Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-07 / 106. szám

%fäkm 1977. MÁJUS 7„ SZOMBAT Indul az Edzett iíjáságért mozgalom Pest megyei premier Nagykőrösön Donáth, Mukray Kati, űedé is ott lesz Három nemzet birkózó fiataljai Cegléden A Ceglédi VSE két NDK-foeli egy jugoszláv és hét magyar birkózószakosztály részvételé­vel serdülő, 1961—1962-ben született fiataloknak, kötött­fogású, birkózóversenyt ren­dez Cegléden, a Vasutas Sport- csarnokban. Az indulók e versennyel emlékeznek a fasizmus ellen aratott győzelemre, vagyis a rendezők lehetőséget kíván­nak biztosítani az Edzett ifjú­ságért mozgalom feltételeinek teljesítéséhez. Valamennyi meghívott visz- szaigazolta — nevezéssel — indulását. A selejtező mérkőzések szombat du. 14 órakor, míg a döntők vasárnap de. 10 óra­kor kezdődnek. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség a Szovjet Hadsereg né­met fasizmus felett aratott győzelme emlékére ez évben is megrendezte a Tartalékosok Lövészversenye Országos Baj­nokságát. A Szentendre-Izbé- gen lebonyolított verseny fe­lett a Magyar—Szovjet Baráti Társaság is védnökséget vál­lalt. ' Az indulók pisztoly- és gép­pisztolylövészetben mérték Pest megye 1977. évi I. ősz- | tályú sakk-csapatbajnoksága. A kétcsoportos elődöntők az utolsó forduló előtt így alakul­tak. Északi csoport. Váci DCM. 20 pont, Szent­endrei SK 11, Perbál TSZ SK 10, Budakeszi P. SK. 9, Érdi SE 8, Dunamenti Hőerő 6, Szo­bi V. Petőfi 6. Déli csoport. Dunaharaszti MTK 18 pont, IM Iklad 14, Ceglédi Kossuth 10 (4), Daibas SE 10, Gyömrői Alig néhány napja látott napvilágot az Edzett ifjúsá­gért mozgalmat meghirdető országos felhívás, s máris'ör­vendetes eseményről, a Pest megyei premierről számolha­tunk be. A május 8-án a nagykőrösi Cifrakí-rtben meg­rendezésre kerülő ifjúsági és össze tudásukat. Összetettben Győr-Sopron megye csapata bizonyult a legjobbnak, Pest megye képviselői a hatodik helyet szerezték meg. A Pest "megyei válogatott a következő összeállításban lépett a lőál­lásba: Siklósi Pál (Kiskunsági Állami Gazdaság) Illés Ferenc (Ganz Árammérőgyár, Gödöl­lő), Nagy Abonyi György (Cegléd, Volán Vállalat) és Horváth Lóránt (Vác DCM). SE 9, Nagykőrösi KIOSZ 7 (4), Túrái VM. 0. A Péceli Sparta­cus visszalépett, eredményei törölve, a Cegléd—Nagykőrös találkozó május 22-én kerül le­játszásra. Versenyműsor. Május 8. Vasárnap 9.30. Déli cs. Gyömrő—Cegléd, Dunaharaszti—IM Iklad, Nagy­kőrös—Túra, Dabas szabad. Északi cs. Budakeszi—Duna- menti HSE, Szentendre—Érd, Vác—Perbál május 15-re ha­lasztva. Szob szabad. sportnappal Pest megyében elkezdődik az Edzett ifjúsá­gért tömegsportmozgalom ese­ménysorozata. A nagyszabású programról Babati Lajos, a Pest megyei KISZ-bizottság honvédelmi sportfelelőse, a nagykőrösi sportnap főrendezője a kö­vetkezőket mondotta: — Az országos felhíváshoz csatlakozva a megyei tömeg­sporttal foglalkozó szervek széles körű összefogásával rendezzük meg május 8-án, vasárnap a sportnapot, amely­re Pest megye politikai, tár­sadalmi és sportszerveinek ne­vében ezúton is meghívok va­lamennyi fiatalt. Teszem ezt abban a reményben, hogy a nagykőrösi sportnap programja további lendü­letet ad majd számukra ahhoz, hogy az Edzett if­júságért mozgalom aktív részesei legyenek a későb­biek során is. Szeretnénk, ha ez a sportnap elindítója lenne az egész éves, rendszeres, valóban széles tö­megeket megmozgató sport- tevékenységnek. Hogy Babati Lajos remé­nyei jogosak, az hamar kide­rül az előzetes programból. A szervezők ugyanis valóban változatos műsort állítottak össze, amelybe „belekóstol­va” bizonyára sokan kapnak kedvet a folytatáshoz. Lás­suk csak a főbb eseménye­ket. — Az egyéni teljesítmény- laipon a 15-próba nevet ka­pott összetett verseny szá­maiban szerezhető pontokkal lehet elkezdeni a pontgyűjtést — adta a felvilágosítást Sze­mes Árpád, a Pest megyei Sporthivatal módszertani cso­portvezetője, a szervező bi­zottság tagja. — Ebben az ösz- szetett versenyben a súlylö­késtől a függeszkedésen, a célbarúgáson át a légpuska­lövészetig minden megtalál­ható. A feladatok teljesítésé­hez valóban sokoldalúságra van szükség. Természetesen helyet kapott a programban a legnépsze­rűbb sportág, a labdarúgás is, amely­nek küzdelmeire 32 csa­patot hívtak meg a ren­dezők. Bizonyára nagy si­kere lesz a Ki a legerő­sebb elnevezésű súlyeme­lőversenynek, a váltó- és a kerékpáros ügyességi versenyeknek is. ^ Akinek pedig mindez kevés lesz, azt várják a szabadon választható lehetőségek, még­pedig tollasteniszben, kispá­lyás labdarúgásban, asztali- teniszben, , lábteniszben és légpuskás lövészetben.- A színes, változatos sport­programot élsportolók sport- bemutatói és élménybeszámo­lóig teszik teljessé. Mindenek­előtt említésre kívánkozik a nagykőrösi születésű Donátii Ferenc neve, aki válogatottbeli társával. Sivadó Jánossal, a tornasportot képviseld. Az egy­re szebb eredményeket elérő magyar cselgáncssport rep­rezentánsai : az olimpiai bronzérmss, EB-győzrtes Tun- csik József, valamint a- müncheni olimpia ötödik helyezettje, Hetényi Antal. Olimpiai bajnokot is lát­hatnak-hallhatnak majd a fiatalok. Olyasvalakit, ki rá­adásul aktív KISZ-titkár. Bi­zonyára sokan kitalálták: Ge- dó Györgyről, a müncheni olimpia 48 kg-os ökölvívó­versenyének győzteséről van szó. A másik olimpiai bajnok vendég — Schmitt Pál — legalább olyan népszerű lesz, mint a tokiói olim­pia felemáskorlát-verse- nyének döntőjében ezüst­érmet szerzett felesége, Makray Katalin, aki a té­vétornából közismert há­rom kislányát ezúttal is magával hozza. A sort persze még lehet folytatni. Ott lesz a fél asz­talitenisz-válogatott. — Sza­bó Gabriella, Takács II. Já­nos és Nozicska József, va­lamint az egykori sokszoros reprezentáns, Beleznay Má­tyás —, Rákosi Gyula, a Fe­rencváros csupaszív játékáról közismert volt labdarúgója, aki jelenleg az ifjúsági labdarú­gó-válogatott edzője, két ceg­lédi egykori birkózónagyság — Gál József, a felszabadu­lás utáni első magyar birkó- zó-viíágbajnok és Reznák Já­nos többszörös olimpiai, vi­lág- és Európa-bajnoki he­lyezett —, Patocska Mária sokszoros művészitorna-baj- noknő vezetésével az Újpesti Dózsa héttagú ■ együttese, va­lamint Geller Sándor válo­gatott kosárlabdázó, a Bp Honvéd bajnokcsapatának egyilk erőssége. A változatos sportolási le­hetőségek, valamint a meghí­vott kiváló sportolóik felso­rolása minden bizonnyal meg­győzte a fiatalokat: ott a he­lyük a nagykőrösi ifjúsági és sportnapon. Remélhetőleg az időjárás is kegyeibe fogadja a rendkívül érdekesnek, válto­zatosnak ígérkező, monstre- sportprogramot. Jocha Károly Sportműsor SZOMBAT ATLÉTIKA. A GEAC országos felnőtt- és ifjúsági versenye, Gö­döllő, 16. KÉZILABDA NB I. B. férfiak. KÉV Metró—Csömöri Tsz, Csömöri út. 15. NB n. férfiak: Váci Híradás- in. kér. TTVE, Vác, 17. Honvéd Zalka SE—Budakalászi Textiles, Gyöngyös, 16. Ikladi Vasas—Tau­rus SE, Iklad, 16. KOSÁRLABDA NB II. férfiak: Zalka SE—Hernádi Tsz SK, Baj- társ u. 16. TAK—Csepel Autó, Ta­ta, 16. VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB I. férfiak: Ceglédi VSE—Honvéd Kilián FSE, 9.30. KÉZILABDA NB I. B: Ceglédi KÖZGÉP—Dunakeszi Vasutas, Ceg­léd, 10.30. NB II., férfiak: BÁCSÉP —Váci Fonó, Békéscsabai E.—Spar­tacus, 10. Nők: SBTC—PENOMAH, 10. váci Forte—Kecskeméti TE, Vác, 9.30. RÖPLABDA NB II., férfiak: Kos­suth KFSE—Hej őcsabai Cement SK, 10. Dunavarsányi Tsz SK— Kalocsai Honvéd, Dunaharaszti, Piac tér, 10. Nők: Dunavarsányi Tsz SK—Kalocsai SE, Dunahartsz- ti, 11.30. LABDARÜGÁS. NB II: Szolnoki MTE—Kossuth KFSE, 16.30. NB III. Északnyugat: Dunake­szi VSE—Sabaria SE, 16.30 (Drí- gán). Rákóczi SE—Váci Híradás, 16.30 (Tátrai). Délnyugat: Ikarus Alba Regia—Perbáli Tsz SK, 16.30 (Horváth L.). Délkelet: Honvéd Bem József SE—Szentesi Vízmű, Cegléd. 16.30 (Kozsla). MEDOSZ ÉGSZÖV—Törökszentmiklósi Va­sas, 16.30 (Kávai). PEST MEGYE A HATODIK MHSZ-lövészverseny Szentendre-lzfeégeii Izgalmas pillanatok a célratartás előtt Nagy Abonyi György, a Pest megyeiek erőssége Nagy Iván felvételei SAKKHÍRADÖ A DCM és a Dunaharaszti MTK vezet APRÓHIRDETÉSEK Gödöllői telephe­lyünkre felveszünk: járműszerkezeti, gépjayító és vasszerkezeti lakatosokat, járművillamossági szerelőket, 5 tonnás híddarura kezelőt és kazánkezelőt 0—6. att. olajtüzelésű kazánok kezeléséhez. Jelentkezés: Középmagyar­országi Közmű- és Mélyépítő Vállalat, 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. Munka­erőgazdálkodás. A Cement­és Mészművek Váci Gyára (DCM) felvételre­keres beruházási és termelésirányítói munkakör betöltésére — 5 éven felüli gyakorlattal — gépészmérnököt, .építésztechnikust. Jelentkezni lehet: a gyár személyzeti és oktatási Qszij|}yán személyesen vagy írásban a megjelenéstől számított két héten belül, Cím: 2601 Vác. Postafiók: 94. A MEZÉPSZER SZKV azonnali belépéssel felvesz: kőműves, víz­szerelő, lakatos, he­gesztő, elektrolakatos, bádogos, tetőfedő, asztalos. hidegbur­koló, villanyszerelő, kapcsolótábla- és to- kozottszekrény- szerelő. daruvezető, orvosi műszerész, ' könnyűgépkezelő szak-, betanított és segédmunkásokat, villanyszerelő raktá­rost. Vidékiek részére munkásszállást bizto­sítunk. Jelentkezni le­het* Bp. XI., Rupphe- gyi út 7. Tel.: 669— 351/62. A Pest megye! Ta­nács V. B. Gazdasági Hivatala keres költ­ségvetési gyakorlattal lehetőleg felsőfokú is­kolai és felsőfokú ál­lamháztartási szakmai végzettséggel rendel­kezőt pénzügyi cso­portvezetői munka­körbe, továbbá gép­írónőt adminisztrátori beosztásba, takarító­nőt délelőtti műszak-" ba, valamint napi 4 órára nyugdíjas gé- pésztéchnikust. Je­lentkezés: 176—726 te1 lefonon, vagy szemé­lyesen, Bp. V., Város­ház u. 7. sz. alatt. 10AS­350-es Jawa utánfutó­val, gázpalackos hűtő- szekrény olcsón el­adó. Nagykőrös, Bállá Gergely út 68. ________ Mo st vizsgázott 850-es Fiat sürgősen eladó. Göd, Felszabadulás út 89.____________________ Pé celen keresünk leg­alább 2 szobás házat, legalább . 250- n.-öles kerttel, Fóti, Pécel, Petőfi u. 7. ___________ El adó szoba-konyha, kamrás ház 240 n.-öl telekkel. — Taksony, Ady E. u. 33. Állo­mástól 1 percre. Ér­deklődni: Nagy Lajos, Szigethalom, Szabad­ság u. 5._______________ ID-s Wartburg de Luxe megkímélt álla­potban eladó. — Pilis, Rákóczi u. 40. Tele­fonja 33.________________ El adó két szoba össz­komfortos kertek csa­ládi ház, beköltözhető. Törökbálint, Petőfi u. 26. szám. _________ Sz uper 50-es, 700-as hibás szalagfűrésszel eladó. Pálinkás Mi­hály, Fót, November 7. tér 3._______________ Ti szakécskén, Fácán utca 34. szám alatti üdülő E 32-es típusú faházzal eladó. Érdek­lődni: Fejős István, Nagykáta, Batthyány utca 4._________________ Az onnal beköltözhető kertes (400 n.-öl) 2 és fél szobás -házamat, eladnám 250. , ezerért, Megtekinthető: Fa­zekas, Monor, Katona J. u. 19. _______________ La kásnak, nyaralónak alkalmas egyszobás, komfortos ház, ga- rózslehetőséggel 150 négyszögöl gyümöl­csösön, Érd-Alsón el­adó. Telefonon: 344— 771, munkaidőben. — „Budapesttől 30 perc­re PMH 117 068” jel­igére a kiadóba. lO/100-as motoros sík­kötő gép sürgősen el­adó. 2111, Szada, Dó­zsa Gy. u. 27. Gyur­csikné. _____________ Sz őüligeten 125 n.-öles telken beköltözhető ház éladó. — Érdeklő­dés: Vác, Corvin Ottó u. 10. Kissék._________ Vá cott, 100 nm-es központi fűtéses csa­ládi* ház plusz szute- rén, 170 n.-öl telekkel eladó. Vác, Bacsó Béla út 10. Eladnám 2*/a szobás, összkomfortos lakáso­mat. , Gödöllő, Isaszegi u. 3. Telefon: 81—17. Másfél éves, nyugat­német vérvonalú, fe­hér fekete foltos, te­nyésztésre alkalmas dog szuka eladó. Érj deklődni lehet: Lévai Sándor, 2730 Albertir- sa. Vasút u. 63. Gombán, jó karban levő ház, melléképü­letekkel, 800 négy­szögöles telekkel, ter­mő gyümölcsfákkal elköltözés miatt eladó. Villany, víz van. Meg­tekinthető egész nap. Akácfasor 39. __________ Üj palotai szövetkezeti lakásomat eladnám v. elcserélném monorira. Érdeklődni: Bp. XV. kér. Páskomliget u. 51. IX. em. 38.________ Ja nuárban vizsgázott M21-es Volga eladó Szász László szobafes­tő kisiparosnál. Gö­döllő, Szabadság tér 29. Telefon: 84—22. — Este 6 után._________ Ve rőcemaros, Fehér­hegyen, zártkertmű- velésű 220 n.-öles te­lek — Dunára néző — jutányos áron eladó. — Érdeklődés: 2654 Romhány, Építési Kér. gyár. Bocsner, Eladó Gödöllő, Antal- hegyi út 44/d. 204 n.- öles déli fekvésű, építkezésre alkalmas telek. A telken víz, villany, ipari áram, 16 négyzetméter alapte­rületű faház van. — Érdeklődni: minden­nap. Illés István út 9. Gödöllő (Máriabes- nyő) Antalhegyen. dé­li fekvésű panorámás 200—260 négyszögöles parcellázott telkek el­adók. Érdeklődni és megtekinteni: Gödöllő (Máriabesnyő). Antal- hegvi út 40. Szegedi — Aladics. Fehér cementből ké­szült több színű min­tás mozaiklapok kap­hatók. Bánorszky Jó­zsef, Rákospalota, Dó­zsa Gy. út 96. ________ Ko nyhabútor 400 elő­leggel 12 havi részlet-----­re , Vili, Népszínház 24. szám. _________ Au tópályát építő fia­tal mérnök júniustól albérletet keres Gö­döllőn. — Cífn: Bakó Attila, Veresegyház, Betonútépítő Vállalat. Soproni két szoba ét­kezőfülkés, összkom­fortos, tanácsi lakást cserélnék budapesti hasonlóra, esetleg kisebbre. „Sürgős PMH 116 977” jeligére a kiadóba. _________' Rá koskeresztúr, Ka­lács u. 14. — Oltott mész, csempe, mettla­chi, ajtó és mindenfé­le építőanyag kapha- tó. Telefon: 481-^530. Naposcsibe, előnevelt, kendermagos, sárga (Hampshire) olcsón kapható. Nagy tétel­nél díjtalan szállítás­sal. Nagy Imre, 2375 Tatárszentgyörgy, Külterület, Szelecki 2. ÁLLÁS Felveszünk szakkép­zett vízvezetékszere­lőt, szakácsot. Jelent­kezés: Vác, Sallai lak­tanya (Híradó út). — Munkaügyi osztály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom