Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-14 / 138. szám
KÖZLEKEDÉSI MOZAIK Figyelmeztető számok Felülvizsgálták a forgalombiztonságot Előkészületek a gépszemlékre A Monori Járási Közlekedés- biztonsági íanács elkészítette az április 25—május 29. között megtartott közlekedésbiztonsági hetek mérlegét Kovács György rendőr őrnagy, a járási rendőrkapitányság közlekedési csoportvezetője, a JKBT titkára elmondotta, hogy az akció eredményesen zárult. A Volán 1. számú Vállalat monori főnökségén megtartották a műszaki szemlét, amelyet KRESZ-ve- télkedővel kötöttek egybe. Az első helyet Gál Attila, a másodikat Kovács Károly gépkocsi- vezető szerezte meg. A vállalat háromezer forint pénzjutalmat adott az első három helyezettnek. Sajnos a balesetek száma nem csökkent a közlekedésbiztonsági hetekben sem. Huszonhét balesetet jegyeztek fel az egy hónap alatt, ebből kettő halálos, hat súlyos, kilenc könnyű sérüléssel végződött. A leggyakoribb baleseti ok a szabálytalan kanyarodás volt ebben az időszakban. Ismételten felhívták az idősek és a gyermekek figyelmét, hogy a nyári időszakban járásunk közútjain is megnő a gépjárműforgalom, a kerékpárhal közlekedők óvatosan, a KRESZ szabályai szerint közlekedjenek, különösen a gyerekeket intették, akiknek megkezdődött a nyári vakáció. Szeretnék, ha gyermekbaleset nem fordulna elő járásunkban. A közlekedésbiztonsági hettek alkalmából a járás 33 általános iskolájában kerékpárhajtási igazolványnyal láttak el háromezer tanulót, akik sikeresen vizsgáztak a KRESZ alapismereteiből. Felülvizsgálták a 4-es számú főközlekedési út járási szakaszának forgalombiztonságát. Ahol szükség i^plt rá, záróvonalat festettek fel. Az elkövetkező öt évben nem terveznek a több mint 30 kilométeres szakaszon újabb forgalmi változást. A 31-es számú (Jászberényit utat 1978. január 1-vel főúttá nyilvánítják. Gondoskodtak a becsatlakozó, felesleges földutak megszüntetéséről, a gyalogos átkelőhelyek felfestéséről, a községek belterületén az úttest kivilágításáról. Megkezdték a felkészülést az aratás előtti gépszemlékre is. Az elsőre június 17-én, Ecseren, a Ráko&mezeje Tsz telepén kerül sor. Jegyzet Aratás előtt T árásunk termelőszö" vetkezeteiben ezekben a napokban, hetekben a legnagyobb munkát az aratásra _ való felkészülés jelenti. Ügy tűnik, az idén is zökkenőmentes lesz az aratás, az alkatrészellátás a szokásosnál jobbnak mondható. A járási közlekedésbiztonsági tanács az idén ugyancsak figyelemmel kíséri a gépszemléket, s érdekesebbé igyekszik tenni azok lebonyolítását. Az aratásban részt vevő gép- járművezetők részére ugyanis KRESZ-vetélke- dőt rendez a mezőgazda- sági szövetkezetekben. Arra törekszik, hogy a legjobbakat a munkahelyek megjutalmazzák, s a legjobbak járási vetélkedőn is részt vehetnek. Közlekedési témájú előadásokat szintén tartanak a közlekedési szakemberek. A szemlék legfontosabb " célja, hogy jól felkészített, megfelelő műszaki állapotú gépek kezdjenek az aratási munkálatokba. Remélhetőleg a még hátralevő néhány napot is jól kihasználják a tsz-ek, hogy a vizsgálódó szemek ne leljenek náluk kifogásolnivalót. A balesetveszély elhárításáért Módosítások az útkereszteződésben Gyomron, a Steinmetz kapitány és a Táncsics Mihály utcai útkereszteződés baleset- veszélyes, a községi tanács ezért javaslattal fordult az illetékes közlekedési szervekhez, a forgalmi rend megváltoztatása érdekében. A helyszínen járt köziekedé, si szakemberek javaslatára, július 1-től új forgalmi rend lép életbe ezen az útszakaszon: az eddigiekkel ellentétben, a Steinmetz kapitály utcán közlekedők kötelesek elsőbbséget adni a Táncsics utcán haladó gépjárműveknek, s nemcsak az elsőbbségadás lesz kötelező, hanem a megállás is, amit Stop-tábla jelez majd. Hasonló forgalmirend-vál- toztatásra kerül sor ugyancsak Gyomron, a református templom előtt lévő útkereszteződésben is, ahol a Menőéről Öcsára közlekedők lapnak majd elsőbbségi jogot. Innen—onnan A Vezess kiválóan mozgalom keretében, az MHSZ járási vezetősége a közeljövő- i ben rendezi meg a két évnél | fiatalabb jogosítvánnyal ren- ' delkezők járási vetélkedőjét. ☆ A Pest megyei Közlekedés- biztonsági Tanács értékelte a Vezess baleset nélkül akció eredményeit. Járásunk gazdasági egységei közül, a Monori Állami Gazdaság érte el a legjobb eredményt: csaknem két és fél millió kilométert tettek meg a gazdasági gépjárművek baleset előidézése nélkül. Jó eredményt ért el a Rákosmezeje Tsz, a MEZŐGÉP, a pilisi Aranykalász Tsz és a PENOMAH pilisi hizlaldájának gépkocsivezetői kollektívája is. Egy későbbi időpontban, járásunkban aktívaértekezleten értékelik az akció tapasztalatait és eredményeit. törő részvételével, a közelmúltban közlekedésrendészeti vetélkedőt rendeztek. Pilisi építkezők Pilisen tavaly hatvan új lakóházra adott a tanács használatbavételi engedélyt, tizenkettővel többet, mint az előző évben, örvendetes, hogy a lakóházak belső kialakítása és külső megjelenése egyre korszerűbb, esztétikusaibb. Társadalmi ünnepek, családi események Évről évre egyre több társadalmi ünnepséget rendeznek Gombán. Tavaly húsz ifjú pár mondta ki az igent a tanács anyakönyvezetője előtt, s tizenöt kisgyerek kapott nevet, szépen megszervezett, színvonalas névadó ünnepségen. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Kerge dolgok. Maglód: Nősülni tudni kell. Mende: Edith Piaf. Monor: Jeremy. Pilis: Robinson Crusoe. Üllő: Nem adom a lányom. Vecsés: A második utca foglyai. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Mendén, 16 órakor: iskolád tanévzáró ünnepély, 18-tól: a népitánc-csoport próbája. Mo- noron, 8.30-tól: társastánctanfolyam. M0H0M1DÉKI XIX. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM 1977. JtJNIUS 14., KEDD n ** •• f •• Bővülő üzem Strandcikkek - tízezerszámra A szocialista cimef szeretnék kiérdemelni Ötvenkétezer pár színes, divatos strandpapucsot kell készítenie ebben a negyedévben Üllőn a Taurus gumigyár helyi részlegének. Igaz, a különböző méretre szabott kellékeket készen kapják, a részleg feladata csupán az ösz- szeszerelés. A két műszaknak 30 dolgozója van, nem szabad azonban megfeledkeznünk az igen eredményes munkát végző, a termelésben nagy segítséget jelentő 20 bedolgozóról sem. Mindezt Pálmai Imre szak- mányvezető mondja el, amíg a kis üzemben körülnézünk. A strandpapucson kívül persze, más keresett strandcikkeket is készítenek. MaA műhelyben gyár Az MSZMP gyömröi bizottsága tárgyalta Kedvezőek a pártokSatás tapasztalatai Intézkedési tervet fogadtak el A gyömrői nagyközségi pártbizottság legutóbbi ülésén — egyebek között — az MSZMP KB 1976. október 26-i határozataira épülő helyi intézkedési tervének eddigi eredményeit, a véget ért pártoktatási évad tapasztalatait értékelte. Az 1976/77-es évben csaknem ötszázan kapcsolódtak be a politikai oktatásba Gyomron, "az előadássorozatok, vitakörök, közül legtöbben a tömegpolitikai tanfolyamokon vettek részt. A hallgatók megjelenési aránya jó volt, aktivitásuk egyre fokozódott. Különösen a tanulókat közvetlenül érintő témák, például életszínvonal-politika alakulása, termelésszervezési, községpolitikai kérdések tárgyalása esetén volt élénk az érdeklődés, a vitakedv. A politikai oktatás általában zavartalanul folyt, az alapszervezetek vezetőségi üléseiken rendszeresen foglalkoztak a politikai oktatás kérdéseivel. Kedvező változás tapasztalható a propagandisták kiválasztásában, megbízatásában is. Több helyen közvetlenül az alapszer. vezetek tagságából választották ki az előadókat, a 16 propagandista közül nyolcán- középfokú, hatan ailapfokú politikai végzettséggel rendelkeznek. — A politikai képzésen túl, pártbizottságunk nagyon fontosnak tartja a párttagság és a j pártonkívüliek általános műveltségépek emelését — hangsúlyozza a jelentés. — Évek óta eredményesen működik a dolgozók általános iskolája, üzemeink kérésére, segítséget nyújtottunk és nyújtunk a jövőben is a szakmunkások hároméves szakközépiskolájának szervezésében, új osztályok indításában. A politikai oktatás eredményeinek és hiányosságainak ismeretében, a legfontosabb teendőket pontosan megjelölve, intézkedési tervet fogadott el a pártbizottság. J. I. Istvánná vízhatlan szövetből hegedűtökhöz hasonló vízibicikli-tartókat varr. Napi 25 az előírás, a szorgalmas asszony azonban néhánnyal mindig megtoldja. A hosszú asztalon úszómatrac-betéteket gyártanak, a sarokban pedig ülőpárnákat készít Osvaldáné, György Gézá- né és Gáspárné, de előállítanak egyéb strandtartozékokat is, persze tízezerszámra. A vállalat nagy teherautója naponta rakodik a rendezett, virágos udvaron, A következő negyedévben, amikor elköltözik a takarék- szövetkezet, létszámbővítésre nyílik lehetőség: különösen a bejáró nőknek, anyáknak jelent kedvező alkalmat a helybeni elhelyezkedésre. Az összeforrott kis közösség 90 százaléka törzsgárda- tag, üzemnyitás óta dogoznak együtt, nincs is fennakadás, értik, tudják, mit és mennyit kell elvégezniük ahhoz, hogy a két brigád a szocialista címet elnyérje. Az új iskola takarításában 160 óra társadalmi munkát vállaltak, pedig otthon is, a család körül mindig akad tennivaló bőven. A szociális helyiségek kialakítása az alagsorban hamarosan megkezdődik, s befejeztével a község egyik legkulturáltabb körülményeket nyújtó üzeme lesz a Taurus üllői részlege. Kiss Sándor Romantikus környezetben ízlett a bográcsban főtt paprikás krumpli KISZ-esek vasárnapja A megszokottnál bizonyára korábban ébredtek ezen a napon Úriban a Mező Imre területi KISZ-alpszervezet fiataljai. A megbeszélt időpontra — 8 órára — már együtt volt, indulásra készen állt a népes sereg. 1. ők nem kis kerülővel folytatják útjukat. PÉLDAKÉP A FIATALOK ELŐTT A szakma kiváló dolgozója ☆ A járási székhelyen, 110 ut. HÍR: Keményfi János, a Volán 20. számú Vállalat monori MAVAUT-főnökségének gépkocsivezetője a közelmúltban elnyerte a KP1VI által adományozott, A szakma kiváló dolgozója kitüntetést. — Kettős elismerés volt — mondja Cserháti Árpád, a monori MÁVAUT főnökség vezetője —, hiszen nem sokkal előbb az Egymillió kilométer, balesetmentesen jelvényt vehette át a kiváló gépkocsivezető. — Több mint két évtizede dolgozik vállalatunknál Keményfi János. Munkáját példás szorgalommal, lelkiismeretesen végzi. Jelenleg a Budapest—Monor közötti elővávesz részt, vezetett Kun rosi forgalomban lit- I — Az általa ví Béla gépkocsivezetői brigád már több ízben elnyerte az aranykoszorús címet. Lakóhelyén, Csévharaszton, az Egy üzem — egy iskola akcióban az általános iskolát patronálják. — Méltán népszerű nemcsak kollégái, hanem az utazóközönség körében is. Nincs olyan megállóhely, ahol ne integetnének neki az utasok. Szerény, emberi magatartásával kivívta az elismerést. Jó kezekbe került a kitüntetés. Keményfi János méltán lehet példaképe a fiatalabb géokocsivezetőknek. Irta és összeállította: Gér József — Ügy látom, mindenki itt van — néz körül Dudás Sándor, a KISZ-szervezet titkára. — Biciklire fel, indulás! — Egy pillanat — állítja meg az útra kész menetet A11- talicz Piroska. — Merre menjünk? A rövidebbet, vagy a Gombai útról leágazva, a hosz- szabb utat válasszuk? — A hosszabbat, az szebb, meg romantikusabb is — javasolják többen. ■— Rendben van, akkor irány a Gombai út. Biciklire, motorkerékpárokra ülünk. Üticél: a községtől jóegynéhány kilométerre lévő halastó melletti pompás vidék. Dombokról le, dombokra föl pedálozunk, zöld pázsitú réteket, fenyő-, akácerdőket hagyunk magunk mögött. A Gombai útról letérve, az alig taposott ösvényen már lassabban haladunk, mígnem kis csoportunk élén valaki hangosan hátra szól: — Menet, állj! — Mi történt? — kérdezzük, s utolérve a többieket, megdöbbenve látjuk: a közelmúlt kiadós esőzése eredményeként, jókora víztócsákon, sártengeren kell átgázolnunk. — Sebaj, ha a romantikusabb utat választottuk! — él- celődik valaki, s mert meghátrálni mégsem illik, hát nekivágunk. Kerékpárunkat tolva, dagasztjuk a sarat. A motorosok jobbnak látják visszafordulni: Jó órányi kerékpározás után, végül is szerencsésen megérkezünk a helyszínre: a dombháton nyárfaerdő, a völgy zöld rétjét kis patak szeli ketté, távolabb a halastó csillogó vízfelülete. Le táborozunk. — Fiúk! Irány a tisztás, focizni ! Mert, ugye, mi más is lehetne egy ilyen vasárnapi kirándulás legfontosabb programja, mint a futball? A lányok tollaslabdáznak, néhányan a hűs árnyékot választva, mások a napra feküdve, táskarádióznak, magnóznak. Tíz óra is elmúlt már, elérkezett az ebédkészítés ideje. Mázas Imre, alkalmi szakácsunk, gyűrött papírdarabot vesz zsebéből elő. — Az ételrecept! A nagymamámmal írattam! — lobogtatja. — Es mi lesz az ebéd? — Paprikás krumpli, kolbásszal. A lányok — Mázas Marika, Tóth Ica, Jankovics Ilonka — krumplit hámoznak, mások a több kilónyi kolbászt szeletelik. Néhány fiú száraz gallyat gyűjt, tördel. Ropog a tűz a bogrács alatt. A szakács, hol a nyersanyagot méricskélve, hol az ételreceptre figyelve, igen serényen dolgozik : ... hagymát rózsaszínre pirítani, krumplit, pirospaprikát vízzel felönteni __ — Gyerekek, nagy baj van! — csapja ősze tenyerét Mázas Imre. ■— Elfelejtettünk zsírt hozni! Az egyik lány a focizó KISZ-titkárnak kiált: — Sanyi! Nincs zsír, most mi legyen? Rövid tanakodás után, Haraszti Imre pattan föl motorjára: irány haza, zsírért. Aztán még egyszer, de ekkor sóért. — Szakács úr, mi lesz már az ebéddel, éhesek vagyunk! tér vissza hangosan a focicsapat. 3. S amikor a rádióban megszólal a déli harangszó, a szakács becsületére legyen mondva, elkészül az ebéd is. És milyen finom a hosszú lére engedett, kolbászos paprikáskrumpli, az otthonról hozott savanyú paprikával, uborkával! — Te már kész, gyakorlott szakács vagy — dicsérik Mázas Imrét, aki egyébként a Medicorban betanított műszerészként dolgozik. — Von még kóla? — kérdezősködtek többen is, mert, bizony, a zsíros falatok után jólesik néhány korty üdítő ital. Hadd áruljuk el, mi ugyan biciklikkel, motorkerékpárokkal jöttünk, kis szatyorral a kezünkben, de a rövidebb, s a jobb úton egy személygépkocsi hozta utánunk a poggyászt, az edényeket, a fcznivalót, no, és néhány rekesz kólát. Az ebéd utáni rövid sziesztát ismét játék követi. Rádiózás, napozás... napozás ... — Alkonyodik, induljunk lassan. Naptól lebarnul tan, kellemesen elfáradva, ismét biciklire, . motorkerékpárra ülünk. Irány, haza! Mondanunk sem kell talán, a romantikusabb, hosszabb út helyett, ellenvélemény nélkül) a kevésbé szép, rövidebbet vá-* lasztottuk. Jaíülő István