoná­sával Pest megye déli részé­nek népművészetét dolgozzák fel és folytatják. Gyűjtéssel, rajzok, hímzések, bábúk egész sorával. Örömünk azért teljes, mert e szép tárgyakban már a holnap szép óvodáit, s még boldogabb gyermekeit látjuk. Ennek tervezése folyik e mun­kásságban, diák és tanár alko­tó összefogásában. Losonci Miklós Czóbel Béla: Rózsa Ferenczy Béni: Felesége arcképe hibátlanul és gyönyörűen ol­dotta meg a kórus — a nép — színpadi mozgását, illetve já­tékuk összehangolását. A KÓRUS, a történetből kö­vetkezően. óriási szerepet ka­pott, hiszen a konfliktus két pólusán Mózes és a nép áll. A kórus kitűnő teljesítménye Nagy Ferenc karigazgató munkáját is dicséri. A Mózest éneklő Szőnyi Fe­renc nagyszerű teljesítményt nyújtott, határozott, kemény egyénisége jól érvényesült mind az énekesi, mind a szí­nészi feladatokban. Sass Syl­via drámai tehetségének leg­javát adja az Anya szerepé­ben, de nagy kár — mert za­varó —, hogy erősen utóhang- zós, felesleges hangsúlyt ad minden mondat végi mással­hangzónak. Polgár László és Leblanc Győző plasztikus szó­lamvezetése feltétlenül elis­merést érdemel. Áron, illetve Józsué szerepében mindketten szép alakítást nyújtanak. Je­lentős művészi feladatot oldot­tak meg más-más hangvétel­lel Németh Gábor, ötvös Csil­la és Rozsos István. AZ ELŐADÁS ritmusának felgyorsulása élőbbé tette a színpadot. A bemutató óta érezhetően felfelé ível az egész produkció, Durkó Zsolt Mózes című operájának bemutatása összességében jelentős állomá­sa a mai magyar zenei élet­nek. Részben, mert egy na­gyon eredeti, egyéni hangú ze­neszerző mutatkozott be ope­rával, s azért is, mert Petro- vics Emil és Szokolay Sándor mellett Durkó Zsclt munkás­ságától várhatjuk a magyar színpadi zene nemzetközi elis­merésének felfelé ívelését. Kriszt György l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom