Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-22 / 68. szám
Fáklyáidnak a Taimskö/Mmság Tízezer fiatal felvonulása — A Pest megyeiek a Csepel Autógyárban ünnepeltek Budapest ifjúkommunistáinak képviselői, mintegy tízezer fővárosi dolgozó, ifjúmunkás és diák vett részt hétfőn a nagygyűlésen, majd az azt követő impozáns fáklyás felvonuláson, amelyet az MSZMP Budapesti Bizottsága, a KISZ Központi és Budapesti Bizottsága rendezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának 58. évfordulója alkalmából. Egyúttal megemlékeztek a KISZ zászlóbontásának 20. évfordulójáról is. A kora esti órákban a Köztársaság téren gyülekeztek a fiatalok. Elfoglalta helyét a nagygyűlés elnöksége: Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Az elnökségben foglalt helyet a társadalmi és tömegszervezetek, fegyveres testületek több vezetője, s ott volt a munkásmozgalom számos régi harcosa, a KISZ egykori alapító tagja. A Himnusz hangjai után Simon Sándor, a KISZ Budapesti Bizottságának titkára nyitotta meg az ünnepséget, majd Boros Béla, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára mondott ünnepi köszöntőt. Ezután a Köztársaság téren sorra kigyúl tak az emlékezés tiizei, hirdetve a fiatalok tiszteletét a hősök iránt, ifjúkommunista elkötelezettségüket. Az 1848, 1919 és 1945 ta. vaszát összekapcsoló forradalmi lángot őrző fiatalok fáklyás menete KISZ-indulókat, mozgalmi dalokat, énekelve, vonult végig a fővá ros utcáin. A fiatalok részt vettek a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 58. évfordulója alkal. mából rendezett koszorúzási ünnepségen. Felhangzott a Himnusz, majd a Tanácsköztársasági Emlékmű talapzatán az MSZMP Központi Bizottságának nevében Borbély Sándor és dr. Gosztonyi János, a Központi Bizottság tagjai helyeztek el koszorút. A Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa nevében • Kara- kas László munkaügyi miniszter és dr, Sághy Vilmos, belkereskedelmi miniszter koszorúzott. A társadalmi és tömegszervezetek, a fegyveres testületek, a főváros dogozóinak, ifjúságának képviselői is elhelyezték a szobor talapzatánál a megemlékezés virágait. A kommunista elődökhöz méltóan A nagygyűlés elnöksége (balról jobbra): Árpási Zoltán és Gölöncsér Dánielné. űr. Novák Béla, Komáromi János, Maczkó József, űr. Érdeklődéssel figyelték tegnap a Csepel Autógyár művelődési központjának folyosóját borító tablókat az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság évfordulójának Pest megyei ünnepségére érkező fiatalok. A megyei KISZ-bizottság rendezte ifjúsági nagygyűlést megelőző percekben felidézték azokat az epizódokat, amelyeket egy-egy jól sikerült — húsz év mozgalmi munkájának eseményeit felelevenítő — fotó ébresztett fel bennük. Valamennyi járás KISZ-esei készítettek tablót, így hát teljes gazdagságában tárult fel a Pest megyei KISZ- fiatalok tevékenységének elmúlt két évtizede. i illegalitásban harcoltak az igaz társadalmi rendért. — Az elmúlt húsz esztendő A nagygyűlés színhelyét, a színháztermet mozgalmi dalok és KISZ-indulók ritmusai töltötték be. Ezután elcsendesedtek a dallamok, s Martinon László, a Pestvidéki Gépgyár irodalmi színpadának tagja előadta Petőfi Sándor Csata után című költeményét. A szavalatot követően Maczkó József, a Csepel Autógyár KISZ-bizottságának titkára köszöntötte a fiatalokat és az elnökségben helyet foglaló dr. Árpási Zoltánt, az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottságának tagját, a megyei KISZ-bizottság első titkárát, Komáromi Jánost, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetőjét, dr. Novák Béla országgyűlési képviselőt, a Csepel Autógyár vezérigazgatóját, Gölöncsér Dánielnét, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának titkárát, és Fövé- nyesi Ervint, a Csepel Autógyár pártbizottságának titkárát. A XX. század eleji nyomor képeit, a .munkások és a parasztok kiszolgáltatottságát, az uralkodóosztály hatalmát megtörni készülő proletariátus érlelődő gyűlöletét vázolta bevezetőjében Tóth András, a KISZ Pest megyei Bizottságának titkára, az ünnepség szónoka. — A ma nemzedékének csupán az egykori híradó filmek vallanak a múltról, a magyar munkásosztály forradalmáról. Archív filmkockák őrzik az • eseményeket, azokat a pilla- | natokat, amikor az elszánt ■ munkástömeg birtokba vette a ■L gyárat, a termelőeszközöket, Bi amikor végre a proletárgyere- ■kek indultak balatoni nyara- j^Básra, salétromos falak közt ^Bengődő sok gyermekes csalá- ^Bok költöztek új otthonba. ^^jBeszélt a szónok azután az ^Bl9-es proletárdiktatúrát kö- ^Bető sötét esztendőkről, ami- Bkor Magyarországon a fehér■ terror dühöngött és a mun- r hásosztály legderekabbjai, a kommunisták és ifjúmunkások krónikája tanúsítja — mondotta befejezésül Tóth András —, hogy a ma fiataljai méltóak elődeikhez. Termelőszövetkezetek, gyárak épültek fel a segítségükkel. A Hanság lápvidékének lecsapolása az építőtábori mozgalom elindítója volt. KISZ-védnökséggel épült Pest megyében a Dunai Cementmű, a százhalombattai DKV és DHV, a fiatal város, amely ma a szocialista iparosodás példája. Kitüntetések a legjobbaknak Az ünnepi beszédet követően kitüntetések átadására került sor. Dr. Árpási Zoltán bejelentette, hogy Pleyer Jánost, a Csepel Autógyár művezetőjét — aki ugyan a középkorú generációt képviseli, ám ma is tevékeny KISZ- propagandista — a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki az Elnöki Tanács. Ifjúságért Érdemérmet kapott Pásztor Béla veresegyházi tanácselnök és Pataki Márton, az. MSZMP nagykátai_ járási bizottságának első titkára. KISZ Érdemérmet heten, Kiváló ifjúsági vezető kitüntetést kilencen, Aranykoszorús KISZ-jelvényt öten kaptak. Kiváló úttörővezetö kitüntetést kapott Skultéti Sándor Cegléd járás úttörőelnöke. A kitüntetések átadását követő örömteli pillanatok után a dunaharaszti gimnázium irodalmi színpada lépett emelvényre. A háttérre vetített színes — virágokat és fákat ábrázoló — tabló előtt, piros-, fekete- és fehéringes diákok csoportjai sorakoztak fel a pódiumon. A Tanácsköztársaság kommunistáinak, munkásainak harcát idéző versek és elbeszélések részleteit adták elő. Nagy tetszést arató műsorukat a Dunakeszi Hütöház pol-beat együttesének bemutatója követte. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I Nagygyűlések a városokban, falvakban Megyeszerte folytatódott a Tanácsköztársaság ünnepén a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozata. A budai járásbeli ifjúgárdisták vasárnap Budakesziről induló harci túrán vettek részt, tegnap pedig több száz fiatal részvételével fáklyás felvonulást rendeztek Ürömön. A dabasi járásbeliek vasárnap Ócsán nagygyűlésen emlékeztek meg a Tanácsköztársaság évfordulójáról. Tegnap Táborfalván, a művelődési házban megnyílt az omszki képzőművészek kiállítása, amelyet szovjetunióbeli testvérmegyénk Komszomol- szervezete küldött hazánkba az évfordulóra. Nagykátán a telefongyári, Tápiószelén a Kohászati Gyárépítő Vállalat KISZ-esei — a helyi fiatalokkal együtt — az ifjúsági szervezet alapító tagjait köszöntötték. Az évforduló jegyében ifjúsági nagygyűlés volt vasárnap Százhalombattán, majd tömegsportrendezvényekkel folytatódott a program. A Dunamenti Hőerőmű Vállalat klubjában a politikai vetélkedő városi döntőjére került sor. (Falus—Virág) AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYÉI XXX. ÉVFOLYAM, 68. SZÄM Ára 80 filler 1977. MÁRCIUS 22., KEDD Megkezdődött a szovjet szakszervezetek XVI. országos kongresszusa Leonyid Brezsnyev mondott beszédet Hétfőn délelőtt Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotájában megnyílt a szovjet szak- Sizervezetek XVI. országos kongresszusa. A kongresszust Alekszej Si- bajev, a szovjet szakszervezetek központi tanácsának elnöke nyitotta meg. Harminc szovjet szakszervezet mintegy 113 millió tagjának képviseletében a fórumon 5032 küldött van jelen. Több mint száz ország és számos nemzetközi szervezet delegációi is ott vannak a kongresszus üléstermében. A magyar szakszervezeteket négytagú delegáció képviseli, élén Gáspár Sándorral, az MSZMP PB tagjával, a SZOT főtitkárával. Az elnökség, a titkárság, a revíziós bizottság és a mandátumvizsgáló bizottság megválasztása után a küldöttek elfogadták az egyhetes kongresz- szus napirendjét, amelynek legfontosabb eseménye a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa által előterjesztendő beszámoló megvitatása lesz. Ezután Alekszej Sibajev Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának adta meg a szót, aki az SZKP Központi Bizottsága, a Politikai Bizottság és a Titkárság nevében köszöntötte a szovjet munkásosztály, a dolgozó parasztság, az értelmiség és az alkalmazottak szakszervezeteinek küldötteit, a dolgozó asszonyok és az ifjú nemzedék képviselőit. A szak- szervezetek tevékenységének jelentőségét méltatva megállapította, hogy a szovjet szak- szervezetek a kommunizmus iskoláját alkotják. Gazdasági kérdésekről szólva az SZKP KB főtitkára kiemelte. hogy a szovjet népgazdaság megnövekedett méretei felvetették a tervezés és az irányítás tökéletesítésének problémáját, az egész gazdasági mechanizmus megjavításának kérdését. Ebben az irányban nagy munka folyik. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, az alulról jövő kezdeményezés társadalmi-gazdasági szerepét a szocialista államban, beszélt a szocialista munkaverseny jelentőségéről és a munkafegyelem megszilárdításának kérdéseiről. Nagy teret szentelt az SZKP KB főtitkára a szovjet mezőgazdaság, ezen belül különösen az állat- tenyésztés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseknek. Az élet- színvonal emelésének feladatai szempontjából pedig elsőrendű jelentőségűnek a munkafeltételek javítását tartotta. Egyre tökéletesednek a szocialista országok együttműködésének formái Beszédének a nemzetközi politikai élet időszerű problémáival foglalkozó részében az SZKP KB főtitkára mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a szovjet állam külpolitikai tevékenységében az SZKP XXV. kongresszusának határozatai az irányadók. A kongresszus által a békéért és a nemzetközi együttműködésért vívott további küzdelem érdekében elfogadott program természetesen nem egy évre szól, de az első év eredményei sem csekélyek. Egyre intenzívebbé válnak a szocialista országok vezetői közötti kapcsolatok. Tökéletesednek a szocialista országok gazdasági együttműködésének formái. Több száz, több ezer szovjet ember dolgozik manapság a testvéri országokban, és a szocialista országok sok munkása és szakembere vesz részt a Szovjetunióban folyó kollektív építkezéseken. Hogy mennyire erőteljesek és életadónk a szocialista országok népei közötti kapcsolatok gyökerei — folytatta Leonyid Brezsnyev —, tanúsítja a népi Magyarország egyik sok dicsőséget szerzett üzeme, a Vörös Csepel kollektívájának nagyszerű kezdeményezése. A csepeliek szocialista munkaversenyt indítottak a Nagy Október 60. évfordulójának tiszteletére és konkrét kötelezettségeket vállaltak magukra a Szovjetunióba irányuló exportszállítások határidő előtti teljesítésére. Ugyanilyen kezdeményezések indultak Bulgária és a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyel- ország és Csehszlovákia munkásai részéről. Engedjék meg, hogy a kongresszus szószékéről tiszta szívből megköszönjem a testvéri országok dolgozóinak az Október ügyével vállalt szolidaritás e rendkívül hatékony és megható megnyilvánulását. (Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba érkezed, Kulikov marsall Hétfőn délelőtt hazánkba érkezett V. G. Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, valamint A. I. Gribkov, hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsfőnöke. A Ferihegyi repülőtéren a vendégeket Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár, Oláh István altábornagy, vezérkari főnök, miniszterhelyettes és a HM. katonai tanácsának más tagjai fogadták. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, J. A. Naumenko vezérezredes, a főparancsnok magyarországi képviselője és F. F. Krivda vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. A vendégek a nap folyamán látogatást tettek a Honvédelmi Minisztériumban. ★ Az egyesített fegyveres erők egyeztetett kiképzési terve szerint az egyesített fegyveres erők állományába kijelölt erők parancsnokai és törzsei részvételével tegnap parancsnoki- törzsvezetési gyakorlat kezdődött. Halraágyi Péter felvételei Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője magyar pártmunkásküldöttség élén. a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására, tegnap Varsóba utazott. Arne Jorgensen, a Norvég Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja, a Frihe- ten főszerkesztője, tegnap a Norvég Kommunista Párt küldöttsége élén, az MSZMP Központi Bizottságának meghívására, Budapestre érkezett. Dr. Ashagre Yigletu etiópiai külkereskedelmi miniszter, aki delegációt vezetett Budapesten és kereskedelmi tárgyalásokat folytatott dr. Bíró József külkereskedelmi miniszterrel, tegnap elutazott a magyar fővárosból.