Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-21 / 92. szám

1977. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK x/ünav n m n Katonamüvészek a főiskolán A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének KISZ- szervezete az elmúlt napok­ban túranapot tartott. A fiatal előadóművészek reggel érkez­tek a szentendrei Kossuth La­jos Katonai Főiskolára, ahol a tanintézet KISZ-bizottsága fo­gadta a vendégeket. Rövid is­merkedés után megkezdődött az egész napos program. A vendégek kispuskalövészeten vettek részt. Ezután a katonai főiskola egyik kiképző bázisát keresték fel, ahol egy harci ösvényt kellett leküzdeniük. E feladat teljesítése után gyalog­túrára indultak. Délután La- josforrás környékére kirán­dultak. A fárasztó, de vidám és élvezetes program minden bizonnyal hozzájárult a kato- xiaművészek kis kollektívájá­nak még jobb összekavácsoló- dásához. Géczi Sándor Szentendre Udvarias kiszolgálás Gödöllőn, a Szabadság téri ABC-áruházban udvarias a kiszolgálás: a vásárlók több­sége jogosan elégedett. Erre vonatkozólag egy konkrét pél­dát is mondanék. úton is megköszönöm a figyel­mességét, és szeretném, ha a jövőben sok ilyen eladóval ta­lálkoznék az üzletekben. Kelemen János Gödöllő így is tehet... Igen gyakran olvashatunk, hallhatunk panaszokat a köz­lekedésre. Néhány konkrét esettel magam is szolgálhatok. Ezek jutottak eszembe akkor, Nemrégiben Pannónia mo­torkerékpárhoz néhány alkat­részt szerettem volna vásárol­ni az ABC-áruház műszaki osztályán. Érdeklődésemre azt a választ kaptam: sajnos ki­fogyott. Két hét múlva ismét vásárolni mentem — más árucikkért — az áruházba. Kifelé haladva utánam szólt egy eladó és udvariasan kö­zölte: tessék jönni, most van Pannónia-alkatrész, amit a múltkor keresett. A megszólí­tás nagyon meglepett. Az el­adó — Molnár András, akinek később tudtam meg a nevét — nem felejtette el, hogy koráb­ban mit kerestem hiába. Ez­amikor a pomázi helytörténeti szakkör tagjaival tanulmányi kirándulást szerveztünk Agg­telekre. A jelentkezők száma elérte a hatvanat. Ilyen nagy cso­port utazása általában zökke­nőket idéz elő, különösen ak­kor, ha nincs anyagi lehetősé­günk külön autóbuszt bérelni. Kéréssel fordultam a 3-as számú Volán Vállalat 1-es számú üzemegységéhez: vala­milyen formában rendes me­netdíjért biztosítsák csopor­tunk utazását. Néhány nap múlva jóleső érzéssel olvas­tam a vállalat levelét, amely­ben közölték, hogy a menet­rendszerinti járat mellett ki­segítő járatot indítanak, ren­des menetdíjért — csopor­tunknak. A kirándulás után, amely egyébként maradandó élményt nyújtott mindannyiunknak, örömmel beszélhettünk meg a Volán Vállalat udvariasságát. El kell mondanom még azt is, hogy a rendelkezésünkre álló autóbusz pontosan indult, pontosan érkezett és kifogás­talanul tiszta volt. A gépko­csi vezetője — mint a hely is­merője — a kötelességén túl­menően^ készségesen segítette tudásunk bővítését —, az épü­letekről, üzemekről, utakról adott felvilágosítást. Balogh Gyula Pomáz Felelősen és vidáman Mintegy húszezer fiatal fog­lalkozik hazánkban rendszere­sen az úttörőkkel: közismer­ten ők az ifivezetők. Me­gyénkben az országos átlag­nál jóval több ifivezető dolgo­zik. Immár harmadik éve ren­dezik meg az ifiklubok ha­gyományos vetélkedőjét: az idén új formában, a verse­nyek két mozgalmi évet kap­csolnak egybe. Most a járási döntők zajla­nak. A ráckevei járási döntő­re a dunaharaszti művelődési házban került sor. A harminc­öt benevezett csapat ezt meg­előzően a csapatszintű döntő­kön mérte össze tudását, s az itt legeredményesebben sze­replők képviselték csapatukat a járási versenyen. Dunaharasztiban tíz csapat küzdött a helyezésekért és a továbbjutásért a megyei terü­leti döntőre. Minden kollektí­vának egész napos forgató- könyvet kellett • készítenie a nemzetközi gyermeknapra. Ez­után külföldi úttörőszerveze­tek jelvényeit kellett felismer­ni, majd a versenyről színes emblémát készíteni. A követ­kező versenyszámban öt ma­gyar város — Miskolc, Eger, Debrecen, Szeged és Pécs — nevezetességeit írták fel, ahova az ifik elvinnék az úttörőket. Az út- és térképjelek rajzolá­sa sem jelentett akadályt, de még a titkosírással megkapott dalok sem. A keresztrejtvényt is pillanatok alatt megfejtették a csapatok. A versenyt a ven­déglátó dunaharasztiak nyer­ték meg. Ifj. Váczi Károly Szigetszentmi KIós Ki volt a névadó ? Örömmel adunk hírt arról, hogy az „Együtt — egymá­sért” mozgalom keretében el­készítettük Budaörs nagyköz­ség utcái névadóinak életraj­zát. A Szikra Lapnyomda KISZ-szervezete kérésünkre kinyomtatta valamiennyit, s majd kétezerötszáz példány­ban minden családnak elvit­tük az utca névadójának élet­rajzát. Jó érzéssel tölt el bennün­ket az, hogy kezdeményezé­sünk kedvező visszhangot vál­tott ki a budaörsiek körében. Gagarin-raj általános iskola és gimnázium, Budaörs Érdi postások dicsérete A Pest megyei Hírlap ha­sábjain is szeretnék köszöne­tét mondani az érdi 1-es szá­Híradás a legifjabb városból Megyénk legfiatalabb városa Dunakeszi. A véletlen úgy hoz­ta, hogy nemcsak helyi tudósí­tónk legfrissebb híradását kö­zölhetjük, hanem Ceglédről is érdekes levelet kaptunk a váci járásbeli településsel kapcso­latban. Ceglédi szemével A dunakeszi bélyeggyűjtő­kör eredményesen dolgozik. A járműjavítós emlékbélyegzés után az elmúlt napokban ízlé­ses emléklapokkal kopogtatott a postás. A várossá nyilvání­tás tényét most azzal is tudat­ják, hogy a város kulcsát dí­szes lapon, szép kivitelben áb­rázolták. Ez természetesen el­jut a gyűjtőkhöz Dunakeszi határain túl is. A bélyegzés láttán eltűnő­döm: Ceglédről is őriznek a gyűjtők néhány szép, temati­kus emlékbélyegzést. Egy ilyen emléklap alkalmas lehetne ar­ra, hogy a Ceglédi ősz ünnep­ségeit, Kossuth születésének mű főposta levélkézbesítői kollektívái ának. Érd az ország legnagyobb és legszéttagoltabb települése, mégis mindig időben, ponto­san és hiánytalanul kapjuk meg kedvenc újságjainkat és a levélküldeményeket. A pos­ta dolgozói nemcsak a saját munkájukat látják el precí­zen, hanem társadalmi mun­kában a magányos, beteg em­berek levélfeladását is elin- lakók kertjét állandóan elönti tézik. az ár. Kérésünkre a helyi ta­Adám László nácstól azt a választ kaptuk, Érd hogy próbáljuk megoldani A kiránduló h ely történésnek A' budakeszi honismereti és helytörténeti szakkör tagjai az elmúlt időben számos váro­sunkkal, településünkkel is­merkedtek meg. Mi tetszett számukra a legjobban? Talán a velemi ősgesztenyés, vagy a keszthelyi park fái? Esetleg a műemlékekben gazdag határ­menti ősi város, Sopron? Az északi hegyvidék s a Mátra szintén csodálatos volt. Na­gyon tetszett Matyóföld fővá­rosa, Mezőkövesd is. Felejthe­tetlen élményt nyújtott Sze­ged. Egyszóval nehéz eldönte­ni a kérdést, mi volt a leg- megnyerőbb ebben az ország­ban. Annyi szép van, csak nyi­tott szemmel kell járnunk! Általában harminc ember vesz részt egy-egy ilyen prog­ramon. Minden kirándulás előtt az egyik szakköri tag megismerkedik az útvonallal, és szakikönyvek áttanulmá­nyozása után részletes kalau­zolást, tájékoztatást ad. így a szakszerű felvilágosítás után élvezetes a túra. Padányi Lajos Budakeszi problémánkat a saját erőnk­ből. Ez azonban szinte telje­sen lehetetlen, mert a leveze­tő árkok nagyon elhanyagol­tak. Ügy érezzük, hogy külső segítség nélkül nem tudunk boldogulni. Taskó István és három aláírás Albertirsa Saját erőből nem megy... Nagy kéréssel fordulok Önökhöz. Az Aranyközben le­vő kertünk közelében az álló­vizet nem csapolták le és ezért a mostani sorozatos esőzések következtében a környéken Szerkesztői üzenetek S. S.-n,é, Albertirsa: A Ceglédi Járási Városi Rendőrkapitányság kérésünkre kivizsgálta panaszát. A tájékoztatás szerint szomszédja ellen becsületsértés miatt'a Ceglé­di Járásbíróságnál tehet feljelen­tést. H. A., Nagykörös: Teljes mér­tékben átérezzük problémáját. Rö­videsen levélben adunk tanácsot arról, mit kell tenniük. I. A., Bag: A teadélután bevéte­léből vásárolt függönyök, térítők bizonyára nagyon jól jönnek a he­lyi általános iskolának, örömmel értesültünk arról, hogy Bagón több hasonló megmozdulásra került sor az elmúlt időszakban. L. I.-né, Kartal: Szerény lehető­ségeinkhez képest megpróbálunk ismerőse segítségére lenni. Addig is szíves türelmét kérjük. Betonozó pedagógusok Ahoi senkinek sem kell kétszer szólni... Kakucsi tapasztalatok az összefogásról 175. évfordulóját, vagy a III. országos kisgrafikai kiállítást így is maradandóvá tegyük. Maczelka Tibor Cegléd Félévszázados iskola Dunakeszin a 3-as számú ál­talános iskola és gimnázium diákjai április 22—23-án ün­nepük az intézmény fennállá­sának félévszázados évforduló­ját. Az első nap zászlófelvonás­sal kezdődik, majd iskolagyű­léssel folytatódik, ahol Rubik László, a városi pártbizottság titkára mond ünnepi beszédet. Az eseménysorozat keretében Török Sándor, a városi tanács elnöke átadja rendeltetésének az iskolamúzeumot. Érdemes megjegyezni azt is, hogy vá­rosunkban ez lesz az első ilyen intézmény. Soíymosi László Dunakeszi Mindig fokozott érdeklődés­sel o^va^suk azokat a levele­ket, amelyeket egy-egy ki­sebb településről kapunk. E sorok örömökről és gondokról egyaránt hírt adnak: az előb­biekről rendszerint büszkén számolnak be önkéntes tudósí­tóink, az utóbbiakról pedig úgy, hogy rendszerint már ja­vaslatot tesznek a megoldásra is. Nyugodt lelkiismerettel el­mondhatjuk: az utóbbi időben az egyik legfigyelemreméltóbb levelet a kétezernyolcszáz la­kosú dabasi járásbeli Kakucs- ról kaptuk. Feladója Sashegyi János volt, alá jelenleg sorka­tonai szolgálatát tölti, s a Ha­zafias Népfront községi bi­zottságának a titkára. Minden mondatán érezni lehetett: így csak az tud írni, aki őszintén szereti faluját, környezetét. Elnyerték a különdíjat Egyebek között az alábbia­kat hozta tudomásunkra: A Pest megyei Hírlap rend­szeres olvasója vagyok. Úgy vettem észre, hogy községünk­ben, Kakucson olyan jelentős társadalmi munkaakciók van­nak, amelyek a híradásaink­ban szereplő eseményeken — persze nem szeretnék általáno­sítani — túlnőnek. Olvasás közben, szinte akaratlanul is az a gondolata támad az em­bernek, hogy nagyon távol va­gyunk azoktól, akik észreve­hetnék, miként élünk és dolgo­zunk. Néhány példát is említe­nék mondandóm alátámasztá­sára. A közelmúltban lezajlott kispályaépítési akcióban az is­kolák között a második helye­zést értük el, s ezzel elnyertük az Oktatási Minisztérium kü- löndíját. Erről az akcióról szól­va feltétlenül meg kell említe­ni a szülők odaadó munkáját, akik a hét végét nem pihenés­sel, hanem betonhordással, földegyengetéssel töltötték el. S ezt nemcsak egy alka­lommal tették, hanem hó­napokon keresztül. Nem hagyhatjuk ki az iskola tanulóit és pedagógusait sem, akik talán a legtöbbet tették az ügy érdekében. Voltak olyan tanárok, akik körűibe tül' fél évig minden szabadnapjukat, vasárnapjukat ezzel a munká­val töltötték el. A községi kis­iparosok is önzetlenül segítet­tek. Az eredmény peaig az lett, hogy aki egy éve nem járt itt, nem ismer rá az iskola környe­zetére. De említhetnénk a helyi Le­nin Tsz példáját is: dolgozói évente több tízezer forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geznek a község — s az iskola — fejlesztése érdekében. S mindezt azért írtam le, mert e tényekről a Pest me­gyei Hírlap is meggyőződhetne Kakucson. ügy hiszem, nincs szégyenkeznivalónk... A kakucsi általános iskola barátságos környezetével sok­kal inkább modern üdülőhöz hasonlítható, semmint oktatási intézményhez. Az igazgató, Bállá Ferenc — amikor tudo­mást szerzett jövetelünk cél­járól — személyes vallomás­sal kezdte beszélgetésünket: Érzelmi kötődés — Nem csináltunk mi semmi különöset, egyszerűen arról van szó, hogy a helyiek érzel­mileg is kötődnek a falujukhoz. Jómagam például 1962-ben vé­geztem a Budapesti Tanító­képzőben. A diploma megszer­zése előtt az egyik évfolyam- társammal elhatároztuk, hogy együtt indulunk tanítani — mégpedig vidékre. Tősgyökeres budai voltam, őszintén meg­vallom, Kakucsról azelőtt nem is hallottam. Azért jöttünk ide, mert egyszerre két állást hir­dettek. Az évfolyamtársam ' azóta családi okok miatt visz- szaköltözött Budapestre, én viszont végleg letelepedtem itt: családot és otthont alapí­tottam, ma már én is kakucsi- nak vallon^ magam. Semmi pénzért nem mennék el más­hová ... S az iskolaigazgató moso­lyogva hozzátette még: sorsa tipikusnak mondható Kaku­cson, s ezért ne keressünk kü­lönös. világrengető dolgokat az összefogás mögött. Itt ez így természetes mindenki számára. Nincs titok Nézzük például a pedagó­gusok munkáját. A levélíró is elismeréssel szólt az iskolán kívüli tevékenységükről. A tantestület átlagéletkora mind­össze 32,5 év. S az iskola mai helyzetét sokan megirigyelhet­ték. Bállá Ferenc így elevenítet­te fel az előzményeket: — Minden szál 1971-re nyú­lik vissza: akkoriban krónikus pedagógushiánnyal küzdöt­tünk. Diplomás nemigen jött hozzánk tanítani, lakást nem tudtunk adni. (Szintén meg­mondom, ezt nem is bántuk, mert bizonyára csak ugródesz­kának tekintették volna a ka­kucsi iskolát. Nem volt mit tennünk, feltöltöttük a tantes­tületet olyan helyi fiatalokkal, akik ugyan képesítés nélküliek voltak, de kedvet éreztek a pe­dagógus hivatáshoz, s tudtuk róluk, hogy nem pénzért, ha­nem szakmaszeretetből álltak katedrára. A legtöbbjüket még én is tanítottam. Az élet pe­dig egyértelműen bennünket igazolt, hiszen valamennyiük az első felvételi alkalmával be­jutott a tanárképzőbe, s már ott tartunk, hogy csak rajzból nem lesz szakos tanárunk. A fiatal kollégák pedig nemcsak az iskolában, hanem azon kí­vül is sokszorosan meghálálják a bizalmat .. így történt ez a sportpálya- építésnél is. De itt a szülők is — a pedagógusokkal együtt — szorgalmasan betonoztak. Ma már anékdótaként említe­nek ezzel kapcsolatban egy történetet. — Az egyik édesapa — ki tudja miért? — nem ment az utcabeliekkel sportpályát épí­teni. Amikor már harmadszor távolmaradt, többen bekiabál­tak neki a kerítésen: „Mi van, a te gyereked nem jár iskolá­ba?” S attól kezdve — igaz kissé megszégyenülve — ott lapátolt a többiek között. S ha ma végigmegy a csodálatos sportpályán, látja a vidáman labdázó gyerekeket, bizonyára 6 is azt mondja: érdemes volt! Megjelent a brigád De semmiképpen nem lenne teljes a kakucsi körkép, ha nem szólnánk a helyi Lenin Mező- gazdasági Termelőszövetkezet­ről. A faüzemükben dolgozik Varró János szocialista bri­gádja, akik egyszercsak beál­lítottak az iskolaigazgatóhoz és megkérdezték, mit szólna ah­hoz, ha elkészítenék a tanter­mekben a lambériát? öröm­mel fogadták a brigádot, anyagot ötezer forintért vá­sároltak számukra, s estén­ként napi munkájuk után né­hány hónap alatt elkészültek vállalásukkal. Az általános is­kolában ma már büszkén ve­zetik végig az idegent: minden tanterem fala lambériával bur­kolt. De azonnal jelentkeztek a szocialista kollektívák akkor is, amikor egy hatalmas vihar leszakította a cserepeket a te­tőről. Rövid időn belül rend­behozták ezt is. S már ottjár- tunkkor örömmel újságolták legújabb tervüket: az iskolá­ban a következő tanév kezde­tére minden bizonnyal elkészül a fizika-szaktanterem is — egy ritkaságszámba menő fe­leltetőgéppel. S akik mindezt megcsinálják: a termelőszövet­kezet elektromos szakemberek­ből álló brigádjának tagjai. Hosszan tartana még a fel­sorolás, de talán az eddigiek­ből kiderült: Kakucson nem­igen kell senkinek sem kétszer szólni, ha társadalmi munká­ról van szó. Az iskolaigazgató összefog­laló szavait mindenképpen ta­nulságosnak tartjuk: — Nincs titkunk. Egysze­rűen arról van szó, hogy a ka- kucsiak egészséges lokálpat­riotizmussal szeretik a faluju­kat. S mivel az eredményeknek együtt örülünk, a gondokat is igyekszünk közösen megolda­ni. Falus Gábor l i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom