Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-25 / 121. szám
fel évtizede - együtt Két kommunista műszakot szerveznek Sződligeten, a Pest megyei Fémipari Vállalat Il-es Fémipari Gyáregységében tevékenykedő Alkotás szocialista brigád 1972-ben alakult meg, öt taggal. Most tizen dolgoznak a brigádban, és a múlt évben megkapták az aranykoszorús kitüntetést. Benedek Petemé brigádvezető, sEci a vállalat kiváló dolgozója, a megalakulástól vezeti a kis kollektívát. Vállalták, csatlakozva a csepeliek felhívásához, hogy idei tervüket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára teljesítik. Az idén két kommunista műszakot szerveznek és 500 útelzáró lámpát készítenek. A műszakok jövedelméből a vállalati lakásépítési kölcsön alapját növelik, következésképp az üzem további két fiatal brigádtagnak tud tíz-tízezer forintos lakásépítési támogatást nyújtani. K. Sz. I. DUNAKESZI Ipari tanulók honvédelmi versenye A vegyvédelmi állomáson Átkelés a képzeletbeli szakadék felett A dunakeszi 201. számú szakmunkásképző intézet és a néphadsereg egyik alakulatának KISZ-szervezetei, együttműködési szerződésük alapján, honvédelmi napot rendeztek az iskola tanulóinak, Horányban. Az öttagú csapatok közül a másodéves járműszerelők nyerték a versenyt. üveges Imre felvételei XXI. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1977. MÁJUS 25., SZERDA ) Vízi út, energia, liíd Nagymaros- Visegrád a Dunakanyar idegenforgalmi központja lesz Megszűnik a hajózási akadály Bár Nagymaroson egyelőre még alig látni nyomát a későbbi nagy építkezésnek, a szakembereket és természetesen a környékbelieket nagyon érdekli, hogyan alakul majd a nagyközség és a környékbeli üdülőterületek sorsa, milyen változást hoz életükben a vízlépcső-, illetve a vizierőmű-építkezés? A Dunakanyar Intéző Bizottság legutóbbi tájékoztatójában Perczel Károly építészmérnök erről közölt érdekes írást. A vízlépcső építésének célja a Duna—Rajna—Majna Európát átszelő víziót magyarországi szakaszának megépítése. A vízlépcső ugyanis, ha elkészül, Gönyűig duzzasztja meg a Duna vizét, következésképp megszűnik a Komárom és Gönyű közötti hajózási akadály, a Duna majdnem egész évben hajózható lesz. Eddig, kedvező vízállás esetén is, legfeljebb ezerháromszáz tonnás hajók úszhattak ezen a szakaszon, a vízszint megemelése után, háromezer tonnások is közlekedhetnek, a Fekete-tengertől Komáromig. A vízlépcső építésekor készülő vízierőmű a hajózáshoz szükséges duzzasztásnak csupán másodlagos, de igen hasznos következménye, hiszen a bősi és a nagymarosi vízierőművek együttes teljesítménye 740 megawatt lesz. Ennek az energiának a felét hazánk használja fel. A vízlépcső alatti és fölötti vízszintkülönbség nyolc méter lesz. Ebből a célból a vízlépcső Vác, illetve Szentendre felé eső szakaszának medrét 80 centiméterrel mélyebbre kotorják, s a vízszint is ennek arányában süllyed. E süllyedés valószínűleg csökkenti az említett városok és Budapest vízmüveinek teljesítményét, ezért a hiányt új kutakkal kell pótolni. Az építés során jelentősen megváltozik a Dunakanyarnak ez a része. Sok felvonulási és egyéb építőipari létesítmény készül. A csúcsmunkák idején körülbelül háromezer építőmunkás lakik majd Nagymaros Vác felé eső részén, a Sólyomszigeten. Az építkezés felvonulási területét Nagymaros másik részén jelölték ki. Nyilvánvaló, hogy az építőanyagok, munkagépek szállítása miatt igen nagy forgalom bonyolódik majd le a 12-es út községbeli szakaszán, ezért fontos, hogy megszüntessék a községen belüli útszűkületeket, illetve a két vasút alatti átjárót. A dolgozók ellátását szolgáló kereskedelmi és kulturális, valamint egészségügyi létesítményeiket a község központjában helyezik el. A felvonulási épületeket, munkásszállókat úgy tervezik meg, hogy azok az építkezés után az idegenforgalmat, illetve a nagymarosiakat szolgálják, következésképp a nagyközség az építkezés befejezése után másfél ezer ember elhelyezésére alkalmas üdülőközponthoz juthat. Visegrádct kevésbé érinti az építkezés, bár ott is lesznek kisebb felvonulási épületek. Mindenesetre érdekes az a terv, hogy a Bepence-patak környékén, ahová az építkezés idejére elterelik a Dunát, a későbbiekben termálvizű strandot építenek. A vízlépcső, illetve az erőmű elkészülte után kétsávos út vezet át Nagymarosról Vi- segrádra, tehát a két község valóban idegenforgalmi központja lehet a Dunakanyarnak, egyesített üdülővárossá fejlődhet. Ez azonban, természetesen, nagyon messze van, egyelőre az ilyen nagy építkezésekkel járó természetes kellemetlenségekre kell felkészülni. Például arra, hogy gondot jelent majd a Dunakanyar látogatóinak ellátása, ezért Nagymaros tehermentesítése érdekében, a környék többi üdülőhelyét, Kós- pallagot, Kisinócot és Királyrétet készítik fel a várható nagyobb idegenforgalomra. A még több mézért Nem kedvezett az idei tavasz a méhészeknek, hamar és szinte észrevétlenül elvi- rágzott az akác, a Szob és Vidéke ÁFÉSZ méhész szakcsoportjának szokolyai és verőcei tagjai pedig szeretnék elérni tavalyi jó eredményüket, a múlt évben ugyanis 130 mázsa mézet pergettek ki. Az ÁFÉSZ olcsóbb cukorral és szervezéssel is segíti a méhészeket : rendszeresen megkéri a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szakembereit, a vándoroltatás idején ne permetezzenek a méhek gyűjtőterületén. JEGYZET Hovái p — Maga hová teszi a házi hulladékot? — kérdezte szomszédom. Az olvasónak talán furcsa ez a kérdés, de a nagymarosi, Mihály utcai lakosoknak semmiképp, a nehezen megközelíthető, csak egyirányú forgalomra alkalmas, félig- meddig földes utcából ugyanis a helyi tanács nem tudja elszállíttatni a hulladékot, maradnak tehát a lakók egyéni megoldásai: nagy nylonzsákokba gyűjtve elássák vagy az erdőben eltüntetik. Néhá- nyan veszik a fáradságot, s a szomszédos Bajcsy-Zsilinszky útra viszik el, ahonnan a szemétgyűjtők összeszedik. Néhány napja az utcában tábla jelent meg. AZ ERDŐBEN A SZEMÉT LERAKÁSA HATÓSÁGILAG SZIGORBAN TILOS! — olvasható rajta a jogos intelem. De hát akkor valamilyen megoldást a hulladék összegyűjtésére és elszállítására találni kellene. F. Z. VALASZ CIKKÜNKRE Nem romlott el a villanyrendőr A közelmúltban Technikai érdekességek címmel közölt ironikus írást a Váci Napló, egyebek között azt kifogásolva, hogy az utóbbi hetekben nem működik rendeltetésszerűen a Széchenyi utca es a Lenin út kereszteződésében felállított közlekedési lámpa. Telefon — Pestről Könyvtár - a munkásművelődés szolgálatában Szombaton Simon Istvánra emlékeznek Több mint szíves tessékelés Eredmények Abból az alkalomból keresik fel Petővári Gyulát, a íradástechnikai Anyagok yárának üzemi könyvtárosát, ogy május 28-án ismét irodai. li estet rendeznek. Az elózó stek Vácon kiemelkedő ese- tényszámba mentek, Darvas ózsef azon a napon, amikor írsait Vácra küldte, rájuk nndolt. Már a meghívó is több mint nves tessékelés: egy író éleinek ünnepi keretbe foglalt immázása, bibliográfiája, ars oeticájára jellemző idézettel, épekkel. Sokan gyűjtik ezeket a díszes meghívókat, melyekbe a kétszáz éves váci nyomda valamennyi dolgozója szívét, lelkét, tehetségét, tudását beleadja. — Mi az üzemi könyvtáros feladata? — ismételte meg a kérdést Petővári Gyula, és így felelt rá: — A könyvtáros ne csak kartonozzon, statisztikát készítsen, olvasnivalót javasoljon, hanem teremtsen irodal— Ezzel a hatalmas munkával arányban áll az eredmény is? — Minél jobban csiszolunk egy drágakövet, annál ragyogóbb lesz. Így vagyunk a munkával is, ha tervszerűen, kedvvel végezzük. Eredményeként, kétszáz személyes vállalati művelődési termünk az irodalmi estéken zsúfolásig megtelik, és várhatom másnap a sértődöttség jeleit, hogy kinek, miért nem küldtem meghívót? Mert belépődíj nincs, de a meghívó felmutatása kötelező. Eredménye, hogy a kiállítás anyagát, mert az előadásokat legtöbbször kiállítás is kíséri, az ország más városai is kölcsönkérik. Eredménye, hogy dr. Komáid a Székesfehérváron élő nyugdíjas kultúrház-igazgató, Súabó Lajos, és a Vácon élő Suba Vilmos tanár, a felszabadulás után a Szabadművelési Tanáccsal felújított. Az első évben Féja Géza és Sánta Ferenc szerzői, a következőben, 1970-ben Veres Péter-emiékest volt, 1971-ben Nagy László szerzői, Sarkadi Imre-emlékes- tet rendeztünk, 1972-ben, a forradalmi ifjúsági napok alkalmából, a városi versmondó versenyen Baranyi Ferencet, az irodalmi színpadok vetélkedőjén dr. Ungvári Tamás irodalomtörténészt köszönthettük. Ugyanabban az évben Darvas József szerzői estre, majd Veres Péter, később Petőfi Sándor-emlékkiállításra nyitottuk meg művelődési termünk ajtajait, 1973-ban politikai könyvnap, 1974-ben Sellei Zoltán önálló előadói estje következett, majd Féja Gézát és Juhász Ferencet mutattuk be a dolgozóknak. Két éve, 1975. február 28-án ünnepeltük üzemi könyvtárunk megalapításának 10. évfordulóját, és felvettük Darvas József nevét, a munkásművelődésről rendez, tünk kiállítást, Simon István látogatott el hozzánk. Hét krajcár címmel, Móricz Zzigmond, Minden kör bezárul címmel, Szabó Pál, 1976-ban Emberül élni címmel, Erdei Ferenc, Hétszínű virág címmel, Tamási áron-emlékest volt. így jutottunk, illetve jutunk el 1977. május 28-ig, amikor Simon Istvánra emlékezünk. Brigádok segítségével — Miért éppen rá? — Az idén ünnepeljük szak- szervezetünk. mai nevén a Vas-, Fém-. Villamosenergiaipari Szakszervezet fennállásának 100. évfordulóját, Simon István pedig nemcsak Kossuth- és József Attila-^ de SZOT-díjas költő is volt. — Elmentem Bazsibat a költő szülőfalujába, hallgattam testvérének ízes beszédét a szőlőben, ahol egykor a költő is kapálgatott, a présházban megittunk egy pohár bort, melyet azok a venyigék termettek, melyeket még a költő metszett. Ott hallottam, amikor elindult Simon István Bazsiból Sümegre, hogy középiskolába iratkozzék be, így búcsúzott: „Édesanyám, elindulok Bazsiból, és nyakamba akasztom a világot.” Ez lesz az est mottója, gondoltam, és külön öröm volt nekem, amikor később, kéziratban olvastam Váci Mihály özvegyének tanulmányát Simon Istvánról, hogy ő is erre a mondatra alapozta gondolatait. Simon Istvánnak van egy nagyon kedves verse a Mirza nevű csikóról. A költő életútját járva jöttem rá, hogy ez a Mirza csikó valóban élt, fényképet is találtam, ahogy a fiatal Simon a csikó hátán ül. Amikor ezt itthon, Vácon, az egyik szocialista brigád tagjainak elmondottam, valaki felkiáltott: „De hiszen a Mirzát mi vettük meg Simonéktól!” Utánanyomoztam, valóban így volt, Mirza Vácra került, és itt is múlt ki, Miskei Pál házában. Simon István emlékének adózni jön el az estre a bazsi asszonykórus, Bige István népművész, és természetesen itt lesz az egész család, itt lesznek társadalmi életünk és a művészvilág kiválóságai közül jó néhányan, akik Simon István költészetét szeretik. A nagy erőt és sok időt kívánó felkészülést, szervezést egymagám nem tudnám elvégezni, a munkába bevonjuk a szocialista brigádok tagjait Is, hogy emberközelbe kerüljenek az írókkal, továbbá majdnem minden rendezvény meghívóján olvasható vállalatunk után a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat neve is. Mészáros Gyula Ügy véljük, a cikk szerzője ez esetben nem ismerte fel a helyzetet. Ugyanis a villanyrendőr nem működésképtelen, hanem egy előre kitervelt, célszerűen teremtett szituáció mit sem sejtő áldozata. Állandó sárga villogása tudniillik nem belső szervei valamelyikének betegségével, hanem a 2-es számú főútvonal felújításával magyarázható. Az irás szerzője, nem leven forgalomtechnikai szakember, bizonyára nem tud róla, hogy az üt ottani, javítás miatti leszűkítése, sokkal nagyobb zavarokat okoz a közlekedésben működő lámpa esetén, mint olyan helyzetben, amikor a gépkocsivezetők és a gyalogosok a kölcsönös udvariasság és a min- denekelőtti óvatosság szerint közlekednek. Hadd tegyük még azt is hozzá, hogy az útjavítás azon a szakaszon már befejeződött, s a lámpa kifogástalanul működik. Domin Károly, a Vác városi Tanács műszaki osztályának mb. vezetője Ingyenes jogi tanácsadás A szakmaközi bizottság szervezésében, ingyenes jogi tanácsadás lesz Vácott, a párt- és tömegszervezeti székház első emeletén (Lenin út 45.), május 26-án, holnap délután 5 órától: a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügyeletes tagja ad felvilágosítást jogi vonatkozású ügyekben. Postaládánkból Senki sem pótolja ? Dunakeszin lassan egy éve hiányzik a Béke utcai játszótér csúszdájáról a csúszka. A régi elkopott, azóta nincs , aki pótolja. A gyerekek szeretnének csúszkálni. Miként Vácott, itt is leselkedik a balesetveszély. Amióta ez a játszótér elkészült, nem gyarapodott újabb játékokkal, de még a meglévőket sem festették le. Solymnsi László Dunakeszi \ mi életet is üzemében, vezesse az olvasót a helyes útra, építsen hidat a romantikán felnőtt olvasónak a mai irodalomhoz. Aprólékosan kidolgozott terveket, forgatókönyveket mutat, és így folytatja: — Ha már kiválasztottuk, hogy’ mit akarunk bemutatni, elmegyek az író szülőhelyére, és onnét kezdve, végigjárom életét, próbálom megérteni örömeit, szenvedéseit, érzésvilágát, miközben elolvasom műveit. Meglátogatom családját, rokonait, ismerőseit, szomszédjait, volt tanítóját, kimegyek a földre, vagy megnézem a műhelyt, ahol dolgozott, pár percre megpihenek ott, ahoi ő pihent. Összegyűjtöm a tárgyi emlékeket, lemásoljuk az em_ Izíb'ol.- fűn vrl.rc>r\zvi t — Menjenek ki Vácra, ott megláthatják, hogy milyennek kell lennie — mondta Darvas József, a Magyar Írók Szövetségében, a munikásmű- velődésről beszélgető társaságnak. — Menjenek és nézzék meg, hogy tisztán lássanak. És kijött Váci Mihály, Vas István, Vészi Endre, Baranyi Ferenc, Illyés Gyula, Féja Géza, Sánta Ferenc, Nagy László, Juhász Ferenc, Hubay Miklós, Fábián Zoltán, Csák Gyula és kijöttek a többiek. vács Máté professzor, az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének vezetője már 1972-ben, a nemzeti könyvév alkalmából, Brüsszelben, az új szocialista intézményekről, az üzemi könyvtárakról tartott előadás anyagát és példáit a mi üzemi könyvtárunkban gyűjtötte. Eredménye az, hogy irodalmi rendezvényeink látogatóinak nyolcvan százaléka fizikai dolgozó, de eljönnek estjeinkre társadalmi életünk vezetői, a művészvilág kiválóságai is. Eredménye, hogy a tavaly rendezett Tamási Áron-emlékest előtt telefonhívást kaptam Budapestről: „Hallom, hogy Tamási-emlékestet rendeznek, mondta egy nő a telefon túlsó végén, ehhez szeretnék én is hozzájárulni. Elégedjék meg azzal, hogy szeretem Tamási Áront és én is erdélyi vagyok.” Szólni sem tudtam, letette a kagylót. Az előadás előtt egy órával vágott, és cserepes virágokkal teli kocsi állt meg 'yárunk előtt, egy férfi keresett azzal, hogy ki küldte, nem mondhatja meg, de megbízást kapott, díszítse fel a helyiséget, ahol a Tamási-emlékest lesz. Pillanatok alatt virágba borult a terem, aztán eltűnt a deko- rátor, ahogyan jött. Az elődök — Eddig milyen irodalmi esteket szerveztek? — Amit 1969-ben kezdtünk, mondhatni, folytatása volt annak a váci hagyománynak, melyet Matejka János, kezdett 1919-ben, az Auróra-körrel,