Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-23 / 94. szám

1977. ÁPRILIS 23., SZOMBAT scnmav Horgolt férfikabát A pontos szabásminta alap­ján 3—4-es horgolótűvel meg­horgoljuk a kabát egyes ré­szeit, rövidpálcával, 2 lánc­szemes fordulással. Nagyon haladós munka. Ezután a pán­tokat szintén rövidpálcával horgoljuk. Az alsó pántot kb. 3 cm-rel hosszabbra horgoljuk (kb. 167 láncszem) a gombolás miatt és 8 sorba a gomblyuka­kat is belehorgoljuk. A nyak­pántot (kb. 66 szem) 5 sorral horgoljuk. (A gomblyukat itt is belehorgoljuk.) A zseb­pántokat (27 szem) 7 sorral horgoljuk, az 5., 6. és 7. sor­nál mindkét oldalt 3x1 szemet fogyasztunk. Ujjapánt kb. 46 szem, 3 cm. szélességben. A vállpántokat 3 és feles tűvel, 32 szemmel, 2 sima, 2 fordí­tottal kötjük, 4 cm után a vállszélességre minden 6. sor­ban 1—1 szemet szaporítunk, kb. 10 cm után a vállfogyasz- tásnak megfelelően fogyasz­tunk, illetve fejezzük be. Zsebek: 42 szemmel kezdve 2 sima, 2 fordított kötéssel 14 cm-t kötünk, befejezzük ami­nek látszik. Kidolgozás: Vasalás nélkül állítjuk össze a kabátot, rá­varrjuk a pántokat, a zsebeket. A zsebeken, az ujjakon és váll­KERESZTREJTVÉNY TAVASZ/ STRÓFA pántnál a képeznek. gombok csak díszt A két gomblyukat (nyak és alsópánt) körülhur­koljuk. Majd a kabát elejeit rövidpálcával beszegjük és cipzárat varrunk bele. CSALÁDBAN — HÁZ KORUL A baleset forrásai — otthon A beleseti statisztikában, saj­nos, egyre gyakoribbak az otthoni sérülések. S még több a baleset azokban a háztartá­sokban, ahol a háziasszony egyben „dolgozó nő” is, és a háztartási munkának csak a második műszakban állhat ne­ki. Tehát már fáradtan, ide­gesen, sietve. Mi minden válhat baleset forrásává otthonunkban? Két­ségtelen, hogy a konyha — ahol a munka oroszlánrészét végezzük — rejti a legtöbb veszélyt. NE PUSZTA KfiZZEL! Aligha akad olyan háziasz- sziony, aki még sohasem égette meg vagy forrázta le a kezét Kalória. kalória!... l Z 5 4 s 6 7 a 9 40 44 42 "7 43 / ¥ 74 ¥ 45 t ▼ *5 n ¥ ▼ ¥ tö w 19 20 ¥ 2t ZZ 23 ¥ 2 H 2 5 26 ¥ ¥ 27 2Ö ¥ ¥ 29 3o ¥ 34 32 ¥ 33 5* ¥ 35 36 ¥ 37 5B ¥ 33 ¥ hO ¥ 4,4 *i2 ¥ h3 * r w . w ¥ 45 1 UG V 48 ¥ 48 50 V 54 52 53 ¥ 54 SS ▼ 56 T T 57 53 ¥ ¥ S3 60 64 ▼ 62 ▼ ¥ 63 ¥ £4 6S 1 Qó V sr ÉB ¥ 63 ¥ TO Tóth Árpád költeményéből idézünk a vízszintes 1., függő­leges 13. és 22. számú sorok­ban. VÍZSZINTES: 13. Gépkocsimár­ka. 14. Nővérem. 15. Tartozik. 16. Evőeszköz. 18. Járom. 19. Szintén. 21. Végtag. 23. Utőlap a kártyában, 24. Személynévmás. 25. Egyen­letes. 27. Csigafajta. 29. Tüskés állat. 30. Európai nép. 31. Tisztító­szermárka. 33. Valamennyi. 34. Unalmas, élettelen. 35. Tápláléka. 37. Férfinév. 38. Rangjelző szócska. 39. Utóvizsga. 40. Most, németül. 41. Igekötő. 43. EN. 44. Megyeszék­hely. 45. Munkadíja. 47. Biztat. 49. Végtag. 51. Mozdony. 53. Utolér. 54. Kitekint. 56. Vissza: zamatos. 57. Fonák. 59. NY. 60. Kicsinyítő képző. 62. Római száznegyven- kilences. 63. Palánk. 64. TR. 65. Hónapnév, rövidítve. 67. Székes-« egyház. 69. Haza. 70. Amerikai költő (1809—1849). FÜGGŐLEGES: 2. A Ludolf-féle szám. 3. Helyez. 4. Bíráskodik. 5. IN. 6. Veszprém folyója. 7. Cin. 8. Gyümölcs védőburka. 9. Félig ámul! 10. Húslevesfajta. 11. Női név. 12. Négylábú. 17. övezet. 18. Helyhatározó névutó. 20. Súrol. 24. Női név. 26. Rejtjelkulcs. 27. Elől. 28. Női név. 29. ön, németül. 31. Pult közepe. 32. Ezüst vegy- jele. 35. Mókus. 36. Nem kell több. 39. Parlagon hagyott föld. 42. Iz­mos. 44. Rágcsáló. 46. Kerek szám. 48. ÖE. 49. Nem nagy ... 50. Fém. 52. ÖZ. 54. Száz dekás. 55. Község Brassó közelében (Mikes Kele­men). 57. Távolítsd el. 58. Védő­gát. 61. Becézett szülő (4-’). 64. Lakoma. 66. RV. 68. Félmúlt (!). 69. Feltételes kötőszó. 70. Papp } János. Beküldendő a versidézet szövege. Megfejtési határidő: i hét. Április 9-i rejtvényünk helyes megfejtése: „Akit gyászoltok, im­már minden idők nagyjai között áll, minden időkre sérthetetlenül.” Könyvjutalmat nyertek: Kardos Győzőné (2170 Aszód), Kossuth u. 99.; Fantoly Istvánné (2750 Nagy­kőrös), Szolnoki u. 18.; Retzler Péter (2600 Vác), Szilassy u. 4.; Keserű Sándorné (2600 Vác), Mik­száth u. 4.; Ruttkay Beáta (2119 Pécel), Isaszegi u. 1.; Tóth Gyula (2030 Erdparkváros), Egervári út 150/16.; Nyíri Lajosné (2377 Ör­kény), Mező I .u. 7.; Németh Ju­dit (1123 Budapest), Avar u. U.; Tóth István (2370 Dabas), Viola u. 29.; Szabó Tamás (2700 Cegléd), Széchenyi u. 41. Blh. 1. em. 27. GYERMEKREJTVENY A 2­3 M 6 (m T * 9 iO 44 A 15 4M »S £ (5 20 24 XX 1H 73 Í6 2T Pajtások! Országjárásunk során ma a Bükk-hegység vidékére lá­togatunk. VÍZSZINTES 1. Aki egérre vadászik. 6. Gom­ba-szélek! 7. Hegyalja egyik ne­ves bortermelő helye. 9. Olasz fo­lyó. 10. Véredény. 11. Junior a fia­talok szóhasználatával. 13. Félig enne! 14. Ritka szép völgy Szilvás­váradon (első kockában kettős betű). 15. Négyszáz római szám­mal. 15. Mindkét névelőnk. 18. Urai Kati névjele. 20. Megokoló. 21. A róka eleje és vége! 22. A malom belseje! 23. Az argon vegy- jele. 24. Egerben a késői közép­kor óta hagyományos a szőlőmű­velés, az egri borok világhírűek. Az egyik jelentős egri szőlőfajta. 27. Marokkó egyik kikötővárosá­ból származó. FÜGGŐLEGES 1. Teljes, csorbítatlan (utolsó kockában kettős betű). 2. A Bükk- hegysér egyik, pisztrángtenyészté- ről is híres patakja. 3. A feje te­tejére. 4. Eger nevezetes csillag- vizsgáló tornya. Egykoron így ne­vezték az egriek. 5. övezet. 7. Félmillió! 8. Kimagasló teljesít­mény jutalmazása. 12. Híres egri lakatosművész, aki iparművészeti kovácsolt vas kapukat készített a városban. Emellett 1771—72-ben felépítette az ómassai nagyolvasz­tót és a hámori vasverő üzemeket. (Henrik.) 15. Körülbelül, megkö­zelítőleg. 16. Bródy Sándor híres színműve. 17. A korcsolya a srá­cok nyelvén. 19. A kellő időpontot meg nem váró. 25. Az agy két­harmada! 26. Az ikra belseje! Pajtások! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését írjátok le egv levelezőlapra, és április 30-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek az áprilisi jutalomsorsolásban. A március 28-i rejtvényünk helyes megfejtése: Fidelio. Leonóra. Eroica. Egmont. A joghurt nem nagy kalória- értékű és sok ételnél használ­hatjuk tejfel helyett. A zsír igen magas kalória- értékű, kétszer olyan magas a kalóriája mint a fehérjének, vagy szénhidrátnak. Kevert sütemények készí­tésénél a fele zsiradékmennyi­séget dupla adag sovány túró­val pótolhatjuk. Az alkohol élvezeti cikk. 1 pohár konyak 75, 1 pohár sör 115 kalóriát tartalmaz. Az al­kohol gyorsabban felszívódik, mint a többi étel. Az alkohol­fogyasztás által a szervezetbe került kalóriát a test energia- termelésre használja fel, és zsír formájában tartalékol is be­lőle. A gyümölcslevek nagyon hasznosak, élénkítő, frissítő hatásúak. Az alma például a koncentrációs készséget segíti. A jó erős tea úgyszintén. Egy csésze feketekávé kaló­riaértéke 7, 1 db kockacukoré 20, l kávéskanál tejszínhabé 27. Tehát 1 csésze feketekávé kalóriaértéke cukorral és kevés tejszínnel 54 kalória... Megkérdeztük dr. Fehér Csillát: sportoljon-e a fizikai dolgozó? Az Ipari Szerelvény és Gép­gyár üzemorvosának vélemé­nye, hogy nemcsak a szellemi munkát végzőknek van szük­ségük rendszeres testedzésre. Természetes: aki elméleti munkát végez, többnyire író­asztal mellett ülve teszi azt. Napi 8 órai egy helyben ülés — ez bizony nem a legegész­ségesebb. Anyagcserezavarok­hoz, emésztési panaszokhoz, előre eső vállú, helytelen test­tartáshoz, gerinc-, csont- és hátizomfájáshoz is vezethet. Az így ülő embernek hasába száll a vér, pedig az a szerve­zet minden sejtjének kell, de kiváltképp az agynak van rá nagy szüksége. Ülve a légzé­sünk is felületesebbé válik: egy edzett és rendszeres moz­gást végző felnőtt férfi négy­öt liter levegőt szív be egy lé­legzetvételkor, az ülő munkát végző pedig ennek alig a felét! Már-már közhelynek tűnik: a szellemi munka mellett a pi­henésünk legyen aktív sporto­lás! (Még a napi 10—20 perces kocogás, s az esti tv-torna is annak számít; ráadásul e ket­tő külön felszerelést sem igé­nyel.) A fizikai dolgozók terhelése — sajnos a munka jellege mi­att — rendszerint egyoldalú: a szövőnők, gépmunkások lába viseli egész munkaidő alatt a súlyt, s ez többnyire statikus terhelés. Más munkák félvál­las, derékfájós, gerinctorzulá- sos tünetekhez vezetnek, az „egykezes” és „egylábas” gé­pek kezelőinél gyakori az egyik — a használt — végtag aránytalan megerősödése. Eze­ket a tüneteket könnyen ellen­súlyozhatjuk, ha kiegészítő jel­legű sportot, mozgást végzünk. Ne hanyagoljuk el egyetlen testrészünket sem! A fizikai munkát ugyan a szellemi pihenés egészíti ki legjobban, de ennek is több módja van. Mindenképpen okosabb dolog, ha szabad időnkben kocogunk, kertész­kedünk, úszunk, vagy csak a szabad levegőn sétálunk és ol­vasunk, mintha a fotelben ül­ve