Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
6 ~<Md up 1977. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP Vizsga, közlekedési szabályokból Megyei döntő - ceglédi sikerrel Diákok: kerékpáron a kupáért Ötödször a spanyolokkal Portísch továbbjutott A magyar játékos győzelmével véget ért Rotterdamban a Portísch—Larsen sakk- világbajnok-jelölti negyeddöntő páros mérkőzés. A 10. fordulóban, amelyben a magyar nemzetközi Nagymester vezette a világos bábukat, a 29. lépésben a dán nemzetközi nagymester feladta a játszmát így a páros mérkőzést Portísch Lajos nyerte 6.5:3,5 arányban Bent Larsen ellen, és ezzel továbbjutott SAKK 73«. sz. feladvány. Peter Kniest »Die Schwalbe” 19« I. díj. Matt 2 lépésben. Betűjelzésben. Világosi Kh3, Vb6, Bh4, FÍ5, HC2, Hg6 gy: é3 (7). Sötét: Kd5, Vc3, Fb4, Hc5. (4) Feladványmegfejtési versenyünk létrarendszerű. A megfejtők közé bármikor be lehet lépni. A márciusi feladványok megfejtéseit egyszerre, 1977. április 10-ig kérjük rovatvezetőnk: Hoschek László (2000 Szentendre, Dózsa György út 57. I. 10.) címére küldeni Pest megye 1977. évi férfi egyéni sakkbajnoksága. A verseny első fordulója márc. 22-én mindjárt több érdekes játszmát eredményezett. Az egyik egy rövid játszma, amelyben sötét a sorozatos cserék után tiszt hátrányban marad. L ford. Angol megnyitás. Valentinyi László mj. (I. M. Iklad) — Fábián Béla L (Gyomról SE). 1. c4, Hf6 2. g3, é6 3. Fg2, d5 4. b3, C5 5. Hf3, HC6 6. 0—0, Fé7 7. cd5:, éd5: 8. Fb2, Fé6 9. Ha3, Bc8 10. Hc2, 0—0 11. d4, Hé4 12. dc5:, Fc5: 13. Hfd4, Vd7 14. Hé6:, Vé6: 15. é3, Bc7 16. a4, Bfc8 17. b4!, Fb4: 18. Hb4:, Hb4: 19. Vd4ü, f5 20. Vb4: és sötét feladta. Sötét 17. —, Hb4:i 18. Hb4:, Fb4:, 19. Vd4, Ff 8!!! véd. A bajnoksággal egyldőben H. és I. oszt. szerzésért indult egy- egy csoport. Legközelebb a jobb játszmákból közlünk egyet. Főiskolai egyéni bajnokság 1977. A 31 résztvevős versenyt 11 fordulós svájci rendszerű módon rendezték. A verseny kiemelkedően legjobb eredményt elért résztvevője: Karsa László mester. Egyik szép teljesítménye az alanti Játszma. IX. ford. Hl. 23. Angol megnyitás. Karsa László m. (PMSC) — Morvay Miklós I. o. (BEAC) 1. HÍ3, HÍ6 2. C4, C5 3. HC3, d5 4. cd5:, Hd5: 5. é3, Hc6 6. d4, é6 7. Fd3, Fé7 8. 0—0, 0—0 9. a3, g6 10. Bél, Hc3: 11. bc3:, Ff6 12. Fc2, Va5 13. Hd2, cd4: 14. Cd4:, é5 15. Hb3, Vc7 16. d5, Bd8 17. Vf3, Hé7 18. Vf6:, Hd5: 19. Vh4, Fé6 20. é4, Hf4 21. Ff4:t éf4: 22. Bad, Vc3 23. é5, Fb3: 24. Fg6:, Vd2 25. Vh7:t, Kf8 26. Vh8f, Ké7 27. Vf6t, Kf8 28. Ff7: Ff7: 29. é6, Kg3 30. éf7:t, KÍ8 31. Vé7f és sötét feladta. Tornász CSB Ma rendezik' a megyei tornász csapatbajnokságot. A férfi ifjúságiak és serdülők Nagykőrösön, a lányok Cegléden vetélkednek. Most mutatják be először az országos szövetség által az 1977—1980-as időszakra előírt gyakorlatokat. Felzengtek a fanfárok, zászló kúszott a magasba, ünnepélyes külsőségek között rendezték meg tegnap Cegléden a XV. Nemzetközi Iskolakupa és a 2. Ifjúsági Kupa megyei versenyeit, a Pest megyei és a ceglédi járási-városi közlekedésbiztonsági tanács szervezésében. A 203-as Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézet udvarán Skultéty Sándor járási úttörőelnök Lábai Lászlónak, a megyei úttörőelnöknek adott jelentést. Sebók Pál városi úttörőelnök köszöntötte a versenyzőket és az elnökségben helyet foglaló Bállá Jánost, a ceglédi járási, Gyigor Józsefet, a Cegléd városi pártbizottság első titkárát, dr. Dutka Antal rendőr alezredest, a megyei KBT megbízott titkárát, és dr. Pesti István, rendőr őrnagyot, a ceglédi járási-városi KBT elnökét. Kilencezren kezdtek Tóth Gyula rendőr alezredes, a megyei KBT ügyvezető elnöke nyitotta meg a versenyt. Elmondotta, hogy az elődöntőkön a megyében kilencezer diák vett részt. Gyarapították közlekedési ismereteiket, s erre nagy szükség van, hiszen 1976-ban megyénkben 450, 24 évesnél fiatalabb személy szenvedett közúti balesetet. Ez a felismerés ösztönözte összefogásra a nemzetközi szervezeteket, és hozták létre az egész Európára kiterjedő együttműködést. A Nemzetközi Balesetmegelőzési Szervezet májusban Brüsszelben rendezi meg a XV. Nemzetközi Iskolakupát és a 2. Ifjúsági Kupát. Hazánk fiataljai eddig is jól szerepeltek a nemzetközi döntőkben. 1975-ben első, tavaly pedig második helyezést értek el. A KRESZ-parkban A ceglédi megyei döntőn az elméleti vetélkedőt tesztlapok segítségével bonyolították le. Az ügyességi versenyt a szakmunkásképző intézet udvarán tartották meg. A versenyszabályoknak megfelelő méretű és berendezésű pályán előbb Immár harmadik éve Dunakeszin, a Lóversenypályán rendezik az országos mezei futóbajnokságot, amely a lépcsőzetesen épülő versenysorozat végállomása lesz. A mai versenyen o 16 számban 141 sportkör mintegy 2600 atlétájának indulására számítanak. a kerékpárosoknak, majd a segédmotor-kerékpárosoknak kellett végighaladniuk. A diákok legtöbbje nagy ügyességgel vette az akadályokat. A harmadik menetre a Vörösmarty téri közlekedési játszóparkban került sor, ahol a gyakorlatban találkozhattak a közúti jelzőtáblákkal a versenyzők. A szabályok betartásáról ott adtak számot a zsűrinek. Az értékelést nagy izgalom előzte meg, hiszen nem volt csekély a tét. A továbbjutás öröme mellett az ajándékok is csábítóak voltak: az első helyezettek kempingkerékpárt, a másodikak kétszemélyes kempingsátrat, a harmadik helyen végzők táskarádiót kaptak. Továbbjutók A dijakat dr. Dutka Antal rendőr alezredes, a megyei KBT megbízott titkára adta át. A XV. Nemzetközi Iskolakupa 75 kerékpáros résztvevője közül az első négy helyezett kerül az országos döntőbe: Varga Pál, az abonyi Gyulai Gál iskola, Rátonyi Zoltán, a ceglédi Várkonyi iskola, Tóth János, a szobi és Győri A BLSZ által kiírt nagy sikerű öregfiúk labdarúgó- bajnokságban hétfőn indul a tavaszi szezon. Három csoportban 42 csapat rajtol, sorukban nyolc Pest megyei, eggyel több, mint ősszel. A szünetben ugyanis megalakult a Budakalászi LSZV öregfiúk együttese — csillaghegyiekké] kiegészítve — és versenyen kívül ők is szerepelnek. A csapatok felkészülése időben megkezdődött, rendezték a sorokat, s minden feltétel adott a sikeres helytálláshoz. A Gödi TK Vácott tartott főpróbát. Fischi góljával 1:1 arányban mérkőzött a DCM Keszthelyi János technikai vezetőhelyettes, aki immár a harmadik esztendeje vesz részt az előkészítő munkában, elmondta: — Az első két év jól sikerült, szeretnénk, ha idén is elégedetten távoznának a sportolók és vezetők. Nyolcvan autóbusz és 150 személy- gépkocsi érkezését várjuk. A versenyzőket rendezők fogadják. A nők a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyárban, a férfiak a vasútállomás várótermében, valamint a Posta utcai iskolában öltöznek. A ma 11 órakor kezdődő viadal 15.30-kor ér véget. A különböző korcsoportokban más-más a táv, s a rajthelyeket táblákkal jelölik. A futás iránya az óramutató járásával ellentétes. A homokos és füves terepet akadályok tarkítják. Körönként egy 80 centi mélységű és másfél méter széles árok, valamint 80 centi magas kőfal nehezíti a feladat teljesítését. — Az első nyolc helyezett bajnoki pontot kap. Az első három éremdíjazásban részesül. A felnőtt nők és férfiak versenyének legjobbjait a MASZ tiszteletdíjával jutalmazzák. Ezenkívül a helyi tanács, valamint az üzemek is tiszteletdíjat ajánlottak fel a különböző korcsoportok legjobbjainak, mind a 16 győztesnek. István, a túrái általános iskola tanulója. A 2. Ifjúsági Kupa 49 segédmotor-kerékpárral versenyző résztvevője közül az A kategóriában Csicsó János, Cegléd, Török János mező- gazdasági szakközépiskola, Bánszki Tibor, Gödöllő, Ipari Szakmunliásképző Intézet, a B kategóriában: Lédeczi István és Kiss László, mindketten a ceglédi Kossuth Gimnázium tanulói — jutottak tovább. Cegléd város és járás fiataljai szerepeltek a legjobban. Ráckevei rangadó A ráckevei járási labdarúgó-bajnokságban ma 15 órakor lesz a Ráckeve—Szigetúj- falv. rangadó, amelyet Soós Gábor vezet. Hétfőn: ligaülés A Pest megyei Labdarúgó Szövetség hétfőn délután öt órakor ligaülést tart a megyei bajnokságban szereplő csapatok képviselői részére. csapatával. A PENOMAH a fővárosban 3:2-re nyert a most alakult Z. Aluminium ellen. A váci gólszerzők: Kriska (2) és Oszvári. A legfrissebbek a diósdiak voltak. Két elmaradt mérkőzést pótoltak be: Ercsiben kikaptak, viszont hazai pályán értékes 3:l-es győzelmet arattak az UFC ellen. A tavaszi első forduló mérkőzései hétfőn 16 órakor lesznek az elöl állók otthonában: PENOMAH—Gamma, Gödi TK—Dunakeszi VSE, Gödöllői Vasas—Alumínium, Dunakeszi Labor—ÉRDÉRT, Április 4. Vasas—Pomáz, Dunakalász— Diósd (Csillaghegyen). A fordulóból kiemelkedik a Gamma váci vendégszereplése, hiszen a fővárosi csapat a Ferencváros mögött a második helyen áll. Nyitrai József Hat esztendő után ismét orszá- gos értekezletet rendezett a Magyar Atlétikai Szövetség, amelyre a megyei szövetségek, a sportegyesületek és a szakosztályok vezetői, edzők, versenyzők, versenybírák és társadalmi aktívák kaptak meghívást. Az értekezleten Morvay Béla főtitkár tartott előadást. Használt, HSC-5 TÁTRA típusú derűs gépkocsi kizárólag közületnek. A gépkocsi megtekinthető a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat nagykőrösi telephelyén, Nagykőrös, Kossuth L. u. 72. Eladási ár: 60 000 Ft A válogatott szinten is mozgásba lendült európai labdarúgó-élet eseményei közé tartozik a mai Spanyolország— Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzés is, amely az eredményen túlmenően mindkét csapat számára a VB-se- lejtezőre felkészülést, az együttes végleges megtalálását, kialakítását jelenti. Az összeállítások. Spanyol- ország: Miguel Angel — Capon, Pirri, Benito, Córtabarria — Villar, Del Bosque, Churruca, Juanito, Satrustegui, Rojo I. Tartalék: Arcando (kar pus), Ramos (hátvéd), Alexan- co (hátvéd), Solsona (középpályás). A magyar labdarúgó-válogatott a Baróti által már korábban meghirdetett csapat: Guj- dár — Török, Bálint, Kereki, Tóth J. — Nyilasi, Pintér, Zombori — Fazekas, Kovács I, Váradi. Tartalék: Mészáros, Martos, Kerekes, Nagy II és Pusztai. Pest megyei totó k lapunkból kivá- tt szelvényt boridban vagy levele- lapra ragasztva rilis 2-ig, szombat lig kell szerkesz- iégiinkbe bekül- ni: Pest megyei flap 1951 VIII., mogyi Béla u. 6. otópályázat). az idményeket ápri- 6-i, szerdai, t ertesek névsorát rilis 8-i, pénteki imunkban közölte. A szelvény 1. lyén NB II-cs, a ■3. helyén NB III- a 4—10. helyén ;gyei I. osztályú abdarúgó-mérkő- s szerepel. 1 Oroszlány—IvKFSE 2 Bakony V:—Dunakeszi a Bp. Spartacus—Perbál i Isaszcs—Budaörs 5 Iklad—Sülysáp a Monor—Kislarcsa 7 Érd-rjAlbcriirsa * » Nagykörös—Gödöllő .. PÓTMÉRKŐZÉSEK i) Főt—Pilis 10 T.-bálint—D. Kőolaj FELADÓ / ( | APRÓHIRDETÉSEK A Gödöllői Agrártudományi Egyetem felvesz nyomdai gépkezelő férfi- és női betanított munkást, papírhordásra segédmunkást, gépírni tudó gépkezelőt, érettségizett elektroműszerészt, finom- mechanikai műszerészt, gépszerelő szakmunkást, mozigépész vizsgával rendelkezőket. Jelentkezés: a Gödöllői ATE Oktatás- technikai Osztályán. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Műszeripari vállalat pályázatot hirdet Monor körzetében levő. gyártó telepének vezetésére. Követelmény: mérnöki oklevél, 5 éves vezetői gyakorlat. Jelentkezés: levélben, működési leírással. Cím: 1398 Budapest, Postafiók 561. Személyzeti és Oktatási Osztály. ÉTIKUL* Mélyfúrási szak- és segédmunkásokat változó munkahelyre felveszünk, valamint E 652 kotrógépre markolókezelőt. Személyes jelentkezést kérjük a szükséges iratokkal szombat kivételével: Vízkutató és Fúró Vállalat ÜV. Cegléd, Rákóci út 72. Gépírni tudó érettségizett adminisztrátort felvesz a Móricz Zsigmond Gimnázium Szentendre, Római sánc utca 1. Budapesti és környékbeli, kiemelt fontosságú mélyépítési munkára keresünk ács-állványozó, kőműves, vasbetonszerelő, nehéz- gépkezelő, csőszerelő, víz- és fűtésszerelő, hegesztő, szak- és betanított munkásokat, továbbá segédmunkásokat és kubikosbrigádokat. Jelentkezést kérjük személyesen vagy levélben a Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő VáLlalat 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. sz. alatti központban vagy 1025 Budapest II., Törökvész u. 59/c. 1161 Budapest XVI., Milán u. 27. (Sashalom). 1531 Budapest XI.. Németvölgyi u. 150. 1066 Budapest VI., Zichy Jenő u. 1. (Bajcsy-Zs. u. sarok) szám alatti építésvezetőségeinken. Gödöllői telephelyünkre feveszünk jármű- szerkezeti lakatost, járművillamossági szerelőt és kazánkezelőt 0—6 at. olajtüzelésű kazánok kezeléséhez. Jelentkezés: Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. Munkaerőgazdálkodás. ______ Sz akvizsgával rendelkező jogtanácsost lehetőleg kereskedelmi gyakorlattal vagy kezdő jogi előadót keres felvételre a Dabas és Vidéke ÁFÉSZ Dabas) II. Biksza M. u. 440. Megközelíthető Engels téri Volán járattal, menetidő 1 óra. _______ Pá lyázatot hirdetünk vezetőkönyvelői munkakörre, lehetőleg költségvetési gyakorlattal Visegrádra. „Üdültetés PmH. 56 jeligére a kiadóba. A Sződligeti Szociális Otthon azonnali belépéssel felvesz szakképzett ápolónőt, tanulónővért, takarítónőt, szakácsnőt, valamint konyhalányt. Két szoba, konyhás családi ház, melléképülettel eladó. Ugyanott egy külön beépíthető telek megvásárolható. Gyömrő, Anna- hegyi u. 3 Érdeklődni: Tóth Jánosné, Gyöm- rő. Munkás u. 12. 400 négyszögöl telek eladó. Rock, Szada, Szabadság u. 7.______ El adó azonnal beköltözhető kettő szoba komfortos családi ház nyári konyhával, pincével és egyéb helyiségekkel, 318 n. öl lu- gasított szőlővel és gyümölcsössel megosztható saroktelken, Budapesthez 8 km-re. Megtekinthető egész nap, Tót, Kisalag, Kazinczy u. 26. Érdeklődni : 354—711 este 6—8-ig. Gödöllőn, Kertvárosban 2 szobás családi ház, 300 négyszögölön, panorámás kilátással, olcsón eladó. Bocskai u. 19. Eladó magas, erős férfira finom felsőruhák, cipők, kalapok olcsón és antik ágyneműtartó, könyvek. Melles Ferencné, Nagykőrös, Széchenyi tér 11/a Gödöllőn ikerház építésre is alkalmas 270 n. öl közműves telek eladó.* Balaton u. 15. szám alatt, építőanyaggal. Érdeklődni: Bakos Ferenc, 2100 Gödöllő, Munkácsy u. 7. Trabant 601-es és Bő- sendorfer zongora eladó. Érdeklődni lehet 16 órától. Cegléd, Nagy Sándor utca 9., Telefon: 11—834. VEGYES Parketta csiszolást, lakkozást vállalom kö- zületeknek is. Mokos István, Nagykőrös, Vági István u. 42. Fiatalok jelentkezését várja az Újpesti Gyapjúszövőgyár 1977. szeptember 1-én induló fonó és szövő szakmunkásképző iskolájába. Felvétel: 14 éves életkor betöltése, 8 általános iskolai végzettség. Tanulmányi idő: 2 év. A vállalat biztosít: havi 250,— Ft-os ösztöndíjat, havi 500,— Ft : társadalmi ösztöndíjat, étkezést, szállást, munkaruhát, tankönyveket, tanszereket és utazási költségtérítést. Szakmunkásvizsga letétele után havi 2500—3500 Ft közötti fizetés, f a legjobbaknak ingyenes üdülés. Jelentkezni lehet: Újpesti Gyapj úszövőgyár 1045 Bpest, Berni u. 1. Jómenetelű pékségem üzlettel együtt kiadom bármilyen célra. Marton Gyula sütőmester, Cegléd, V. kér., Alszegi út 24. Magántermelők! A DUNAKESZI HŰTŐHÁZ továbbra is felvásárol 0 málnát 0 szamócát 0 egrest 0 fekete ribiszkét 0 Pándy meggyet a Hűtőházba beszállítva. Cím: 2121 Dunakeszi, Pf. 37. Mezei előzetes NYOLC PEST MEGYEI CSAPAT Öregfiúk tavasza BUDAKALÁSZ IS INDUL JÁTSSZON RENDSZERESEN A 13+1-ES TOTON ISI Solymári László *