Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-30 / 75. szám

Június hetedikén Tűzoltóverseny Maglódon Fontos a gyorsaság és az ügyesség Harmincöt községi és üzemi tűzoltóparancsnok gyűlt össze Vecsésen, hogy megbeszélje, mikor és hol legyen az idei já­rási tűzol tóverseny? Fülöp József százados, járá­si tűzoltóparancsnok, a jelen­lévők köszöntése után bejelen­tette, a járási tűzoltóversenyt június 7-én tartják meg, Mag­lódon. — A javaslat — közölte a továbbiakban —, azért esett er­re a községre, mivel a maglódi tűzoltóegyesület ebben az év­ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jelenlévők a bejelentést helyeselték. Fülöp József ezután ismertet­te a versenyfeltételeket és az időközben bekövetkezett vál­tozásokat, majd az elmúlt év­ben országos első helyezést el­ért vecsési úttörőraj, Gyarmati Dezső százados községi pa­rancsnok irányításával, gyakor­latot mutatott be. Az úttörők és az ifjúgárdis­ták gyakorlatai a jövőben egy­szerűsödnek, a hangsúlyt a gyorsaságra és az ügyességre helyezik. <k.) Jubileumi közgyűle Fennállásának ötvenedik ju­bileumát ünnepli a gombai ön­kéntes tűzoltóegyesület. Az év­forduló alkalmából, április 2- án, szombaton, ünnepi közgyű­lést tart, amelyen kitüntetése­ket és jutalmakat vesznek át a legjobban dolgozó aktívák. Vasad Szocialista brigádok irodalmi vetélkedője A vasadi Kossuth Szakszö­vetkezet művelődési termében irodalmi vetélkedőt tartanak április 1-én, pénteken, 16 óra­kor: az Irodagépipari és Fi­nommechanikai Vállalat és a szakszövetkezet négy szocialis­ta brigádja méri majd össze tudását. MONOMID XIX. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM 1977. MÁRCIUS 30., SZERDA Komszom ol—KISZ-ta Iá Ikozó Ünnepségek hazánk felszabadulásának évfordulóján Megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket Járásunk községeiben, is minden előkészületet megtet­tek hazánk felszabadulása 32. évfordulójának méltó megün­neplésére. A járási kiemelt ünnepséget Pilisen tartják meg, április 1- én, pénteken. Délután két óra­kor a szovjet hősök sírjait meg­koszorúzzák a résztvevők, majd a művelődési házban 15 órakor ünnepi nagygyűlést tartanak, amelyen beszédet mond Cselényi Dezső, az MSZMP monori járási bi­zottságának első titkára. Ott nyújtják át azoknak a ki­tüntetéseket, akik a legtöbb társadalmi munkát végezték a községekben. A Gombán, április 1-én, 15 órakor, a művelődési házban tartandó ünnepségen Révész Györgyné pedagógus, a gombai községi pártalapszervezet tit­kára mond ünnepi beszédet. Mendén is elsején ünnepelnek. A 17 órakor, a művelődési ház­ban megtartandó nagygyűlés szónoka Juhász Béla, az Épület­kerámiaipari Vállalat helyi gyáregységének megbízott ve­zetője, a községi pártvezetőség titkára. Április 2-án, Maglódon, 11 órakor kezdődik a községi ün­nepség, a művelődési házban. Beszédet mond Martin János nyugdíjas, a nagyközségi párt- bizottság tagja. Üllőn szintén ugyanebben az időpontban tart- 1 ják meg a felszabadulási ün­Jegyzet A bajok megelőzéséért T assan helyreáll a rend. " A belvíz elhagyta te­rületeket szorgos kezek tisztítják, az ideiglenes ár­kokat, elvezetőket, feltöl­téseket utánigazítják, ki­szélesítik, átereszeket ás­nak a földbe. A rendkívüli esőzést követő belvíz fi­gyelmeztetett a mulasztá­sokra. Sokszor a felhívás, a szép szó nem hat olyan meggyőző erővel, mint a természet intelme, az el­szenvedett kár, a tanulság. Persze, sokkal hatékonyabb lenne e gondosság' a meg­előzés időszakában. Ha fel­készülnénk a veszélyre, ha eleget tennénk a tanács felhívásának, figyelmezte­tésének, s rendben tarta­nánk portánkat, ha minden második vagy harmadik nap, kerti szerszámokkal felszerelkezve, ellenőriz­nénk házunk előtt az ár­kokat, átereszeket. Nem kerülne megerőltetésbe, s nem lennénk kitéve termé­szeti csapásnak. Jó látnunk a tavaszi sürgés-forgást, a rendcsi­nálást, de jó lenne, ha a buzgólkodás állandósulna, mert egy újabb belvízve­szély kevesebb munkát ad­na a község vezetőinek, nem járna olyan nagy anyagi áldozatokkal elhárí­tása, és nem utolsósorban a magunk nyugalmát te­remtenénk meg. A belvíz nem tűnt el, csak visszaszorult. A meteorológiai előrejelzés további vizes hónapokat, éveket jósol. Nem haszon­talan tehát, ha az idei ta­nulságokat megszívlelve, többet áldozunk portánk rendbentartására, a bajok megelőzésére. Hörömpő Jenő A tárgyalóteremből Verekedés - családi körben Súlyos büntetést szabott hi a bíróság Monoron egy fedél alatt él a nagyapá unokájával és a fiá­val. A bajok akkor kezdődtek, amikor ifj. Gér János eltartá­si szerződést kötött 74 eszten­dős nagyapjával. Vitatkozások, veszekedések váltották egy­mást. Tavaly februárban szintén perpatvar támadt közöttük. A fiú és a nagybácsi dulakodtak, a nagyapa, id. Gér János pe­dig hátulról leütötte fiát, Ist­vánt. A leütött a földre zu­hant, s a két rokon odakötötte őt az egyik oszlophoz. Gér Ist­ván sérülései csupán 60 nap alatt gyógyultak be. A monori járásbíróság, kü­lönös kegyetlenséggel elköve­tett, súlyos testi sértés miatt, a nagyapát tízhónapi — há­romévi próbaidőre felfüggesz­tett — szabadságvesztésre ítél­te. Ifj. Gér János egyévi, két- hónapi, végrehajtható börtön- büntetést kapott, továbbá a bí­róság két évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. A vádlottak, jogos védelem­re hivatkozva, fellebbeztek a felmentésért. A Pest megyei Bíróság a napokban tárgyalta az ügyet, és helyben hagyta a járásbíróság ítéletét. Dr. Vá- rady Béla büntetőtanácsa dön­tésében kifejtette, hogy a tényállás szerint, a nagyapa és unokája akkor sem hagyta ab­ba az ütlegelést, amikor Gér István védekezésre képtelen állapotba került. K. P. népségét, amelyen Szenyán Elek, az Üj Tavasz Tsz lakato­sa, a nagyközségi párt-végre- hajfőbizottság tagja mond be­szédet. Vasadon déli 12 órakor lesz az ünnepség, az emlékkő előt­ti téren. Ünnepi beszédet mond Vida György, a járási pártbi­zottság tagja, tanácselnök. Ve­csésen, a VlZÉP gyáregységé­ben is 12 órakor ünnepelnek, Beszédet mond Viola Ágoston gyáregységvezető. A többi üzemben szintén megemlékez­nek az évfordulóról. A járási székhelyen is ápri­lis 2-án, szombaton kerül sor az ünnepségre, a Csokonai Filmszínházban. Beszédet mond dr. Zimányi Gyula, a nagyköz­ségi párt-végrehajtóbizottság tagja, tanácselnök. A KISZ monori járási bi­zottsága vendégeiként, komszomolista fiatalok is részt vesznek a nagygyű­lést követő koszorúzáson, majd a MEZŐGÉP ifjúsági klubjában, KISZ—Kom­szomol találkozóra kerül sor. A továbbiakban ismertetjük a többi községi ünnepségek időpontját és az ünnepi előadó­kat: Április 2., szombat, Ecser, 13 óra, művelődési ház, előadó Gutái Pál tanácselnök. Nyár­egyháza, 18 óra, művelődési ház, előadó Sztahó János nyom­dász, a községi pártalapszerve­zet titkára. Péteri, 18 óra mű­velődési ház, előadó Kalina Já­nos tanácselnök. Űri, 18 óra, művelődési ház, előadó Vár- konyi Gábor, az általános isko­la igazgatója. Sülysáp, 18 óra, művelődési ház, előadó dr. Bencsik Mihály, a Pest megyei Tanács Oktatási és Tovább­képzési Intézetének igazgatója. Gyömrön, április 4-én, dél­előtt 10 órakor, a művelődési házban lesz az ünnepség, ame­lyen beszédet mond Végh Sán­dor, a Gyömrői Kisegítő Iskola és Nevelőotthon igazgatója. G. J. Schönmann László lakótelep Emléktábla, virágokkal A tábla visszatükrözi a reg­geli nap fényét. Alatta tűzpiros virágok. Sokan megállnak, ol­vasgatják a betűket. Gyerek­kocsit ringató fiatal mama, kerékpárját támasztó kisfiú, fejkendős, idős asszony böngé­szi a nevet, az évszámot, az alája írt sorokat. A monori lakótelep nemrég épült fel. Járókelők százai fi­gyelték érdeklődve, vitáztak az átadási határidőn, az épü­letek színén, formáján. A jö­vendő lakók 'is oda-odazarán- dokoltak. Aztán Monor szívé­ben elevenné vált a lakótelep, függönyöket lebegtetett a szél az ablakokon, esténként az er­kélyre könyöklő lakók figyel­ték a házak előtt kerékpározó apróságokat, a kaputelefont próbálgató nagymamákat. Március 21-én felavatták a lakótelep névadója, Schön- mann László emléktábláját. Sokan hallgatták az ünnepi beszédet, nagyok, kicsik, lakói az új házaknak. Tudniuk kell, kiről is kapta nevét lakótele­pük. Schönmann László, a forra­dalmi munkásmozgalom harT cosa, 17 évesen már részt vett a Tanácsköztársaság eredmé­nyeiért folytatott harcokban, titkára volt a Kommunista If­júmunkás Szövetség rákoske­resztúri szervezetének. Egy ideig a monori vasútállomás politikai megbízottjaként dol­gozott. Nagy része volt abban, hogy a monori járás területén létrejöttek, megerősödtek az il­legális KMP-sejtek. Harminchat évesen halt meg, erejét megtörte a börtön. Emlékét tábla őrzi a lakótömb falán, melyre a tisztelet koszo­rúit helyezték el az avatás napján a párt-, a KISZ-, a népfrontbizottság, a tanács ve­zetői, képviselői. A hétköznapok váltják egy­mást. Az emléktábla előtt sokan megállnak. K. Zs. FELHÍVÁS Á járási rendelőintézet építésének meggyorsításáért Az épülő rendelőintézet A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére, a Monori Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet fel­hívással fordul a járás minden gazdasági egységének, hivatalá­nak és intézményének bri­gádjaihoz és dolgozóihoz, a monori járási rendelőintézet építésének meggyorsítása és határidő előtti átadása érdeké­ben. A közös gazdaság összes szo­cialista brigádja és minden dol­gozója vállalja, hogy április­ban ezer társadalmi órával, Ifj. Fekete József felvétele szállítási eszközzel és rakodó­géppel segíti az építkezés mun­kálatainak meggyorsítását. Kérjük a járás gazdasági egységeit, intézményeit, hivata­lait, hogy a társadalmi összefo­gásban rejlő erő kihasználásá­val, tegyék meg felajánlásai­kat a kitűzött cél megvalósítá­sa érdekében, csatlakozzanak a felhíváshoz. A csatlakozási felajánlásokat kérjük az MSZMP járási bi­zottsága címére elküldeni. A Monori Mgtsz szocialista brigádjai és dolgozói Több a tréfánál Kern jyfeinak vakvágányra A nőbizottság kezdeményezése A veszélyeztetett gyerekeket a tanácsok ifjúságvédelmi bi­zottságai nyilvántartják, sor­sukat figyelemmel kísérik, ha kell, azonnal intézkednek is ügyükben. Azt azonban már nehéz felderíteni, kik is a ve­szélyeztetett helyzetűek, s kik azok, akik e kategóriába nem férnek bele, mégis nagy-nagy szükség lenne külön foglalkoz­ni velük? A Hazafias Népfront mono­ri nagyközségi bizottságában működő nőbizottság ülésén rendszeresen felvetődik ez a téma. Hogy nem véletlenül, azt a példák egész sora bizonyítja, legutóbb éppen a Kossuth is­kolában történt felháborító eset. Egy ötödikes szórakozása végzetessé is válhatott volna: a fiú tréfából, gombostűket szúrkált társai hátába. Általá­nos orvosi vizsgálat derítette ki, hogy akad, akit gerincsé­rüléssel, azonnal kórházba kell szállítani. A szúrkáló — testvéreivel és szüleivel — a közelmúltban költözött új lakásba, a nem­rég felépült lakótelepre. Édes­anyja vállat vont, amikor be­hívatták az iskolába, hogy be­szélgessenek vele a történtek­Vásúri forgatagban Árusok, vevők, nézelődők A legnépszerűbb, leghíresebb vásár Monoron mindig a már­ciusi, bár az előtte levő héten szállóigeként terjed a mondás: „Vásár lesz vasárnap, esni fog az eső!” Nem esett. A vásárteret kora reggel elözönlötték az árusok, a vevők, a fakanalasok, laci- konyhások. bizsusok, kötődések s azok, akik kosarakkal, szaty­rokkal a karjukon nézelődtek a sátrak, a portékák között. Akadt Mercedes 25 ezerért, Péter László felvétele 30 kilós malac ezerháromszá­zért, és volt vattacukor, mézese kalács, nyúlszőrkalap, három­hetes csikó, falvédő, napszem­üveg. műanyag tank meg sok egyéb is. Nagy vásár volt! ről. Több fia van, mondta, nem ér rá velük foglalkozni, elég neki, ha eteti őket. A pedagógusnak nem lehet ezer szeme. Nem figyelheti minden pillanatban mindegyik gyereket, van-e nála csúzli, gombostű? Bár szállóigeként járja a mondat, neveljen az iskola, azért van, a szülői fele­lősséget nem lehet az iskolára hárítani. • De felelősségre vonhatók-e a hátborzongató csínytevésekkel szórakozó fiú szülei? Vagy azoké a gyerekekéi, akik nem veszélyeztetettek ugyan, de apjukat, anyjukat a pedagógu­sok ügyetlen szülői értekezle­ten sem látják, s nyilvánva­lóan nem foglalkoznak lányuk, fiuk tanulásával, előmenetelé­vel, életével? Bizony, valóban nagy szük­ség van a monori nőbizottság kezdeményezésére. Fel kell de­ríteni mindenképp az ilyen családokat, megelőzni a veszé­lyes gyerektréfákat, nem en­gedni, hogy vakvágányra jus­sanak az ellenőrzéshez szüksé­ges kategóriába nem sorolha­tó, de a szülők nemtörődöm­sége miatt mégis külön figye­lemmel kísérendő gyerekek. (zs.) Üllő Ady Endre és kora A közeljövőben megrendezik Üllőn, a művelődési házban, a helyi általános iskola 8. osztá­lyosainak irodalmi és történel­mi vetélkedőjét, Ady Endre és kora címmel. A nap kulturális programja MOZIK Maglód: Kilenc hónap. Mo­nor: Fekete gyémántok, I—II. Nyáregyháza: Menyasszony a zsákban. Vccsés: A cél kivá­lasztása, I—II. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyömrön, 13-tól 20 óráig: ze­netanfolyam, 18-tól: A PÁN filmklub foglalkozása és zene­kari próba. Maglódon, 18-tól: gimnáziumi előkészítő matema­tikából (az 1. számú általános iskolában) és a bélyegszakkör foglalkozása (a 2. számú isko­lában). Mendén, 17-től 21-ig: könyvtári órák, 18-től 20-ig: a sportkör edzése, 18-tól 21-ig: if­júsági klubfoglalkozás. Mono­ron, 18-tól: a kertbarátkor összejövetele. 14.30-tól 17-ig a József Attila Gimnáziumban: az irodalmi színpad próbája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom