Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-19 / 116. szám
írásbeli — magyarból Hétfőn országszerte megkezdődtek az érettségizők írásbeli vizsgái. A Monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskolában 110 negyedikes ült szorongva a padokba, hogy megkezdje a magyar irodalmi dolgozat elkészítését. Az elmélyülten dolgozó diákok közül a képen Nyeste László és Nyikos Katalin látható. Péter László (elvétele JEGYZET Csekélység, de... Cok-sok panasz forrása, ^ lapunkban mi is szóvá tettük már, olvasóink közül egyre többen nehezményezik, hogy nem vihetnek elhunyt szeretteik sírjára virágot, ugyanis megszaporodtak a környéken a, virágtolvajok. Nyakoncsípni őket nehéz, temetőőr nincs, így aztán, akik kedden kivisznek egy csokor szegfűt, rózsát, csütörtökön a virágnak már nyomát sem találjákj özv. Gál Lajosné sem először tér haza férje sírjától keserűen. A legutóbbi alkalommal azonban sikerült megtudnia, ki az, aki rendszeresen elhordja a virágokat: bár a szegfűkkel felpavolva futásnak eredt, otthon mégis utolérték. A IV. osztályos M. Erzsiék szobájában, vödrökben álltak a csokrok, gondosan előkészítve az eladásra. — Vigyék intézetbe, büntessék meg — kiabált a lány anyja, mintha nem is látná a virágokkal teli vizesvödröket, mintha iskolás gyermeke egyedül az ő tudtán kívül értékesítené a temetőből elhozott rózsákat, szegfűket, margarétákat. Mint azt illetékesektől megtudtuk, M. Erzsi nem csupán emiatt szerepel a gyámhatóság „veszélyeztetett helyzetű” kategóriájában: állami gondozásba vétele folyamatban, családi körülményei az intézkedést alaposan indokolják. JJersze, nem ő az egyet. *■ len. Felnőtt virágtolvajok is akadnak. Igaz, néhány csokor virág csekélység, de elhunyt szeretteinknek mást nem adhatunk. Hogy a bosszantó, elkeserítő tolvajlásők megszűnjenek, hogy ne legyen a temetőkben méteres gaz, itt. ott dzsungellé terebélyesedve, hogy a „búvóhelyeken” abbamaradjanak a kártyacsaták, ahhoz mielőbb őrre lenne szükség. K. Zs. MONDE °vnm A PEST M EGYíl HÍRLAP K 0LÖ N K I A D A S A XIX. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 1977. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK Megyei tanácstagi csoportértekezlet Gyorsabban valósulnak meg A Monori nagyközségi Tanács nagytermében tartotta meg ülését a megyei tanácstagok járási csoportja. Az értekezleten részt vett Kozák Sándorné, a Pest megyei Tanács VB járási hivatalánál? elnöke, Dobrovitz Józsefné, a járási pártbizottság politikai munkatársa, Béky Ferenc- né, Bata János és dr. Varga János országgyűlési képviselők, valamint dr. Tarpai Emese, a Pest megyei Tanács főelőadója. Elsőként Horsik József, a járási hivatal elnökhelyettese számolt be a járás költségvetési és fejlesztési alaptervé- ről, a beruházások helyzetéről, a feladatokról. Ebben az évben a járás az előző évekéinél nagyobb pénzösszeggel rendelkezik, következésképp az eredetileg előirányzott beruházásokon kívül, újabb létesítmények építésére is van lehetőség. Kiemelt beruházás a 16 tantermes üllői iskola, amelynek építése jó ütemben halad, remény van rá, hogy a módosított határidőre birtokukba vehetik a gyerekek. A költségvetés szerint 34 millió forintba kerül. A 22 munkahelyes központi rendelőintézetet a Ceglédi Építőipari Vállalat építi a járási székhelyen. A munkálatok üteme biztató, ezért szinte bizonyosra vehető, hogy jövőre felavatják a létesítményt. Az előadó hangsúlyozta, hogy mindkét kiemelt beruházást széles körű társadalmi ösz- szefogás is segíti, továbbá a járási pártbizottság szocialista szerződései szintén a minél előbbi megvalósulást szolgálják. , A járás rendelkezésére álló fejlesztési alap összege 140 millió forint. Maglódon orvosi lakás, rendelő épül. csaknem egymillió forintos költséggel. Túl a négyszázadik gólon Üllő második veresége A járási labdarúgó-bajnokság eredményei A járási labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulója szolgált néhány meglepetéssel. A legnagyobb érdeklődés ezúttal a Maglód—Üllő találkozót kísérte. A mérkőzés esélyese kétségtelenül a bajnokságra törő üllői csapat volt, de az ösz- szecsapáson felborult a papírforma: a megfiatalított és nagyon lelkes hazai gárda meglepő biztonsággal fektette két- vállra a vendégeket. A másik bajnokaspiráns Vecsés szabadnapos volt ezen a héten, s bár gólaránnyal még mindig Üllő áll az élen, ha a vesztett pontokat nézzük, Vecsés két ponttal megelőzi. A többi találkozón általában a papírforma érvényesült. A gyömrőiek biztosan fektették kétvállra Ecsert, akárcsak a nyáregyháziak Mendét. Úriban pontot szerzett a jól játszó monori tartalékcsapat. A Péteriek is csak nehezen boldogultak a lelkes vasadiakkal. Érdekesség, hogy megszületett a bajnokságban a 400. bajnoki gól. Az ifjúsági bajnokságban is akadt egy meglepetés: az eddig veretlen üllői fiatalok vesztesen hagyták el a játékteret Maglódon. MAGLÖD—ÜLLŐ 2:0 (1:0) Maglód, 600 néző. Vezette: (dabasi vendégbíró). Nagy érdeklődés előzte meg a járási bajnokság rangadó mérkőzését. Már az első negyedórában a hazaiak irányították a játékot. Az üllői csatársor próbálkozásait könnyedén verte vissza a hazai védelem. Szémann fejesgóllal szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, az első félidő közepe táján. Szünet után továbbra is a hazaiak irányították a játékot, s Szémann újabb góljával növelték előnyüket. A mérkőzés további részében is a hazaiak játszottak jobban, s végeredményben megérdemelt győzelmet arattak. Jó: Rakita, Hegedűs, Szémann, illetve Halmy. GYÖMRÖ—ECSER 6:1 (3:1) Gyömxő, 300 néző. Vezette: Kutai. A 3. percben a vendégek szereztek vezetést, Blazsek fejesgóljával, majd átvette a játék irányítását a hazai csapat, és kétgólos előnyt szerzett a félidő végéig. A második félidőben a hazaiak végig nagy fölényben játszottak, s akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna a mezőnyben jól játszó, de kapura veszélytelen vendégek ellen. Góllövök: Kákái P., Kele M. (2—2), Oldal A., Mészáros, illetve Blazsek. Jó: Fitos, Kákái’ P. (a mezőny legjobbja), Oldal A., illetve Zsíros, Blazsek. NYÁREGYHÁZA—MENDE 2:0 (2:0) Nyáregyháza, 200 néző. Vezette: Szuda. Az első félidőben a hazaiak, magabiztosan játszva, kétgólos előnyre tettek szert. Szünet után már kiegyenlítettebbé' vált a küzdelem, cfe az erőtlen mendei támadások nem vezettek eredményre. A hazaiak mindikét gólját Fehérvári szerezte. Rajta kívül még Szmórád nyújtott jó teljesítményt. ŰRI—MONOR II. 1:1 Űri, 200 néző. Vezette: P. Szabó. Sokáig a vendégek vezettek l:0-ra, a hazaiak csak röviddel a mérkőzés befejezése előtt egyenlítettek, 11-esből. A vendégek győzelmet érdemeltek volna. Góllövő: Kiss Gy., illetve Győri (11-esből). PÉTERI—VASAD 2:0 Péteri, 100 néző. Vezette: dr. Csenky. Az. alacsony színvonalú, csapkodó mérkőzésen a lelkes vasadiak az egyik pontra rászolgáltak volna. A BAJNOKSÁG ALL AS A: 1. Üllő 2. Vecsés 3. Györnrö 4. Mende 5. Űri 6. Maglód 7. Péteri 8. Nyáregyháza 9. Ecser 10. Vasad 11. Monor II. 17 12 3 2 64-17 27 16 12 3 1 55-14 27 16 10 2 4 47-22 22 16 9 3 4 36-24 21 16 7 4 5 33-27 18 16 7 2 7 35-22 16 17 7 2 8 35-28 16 16 6 2 8 34-42 14 17 3 3 11 31-53 9 16 2 2 12 17-76 6 17 1 2 14 14-76 4 IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK: Maglód II.—Üllő 4:1, Gycmrő —Ecser 4:0, Nyáregyháza— Mende 1:0, Űri—Monor II. 2:0. II. OSZTÁLY: Sülysáp II.— Üllő II. 4:1. A VASÁRNAPI FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: Mende—Gyöm- rő, Monor II.I—Vecsés, Üllő— Űri, Vasad—Nyáregyháza, Ecser—Maglód. II. OSZTÁLY: Sülysáp II.— Vecsés II., Üllő II.— Gomba. G. J. Ugyanott négy és fél millió forintért hat tantermes iskola épül FORFA-ele- mekből. Az új intézményt már az 1977 —78-as tanévben használhatják. Vecsésen hét tantermes iskola, Úriban és Vasadon 50 —50 gyermek befogadására alkalmas óvoda épül. Hét községben kerül sor a közvilágítás korszerűsítésére, hárommillió forintos ráfordítással. A vízművek építése jól halad Gyomron, Üllőn, Mo- noron és Gombán. Remény van arra, hogy az erre az évre tervezett munkákkal elkészülnek a kivitelezők. Folytatódik a járdaépítési akció: hat községiben egymillió 700 ezer forint jut erre a célra. A lakásépítési program keretében, most készítik elő 26 állami lakóiház építését a járási székhelyen. Tíz lakás nagy- családosoké lesz, néhány nagyközségben, például Vecsésen, Maglódon és Sülysápon. Mendén és Pilisen négynégy tanteremmel bővítik az iskolát. Ez utóbbi községben a 2. számú iskolában kerül sor tanterembővítésre, a PENO- MAH helyi hizlaldájának jelentős támogatásával. Vecsésen 150 személyes óvoda építését kezdik meg a közeljövőben. Az új lakótelepen akarták a létesítményt tető alá hozni, a felsőbb szervek azonban nem engedélyezték, a repülőtéri zajártalom miatt, ezért a tervek szerint, a tanácsháza melletti telken épül fel az óvoda. Horsik József elmondotta, hogy célszerűen kell a rendelkezésre álló pénzösszegeket felhasználni. Amennyiben nem sikerül, a megyei kölcsönös fejlesztési alap számára kell felajánlani a maradék pénzösszegeket. Dr. Földes István állatorvos, megyei tanácstag hozzászólásában elmondotta, hogy az újonnan megépült Schön- mann utcai lakótelepen nagy a balesetveszély: százhat kisgyermek lakik az épülettömbben, s az utca forgalma elég nagy. Javasolta, hogy sebességkorlátozó táblát helyezzenek el az utca két bejáratánál. Felhívta a figyelmet a pilisi Bence út balesetveszélyességére. Bakonyi György, Bata János, dr. Varga János, dr. Zi- mányi Gyula, Jólesz Sándor beruházások hozzászólása után, Kozák Sán- dorná elmondotta, hogy a beruházások eddigi üteme megfelelő. A járási pártbizottság idei cselekvési programjában meghatározott feladatok a legjobb úton haladnak a megvalósulás /elé. Kérte a jelenlevő országgyűlési képviselőket, a megyei tanácstagokat, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel a beruházásokat, segítsék a községi tanácsok munkáját. A továbbiakban Berlinger János, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának titkára adott tájékoztatót a népfrontbizottség és a tanács együttműködésének tapasztalatairól, majd Burján Istán a társadalmi ünnepségeket és szertartásokat szervező iroda vezetője számolt be tevékenységűikről. Gér József Szakközépiskola Gyömrön Várják a jelentkezőket A nagyközségi pártbizottság javaslatára, szeptember 1-től hároméves kihelyezett szakközépiskola kezdi meg az oktatást Gyomron. Az iskolába azok kérhetik felvételüket, akik szakmunkás vagy kétéves gyors- és gépíróiskolai végzettséggel rendelkeznek. Jelentkezni a községi pártbizottságon (Steinmetz kapitány utca 26-), vagy az 1. számú (központi) iskolában, Somogyi Ferenc igazgatónál lehet. Jól dolgoznak a kisiparosok A KIOSZ gyömrői csoportjához hét község kisiparosai tartoznak, számuk a tavalyihoz képest nem csökkent. Jelenleg háromszázhetvenhár- man dolgoznak kisiparosként, közülük 235 főállásban, 138 munkaviszonyban vagy mint nyugdíjas. A nagycsoportok közötti megyei versenyben tavaly a második helyen végeztek. a gyömrőiek, akik az idén is szeretnének helytállni: csatlakoztak a KIOSZ megyei titkárságának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából kibocsátott versenytelh í vasához. A kereskedelmi ellátás Mendén Elegendő a zöldség és a hús IGÉNYLIK A KÖZÉTKEZTETÉST Mendén, a tanács legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésén a község áruellátásáról, kereskedelmi hálózatának fejlesztéséről hangzott el beszámoló. Az Alsó-Tápiómenti ÁFÉSZ négy élelmiszerboltot, egy húsboltot, egy zöldség-gyü. mölcsüzletet, egy vas-műszaki, s egy ruházati boltot üzemeltet a községben. Az élelmi, szerüzletek közül a 39. számú önkiszolgáló érte el a legnagyobb forgalmat. Segített az áruválaszték bővítésében a tavaly vásárolt mélyhűtőpult, többféle, keresett élelmicikket tárolhatnak benne. A zöldségbolt forgalma is jelentős. A boltvezető folyamatosan, jól oldja meg a zöldáru beszerzését. Amit a ZÖLJ DÉRT. a MÉK nem tud szállítani, felvásárlással teremti elő. A húsboltban elegendő az áru, csupán a zsírszalonnát keresik többször is hiába a vásárlók. A vas-műszaki boltban hiánycikk az olcsó teatűzhely, a villanybojler, de kevés a ha. zai gyártmányú férfi- és női kerékpár is. A boltvezetők feladata az Élnek a lehetőséggel Országszerte megkezdődött a kedvezményes háztartási fűtőolajvásár. Monoron, a főtéri mérőkútról is naponta kilencezer, tízezer litert szállítanak el a vásárlók. Képünkön: Steiner Istvánná megtölti a hordókat. Iíj. Fekete József (elvétele engedélyezett készletkerettel való helyes gazdálkodás, az áruellátás biztosítása. A partnerek, a szállító vállalatok azonban jó néhány esetben nehezítik munkájukat. Nem visznek árut például a nehezebben megközelíthető kásavölgyi, puszta- szentistváni boltokba, a központi üzletekből a szövetkezet a maga kocsijával szállítja az újra és újra le- felrakodott árucikkeket. A kereskedelmi tevékenység másik ága, a vendéglátóipar Mendén nem elégít ki minden igényt. Az italforgalom nőtt, hiányzik azonban a közétkeztetés. A beszámolót követő hozzá, szólásokban a végrehajtó bizottság tagjai kérték, a ruházati boltban legyen végre szakképzett vezető. Szóvá tették a presszó kocsmajellegét, sőt azt is, miért kell ennek a vendéglátóhelynek újabban már min. den kedden hajnali négy órakor kinyitnia? Sürgették az önkiszolgáló élelmiszerbolt átépítését, a kenyér minőségének mielőbbi javítását. Koblencz Zsuzsa VASÁRNAP ÉS HÉTFŐN Hangverseny A Monori Járási Körzet Állami Zeneiskola növendéke hangversenyt adnak Monoror. a nagyközségi tanács dísztér mében, május 22-én vasárna délután 4 és 23-án, hétfőn, délután 6 órakor. Minden érdeklődőt szívesen fogad az iskola tantestülete. A nap kulturális programja MOZIK Gomba: Ha megjön József. Maglód: A veréb is madár. Monor: Vihar a szárazföldön. Űri: Budapesti mesék. Vecsés: Szöktetés. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyömrön, 19 órakor: Nyugodtan nevethet címmel, a Mikroszkóp Színpad vendég- szereplése. Mendén, 17-tői 19-ig: a gyermek pávakör foglalkozása. Monoron, 14-től 16-ig: énekkari próba (a gimnáziumban), 14.30-tól 16-ig: a főzőszakkör foglalkozása (a Kossuth-iskolában), 18-tól: a művészetbarát klub összejövetele. Sülysápon, 14.30-tól: gitároktatás, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás.