Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-05 / 54. szám

1977. MÁRCIUS 5., SZOMBAT 3 K^untm A népesedés lépcsőfokai (5.) Miféle frontok? Folytatódott a centenáriumi ünnepségsorozat Pest megyei dokumentumok a jubileumi kiállításon Tavaly Magyarországon az egy főre jutó nemzeti jövede­lem meghaladta a 40 ezer fo­rintot. A fejlettségi szintek, a nemzeti jövedelemnél tapasz­talható különbségek közötti ugrásra nincs lehetőség. Fo­lyamatos növekedés, egyensúly kíséretében, ez a járható út. Ahhoz azonban, hogy járhas­suk, a többi köz. tt a népes­ség megfelelő utánpótlása is elengedhetetlen. Az ország la­kosságának 25,4 százaléka tar­tozott a 0—14 évesek korcso­portjába 1960-ban, 1976-ban viszont 20,5 százalék. Ugyan­akkor a hatvan éven felüliek korcsoportjának létszáma fo­lyamatosan és gyorsan emel­kedik, 1976-ban 1,9 millióan tartoztak ide. A megyében va­lamivel jobb az arány. A 0— 14 év közöttiek az összlakos­ság 21, a hatvan éven felüliek nem egészen 17 százalékát al­kotják. Ami pótolhatatlan A szakemberek tudják, a nyolcvanas években, amikor a hatvanas években születettek kereső- és szülőkorba érnek, minimálisra zsugorodik a munkaerő-utánpótlás. Ez ellen már nem lehet semmit sem tenni, az akkor elmaradt nép- szaporulat pótolhatatlan. Az ún. egyszerű népességrepro­dukcióhoz — ahhoz tehát, hogy az ország lakosságának lélek- száma majdan ne csökkenjen — 16 ezrelékes élveszületési arányra van szükség. Ezt hosszú időn át nem értük el, 1960 és 1975 között mindössze 1974-ben és 1975-ben. A kérdés nem egyszerűen az, hogy a születettek száma meghaladja-e a meghaltakét. A nettó reprodukciós együtt­ható formulája — aminek alap­ján a népességutánpótlás tény­legesen jellemezhető — így hangzik: ezer élve született lány (utánpótlandó népesség) élete folyamán (az adott ha­landóság figyelembevételével) hány gyermeket fog szülni (az adott termékenységi mutató szerint?) E bonyolultnak lát­szó számítás újra meg újra azt igazolta, hogy a jelenleg szükségesnél kevesebbet. Ezzel pedig a gazdasági növekedés hosszú távon tervezett mérté­ke mellé kerülhet kérdőjel. Törvényszerű ugyanis, hogy meghatározott fejlődési sza­kaszban a népesség gyorsab­ban növekszik, mint benne a munkaképes korúak száma. A gazdasági növekedés együttjár az oktatási, képzési követelmé­nyek gyors emelkedésével, ez viszont későbbre tolja a mun­kába lépés idejét. A keresők táborának rohamos létszám- csökkenése a népgazdaság egész frontját befolyásolja, e front gyengülése pedig az életszínvonalat..., olyan tör­vényszerűség ez, amin nem tu­dunk áthágni. Ösvényekről útra Szám szerint a legtöbb gyer­mek a megyében levő városo­kat tekintve Cegléden szüle­tik. Ezer lakodra vetítve azon­ban legtermékenyebbnek Szentendre és Százhalombatta bizonyul. A két város múlt­jában kevés azonos vonást ta­lálni, jelenében annál inkább. Így az ipari jelleg erősödését, sőt, Százhalombatta esetében uralkodóvá válását. Azután a célcsoportos — azaz állami — lakásépítés tekintélyes arányát a lakásépítés -egészén belül, s ^zt, hogy az új otthonok jó­részét fiatal házasok — har­minc év alattiak — kapták. Nem olyan régen, 1970-ben még Szentendre és Százhalom­batta is a megye hat városa között sereghajtónak bizo­nyult, mindenütt több volt az ezer lakosra jutó élveszületés, mint e két helyen. Hiba lenne persze csakis a lakásállomány gyarapítását vélni magyarázatnak. Hozzájá­rult az élveszületések számá­nak gyors emelkedéséhez a két városban az is, hogy a né­pesedéspolitika ösvényei egy­re töbsz r olvadtak össze úttá, azaz munkahely, tanács job­ban megtalálta a közös nyel­vet mint korábban. Pedig nincsenek könnyű helyzetben e két városban a gyermeket, gyermekeket nevelő szülők. Az óvodák túlzsúfoltak — az ere­detileg tervezettnél 20—25 szá­zalékkal több bennük a pöt­töm lakó —, a kereskedelmi szolgáltatási ellátás egyenet­len, messze áll attól, hogy va­lóban nyújtsa a lehetséges könnyebbségeket a családok­nak. Mégis, rengeteg fiatalt látni itt, s mindenhol gyerme­keket. Lehet, hogy ennek is, a város ilyesfajta légkörének szintén szerepe van a gyara­podó gyermekáldásban? Mert hiszen egyre többen vannak azok, akik Szentendrén is, Százhalombattán is, már a második, s bár kevesebben, de növekvő számban, a harma­dik gyermeket vállalják. A másik oldal Ne hallgassuk el: nemcsak nap süt, felhők is lelhetők az égen. A két város üzemeiben .nehézségeket okoz a gyermek- gondozási segélyen levő anyák pótlása, s mi tagadás, akad­nak, akik a munkaerőhiányért általában a „gyest” kárhoztat­ják. Egy valamit félreérthe­tetlenül le kell szögezni: a né­pesedéspolitika a legfontosabb termelőerő pótlását, bővítését szolgálja, azaz előbbre való mindenfajta más teendőnél. Mert meglehet, ma nagyon hiányoznak a kismamák az üzemekből, de tizenöt, húsz esztendő múlva mi lenne az üzemekkel a tegnap és ma született, holnap világra jövő gyermekek nélkül? Igaz az is, hogy a gyors természetes’ szaporodás nagy­mértékben növeli a közösségi terheket, hiszen Százhalombat­tán, ahol Vác után a legtöbb a bölcsődei hely, gyerekek sora mégsem nyerhet felvételt, s ugyanebben a városban, mire elkészült az új iskola, kide­rült, még újabb ke . mert nem férnek be a nebulók. Folytathatjuk azután a másik oldal tényeinek sorolását az­zal, hogy — tágítva a kört, a két várost túllépve —, bár je­lentősen csökkent, öt év alatt majdnem a felére, de még mindig magas a művi vetélé­sek száma. Ami külön figye­lemre érdemes: a művi veté­lésen átesett minden száz nő közül negyven olyan van, aki két gyermeket már nevel, az­az a harmadikat nem akarja. Bírák nélkül A körülmények miatt csak nagyon korlátozott lehetősé­gem volt arra, hogy két, mű­vi vetélésre már jelentkezett, de azon még át nem esett nő­vel beszélhessek. Az először választott kettő elzárkózott mindenféle beszélgetéstől, a második kettőből egy vállalta, s melléje sikerült szerezni meg egy asszony, aki kikötötte, az orvos is legyen jelen a beszél­getésen. Rögtön leírom: nem lettem semmivel sem okosabb, mint a kérdezősködés előtt. Az egyik asszony azzal magyaráz­ta szándékát, hogy rosszul él­nek a férjével, ám, mint kide­rült, már akkor sem éltek jól, amikor az első, meg a máso­dik gyermeket szülte. Társnő­je — 24 éves — legfőbb érve: tanulni akar, s ha újra szül, „kifut az időből”. Itt is két gyermek van, de ezeket — ha az egyetemre jelentkezés si­kerrel jár — majd a nagy­mama gondozza. Anyagi kö­rülményei mindkét asszony­nak rendezettek, szavaik sze­rint megfelelően élnek, napi megélhetési gondjaik nincse­nek. Lehet, puszta véletlen, de az is kiderült a beszélgetésen, hogy mindkettőjüknek van nő­testvére, idősebb náluk, s „azoknak is elég volt a két gyerek”. Feltételezhetjük, hogyha rejtve is, de van vala­miféle példaadás, mintául szolgáló magatartás? Azaz ilyen hatásokkal is számolni kell a népesedéspolitikában? S még mi mindennel, hogy a lépcsőfokok feljebb vigyenek! Mészáros Ottó (Következik: KÖZÜGY ÉS MAGÁNÜGY) Tegnap délután, a megyei, tanács épületében megtartotta idei első ülését az országgyű­lési képviselők Pest megyei csoportja. S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a csoport vezetője adott tájékoztatót az I Pénteken folytatódott a va­sascentenárium eseménysoro­zata. A szakszervezet fennállá­sának 100. évfordulója alkal­mából a Magyar Munkásmoz­galmi Múzeumban jubileumi kiállítás nyílt. Délután az ország nyolc nagyüzemében rendeztek iium- kásgyülést, amelyen megjelen­ted a szakszervezet vezetői, a centenárumra érkezett külfölú. küldöttségek, a helyi párt-, tanácsi és szakszervezeti veze­tők. „Ébredjetek tehát és oda­irányul törekvéseket, hogy ^ munkás saját anyag helyzetét javítsa, és emberi állását, mint ember biztosítsa.” Ezek a szavak a Munkás Heti Krónika 1873. március 9-i szá­mában jelentek meg a szak­egyletekről és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban tegnap megnyílt Százéves a vasasszakszervezet című ki­állítás első tablóján olvasha­tók. Érdemes és tanulságos tallózni a dokumentumok kö­zött. Míg 1866-ban mindössze négy és fél ezer volt a gép­gyárak munkáslétszáma, szá­muk a századfordulóig tízsze­resére növekedett. Jogaik ki­vívásáért már ekkor is heves küzdelem folyt: „a magyaror­szági munkásság súlyos hely­zetén nem segített senki sem, a hatóságok előtt süket fülek­re talált a munkásság minden jogos kérése, ahelyett, hogy súlyos helyzetén, nyomorán segítettek volna...” — álla­pítja meg az 1903-ban alakult központi szövetség egyik irata. A helyi csoportok száma év­ről évre gyarapodott. 1906- ban már működik a ceglédi és a szentendrei szervezet is. Az ugyancsak ebben az esz­tendőben fellobbanó erőteljes sztrájkmozgalomra úgy vála­szolt az uralkodó osztály, hogy többek között a szentendrei csoport tagjait elbocsátották az állásukból. országgyűlés tavaszi üléssza­kának tervezett napirendjéről, az ott megvitatásra kerülő tör­vényjavaslat-tervezetről. Ezt követően ismertette a megyei képviselőcsoport ez évi mun­katervét, amelynek keretében több kihelyezett ülésre is sor kerül. | A korabeli Thököly úti székház lepecsételt ajtajának i fényképe jelképezi ezt az idő- j szakot, majd az 1908. május I elsejei harcos tüntetés, amely végül is az első világháború előtti időszak legnagyobb munkásmegmozdulásáig veze­tett, az 1912. május 23-i vér­vörös csütörtökig. Továbbmenve, a vitrinek­ben és tablókon az őszirózsás forradalom és a Tanácsköz­társaság reményt sugárzó hó­napjainak dokumentumai lát­hatók. Vasasjelvény, plakátok, j és röplapok, a szociális intéz- ! kedésekről hírt adó írások, fényképek. Két sor a vasasok 19-es erejéről: „a vas- és fémiparban 150 üzemet vettek társadalmi tulajdonba, a szo­A Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geo­fizikai Kutató Intézete szeiz­mológiai obszervatóriumának jelentése szerint pénteken es­te 20 óra 13 perc 17 másod­perckor az intézet budapesti készülékei földrengést jeleztek, amely a Richter-skála szerint 6-os erősségű lehetett. A ren­gés Budapesten is érezhető volt, elsősorban a XIII. és XIV. kerületből kaptak jelzé­seket. Ezek erősségét a Mer- calli-skála szerint 4-esre be­csülik. Békéscsabán a több szintes épületekből a lakosok az utcára mentek. Néhány A bérpolitika és az anyagi ösztönzés helyzetét vizsgálta meg tegnap Gödöllőn, a Ganz Műszerművek Árammérő Gyá­rában megtartott elnökségi ülésen a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa. A tanácsko­záson a vendéglátó vállalat, valamint a Pest Vidéki Gép­gyár vezetői számoltak be ar­ról, milyen módszereket al­kalmaznak a két üzemben a dolgozók anyagi ösztönzésére. Galbicsek Károlynak, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa elnökének megnyi­tója után Szabó István igazga­tó számolt be a Ganz Műszer­cializált üzemekben 37 ezer 416 munkás dolgozott.” A fehérterrort követően, a húszas évek elején újjászüle­tett az először 1909-ben el­hangzott jelszó: Vasas, ne hagyd magad! A rézdomborí­táson fellelhető felirat mellett Kilián György 1922-ben kel­tezett tagsági igazolványa te­kinthető meg. Harcos évek után érkezünk el 1948-ig, ami­kor az újjászerveződő helyi csoportok között olyan hely­ségneveket találunk, mint Aszód. Cegléd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Érd, Maglód, Ma­nor, Nagymaros, Úcsa, Pécel, Pilisvörösvár, Ráckeve, Soly­már, Szentendre, Vác. üzemben rövid időre leállt a munka, mivel a műhelyek padlózata hullámzott, az épü­letekben a csillárok kilengtek. Pénteken este 20 óra 30 táj­ban több európai országból is érkeztek jelentések földren­gésről. Elsősorban Olaszor­szágban, Görögországban, Tö­rökországban és Jugoszláviá­ban rengett a föld, de észlel­ték a földmozgást Bécsben és Ausztria több más városában is, val-mint Bulgáriában és Romániában. Az első jelenté­sek komolyabb anyagi károk­ról és áldozatokról ott sem tesznek említést. művek Gödöllői Árammérő­gyára bérhelyzetéről. Beveze­tőben rövid tájékoztatót adott az árammérőgyárra váró idei feladatokról, külön is kiemel­ve, hogy tavaly 19 százalékkal nőtt az üzem termelése, tőkés- exportjukat pedig a tervezett­nél 32,6 százalékkal teljesítet­ték túl. Az igazgató elmondta, azt is, hogy az új gyártmányok beve­zetését követően idén április­ban normarendezést hajtanak végre, emellett azonban az idén átlagosan hatszázalékos béremelésre is sor kerül. A szóban forgó hat százaléknak legalább a felét kifejezetten olyan dolgozóknak kívánják adni, akik bár éveket töltöttek már becsületes munkával a vállalatnál, bérük mégis ala­csonyabb a nemrég belépette­kénél. Csordás Imre, a Pest Vidéki Gépgyár igazgatója elmondta, milyen gondokat okoz, hogy az átlagos bérszínvonal nem éri.el a KGM átlagát. Dolgozóink hetven százaléka jól képzett szakmunkás, s főként az ő el­vándorlásuk okoz pótolhatat­lan veszteségeket a vállalatnak. Ezért bérpolitikájukat úgy kí­vánják alakítani, hogy maxi­mális jövedelemfejlesztés mel­lett csak minimális adót kell­jen fizetniük, s az így meg­maradó pénzt nyereség címén fizethessék ki dolgozóiknak. Ügy tűnik, hogy a Pest Vidé­ki Gépgyár az utolsó percbei jött rá a recept titkára. Az igazgató ugyanis arról számol; be, az SZMT elnökségi ülésén, hogy idén januárban ánny' dolgozójuk lépett ki, illetőleg adta be felmondását, ameny- nyi tavaly az egész év során. Ezután Katar István, az SZMT elnökségi tagja tartott tájékoztatót a szocialista bri­gádvezetők vállalati tanácsko­zásainak tapasztalatairól. Min', elmondotta e fontos fórumok megszervezésére tavaly no. vemberben és decemberben került sor az üzemekben, ami­kor is a vállalati igazgatók beszámoltak a brigádok veze­tőinek a közös munka tapaszta­latairól, s az idei év során rá­juk váró feladatokról. A ta­nácskozások tapasztalatai kö­zül Kator István kiemelte azt, hogy sok üzemben — főként az IMI-ben és a váci HAGY- ban — a gazdasági vezetők, fő­ként a „szocialista módon dol­gozni” jelszavát tartják szem előtt, elhanyagolva a brigádok kulturális vállalásait. A jé példák között említette a diósdi MGM-et, a budakalászi Lenfonót és a Váci Kötöttáru- gyárat, ahol nagy súlyt helyez­nek a kulturális vállaláson megfogalmazására is. B. P. Tiszta tükörben Pártmunkás barátom a minap azzal a kijelentéssel lepett meg, hogy náluk, egy kisváros intézményében tökéletes harmónia jellemzi a különféle tisztségek viselőinek munkásságát, emberi kap­csolatait: egymás erényeit nem veszik számításba, egymás hibáiról, emberi gyarlóságairól pedig nem beszélnek az erények miatt. Nem véletlen, hogy a szóban forgó intézményben lábra kapott az önelégültség, egyre-másra jelentkez­nek a torz vonások a vezető káderek jel­lemében, munkájában, magatartásá­ban. A harmónia így természetesen csak látszatra tökéletes, hiszen valójá­ban súlyos intrikák, személyi ellentétek zajlanak le a kulisszák mögött, nem a bizalom, hanem a kölcsönös bizalmat­lanság uralkodik az embereken. Az ilyen eset ma már ritkaság gazda­sági és társadalmi életünkben.. Vezető kádereink egymás közti viszonyát több­nyire az őszinteség és a nyíltság jellem, zi. Ezt tükrözik a tagkönyvcserével ösz- szefüggő beszélgetések, véleménycse­rék. Nálunk egy időben divat volt csupán a külsőségeken mérni a párttag, a veze­tő ember puritánságát, avagy fennhéjá- zását. Szó sincs róla, mintha ma nem tulajdonítanánk jelentőséget bizonyos külsőségeknek is. A különféle tisztségvi­selők kötelező társadalmi normáival szemben álló magatartásbeli, életmód­beli hibák ugyanis rendszerint már a bajt, vagy annak a kezdetét jelzik. Mi több, önmagukban is egyengetik az utat az eltávolodáshoz, az elszakadás­hoz, a gondjaikra bízott emberek min­dennapi problémáitól és végső soron at­tól az érzelmi, gondolkodásbeli közös­ségtől kerülnek mind távolabb, amely­nek elszakíthatatlan láncként kell ösz- szekapcsolnia vezetőt és beosztottat. Kétségtelen, hogy az, aki nagy elfog­laltságára hivatkozva elsősorban a régi osztálytársaival, egykori kenyerespaj­tásaival való kapcsolatait építi le, aki nem szakít idő arra, hogy felkeresse be­osztottjait a munkahelyeiken, az köny- nyen elfelejti a másfél-kétezer forintnyi keresetű családok gondjait. De ennél is fontosabb, hogy mindenekelőtt arra fi­gyelmeztessük a vezető posztokat betöl­tő embereket: maradjanak meg egész életvitelükben olyannak, amilyennek ismerték akkor, amikor felelős tisztség­be helyezték őket. A bizalmat annak idején tudásukon, rátermettségükön kí­vül éppen azzal vívták ki, hogy olyan­nak ismerték őket, akik bármilyen ma­gas vezetőhelyre kerülnek is, a kollek­tív érdekeket fogják szolgálni. S hogy he­lyesen szolgálják, ehhez elengedhetetle­nül szükséges, hogy ne csak tudásuk­kal, hanem feddhetetlen életmódjukkal is őrizzék, ápolják és erősítsék a bizal­mat. Aligha vitathatja bárki is, hogy ma általában ez a helyes emberi magatar­tás, munkastílus jellemzi a vezetőket. Ám kiskirályok, sikertől megrészegült, önző és harácsoló tisztségviselők még mindig szép számmal akadnak. Köztük olyanok is, akik a nép soraiból szár­maznak, akiket valamikor a szerénység, az áldozatkészség példaképeinek is te­kinthettünk. Kádermunkánknak egyik fogyatékossága éppen abban rejlik, hogy egyes üzemekben, intézmények ben és hivatalokban csak ezeket a régi érdemeket sorakoztatják fel, ami­kor jellembeli torzulásokról, esetleg sú­lyos bűnökről kell elszámoltatni valakit. Vizsgálat indult például egy közép­üzem igazgatója ellen, akiről még né­hány éve így vélekedtek a munkások: Már régen kiemelték közülünk, vezető­vé tették^ de ő megmaradt olyannak, amilyen azelőtt volt! Történetünk sze­replője annak idején cselekvő részese volt az újjáépítésnek, a munkáshatalom kivívásának, az ellenforradalmárokkal szembeni harcnak, igazgató lett és a lá­zas munka mellett egyetemet is végzett. Az utóbbi időben azonban talpnyalók- kal, karrieristákkal, egyszóval olyan em­berekkel vette körül magát, akiktől ko­rábban ő maga óvta munkatársait. Nem­rég nagyon is kétes eredménnyel kecseg­tető újítási célokra jelentős összegeket juttatott udvartartásának — s amint ez lenni szokott — a pénzt meg is osztot­ta cimboráival. Ez az ember, valamikor hivatásból többet áldozott a társadalom­nak, mint bárki más az üzemben, ma vi­szont csak az egyéni luxusigények ki­elégítését hajszolja, mind tisztességtele­nebb eszközökkel. Jellemében természe­tesen nem egyik napról a másikra kö­vetkezett be a 180 fokos fordulat, ha­nem lassan, mindazok szeme láttára, akik ma foggal-körömmel védik őt, mert ki szeretnének bújni az ellenőrzéssel járó felelősségük, vétkes mulasztásaik alól. AZ ellenkezőjére, történetesen arra is akad sajnos nem egy példa, hogy egyes vezető emberek esetében más vezető emberek a szeplőket is felnagyítják. Tárgyilagos értékítélet szerint nem fel­tétlenül részeges az, akit valahol, vala­mikor italos állapotban láttak. A mon­dandóm elején szóba hozott intézmény párttitkára másfél évvel ezelőtt, egy házi mulatságon többet ivott a kelleté­nél, bár semmi botrányt nem csinált, ma is a szemére vetik a történteket, első­sorban azok a vezetők, akiknek egye­dül ő nem hajbókol, akik egymás eré­nyeit nem veszik számításba, akik egy­más hibáiról nem beszélnek az erények miatt. Ismerek egy vállalati főmérnököt, húsz esztendeje ugyanebben a beosz­tásban dolgozik. Néhány hete egy jelen­téktelen üzemszervezési ügy elbírálásá­nál hibázott, elfogadta szertelen mun­katársa megalapozatlan álláspontját. A döntés balul sült el. Főmérnökünk szá­mított is rá, hogy a melléfogás nem ma­rad szó nélkül, de egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy sok éves munkásságát adandó alkalommal ezzel az egyetlen, félresikerült döntéssel kér­dőjelezik meg. V CZCtŐ tisztségviselőink pontosabb, hitelesebb jellemzése nem tűri az ilyen szubjektivizmust. Ahol rendszeresen fi­gyelemmel kísérik az emberek életútját, ahol szükség szerint dicsérnek és elma­rasztalnak, ott sohasem mutat torz ké­pet a tükör, amelyet a közvélemény mindig látni akar. A vezető tisztségvi­selők őszinte jellemzése azonban nem­csak ezért megkülönböztetett fontossá­gú, hanem azért is, hogy az érdekeltek kezében mindennapi eszközzé váljék be­osztottjaik jellemének, magatartásának formálásában, alakításában. K. F. A megyei képviselőcsoport ülése M. Zs. Kisebb földrengések hazánkban Bérpolitika és ösztönzés ki SZMT elnöksége a gödöllői Árammérőgyárban tájékozódott

Next

/
Oldalképek
Tartalom