vacsoráznánk végig az esti tévéműsort. A legszerencsésebbek azok a dolgozók, akik megszervezték a munkahelyi tornát: két-há- rom óránként nem árt 10 perc­nyi mélyebb légzés, változatos testmozgás. Az izommunkának sajátos a frissítő hatása; szin­te pumpálja az összehúzódó- elernyedő izom az erekben a vért. Végül egy jó tanács a nők­nek: a háztartási munka terhe ugyan fárasztó, de nem edzi a szervezetet. A mosogatás, be­vásárlás, \ nagymosás tehát semmiképp sem helyettesíti a tornát. Erre pedig a szülő nők­nek is szükségük van. Aki el­hanyagolja hasizmát, könnyen tehet szert akár az első gyer­mek világrahozása után is ki­sebbfajta zsíros-párnás pocak­ra. Ez ellen nem lehet fogyókú­rával védekezni. A hasizmok eredeti, feszes állapotát csak tomáztatással szerezhetik visz- sza. V. G. P. Es miért? Mert puszta kézzel, forró fülénél fogva rántjuk félre a kifutó tejeslábost, ami megégeti, a kiömlő tej pedig leforrázza kezünket. Vagy égett szagot érezve, csupasz kézzel esünk a fedőnek, a gőz is fel­csap az ételről: kétszeres fáj­dalom. Legyen mindig a ke­zünk ügyében törlőruha vagy egyujjas, vastagabb anyagból készült fogókesztyű. Könnyen felrobbanhat és okozhat súlyos balesetet a pú- derfinomságú kávéval dugig teletömött kávéfőző. Daráljuk közepes finomságára a kávét, és csak az előírt mennyiséget tegyük a tartályba. Ha minden szerszámot ere­deti rendeltetésének megfele­lően használunk, megelőzhet­jük a szúrt, vágott sebeket, így többek között a dugót ne ollóval, bicskával piszkáljuk ki az üvegből, és a konzervet se nagykéssel, kalapáccsal fesze­gessük. Késeink legyenek éle­sek és óvjuk őket a rozsdafol­toktól. A kenyeret hosszában vágjuk fel inkább, és lehetőleg vágódeszkán szeleteljük, ne pe­dig magunkhoz szorítva vagy a levegőben kaszabolva. Hús- és diódarálóba ne az ujjunkkal tömlködjük a bele­valót, inkább fakanál nyelével piszkáljuk meg. HA ÖSSZETÖRT ... A megrepedt csészét, tányért ne sajnáljuk kidobni azzal a felkiáltással, hogy „ebből azért lehet még enni!” Talán éppen akkor válik ketté, amikor — forró étellel telve — éppen ke­zünkben tartjuk. Ha pedig va­lami ripityára törik, ne csak felületesen, hanem a legkisebb zúgba is behatolva, söpörjük össze a törmeléket. Így bizto­san nem fogunk a felmosás során belenyúlni, beletérdelni. Ne sajnáljuk a seprőt többször is kézbe venni, s a konyha kö­vezetéről az esetleg lehullott alma-krumpli-hagymát és egyéb hulladékot a szemetes­vödörbe száműzni. De töröljük fel nyomban a lecsöpögött vi­zet Vagy zsírfoltokat is, mert így kis fáradsággal megelőz­hetjük a lábficamot vagy tö­rést. A kirojtosodó szőnyeget míg kezdetben javítsuk meg, mert később könnyen elbotolhatunk benne, akárcsak a felálló sar­kaiban. (Egyébként, ha alul jól beenyvezzük és hagyjuk megszáradni, szépen fekve ma­rad.) Különösen nagytakarítás ide­jén hány asszonyt láttam már ablakot mosni úgy, hogy rozo­ga, egyszárnyú létrát támasz­tott a falhoz! Pedig még a két- szárú létra is csak lánccal biz­tosítva áll stabilan. De talál­koztam már olyan várfagyasztó látvánnyal is, amikor a láropa- búrát az asztalra helyezett hokedlin balanszírozva tisz­togatták ! KIALUDHAT A LANG... A gázzal könnyen, gyorsan főzhetünk. De legyünk óvato­sak, és a biztonsági rendelke­zések betartása mellett ügyel­jünk egy-két fontos dologra. Nyitott ablaknál, huzatban, észrevétlenül kialhat a láng! A forrásban lévő víz, tej, étel is kiolthatja a lángot, miközben a gáz szivárog, tehát időnként győződjünk meg arról, ég-e? Ha pedig elmegyünk hazulról — mégha csak 10 percre is —, különösen ha beteg, alvó vagy kisgyermek marad a lakásban — zárjuk el egészen. FUSIMUNKA... S végezetül néhány szót az elektromos háztartási gépek­ről. Mindegyikhez adnak vá­sárláskor használati utasítást. Ne tartsuk ezeket felesleges betűtömkel^egnek, hanem ala­posan tanulmányozzuk, és fő­leg tartsuk be maradéktalanul és szigorúan! Ha nincs szak­ember a családban, ne fusiz­zunk zárlatos lámpával, mosó­géppel, tévékészülékkel, ne ja­vítsunk bedöglött konnektoro­kat. Inkább fizessük meg a biztonságos és szakszerű javí­tás költségeit, semmint jóvá­tehetetlen bajt okozzunk ma­gunknál: és nem utolsó sorban családunknak. Cs. K Receptek Vegyes tál Fél kg sárgarépa, 1 vöröshagyma (kb. 25 dkg-os), fél kg sertésla­pocka, 5 dkg margarin, 2 db 30— 30 dekás karfiol, 20 dgk rizs, só, bors, fokhagyma, 2,5 dl víz. időszerű növényvédelmi teendők Az elmúlt hetek szokatlanul hideg időjárása valamennyi kultúrában kisebb-nagyobb fagykárt okozott. Gyümölcs- fajtától függően e kár mérté­ke 10—80 százalék között vál­tozhat A várható ez évi termés mennyiségétől függetlenül a következő év termése érdeké­ben a növényvédelmi munká­kat fokozott gondossággal kell elvégezni. Az őszibarackosokban a tar­tósan hűvös, csapadékos idő következtében — a megye egész területén — levélfodro- sodás járvány alakulhat ki. A vegyszeres védekezést Örtho- cid 50 0,2—0,3 százalékos per- metlével kell elvégezni. Virág­zásban is permetezhetünk. Lisztharmatfertőzés esetén 0,08—0,1 százalékos Fundazol 50 WP-vel permetezzünk. Almástermésű gyümölcsös­ben piros bimbós állapotban az almafavarasodás ellen Ortho- cid 0,2—0,3 százalékával, vagy Dithane M—45 0,2 százaléká­val permetezzünk, lisztharmat­ra érzékeny fajtánál kéntartal­mú (Thiovit S 0,5 százalék, Kumulus 0,5 százalék) vagy kénpótló (Karathane FN 0,05— 0,1 százalék, Topsin Metií 0,1 százalék, Afugan 0,1 százalék) készítményekkel permetez­zünk. A kéntartalmú szerekkel virágzásban is permetezhe­tünk, de óvatosan, mivel az Afugan a méhekre veszélyes! A hajtások intenzív növekedé­si stádiumában Fundazol 50 WP 0,08—0,1 százalékos oldatá­val permetezzünk, ez mind a varasodás, mind a lisztharmat­fertőzés ellen véd. A gombaölő szeres permete­zést takácsatkafertőzés esetén Bi 58 EC 0,1 százalékos vagy Arithio 33 EC 0,1—0,2 százalé­kos oldatával kell kombinálni. Sodrómolyok ellen Satox 20 WSC 0,5 százalékos, vagy Unit- ron 40 EC 0,2 százalékos vagy Metation 50 EC 0,1—0,2 száza­lékos szerekkel védekezhe­tünk. Bogyós gyümölcsösben, sza­mócában a virágzás idején a Fundazol 50 WP 0,08 százalé­kos permetlével a szürkerotha­dás ellen megelőző védekezés, a kezelést két, háromszor meg kell ismételni a virágzás vé­géig. Málnában a virágzás előtt kombinált védekezés szüksé­ges a vesszőfoltosság ellen Orthocid 0,3 százalék, vagy Ortho Faltan 0,3 százalékos ol­datával, a málna rovarkártevői ellen Unifosz 50 EC 0,1 száza­lékos vagy Bi 58 EC 0,1 száza- zalékos permetlével kombiná­lunk. Ribiszke levélfoltosság ellen Orthocid 0,3 százalék, vagy Dithane M 45 0,2 százalékos permetlével permetezzünk. Lisztharmat fertőzés esetén Thiovit 0,3 százalékban, vagy Fundazol 50 WP 0,08 százalé­kos oldatával permetezzünk. Fekete Andrásné, Pest megyei Növényvédő Állomás Megtisztítjuk a sárgarépát és felszeleteljük. A hagymát megtisz­títjuk és csíkokra vágjuk. A húst kockára vágjuk, margarinban jól megsütjük, majd a répát és a hagymadarabokat hozzátesszük, jó! megpároljuk. A karfiolt és a rizst hozzáadjuk, sóval, borssal, fok­hagymával jól megfűszerezzük, vízzel felöntjük. Fedővel lefedjük, és a lábast előmelegített sütőbe tesszük, kb. 75 percig tovább főz- ?ük. Közben egyszer megkavar­juk, hogy a rizs jól elkeveredjen. Téli tál V« kg szemes fehér bab, 1 liter víz, 20 dkg szalonna, 5 dkg mar­garin, % kg sárgarépa, •/, kg karó­répa, só bors, kakukkfű, 1 cso­mag petrezselyem, >/j kg burgonya. A babot előző éjszaka vízben áz­tatjuk. Majd 10 dkg szalonnát koc­kára vágunk, és 5 dkg margarin­ban pároljuk, hozzáadjuk az ázta­tó vízzel együtt a babot, és kis lángon főzzük. Közben a sárga- és karórépát megtisztítjuk szele­tekre, ill. darabokra vágjuk, és miután^ a bab már egy óra hosz- szat főtt — hozzáadjuk a répát. Sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük. A burgonyát megtisztít­juk, felszeleteljük, és miután S0 percig főtt, a zöldséghez adjuk, és még 15 percig együtt főzzük Végezetül a megmaradt szalonnát szeleteljük, enyhén üvegesre pá­roljuk, és a téli tálra tesszük. Káposztás tál 75 dkg burgonya, 35 dkg sárga­répa, 1 fehérrépa, 12 dkg zeller ‘/a kg káposzta (fejes), 25 dkt zöldbab, «/a kg marhacomb, 5 dl ( margarin, só, bors. 8 dl viz, i csomag petrezselyem. A burgonyát, sárgarépát, fehér­répát és zellert megtisztítjuk és felszeleteljük. A káposztát legya­luljuk vagy igen kis csíkokra vág­juk. A zöldbabot megtisztítjuk és darabokra törjük. A húst kockák­ra vágjuk, és a margarinban eny­hén megpirítjuk. Közben az elő­készített burgonyát, sárgarépát, fehérrépát, káposztát és zellert egymás után rátesszük, és réte­genként sózzuk és borsozzuk. Vé­gezetül hozzáöntjük a vizet, és az egészet keverés nélkül kb. 6$ percig gyenge lángon pároljuk; Tálalás előtt petrezselyemmel megszórjuk. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom