Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-06 / 55. szám
/ 1977. MÁRCIUS 6., VASÁRNAP MA 1977. március 6. Vasárnap, Leonóra napja, A nap kél 6.16 — nyugszik 17.36 órakor. A hold kél 18.50 — nyugszik 6.18 órakor. HOLNAP; 1977. március 7. Hétfő, Tamás napja. A nap kél 6.14 — nyugszik 17.37 órakor.. A hold kél 20.05 — nyugszik 6.48 órakor. VÁRHATÓ D)ŰJÁRÁS Változóan felhős idő, eleinte elszórtan átfutó esővel, később hóval. Erős, sokfelé viharos lökésekkel kísért észak- nyugati szél kissé mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között lesz. — Fogadóóra. Dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnök- helyettese március 7-én, hétfőn fél 10-től fél 1-ig az irodai helyiségében fogadóórát tart. — Brigádsegítség. A Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ Dobó Katica nevét viselő gépkönyvelő szocialista brigádja fölajánlotta segítségét azoknak a szövetkezeteknek, ahol a gépi adatfeldolgozás bevezetését tervezik. A brigádot már több Pest megyei szövetkezet képviselője kereste föl. Utrakészeri Horányban a Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat dolgozói tavaszi szezonra készítik elő a hajókat. Bozsán Péter felvétele MOSOLYGÓ ANTAL ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1927. március 7-én halt meg — 37 éves korában — Mosolygó Antal, az első világháború idején az antiimperialista mozgalom egyik kiváló vezetője, a Magyar Tanácsköztársaság bátor harcosa. Apja urasági cseléd volt, aki fiát a kárpitos mesterségre taníttatta. A fiatal segéd vándordíja során Fiúméban lett szervezett munkás, s kapcsolódott be a szakszervezeti mozgalomba. 1913-ban szervezte a zsil- völgyi bányamunkások sztrájkját, majd Budapesten bekapcsolódott a Galilei Kör tevékenységébe, és szorgalmasan látogatta Szabó Ervin szemináriumait. A háború éveiben harcos an- timilitarista küzdelmet folytatott, s ezért ismételten letartóztatták. Amikor 1918. novemberében megalakul a KMP, Mosolygó Antal a párt vezetői között volt, s így 1919. február 21-én őt is letartóztatták. A Tanácsköztársaság alatt a Pest vidéki munkástanácsokat szervezte, majd május 2-án hadba vonult a proletárhatalom védelmére. A Tanácsköztársaság megdöntése után először hat, majd tízesztendei fegyházbüntetésre ítélték, de a Szovjetunió kiszabadította börtönéből, így 1921-ben Moszkvába került. Régi betegsége, a tüdőbaj elhatalmasodott rajta, s fiatalon sírba vitte. Népesedéspolitikai cikksorozatunk befejező részét anyagtorlódás miatt a keddi lapszámunkban közöljük. — Vásár. Március 7-én, hétfőn Veres-egyházon. tartanak országos álLat- és kirakodóvásárt. — Lakásakció. A pilisvörösvári Érc- és Ásványbányák üzemei segíti a dolgozók lakásgondjai naK megoldását. Kamat nélküli kölcsönt adnak a munkásoknak, s vállalati bérlakásokat is terveznek. A 400 ezer forintos költséggel felépített lakásokat, főleg a többgyermekes családok kapják. — Javul a vasúti közlekedés. Tovább korszerűsítik a vágányokat az idén megyénk területén. Elsősorban a leg- kopottabb szakaszokat cserélik ki, egyes helyeken egészen új pályatesteket építenek. NINCS ÖTÖS A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy-találatot 85 fogadó ért el, nyereményük egyenként 83 ezer 712 forint. A háromtalálatos szelvények száma 7 ezer 531, nyereményük 472 Ft. A kéttalálatosok száma 224 ezer 454 darab, ezekre egyenként 20 Ft-ot fizetnek. .VIHARKÁROK Gázrobbanás késlelteti a postakábcí javítását I A Meteorológiai Intézettől kapott tájékoztatás szerint szombaton erős, helyenkén viharos északnyugati szél vonult át az országon. Általában 30—15 kilométeres sebességű szél, de a széllökések viharos erejűek, 80—110 kilométeres sebességgel száguldottak. Nagy Iván felvétele Szentendrén faágakat törtek le és' több háztetőről lesodorták a cserepeket az elmúlt napok éjszakai és hajnali szélviharai. A heves széllökések károkat okoztak a postai vezetékekben is. Zavarok keletkeztek a pilisszentke- reszti, a pilisvörös- vári és a zsámbóki légvezetékvonalakban. A főváros és Szentendre között a kábelösszeköttetés megszakadt. Üzemzavar keletkezett az éjszakai erős széllökések és a hőtágulás miatt, a Budapestet Kiskunlacházával és Dunaha- rasztival összekötő telefonvezetékben. A megrongálódott telefonkábeleket és légvezetékeket a posta dolgozói folyamatosan javítják. A Szentendrére vezető telefonkábel javítását, sajnos a teggap délelőtt, a III. kerületi Frankel Leó utca és Török Fló- ris utca sarkán történt gázrobbanás tovább nehezítette. A robbanás következtében a posta egyik dolgozója másodfokú égési sebeket szenvedett és a kábelek megrongálódtak. Az anyagi kár értéke mintegy hatezer forint. Képünk a gázrobbanás helyszínén készült, ahol eddig még nem találták meg a gázszivárgás gócát. Szocialista brigádvezetők ágazati tanácskozásai A rádió és a televízió műsora VASÁRNAP Több mint 22 ezer tagot tömörít a tanácsi könnyűipari termelő és szolgáltató vállalatoknál tevékenykedő mintegy 1500 szocialista brigád. Képviseletükben 150 brigádvezető vett részt szombaton az Építők szé„házában rendezett ágazati tanácskozáson, amelyen Földi László, könnyűipari államtitkár értékelte a legutóbbi tanácskozás óta elért eredményeket, s felvázolta a közeljövő legfontosabb tennivalóit. Az állami bútoriparban mintegy 17 ezren dolgoznak, közülük csaknem kilencezren szocialista brigádokban. A 600 brigád képviseletében 26 küldött és számos meghívott tanácskozott az építők székházában a szocialista brigádvezetők ágazati értekezletén. Dobrotka László könnyűipari miniszterhelyettes vitaindítójában elismeréssel méltatta az eredményeket, köztük a termelés évi 10—12, a termelékenység 11—14 százalékos növekedését, a termékösszetétel javulását. A vegyipari szocialista brigádvezetők a nehézipari minisztériumban tartották országos tanácskozásukat, a legutóbbi iparági tanácskozás óta elért fejlődés tapasztalatait, eredményeit dr. Juhász Ádám Szombaton délelőtt a ceglédi pártszékházban tanácskozást tartottak Dél-Pest megye közös gazdaságainak szocialista brigádvezetői. Az összejövetelt a Dél-Pest megyei tsz-szövet- ség szervezte, melynek titkára, yimola Károly köszöntötte a megjelenteket, köztük az elnökségben helyet foglaló dr. Olajos Mihályt, a megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályvezetőjét, Cselényi Dezsőt, a monori járási pártbizottság első titkárát és dr. Huszár Józsefet, a TOT főosztályvezetőjét. Olajos Mihály vitaindító előadásában a szocialista brigádmozgalom 18 éves múltjára tekintett vissza, kiemelve a dánszentmiklósi Micsurin Tsz 16 éve alakult Gagarin, az abonyi Ságvári Tsz 14 éves Kilián és Sallai brigádját. Rámutatott: a mezőgazdaság szocialista erősödésével együtt fejlődött ez a mozgalom. A bevezető előadás felett széles körű vita bontakozott ki, majd a brigádvezetők ismertették vállalásaikat, amelyekkel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított munka versenyhez csatlakoztak. Birta István, az üllői Új Tavasz Tsz Ságvári szocialista brigádjának vezetője arról beszélt, hogy brigádjának tagjai maguk döntik el: munkája után ki-ki mennyi jutalmat érdemel. Halász Miklós, a ve- csési Ferihegy Tsz brigádvezetője szükségesnek tartotta, hogy a brigádok is tervezzenek több évre előre. Pálinkás Pál, a dánszentmiklósi Micsu- r a Tsz-ből, arról az erőfeszítésről beszélt, amellyel gazdaságuk kiérdemelte a Minisztertanács Vörös Zászlaját. Most az emberek szombati, vasárnapi műszakot vállalnak a csepegtető öntözőberendezések felszerelésére. Farkas Sándor, a maglódi Rákosmezeje Tsz brigádvezetőie elmondta, hogy több tejet, húst és zöldséget adnak a lakosságnak. Veres Attila, a ceglédi Magyar— —Szovjet Barátság Tsz brigádjainak terveit ismertette, amelyek szerint a szántóföldi növénytermesztés, a kertészet és az állattenyésztés hozamait emelik. Gonda Lajos, a Monori Járási Építőioari Közös Vállalat brigádvezetője elmondta, hogy háromnapi társadalmi munkát vállaltak az Üllőn épülő tizenhat tantermes általános iskola kivitelezéséből. Osztos Jánosné, a pilisi Aranykalász Tsz irodai brigádiának helytállásáról számolt be. nehézipari államtitkár foglalta össze. A MÁV-vezérigazgatóság a Vasutasok Szakszervezetével közösen, szombaton a Politikai Főiskolán rendezte meg a vasutas szocialista brigádvezetők országos tanácskozását, amelyen több mint 7000 szocialista brigád 200 küldötte foglalkozott a vasút és a brigádok tennivalóival. Gulyás János, a MÁV vezérigazgató-helyettese tájékoztatójában és Kajcsa József, a szakszervezet főtitkára korreferátumában elismeréssel szólt a vasutas-brigádmozga- lom fejlődéséről. A magyar néphadsereg szocialista brigádvezetőinek küldöttei szombaton tartották ágazati tanácskozásukat Budapesten. A tanácskozáson — amelyen részt vett Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter és Papp Dezső vezérőrnagy, a Magyar Szocialista Munkáspárt Néphad- seregi Bizottságának első titkára — Csémi Károly altábornagy, honvédelmi államtitkár elismeréssel szólt arról, hogy a néphadsereg polgári dolgozóinak és a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó vállalatok dolgozóinak több mint 75 százaléka vesz részt szocialista munkaversenyben. Dudás János, az abonyi Ságvári Tsz Kilián szocialista brigádjának vezetője, idei terveiket ismertette, kiemelve a munkaidő teljes kihasználását, a vagyonvédelmet, az eszközök és anyagok megóvását, a termés veszteségmentes betakarítását. Kun Zoltán, a tápio- bicskei Április 4. Tsz és a helybeli úttörők kapcsolatáról beszélt. Iski János, a szent- mártonkátai Kossuth Tsz-ből arról szólt, hogy a brigád részt vállal a településfejlesztésből. Tóth Katalin, a ceglédi Lenin Tsz ipari üzemének tíz brigádját mutatta be. Megemlítette, hogy két kommunista műszakot tartottak a város gyermekintézményeinek fejlesztéséért. Pozsonyi Pál, az albertirsai Szabadság Tsz brigád vezető je, a szocialista brigádok szorosabb együttműködését szorgalmazta. Tóbiás József a maglódi Rákosmezeje Tsz kezdeményezéséről szólt: önkéntes rendőri szolgálatot vállaltak a vagyonvédelem érdekében. Nagy István, a tápiószentmártoni Aranyszarvas Tsz brigádvezetője, az alkoholizmus okozta károkról beszélt, és a termelőszövetkezeti tagság körében végzendő nevelőmunkára ösztönzött. A brigádmunkát elemezte Kiss János, a kocséri Üj Élet Tsz nárttitkára is. A Dél-Pest megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége plakettel, oklevéllel és pénzjutalommal ismerte el a legjobban dolgozó szocialista brigádok munkáját. Ez alkalommal választották meg a mezőgazdasági termelőszövetkezetek III. országos tanácskozásán részt vevő hét küldöttet, és azt a két delegátust, akit a szocialista brigádvezetők ötödik országos tanácskozására küldenek. T. T. — Figyelmetlenség következtében történt Budapesten szombaton, az Árpád-hídon egy gépkocsibaleset. Kende- ffy Anikó Zsuzsanna 26 éves pomázi építészmérnök személygépkocsijával gyorsan, figyelmetlenül hajtott, s a viharos erejű szél is hozzájárult ahhoz, hogy áttért az úttest másik oldalára, ahol két szabályosan közlekedő személygépkocsival ütközött össze. A baleset következtében Kendeffy Anikó Zsuzsanna a helyszínein meghalt, személygépkocsijának két utasa súlyos, az egyik vétlen gépkocsivezető fjedig könnyű sérülést szenvedett. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- jelentés. 6.10—7.20: Kellemes vasárnapot! Zenés műsor. 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Emlékeztető — szövetkezetalapító tagokra. Kis- pista István műsora. 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 8.05: Útközben. 8.10: Külpolitikai negyedóra. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.26: Magyar tájak dalaiból. 8.57: Reklám. 9.00: Olvastam egy novellát. Mátyás István műsora. 9.25: Fritz Kreisler saját müveiből hegedül. 9.45: Csokonai Vitéz Mihály versei. 9.54: Útközben. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.03: Százszorszép színház. A szebeni fiúk. Lengyel Balázs regényének rádióváltozata. 10.50: Az MRT gyermekkórusa énekel. 11.10: Zenés reklámturmix. 11.20: Barokk muzsika. Közben: 11.55: Váci Mihály versei. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Tisztelet az embernek. Csák Gyula írása. 12.50: Opercttdalok. 13.3Ó: Gazdaságpolitikai magazin. 13.50: Starker János (gordonka) és Sebők György (zongora) Beethoven- f elvételeiből. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.08: Útközben. 15.13: Magyar operaénekesek. Kónya Sándor. Kertész Iván műsora. 16.03: Azt beszélik... Fiatal riporterek és újságírók műsora. 16.38: Népdalkörök országszerte. Nőgrádsipek. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Útközben. 17.10: A szerelmes ágyfestő. Jelenetek Gel- léri Andor Endre novellájából. 18.05: Bécsi melódiák. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. Totó. 18.55: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 19.55: A zene nem ismer határokat... 20.40: Puccini: Bohémélet. Négyfelvonásos opera. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.50: Modern írók portréi. Norman Mailer. Bart István műsora. 23.10: Kórusmuzsika. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Virágénekek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Franck: Nagy szimfonikus darab. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 8.05.: Ma 16.00-kor a tévében: KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Szecsődi Irén és Udvardy Tibor énekel. 9.00: Babits Mihály: Verses napló (részletek). 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: Hírek. Időjárás-jelen- tés. 10.05: Iskolarádió. Osztályfőnöki óra (középisk. II—III. oszt.). 10.20: Anyanyelvi műsor (ált. isk. 4. oszt.). 10.30: Zenekari muzsika. 11.20: Szafari parkok Európában. 11.40: Don Segundo Sombra. Ricardo Güraldes argentin író regénye folytatásokban. IV. rész. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Ezeregy délután. 14.30: Operettek. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.15: Csajkovszkij: Hegedűverseny. 15.48: Az élő népdal. Dr. Manga János műsora. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Ütközben. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.36: Torma Gabriella két Liszt-rapszódiát zongorázik. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.07: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. 17.22: Népi zene. 17.40: Mozart-művek. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti Magazin. 19.15: A Rádió Kabarészínháza. 20.25: Hírek. 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.30: Mik- rolánc. Fetress István műsora. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perr külpolitika. 22.30: Vokális zene. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Havasy Viktor táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Magyar fúvószene. 8.30: Hírek. 8.33: örökzöld dallamok. 9.30: Hírek. 9.33: Balogh Érdekességek a jövő hét műso rából. 8.30: Hírek. 8.33: Miska bá esi lemezes ládája. 9.00: Vasárna pi koktél. 10.30: Hírek. 10.33: . Rádió Dalszínháza. Két kapitáns Lukovszkij novellájának rádióvá! tozata. 11.42: Láttuk, hallottul I 12.02: Jó ebédhez szól a nóta. Köa j ben: 12.30: Hírek. 12.33: A j I ebédhez szól a nóta c. műsor folj I tatása. 13.06: Micimackó. Mesejá • ték. 13.45: Időjárás- és vízállás jelentés. 14.00: Táskarádió. 15.0( Népzenekedvelőknek. 15.30: Hírei 15.33: Gonda János szerzeményei bői. 16.10: A vasárnap sportja. Te tó. 16.40: Mikrofon előtt az irc dalmi szerkesztő. Bottlik Sándc műsora. 16.50: Reklám. 16.53: öl órai tea. Közben: 17.30: Hírei 18.00: Magyarok Havannábai Szatlimári Ilona riportösszeállításj 18.30: Éva. Részletek Lehár Feren —Gábor Andor—Szabó Mikié operettjéből. 19.21: Jó estét, gyere kék! 19.30: Hírek. 19.33: Sporthi rek. Totó. 19.43: Kritikusok fóru ma. 19.53: Emil Gilelsz zongorázil 20.40: Heti egy nap a gyerekke Garami László műsora. 21.05: Slá gerexpressz. 22.00: Nóták. 22.3( Hírek. 22.33: Szórakoztató zene éj félig. 24.00: Hírek. Időjárás-jelen tés. 0.10: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.54: Tévétorna. 9.00: Iskoláiévá Angol nyelvtanfolyam. 9.13: Fran cia nyelvtanfolyam. 9.30: Minden ki iskolája. Kémia. 10.00: Hírei 10.05: Mindenki iskolája. Irodaion 10.35: A fehér delfin. Franci rajzfilmsorozat. XXVI/4. rés: 10.55: Formák. Belga filmsoroza gyerekeknek. 3. rész. 11.20: „Csa! a derű óráit számolom . . Ta lálkozás a Bartók-vonósnégyess« és Lator László költővel. 13.58 Játsszunk matematikát! 14.0C Hungária Kupa, nemzetközi csel gáncsverseny. Közvetítés Pécsrő felvételről. 14.50: A tavasz 17 pil lanata. Magyarul beszélő szovje I filmsorozat. XH/1. rész (ism.) ! 16.00: Csuka Zoltán. Portréfilír ' 16.40: Reklám. 16.45: Műsorainka 1 ajánljuk! 17.10: A Magyar Televí | zió Szabadegyeteme. 18.05: Lehe egy kérdéssel több? Vetélkedőmű sor. 18.30: Reklám. 18.35: A Kö zönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Esti mese. 18.50: Tévétorna. 19.00 A HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: A rá galom iskolája. Magyarul beszéli angol tévéfilm. 21.30: Hírek. 21.35 Teíesport. 1. Sporthírek. 2. Mű korcsolya VB. Gálaműsor. Közve ' títés Tokióból, felvételről. István riportja a Nógrád megye! cigány lakosság helyzetéről. 10.01 —12.00: A zene hullámhosszán 12.00: Nóták. 12.30: Hírek. 12.33 Iskolarádió pedagógusoknak. 12.50 Hangszerszólók. 13.25: Kis magyai néprajz. 13.30: Hírek. 13.33: Sulinóták. A Gyermekrádió műsora 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00—17.00: Kettőtől ötig... A Rádió kívánságműsora. 17.00: ötödit sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. 18.00: Zseni kerestetik, ül rész. 18.30: Hírek. 18.33: A Benk( dixieland együttes hangverseny« az Erkel Színházban. 19.38: Reklám. 19.43: Jó esét, gyerekek 19.48: Népi zene. 20.30: Hírek 20.33 : Kettesben . . . Petrovicí Emil és Szilágyi János. 21.33 Barátság slágerexpressz. 22.03 Bástaysétány ’77. Részletek Eise- mann Mihály—Dalos László operettjéből. 22.30: Hírek. 22.33: Derűre is derű. 23.00: Bródy Tamás szerzeményeiből. 23.40: Verbunkos muzsika. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Bruckner: IV. szimfónia. 15.10: Simone Boccanegra, Részletek Verdi operájából. 16.00: Hírek. 16.03: Láttuk, hallottuk, 16.18: Morley-madrigálok. 16.37: Mindenki iskolája. A párbeszéd szereke. 17.07: A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekara játszik. 17.35: Huszonöt perc beat. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: A Zsebrádiószínház bemutatója. Tiszta üzlet. 18.24: Bach muzsikájából. 19.15: Iskolarádió. Angol nyelvvizsga-előkészítő. 19.30: Hírek. 19.33: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Budapesti Fiiharmóniai Társaság Zenekarának hangversenye. Közben: 20.15: A szárnyak, összeállítás Arthur Rimbaud verseiből. 21.15: Operálnák. 21.40: Bemutatjuk új lemezünket. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.15: Műsorzárás. Dél-Pest melyei tsz-kollektívák fóruma Csatlakoztak a csepeliek felhívásához Csuka Zoltán portréfilm A költő-műfordító ősszel volt 75 éves, ebből az alkalombó készült ez a portréfilm, amiről a szerkesztő, Borús Rózsi morndja lapunk olvasói számára: — Ennek a filmnek a műsorra tűzéséhez az adta meg a: aktualitást, hogy Csuka Zoltán Erdligetnek adományozti könyvtárát, ami remek gyűjteménye, s egyben kifejezője t délszláv és a magyar irodalom kapcsolatainak. A több mint fé évszázados életút alatt összegyűjtött művek városi könyvtám válásának is az a célja, hogy ily módon is segítse a két irodalom közötti kapcsolatok további erősítését, aminek Csuka Zoltán egész életében, súlyos megpróbáltatások ellenére is élharcosa volt. — Milyen területeken tevékenykedett ezért a célért a költői — A pálya gazdag: 1919 után már lapszerkesztőként dolgozott, Szabadkán magyar nyelvű lapot, irodalmi és színház szemlét, folyóiratot és antológiát szerkesztett, később Budapesten a Látóhatár felelős 'szerkesztője volt. A versek mellett legjelentősebb területe a délszláv és a szlovák fordítások, a hatvanas évek elején jugoszláv irodalomtörténetét jelentette meg — A szomszéd irodalmakkal való kapcsolatok ápolást misszió is. — Igen, s Csuka Zoltán élete e tekintetben példaadó A műsorban beszél életéről, céljairól, megvalósult elképzeléseiről és terveiről. HÉTFŐ ____ pft™?/ár,.fZOílal^ítRMÍÍní.lspán Sfs: n?egye! Bizottsága és a Pesi megyei Tanács lapja Megjelenik - héttő kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó vállalat DCCT M f í] V í! MID! AD ílr L®*S5S Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes Sági Agnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. - Szerkesztőség: 1951 Budapest vili Somogyi Béla o 8 rto I mtbTtl nlKLRr K'a ^ a L;..'1 da P ’ -JJ Hí; • ,ér 3 - A szerkesztősed ás a kiadóhivatal központi telefonja 313-100 és Hí—220 - Szerkesztőségi titkárság 140—447 Z. ..£7ŐSEGEINK: Caglédl Hírlap, 2701 Cegléd Kossuth tél i Pf 19 Telefon 11-400 - Gödöllő és Vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tér I Pf 47 Tel 819 Monor és VJdébe, zzo) Monor Kossuth u 78 Pf 51 Tel 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös, Hősek tere 7 Tel 398 Váci Napló. 2601 Vé^Lenln u%5 Pf :S2 TTel S'o-o95 v SoJSFatSSF’S' l* • MzÄäkü"'• ~sta Mrlapuileteft^n "a " Posta ' K„ö“zn^ incex: caubJ HU ISoN 0133—0659