Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
6 »77. MÁJUS 1., VASÁRNAP Almafa. almák Közmondásainkban az igazság is csak annyi, amennyi a semmihez sem köthető általánosítás. Mint az alma fa s az almák esetében. Mert hiszen, melyik gyümölcs esik messzire termőhelyétől, a ringató ágtól? Az őszibarack, a körte, a szilva? Egyik sem. Any- nyi persze való a köznapi-böl- csességeinkben, hogy az általánost, a tipikust fejezik ki. Igenám, de ez az általános, ez a tipikus koronként más! Nem esik messze az alma a fájától — igaz. Ebből azonban még nem tudjuk meg, milyenek az almák? I Csak megkapaszkodni Hazánkban feltételezhetően családregények millióit írhatnák meg, s egyik sem lenne érdekesebb, vagy érdektelenebb a másiknál. Cziczer Fe- rencéké sem. Nagy különbség azonban leírni és átélni valamit. Valamit? Az életet! A családfő 1904-ben született, s ma, hetvenhárom esztendősen is jó egészségnek örvend. A csővári ház kertjét — majdnem ötszáz négyszögöl — ő tartja rendben. Igaz, segítséggel, Burányi Anna segítségével, aki 1929 óta Cziczer Ferencné. Következhetnék a megható történet a két emberről, akik öt gyermekből hármat fölneveltek, kettőt eltemettek. Akik állták a történelem viharát, s tették a dolgukat rendületlenül, ám a meghaitódás a kívülálló gyorsan illanó rokonszenve; a saját életén senki sem szokott meghatódni. Mit akart sorsától Cziczer Ferenc? Csak megkapaszkodni, hogy ne fújjon gödörbe a szél — mondja. Nagyon öreg, nagyon egyszerű bútorok között ülünk. Ez a csővári ház 1910-ben épült, s annyi változott rajta, hogy cseréptető került rá, s falaiba bebújt a villanyáram drótja.. A vagyon tehát ennyi, a ház, s körülötte a telek. Munka szerezteva- gyon; tíz- meg húszpengőn- ként törlesztették a vételárat, nyögve félretett száz forintokból újult meg a tető, néhány szarufa. Az élet eredményessége — bár hajiunk rá! —, korántsem mérhető a dologi javak tömegével, de még minőségével sem, sokkal inkább azzal, úgy élt-e valaki, ahogyan akart? Itt viszont újabb kérdéssel nézünk szembe: mit akarhatott valaki? Cziczer Ferenc csak megkapaszkodni akart. Sűrűn ez reménytelennek látszott, mert homok kavargóit körülötte, s ráadásul neki semmi befolyása a széljárásra. Ma fülünknek furcsán hangzik: szakmát nem tanult, mert dolgoznia kellett. Kellett, ő fogalmaz kétséget nem hagyva, hat testvér közül ő volt a legidősebb, s fenntartani a családot csak úgy lehetett, ha a gyermekek is munkába álltak. Ö tizenkét évesen kezdte, háború dúlt, hiányzott a férfikéz, jól jött a kiscseléd. Jószágot őrzött, ápolt, s amikor felnőtt lett, onnét tudta meg, hogy béreslegénynek fogadták. Az maradtam végig — mondja, megadó mosoly- lyal, s látszik, bokrokká gyérült fogai sövénye. Csak végül úgy hívtak, segédmunkás —, toldja meg. így, segédmunkásként ment nyugdíjba az Egyesült Izzó váci fényforrásgyárából, s mert kiscseléd meg béreslegényéveit — papírok híján — csak töredékében vették figyelembe a nyugdíjnál, 65 éves koráig dolgozott. Egy lépés öt gyermekből kettőt csecsemőkorában eltemettek, hármat fölneveltek. S ha vakon hinnénk a közmondásnak, feltétlenül arra gondolnánk, hogy a Cziczer család ifjú tagjai folytatták a szülők útját, a megkapaszkodást. Ez esetleg így történt, történhetett volna, ám közben az almafák alatt megmozdult a föld, a futóhomok helyébe kötöttebb, szilárdabb talaj került, táperőben dúsabb, s az éghajlat is melegebb, naposabb, gyű- mölcsérlelőbb lett. Amit a Cziczer család úgy érzékelt, hogy az elsőszülött, Ilona — ma negyvenhét éves, 1930-ban látta meg a napvilágot Püspökszilágyon —, először szakmát tanult, azután szakérettségisként egyetemi hallgató, majd mérnök, s végül útja összefutott apjáéval, ő is izzós lett, igaz, kutatómérnökként. Minőségi ugrás? Megengedve a filmhez liasonló gyors képvágásokat, a mérnöknő — a finom ízléssel berendezett lakásban Vácott, a Lenin úton — így felel: nem én ugrottam, hanem környezetem tudatta velem, ha akarok, léphetek. S én, ez bizonyára örökölt félelem, ijedelem volt, mindig csak egyet léptem. Amikor az első gyermeket szültem, abbahagytam például az egyetemi tanulmányaimat, mert úgy éreztem, összeroppant a kettős teher. Egy év halasztás után mentem visz- sza, de úgy, hogy a gyereket édesanyám nevelte, mert nem hittem, bírom ezt is, azt is. Tudományos publikációk sora, szabadalmat kapott találmányok állnak Cziczer Ilona mögött. Amit természetesen már nem lehet azonosítani a kötelességszerűen csinált munkával. Ez a többlet, a munka, mint örömforrás, akár határvonal is lehetne közötte és szülei között, elkülöníthetné a segédmunkás apát, s a kutatómérnök leányt, de el nem feledhetjük: más és más talajban gyökereznek! Hamis útnak bizonyulna tehát szárnyalás és földhöz tapadás miértjeire pusztán az egyéni adottságokban, törekvésekben keresni a feleletet. Mert igaz ugyan, hogy Cziczer Ilona az egy lépésekkel végül messzire jutott, ám sűrűn légszomjjal küszködve. Első házassága válással végződött, második házasságában, orvosi tanácsra, már nem vállalhatta a gyermekszülést. S mert emiatt még most is furcsa, tört fény lobban fel a szemében, érzem, sebbe nyúltunk. Második férje úgy nevelté felesége két gyermekét, mint sajátjait — ez a megértés viszont eltávolította az édesapától a két gyereket, s ebbe az apa nem tudott belenyugodni, sok volt a vita, a hivatalos közbeavatkozás. Legjobb elfeledni Ilonát a családban négy gyermek követte, s közülük Kálmán és Anna nőtt fel. Kálmán előtt egy kisleányt, Anna után egy kisfiút temettek el, egy-, illetve héthónapos karukban hagyták itt a meg sem ismert világot. Nem érdekesség, hanem sorstérkép: az öt Cziczer gyerek öt helyen született, mindig ott, ahová a kényszer sodorta a családot, ahol kenyeret lelhetett. Mert végül is csak 1941- ben költöztek a csővári házba, először ízlelve #meg az addig ismeretlent, az állandóságot. Cziczer Kálmán életútja — eddig, veti közbe nevetve — sokkal simább vonalvezetésű, mint nővéréé, Ilonáé. Kitanulta a szerszámkészítő szakmát, belépett az oktató anyavállalathoz, a dunakeszi járműjavítóhoz, s ott dolgozik ma is, igaz, művezetőként. Megnősült, három fiú apja — s mindhárom gyerek velük lakik még —, fölépítettek egy családi házat Nagymaroson, s amint egy kézmozdulattal közli, ennyi az egész. Gyermekkora képeit nem törlőgumival a kezében nézegeti, ám ennek ellenére azt mondja, legjobb elfeledni, mit kínlódtak össze szüleik. Gürcöltek, s mégis, a puszta lét volt az eredmény, egy új ing, egy pár cipő az esemény. A nagymarosi házban a gazdagságnak semmi jele, de, ha a másik oldalról nézzük az itt kialakult életrendet és