Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-02 / 27. szám

/ engedmény 9f JANUÁR 31 -toljll ujá február 12 - iq MM ÉS VÁCI RUHÁZATI SZAKÜZLFTEIBEN Százhetvenöt esztendő Jubileumi rendezvények Évkönyvet adnak ki A Siketek Országos Tanin­tézetének 175. esztendeje Vá­cott‘egybeesik a magyar siket- oktatás jubileumával. A na­pokban városunkban járt Hor­váth Katalin, az Oktatásügyi Minisztérium főelőadója, hogy tájékozódjék a jubileumi prog­ramról és a főtéri épület álla­potáról. Födémcsere szükséges A Március 15. tér 6-os szá­mú épülete műemlék, a város /’ma ismert legrégibb háza. Az 1731-es tűzvész után, Althann M. Frigyes püspök építtette új­já. Később a Nemes Ifjak Kol­légiuma lett, 1783-tól katonai épület, s 1802 óta a Siketek Országos Tanintézete. Egy közelmúltban Végzett statikai vizsgálat során a fő­téri termeket életveszélyes­nek nyilvánítottá^ Átmeneti megoldásként, aládúcolták az első emeleti irodarészt, a fo­lyosókat, az óvoda termeit. A második emeleten húzódik a nyolc méter széles, 30 méter hosszú hálóterem. Ott is vas­kos gerendák tartják a meny- nyezetet. A bizottság kimondta a dön­tést, födémcsere szükséges, mely négyéves bontást, építést jelent, s a költsége 25—28 millió forint. Előreláthatólag a munkát még az idén elkez­dik, s az V. ötéves terv végére fejezik be. A költségekre a pénzt a Pest megyei Tanács adja. Augusztusban: központi ünnepség Az életveszély elhárítása után, 72 nevelő, pedagógus 262 gyermeket oktat á nagymúltú intézetben. Elkészült a jubi­leumi év munkaprogramja is, melytől GeA; Géza igazgatótól kaptunk tájékoztatást. Áprilisban Vácott rendezik meg a siketnémák nemzetiközi sakk- és asztalitenisz-bajnok­ságát, hazai és baráti orszá­gokból érkező résztvevőkkel. A tanév Vége felé látványos tornabemutatóra kerül sor. Június 4-én és 5-én a sike­tek általános iskolás kultúr- csoportjai — nyolc rokon inté­zet bevonásával — Vácott tartják meg a bemutatót, szín­játszók, bábosok, táncosok közreműködésével. Augusztus 12-én lesz a köz­ponti ünnepség, melyen dr. Hanga Mária oktatásügyi mi­niszterhelyettes beszél. A szakmai tanácskozás témakö­re: 175 év — a magyar hal­lássérültekért. Egyidejűleg ké­zimunka-, rajz- és helytörté­neti kiállítás helye lesz az in­tézet. Szeptember végén, az utolsó jubileumi rendezvényként, ta­nulók vetélkednek, olvasásból, szövegértelmezésből és honis­meretből. Az oktatásügy kiváló dcigozója A rendezvények színhelye: a kert végében levő, 1902-ben felavatott épület, színpados nagyteremmel, kiállításra al­kalmas folyosókkal. Ha a ven­dégek elhelyezése gondot je­lentene, a Komócsin Zoltán Kollégium segítségét kérik. A tanári testület kollektívá­jának közreműködésével, más­fél száz oldalas jubileumi év­könyv készül, amely az iskola történetén kívül, részletesen ismerteti, hogy a felszabadu­lás óta eltelt három évtized­ben milyen segítséget kapott a gyógypedagógia legrégebbi, hazai intézete. A napi munka és az ünnepi előkészületek közepette, a mi­nap kedves ünnepségre került sor az öreg falak között: kö­szöntötték a nyugdíjba vonuló Hochstrasser József né gyógy­pedagógiai tanárt, aki 30 évet töltött a gyógypedagógiai ok­tatás szolgálatában. A tantes­tület nevében Bíró Géza mon­dott beszédet, majd Gere Géza — lelkiismeretes munkássága jutalmául — átnyújtotta Hochstrasser Józsefnénak Az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést. Papp Rezső Ingyenes jogi tanácsadás Vácott a szakmaközi bizott­ság szervezésében, február 3- án, holnap, délután 5 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz a párt- és tömegszervezsti székház (Benin út 45.) első emeletén! a Váci Járási Ügy­védi Munkaközösség ügyeletes tagja fogadja a tanácsot k^rő- i két.. ‘A1 Énekesek és zenészek Aranyeső az úttörők seregszemléjén FOLYTATÁS: FOTON A járás általános iskoláiban hetek óta nagy az izgalom. Az osztályok, őrsök, rajok ké­szültek a nagy eseményre:az iskolai, körzeti, s végül a já­rási seregszemlére, melyen megmutathatták, tisztán csen­gő hangon énekelnek, ritmu- sosan táncolnak, hogyan mondanak verset, prózát, mi­ként szólal meg kezük alatt egy-egy hangszer? Az úttörők kulturális se­regszemléjének idei verse­nyein sok nagyon tehetséges kisdobos és úttörő lépett szín­padra a hat körzeti vetélke­dőn, Püspökhatvanban, Ke­mencén, Nagymaroson, Sződ- ligeten, Dunakeszin és Foton. A" legjobbak közül leg­utóbb az énekesek és zené­szek mutatkoztak be Vácott, a Madách Imre Munkás és If­júsági Művelődési Központ­ban, míg többi kategóriá­ban (vers- és prózamondás, báb-, gyermekjáték és nép­tánc) legsikeresebben szere­pelt gyerekek február 27-én. Foton, a művelődési háziban versengenek a továbbjutásért. A legutóbbi találkozón a megye neves szakemberei — Kovács Lajos, a KOTA me­gyei szervezetének képviselő­je, Szenthelyi Mariann es Varsányi Lászlóné vezető szakfelügyelők, Gáspár Judit. a járási hivatal tanulmányi felügyelője, valamint Kovács Attila, a szobi állami zene­iskola igazgatója — kiemel­kedően színvonalas produk­ciókat bírálhattak el. Az Éneklő Ifjúság kórusve­télkedőbe például öt együttes nevezeti be, s közülük hár­mat, küldenek a megyei ver­senyre, melynek zsűrijében a Magyar Rádió szakemberei is részt vesznek,, hogy eldönt­sék, kik vehetnek részt Zán- kán, e kórusok országos talál­kozóján? Hasonlóan nagy sikert ho­zott az éneklő rajok fellépé­se ás. Ezekben a rajokban egy- egy osztály közösségének „leg­alább háromnegyed része rendszeresen énekel. A kisdo­bosok és úttörők egy-egy éneklő rajt küldhették volna a megyei versenyre, ám a zsű­ri, ■— igényes műsoruk alap­ján — három ^yüttest tün­tetett ki a megyei felléhés-sel: a dunakeszi 3. számú iskola 4. és 6. osztályának, illetve a fóti 1. számú általános iskola 7. osztályának kis énekeseit. A szemle végén a bíráló bi­zottság tizennyolc együttest ar-ny, egyet-egyet ezüst és hetet bronz oklevéllel tünte­tett ki. Az egyéni versenyzők közül tizen-tizen arany-, illetve ezüst-, heten pedig bronzjel­vényt tűzhettek ki a ruhájuk­ra. (—sz —0 Elismerés Nyugdíjba vonult dr. Tóth Andor, a Dunamenti Regioná­lis Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat jogtanácsosa. Búcsúz­tatásakor Márkus István igaz­gató méltatta több éves, ered­ményes tevékenységét, majd átnyújtotta A Vízgazdálkodás kiváló dolgozója kitüntetést* s a vele járó pénzjutalmat dr. Tóth Andornak, aki a megér­demelt pihenés éveiben is meg! marad a Váci Vízmű Sport­egyesület elnökének. XXI. ÉVFOLYAM 27. SZÁM 1977. FEBRUÁR 2., SZERDA Ülésezett a városi tanács Elfogadták 1c idei költségvetéséi és fejlesztési tervét Óvoda a Hársfa utcában, iskola a gombási Iqkótelepen Idei első ülését tegnap, ked­den délután tartotta meg Vác Város Tanácsa. A testület előtt Tari Kálmán tanácselnök-helyettes számolt be a tanács lejárt határidejű határozatainak végrehajtásá- ról, valamint a legutóbbi ülés óta történt fontosabb esemé­nyekről. A végrehajtó bizottság ja­vaslatára, a tanács meghall­gatta az elnök jelentését a végrehajtó bizottság tavalyi munkájáról, majd elfogadta az idei költségvetést és a város­fejlesztési alap tervét. Honti János, a műszaki osz­Falusi fiatalok hete Forró hangulatú záróest Nagy börzsönyi népi táncosok Együtt énekpiték a Venceremost E héten, Szabón tartották meg a Falusi fiatalok hetének járási záróünnepségét. A ren­dezők — a letkési és a szobi KISZ-bizottság —, a községek­ben működő amatőr művésze­ti csoportokat kérték fel, hogy mutassák be tudásukat, ismer­kedjenek meg egymás szabad időben végzett tevékenységével is. A járás minden részéből ér­kező KISZ-eseket a folyosókon fafaragások, szobrok, képek fogadták, s igen nagy tetszést aratott a háromért» műsor. Egymást követték a népi tán­cosok, pol-beat együttesek, színjátszó csoportok. A legna­gyobb sikere mégis a nagybör­zsönyi együttesnek és Árpádi László énekesnek volt, ífiszen néhány taktus, után, már vele fújta a dalt mindenki. A műsor végén közösen éne­kelték el, Luis Corvalán kisza­badulásának alkalmából, a Venceremost. Irta és fényképezte: Grósz Sándor tály vezetője és Vogel Gyula, a városfejlesztési bizottság el­nöke, a város köztisztaságá­nak helyzetéről és továbbfej­lesztéséről szóló jelentési ter­jesztett a tanácstagok elé. Je­nes József, a járási-városi népi ellenőrzési bizottság elnöke, e testület tevékenységéről adott táj ékoztatást. Vác idei gazdálkodását, költségvetését és a városfej­lesztési tervét az ésszerű, de szigorú takarékosság jellemzi. Mint Tari Kálmán tanácsel­nök-helyettes elmondta, a ta­nács egész évi gazdálkodását, gazdasági szakembereinek munkáját a hatékonyságra tö­rekvés vezérli, annál is inkább mert az idei terv teljesítésének meghatározó a szerepe a város ötödik ötéves tervé­nek megvalósításában. A bevételi források alapos és átgondolt számbavételével sze­retnék a tervezett kiadások fedezetét biztosítaná. Ezt a célt szolgálta az is, hogy a terv el­készítésébe bevonták a tanács szakigazgatási szerveinek és intézményeinek vezetőit, és sok segítséget adtak a Pest megyei Tanács szakemberei. ■ Ebben az esztendőben kö­rülbelül 300 millió forinttal gazdálkodik a városi tanács. Mintegy másfél millió forint­tal több bevételre számítanak a tavalyinál, viszont a tanács kiadásai is megnőttek. A be­vételek között szerepelnek a térítési díjak, a lakossági adók, a vállalatok illetmény- adói. eszközlekötési járulékai, város, és . községfejlesztési hozzájárulásai és a szövetke­zetek különböző célú befizeté­sei. Jelentősen nőtt az állami hozzájárulás összege is. Sok feladatot meg kell olda­nia idén a városi tanácsnak. Az utak és hidak felújítására, karbantartási!kra Déidául több mint félmillió forinttal többet fordíthatnak. A hat és fél mil­lió forintból hárommilliót költenek, a teryefc szerint, a Köztársaság út felújítására, félmilliót a Dózsa György út befejezésére, 800 ezerből a Fürst Sándor utcát, 120 ezer­ből a Rákóczi teret látják el uj burkolattal. Aszfalt kerül a Foktövi .utcába is. Hatszáz­ezer forintból vásárolnak anyagot a Botond utca, Alsó utca és Bottyán utca lakosai­nak. akik vállalták, hogy tár­sadalmi munkában építenek utakat. Másfél millió forintot költenek a gombás! lakó­telep közművesítésére, há­rommilliót a Hársfa utca kiépítésére és csatornázá­sára. A Dunakanyar Intéző Bizott­ság félmillió forintos támoga­tásából, tovább folytatják a Duna-part rendezését és az if­júsági park építését. Augusz­tus közepére ígérik a Hársfa utcai óvoda építkezésének be­fejezését. A Nógrád megyei ÁÍlami Építőipari Vállalat eb­ben az esztendőben elkezdi és 1978 szeptemberére ígéri a gombási lakótelepi 12 tanter­mes általános iskola felépí­tését. A városi tanács idei költ­ségvetését 178 millió 715 ezer forintban, fejlesztési alapter­vét 125 millió 310 ezer forint-, ban állapította meg. (bányász) Vetítés a várószobában Deákvárott egy épületben van az orvosi rendelő és a gyógyszertár. Svirbéli Géza főgyógyszerész, a VII. orvosi körzet Vöröstyerestet-szerveze­tének titkára, a városi veze­tőség tagja, kihasználva az adottságot, a négy orvos ren­delésére egybegyűlt betegek­nek rendszeresen ismeretter­jesztő filmeket vetít, megrö­vidítve a várakozás idejét. A JOBB HELYEZÉSÉRT Készülnek a PENOMÄH-öregfiük Tizenegyedik alkalommal vesz részt a Budapesti Labda­rúgó Szövetség öregfiúk baj­nokságán a PENOMAH csapa­ta, mely m£r háromszor baj­nokságot ^»yert, igaz, változó gárdával. Az alapítótagok kö­zül jelenleg csak Goda, Neugan II. és Czuczor rúgja a labdát. Az öregfiúk már lelkesen ké­szülnek a tavaszi fordulóra. Szeretnének az őszi eredmé­nyeken javítani, -hiszen csak hetedikek lettek: 12 mérkőzés­ből, 11 pontot szereztek. APE- NOMAH-ba új játékosok is ke­rültek: a Híradásból Kriska, valamint a Honvéd és a Szál­lítók egykori játékosa, Sima Ferenc. A csapat minden héten, pén­teken tart edzést, a Dunakeszi VSE tornacsarnokában, de márciustól már a szabad le­vegőn, remélve, hogy tavasszal eredményesen szerepel a baj­nokságban. Nyitrai József A hét kulturális programjából A Madách 'Imre Művelődési Központban február 3-án, hol­nap, este 7 órákor az Illés együttes ad koncertet. Másnap, ugyanabban az idő­pontban, Machiavelli Mand­ragora című drámáját viszi színre a kecskeméti Katona Jó­zsef Színház. Az előadásra a Kassai bérlet érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom