Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-15 / 62. szám
1977 MrtRnrtrs is., kedd Pártmimkában: könyvterjesztők Keresik az éleíra A Mechanikai Művek pártbizottságának titkárságán valóságos könyvhegyek kínálják magukat. Tíz éve is elmúlt már, hogy Zilai Józsefné, a pártbizottság adminisztrátora azt a pártmegbízatást kapta: legyen terjesztője a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő folyóiratoknak, s a politikai irodalomnak. A munkások veszik — Elég mélyről indultunk •— mondja —, mert az a vb- tag, aki előttem ezzel foglalkozott, megbetegedett, s jó darabig nem akadt helyettese. Most már lassan egyenesbe jutunk, mind a kilenc alapszervezet agit.-prop.-felelőse szívügyének tekinti a pártsajtó terjesztését. A szerény fogalmazás tiszteletre méltó eredményeket takar: a Pártéletből 174, a Nők magazinjából 100, az Universum című, tudományos folyóiratból 171, a Nemzetközi Szemléből 19, a Társadalmi Szemléből 22, a Világesemények dióhéjban című kiadványból 59 darab talál rendszeresen gazdára havonta. Külön öröm, hogy a legtöbb könyvet, folyóiratot a III-as és a VII-es alapszervezetben vásárolják, amelynek tagjai túlnyomó részben jizikai munkások. A legutóbbi politikai könyvnapok idején 9000 forint értékben vásároltak az MM törökbálinti törzsgyárában. Tavaly összesen 35 000 forintot forgalmazott; méltán jutalmazta Zilai Józsefnét a Kossuth Könyvkiadó Pest megyei ki- rendeltsége kiváló terjesztő jelvénnyel. A legjobb barát Hosszú falusi ház a Lenin Utcában, s mellette már épül a másik. A régi Horváth Jó- zsefék háza, az újat a fiuk építi. A hét gyermek közül a második. Én most a mamát keresem, aki húsz esztendeje kínálja a politikai könyveket, folyóiratokat a községi alapszervezet tagjainak. — Meg fűnek-fának — teszi hozzá vidáman. — Tudja, nyugdíj után is tovább dolgozom a községi mozi pénztárában, aztán a jegy mellé, ajánlom az új könyveket. — Mostanában mi a sláger? — Angela Davis életrajza, a Schweitzer-könyv, és a Dóra jelenti. — És, amit nem tud eladni? — Olyan csak egy van: a szakácskönyv. Errefelé nem veszik az asszonyok a szakácskönyveket. A többiekből, ha egy-egy megmarad, azt megveszem magamnak vagy — mint most is — születésnapi ajándékba az egyik fiamnak. Horváthné mindenkit ismer Taksonyban, ami nem csoda, hisz’ 1950. őszén ő volt a község első tanácselnöke. Tudja, kinek adjon Versigorát és kinek a Nők magazinját. Tavaly egymaga 4000 forint árú könyvet adott el, s rajta kívül az ÁFÉSZ-nak is van könyvterjesztője. Első olvasóit a családból toborozta, férje meg is bolondulna, ha könyvek nem lennének. Évek óta beteg, egyetlen szórakozása, barátja a jó könyv. Nyolc iizcmágban — egyedül A harmadik, akit találomra választottunk ki a politikai irodalom pártmunkás terjesztői gárdájából a Csepel szigeti Duna Kertészeti és Mező- gazdasági Tsz soliszorosító üzemének vezetője, Vargac Ist- vánné. A műhely melletti irodája üres, most éppen az üzemfenntartás épületében kell keresni. Januártól ő az üzemág ügyvezetője is. Meg vöröskeresztes aktíva, térítés nélküli véradásszervező, és — pártmunkában — a pártalapszer- vezetük politikai könyvterjesztője. — És a többi alapszervezeté? Kis, zavart csend uitán: — Egyedül vagyok... egyelőre. Tavaly, amikor a termelőszövetkezet pártvezetősége pártbizottsággá alakult, a titkár elvtárs felkérte az alapszervezeti titkárokat, hogy keressék velem a kapcsolatot, illetve bízzanak meg egy-egy kommunistát a pártsajtó, s a politikai irodalom terjesztésével. A tsz nagy területen gazdálkodik, Budafoktól, Halásztelekig, s magam nem bírnék nyolc üzemágat, számtalan alapszervezetet egyedül átfogni. — Miért egyedül? A pártbizottsági titkár felszólítása talán eredménytelen maradt? — A tétényi gombaüzemág egyik dolgozója már jelentkezett: 4000 forint értékű könyvet vitt el tőlem bizományba. Vargac Istvánné újonc a könyvterjesztő szakmában: szép megbízatását 1975. decemberben kapta pártalapszerve- zete vezetőségétől, s tavaly már 20 ezer forint értékű könyvnek, folyóiratnak, talált gazdát, közvetlen környezetében: a sokszorosító-, a tmk-, a savanyító-, a szárító-, a komposztálóüzemben, meg a főkönyvelőségen. Húszezer forint —, egyetlen üzemágnál. Tessék ezt nyolccal megszorozni! Nyíri Éva Pest megyei hímzőasszonyok részvételével Ma is élő népművészet Kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban Az Országos hímzéspályázat kiállítása, melyet Ortutay Gyula akadémikus nyitott meg, a Munkásmozgalmi Múzeumban látható március végéig, hétfő kivételével naponta 10-töl 18 óráig. József Attila sorai fogadják a tárlatra érkezőket, gondolat irányítja színes tárgyakhoz a látogatóit: A népművészet a felgyülemlett, jelenlevő múlt, hatékony emlék, mely irányítja a jövőt. Csakugyan, irányítja? Évek ismétlődő kiA Magyar Színházművészeti Szövetség közgyűlése Hétfőn a Fészek Művészklubban tartotta meg a Magyar Színházművészeti Szövetség V. közgyűlését, amelyen részt vett kulturális és politikai életünk számos vezető sze- hiélyisége, s ott voltak a társ- művészeti szövetségek vezetői is. Kazimir Károly, a Thália Színház igazgatója, a szövetség főtitkára terjesztette elő az elmúlt négy év tevékenységét elemző beszámolót. Az ezt követő vitában felszólalt Korni- desz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, Pozsgay Imre kulturális miniszter, valamint Vass Imre, a Művészeti Szak- szervezetek Szövetségének főtitkára is, aki a szövetség nevében üdvözölte a tanácskozást. A vitát követően a közgyűlés elfogadta a szövetség módosított alapszabályát, majd megválasztották a 41 tagú elnökséget. Az elnökség ismét Sulyok Mária színművésznőt választotta a szövetség elnökévé. Főtitkárává pedig Kazimir Károlyt, a Thália Színház igazgatóját. Szélesedett a kulturális értékek cseréje Eredményes magyar—szovjet szerzői jogi együttműködés Tízéves múltra tekint vissza a magyar—szovjet szerzői jogi egyezmény. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót hétfőn a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Borisz Pankin, a Szovjet Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke, az egyezmény tapasztalatainak áttekintésére és az új egyezmény- tervezet kidolgozására hazánkba érkezett szovjet szerzői jü- gi küldöttség vezetője. A sajtóértekezletet dr. Tímár István, a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatója nyitotta meg. Az 1967-ben megkötött magyar—szovjet kormányközi szerződés volt az első, amelyet a Szovjetunió a szerzői jogok terén külföldi országgal kötött. A szerződésben is rögzített együttműködés nyomán a kulturális értékek cseréje évről évre szélesedett; a korábbihoz képest megsokszorozódott a két országban kiadott és bemutatott iroda'mi, színpadi, zenei és más kulturális művek száma. Széles kö-ű a társadalmi, politikai irodalom cseréje. A Szovjetunióban a többi között megjelentették az MSZMP XI. kongresszusának dokumentumait és nagy érdeklődéssel fogadták Kádár János válogatott beszédeinek és cikkeinek kötetét is. Nagy példányszámban jelennek meg a Szovjetunióban a magyar szépirodalom klasszikusai, a mai magyar írók könyvei és nagy az érdeklődés a magyar drámák iránt. Több mint egy éve működik Magyarországon a Szovjetunió szerzői jogvédő hivatalának kirendeltsége. Tevékenysége rendkívül sokrétű. Eredménnyel járul hozzá a Szovjetunió szellemi értékeinek magyarországi terjesztéséhez és elősegíti a magyar művészeti értékek szovjetunióbeli megismertetését. Az új egyezménytervezet kidolgozásánál figyelembe vették az elmúlt tíz év gazdag tapasztalatait, amelyek biztos alapot adnak a következő évek még szélesebb körű együttműködéséhez. Az ú,i egyezményt várhatóan még az idén aláírják. állításai igazolják, hogy élő a népművészet, egyre többen gyakorolják asszonyaink, lányaink közül. Közben történt egy lényeges módosulás, az, hogy a mezőkövesdi, torockói, sárközi, kalocsai, túrái mintákat nem egy külön tájegység használja, hanem mindenütt az országban. A népművészet számtalan képi nyelvjárása egységes nyelv lett, ki-ki a neki megfelelő formát választja és fejleszti. Az újra megrendezett országos hímzőpályázaton Pest megye sikeresen szerepel. Kuli Jánosné Szilágyi Anna III. díjat kapott túrái Őszirózsás mintáival. Lányok, asszonyok, szorgalma, szépségvágya harmonikussá alakítja az otthon belső környezetét, ebben rejlik a pépművészet időhöz nem kötött jelentősége. Sok nő munkája éri el a művészi színvonalat és a család hétköznapjai ünneppé növekednek az alkotás látványától, mely öltözetről, térítőkről tekint rájuk. A tu- raiak népes csoportot jelentettek az országos mezőnyben. Innen érkezett régi motívumok egyéni változataival Tóth Istvánné, Kovács Lászlóné, Bácskai Elemérné, Bálik Jánosné fehér térítőkkel és árnyaltan színezett blúzokkal. Az aszódi Kiss Zsuzsanna is túrái mintával szerepel. A Fóti Gyermekváros újra kitett magáért. Amit ezek a tizenéves gyerekek produkálnak Szmolár Erzsébet tanítványaként, az valóban a példa erejével hat. A fóti csapat teljesítményét a zsűri ezer forinttal jutalmazta, s ezzel további munkára biztatta Puha Erzsébetet, Mihók Anikót, Bicskei Terézt, Bicskei Ildikót, Tóth Kálmánt, Hetzel Ingridet, Nagy Pált, Szűcs Évát, Szabó Terézt, Kotka Évát. A Fóti Gyermekváros éppen eredményei alapján megyei, később országos bemutatóra hívhatná a gyermekhímzőket és kézi- munkázókat. Ezzel a népművészet gyakorlásának állandó fo- iyamatát és fejlesztését segíthetnék. Pest megyéből mások is szerepeltek. Bagi Györgyné galga- menti babát mutatott be, Biohók Ernöné Visegrádról küldött be szépen megoldott madaras hímzést, a vecsési Csajbók Ferencné kalocsai fejkötő készítésében. jeleskedett. Hiányérzetünk is támadt. Nem találkoztunk az abonyi Torma Zsófia munkáival, nem láttuk a nagymarosi, alsónémedi asz- szonyok munkáit, pedig a gödöllői Szekeres Erzsébet is először népművészeti pályázaton indult, — így lett sikeres alkotó. Az élő népművészet gyarapodása általános ízlésfejlődést és az otthon esztétikai környezetének megteremtését eredményezi, ezen kívül egyeseknek az egyéni művészi kibontakozást is jelenti. Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Szabadegyetem. A küi_ f:. belpolitikai Fórumok izgalma sugárzott abból az adásból, amely a tv Szabadegyetemének most lezárult földtani előadásait foglalta össze. Nyilvános konzultációnak nevezték ezt a vasárnap délutáni egy órát, ám aki látta, tudhatja: jóval több volt ez ennél. Mondhatjuk bátran: az ismeretterjesztés örömünnepe, amelyen egyforma lelkesedéssel vett részt érdeklődő és szakember, a tudásra vágyó tvnéző és a földtudományok számos kiváló hazai művelője ... Amikor kitalálták, mindenki dicsérte a tv Szabadegyetemét. ám amikor megindult, bírálat is bőven érte. Mondták — mondtuk —, túlméretezettnek, nem eléggé látványosnak, kevéssé közérthetőnek. S lám, mégis egy olyan sorozattá kerekedett, amely — Akik élni akarnak Vitát fog minden bizony- hyal kiváltani Lakatos Menyhért: Akik élni akarnak című kétrészes színműve, amelyet most mutatott be az Állami Déryné Színház, s indul vele vidéki kőrútjára. Az eredetileg regénynek készült alkotást a színiház fölkérésére dramatizálta a szerző, ám a téma megközelítése erősen problematikus. Mit kifogásolhatunk elsősorban? Mindenekelőtt a reális társadalmi elemzést. Az író — sajnos — túlságosan egysíkúan ábrázol. Egy csapásra szentté avatott cigányokat látunk a színpadon, akitekéi szemben egy papírfigura tanácselnök és egy cigánygyűlölő termelőszövetkezeti elnök társadalmi vétségeket követ el. Ismerve az író szándékát, kimondhatjuk: a megírt alkotás nem találkozik a mű fogantatásának gondolatával. A műalkotás folyamata mindig harc — jelen esetben — az író és a történetté gyúrt élményanyag között. S a színműben az író szubjektív kötődése szentté avatta a cigányokat. Igaz. még a dráma indítása lelőtt a cigányok szétverik egy kocsma berendezését, ezért a hatóságok arra kötelezik őket, hogy állandó munkaviszonyt teremtsenek (büntetésből?). Csakhogy nincs is a környéken megfelelő munkaalkalom, s bizony hadilábon is állnak a munkával. Ezért el kellene hagyniuk a már megszokott telepet, de az egyiknek mentő ötlete támad: a falu határában található zöild agyagból égessenek téglát. Tervükhöz megnyerik a falu cigány származású tanítóját. Nekibuzdulásukból és a tanító segítségével tisztességes kis téglaégetőt hoznak létre, s úgy dolgoznak, hogy a több évtizede szervezett munkához szokott munkásoknak is példát adhatnának. Ez az alapvető változás minden emberi és közösségi konfliktus nélkül zajlik le. Ezek a cigányok semmi mást nem akarnak, csak dolgozni, még pénzt se kémek, csak dolgoznának, de a gádzsók — nem cigányok — folyton akadékoskodnak, nem engedik őket termelni, pedig a téglára mindenkinek szüksége volna. Végül sincs kiút: a téesz- elnök és a tanácselnök a járási hivatal tudtával elveszi a cigányoktól a téglaüzemet. Felháborodnánk, vagy a szíB.míató a Déryné SzúJtézían vünk facsarodna, ha a történet képletté egyszerűsítése után arra az eredményre jutnánk, hogy ez jellemző. Persze, nincs kizárva hasonló egyedi eset, azonban szélsőséges jelenség nem alkalmas arra, hogy a cigánykérdés társadalmunkban nagyon is jelenlevő problémáit akár csak vázoljuk is ezzel. Mert minden dráma sztorija, bármennyire is egyedi, akarva-akaratlanul az általános síkjára emelkedik, és a képlet sokkal inkább fordítva igaz. A változás akkor tapasztalható — mondta Lakatos Menyhért az egyik interjújában —, amikor a közösség szigorú belső (évszázados hagyományokra épülő) törvényei helyébe a munka lép, amikor a cigányok nyomorúságos életét a munka tölti meg tartalommal. Kétségtelenül, monumentális drámai freskó megalkotásához kínálkozó változási folyamat, hogy a közösségen belül miként válik természetes igénnyé a munka, hogyan faragják le a hagyományokból a negatívumokat. De az Akik élni akarnak című dráma mindezzel adós marad: a cigány közösség életéből semmit sem látunk. Minden figura első szóra, sőt kölcsönös kezdeményezéssel dolgozni akar, de a nem cigányokat megszemélyesítő alakok — akiknek hatalom van a kezükben — nem hagyják. Az egyetlen, aki melléjük áll, az a tanító, de ő is cigány. Tetten érhető az írói szándék kisiklása: a tanító felesége — nem cigány — valami különös sugallatra — bár alig ismeri őket —, letegeződik a cigányokkal, sőt a téglaüzem megnyitásához szükséges pénzt is ő ajánlja fel. De a feleság az első felvonás közepén eltűnik, s többé nem tudunk még a véleményéről sem. A tanácselnök meg jó ideig támogatja a cigányok kezdeményezését, kétmillió forint állami támogatást is sikerült szereznie, de természetesen elvárja a vállalatszerű gazdálkodást, s kéri: ne csak cigányokat alkalmazzanak a téglaüzemben. Az utópista szocialistákra emlékeztető cigány település létrehozásának gondolata (cigány iskola, cigány kultúrház, cigány kocsma — így a darabban) éppen a cigányság teljes elkülönítéséhez vezetne, nem pedig az asszimilálódáshoz. Ezt a tervet tehát nem a tanácselnök, hanem a fejlődés útja ítéli halálra. S micsoda hamis indok kerül a cigány kocsma gondolata mellé: lek gyen egy kocsma, ahonnan sohase dobhatják ki őket — mondja a főhős. Csakhogy a darabbeli cigányokat a kocsma szétveréséért büntették, nem pedig valamiféle apartheid elmélet alapján. Pedig a darab végső kicsengése is ilyesmire utal. A vitatható gondolatok mellé soíc dramaturgiai tisztázatlanság keveredik és mindösz- sze két-három íróilag jól megalkotott figura élteti a darabot. A terjengős, epikus szerkezet az előadás széttördelésé- re kényszerítette a rendezőt, pedig kiválaszthatók volnának olyan drámai csomópontok, amelyek jelentősen csökkenthetnék a több tucat helyszín- változást. Tudatosságot lehet felfedezni abban, hogy a jeli, mezek és a sminkek nem voltak cigányosak, egy asszimilálódó világot igyekeztek mutatni, amely hamisan festett a történetben kiemelt szerepet játszó zárt cigányközösségben Nem volt szerencsés, hogy a színésziek időnként használták a cigány dialektust, aztán elfeledkeztek róla: pontosabban a szitkozódásokban, veszekedésekben cigányost, máskor köznapi kiejtést, hangsúlyt; alkalmaztak. Az előadást Szalai Vilmos rendezte, s a színészek közül a púpos Patkóst alakító Hável Lászlót, Muci szerepében Dombóvári Ferencet és a Durrajt megformáló Koldus Nagy Lászlót lehet dicsérni. Korrekt alakítást nyújtott Kutas József és Zubor Ágnes, bár ők nem tudták maguk mellé állítani • a nézőt, mintha maguk sem hittek volna az ügy igazában. Kriszt György 1 bizonyság rá ez a Fórum-iz- galmú konzultáció —, meg| mozgatta az országot. Egyem érdeklődők, szocialista brigádok ezrei figyelték adásai:, olvastak hozzá a hallottakhoz, s vállalkoztak még arra is, hogy újonnan szerzett ismereteikről az Élet- és Tudomány Tudáspróba elnevezésű tesztsorozatának megfejtőiként számot adjanak. Mit mondjunk? A magyar tv történetében még aligha volt példa arra, hogy egy tudományos műsor ekkora visszhangot keltsen; hogy ilyen terebélyes mozgalmat alkossanak azok, akik immár nemcsak érdeklődnek afelől, hogy mi is az az ősrobbanás, meg, hogy miképpen is vándorolnak a kontinensek, de tudják is e természeti folyamatok lényegét. Azt, hogy a Szabadegyetem ügyes szerkesztők kezében van, igen jól bizonyította dr. Horváth Ferenc geofizikus rögtönzött előadása a múlt heti romániai földrengésről. Soha közelibb — és, sajnos, tragikusabb — példát! Dr. Horváth Ferenc ismertetése olyan alapos, olyan közérthető és olyan teljes volt, hogy igen hasznos lenne azt egy többek által figyelt időpontban megismételtetni. Fáradt olaj. Aligha akadna olyan autós, aki nemmel válaszolna, ha megkérdeznék: öntött-e már fáradt olajat árokba, álló- vagy folyóvízbe, csatornába. Sajnos, odaöntöt- tük, és még ma is odaöntjük a motorok elpiszkolódott kenőanyagát. Hiába a kérő, a tiltó szó, hiába a bírság — tovább szennyezi környezetünket a fáradt olaj. Pedig nem kellene ennek így lenni! Még a múlt év januárjában láthattuk a Hétnek azt az adását, amelyben a Volán egyik vezetője felajánlotta, hogy össze is szedi, újra használhatóvá is teszi a sokmilliónyi tonna fáradt olajat a közlekedési vállalat. Gondolta a néző: minden érdekelt kapva kap az ajánlaton. Most, a vasárnap esti Hétből megtudhattuk: az egész országból mindössze egyetlenegy megye — Fejér — jelentkezett. A többi tizennyolcban — így Pest megyében is — változatlanul szétöntözik, újrahasznosítás nélkül eldug- dossák a fölöslegessé vált kenőanyagot. Dicséretére a Volánnak, ismét felajánlott« szolgálatait. Akácz László
