Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-20 / 67. szám

« 4 i 1977. MÁRCIUS 20., VASÄRNAP Lányok az otthonból Idei végzősök — találkozunk a varrodában — Szeretném megkérni ar­ra, hogy a gyerekkel beszél­gessen. Tőlük mindent meg­tudhat ... Révbe ju Ihatnak A Fővárosi Tanács pilisi leányotthonának igazgatója, Polgár György: 1961 óta dol­gozik itt, s jelenlegi beosztá­sában pedig hét esztendeje. Az ő szavait jegyeztük. S a fenti mondatok alapján nem kell semmiféle elzárkózásra kö­vetkeztetni. Csupán arról van szó, hogy az otthonban — ahol száznyolc különböző korú ál­lami gondozott gyerekkel fog­lalkoznak —, az idei tanév­ben — kísérletként — rövide­sen végez az első olyan szak­munkásosztály, amelynek ti­zenöt tanulóját a legjobb ké­pességű túlkoros tizenévesek­ből válogatták ki. Valameny- nyien angol női szabóik lesz­nek, s a fővárosi Mező Imre Szakmunkásképző Intézet ki­helyezett csoportjaként tanul­ták meg e szép mesterséget. S ami a legfőbb: ha a fiatalok rövidesen kikerülnek az ott­hon falai közül, biztos megél­hetést találnak, révbe juthat­nak. A Május 1. Ruhagyár korábban az egyik osztályte­remben külön szalagot ren­dezett be részükre az otthon­ban, s a bizonyítvány meg­szerzése után a végzősöket várják az üzemben. Feltétlenül érdemes utána­nézni annak is: mit jelent az egykor még csavargó, zilált családi körülmények között élő lányok életében a szak­munkás-bizonyítvány megszer­zése? önmagában még nem túl sokat, hiszen aligha kell kü­lönösebben hangsúlyozni: be­illeszkedésük. helytállásuk döntő mértékben függ maid az új v üzemi környezetüktől. De a pilisi szalag mellett — s ezt minden túlzás nélkül leír­hatjuk — teljesen kiegyensú- lyÓzott, nyugodt, s nem utol­sósorban már határozott élet­céllal rendelkező lányokkal be­szélgethettünk. Lehetséges: a szakmunkás-bizonyítvány meg­szerzése megváltoztatta vala­mennyiük egyéniségét. Alap a házassághoz Kedves arcú, barna hajú lány a 17 éves F. I., aki három esztendővel ezelőtt került Pi­lisre. Elkeseredett, magába- zárkózott gyérekemberként ér­kezett az otthonba. Most mo­solyogva emlékezik a kezdeti időszakra. Látni rajta:, leendő szakmája biztonságérzetet nyújt számára. Felszabadultan meséli: — Szakmunkástanulóként havonta ösztöndíjat is kap­tunk, a tanulmányi átlagunk­tól függően különböző össze­get, a jó rendűek például 400 forintot. Ezt a pénzt nevelőink folyamatosan takarékba tet­ték, a három év alatt már majdnem mindegyikünknek összegyűlt így legalább 4—5 ezer forintja. Ha valamire szükségünk volt, mindig ki­vehettünk pénzt. Azt hiszem, az én sorsom már végképp el­dőlt: miután végzek, összehá­zasodunk a vőlegényemmel, aki egyébként az itteni Arany­kalász Termelőszövetkezet traktorvezetője. Ügy érzem, hogy a szakmunkás-bizonyít­vány megszerzésével teljesen egyenlő értékű emberek le­szünk ... Felnőtt remények F. G. 18 esztendős és Za- márdiból származik: rossz csa­ládi körülményei miatt vették állami gondozásba. Szomorúan eleveníti fel az előzményeket: — Öten vagyunk testvérek, és mind állami gondozásban nevelkedünk. Pesten, a Május 1. Ruhagyárban szeretnék el­helyezkedni, de mindenkép­pen kell előtte még egy jó kis albérletet szereznem. Nekem most már csak egyetlen célom van: a testvéreimet kell segí­tenem. Talpraállítom őket, mert hiszek abban, hogy ilyen körülmények között is rendes ember lehet belőlük! L. L. nem töltötte még be a 17. életévét. Szülei Pesten élnek, s őt hatéves korában vették állami gondozásba. őszintén beszél sorsáról. — Korábban rengeteget csa­varogtam, egyszerűen sehol nem találtam a helyemet. Ma már érthetetlen számomra, ho­gyan tehettem ilyent. Most minden vágyam az, hogy le­érettségizzek. Emeltszintű szakmunkásképzést kaptunk, így csak a középiskola 3. és 4. osztályát kell elvégeznünk. Titkos vágyam pedig, hogy az­után is szeretnék továbbta­nulni. Bár soha nem gondol­tam volna azt sem, hogy belő­lem egyszer még szakmunkás lesz... Az utolsó mondatot nagy csend követi. Ügy tűnik, L. L. nemcsak a saját véleményét fogalmazta meg. Egymás szavába vágva ele­venítik fel az osztály tanulói a nemrégiben megrendezett si­keres divatbemutatót, ahol a saját maguk által tervezett és elkészített modelleket mutat­ták be, s az estélyi ruháktól a könnyű, hétköznapi visele­tig minden korosztály öltöze­tét- felvonultatták. Modelljeik — a lányok távozása után is — láthatók lesznek az otthon­ban, kiállításon reprezentálva az első végzős szakmunkás­osztály szép kollekcióját. De ezekben a napokban már más dolog foglalkoztatja valameny- nyiüket: a ballagásra szürke kosztümöt varrnak maguknak, s az ehhez szükséges anyagot hatszáz forintért vásárolják meg — természetesen saját, összegyűjtött pénzükből. Ké­rik a lányok: feltétlenül em­lítsük meg osztályfőnökük, Kovács Mihályné nevét, aki oly sok szeretettel és féltés­sel, ám ha a helyzet úgy kí­vánta, okos szigorral egyen­gette útjukat. Egyöntetűen ál­lítják: nélküle talán sohasem boldogultak volna. Lesz-e újabb osztály ? S ezek után a kérdés: lesz-e újabb szakmunkásosztály a pilisi leányotthonban? Pol’- gár György igazgató válaszol: — Arra törekszünk, hogy le­gyen a jövőben is. Ezért már a kicsiknél, a kisegítő osztá­lyok tanulóinál is szinte min­dent egy lapra tettünk föl. A tanítási időn kívül, szabad ide­jükben egy részüket a sport- csoportba helyeztük — máris kitűnő eredményeket értek el —, másik részük pedig mun­kaoktatáson vesz részt: az ud­varban, fólia alatt, konyha­kerti növényeket termesztenek. Véleményünk szerint így meg­teremhetjük az alapot a ké­sőbbi szakmatanuláshoz. De mindez még korántsem elég! Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a rossz csa­ládi körülmények között élő gyerekek esetében az első lép­csőfok a legfontosabb: a gyámhatóságok kellő időben vegyék állami gondozásba az erre rászoruló fiatalokat. ★ F. G. állami gondozott, leen­dő angol női szabó: — Szeretnék együtt maradni a szalag mellett a Május 1. Ruhagyárban is. Nagyon fo­gunk egymásra vigyázni! Falus Gábor Ezermester a malomban ’í — MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Aratáskor minden esztendő­ben az első búzászállítmány Pest megyéből érkezik Buda­pestre, a Soroksári útra, a Fe­rencvárosi malomba, amely a Budapesti és Pest megyei Ga­bonafelvásárló és Malomipari Vállalat sok malma közül a legnagyobb. — A malmot szinte megszál­lottan szerető emberek dol­goznak nálunk és sokan jó öt­letekkel, újításokkal segítik a munkát — halljuk Boros And­rástól, a vállalat igazgatójától. — Itt van például Koródi Mik­lós, a TMK csoportvezetője. Csak a múlt évben tizennégy újításit fogadtuk el, és alkal­maztuk. Minden szakmában Tanult mesterségére nézve vasesztergályos Koródi Mik­lós, de ért a géplakatossághoz, a villanyszereléshez és jártas minden egyéb szakmában, ami csak a malomgépek karban­tartásához, iavításához szük­séges. Második otthona a ma­lom, de inkább azt mondhat­ni. ugyanolyan otthona, mint a lakása, ahol feleségével, há­rom fiával él. Most itt ülünk egymás mel­lett a malom egyik irodaszobá­jában. Olvan szépen, szabato­san beszél, áhogy magasabb iskolát járt emberek is ritkán. Ezt mondom is neki. mire sze­rény mosollyal így felel: — Tavaly fejeztem be a marxista—leninista egyete­met, most pedig, a szakosítót végzem. A magyar munkás- mozgalom történetét tanulom. Szakmailag is képezi magát, szakkönyvolvasó, kísérletező ember. Hogy 16 év alatt, ami­óta itt van a Ferencvárosi ma­lomban, hány újítását fogad­ták el, nem tudja megmonda­ni. Évente ötöt-hatot, ezt is in­kább csak véli. A múlt évi ti­zennégyről szólva mondja: — A tavalyi rekordév volt. Az esztergályosságot a Fém­szerelvénygyárban tanulta ki, ott dolgozott felszabadulása után még három évet. Aztán egy esztendeig a Vörös Csil­lag Traktorgyárban. — De kisgyerek korom óta mindig malomba vágytam. Édesapja molnár volt, sőt, a nagyapja is. Gyerekként be-be- járt a malomba, ahol az apja dolgozott. — Engem a malomgépészet érdekelt, azért választottam az esztergályospályát. Apám 1958-ban jött fel vidékről, és ide került ebbe a malomba, én meg három évvel utóbb. Ak­kor hárman voltunk itt a csa­ládból, mert nálam két évvel idősebb Sándor bátyám, akinek eredeti szakmája szintén vas­esztergályos, már ugyanitt volt. — A sok újítása közül me­lyiket tartja a legjelentősebb­nek? — kérdem. — Két éve elektromos meg­hajtású szállítószalagot he­lyeztünk el száz méter hosszú lisztraktárunkban. Addig zsá­konként, kézikocsival hordták végig benne a lisztet nagy fá­radsággal, tizenhárman-tizen- négyen, ahány ember éppert vállalta ezt a munkát. Most összesen három ember szüksé­ges a raktározáshoz és sokkal, de sokkal kisebb erőfeszítés­sel végzik. Szünet nélkül A malmok minden esztendő­ben legalább egy hónapot pi­hennek, addig tart el a nagy­javítás. A Ferencvárosi ma­lomban idén nem szünetel az őrlés — ez Koródi Miklós legújabb, most még csak ki­próbálás alatt levő újítása, amit a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordu­lójára ajánlott fel. Most nem egyszerre szedik ki a hengere­ket, hanem mialatt a többi őröl, csak egyet-egyet. Sok ember kellett korábban a nagyjavításhoz, így kevesebb és rengeteg időt takaríthatnak meg. Koródi Miklós arra büszke, hogy még 1962-ben megszer­vezte a TMK szocialista bri­gádot és annak azóta is veze­tője. Egy év alatt a brigád ki­érdemelte a szocialista címet és azóta tízszer az aranykoszo­rút. Koródi pedig háromszor lett a vállalat kiváló dolgozó­ja, sőt, 1973-ban az Élelmiszer- ipar Kiváló Dolgozója címmel i és jelvénnyel tüntette ki ame-J Néprajzkultúrdnk gyöngyszeme Fejlesztési tervek a városi párt-végrchajtébizottsájS napiremijén HAGYOMÁNYNAK számít a szentendrei városi pártbizott­ságnál, ha egy-egy jelentős üzem, kulturális intézmény munkája, pártszervezetének, pártvezetőségének tevékenysé­ge kerül napirendre, akkor az ülést az üzemben, az intéz­ményben tartják. Ezek a ta­nácskozások jó lehetőséget te­remtenek arra, hogy a pártbi­zottság, a végrehajtó bizottság tagjai közelebbről is megis­merjék az adott munkahely eredményeit, beszélgessenek az emberekkel, bejárják az üze­met. A városi párt-végrehajtóbi­zottság a legutóbbi ülését a Szentendrei Szabadtéri Nép­rajzi Múzeumban tartotta, ahol dr. Kurucz Albert főigazgató számolt be a múzeum eddigi tevékenységéről, és fejleszté­sének további feladatairól. A tanácskozáson megjelent Barinkai Oszkárné, a megyei pártbizottság titkára, dr. Csi- csay Iván, a megyei tanács el­nökhelyettese és képviseltette magát a Kulturális Miniszté­rium is. A múzeumnak az a feladata — mondotta dr. Kurucz. Albert —, hógy feltárja, megőrizze a magyar falusi ás mezővárosi lakosság XVIII. és XIX. szá­zadi életmódját, tudományos hitelességgel rögzítse kultúrá­ját. Természetesen, ha kisebb számmal is, akadnak régebbi korokból is emlékek, sőt szá­zadunkban használatos tár­gyak is szerepelnek az össze­gyűjtött anyagban. Az emlí­tett két század értékeinek megmentése azért fontos, mert ebben a korszakban a gyáripar által készített használati tár­gyak hatására kezd felbomlani a használati tárgyak megho­nosodott rendszere, amely a falusi, mezővárosi lakosságra hosszú időn át jellemző volt. A MUZEUM létesítését 1965- ben határozták el és az 1970- ben jóváhagyott telepítési terv alapján kezdődött el a mun­ka. A területet kisajátították, közművesítettek. a múzeális munka előkészítésére a Nép­rajzi Múzeumban létrejött a falumúzeumi osztály. A feltá­rásra és megőrzésre kiszemelt néprajzi anyagot a szentend­rei múzeum, tíz tájegységben mutatja be, amelyek közül ed- lig már felépült a Felső-Tisza- vidéki tájegység, benne négy lakóház, tizenöt melléképület, zőgazdaságj és élelmezésügyi miniszter. — A bátyám is ugyanennyi­szer lett kiváló dolgozó. Csa- ládi újítók vagyunk, a leg­több újításunk közös mun­kánk eredménye. Koródi Sándor, az idősebb fi­vér, a lisztet kilós zacskóba csomagoló gépsor gazdája. — Lassan már csak a váza az eredeti, minden alkatrésze hazai készítmény a különben NSZK-gyártmányú gépnek — jegyzi meg Komlóssy Gyula gyáregységvezető. Az első felszólaló Szombaton, március 19-én, a gabohaipar szocialista brigád­vezetőinek XIV. országos ta­nácskozásán Koródi Miklós volt az első felszólaló. Elmond­ta, hogy vállalata dolgozói is csatlakoztak a csepeli felhí­váshoz és felsorolta, saját bri­gádja milyen konkrét fel­ajánlásokkal készül a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom évfordulójára. Szokoly Endre két templom, egy harangláb, egy malom és még néhány ki­sebb építmény. A Kisalföld tájegységben két lakóházat és egy kovácsműhelyt építettek fel, de már a múzeumban tá­rolnak 33 faépületet. Ezekből a mostani ötéves terv idősza­kában húszat állítanak majd fel. A múzeum, 1974-ben lett önálló intézmény. Dolgo­zóinak létszáma 76, de még nincs megfelelő műszaki gár­dája, saját építő- és karbantar­tórészlege a múzeumnak. Az építkezések meggyorsítását raktárgondok, gépek hiánya, az alapvető építési anyagok beszerzési nehézségei is hát­ráltatják. Gondot okoz, hogy a kiválasztott és tudományo­san dokumentált, épületek is tönkremennek, pusztulnak, to­vábbá, hogy a műemléképüle­tek mellett a különböző be­szerzési tárgyak ára is roha­mosan emelkedik. Kiszolgál­tatottja a múzeum az idegen kivitelezőknek, az Országos Műemlékfelügyelőség visegrá­di építésvezetőségének, a Pili­si Állami Parkerdőgazdaság, a Szentendrei Városgazdálkodási Vállalat részlegeinek. Az em­lített vállalatok nem egy eset­ben hosszabb-rövidebb időre beszüntetik a munkát a mú­zeumban, máshova viszik át az embereiket, gépeiket. Miért? A múzeumi építkezés nem gaz­daságos, jóllehet magas ha­szonkulccsal számláznak a ki­vitelezők. A főigazgató arról is beszá­molt, hogy a múzeum építésé­nek ügye már több fórumon szerepelt. Tavaly májusban a Hazafias Népfront Országos Tanácsának kezdeményezésére az építésügyi és városfejleszté­si, valamint a kulturális mi­niszter részvételével folyt ilyen tanácskozás Szentendrén, amelynek során meghatároz­ták a legfontosabb tennivaló­kat. A megbeszélés értelmé­ben a múzeum összeállította az áttelepítésre kiválasztott épü­letek jegyzékét, az ÉVM mű­emlékvédelmi főosztálya ren­delettervezetet készített az épületek védelméről, de a ren­delet még mindig nem jelent meg. Ugyancsak a múzeum el­készítette tervezetét a saját építő-karbantartó részleg fel­állítására. Ezzel saját kivite­lezésre térhetnének át, jobb szervezéssel a munkák üteme felgyorsulna, s jóval gazdasá­gosabb lenne, mind a kivitele-, zés, mind pedig a karbantar­tás. ÉLÉNK VITA követte a tar--, talmas beszámolót. Barinkat Oszkárné helyeselte, hogy a múzeum építésének kérdését, a munkálatok meggyorsítását a városi párt-végrehajtóbizottság is napirendre tűzte. Hangsú­lyozta, hogy a megyei pártbi­zottság is támogatja — bízva az illetékes minisztériumokban is — a múzeum vezetőinek és a városi végrehajtó bizottság­nak javaslatait. Dr. Gsicsay Iván arról szólt, hogy a helyi vezetés egészsé­ges türelmetlensége és tenni- akadása indokolt, hiszen a vá­ros múzeumait, kiállítótermelt évente 400 ezer ember keresi fel és sokan látogatják a sza­badtéri múzeumot is. A műem­lékvédelem szempontjából is fontos, hogy a munkálatokat meggyorsítsák és a határidő­ket lerövidítsék. ÁLLÁSFOGLALÁSÁBAN a végrehajtó bizottság ezért a városi tanácsnak javasolja, hogy a közművelődési dolgo­zók önálló társasházának épí­tési akciójához adjon területet. Kérik az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztériumot, hogy 1978. január 1-től enge­délyezze az önálló építő- és karbantartórészleg felállítását. A látogatók számának állan­dó növekedése szükségessé te­szi, hogy megfelelő várakozó, és elárusítóhely, büfé is legyen a múzeum területén. Nagy szükség lenne előadó- és kiál­lítóhelyiségekre is. Mindehhez a Belkereskedelmi Miniszté­rium, a Duna Intézőbizottság, valamint a Népi Iparművészeti Tanács segítségét kérik, május közepéig tárgyalnak az illeté­kesekkel. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gondja nemcsak a város ügye. Orszá­gos jelentőségű kérdés, hiszen, ha teljesen felépül, nemzeti kincsünk, néprajzkultúránk egyik gyöngyszeme lesz. K. Gy. M. TV-FIGYELŐ Tudósító. A néző csak a kész filmtekercset látja, s csak azt hallja, amit rajta hagytak a hangszalagon a szi­gorú szerkesztői kezek. Hogy hány telefonálás, levélváltás, kilométerek százainak, ezrei­nek végigautózása, átröpülése előzte meg a kész filmtekercs, a kész hangszalag elké­szültét? Bizony erről fogalma sincs az előfizetőnek. Pedig olykor ez az előmun­kálat is jár annyi izgalommal, mint amennyi meglepetést maga a képernyőre került anyag tartalmaz! Balogh Ju­dit, a tv szerkesztője jó érzék­kel találta meg a külföldi tu­dósítók hétköznapjaiban a té­mát, és — mint a műsorújság ígéri — sorra be is mutatja azokat, akik határainkon kí­vülről informálják a magyar tv-t. Elsőként Elek Jánossal, a moszkvai tudósítóval beszél­getett. Szó ami szó, nem vala­mi könnyű poszt az övé! Noha moszkvai méretekkel mérve valósággal a belvárosban la­kik — alig húsz-huszonöt ki­lométernyit kell utaznia, hogy a Vörös térre érjen —, bőven akad tenni- és szaladgálni va­lója a hét minden napján. Plá­ne akkor, ha rosszul forog a magnó, vagy ha csütörtököt mond az operatőr kolléga ka­merája! A fáradtságot, a bosz- szúságot, azonban könnyen fe­ledtetik az olyan találkozások, mint amikor Hambo Lámával, a Szovjetunióban élő buddhis­ták főlámájával, vagy éppen Satalovval, a szovjet űrhajó­sok parancsnokával váltott szót Elek János. Két világ, két ritka érdekes ember. S te­gyük hozzá — immár a néző véleményeként — két nehe­zen feledhető képsor, két ri­porteri mestermunka. Tudósí­tónk két remek jelentése. A Horizont szerkesztőség hó­napról hónapra jelentkező so­rozatát e jó kezdés után ért­hető izgalommal várjuk. Elődöntő. Hát eljutottunk a Ki mit tud? első elődöntőjéig! Most már ismertek az arcok, javarészt a produkciók is, csak a versenyzők testi, lelki kondíciója nem ismert, s ettől még izgalmasabb ez az amúgy sem valami unalmas verseny. Ami Pest megyét illeti, ked­vezően alakult a továbbjutot­tak első találközója: Torday Ferencet, a budakesziek szí­neiben induló versmondót im­már a döntőbe juttatta a zsűri. Okkal, joggal, hiszen tényleg mestere a költői szövegek tol­mácsolásának. Ami a bírálók­nak is, a nézőknek is egyaránt tetszik, az szavalásának belső tüze, kemény fegyelme. Na­gyon érti, nagyon érzi, amit mond. További sikereket kívá­nunk neki — és nemcsak eb­ben az ifjúsági vetélkedőben! Torday Ferenc teljesítmé­nye nagyon tetszett, egy, s más dolgok azonban kevésbé. Pél- .dául most már végérvényesen kiderült, hogy az egyes műfa­jok képviselőinek teljesítmé­nye között igen-igen nagy a különbség. A versmondók pél­dául nagyon jók, a táncdaléne- kesek viszont... Bizony meg­szívlelendő az a javaslat, hogy ne legyen kötelező minden ágról továbbjutni. Farmer. Az ifjabb és kevés­bé ifjabb tv-nézők egyaránt nagy megnyugvással vehették tudomásul a péntek esti Tv- Híradó bejelentését, miszerint végre lesz igazi, de magyar farmer. Már ki is szemelték a megfelelő gyárat: Marcaliban kezdenek majd dolgozni a szö­vőgépek. Termékeiket várva várjuk! Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom