Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-14 / 138. szám

« 1977. JÜNIUS 14., KEDD Látványos bemutató Társadalmi munka is segíti a honvédelmi nevelést Országos bajnok a nagykőt ai csap at Vasárnap már a reggeli órák. ban 30 fok közelébe kúszott a hőmérő higanyszála, de ennek ellenére mintegy 15 ezer em­ber szorongott a nagykátai lab­darúgópályán, ahol színes és látványos programot ígért az ifjúsági honvédelmi sportnap. Nem sokkal 9 óra után felvo. nultak a pályára a versenyzők. Ott lépkedtek az úttörő és Ifjú Gárda díszszakaszainak tagjai, az MHSZ és a Magyar Nép­hadsereg képviselői, katonái. Szászi Béla alezredes, az MHSZ Pest megyei vezetőségé­nek titkára nyitotta meg az ünnepséget, majd Árokszállási István, a nagykátai járási pártbizottság titkára beszélt arról az áldozatos munkáról, melynek célja a lakosság hon­védelmi nevelése. Ezt igazo­landó elmondta a nagykátai példát: az utóbbi két és fél év­ben felépült az MHSZ járá­si székháza és a fedettpályás versenylóién A beruházások értéke elérte a 8 millió forin­tot, de ennek az összegnek a 40—50 százalékát a helybeliek társadalmi munkával terem­tették elő. Orsóban a Zlin Alighogy elvonultak a csa­patok a versenyek színhelyére, már feltűnt a pálya fölött a Zlin típusú egyszemélyes moto­ros repülőgép. Vezetője Far­kas Gyula, aki egyébként a Csepel Vas- és Fémművek technikusa, bemutatott min­dent, amit az okos masina és pilótája tud. Orsó, leborítás, le­gyező, amerikai forduló, buk­fenc, nyolcas. Ezek variációja után gépével száz méteres ma­gasságban repült el a pálya fö­lött. Még alig ocsúdtak fel a né­zők, amikor hatalmas zúgással feltűnt egy MI—1 típusú heli­kopter. Különféle helyzetvál­toztatások után lassú mozgás­sal ereszkedett a füves talaj közelébe, majd elröppent a helyszínről A környéken ritkaságszám­Rádió irányítja a modellt. ba menő ilyen légiparádé után a modellezők következtek. A bemutatót Takács Béla, az MHSZ Pest megyei vezetősé­gének modellező főelőadója irányította, aki hajómodelljé- vei gyorsasági Európa-bajnok- ságot is nyert már. Különösen érdekes volt Németh László szerszámkészítő vitorlázó re­pülő modelljének ügyes mozgá­sa. Százados harcjátékok Feltétlenül szót érdemel a pályamelléki sátrakban beren­dezett MHSZ-kiállítás, ahol sportpuskákat, repülőmodelle- ket, tablókat, morzekészülé- ket és egy valódi vitorlázó gé­pet tekinthettek meg az érdek­lődők. Nagy sikert aratott az MHSZ Zrínyi Miklós haditor­na klubjának műsora XV. századbeli harcjátékokkal szó­rakoztatták a közönséget. Chmelly Ödön, a nagykátai Bartók Béla járási művelődési központ igazgatója nagy igaz­ságot mondott ki, amikor a hangosbeszélőn a sport, ezen- belül az Edzett ifjúságért moz­galomról beszélt: ha csupán 20—25 fiatalt megnyerünk a Nagy Iván felvételei repülő, az ejtőernyős sport­nak, akkor már értelme volt a mai napnak. A légibemutató ejtőernyős ugrásokkal fejező­dött be. Nehéz terepen Közben a Nagykáta környé­ki helyszíneken teljes erővel folyta* a honvédelmi verse­nyek. A tartalékosok honvédel­mi versenyét például az erdő­ben tartották, hat kilométerre Nagykátától. A járások és a városok csapatai két korcso­portban indultak, feladatuk egy 3800 méteres, nehéz aka­dályokkal tarkított pálya meg­tétele volt. A különböző állo­másokon elméleti kérdésekre kellett válaszolniuk, majd há­romfajta gránáthajításból, kis­puska lövészetből vizsgáztak. A versenyek a késő délutáni órákban fejeződtek be. ☆ Szép sikert értek el vasárnap a Pest megyei fiatalok Győ­rött is, ahol ekkor fejeződött be a sorkötelesek háromnapos általános honvédelmi verse­nye. Az országos bajnoki cí­met a nagykátai csapat nyer­te el. V. F. Nem is gondolkodnak, miként élnek... Vitázzunk, hogy változtathassunk Főiskolás barátomtól nemré­giben megkérdeztem: mit je­lent szerinte szocialista mó­don dolgozni és élni. Gondol­kodás nélkül válaszolt egy Lenin-idézettel: „Először bizo­nyítsd be, hogy tudsz ingyen dolgozni a társadalom érdeké­ben, a dolgozók összessége ér­dekében, hogy tudsz forradal­mi módon dolgozni, hogy emelni tudod a munka terme­lékenységét, hogy amit csi­nálsz az mintaszerű...” „ A felnőit nehezebben tanul A ceglédi konzervüzem meg­szokott képét mutatja. Fehér köpenyes, gumicsizmás lányok és asszonyok sietnek. Hosszú szalagokon kanyarodnak az üvegek, csalamádét töltenek beléjük. Itt találkozom Ma- gony Istvánnéval, aki 1968 óta dolgozik az üzemben. Jó mun­kaerőnek tartják. — Most szárazáru-átadó va­gyok — mondja. — Petrezsely­met, paszternákot, burgonyát dolgozunk fel. Én könyvelem el, amit a raktárból kiadunk és beveszünk... — Mióta dolgozik? — kér­dezem. • — Tizennégy éves korom óta. — Hallottam, hogy brigád­vezető és szakszervezeti bizal­mi. — Nem olyan nagy dolog az, mert összetartó a kollektí­vánk. Nem kell társaimat két­szer kérni. A közelmúltban készült el az új ebédlőnk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a munkában volt némi lema­radás. Szóltunk a dolgozóknak és jött is, aki tudott. A sok társadalmi munkának köszön­hető, hogy ma már kulturált körülmények között étkezhe­tünk — Van-e elég szabad ideje? — Elég, zsúfolt programom van. Természetesen első a ta­nulás, ami felnőtt fejjel ne­hezebb. Pedig szakismeretek nélkül már nem él meg az ember a mai világban. Aztán nekem elég sok mindent kell pótolnom. Befejeztem a nyol­cadik osztályt, ősztől pedig a szakmunkásképzőbe jelentkez­tem. És ott van a háztartás. — Otthon? — Építkezünk. Kettőnk ke­resetét — a férjem traktoros a Kossuth Termelőszövetke­zetben — szépen beosztjuk. Lassacskán jut mindenre. — Hóvá járnak szórakozni? — Ha jut rá idő, elmegyünk színházba voltunk cirkusz­ban is ... — Hobbi? — Nagyon szeretek olvasni, főként szépirodalmat. — ön szerint mit takar ez a kifejezés: szocialista életmód? — Ezen még nem gondol­koztam ... Azt hiszem, a jó munkát, hogy a közösségért is tenni kell valamit. Nemcsak a saját érdeket kell nézni... És képeznie is kell magát az embernek ... Valami ilyesféle. Négy korsó ebédidőig Sör- és pálinkaszag terjeng a levegőben. Az asztalnál las­san már középkorúnak titulál­ható két férfi ül, előttük sö­röskorsók és stampedlik. Egyi­kük alacsony, köpcös orra he­gyén vékony fémkeretes szem­üveg, amelyet időnként idege­sen babrál. Mindkettőjükön kopott munkaruha. Tizenkét perccel múlt délelőtt tíz óra. — Öregem, kutya legyek, ha meg nem iszom ezt a négy korsót az ebédidőig — mond­ja a köpcös, s teátrális mozdu­lataiból látszik, hogy nem be­szél csak úgy a levegőbe. Madár vagy te ahhoz, pi­cinyem — feleli a hosszú, iz­mos, s gyors mozdulattal leöb­líti a torkát egy féldecivel. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem az első volt, de az is vi­lágos: nem az utolsó. Amint a főváros felé hala­dok, látom: ott hevernek mun­kakabátjukon az éppenhogy elkészült — még meleg asz­falton. Ebédidő van. Karjukat szétvetve alszanak. Az aszfal­Sorok ä szabadságról, a szocializmusról Aczél György új kötete A szabadság jelene, jövője a szocializmus — címmel gyűjtötte kötetbe a Kossuth Könyv­kiadó Aczél Györgynek az utóbbi három esztendőben elhangzott, megjelent legfontosabb beszédeit, írásait. Harmonikusan csatlakozik hoz­zájuk a kötetben az 1975-ös gyorskiadásban már közreadott — Egy elmaradt vita helyett című — nagyszabású interjúsorozat. Ezt a szo­cializmus magyarországi építésének különböző kérdéseiről készítette vele Jacques De Bonis, a France Nouvelle szerkesztője, miután Alain Peyrefitte jobboldali francia politikus, az UDR akkori főtitkára visszalépett az Aczél György- gyel tervezett nyilvános televíziós vitától. „Pey­refitte úr megfutamodott” szögezte le árkor, 1973-ban a tanulságot Roland Leroy, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tit­kára. Nyilvánvalóan a francia polgári politikus, aki megelőzően felelőtlenül rágalmazta hazánkat, nem merte vállalni, hogy szembeszálljon az ér­vekkel, a tényekkel. Mert ennek a — két esz­tendeje már lapunkban is értékelt — interjúso­rozatnak éppúgy, mint Aczél György többi meg­nyilvánulásának alapvető jellegzetessége a konk­rétumokra épített, szigorú logikával végigvezetett érvelés. A szó szoros értelmében vett vita, amely tiszteletben tartja az ellenfél nézeteit, de nem tűri a tények elferdítését. Olyan emberről van szó, aki tudja, hogy a nézetek közelítése csakis vitákban lehetséges, sőt, még az azonos szemlé­letűek, világnézetűek között is szükségesnek ítélj a vitákat egyes részkérdésekben. „A nézetkü­lönbségekről nem hallgatni, hanem vitázni kell, nincs helye a hétköznapi nyugalom, a rossz, szellemi tespedéshez vezető langyos békesség őr­zésének” — mondotta az MTA tavalyi közgyű­lésének zárt ülésén. Éppígy a vitaszellemre buz­dította az írókat is a Magyar írók Szövetsége közgyűlésén, de az egészséges, a becsületes vi­tákra, „amelyekben nem egymást akarjuk le­győzni, hanem saját korlátáinkat akarjuk meg­haladni, az igazság teljesebb, több oldalú meg­közelítése érdekében”. A személyes indulatok és ellenszenvek nélküli érvelésre ösztönöznek a kö­tet sorai. Mindenütt a javítás, az előrehaladás szándékával és biztosításával. Csakis ez lehet ugyanis a lényege a nézetek ütköztetésének, nem pedig valamiféle Hyde-park, amelynek nincs semmiféle konzekvenciája. Ezt üzeni a forrhális szabadságjogok külföldi szószólóinak és sugall­H ja hazai közvéleményünknek, a kulturális, a po­litikai közélet minden résztvevőjének, vezetőjé­nek. isz a szabadság — s a tartozékaként számon tartott vitaszellem — emberformáló erejé­ben. Sőt: szenvedélyesen hisz, ezért is a kötetnek talán a legfölemelőbb írása, amely­nek címéül Gramsci szép kifejezését választot­ta: „Mivé lehet az ember?”. Mert végül is min­den harcnak, minden küzdelemnek, társadalmi fejlődésnek ez a legfőbb kérdése és célja. Ö hisz az emberben, akiért — és akivel! — min­den törekvéseinket meg kell és meg lehet való­sítani. Tudja, hogy „az ember eredendően se nem rossz, se nem jó, a társadalmi viszonyok összessége alakítja személyiségét. A társadalom haladása, amelyet a gondolkodni képes ember valósít meg, teljesít ki, egyben az ember haladá­sa”. E szavakat a szocialista humanizmus hatja át (rendszerünk lényege), amely — mint írja — „nem járuléka, hanem nélkülözhetetlen eleme a marxista—leninista meggyőződésünknek” ... „Az emberek alakíthatóságához fűzött szilárd meg­győződés nélkül nem lehet forradalmi harcot folytatni.” Mivé lehet az ember? — gondolkodunk mi is a szerzővel, s „nyughatatlan humanizmussal” át­hatott szavaira hajlamosak lennénk messzire csapongani. Ám mi sem áll távolabb tőle, mint az irreális álmodozás, mivel „olyan időszakban élünk, amikor a munkánkhoz nem elég a föllán­golás, a nekibuzdulás, hanem mindenekelőtt kö­vetkezetességre és állhatatosságra van szük­ség”. A valóságérzék, a jelenlegi lehetőségeink­re való figyelmeztetés, a „van” és a „kell” kö­zötti reális különbségtétel minden megnyilvánu­lásában pontosan nyomon követhető. A cikkek, beszédek alaphangjában éppen úgy, mint he­lyenként az erre utaló konkrét megfogalmazá­sokban. A fejlett szocializmus építéséről szóló tanulmányában (a Béke és Szocializmus 1976. 3. sz.) például nagy határozottsággal szögezi le: „... pártunk nem vágyálmokra, hanem reális tényekre, a társadalmi fejlődés objektív törvé­nyeire alapozza munkáját. Abból indulunk ki, hogy sohasem szabad összetéveszteni a valóságot elérendő céljainkkal, de természetesen tudjuk azt is, hogy céltudatos törekvésünk szintén rea­litás, a fejlődés lényeges mozgatóereje”. gyanez a reálpolitikus szólal meg akkor is, amikor egy előadásában (Számvetés után, munka közben -r- 1975.) szinte csak fenn­hangon gondolkodik napi dolgainkról, a politi­ka elméletéről és gyakorlatáról. Tudván tudva. hogy „a politikai irányvonalhoz nemcsak dz el­vek tartoznak — elválaszthatatlanul hozzátar­toznak az irányítási módszerek is”. És ebben kapcsolódik megintcsak szervesen a kötet címé­ben fölvetett gondolatkörbe, a szocializmus és a szabadság, összetartozásába, mert — mint han­goztatja — „a nép akkor tudja igazán magáénak a szocializmust és ismeri fel demokráciájának lényegét, ha nem csupán tárgya, hanem alanya is a társadalom igazgatásának”. Erre az „alanyra” utal minduntalan a kötet valamennyi cikke, tanulmánya, beszéde. Az el­ért eredmények rögzítésével, de ugyanakkor „al­kotó elégedetlenséggel” is — mikor, mit kíván az adott helyzet. Miként valósítható ez meg — arra igyekszik feleleteket keresni, választ adni mindennapi életünk számos területéről Aczél György kötete. Nemcsak a szorosabban vett mű­ködési területét, a közművelődést, a tudományos és kulturális, ideológiai életet érinti, hanem közvetve és közvetlenül is a mai magyar való­ság, társadalmi fejlődésünk minden lényeges kérdése szerepel a lapokon, amelyek részletes elemzésére természetesen nem lehet alkalmas a hírlapi recenzió. K U ét általánosabb megjegyzés azonban még idekívánkozik. Mindkettő az írások, beszé­dek hatékonyságára utal. Érvelési módját, szavai, gondolatai élvezhetőségét ugyanis rend­kívülien fokozza a történelmi összehasonlítások, példák mellett számos irodalmi idézet, művészeti megnyilvánulás fölemlítése. A szerző gondola­tainak természetes segítőiként használja eze­ket, merít az emberiség kulturális értékeinek gazdag örökségéből. Ezzel akarva-akaratlanul dokumentálja, hogy ez az örökség mennyire élő, ható erő lehet napjaink társadalmi továbbhala­dásában is. A cikkek, beszédek olvasmányossága is nagy­mértékben múlik ezen. Bárhová készültek — akár a Tudományos Akadémiára, akár egyna­pilap interjújaként, akár filozófiai folyóiratba —, közös jellemzőjük a szélesebb körnek szóló közvetlen, közérthető hangnem. Felelős állam­férfi, tudós politikus mondja el véleményét számtalan kérdésben, mégis leginkább azt érez­zük, hogy — a szó legnemesebb értelmében — egy propagandista beszél hozzánk. Amint arra a párt Központi Bizottságának tavaly októberi ha­tározata fölszólít, miszerint a propagandista: „bontakoztassa ki eszméink jellemformáló ha­tásait, alakítsa a kommunisták személyiségét”. Ehhez segít hozzá Aczél Gyöbgy új kötete a szabadságról, amelyben jelenünket és jövőnket, a szocializmust járja gondolkodva körül. Lőkös Zoltán ton, amit társaik terítettek délelőtt... Akár a fogaskerekek Olaj- és fémszag terjeng a forgácsolóműhelyben, az esz­tergályosok a pörgő kerekek fölé hajlanak, szinte érzi az ember, amint a tokmányba fo­gott anyagba hasít a kés... A Magyar Gördülőcsapágy .Mű­vek diósdi gyárának régi esz­tergacsarnoka a helyszín. Sö­tét, barátságtalan ez a műhely, különösen azoknak, akik már jártak a szemköztiben, amit most készítenek s ahol szep­tembertől dolgoznak majd. — Gépbeállítóként dolgozom a műhelyben, 15 éve jöttem a gyárba — válaszol kérdésemre Garbacz István, akit főnökei, munkatársai kiváló, megbíz­ható munkásnak tartanak. Az irodalmat — ő mondta —, no meg a zenét nem nagyon is­meri, de annál inkább a gépe­ket. — Nem olyan ördöngösség az. Minden fogaskeréknek, al­katrésznek adott a helye. Itt a gyárban egymásra vagyunk utalva, hiszen munkánk, mi­ként az említett fogaskerekek, szorosan illeszkednék egymás­hoz. Ha lemarad egyikőnk, le­marad másikunk is. — Azt mondják, sokat túl­óráznak?! — Nálunk mindenki a re­konstrukcióról beszél, új gé­pekről, jobb munkakörülmé­nyekről. De nézzen csak ki az aj ión! Szemben már megpil­lanthatja az új csarnokot, kor­szerű, könnyen kezelhető gé­pekkel van teli. Hát ezért túl­órázunk és tudjuk: értelme van a munkánknak. — Bizonyára brigádban dol­gozik? — Igen. Sajátos, de jó kol­lektíva ez, tudniillik nyolcunk között én vagyok az egyetlen férfi. A többiek színházba is járnak, de engem. még “nem Vettek rá eddig... Inkább ott­hon dolgozgatok. — Tanul? — Már nem, három éve tet­tem le a lakatosvizsgát. — Milyen tervei vannak? — Szeretném, ha most még ipari tanuló gyerekeim meg­találnák a számításukat, ió munkások lennének. — ön szerint a szocialista társadalomban hogyan kell élnie az embernek? — ... Nehezet kérdezett, nem is tudom ... Talán szépen és csendesen: Az ügyes és a pancser K. J. már nem túl fiatal em­ber, néhány éve van csak a nyugdíjig. Boltvezető az egyik főváros környéki üzletben. Tíz éve bérelt egy telket a sorok­sári Duna-ág partján, amit néhány éve, minthogy köte­lezte a tanács, megvásárolt. Régen invitál: nézzem meg. — Na, meglepődtél, ugye — mondta, amikor végül is meg­látogattam. — Háromévi mun­kám gyümölcse. De nem volt se éjjelem, se nappalom. Min­den szombat-vasárnap itt gür­cöltem. Építőanyag? Megsze­rezték a barátok — némi el­lenszolgáltatásért. Munkás is akadt, csak egy kis csúszópénz kellett hozzá. Lenézően elmosolyodik, amikor átpillant a bukszus- bokrokkal beültetett kerítésen. — Nézd meg azt a pancsert — mutat a szomszédos szerény faházra. — Az ilyen nem él meg a mai világban. öt vagy hat éve csinálja azt a kis viskót Később motorcsónakján kör- bevisz a folyón, s lelkesen mutogatja a természet szépsé­geit, a valóban lenyűgöző tá­jat.-sir Tavasszal a szocialista élet­módról vitatkoztak Pest me­gye párttagjai és a KISZ-fia- talok. Sokan feltették a kér­dést: vajon valóban szükség van-e ezekre az eszmecserék­re? A felsorolt példák és más esetek sora igazolja: feltétle­nül. Beszélnünk kell dolgaink­ról, hogy tudatosan töreked­hessünk a változtatásra, hi­szen sokan nem is gondolják át, mi módon élnek, s mi mó­don kellene élniük. Virág Ferenc i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom