Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-06 / 55. szám
1977. MÁRCIUS 6., VASÁRNAP ^ÖlfOP 7 Dobozi Imre kisregénye, A királylány zsámolya 1974-ben jelent meg a Kozmosz-könyvek sorozatban. Az író filmforgatókönyvet készített a műből, amelyet Fejér Tamás rendező valósított meg. Az új magyar filmet március 31-én mutatják be a mozikban. A film cselekménye a második világháború utolsó hónapjaiban játszódik. A magyar «hadsereg egy része megtagadta az együttműködést a fasisztákkal: a szétvert ezre- dek katonái sorra dezertálnak. Ugyanakkor a német győzelemben még akkor is fanatikusan bízó hadvezetés megkísérli segélycsapatok ösz- szeállítását tizennégy-tizenhét éves fiúkból. A film egyik főszereplője; Vörös egy ilyen hevenyészett segélycsapat elvakult parancsnoka, ő a fiúkat egy harcoló alakulathoz szeretné kísérni. Azonban a szénégető házában összetalálkoznak a frontról menekülő Bodrával, aki egy sebesült társát is magával hozza. A két tűz közé szorult kis csapat emberi konfliktusain kísér végig a történet, egészen a szovjet hadsereggel történő találkozásig. Dobozi Imre: A királylány zsámolya Irodalmi forgatókönyvrészlet Szénégető: Hát aztán... innen hová? Bodra vállat von. Szénégető: ... Értem. Keresik a csapatukat. Vörös: Erről van szó. Bodra: Más nevében ne beszélj. Az öreg ravaszul elmosolyodik. Szénégető: Értem. Éppen, hogy nem keresik. Az öreg nem jelel neki. A sarzsival társalog. Szénégető: Hát akkor így vagyunk. Egyik jobbra, másik balra. Bodra: Ilyesformán. Ladó megkérdi. Ladó: Maga volt háborúban? Szénégető: Voltam. Három és fél esztendeig. Még az elsőben. Ladó eltolja maga elöl a bögrét, közelebb hajol. Ladó: Milyen az, mikor az ember tűzbe kerül? Az öreg hátradől. Elgondolkozik. Szénégető: Az bizony nem jó. Beleszív a cigarettába, büdös, sűrű füstöt pöffent ki... Mikor elkiáltották, hogy Strum I — aztán a sok ember, egymást taszigálva, mint a gulyában a marhák, kikecmer- gett a- lövészárokból, és szaladni kezdett, neki a szemközti vonalnak... de visszakívántuk magunkat az anyaföldbe! Puska, karabély, géppuska, tábori ágyú, mindenfelé nehézlöveg, az egész világ minden istenverte fegyvere rád pöködi a tüzet. Vörös nem szeretne sarokba szorulni. Vörös: Azért kell rejtőzve, kúszva megközelíteni az ellenséget. Az öreg nem néz rá. Pöfékel. Szénégető: Na, persze. Csakhogy mikor a tiszt úr elkiáltja, hogy Auf! — akkor nincs kúszás. Akkor fel kell állni És akkor, öcsém, a fejed búbjától a talpadig eleven céltábla vagy. A lány a tűzhelyről leveszi a lábast, a krumplikat — egyik kezéből a másikba dobálva — hámozni kezdi. Szalai el-elbólint. Ladó ösz- néz Matkoviccsal. Már nem akar kérdezni, a Vörös így is nagyon szigorú pillantásokkal nyugtalanítja. Matkovics: Ilyenkor sok a... Elakad pillanatra, nem akarja kimondani a halott szót. ... veszteség? Szénégető: Potyog az ember. Mintha megráznál egy szdl- vafát. Vörös: A háborút sokan túlélik! Az öreg ránéz Bodrára. A szakaszvezető elbiggyeszti a száját. Ebből az öreg érti, hogy ezzel a megátalkodottal nem érdemes vitatkozni. Ránéz a Vörösre, feláll, mellé lép. Szénégető: Tanult ember vagy te, ugye? Vörös: Igen. Azaz, hogy akarok lenni. Idén májusban érettségiznék. Szénégető: Na, látod. Hát majd a végén számold össze, ki maradt meg, ki kapta be a legyet. A Vörös indulatosan nézi a társaságot. Begyulladt, kiégett, hitetlen, bőrét mentő ember ez mind. Vörös: Az harap a fűbe, aki fél! Aki feladja a harcot! Megmondták nekem! Tudom! Bodra mozdul, mondana valamit. Az öreg hátradől, kitátja a száját, nagyot nevet, oly ellenállhatatlanul, hogy a fiúk is vele mosolyognak, nevetnek, miközben a Vöröst a guta kerülgeti. Az öreg a könnyét törli. Még nevet egy- egy kurtát. Szénégető: Ez jó volt.Bizony- isten, ilyen jót rég hallottam. Szalai felébred, hirtelen feláll. Szalai: Nem bírom! Ezt már nem bírom! Duzzadt tasakja vörösen lóg a jobb arcán. Lázas. Rossz bőrben van. Hirtelen megbillen, az asztalra támaszkodik. Szinte sírva folytatja: ... Mintha kutyák szaggatnák az arcomat. De most már le egészen a vállamig. Megtántorodik. Borbély Tibor: Ajándék most ez a játék Ébredés öregfiú, a hajnal fürgébb volt megint! Kint, a szorgosak tapossák már a füvet. Rájuk nem haragszom. A főváros itt is, — nem ahol járnak, — máshol épített utat. Felhők között rést kutat a márciusi napocska. Arany lábacskákkal, ő, az éjjel megfagyott havat tapossa. Sarat csinál. A táj koszos, kormos lucsok. Felnyitott szemecskéd mindent elvarázsol. A ház előtti térre Napocska süt ki szobánkból. Körbe-körbe Tibcsi kincsem, Többsincs ürge! Lent a földön körbe-körbe, négykézláb jár és ugat, apa, apu, a papa. Ügy nevet, hogy hull a könnye. Ugatva jár körbe-körbe. Ajándék most ez a játék. Egyszerű, nagyszerű! Keserű könny édesedik, míg a papa megugat, mert mosolyod villogtatja, kincsünk, gyöngyünk: hat fogad. Tibor - Bors Tibcsi fiam, borsó Borsom. Naponta mondom két neved. Nevet Anyád ma is a Bors-on, mint Apád a borsos sorson! Bejegyzés a naptárban Itt véget ér a csillagászati tél. Szorító gondjait a suhanc tavaszra rakja. Ügy tűnik tova, mintha ő nem is lett volna tán soha. ... Hánynom kell. Botorkálva indul ki, Bodra feláll, de Jári előbb odaér, kitámogatja a beteget az udvarra. Bodra komolyan néz utánuk. Szénégető: Brandt. Segítség nélkül nem viszi soká. Bodrára néz. ... Brandtot kapott. Mi még így hívtuk. Vérmérgezés. Szénégető: Látom. A lány eszi a krumplit, zsírba mártogatva. Lány: Akit megszúr a bögöly, vagy valami koszos szálka, azon nő ilyen tarjagos daganat. Bodra odalép hozzá. Bodra: Ütéstől is lehet? Az öreg válaszol a lány helyett. Szénégető: Lehet. Nem tudom. Ehhez csak az orvosért. Bodra dühösen csápot egyet a karjával. Bodra: Orvos! Honnan az istenből szerezzek most este orvost! Elgondolkozva járkál. Az öreg beszédét se igen figyeli, pedig az érdekes. Szénégető: Van itt valahol egy század katona. Magyarok. A Vörös felélénkül. ... Lövészek. Vagyis bakák. Van köztük szanitéc. Vörös: Talán a mieink. Az öreg Bodrát kíséri szemmel. Szénégető: Gyanítom, hogy felmondták a barátságot a németeknek. Resetics: Csak nem álltak át? Szénégető: Fene tudja. Nem mondtak semmit. Két napja volt itt egy járőrük, vagy fél raj, hét vagy nyolc ember, egy zászlóssal. Fegyverük az volt, elöl-hátui lógott rajtuk. Vörös: De hát mit akartak? Szénégető: Kérdezték, járt-e erre német. Minek az nektek? Erre a zászlós úr azt mondja, bízzam rájuk, de tartsam a szájamat, mert rám gyújtják a kalyibát. Bodra megáll. Most aztán figyel, de nagyon. Bodra: Hol lehetnek? Szénégető: Valahol a környéken. Bodra: Pontosabban! Szénégető: Honnan tudjam? Nem hagyták itt a címüket. Vörös: Ha ilyenek... jobb is. Jári fellázad, először komolyabban. Jári: Milyenek? Magyarok. Ez neked semmi? A Vörös felugrik. Vörös: Kuss! Bodra ráparancsol. Bodra: Ülj le! A Vörös leül. Bodra halk, nem kijelent, csak emlékezik. Bodra: Majd, ha már szaladtál ezer kilométert. szűkölve, mint egy kutya, és mindig úgy harcolva a nyavalyás életedért, hogy sose te maradsz felül; majd akkor beszélhetsz. Vörös: Én nem futok. Én megállók, és, ha kell, meg- döglök! Bodra most már hangosabb. Bodra: Jogod van hozzá. De csak magadnak. Mást nem kényszeríthetsz. Az öreg bólint. Szénégető: Ez az igazság. Ha valakivel nem bír az ember, ne is erőltesse. A fiúk ketten, majd hárman, mind sűrűbben néznek össze. Az öreg cigarettát sodor. Sűrűn szívja a fekete dohányból tekert, büdös cigarettát. Szénégető: Van mögöttünk egy süvegforma hegy. Nemigen láthatták, mert már szürkült. A tetején lapjára dőlt, sima szikla. Akár egy zsámoly. Vagy térdeplő. Ügy is hívják, a királylány zsámolya. Jári: Királylány? Miért? Szénégető: Mondják, járt valaha erre egy királylány, ott fenn szokott imádkozni. De ez csak olyan mendemonda. A lány megszólal, fáradt, vastag hangon, miközben leszedi az asztalt. Lány: Nem. Ez az igazság. A gorozai plébános úr a királylány nevét is tudja. Szénégető: Jó. Isten neki, én nem erről akarok beszélni. A királylány zsámolyáról, ha felkapaszkodnak rá, ellátni köröskörül, jó messzire. Hájrom kis falu van a hegy körül. Cserháza, Miklósd, Go- roza. Bodra bosszúsan sétál. Bodra: Mit érek vele? Szénégető: Három közül valamelyikben ott a magyar század. Bodra megáll, ránéz, leül az asztalhoz. Nem kerüli el a figyelmét, hogy Matkovics segít a lánynak. Bodra: Meredek a hegy? Szénégető: Innen még háromszáz métert kell felfelé menni. De tudok egy ösvényt, nem messze, ahol erőlködés nélkül feljutnak. A Vörös az asztalra könyököl, Bodrára nézve. Vörös: Miért nem olyan csapatot keresünk, amelyik becsületesen teljesíti a kötelességét. Szénégető: Te hová való vagy? Vörös: Dercsházára. Szénégető: Akkor neked már mindegy, melyik csapat hol áll. Dercsházán tegnap dél óta benn van az orosz. Vörös: Nem! Ez nem igaz! Szénégető: Majd meglátod, ha megéred. A Vörös letörik. Cigarettát vesz elő, rágyújt, köhög, majd sietve kimegy. Az öreg a fejét csóválja. Szénégető: Huszonötöt kéne rácsapni! Egy jó szívós somfabottal. Akkor aztán elgondolkozna... A mikor az új célgépet ■'* megkapta, még nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz a tervezés. Kellemes nyugtalanság fogta el, mint mindig, ha új feladat előtt állt a csoportjával. Azon kapta magát, hogy fütyül. Fogta a vékony damilt az ujja között és várta a kapást. A csónak mozdulatlanul hasalt a vizen, nádba fúródott orral. Rágyújtott. A gyufa fényénél órájára nézett. Féltizen- kettő. Hirtelen halálfélelem fogta el. A szívem össze-vissza ver és nem esik jól a cigaretta sem. Orvoshoz kellene menni, de úgyis tudom, mit mondanak. „Pihenjen kérem! Mennyit dohányzik? Le kell szokni róla! Szeszes italt fogyaszt? Arról is le kell szokni!” Elkopunk. Biológiai folyamat. Mikor egy gépben elromlik valamelyik alkatrész, kicserélem és kifogástalanul működik tovább. Nekünk is kellene ilyen alkatrész, csak bemennénk a szervizbe. Kérek egy AC-pumpát! A szívünk is olyan, mint egy AC- pumpa. Szívó-nyomó szivattyú saját irányító központtal, zárt rendszerben. Micsoda? Hiszen ez óriási! Megvan a megoldás! Nézzük csak, most nem szabad másra gondolnom — zárt rendszer, ezzel vákuumhatás. Már csak egy centrifugál szivattyú kell. Az automata vezérlésre pedig van sémánk. Izgalmában újabb cigarettára gyújtott, mélyre szívta a füstöt és nagy könnyebbséget érzett, olyat, mint mikor valaki nagyon rosszat álmodik, hirtelen felébred és rájön, hogy nincs semmi baj, hiszen a saját ágyában fekszik. A részterveket rábízom Imrére, ő úgy is szereti az efféle babramun- kát. T Járom hónapja gyötrődnek —, hiába! Rengeteg kísérlet, vázlat, ötlet, eredmény nélkül. Fél éjszakáig tartó a fejgörcsig erőltetett gondolkodás, kávé, kávé után és milyen egyszerű a megoldás. A szívében újra valami kimondhatatlanul rossz, szorító érzés. Jó, jó, majd elmegyek orvoshoz, de most igazán nem érek rá. Kezébe vette a horgászbotot és csévélni kezdte a zsinórt. Megint nem fogtam semmit, de ez most nem számít, majd killlyés Gyula: Örök s múlandó A gangon ültünk. Besötétlett. S mit elhagyott a fény, a nap: továbbrajzolta arcodat okos és szomorú beszéded. Mint mesteri kezek alatt a sok mellékesből a lényeg kialakult időtlen képed. Munkáltak fürgén a szavak. Ott állt homályt, romlást legyőzvén — rembrandti, tiziani festmény — oly készen, tisztán halhatatlan a mű, melyen nem öregedhedsz, hogy odanyúltam akaratlan eleven, múlandó kezedhez. Kiss Attila grafikája > M I I I I I I t t t t t | ttttltTTT“»» Haraszti Ferenc: Hajtás veszek egy hét szabadságot és csak a halakkal törődöm. Igazán abbahagyhatnád már, dörzsölte meg a szíve táját. Eloldotta a csónakot, kézbe vette az evezőt és elindult a másik partra. Lassan kényelmesen evezett, vigyázva, hogy a víz ne csobogjon. Itt-ott a távolban, halvány fények tükröződtek a nádszegély előtt a vízen, a kitartó horgászok lámpái. A mérnök nagyot sóhajtott, ismét elfogta a halálfélelem. A szorító érzés fokozódott egyre jobban és olyan gyenge lett, hogy alig tudott ülve maradni. Érezte, hideg veríték lepi el a homlokát, az evező halkan koppant az ülésen, önkéntelenül a szívéhez kapott. Infarktus?! Aztán szűnni kezdett lassan a fájdalom, csak a gyengeség nem. Pihent pár percet, megtörölte a homlokát és tovább evezett. Nem lehet infarktus, — ki vagyok merülve, annyi az egész. Majd jól kialszom magam és rögtön rendbe jövök. Tudta azonban, hogy ez csak önámítás és régóta kezeltetni kellene magát. Zártrendszer, vákuumtechnika —, hogy erre kellene magát. A csónak kifutott a partra. Zárt rendszer, vákuumtechnika —, hogy erre eddig nem gondoltam. Ezt is a szívemnek köszönhetem. A feleségem fel fog ébredni, de remélem nem látja meg, hogy rosszul voltam. A felesége azonban nem ébredt fel. Tvott egy jó korty konya- kot és kellemes zsibbadást érzett. A szíve sem fájt. Fel kellene vázolni az elképzelést, gondolta, de nagyon álmos lett és nehéz volt megmozdulni. Elaludt. Arra ébredt, hogy kész az egész terv. Még sötét volt, a nyitott ablakon tiszta, hűvös levegő áradt a szobába. Teljesen friss volt — felkelt és zaj nélkül csukta be a háló ajtaját. A termoszkávét bevitte a nappaliba, rajzszereket vett elő az íróasztalból. Rágyújtott, rajzolni kezdett, de csak szabadkézzel. Termoszból itta a kávét, aztán a konyakból is öntött magának. A ceruza könnyen szaladt a papíron, és nagyon jól érezte magát. Ha mindig ilyen köny- nyen mennének a dolgok, talán nem is lenne jó. Többször volt már az is, hogy este lefeküdt és reggelre megtalálta a teljes megoldást. Ügy látszik, az agyam alvás közben sem kapcsol ki. A bioáramok. Arammal a szívet is meg lehet indítani. Közben elkészült a skicc. Üj- ra rágyújtott, ivott még egy kis kávét a termoszból. Az ember szervezete a legtökéletesebb gép. Az az érzésem, hogy az enyém már nem. Az a baj, hogy ágyba akarnak dugni minden áron, és én erre nem érek rá. jVem tudják megérteni, hogy ^ nekem így jó, ha tele vagyok problémával, és csak így tudok dolgozni, és igenis élni is, mert teljes életet kell élni minden körülmények között! Felöltözött. Eszébe jutott, hogy az aktatáskáját a hálószobában hagyta. Erről sem tudott leszokni. Mindig minden holmiját széthagyta a lakásban. A felesége félrebillent fejjel aludt, a takaró lecsúszott a földre, a hálóing alól kilátszott szépen ívelt combja. Egy cédulára ráírta: „Nagyon szép voltál ma reggel, dolgozni mentem, sietek haza, ma korán lefekszünk.” A cédulát az éjjeliszekrényre tette, aztán lábujjhegyen kiment. Az intézetben egész délelőtt dolgoztak, három csésze kávét ivott meg és mindent elmagyarázott. Tizenegy órakor enyhe rosz- szullétet érzett, de nem törődött vele. Pontosan féltizen- kettőkor lépett ki az intézet kapuján, hogy tárgyalni menjen a központba. Pár lépést tett, amikor égő fájdalmat érzett a mellkas közepén. Aktatáskáját elejtette, le akart hajolni, de előre bukott és nem mozdult többé. Soha senki nem tudta, hogy halálos beteg volt, és a kiérkezett mentők áramütésekkel sem tudták a szívét megindítani.
