Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-13 / 37. szám

Félmillión!, négy Dr. Romany Pál és Cservenka Ferencné is részt vett a dunavarsányi Petőfi Tsz zárszámadó közgyűlésén _ Szombaton tartotta zárszámadó-tervtárgyaló közgyű­lését Pest megye egyik legeredményesebben gazdálkodó termelőszövetkezete, a dunavarsányi Petőfi Tsz. Még alig szürkült, amikor a különbuszok elindultak Dunaha- rasztiból, Délegyházáról, Lajosházáról és Taksonyból az esztendőzáró számvetés színhelye, a Csepel Autógyár szi­gethalmi művelődési háza felé. És délelőtt fél 10-ig még sok fordulót tettek, hiszen ezernél több tsz-tag vett részt az ünnepi eseményen. Az első csoportok még meg sem érkeztek a közgyűlés színhelyére, amikor a termelőszö­vetkezet központjában dr. Tresser Pál tsz-elnök a ven­dégeket köszöntötte: dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, Cservenka Ferencnét, a Pest megyei pártbizottság első titkárát, az MSZMP Központi Bizottsága tagjait, dr. Biró Ferencet, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettesét és Lakatos Tibort, a megyei tanács elnökhelyettesét A vendégek kívánsága az volt, hogy mielőtt a termelőszövetkezeti fórumon találkozná­nak a tagsággal, megtekintsék a mezőgazdasági alkotó­munka egy, s más műhelyét. Körséta a gazdaság nehéziparában Minek köszönheti a négy falni határában. gazdálkodó termelőszövetkezet országos hírnevét? Egyebek között s főkónit a mezőgazdaság nehéz­iparában, a szarvasmarha­tenyésztésben fölmutatott ki­magasló eredményeinek. Ért­hető tehát, hogy a házigazdák — köztük Jónás Zoltán, a rác­kevei pártbizottság első titká­ra és Raffay Béla, a járási hi­vatal elnöke — elsőül a mo­dem szakosított szarvasmar­hatelepen kalauzolták körbe a vendégeket. A telepen alig-elig emlékez­tet valami a hagyományos ál­lat enyésztés re. A kákzománcú vasitraverzek tartotta, hófehér istállóépületek között beton­járdák szaladnak, túlnian a té­len is zöld füvű legelők nyúl­nak a szemhatárig, szélről da­rabka fenyőerdő. Az előző napi fejési átlag már a bejáratnál elhelyezett zöld tábláról leolvasható, a fölirat szerint a 462 fejőste­hén tegnap összesen 8450 liter tejet adott, jószágonként több mint 18 litert. Az istállók föl­szereléséről, a tartásmódról zömök, barna fiatalember, Al- pár Balázs telepvezető rögtö­nöz ismertető előadást. Az Amerikából érkezett Holstein- Fii'z fajtájú fekete-tarka tehe­neket kötetlenül tartják itt. A közbülső út vaskorlátja mögött szabadon kószálnak, maguk mennek a fejőházba — némi ösztökélésre persze — s né­hány órát télien is a legelőn töltenek. Öröm látni, milyen bolondul futkároznak a hóban. Megkockáztatható a kijelentés: tejgyár ez a javából, motori­zált takarmányozással, tragya- kihordással, a tejet három perc alatt egy fokra hűtő ap­parátussal. A fekete-tarka Holstein-Frlz a termelőszövetkezet emblé­májában is helyt kapott, ami­re alaposan rászolgál. Az állo­mány termelési átlaga már az első esztendőben — azaz ta­valy — meghaladta állaton­ként az évi 5200 litert. Gyönge földekkel az élvonalban Erről már a közgyűlésen számolt be dr. Tresser Pál, az eredményeket felvázolva-érté­kel ve. A közgyűlésien, amelynek kezdetére zsúfolásig megtelt a szigethalmi kultúrterem, s jó néhányon kiszorultak az elő­csarnokba, ahová is hangszóró közvetítette a vezetőség beszá­molóját, a hozzászólásokat. Tagok és alkalmazotti állomá­nyú dolgozók, több mint há­romezer ember, esztendei munkáját tükrözik a számok. Hatvanöt mérnök, illetve egyéb felsőbb képzettségű szakember tudását, másfélszáz technikus irányítókészségét, állatgondozók, gépkezelők, szerelők és gyalogmunkások szakértelmét, igyekezetét tes­tesíti meg a dunavarsányi sta­tisztika. A 3800 nektáron — gyönge hamokföldeken — gaz­dálkodó termelőszövetkezet dolgozói tavaly 518 millió 845 ezer forint értéket termeltek meg, 198 millió 746 ezer forint jövedelmet könyvelhetnek el s csaknem 88 millió forint nye­reséggel zárták az esztendőt. — Megbecsülés illeti azokat az embereket, akik hosszú évek óta szolgálják népgazda­sagunk és szövetkezetünk ér­dekelt, akiknek munkája alap­ján a Petőfi Tsz háromszor érdemelte ki a Kiváló ter­melőszövetkezet címet s akik személyes boldogulásukat mindig a szövetkezeti gazda­ság fejlődésében, erősödésé­ben látták megvalósulni — mondta beszámolójában dr. Tresser Pál. Imponáló számadatok érzé­keltetik a fejlődést. Csak né­hányat példaképpen: a legdi­namikusabban fejlődő ágazat az állattenyésztés, termelési értéke 150 százalékkal, nyere­sége 210 százalékkal volt ma­gasabb a tervezettnél. A nö­vénytermesztési ágazat vala­melyest elmaradt, 92,7 száza­lékra teljesítette tervét. Mind­ezért a kedvezőtlen időjárás, a hideg tavasz és a nyári aszály kárhoztatható, hiszen a gazda­ságbeliek megtették, ami tőlük tellett. — Köszönet azoknak, akik ha műhelyben, irodában dol­goznak is, tanult szakmájukat félretéve, a mezei munkások segítségére siettek, csak így működhettek éjjel-nappal az öntözőberendezések — mondta az elnök. Az aszály ötven napján ezer hektárnál na­gyobb területre másfélmillió köbméter mesterséges csapa­dék jutott. Jóllehet a közgyűlésen több szó esett a tavaly történtek­ről, mint az idei tervekről, azonban elhamarkodott dolog lenne ezt felróni a dunavar­sányiaknak. A tennivalókról ugyanis valamennyi termelő­szövetkezeti dolgozó jó előre tájékozódhatott, most az 1977. évi témajavaslatot írásban kapta kézhez. Huszonkét olda­las sokszorosított tájékoztató összegezi, mit kell tenniük, hogy a fejlődés mértéke ne maradjon el a korábbitól. Sőt! A népgazdasági terv 7—8 szá­zalékos termelésnövekedést irányzott elő mezőgazdasá­gunkban, a Petőfi Tsz gazdái 13 százalékos fejlődést tervez­nek. Az idén 850 tehéntől 43 ezer hektoliter tejet fejnek. Ez a mennyiség 54 százalékkal haladja meg az igen jó tava lyi eredményt. A távolabbi tervek közt szerepel szarvasmarha-állomány gya­rapítása, ezért 1977-ben 300, s jövőre ismét csak 300 tehén számára építenek istállót. (Közbevetve jegyezzük meg, hogy a gazdaságban kétszáz magyar-tarka tehenet is tar­tanak, ezek a kettős — tej és hús — hasznosítású állatok ugyan rontják a dunavarsá nyi tejátlagot, de csupán 3,5 ezer literes teljesítményük magasan meghaladja az orszá­gos szintet.) Mint arról a közgyűlésen hallottunk, a Petőfi Tsz gaz dái most az állattenyésztés egy újabb műfajával készül' nek hírnevet szerezni. A reg­geli látogatás során a vendé­gek megtekinthették az épü­lő húsnyúltenyésztö és Mz- laló telepet, melynek első­ként elkészült összkomfor­tos, légkondicionált épületé­be egy hete költöztették be az emeletes ketrecsorok fekete fülű, fehér bundás lakóit. Az 575 tenyésznyúl első szapo­rulatát — 5000 szépen kihíz- lalt tapsifülest — júniusban viszi el az olasz kereskedő. A sertés- és marhahús mellett évente 850 tonna nyúlhúsjut a szövetkezetből a hazai és a külhoni fogyasztóknak. Ké­sőbb a háztáji portákról is 850—1000 tonna nyúlhúst vá­sárolnak fel, s értékesítenek majd. Részt vállal a gazdaság a főváros lakosságának zöld­ség-. gyümölcs- és burgonya­ellátásából is, több mint 7000 tonna árut szállítanak a ke­reskedelemnek. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A szocialista brigádok nevében Természetesen a helyi ellá­tás is a termelőszövetkezet dolga-gondja. Mint az egyik hozzászóló, dr. Kovács Ist­vánná délegyházi tanácselnök hozzászólásából kitűnt, a tsz dicséretes színvonalon oldja meg ez utóbbi feladatát. S nemcsak arról igyekeznek gondoskodni, ami az asztalra kerül — habár itt említve kü­lönösen hangzik —, a szelle­mi táplálék előteremtését is szorgalmazzák: a nyereség­ből például 2 millió 700 ezer forintot fordítanak kulturá­lis célokra, a művelődési ott­honok, könyvtárak fenntar­tására. A ráckevei művelődési közoont felépítéséhez négy­millió forinttal járulnak hoz­zá. A termelőszövetkezet 68 szocialista brigádja azontúl, hogy példát mutat munka­kedvből, törekvésből, szakér­telemből, 38 ezer óra társa­dalmi munkára vállalt köte­lezettséget, egymillió forint értékű támogatást nyújtott közművelődési intézmények­nek. A szocialista brigádok — mint erről Balogh János la­katos, Kronome Jakabné fe­jőnő, Száger Ferencné ser­téstenyésztő, Fábián István kertésztechnikus és Szabó Sándor lakatos-brigádvezető is említést tett hozzászólásá­ban — igyekeznek a feszes idei terveket is túlteljesíteni. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére tett vállalásaikkal csatlakoztak a hartai Erdei Ferenc Tsz ál­tal meghirdetett versenymoz­galomhoz. E versengéshez kí­vánt sok sikert a termelőszö­vetkezet tagságának dr. Ro­mány Pál. — Jó hírű és gazdag ter­melőszövetkezet a dunavarsá­nyi Petőfi Tsz. Hatalmas mun­ka eredménye az a félmilliár­dos vagyon, amit birtokolnak, ám a legfőbb érték, mégis­csak a földművelő, gazdál­kodó ember teremtő akarata, ami ezt a gazdaságot hírnév­re emelte, s gyarapítja ez­után is — mondotta a minisz­ter. A. Z. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 37. SZÄM Ára 1 forint 1977. FEBRUAR 13., VASÄRNAP Közzétették a Statisztikai Hivatal jelentését a tavalyi terv teljesítéséről, a népgazdaság fejlődéséről (A részletes jelentést a 3. oldalon közöljük) A Nagy Október tiszteletére Verseny 1980-ig — tervteljesítés: határidő előtt Újabb Pest megyei ipari és mezőgazdasági üzemek csatlakoztak a csepeli felhíváshoz A Krasznaja Zvezda, a szovjet hadsereg lapja szom­bati számában közli Horváth Józsefnek, a Csepel Vas- és Fémművek lakatos-szerelő brigádvezetőjónek cikkét. Mint ismeretes, a csepeli gyár Horváth József vezette brigádja nagyszabású, azóta számos szocialista ország­ban követésre talált kezdeményezést tett a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tisztele­tére. Budapest felszabadulásának 32. évfordulója alkal­mából írt cikkében Horváth József méltatta a szovjet és a magyar nép közötti barátságot, egyebek között azt a tényt, hogy a Vörös Csepel kezdeményezését a gyár dolgozóinak küldött levelében melég szavakkal üdvözöl­te Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkárai. Pest megye ipari és mező- gazdasági űzőméiből is rendre mint beszámoltunk róla — érkeznek a versenycsatlakozás hírei. A megye ipari üzemei közül most a BVM szentend­rei gyámból, az Egyesült Izzó váci gyárából, valamint a Lenfonó és Szövőipari Válla­lattól kaptunk hírt. A szentendrei szocialista közösségeik a vezérigazgatósá­gon megtartott tanácskozáson elhangzott munkaverseny-fel- híváshoz csatlakoztak. A fel­ajánlások elsősorban a gyár éves tervének határidő előtti teljesítését, a hatékonyság nö­velését, a minőség javítását, az anyag- és energiatakaré­kosság fokozását tűzik célul. A brigádok mindezt a saját munkaterületükre, s szinte személyekre lebontják, hogy a feladatok minél konkrétabbak legyenek. Az Egyesült Izzó dolgozói az idén, a tőkés ipacokom kere­sett termékekből a tervezett­nél jóval többet gyártanak. Húszmillióval több fényfor­rást és 7 millióval több félve­zetőt állítanak elő, mint ami az eredeti tervdokumentáció­ban szerepel. A többlet nagy részét a nyugati országokba exportálják. E felajánlásuk teljesítésével egyben a ter­mékösszetételt is korszerű­sítik: a félvezetőik aránya a vállalat teljes termelésében az év végére meghaladja a 42 százalékot. Nagy feladat hárul a váci gyárra is, ment ott ké­szítik a fénycsövek és alkatré­szek nagy részét. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat dolgozói arra tettek felajánlást, hogy az alap­anyagköltségeket mintegy 7,5, az egyéb költségeket csaknem 5 millió forinttal csökkentik. Készáru-értékesítésüket 1,1, tőkés exportjukat 4,6 száza­lékkal növelik, s az éves tervhez viszonyítva 1 száza­lékkal több első osztályú szö­vetet készítenek. Az eredeti felhívás szerint az év végéig tart a jubileumi munkaver­seny, a vállalat dolgozói azon­ban elhatározták, hogy meg­hosszabbítják 1980-ig, s hama­rabb teljesítik ötéves tervüket. A töiki Egyetértés Tsz szo­cialista brigádvezetői most ér­tékelték tavalyi munkájuk eredményét, s elhatározták, hogy a hartai Erdei Ferenc Tsz felhívása alapján csatla­koznak a csepeli kezdeménye­zéshez. A brigádok felajánlá­saiban első helyen szerepel az anyag- és energiatakarékos­ság. A tsz 13 brigádjának 163 tagja vesz részt a szakmai to­vábbképzésben. A nagykovácsi Rozmaring Kertészeti Tsz szocialista bri­gádjai az elmúlt napokbai tartottak tanácskozásokat, t ezeken úgy határoztak, hogy a közös gazdaság csatlakozik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított munka­versenyhez. A teljesség igénye nélkül a vállalásokból: tíz százalékkal növelik mezőgaz­dasági tevékenységük terme­lési értékét, huszonöttel a vá­gósertését. Fejlesztik a háztá­ji és kisegítő gazdaságokat, s e2ek támogatására növény­védőszer- és vetőmagboltot nyitnak. A tavalyihoz viszo­nyítva öt százalékkal csök­kentik az energiafelhaszná­lást, a termelés miniden terü­letén fokozzák a termelé­kenységet és a hatékonyságot, s erősítik az eszmei-politikai nevelőmunkát. Púja Frigyes Lengyelországba utazik Púja Frigyes külügyminisz­ter Emil Wojtaszeknek, a Len­gyel Népköztársaság külügy­miniszterének meghívására február 14-én hivatalos baráti látogatásra a Lengyel Népköz- társaságba utazik. Gáspár Sándor látogatása Somogy megyében Bordás bükié Harminc asz- szony dolgozik a Cegléd és Környé­ke Háziipari Szö­vetkezet cegléd berceli részlegé­ben. A szocialista országokban külö­nösen kedvelt és szívesen látott ceglédberceli áru­cikk a csavart ró­zsahímzésű, illetve kézihorgolású, szí­nes, bordás bükié pulóver. Nagy Iván felvétele Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára kétnapos lá­togatást tett Somogybán. A vendéget pénteken Kaposvá­rott Tanai Imre és Klenovics Imre, a megyei pártbizottság titkárai és Böhm József, a me­gyei tanács elnöke fogadta. A SZOT titkára Somogy fejlődé­sével, társadalmi, politikai és gazdasági helyzetével ismer­kedett. Találkozott a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa és a szakmai megyebizottsá­gok vezetőivel. Gáspár Sándor Nagyatádra is ellátogatott, ahol ismerkedett a fiatal vá­ros fejlődésével, életével, ter­veivel és gondjaival. A somo­gyi látogatás első napja a Da- nuvia Gyár nagyatádi telepé­nek megtekintésével zárult Tegnap Varga Péternek, a megyei pártbizottság első tit­kárának és Bőhm Józsefnek, a megyei tanács elnökének társaságában a lábodi Zöld Mező T ermelőszövetkezetet kereste fel, ahol részt vett és felszólalt a közös gazdaság zárszámadó és tervismertető közgyűlésén. KÖZÉLET Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra — aki Moszkvában a két ország közötti együttműködés továbbfejlesztésének kérdései­ről, a nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseiről, vala­mint a nemzetközi élet né­hány kölcsönös érdeklődésre számottartó aktuális problé­májáról tanácskozott — tegnap hazaérkezett a magyar fővá­rosba. Dr. Trautmann Rezső, a 1 Népköztársaság Elnöki Taná­csának helyettes elnöke, dr. Szekér Gyula, a Miniszterta­nács helyettes elnöke és Ga- rai Róbert külügyminászter- helyettes tegnap részvétláto­gatást tett az Indiai Köztársa­ság budapesti nagykövetségén, Fakhruddin Ali Ahmednek, az Indiai Köztársaság elnökének elhunyta alkalmából. Pozsgay Imre kulturális mi­niszter, aki a magyar kultúra napjai alkalmából tartózko­dott Kubában, tegnap hazaér­kezett Budapestre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom