Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-15 / 62. szám

PEST MEGYEI H I R L A P KljlONKI A D A S A XIX. ÉVFOLYAM, 62. SZÄM 1977. MÁRCIUS 15., KEDD Kedvez az idő Előkészületek o tavaszi vetésre Palánták a fóliasátor alatt Szikrázó napfényben fürdik a határ, rég levetette már hó­bundáját. Napok óta gépek za­jától hangosak a földek, bi­zonyságául annak, hogy eljött végre a tavasz. A tennivalók egyre sűrűsödnek a termelő- szövetkezetekben. Ez alkalommal három közös gazdaságban néztünk körül. Sülysáp, Tápióvölgye Tsz A kertészetben már minden­ki dolgozik. A 8 ezer 400 négy­zetméter alapterületű fóliasá­tor alatt a paradicsom- és pap- riikapalánták elhelyezésével foglaltoskodnak. Évek óta jó a kapcsolatuk a MÉK monori kirendeltségével, az idén nekik szállítják majd a primőröket. Hozzáfogtak az 54 hektárnyi szőlő metszéséhez is, eddig 18 hektáron estek túl rajta, s a trágyázást szintén elvégezték. Ezernégyszáz hektáron ter­meszt búzát a közös gazdaság, 900 hektáron már befejezték a fejtrágyázást. Javában tart a lucerna vegy­szeres gyomirtása. Az őszi szántások talajlezárása ugyan­csak jó ütemben halad. Megérkeztek a horti és csá- nyi dinnyések is. Harminc hek­táron termesztenek dinnyét, hamarosan hozzáfognak a pa­lántaneveléshez. Pilis, Aranykalász Tsz A szervestrágya kihordása nem kis munkát jelent a ter­melőszövetkezetben. Az idén Vízhólyagos tenyerek HÉTSZÁZ FACSEMETÉT ÜLTETTEK EL — Ezt a fát én ültettem! — Az meg ott az enyém! — Én meg valamennyit meglocsoltam! A vecsési úttörők versengve mutatták az alig néhány órája földbe került, vékony derekú, kis facsemetéket. — Nehéz munka volt? — Hááát... — és válasz he­lyett az orrunk elé dugják ma- szatos tenyerüket: valameny- nyin ott éktelenkedik egy-két vízhólyag. Ezek a hólyagocs- kák arról árulkodnak, hogy bi­zony, nem volt könnyű az ül­tetés. A lakosság kérésére, a ta­nács 750 facsemetét szerzett és osztott szét az iskolák kö­zött. Jutott belőle a lakótele­pieknek is. A kis fák helyé­nek kijelölése és elültetése már az úttörők, KISZ-esek és a népfrontaktivisták feladata volt. Az iskolák környékén és a játszótereken az úttörők és a KISZ-esek ásták a gödröket, hordták a vizet a kis fáknak, a lakótelepen pedig, a nép- frontaktivisták szervezésével és Csombordi István vezetésé­vel, a lakók láttak neki a munkának. Szombaton a kellemes, tava- szias időben jólesett a moz­gás a friss levegőn. Még a késő délután eleredő eső sem vette el a munkakedvet. Azt, hogy a kis mozgás nehéz munka volt, nemcsak a sajgó tenyerek, saj­gó derekak, hanem az egyre- másra elrepedő csákány- és ásónyelek is bizonyították. — Nem gondoltuk, hogy ilyen kemény, kavicsos-köves földbe kell elültetnünk a fá­kat — mondta a munkát veze­tő Csombordi István. — Ala­posan megdolgoztatott ben­nünket ez az alig százhúsz fa­csemete. Az asszonyok és a gyerekek a szomszédos kiser­dőből hordtak termőföldet, vödrökben, ládákban, hogy a fák gyökere ne ebbe a kietlen, köves talajba kerüljön. — Most már csak az ásók­kal vagyunk bajban, mert va­lamennyit kölcsön kaptuk, és így, törötten mégsem illik visszaadnunk. ★ A kapott 200 fának csupán a felét tudták elültetni a tele­piek. A többit — úgy tervez­ték —, majd vasárnap teszik földbe, de az idő közbeszólt: a szakadó eső áthúzta tervüket. — Sebaj — mondták a ve- csásiek —, ültetni .hétköznap is lehet. Ez a központi locsolás pedig csak jót tesz a frissen földbe került majdnem hétszáz facsemetének. Wanatka Gabriella Jegyzet Kárt kárral tetézni? TZecsésen, január első felé­' ben baleset történt a Te­réz utcai vasúti sorompónál: az egyik veszteglő tehervonat- ba beleütközött egy személy- vonat, három teher- és egy személykocsi lefordult a töl­tésről, de, szerencsére, súlyo­sabb személyi sérülés nem következett be. A kidőlt kocsik azóta is a helyszínen fekszenek, a gyer­mekek örömére, akik naphosz- szat játszanak bennük és a felnőttek bosszantására, akik tehetetlenül nézik, miként rongálják a fülkéket nap nap után tovább ismeretlen tette­sek. A műbőr üléshuzatokat letépték és elvitték, az abla­kokat, még azokat is, amelyek épen maradtak a baleset után, betörték, és ami mozdítható volt rajtuk, azt mind leszerel­ték. Igen sok gyalogos és személy- kocsi jár arrafelé napközben. Külföldiek is, akik megállnak, nézelődnek és fényképeznek. A sok vecsésivel együtt kér- dezzük, miért kell a kárt több tízezer forintos további­val tetézni, miért nem szállít­ják el a roncsokat minél előbb? A baleset óta már két hónap eltelt! (k. gy.) A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Edith Fiaf. Mag­lód: Visszatérés Öz földjére. Mende: Vigyázat, vadnyugat! Monor: Miért ölnek meg egy bírót? Pilis: A copfos csoda. Üllő: Rendet csinálok Ameri­kában és visszatérek. Vecsés: Herkulesfürdői emlék. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 15 órától: társas­tánc-tanfolyam, 15.30-tól: az orosz levelezők klubjának fog­lalkozása, 16-tól: középiskolai előkészítő oroszból, 17-től: szolfézstanfolyam, 18-tól: a kertbarátok klubjának foglal­kozása, 19-től: a hanglemez- klub összejövetele (a TÖVÁL- székházban). Maglódon, 10 órakor: koszorúzás a Petőfi - szobornál, 14-től: a fotoszak- kör foglalkozása, 19-től az iro­dalmi színpad próbája. Men­őén, 18-tól 20-ig: a népi tánc­csoport próbája. Monoron, ugfsz nap: bútor és lakberen­dezési kiállítás, 16-tól: új párttagok szemináriuma. nem a helyi hizlaldából vásá­rolják a trágyát, hanem saját istállóikból hordják szét a föl­dekre. Jó ütemben folyik a simitó- zás és a fogasolás. Tavaszi szántást több mint 400 hektá­ron végeznek. A burgonyatárolóban napon­ta ötven-hatvan asszony dol­gozik. Válogatják a gumókat, amelyeket folyamatosan szál­lítanak a MÉK-nek. A határ­beli utak megjavításához is hozzáfogtak. A napokban értékelték a burgonyatermesztés tavalyi eredményeit. Elhatározták, to­vábbi gépesítéssel, még fejlet­tebb technológiával javítják az átlagtermést. Az idén egyéb­ként 315 hektáron ültetnek burgonyát a pilisi tsz-ben. Üllő, Új Tavasz Tsz Üllőn javában tart a kalá­szosok fejtárgyázása. Befejez-» ték a lucernaterület vegysze­res gyomirtását és fogasolását. Mintegy 30 hektáron a ga­bonát víz borítja, a víz elveze­tése a következő napok fel­adata lesz. Az őszi kalászosok egyébként jól teleitek. A kertészetben folyik a sző­lőmetszés. Nevelik a paprika- és paradicsompalántákat, ez utóbbiak már kibújtak a föld­ből. A sárgarépa vetését 300 hek­táron, ezen a héten kezdik meg. Tjgy tervezik, húsz nap alatt végeznek vele. ☆ A tsz-ekben szerzett tapasz­talatok tehát megnyugtatóak, mindenütt kellő ütemben, jól haladnak a tavaszi munkák­kal. Remélhetőleg, az elkövet­kező hetek sűrűsödő feladatai közepette sem lassul az ütem. G. J. Az ifjúsági mozgalom történetét áttekintő vetélkedő zsűrije, bairé! jobbra: Varga Jenő, Skribek József, Fiel Mariann, és a játékvezető Kovács István, Forradalmi ifjúsági napok Ünnepélyes megnyitó - koszorúzással Csévharaszti győzelem a vetélkedőn Mint a lap első oldalán ol­vasható tudósítás róla, a me­gyében több helyen megkez­dődtek a forradalmi ifjúsági napok. A járási megnyitó ün­nepséget vasárnap tartották meg Monoron. Már a kora reg­geli órákban megérkeztek a fiatalok a járás községeiből. Délelőtt kilenc órakor, a fő­téri Kossuth-szobor megko­szorúzásával vette kezdetét az egész napos program. A KISZ járási bizottsága nevében Var- ga Jenő járási KISZ-titkár koszorúzott, majd az alapszer­vezetek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait. Minthogy az eső szakadt, a fiatalok a járási pártbizottság előterébe vonultak, s ott hall­gatták meg Berlinger János­nak, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága titká­rának ünnepi beszédét. Részt vett az ünnepségen Skribek József, a járási pártbizottság párt- és tömegszervezetek osz­tályának vezetője is. A beszéd elhangzása után a monori József Attila Gimná­zium és Szakközépiskola iro­dalmi színpada adott rövid műsort. A járási művelődési házban kiállítás nyílt meg az 1848-as dokumentumokból, a monori nagyközségi KISZ-bizottság rendezésében. Mi, kommunista ifjak cím­mel, történelmi filmeket vetí­tettek a filmszínházban. A sportpályán tizenegy csa­pat nevezett be a kispályás labdarúgó-villámtomára. A rossz időjárás sem szegte ked­vét a résztvevőknek, színvo­nalas küzdelemben dőlt el az elsőség sorsa: a Vízügyi Építő Vállalat vecsési gépjavító üze­mének csapata vitte el a pál­mát, második lett a honvéd­ség, harmadik a gombai terü­leti KISZ-alapszervezet gár­dája. A díjakat és okleveleket Ba­li Mária, a nagyközségi KISZ- bizottság titkára adta át a győzteseknek és helyezettek­nek. O Délután három órakor kez­dődött meg a járási pártbizott­ság nagytermében az ifjúsági mozgalom történetét feleleve­nítő történelmi vetélkedő. Sají nálatos, hogy a jelentkezett hét csapat helyett, csak öt je­lent meg, a két pilisi távol ma­radt. A Monori Építők Ipari Szövetkezetének második helyen végzett csapata. Szurok András felvételed A vetélkedő játékvezetője Kovács István, a ceglédi Dó­zsa György Ifjúsági Klub ve­zetője volt, míg a zsűriben Skribek József, Varga Jenő és Fiel Mariann, a megyei KISZ- bizottság munkatársa foglalt helyet. Érdekes verseny zajlott le, a kérdések felölelték az ifjúsági mozgalom több évtizedes tör­ténetét. A több mint kétórás vetél­kedőben a csévharaszti terüle­ti KISZ-alapszervezet csapa­ta szerezte meg a győzelmet. A csapat tagjai: Dodó Erzsébet, Halgas Ágnes, Nyilas Erzsé­bet, Bői Sándor, Kun Sándor Két első helyezett Tanárok és tanítványaik Sikert várnak a megyei versenytől is A járási tudományos tech­nikai úttörőszemlén a vecsési iskolások igen jól szerepel­tek: két első helyezéssel és több dobogós eredménnyel tér­tek haza. Az előzmények Csányi Jánosné matemati­ka—fizika és gyakorlati oktató szakos tanárral az 1. számú általános iskola igazgatói iro­dájában beszélgetünk. — Nagyon örültem Szieber Marika győzelmének, de őszin­tén megmondom, nem ért vá­ratlanul, mindenképpen szá­mítottam helyezésre. A járá­sit háziversenyek előzték meg, melyeket úgy bonyolí­tottunk le, hogy a faliújságra feladatokat tűztem ki, bárki benevezhetett, a jó megoldá­sokat pontoztam. A végén holtverseny alakult ki két ta­nuló között, s végül is Marika jutott tovább, aki nagyon te­hetséges, öt tantárgyból lett iskolaelső. Hogy miért a fizi­kát választotta, azt hadd mond­ja el ő maga. Szeret kísérletezni Szieber Marika szemüveges, szerény megjelenésű és halk beszédű kislány. — öt tantárgyból lettél az iskolai háziversenyeken első, miért éppen a fizikát válasz­tottad? — Mert az a legérdekesebb, nagyon szeretek kísérletezni. — Milyen kérdést kaptál? — Elméletből azt kellett megmondanom, indoklással, hogy az alumínium lábas kül­ső oldalában milyennek lá­tom éh arcomat, kövérebb­nek-e, vagy soványabbnak? — Es milyennek láttad? — Soványabbnak. — Mire számítasz a me­gyei versenyen? — Szeretnék az első hat kö­zött végezni — feleli szeré­nyen. Marika a 8. osztályba jár, a Szinyei Merse Gimnázium­ba jelentkezett, fizikai tago­zatra, és már azt is eldöntöt­te, hogy fizikatanár lesz. — Es a második szak? — Azt még nem tudom. Nem a szerencsére Szalay Istvánt, a 4. számú általános iskola igazgatóhe­lyettesét, orosz—magyar sza­kos tanárát a folyosón, órára menet állítjuk meg. — A háziversenyeken hu­szonegyen indultak. Az elér­hető pontszám 60 volt, hár­man érték el, Strohmayer Eri­ka jutott tovább. — Bízott a helyezésében? — Amikor Vasadon tanítot­tam, ott az egyik tanítványom negyedik lett, ebből az isko­lából pedig a múlt évben Se­res Éva második helyezést ért el. Van tehát rutinom a fel­készítésben. Nem a szerencsé­re bízom az eredményt. Na­gyon jól ismertem Erika ké­pességeit. Adatlapot tesz elénk a házi­versenyek eredményeiről az igazgatói irodában: — így szerepeltek tanulóim a háziversenyeken, helyezés­re tehát joggal számíthattam. Lemezek a Szovjetunióból Strohmayer Erika bátor fel­lépésű kislány. Élénk szemek­kel várja a kérdést. Egyéb­ként ő az iskola úttörőtanácsá­nak a titkára is. — Izgultál? — Volt egy kis verseny­drukkom — felel őszintén —, de nem azért, mert féltem, hogy nem tudok, ugyanis jól felkészültem. Édesanyám nem­régen járt a Szovjetunióban, ahonnan lemezeket hozott, azok is sokat segítettek a fel­készülésben. Az iskolámat képviselem, gondoltam, nem hozhatok szégyent, csak di­csőséget rá. Ráadásul nagyon rossz számot, a 21 versenyző közül az utolsó előttit húz­tam, ezért szinte az egész ver­senyt végig kellett izgulnom, míg rám került a sor. Az édesapja technikus, az anyja könyvelő. A 8. osztály elvégzése után gimnáziumba megy és tanár lesz. A beszélgetést végighall­gató Nagy Istvánná igazgató megjegyzi: — Nagyon örülnénk, ha eb­ben az iskolában tanítana majd. — Én is — feleli Erika, és elnézést kérve, az osztályába siet. Kovács György Második lett a Monori Építők Ipari Szövetkezetének együt­tese, harmadik pedig a Vecsé­si VÍZÉP öttagú gárdája. A csévharasztiak képvise­lik a járás színeit a március 20-i megyei döntőben, amely­re Szentendrén kerül sor. Gér József GYÖMRŐ Ifivezetők járási parlamentje A hét végén, szombaton, a gyömrői Ságvári Endre Üttö- rőházban tartották meg az ifi­vezetők járási parlamentjét. Az Isaszegre tervezett aka­dályverseny a rossz idő miatt elmaradt, helyette szellemi ve­télkedőt rendeztek vasárnap délelőtt. Biztonságtechnikai vizsga Vasárnap, az MHSZ járási központjában tartották meg az MHSZ-klubok lövészetvezetői­nek biztonságtechnikai vizs­gáját, továbbképzését. A lövészetvezetők alapos felkészültségről tettek tanúbi­zonyságot. Bál a klubban Bált rendezett a gyömrői fia­tal utazók klubja március I2-én este a helyi Petőfi Mű­velődési Házban. Az összejöve­telen, melyen Lipták Viktor lemezlovas gondoskodott a ze­néről, felépett a ceglédi Kalá­ris együttes, a veresegyházi Forrás Irodalmi Színpad, Grusz Miklós diaporáma bemutató­val, valamint Rév Tamás, a Ki miit tud? televízióműsorban bemutatkozott, Gyömrőn már korábban is szerepelt énekes. A bál érdekessége volt, hogy tombolatárgyai között számos hollóházi porcelánt sorsoltak ki. — Monor távlati fejlesz­tési tervéről tart előadást Czmorekné dr. Varga Ilona vb- titkár a Finommechanikai Vál­lalatnál március 17-én, csü­törtökön, délután 2 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom