Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-10 / 135. szám

■ 2 A PEST MEGYEI HÍRLAP BTV MELLÉKLETE I Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról.) került. Képes kérdéseiben, fő­leg annak a fiatal generációnak az igénye, ízlése és gondolkozá­sa kapott hangot, akiknek az ötvenes évek inár történelem, a szocializmus természetes élet­szféra, a társadalomkritika magától értetődő, hisz ennek készségét és gyakorlatát a szo_ cialista demokrácia alakuló, formálódó viszonyai között sa­játították el. Ezek a fiatalok a vidéki színházak kísérleti pro­dukcióit Pesten is szeretnék látni, éppúgy, mint a külföldön készült, s nálunk is értékes­nek, művészinek, baloldalinak tartott filmeket. Pozsgay Imre legtöbb kérdésben a hivatalos álláspontot indokolta meg rész­letesen, s a moziműsorral, a képzőművészeti zsűri tevékeny- ■égével kapcsolatban ígért vál­tozást, javulást. Mező Ferenc Televízió MÁRVÁNY DELVONAL A címben szerepifi délvonal nem­csak csillagászati érdekesség, ha­nem varázslatos idfiszerkezet, mely­nek átlépésével a film két gyer­mekszereplője, Gábor és Éva 200 évet repül vissza a múltba. Tanúi lehetnek Esterházy Károly egri püspök küzdelmének, melyet Má­ria Teréziával vív annak érdeké­ben, hogy Egerben magyar egye­tem létesüljön. Esterházy harcá­nak nyomon kísérése egyben al­kalom arra Is, hogy hfiseink meg­ismerkedjenek a születő felvilágo­sodás eszméivel, a kor történelmé­vel, tudományával, művészetével — sok veszélyen, kalandos menekülé­sen át. Adás: szombat, június 18., 1. mű­sor: 16.10. GYORSHAJTÁS Kapcsolj az ötödik sebesség, re... Zsoldos rajza Orvosi tanácsok. 9.33: Derűre Is derű. 10.00: zenés műsor üdü­lőknek. 12.00: Lakatos Sándor né­pi zenekara játszik, Balázs Erzsé­bet és Bussay Antal nótákat éne­kel. 12.33: Arcképek az orosz Iro­dalomból. 12.50: Szimfonikus tán­cok. 13.33: Szovjet dalok. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Berki Gé­za szerzeményeiből. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Népdaicsokor. 19.16: A politikai irodalom új könyvei­ről. 18.30: Csak fiataloknak! 20.33: Látogassa meg Amerikát! össze­állítás Art Buchwald szatíráiból. 20.52: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Népszerű dallamok. 21.52: Népda­lok. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: A szókimondó asszonyság. Részletek Polgár Tibor—Darvas Szilárd daljátékából. 23.00: Egy óra dzsessz. S. MŰSOR 14.05: Dzsesszfelvételekbfil. 14.35: Zenekari muzsika. 16.03: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 16.23: Külpolitikai klub? 16.53: Verdi-ket- tősök. 17.30: Katedra. 18.05: Ro­mantikus kamarazene. 19.33: Anyám könnyű álmot ígér. Sütő Audrás naplójegyzete rádióra al­kalmazva. II. rész (ism.). 20.14; Haydn-művek. 22.03: Buffó-áriák. 22.24: Durkó Zsolt műveiből. TELEVÍZIÓ 16.48: Hírek. 16.55: Egészségün­kért! Az Egészségügyi Felvilágosí­tási Központ műsora. 17.00: Sláger­stúdió. Az NDK Televízió könnyű­zenei műsora. 17.20: Játék a betűk­kel. 17.45: Sakk-matt. 18.05: Hek- | lámmüsor. 18.10: Mindenki iskolá- 1 ja: 13. Fizika. Az elektromos áram j mágneses hatása. (Ism.) 18.40: Rek- j lámmüsor. 18.45: 14. Fizika. Az elektromágneses indukció. (Isny) 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv- Híradó. 20.00: Kisfilmek a nagyvi­lágból. Expedíció a legendák bi­rodalmában. Angol ismeretterjesz­tő film. 20.50: Rovarok. Francia is- t meretterjesztő filmsorozat. A szöcs­kék és a sáskák. 21.15: Afrika és az afrikaiak. Daolang, a Föld ura. Francia rövidfilm. 21.35: Fiatalok órája. 22.35: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Csak ülök és mesélek. Vitray Tamás műsora. (Ism.) 21.05: Tv-Hiradó 2. 21.25: I Germinal. Magyarul beszélő angol filmsorozat V/l, rész: Bányászok. 22.10: Tévébörze. 22.20: Engelbert llumperdlck műsora. Amerikai ze­nés film. (Ism.) POZSONYI TV 9.40: Askatasuna. Tévéjáték, (ism.). 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Fúvőszenc. 20.15: Furcsa felnőt­tek. Szovjet film. 2. MŰSOR: 18.35: Egy bírósági per (az ítélethirdetés: 21.30). Benedek. Kétfeivonásos vígopera. 11.41: Ady Endre: Életem nyitott könyve. 12.35: Melódiakoktél. Köz­beni 13.10: Törvénykönyv. 14.05: A betű mestere. Rádiójáték Misz- tótfalusi Kis Miklósról (ism.). 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Da­loló, muzsikáló tájak — Somogy. 15.44: Magyarán szólva... 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Két Vi- valdi-concerto. 17.07: Csodák és csalódások. Gáük Mihály műsora, a spanyol gazdaságról. 17.32: A cigánybáró. Készletek Johann Strauss operettjéből. 18.00: A Sza­bó család. 19.15: A zongoraművé­szet első aranykora. 20.05: A tu­dományos közélet fóruma. 20.35: Üj nótafelvételeinkből. 21.05: Em­ber a sziklán. Leonyid Andrcjev egyfclvonásosa rádióra alkalmaz­va. 21.38: A kórusirodalom re­mekműveiből. 22.20: Meditáció — a mozgalmi formalizmusról. 22.30: Nem értem, mit mondasz! 23.10: Századunk zenéjéből. 0.10: Hajdú Sándor táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Keringők fúvószenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Jolantha. Részletek Sullivan —Gilbert daljátéké ból. Közben: 8.50: Zsürlttag voltam. 9.00: Az operettrészletek folytatása. 9.25: SZERDA KOSSUTH RADIO 8.27: Inge Borkh és Kim Borg énekel. 9.00: Katedra. 9.30: Talál­kozás egy ciklonnal. 9.45: Ifj. Sántha Ferenc népi zenekara Ját­szik, Vörös Sári nótákat énekel. 10.05: A biológia jövője. IU. rész. 10.35: Zenés képeskönyv. 10.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.05: Barokk muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Oj falusi krónika. 13.40: Boross Lajos népi zenekara játszik. 13.59: Ezeregy délután. 14.24: Kósa György műveiből. 15.10: Messziről — messzire. 15.50: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 16.10: Sttmmás- dalok — munkásdalok. 16.30: Sosz- takovics: I. szimfónia. 17.07: Ol­vasó a labirintusban. 17.32: A Síik együttes műsorából. 17.45: Népze- nekedvelöknek. 19.15: Levelek Nyugatról. Bertha Bulcsú elbeszé­lése rádióra alkalmazva. 19.49: Hallgassunk operát. Erkel: Hu­nyadi László. 20.53: Kis magyar néprajz. 21.03: Brahms: Kettes­verseny. 21.35: Sárdy János nóta- felvételeiből. 22.30: Filmzene. 22.42: A gondolatok sorsa. 22.57: A Győ­ri Leánykar hangversenye a Ze­neakadémia kistermében. 0.10: Vi- l'ágénekek. PETŐFI RADIO 8.05: A Fonográf együttes fel­vételeiből. 8.33: örökzöld dalla­mok. 9.33: Hegedűmuzsika. 10.00: | Zenés műsor üdülőknek. 11.33: A Szabó család. 12.00: Madrid her- ! cege. Részletek Lopez operettjé­ből. 12.33: Csajkovszkij kamara­muzsikájából. 13.33: Itt a szün­idő! Kórusmuzsika gyermekeknek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötö­dik sebesség. 18.00: Matkó István gazdasági jegyzete. 18.10: A Lip­csei Rádió fúvószenekara játszik. 18.33: 3x3. 19.03: Katonadalok. 19.30: Szórakoztatózene Prágából. 20.00: Ez is, az Is... 22.00: Dzsesszfel- vételekböl. 22.33: Elisabeth Schwarzkopf romantikus dalokat énekek 22.55: Zenés játékokból. 3. MOSOK 14.05: Cár és ács. Részletek I. ortzing operájából. 15.02: Száza­dunk mesterműveiből. 16.03: Vára­kozások. Lugossy Gyula rádiójá­téka. 16.55: Kovács Dénes Corelli- felvételelből. 17.30: Katedra. 18.05: Willi Boskowski együttese játszik. 18.29: Manón. Részletek Massenet operájából. 19.33: Külföldi tudóso­ké a szó. 19.48: Hangfelvételek fel­sőfokon. 20.58: A tékozló ország — I. rész. Juhász Ferenc eposzá­nak oratórikus változata. 21.49: ÜJ lemezeinkből. 22.28: Vujicsics Ti­hamér: Kurucok emlékezete — kantáta. 22.41: Giorgio Tozzl éne­kel. TELEVÍZIÓ 8. 59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) 9.05: Delta. Tudo­mányos híradó. (Ism.) 9.30: Agnes nővér. Magyarul beszélő NDK té­véfilm. (Ism.) 11.05: Lehet egy kér­déssel több? Vetélkedőműsor. (Ism.) II. 35: A koala. Ausztrál ismeretter­jesztő film. (Ism.) 14.30: Mindenki iskolája: 13. Földrajz. Magyaror­szág természeti földrajza. (Ism.) 15.05: 14. Földrajz. Magyarország gazdasági földrajza. (Ism.) 15.40: 4. Kémia. Szénvegyületek. (Ism.) 16.33: Hírek. 16.40: És így tovább ... Matematika-továbbképzés pedagó­gusoknak. 2—4. és 6—8. osztály. Halmazok, logika IV. 17.35: Ama- zóniától Dél-Brazíliáig. Rövidfilm I. rész. 17.55: Vendégünk a tudósí­tó. A Horizont Szerkesztőség mű­sora. 18.40: Szépen, jól magya­rul ... 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik Tévétorna. 19.30: Tv- Híradó. 20.00: FÓRUM. Gazdaság- politikai kérdésekről. 21.30: Szín­házi Album. 22.40: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR: 18.33: A Magyar Tele­vízió Szabadegyeteme. Az emberi tulajdonságok bölcsőjénél. (Ism.) 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Zenekari est a Tv IV. Stúdiójában. Beetho­ven: V. (c-moll) szimfónia. Op. 67. 20.35: A gyarló Szofronij élete és szenvedése. A KISZ Központi Mű­vészegyüttes Irodalmi Színpadának műsora. 21.10: Tv-Híradó 2. 21.30: Olimpiai Nap. Közvetítés a berlini nemzetközi atlétikai versenyről, felvételről. POZSONYI TV 17.55: Autó-motor revű. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Dalok. 19.55: Munkászáüó. Svéd film. 22.20: Ze­neszerzőink műveiből. 2. MŰSOR: 18.00: Hangverseny. 19.30: Közvetítés a nemzetközi té- véfesztiválről. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO 8.27: Mendelssohn: D-dúr szex­tett. 9.00: Katedra. 9.30: Operakó­rusok. 10.03: Zenevár (ism.). 10.20: Képesítés nélküli nevelő vagyok. 10.35: Zenekari muzsika. 11.40: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző­lelkű hentcsmester kalandjai. Erich Kästner regénye folytatásokban. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Jaj, de magas ég a csillagos ég. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.02: Mindenki könyvtára. 14.32: Az élő népdal. 14.42: Bende Zsolt énekel. 15.10: Brahms: A-dúr szó- 1 náta. 15.28: Ezeregy délután. 16.10: Barlay Zsuzsa énekel. 16.27: Bo­ross Jolán és Kiss Károly nótákat énekel, Németh János cimbalmo- zik. 17.07: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.32: A cirkuszhercegnő. Részletek Kál­mán Imre—Kulinyi Ernő operett­jéből. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: A szerencse hintalova. D. II. Lawrence elbeszélése rádióra al­kalmazva. 19.48: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.08: Gyöngyszoknya. Nagy László ver­se. Kb. 20.18: A hangverseny-köz­vetítés folytatása. Kb. 21.13: Régi magyar muzsika. 21.30: Háttérbe­szélgetés. 22.20: Világhírű előadó- művészek lemezeiből. 0.10: Abra- hám Pál operettjeiből. PETŐFI RADIO 8.05: Munkásdal-feldolgozások. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Zenés beszélgetés a buda­pesti „Vadrózsa’* citerazenekar tagjaival. 8.50: Slágermúzeum. 9.33: Visszavarázsló. írók, költők, emlékek ... Fehér Klára műsora. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Nóták. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. J2.55: Mátyás Mária és Bódy József énekel. 18.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Karai József kórusműveiből. 14.00: Rá­diónapló. 17.00: Klub a sugárúton. 18.00: Görög regék. 18.19: A Pénz­ügyőrzenekar játszik. 18.33: Hét­végi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Rádiószínház. Szökőár. 21.55: Népdalok, néptáncok. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Tánczene Berlinből, Varsóból, Bukarestből, Moszkvából és Szófiából. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 16.03: Nagy magyar költők és a muzsi­ka (ism.). 16.29: ötórai tea. 17.30: Katedra. 18.05: Verdi: Macbeth. Négyfelvonásos opera. 20.31: Emil Gilelsz és az Amadeus vonósné­gyes felvételeiből. 22.04: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 16.35: Hat húron pendülünk. Gitár­iskola kezdőknek. 11. rész. (Ism.) 16.5«: Hirek. 17.05: Mindennapok a Fidzsl-szigeteken. Rövidfilm. 17.201 A nyelv világa. 17.50: Tévébörze. 18.00: Telcsport. 18.25: Ipari kalei­doszkóp. 19.00: Reklámműsor. 19.10f [ A PES1 MHiYLI HIKLAP IU V MELLÉKLETE 3 CSÜTÖRTÖK Esti mese. 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv- Híradó. 20.00: Álarcban. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. IX/4. rész: Különös merénylet. 21.20: Reklámújság. 21.30: Most mutasd meg! Társasjáték. 22.00: Kézben egy szív. Dokumentumfilm. 22.30: Tv-Híradó 3. 22.40: Tv-Tükör. Dr. Szecskő Tamás műsora. 2. MŰSOR: 20.00: Annak ellenére. Dokumentumfilm-sorozat. n. rész: A tanácselnök. 20.30: Érdekek. Ri­portműsor. 21.05: Tv-Híradó 2. 21.25: Arany Mokka Nemzetközi Kerékpáros Pályaverseny. Közve­títés a Millenáris-pályáról, felvé­telről. • POZSONYI TV 9.30: Fickó. Szovjet film. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: A Danu­bius zátonyra futott. Tv-film. 22.20: Motorosok műsora. 2. MŰSOR: 19.00: Műszaki maga­zin. 19.30: Közvetítés a nemzet­közi tévéfcsztiválról. PÉNTEK y KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Rotterdam üzenete. 8.37: Haydn: fisz-moll szimfónia. 9.04: Katedra. 9.34: Szomoiri óvodások énekelnek. 10.05: Vaddisznók a páfrányerdőben. 10.20: Ígérd meg, kedves. Gellért Oszkár versei. 10.25: Viktor Merzsanov zongo­rázik. 11.00: Gondolat. 11.45: Puc­cini: A Nyugat lánya. — A II. felvonás fináléja. 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20: Lakatos Fe­renc népi zenekara játszik. Fé­nyes Éva és Bajházy Árpád nó­tákat énekel. 13.59: Utazás a Ba­laton körül. 15.10: Magyar szer­zők müveiből. 16.05: Húszas stú­dió. 17.10: Zenekari muzsika. 17.50: Farkas Ferenc feldolgozá­saiból. 19.15: Világszínház. 20.40: A daléneklés mesterei. 21.10: Ma­gyar tájak dalaiból. 21.44: Lát­tuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Muzsikus port­rék. 23.19: Francia operákból. 0.10: Ottó Ferenc müveiből. PETŐFI RADIO 8.33: Gül Baba. Részletek Husz­ita Jenő—Martos Ferenc operett­jéből. 9.33: Kincsek a nemzet mú­zeumában. VI. rész. 10.00: Zenés SZOMBAT ^ KOSSUTH RADIO 8.27: Az Ambrosian kamarakó­rus. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: Felsőbb osztályba lépheti 10.05; Szigeti Jóasef hegedül, Bartók Béla zongorázik. 10.55: Rádió- színház. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiák aktéi. Közben: 13.30: A szülő segítsége. 14.05: Izó­ráiul István dalaiból. 14.18: Ku- zsevnyikov: Ünnepi nyitány. 14.25: Hegyvidéki gazdaságaink helyze­te, jövője. 14.55: Üj zenei Üjság. 16.00: 168 óra. 17.30: Sportkróni­ka. 18.00: Évfordulók nyomában... 18.45: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.18: istenek, meg­váltók, próféták (ism.). 20.17; Halgassunk operát. Erkel: Hu­nyadi László. 22.20: A beat ked­velőinek. 23.05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­kara játszik. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Fúvószene táncritmus­ban. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Népdalok, néptán­cok. 9.15: Válaszolunk hallgató­inknak. 9.38: Spanyol csalogány. Részletek Fali operettjéből. 10.00: Szombat délelőtt. 12.03: Filmsztá­rok énekelnek. 12.33: Szopránáriák. 13.05: Vitamüsor. 13.33: Szvja- toszlav Richter Schumann-műve- ket zongorázik. 14.00: Horváth István cigánydalokat énekel. 14.25: Zenés játékokból 15.08: Versek világa. 15.25: Ortwok a mikrofon műsor üdülőknek. 11.50: Idejé­ben szólni. 12.00: Az éló népdal. 12.10: Világhírű vonószenekarok felvételeiből. 12.33: Két balettszvit. 13.15: Két izlandi Edda-dal. 13.33: A Gyermekrádió új zenei felvé­teleiből. 14.00; Kettőtől ötig... 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Gö­rög regék. 18.20: Kórusmuzsika. 18.33: Nemzetiségi népzenei hangr- verseny Mohácson. 19.23: Doni­zetti: A csengő. Egyfelvonásos vígopera. 20.33: 139—660. A Magyar Rádió automata Közönségszolgá­lata. 22.55: Kedves rokonok. 23.19: Joan Baez, Bob Dylan és a New Seekers együttes felvételeiből. 3. MŰSOR 14.05: Ernest Anseroiet ve­zényli a Suisse Romande zene­kart. 15.30: Felnőtt világ — diák- szemmel. 16.03; Richard Strauss operáiból. 16.40: A zene nem is­mer határokat. 17.30: Katedra. 18.05: Olasz szerzők kamaramu­zsikájából. 19.00: Rádióhangver­senyekről. 19.33: Tip-top parádé. 20.03: Brahms: Kettősverseny. 20.37: A tékozló ország. II. rész. Juhász Ferenc époszának orató­rikus változata. 21.20: Jancsi és Juliska. Részletek Humperdinck operájából. 22.17: Századunk ze­néjéből. TELEVÍZIÓ 16.33: Hírek. 16.40: Amazóniától Dél-Brazíliáig. Rövidfilm. II. rész. 17.10: Kuckó. 17.40: Mindenki köz­lekedik ... Közlekedési műsor. 17.55: Öt perc meteorológia. 18.00: lleklámmüsor. 18.05: Tanács Gizi. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 18.35: Mezőfalvi példa. Riportmű­sor. 19.05: Reklámmüsor. 19.15; Es­ti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Önök kérték ... A Televízió kívánságműsora a nézők levelei alapján. 21.30: Kodály: Jézus és a kufárok. A Tv Zenei Klubjának nyilvános adása az Állatorvostu­dományi Egyetem aulájából. 22.25: Tv-Híradó 3. 22.35: Képtelen képes történelem. Rajzfilmsorozat: He- r aki ész. III. 2. MŰSOR: 20.00: Arany Mokka Nemzetközi Kerékpáros Pályaver­seny. Közvetítés a Millenáris-pá­lyáról, felvételről. 20.45: Tv-Híradó 2. 21.05: Zárt ajtók mögött. Magya­rul beszélő NSZK tévéfilm. 21.30: ZENÉS NYÁRI ESTÉK. Arbuzov — Tamási: Enyém a világ. (Ism.) POZSONYI TV 17.25: A kisfilmek. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Népzene. 20.10: özön­víz. Lengyel filmsorozat. 2. rész. 22.15: Mindenki zenéje. 23.15: Em­berek az üvegházból. Tv-játék. I 2. MŰSOR: 19.30 és 22.00: Közv. a nemzetközi tv-fesztiválról. 20.20: i Sportközvetítés. előtt. 15.33: Napraforgó. 16.33: öt­órai tea. 17.3o: Közkívánatra! 19.29: Brahms: Kettősverseny. 20.00: Harminc perc rock. 20.38: Derűs bölcsességek (ism.). 21.38: Nóták. 22.33: Hangezerszólók. 23.05: Slá­germúzeum. 3. MŰSOR 8.08: Fernando German! orgo­nahangversenye a Magadinoi or­gonafesztiválon. 9.18: Két ver­senymű. 10.05: Slágerlista. 10.40: Hermann Prey Mozart-áriákat énekel. 11.27: Schubert kamara­zenéjéből. 12.20: Zenekari mu­zsika. 14.05: Négy Handel-trió- szonáta. 14.53: Balettzene ope­rákból. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Századunk zenéje. Kb.: 16.03: Magyar költők versei. Kb.: 16.20: A Századunk zenéje című műsor folytatása. 16.51: Falvai Sándor zongoraestje a Zeneaka­démia nagytermében. 18.03: A té­kozló országok. III. (befejező) rész. Juhász Ferenc époszának oratórikus változata (ism.). 19.14: Dzsesszfelvételekből. 19.33: A Ma­gyar Rádió és Televízió énekka­ra Kodály-kórusműveket énekel, vezériyel: Vásárhelyi Zoltán. 20.06: Zenekari muzsika. 21.38: Doku­mentumműsorok és dokumentum­játékok szemléje. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna. (Ism.) 9.05: Kuckó. (Ism.) 9.35: Mindenki közlekedik ... (Ism.) 9.50: Reklám. 9.55: Álarcban. Ma­gyarul beszélő NDK tévéfilm-soro- zat. IX 4. rész: Különös merénylet. (Ism.) 11.15: Színházi Album. (Ism.) 12.25: Játék a betűkkel. (Ism.) 14.03: Hat medve és a bohóc. Magyarul beszélő csehszlovák játékfilm. (Ism.) 15.35: Fejezetek az állatlexi­konból : Francia ismeretterjesztő filmsorozat. XV/1. rész: Az ember- szabású majmok. 16.05: Hírek. 16.10: Márvány dél vonal. 17.00: Reklám­müsor. 17.05: A hetvenes évek Amerikája. Valentyin Zorin film­sorozata. I. rész: Füst Chicagó fe­lett. 17.55: Filmszem. 18.45: Reklám­műsor. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A Televízió könnyűzenei sorozata. 19.10: Cicavízió. 19.20: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Gusztáv a megváltó. Magyar rajzfilmsorozat. H. rész. 20.05: Madigan. Magyarul beszélő amerikai film. 21.50: Tv- Híradó 2. 22.10: MAI MAGYAR FILMMŰVÉSZET. 141 perc a Befe­jezetlen mondatból. Magyar film. (16 éven felülieknek!) 2. MŰSOR: 20.00: BALETTFILM- ÖSSZEALLITÁS: 1. Balettfantázia Johann Strauss zenéjére. Szovjet balcttfilm. 2. Bűvös szerelem. Spa­nyol balettfilm. 3. Glazunov: Raj­monda — részlet. Bolgár balett­film. 21.10: Julie Andrews műsora. Angol zenés film. 21.50: Tv-Híradó 2. 22.10: A kétbalkezes. Magyarul beszélő angol filmsorozat: Frank második nászútja. POZSONYI TV 11.10: Özönvíz. 2. rész (ism.). 14.20: Chaplin a Musica Hallban. Amerikai film. 16.30: A szerencse tükre. Francia film. 19.00: Híradó. 19.45: Televarieté. 21.45: Egy lány, akit meg kell ölni. Cseh krimi. 2. MŰSOR: 17.30: Csempészek. Dán tv-sorozat, 5. rész. 19.30: Bors. Magyar tv-sorozat. 2. rész. 21.25: Szórakoztatózene. VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.23: Hétköznapok formálói. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Mas­cagni operáiból. 9.00: Rejtett forrás. 9.25: Fúvósesztrád. 9.45: Szerkesztői üzenetek. 10.03: Akik a gyerekeknek írnak. 10.10: Szep- lőcske. Gyermekopera. 11.00: Nyá­ri rajzok. 11.14: Vasárnapi kok. tél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A Vasárnapi koktél folyta­tása. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.47: Rádióiexikon. 14.17: Nagy meste­rek — világhírű előadóművészek. Közben: 14.49: Korszakváltás az oktatásban Is? 15.17: A Nagy mes­terek — világhírű előadóművé­szek című műsor folytatása. 15.48: Külföldi tudósítónk levele. 16.01: „Életem millió gyökerű.” A Ma­gyar Rádió és a Román Rádió kétnyelvű Ady-müsora a buka­resti rádió koncerttermében. 17.10: Maria Callas és Beniami­no Gigli hangversenye San Re- móban. 17.56: A Belügyminiszté­Televízió VENDÉGÜNK A TUDÓSÍTÓ A külföldi tudósítók életét és munkáját bemutató sorozat máso­dik adásának ezúttal két vendége lesz: Regős Sándor a Televízió és Krassó László a rádió munkatársa. Az ő filmtudósításaik segítségével ismerkedhetünk meg a mai Len­gyelországgal. Adás: szerda, június 15., 1. mű­sor: 17.55. Televízió A HŐS FALU Lope de Vega színművének film- változata. Rendező: Juan Guerrereo Zamara. Fuenteovejuna békés, szelíd népe egyre többet szenved Fernan Go­mez de Guzmán uralkodása alatt. A született kiskirály fittyet hány a törvénynek és bestiális kegyetlen­séggel bánik el azokkal, akik fi­gyelmeztetni merik arra, hogy ne­ki is van felettese •.. Adás: vasárnap, június 19., U műsor: 20.05. Televízió ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT NSZK tévéfilm. Irta: Wilfried W. Bruchhauser. Rendező: Herbert Ballmann. 1854-ben Treschkow porosz gár­dakapitányt hat hét fogságra ítéli a katonai törvényszék — egyik katonájának halála miatt. A pots­dami újság munkatársa megállapít­ja: azért ez az enyhe ítélet, mert a tárgyalás zárt ajtók mögött folyt, nehogy folt essék a gárda becsüle­tén ... Adás: péntek, Június 17., 2. mű­sor: 21.05.

Next

/
Oldalképek
Tartalom