környezetet, akkor a megalapozottság, a nyugalom a szembetűnő. Annak az örökös riadalomnak, ugrásra készen állásnak a teljes hiánya, amelyet akaratlanul is minden pillanatban éreztem a csővári házban. Amitől idősb Cziczerék soha nem tudtak szabadulni, ami alapvető magatartásukká lett, bár munkával szerzett jogaik semmivel sem kisebbek, mint bármelyik gyermeküké. E jogok érvényesítése mégsem lett természetes számukra, mert hiszen abban nevelkedtek fel, s éltek jó ideig, hogy munkának és jognak nem sok köze van egymáshoz. Ez is kutyabőr A harmadik Cziczer gyermek, Anna távolodott el földrajzilag a legmesszebbre a kör csővári középpontjától. Férje szülei gondozásra szorultak, azért költöztek ide, Tápió- györgyére, s maradtak a házban a szülők elhunyta után. Férje vasúti tiszt, forgalmi intéző, ő közgazdasági technikumot végzett, üzletvezető. Egy gyermekük van, tanítóképzőbe jár. Kedvesen fogad, mert köszönésként Csővárról hozott levelet nyújtok át, a mama számol be, mi kárt tett a fagy a kertben. Testvéreihez hasonlóan sem csúfabbra, sem szebbre nem festi azt, amit gyermek- és serdülőkornak nevezünk, ez is kutyabőr, minősíti kacagva, bár e nevetés kottájában meglelhető a disszonancia. Büszke arra, hogy ők, a három testvér nagyon összetartanak. Gyermekeikről már nem mondhatják el ugyanezt, legtöbbször valamivel kimentik magukat a hagyományos, bár ritkuló családi találkozásokról. Magukkal vannak elfoglalva — mondja —, számukra a vérségi kötelék semmivel sem fontosabb vagy erősebb, mint a tetszés szerinti barátságé. Hármuk köteléke? Láthatatlan, de eltéphetetlen. Alapélményeik azonossága fonta, s gyermekeiknél éppen ez hiányzik, hiszen alapélményeik erősen különböznek, az azonos fogalmak számukra mást és mást testesítenek meg. Két testvére szerint Anna volt közöttük a legokosabb, a leginkább határozott. Amikor mondom ezt, csak legyint rá. Nagyjából egyformára sikerültünk — indokolja a legyintést —, csak a feltételeink alakultak eltérően. Ilona még tudott mindenféle paraszti munkát, növénnyel, állattal, mert meg kellett ismernie. Én már csak tanultam, dolgom, kötelességem semmi más. Ezért tanultam könnyen, s vélte Ilona, Kálmán, hogy ők meg nehezen. Okfejtése, a csomópontok világos megragadása azt igazolja, hogy testvérei helyesen ítélkeznek róla, vág az esze. S mert ez záloga annak, hogy nem ért félre, fölteszem a •kérdést: miként egyezik az alig iskolázott két öreg s három gyermekük útja, élete? Nem túl nagy a távolság? A közmondást átalakítva: eshet messzire is az alma a fájától ? Miként vethető össze Ilona luxussal berendezett lakása, az ő kocsijuk, Kálmánék három fiának kitűnően fölszerelt barkácsműhelye az öreg, szerény bútorzaté csővári házzal? Nem az a több Betűhűen adom vissza a hangszalagon rögzítetteket: — Apámék élhetnének jobban is, mindhárman segítjük őket, de tudja, mit tesznek a pénzzel? Takarékba rakják, gyűjtik nekünk„ hát érti ezt?! A munka pénzzel is jár, s ez a pénz átváltható különböző dolgokra. Nem ez a többlet, nem távolít el ez egyikünket sem, a hasonlatánál maradva, az almafától. A többlet nem maga a munka, mert mennyiségben apámék biztos, hogy többet dolgoztak, mint mi hárman, gyerekek, együttvéve. A munka hogyanja a más, a cselekvés minősége. Az, hogy ők a létfenntartást egyben célként fogadták el, s számunkra ez volt elfogadhatatlan, mert mást sugallt, majd követelt a társadalom. Náluk ez nem hiba, nekünk ez nem erényünk. Bizonyos dolgokat készen kap az ember, másokat maga alakít ki. Ezek aránya változott, s ahogy módosult, úgy lettünk egyéni értelemben is szabadabbak. Mészáros Ottó Karnyújtásnyira Négy sorban negyvenegy nő. Varrnak. Kézzel, géppel. Néhányan vasalnak. Magasról nézve megannyi, mozdulatlan csomópont, csak a sor végén lép el néha valaki, hogy a felgyűlt kis kupacot áttegye a másik oldalra. Géphez, asztalhoz kötve a nők: kezük mozog, nagyjából szabályos időközönként előre tesznek egy ruhadarabot, és maguk elé veszik a következőt. A Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárának nőifelsőkabát-készí- tő szalagja: negyvenegy nő. Nem suhan közöttük valóságos szalag, ők a görgők is, szalag is: karnyújtásnyira ülnek egymástól. S mire a ruhadarabok körbejárnak, addigra kész a kabát, átlagban ötpercenként egy a fogasra kerül. Mindig azonos ritmusban Mint finoman csiszolt műszer, úgy működik minden, és legalább olyan csendben is dolgozik a negyvenegy ember. Szőkék, barnák, feketék, őszbe hajlók, egyforma _ köpenyükben is mind másak. Kit a férje vár, kit a gyereke is, a vasaló mellett azt a fiatal lányt biztosan az udvarlója, s az idősebb asszonyt talán az unokái. Majd, ha vége Lesz a délutános műszaknak, hazaindulnak negyvenegy irányba. Most részei egy ipari mechanizmusnak. Hogy mire gondolnak munka közben? Ezt csak az kérdezné, aki nem dolgozott még nyolc órát azonos ritmusban. Feltámad az emberben: minden Csupa mechanizmus: emberörökmozgó. A gyár párt- titkárának szavai még a fülembe csengenek: ez a negyvenegy nő alkotja nálunk a legjobb kollektívát. Filmrészletek derengenek, amint Chaplin világában az ember rabja lesz a gépnek, és felrémlik az ipari társadalom elidegenedett figurája. A gyárigazgató szerint az itt dolgozó nők szeretik ezt a munkát: nemcsak teljesítményük mutatja, hanem , lelkesedésük is, ráadásul valamennyien hosszú évek óta itt dolgoznak. Jó kollektíva? Összetartó közösség. — Én most a szalagnak ezen a pontján helyettesítem az egyik munkatársnőt — mondja Tóth Józsefné tűző. — A szalagnak bármelyik részén tudok dolgozni, s ez nemcsak azért jó, mert helyettesíthetek, hanem azért is, mert segíthetek, ha esetleg elakad a szalag, valakinél felgyülemlik a munka. így nézve nem unalmas itt dolgozni. Melegh István, a gyár igazgatója: — Ezen a szalagon most egy holland cég megrendelésére készítjük a kabátokat. A teljes munkafolyamatot 36 részre bontottuk, így az előmun- kásokoix kívül mindenki csak egy munkafolyamatot végez. A nőifelsőruha-szalag dolgozóinak többsége szakmunkás, közülük sokan felnőttként szerezték meg a képesítést a gyárunk által szervezett szakmunkásképző-tanfolyamon. Különösen érdekessé teszi ezt a kollektívát, hogy két szocialista brigádból áll. — Brigádunk 1968-ban alakult, mi vagyunk az öregebbek — mutatkozik be Horváth Jánosné, a Széchenyi szocialista brigád vezetője. — Jó érzés tudni, hogy a gyár vezetői számítanak ránk, és nem egyszerűen csak abban, hogy elvégezzük a mindennapi feladatunkat, hanem a rendkívüli nehézségek megoldásában is. Például az elmúlt negyedévben különböző akadályok miatt lemaradtunk 141 kabáttal, mi felajánlottuk: pótoljuk a lemaradást és terven felül is készítünk száz kabátot. Az ilyesmihez tényleg szükséges, hogy a szokottnál is jobban összedolgozzunk. Egész brigádunk fontosnak érzi, hogy a velünk együtt dolgozó fiataloknak, a Napsugár szocialista brigádnak segítsünk szakmailag, hogy megmagyarázzuk nekik mindazt, amit mi a gyakorlat során már valamivel jobban megtanultunk. Horváthné a közösség kialakítása szempontjából nagyon lényeges gondolatot mondott el: a munkában, a társadalmi tevékenységben és a magánéletben létrehozott közös programok, a mindig konkrétan és végrehajthatóan kitűzött feladatok kovácsolnak erős közösségeket. S ezek a programok mindig kölcsönhatásban is állnak egymással, kölcsönösen kamatoznak a közös élet eredményei, Egyenlő partnerként Varga Ferencné, a gyár pártbizottságának titkára: — A Széchenyi szocialista brigád már ötször nyerte el az aranykoszorús címet, és munkájukról azt is el kell mondani, hogy segítik a KlSZ-szer- Vezet működését, időnként elmennek a KlSZ-rendezvé- nyekre — pedig hát többségük nem tartozik az ifjúsági korosztályhoz —, és magukkal viszik a szalagon dolgozó KISZen kívüli fiatalokat. Ez a húsz- tagú brigád lendítője az egész szalag munkájának, azzal ' is, hogy harmonikusan együttműködnek a Napsugár szocialista brigáddal, amely még csak a zöldkoszorús fokozatot érte eL — Mi még csak néhány éve dolgozunk együtt, így az eredményeink is szerényebbek — mondja Sarkadi Valéria, a Napsugár szocialista brigád vezetője. — De igyekszünk mindenben lépést tartani az idősebb brigáddal, sem a szalagon, sem pedig egyéb brigádmunkában nem volt még probléma közöttünk. Természetesen ehhez az is fontos — ami inkább csak a szavak között fogalmazódott meg —, hogy a fiatalok és az idősek egyenlő partnerként közeledjenek egymáshoz. De az is, hogy a gyár vezetői és munkásai között a szocialista demokrácia szellemének megfelelő munkahelyi légkör alakuljon ki. És ez nem kizárólag a vezetőkön múlik. — Sok dolgozó kifogásolta, hogy rosszul alakították ki a munka közbeni pihenőidőket — említ példát Káldi Sán- dorné, a szalag szakszervezeti bizalmija. — A reggeliidőn kívül kétszer ötperces pihenésre kaptunk lehetőséget. A második ötperces pihenő valóban kevés volt, hiszen akkorra már mindenki fáradtabb. Ezt a vezetők elismerték, de a munkásoknak is meg kellett érteni, hogy az állásidő nem növelhető. A kérdést úgy oldották meg, hogy a reggeliidőből vettünk el öt percet, és ezzel növeltük a második pihenőt. •• Önmaguknak diktált rend öt perc. A példa több mint egy ésszerű kompromisszum felvillantása. Érdemes voLna talán elgondolkodni a dolgon azoknál a munkahelyeknél is, ahol az elveszett idő ennek többszöröse. A Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárának dolgozói azt vállalták, hogy ebben az évben S százalékkal emelik a munka termelékenységét, ennek pedig sarkalatos feltétele, hogy — így mondták —, „dolgozzunk, munkaidőben”. S ez az önmaguknak diktált rend szabja célszerűbbre, pontosabbra a varrógép, a vasaló melletti mozdulatokat. A közös vállalás és cél még erősebb összefogásra késztet, mert a szalag minden tagjának személyes érdeke a sikeres teljesítés. S az ő érdekük nemcsak a fizetésborítékig terjed .., Kriszt György Hírünk a trópusokon Agrárszakemberek a fejlődő országoknak Pest megyéből Ötödik éve működik a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen egy hazánkban egyedülálló oktatási-kutatási egység, a melegégövi oktatási osztály. Létrehozását hosszú vajúdás előzte meg, míg végül 1972- ben néhány lelkes szakember Köztudomású, hogy több száz magyar agrárszakember dolgozik szakértőként, kutatóként, oktatóként a fejlődő országokban. A magas létszám már önmagában is elárulja, hogy munkájukkal megbecsülést, rangot vívtak ki maguknak, terjesztve ezzel is jó hírüket a világban. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nagyon kevés (becslések szerint legfeljebb kétezer!) olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező mezőgazdászunk van, aki nyelvtudása révén képes lenne valóban teljes értékű munkát végezni a harmadik világ országaiban. A szaktudás körül sincs minden rendben. Hogyan is lehetne, hiszen az esetek legnagyobb részében a hazaitól teljesen elütő természeti-társadalmi viszonyok között kell honfitársainknak helyt állniuk. Az idegen földön felmerülő nehézségekkel menynyivel könnyebben birkózhatnak meg, ha itthon nem egyedül kellene a felkészüléssel részvételével megalakult égy kis csoport, amely a mai, tanszéki rangú osztállyá fejlődött Mi volt a célja az alapítványnak? Mit is takar ez az első hallásra szokatlan elnevezés? bajlódniuk, ami sajnos ma még nagyon is általános jelenség. Azután eltöltenek egy_két többé kevésbé nehéz esztendőt kinek mint sikerül kint a beilleszkedés, s tapasztalatokban gazdagon érkeznek haza. Leadják a hivatalos útibeszámolót, s ezzel legtöbbjük számára lezárul az ügy, mivel nagyon ritkán, legfeljebb a küldő vállalaton vagy intézményen belül adatik csak meg számukra esetenként olyan fórum, ahol beszámolhatnak tapasztalataikról. Ezt az országosan jelentkező igényt felismerve próbált többek között a felkészítési gondokon is enyhíteni az MTESZ keretében működő társadalmi szervezet, a fejlődő országok műszaki, tudományos kérdéseivel foglalkozó bizottság, rövidített nevén a FOB. A bizottság rendezvényéin, előadásain, a legkülönbözőbb rendű és rangú tagok vesznek részt, magas beosztású állami vezetőktől egyetemi hallgatókig. Az üléseken felvetődő témák sok tudományterületet ölelnek fel a meteorológiától kezdve a trópusi egészségügyön át egészen az építészetig, s köztük jelentős súllyal szerepelnek az agrártudományok is. A FOB munkájában intézmények, vállalatok és más szervezetek egész sora képviselteti magát, köztük a melegégövisek, akik a FOB alapítói közé tartoznak. A FOB-nak nagy és úttörő szerepe volt és van, mint országos fórumnak, a tényleges kutató és oktató munka azonban az egyetemeken, kutatóintézetekben és a többi érintett intézményben folyik. Ezek kör zött foglal el különleges helyet a Gödöllői Agrártudományi Egyetem melegégövi oktatási osztálya. Az osztály munkájának célja elmélyült általános és sajátos melegégövi mezőgazdasági ismeretekkel rendelkező külföldi és magyar szakemberek képzése, akik mérnöki felkészültségük alapján képesek arra, hogy tevékenyen részt vállalhassanak a fejlődő országok mezőgazdaságának továbbfejlesztésében. Ennek érdekében a melegégövi mezőgazdasági ismeretek elsajátításához az osztály munkásai, együttműködve a Mezőgazdaságtudományi Kar szakintézeteinek oktaGyökerek a társadalmi bizottságban
