Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-20 / 67. szám
1977. MÁRCIUS 20., VASÁRNAP Tóth-Máthé Miklós: Jegenyék Amikor a fiatalok elmentek megnézni a lakást, megdöbbenve tapasztalták, hogy még nincs bevezetve a villany. Az öregasszony most is petróleum- lámpával világított, de sokszor csak a mécses fényénél üldögélt a szentkép alatt. — Miért nem kötötték be Ide a villanyt? — kérdezte János. — Múzeumba való a lámpa. Az öregasszony gyanakodva figyelte őket. Már kezdte megbánni, hogy hajlott a pap unszolására, és mégis engedte rábeszélni magát az eltartási szerződésre. Ezek alig teszik be a lábukat, már rögtön kritizálnak. Mert ilyenek! A mai fiatalok mind ilyenek, nékik már semmi sem jó úgy, ahogy van. — Nem lehet — mondta keményen. — Ide nem lehet bekötni a villanyt. — De miért...? — nézett rá Ibolya. — Hiszen a faluban már mindenhová be van vezetve. — Akkor se! Ide akkor se lehet, oszt punktum! Akinek nem tetszik, annak fel is út, le is út! A fiatalok összenéztek, de, mert nagyon kellett a lakás, egyelőre így is jó lesz. Albérletben laktak eddig a városban, ahol dolgoztak, a falu félórányira van csak vonattal, és a ház is nagyon tetszik, körülötte a szép kerttel. A villanyra meg csak rá tudják majd beszélni az öregasszonyt. De nem tudták. Már fél éve laktak ott, de valahányszor szóba került a villany, az öregasszony arca megkeményedett. — Legalább azt tessék megmondani, hogy miért...? — kérdezte Ibolya. — Kell, hogy legyen valami oka. — Az nem tartozik rátok! Törődjetek csak a ti dolgotokkal. Egyszer aztán mégis kiderült, mi rejtőzik a makacsság mögött. Makóné, a szomszéd- asszony árulta el a fiataloknak. — A fák miatt van — mondta. — Nem hagyja kivágni a három jegenyét, ott a ház előtt. Addig pedig nem tudják bekötni a villanyt. — Nem hagyja?... — lepődött meg János. — De hiszen azok már félig kiszáradtak! Mit félti azt a három vacak fát annyira? ... — Mert azok nem közönséges jegenyék — mosolygott titokzatosan Makóné. — Azok az öregasszony fiai. És elmesélte, hogy három fia lett volna az öregasszonynak. de egyiket sem tudta kihordani Meghalt mind a három koraszülött. Az ő emlékükbe ültette a fákat, s adta fiekik a fiuk nevét is. i — A két szélső András, meg {Sándor, a középső Bálint. Merthogy Bálintnak hívták az urát. Hát ezért nem engedi kivágni azokat a fákat. Figyeljétek csak meg, esténként, mielőtt lefekszik, mindig kimegy elbúcsúzni tőlük. — Csakugyan — bólintott Ibolya —, ez már nekem is feltűnt. Ügy láttam, még mégis simogatja őket, aztán mintha beszélne hozzájuk. — Bizony — helyeselt Makóné —, mindig beszél, panaszkodik nekik, tán még imádkozik is értük a szentkép alatt. — De hát — morogta kedvetlenül János —, mégis csak fák azok, és úgyis ki fognak száradni. Nem mondom, megható történet, de hát mi is kegyeletből vakoskodjunk a lámpánál? Ez már nekem sehogy- se fér a fejembe. Röhögnének a gyárban, ha megtudnák, hogy petróval világítunk három jegenye miatt! — Tudom — sóhajtott Makóné —■, nehéz ezt nektek megérteni. Ö se volt mindig ilyen, csak amióta egyedül cipeli a magányát. Annak meg már jó húsz éve. Ti még fiatalok vagytok, ráértek ezeken a dolgokon később is elgondolkozni. De a fiatalok mindenekelőtt villanyt akartak. Azt latolgatták, hogy vegyék rá mégis az öregasszonyt a fák kivágására. Sok elképzelés megfordult a fejükben, de elvetették valamennyit, egyiket sem találták elég jónak. — Egy éjszaka kidöntöm mindet — dühöngött János —, aztán majd csak lesz valahogy! Nem az egereknek vettük a tévét meg a magnót! Ott fognak berozsdásodni, mi meg mernenészedünk ebben az átkozott kriptában! Ibolya csitította, mert hallotta az öregasszony lépteit. Az ablakból figyelték, ahogy lassan kiment a fákhoz, és sokáig állt előttük mozdulatlanul. Mintha a temetőben vigyázná meggörbedt, fekete alakjával a sírokat. — Nahát — túrt a hajába János —, még ilyet nem pipáltam! Lakónak jöttem én ide, nem sírásónak, vagy te- metőcsösznek, aki a gyászolókat bámulja! Esküszöm, ennél még az albérlet is jobb volt! Egy tavaszi reggel nem tudott felkelni az öregasszony. Kisebb agyvérzést állapított meg az orvos, és bevitette mentővel a kórházba. Ibolya kísérte be, aztán hetenként meglátogatta. Édességet, gyümölcsöt vitt neki, és beszélt az otthoni dolgokról. — És a fák?... — kérdezte egyszer az öregasszony. — Az a három jegenye ... zöldül- nek-e már? ... Ibolya megnyugtatja, hogy a fáknak semmi bajuk, szépen zöldülnek, érzik már ők is a tavaszt. Az öregasszony mosolygott és átnyújtotta az egyik narancsot. — Kóstold meg már te is ... no, egyél csak... úgy se tudom én ezt mindet... Amikor a látogatás után hazaért Ibolya, megdöbbenve látta, hogy a jegenyék nincsenek a helyükön. Ott hevert mind a három legallyazva az udvaron. — Üristen, mit csináltál?! — támadt a férjére. — Hogy vitt rá a lélek?!... Mit fogunk mondani, ha hazajön?!;.. — Mi ütött beléd?... —bámult rá értelmetlenül János. — Csak nem sajnálod azt a három vacak fát? Bevallom, nekem se volt könnyű, de másképp nem lehet. Majd megvigasztaljuk valahogy, de talán nem is lesz arra szükség, mert... — Nem fog meghalni! — kiabált hisztérikusan Ibolya. — Hazajön és akkor látja, hogy... János, mit tettél?! — Utálok petrónál rohadni! — ordított a férfi. — A fáknál többet ér az ember, ezt még a vén szipirtyó is tudhatná!... Nekem is jogom van élni, nézni a tévét, hallgatni a magnót !... Melózom egész nap, mint az állat, egy kis szórakozás nekem is kijár. Ibolya fél éjszaka sírt, forgolódott az ágyban, és napoKig nem szólt a férjéhez. De aztán érezte, hogy nemcsak János a hibás, hiszen gondolatban ö. is kivágta már a fákat. Nem; lehet mindent a másik fejszét! markoló kezére fogni! ; Az öregasszonyt nyár ele- jén hozta haza a mentő. Ami- - kor ki támogatták a kocsiból, első pillantásával a fákat kereste, aztán csak dermedten állt, mint aki megbénult. Béniről egy divatos slágert bömbölt a magnó, és az öregasz- szony úgy érezte, hogy tévedésből más portájára hozták. — Gyilkosok — motyogott —, tudtam ... tudtam, hogy egyszer kivágják... Napokig nem mozdult ki a szobájából, a mennyezetre szegezett szemmel feküdt az ágyon. Ibolya hiába kérte a bocsánatát, Ígérve, hogy ezentúl ők lesznek a gyermekei, nem figyelt oda. Nem nyúlt a finom ételekhez sem, amiket a fiatalasszony hozott be neki. Ügy érezte, becsapták, kifosztották és belökték egy olyan világba, ami merőben más, idegen a megszokottól. Aztán egy éjjel minden kitágult, megvilágosodott körülötte. Hatalmas zöld rétet látott maga előtt, szinte érezve a füvek, mezei virágok illatát, mint valamikor gyerekkorában. És a távolból, a csöndesen hajladozó fűben, három apró, fekete pont közeledett felé. Egyre nagyobbra, magasabbra nőve, ahogy fogyott a távolság. — Fiaim — suttogta az öregasszony —, hát mégis ... mégis eljöttetek értem?... És lehunyt szemmel, mosolyogva várta, hogy a három, szótlan, jegenyesudár legény felemelje, és a nesztelenül hajladozó fűszálakon magával vigye a messzeségbe. Hit a íeisza badult emberben Kilencven eve született Kassák Lajos EJ a élne, most lenne 90 esz- tendős Kassák Lajos, a modern magyar irodalom és művészet egyik legnagyobb hatású alakja, aki több mint hat évtizedes írói, költői, képzőművészeti életművével nemzedékek művészetét alakította, formálta. Hatása alól — elfogadva vagy elutasítva — úgyszólván senki sem vonhatta ki magát. Méreteiben is lenyűgöző életművet „kovácsolt össze” az érsekújvári gyógyszerész-laboráns és mosónő gyermeke, aki 12 éves korában, a szülői akarattal szembefordulva, tudatos és dacos vállalással, sorsát a kispolgári élet felé vezető sínekről végérvényesen a munka világába, a kiteljesedő ember világa irányába állította át. A gimnázium padja helyett a félhomályos, szikrákkal, varázsos lángnyelvekkel tündérkedő, izzadság- és füst- szagú, dördülő-csengő lakatos- műhely lett iskolája: az erő és az akarat műhelye, a helytállás próbája. Gorkiji életkezdés volt ez, s hasonló a folytatása is. A felszabadult lakatossegéd megtapasztalta az élet iskolája felsőbb osztályait: cselekvő és szenvedő részese lett a századelő magyar munkásmozgalmának 'Győrtől Budapestig vetődve, dolgozva és munka nélkül, egy család gondjával a vállán, sztrájkolva, sztrájkokat szervezve, szakszervezeti egyletekben, körökben nevelődve, egyre konokabb vágyódással önmaga megmutatására. Majd az „egyetem” következett: a nagy csavargás gyalogosan, fillér nélkül Európa országútjain, éjjeli menedékhelyek, lét alatti lét, sorsok, eszmék; új hitű művészek, orosz emigránsok lángolása, s végül Párizs: a fény városa, Rodin, Meunier, Verhaeren, Whitman, a kitoloncoltatás, s idehaza a „vérvörös csütörtök” reménye ■ és kiábrándulása, anarchista eszmék, lázadások, végül a háború. A költővé érett Kassák a századelő erőtlen, szenvelgő munkás-költészete és sápatag polgári lírája helyett az európai avantgárdtól ihletett új lírát szólaltatott' meg, a magára eszmélő, a tudatos világváltoztatást igénylő erők énekét. Kassák költészetének újszerűségét nem az európai avantgárd forma jegyeinek, stílusának átvétele jelentette, hanem szemlélete, a tradíciókkal radikálisan szakító, újító bátorsága. Elutasította a dekadens, romantikus-szentimentális szépségkultuszt, a hazafias frázispufogtatást, s tár- gyias, objektív formában újfajta közösségi líra1 alapjait rakta le. Izig-vérig városi és népi volt ez a líra, a reális társadalmi lét és a reális ember tükröződött benne a maga viszonyaival, lehetőségeivel. Kassák költészete szuverén és egyenrangú ága a modern európai költészetnek, de lírája az adott magyar társadalmi viszonyok talaján jött létre, a forradalmi folyamatok intenzív, mély megértéséből, átéléséből táplálkozott, s a progresszív magyar költészethez, mindenekelőtt Ady költészetéhez kapcsolódott. L' Iső reprezentatív verses- kötete, az Eposz Wágner maszkjában 1915-ben jelent meg. Költői pályája rohamosan ívelt felfelé a magyar forradalmak , kibontakozásával egyidejűén. 1919-ben az írói Direktórium tagjaként a Közoktatási Népbiztosságon vállalt tevékeny szerepet. A Tanács- köztársaság leverése után börtön. maid bécsi emigráció következett, ahonnan 1927-ben tért haza. A Tanácsköztársaság bukása Kassák pályáját is meg- ropparutotta. Az avantgárd külsőségeit levetkőző költő hitét soha nem adta fel, eszményeit továbbra is vállalta, de áz egyre csüggesztőbb, nyomasztóbb atmoszféra, a forradalom lehetőségének eltávolodása erős jegyeket vésett költészetére: komor hangulatú, fájdalmas líra, zsoltáros, elé- gikus hangvétel, sötétebb tónus jellemzi egykori verseit. Kassák életművének légin- « kább tiszteletet parancsoló ré- r Bortnyik Sándor: KASSAK LAJOS PORTRÉJA (linóleum-metszet, 1918). sze a példátlan energiával évtizedeken át folytatott irodalomszervező, műhelyteremtő munka, amely 1915-ben a Tett című folyóirat létrehozásával kezdődött. Az antimilita- rista szellemisége miatt 1916-ban betiltott. Tett helyébe a Ma című avantgárd folyóirat lépett, amely egész Európa leghosz- szabb életű avantgárd folyóirata volt: 1920-tól Bécsben a nemzetközi avantgárd egyik tekintélyes orgánumává vált. A rövid életű Dokumentumot (1926—27) 1928-ban a Munka című új, nem avantgárd jellegű folyóirat követte itthon, amely 1939-ig a baloldali irodalom egyik fontos műhelye volt. A felszabadulás után a Művészeti Tanács lapjától az Alkotást, majd utolsóként, a rövid életű Kortárs című folyóiratot szerkesztette 1947— 48-ban. E folyóiratok a modern magyar irodalom, művészet, a baloldali szellemiség jelentős gyűjtőmedencéi voltak. A munkatársak között egy időben ott találjuk Lengyel Józsefet, Komját :■ Aladárt, Révai Józsefet, Barta Sándort, Kahána Mózest, Németh Andort, Illyés Gyulát, Déry Tibort, Zélk Zoltánt, Radnóti Miklóst, Vas Istvánt, s 20. századi irodalmunk, művészetünk sok más jeles képviselőjét. 1/ ülőn kellene szólnunk a prózaíróról, az Egy ember élete, az Angyalföld írójáról, sok regény, elbeszélés alkotójáról, a tanulmányíróról és publicistáról, a kiemelkedő festőről, de lehetetlen ezt az életművet teljes gazdagságában- kimenteni. A 60-es években az irodalmi közvélemény csodálatos újjászületés tanúja lett. Utolsó verseskötetei végsőkig letisztult formáikkal, őszinte, bensőséges hangjukkal, gondolatiérzelmi tisztaságukkal új költői magaslatot jelentettek. Életművéért 1965-ben a Magyar Népköztársaság Kossuth- díjjal tüntette ki. Tíz éve, 1967-ben halt meg. Élete nem csupán írói, emberi példa is. Konok volt, hajthatatlan, megalkuvást nem ismerő. „Kegyetlenül megformált ember”, ahogy önmagáról írta Egy fényképem alá című versében. Bírta az ütéseket, elviselte a sebeket, és tudott sebezni is. De soha nem alkalmazott más mércét másokra, mint amit önmagára is. A magyar történelem leg£"1 nehezebb 80 évét élte végig. Világháborúk, ellenforradalmak és forradalmak lélekemelő és léleknyomorító forgatagában élt és alkotott. Nemzedékeket búcsúztatott, és új nemzedékek születésénél volt bába. Szakadatlan munkában és szakadatlan harcban teljesítette be pályáját. Életművét még nem mérte fel, nem dolgozta fel teljesen az utókor. Irodalomtörténeti helye még nincs véglegesen kijelölve. Szenvedélyeket kevert és kever ma is. Mindig voltak hívei és mindig voltak ellenfelei. Kassák Laios, az egykori lakatosinas azonban haláláig hű maradt felnevelő közösségéhez, a munkásosztályhoz, egész életével azt szolgálta. Életműve egy emberibb társadalom, s a szocialista társadalmon belül az önmagát mind teljesebben kibontakoztatni tudó és akaró, felszabadult ember mellett tesz hitet. Pete György Kassák Lajos: Költészetem magja • Kimondom a szívem és az agyam is kimondom egész életem káromló szavait ahogyan földemtől népemtől örököltem. Mint költészetem haszontalan ikerpárját a könyörületet és a könyörtelenséget zengem egyazon fekete hangszeren és kérdezem folyvást van-e olyan ellenség aki legyőzhetetlen van-e olyan ellenség aki legyőzhet engem. Képarchiteklúra (linómetszet, 1923) Borbély Tibor: Bors - só Miért? Haragomra miért harágszol? Ha kellene, téged védene. Többszörös bizalom Bízom benned, a jövőben, s a tudományban. Barátságod, a lángolót, ezer évre hibernáltam! Hamlet A költő lassan tanul. Illene tudnia már, ha rezdül a kárpit, mögötte csak Polonius lapul. Anyagmozgató Hatvannégy kiló anyag vagyok, amit naponta mozgatok, magam. S mikor a dolog úgy alakul, terhem el se vész. Átalakul. Károlyi Árny: Hallja még a szót... s. Hallja még a szót az álmodó de már nem válaszol közé és a világ közé beton hatol Szomszéd szobából a szavak harkály módján odvat keresve kopogtatják az álom-falat II. Arcát a hóba ejti két fehér összeér nincsen határvonal mind a kettő fehér Vagy inkább a beteg fehér párnába dől forró fehérség árad sejtjeiből Hideg és forró mentén langyos határvonal vászon a lázat hűti damaszt-szirmaival
