Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-09 / 33. szám
%täian 1977. FEBRUAR 9. SZERDA Szobrok, képek - munkás- és diákközönség Ligeti Erika szobrai, érmei — Bodnár Endre festményei Dunaharasztin a Baktay Ervin Gimnáziumban •— mint már hírül adtuk — február végéig látható Ligeti Erika Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása. Bodnár Ede festményeit a Csepel Autógyár művelődési házában szintén ebben a hónapban tekinthetik meg az érdeklődők. Dunaharaszti gimnázium Terjed Pest megyében az iskolák és a képzőművészeik találkozása, elsősorban kiállítások formájában. Ennek az erősödő folyamatnak egyik új állomása Ligeti Erilca Szentendrén élő Munkácsy-díjas szobrászművész dunaharaszti tárlata. Ez több szempontból örvendetes jelenség. örvendetes azért, mert egy újabb középiskola veszi komolyan az esztétikai nevelés fontosságát, ment növekszik a képzőművészeti kultúra ismerete a megyében — s tanúi lehetünk Ligeti Erika fejlődésének. Évtizede már annak, hogy a három szentendrei kisplasz- tikus, Asszonyi Tamás, Csík- szentmihályi Róbert és Ligeti Erika külön versenyt vív tárlatainkon. Mindhármain együttes befutók. Ligeti Erika egyénisége: a tökéletes szakmai tudás, az ötletek pazar előadása. Egyedi formákat talál a kifejezésre. Buborékból pattant Bodnár Ede: Zebegényi táj üregekkel értelmezi Bartók zenéjét, a vízben Úszók feje gömb a ritmikus hullámokon. Szobrai köziül most is megragad az Önarckép ironikus méltósága, az Anyaság többrétű megközelítése. Találékonysága, elmélyülése formát talál az Artistának is, aki erős akarattal túlszárnyalja a test lehetőségeit. Ligeti Erika természetéből fakad az ironizálás embersége. Ahogy székre telepít macskát, ahogy auró fintort társít jelenlevő komolyságához, mely Bartl József portréját építi, fiú- és lány aktjainak szép szemérmét, abban eredeti és természetes az árnyalatokban választékos művészete. A formák egymáshoz csatolásának meghitt érettsége, csöndje, intimitása, ízessége, szimmetriára törekvő lendülete az, mely Ligeti Erika szobrász: erényeit megnevezi és holnapjának törekvéseit meghatározza. Csepel Autógyár Cúl József kezdeményezésére vetették meg szombaton a Baktay Galéria alapjait azzal, hogy Pánti Imre és Bodnár Ede képeket adományozott az intézetnek. Bodnár Ede kiállítása máskülönben éppen most nyílt meg a Csepel Autógyár Művelődési Házában nagy számú közönség előtt, és egész hónapban látható. A művéstz áradó lelkesedése újabb szolgálatot vállal és teljesít. Életvitelében fáradhatatlan. Fizikai munkás és festő. — két műszakban dolgozik és alkot. Fest és képeiért — melyet a ráckevei, dabasi, dunaharaszti gimnáziumoknak és a Csepel H Autógyár szocialista brigádjának adományozott — nem kér. nem vár ellenszolgáltatást. Ez a dolog egyik, nem is lényegte- j len része: ritka I Felsőbb osztályba léphet! Új irodalmi vizsgavetclkedő a rádióban Felsőbb osztályba léphet! — címmel országos egyéni vizsgavetélkedőt hirdet meg a Magyar Rádió ifjúsági főosztálya, és a budapesti Vendel utcai dolgozók gimnáziuma — jelentette be Petur István főosztályvezető-helyettes azon a sajtó- tájékoztatón, amelyet tegnap tartottak a rádióban. A műsor célja, hogy a lakosság középiskolai bizonyítvánnyal nem rendelkező részének lehetővé tegyék: nyilvános rádiósvizsgán magyar nyelv és irodalomból, a középiskola bármely osztályának anyagából hivatalos végzettséget szerezzen. A rádiósműsorra jelentkezők iránti követelmények megegyeznek a dolgozók gimnáziuma tantervi előírásaival. A nyilvános rádióvizsgát megelőzően a jelöltek írásbeli feladatot oldanak meg, és tájékozódó jellegű előzetes beszélgetésen vesznek részt. A vizsgavetélkedő részvevői a Magyar Rádiótól postafordultával megkapják a felkészüléshez szükséges, a dolgozók gimnáziumában használatos tankönyveket, egy- egy témakörhöz tanulásvezérlő lapot, és azt az útmutatót, amely tartalmazza az elolvasandó művek címét, az ajánlott olvasmányok jegyzékét, és a tankönyv alapján pontosan megjelöli a vizsgaanyagot. A vizsgázók egy vagy több év anyagából számolhatnak be és optimális esetben teljes középiskolai végzettséget szerezhetnek. Az új vetélkedő, bázisiskolája a Vendel utcai dolgozók gimnáziuma. A felsőbb osztályba léphet! a tervek szerint első ízben május 21. és június 18. között jelentkezik nyolc alkalommal, heti 60 percben. Második alkalommal az őszi vizsgaperiódusban sugározzák a műsort. A vizsgavetélkedőre olyan 16 éven felettiek jelentkezhetnek, akiknek legalább az általános iskolai nyolc osztály elvégzéséről van érvényes bizonyítványuk. Az első vizsgaidő- szakra a jelentkezés határideje: 1977. március 6. Cím: Magyar Rádió ifjúsági főosztály, 1800., Budapest, Bródy Sándor utca 5—7. A borítékra vagy a levelezőlapra kérik ráírni: Felsőbb osztályba léphet! A további jelentkezés folyamatos. Tudományos diáknapok ' Ráckevén A ráckevei Ady Endre gimnáziumban évtizedes hagyo- tnány már, hogy a tavasz közeledtével tudományos diáknapokat rendeznek. Ennek során intézetek, tudományos műhelyek előadói, de gyakran maguk a diákok tartanak értékes előadásokat, melyek szemléletüket, tudatukat formálják. Az idei nyitóelőadást Jónás Zoltán, az MSZMP Ráckevei Járási Bizottságának első titkára tartotta; A fejlett szocialista társadalom építésének néhány kérdése címmel. Ezt követően válaszolt a tanulók kérdéseire, akik az előadáson hallottakat, a következő hetekben, a Kilián-körökben vitadélutánokon dolgozzák fel. Az első diáknapra meghívták a járás középfokú tanintézeteinek igazgatóit, pártösszekötő tanárait és KlSZ-titkárait is. Április végéig a terv szerint több mezőgazdasági, ipari, biológiai, matematikai és képző- művészeti témájú konzultációt tartanak, tudományos kutatók részvételével, a TIT járási szervezetének tevékeny közreműködésével. Ligeti Erika: Leányakt közösségi magatartása. A másik merőben művészi jellegű Bodnár Ede évek óta figyeli, festi a zsámbéki nagy romot, . a zebe- gényi házakat, a soroksári arcokat, Ráckevét. Olthatatlan melegséggel, bensőséggél. Pik- túrájábam otthon az egész világ. A zsámbéki monumentális gótika is kedves emberi hajlék, a ráckevei ívek már méretüknél fogva is eleve intimek. A téli Zsámibék Bodnár Ede közvetítésével olyan, mint egy ittfelejtett hatalmas tárgy, sérült ékszer, mely éppen sérülésében érte el gyógyulását. Palettájával Bodnár Ede most Öcsára kopogtat, hogy felderítse a román-gótikus stílusú erődtemplom századunknak címzett üzenetét, és összegyűjtse a régi jobbágyfalu szerkezetének roggyatnt tetőzetekben ma még fellelhető nyomait — hiszen a látvány utolsó pillanatához érkezett. Szetoercékkel érkeznek az ácsok, hogy bontsák a régit, építsék az újat. Losonci Miklós Amíg összeszoknak Váci vendégszereplés előtt a szolnoki színház NAGY FIGYELMET követelnek maguknak a szolnoki Szigligeti Színház produkciói. Hogy csak ennek az évadnak a sikereit említsük: Bemarda Álba Háza, Athéni Timon, Veronai fiúk, Varázskeringő. És a szolnoki színházat bátran nevezhetjük utazó társulatnak is, hiszen tavaly többek között Cegléden, Salgótarjánban, aztán az idén Budapesten, az Operettszínházban, s még ebben a hónapban Vácott — a most bemutatott darabbal —, majd márciusban ismét Budapesten, a Vígszínházban vendégszerepeinek. Üj bémutatójukr Tennessee Williams, Amíg összeszoknak című drámája. A történet felszínén két, már-már zátonyra futott házasság rendeződését látjuk, de a cselekményben nagyon is benne él a közelmúlt történelme és napjaink gyakran szorongató közérzete. Magasan áll a házunk, de a hegy belsejében barlangok, üregek vannak. És ettől állandóan süllyedünk, nem sokat, csak évente egy-két centit. A falak megrepednek, az összeomlás elkerülhetetlen — mondja Ralph Bates, az Amíg összeszoknak című darab főalakja. Ralph a házáról beszél, de ez a gondolat átfogja az egész drámát. S az összeroppanó ház szimbóluma Ibsennel, Csehowal rokonítja Tennessee Willlamset. Csakhogy az ő alakjai ellenkező előjelűek, mint Nóra, vagy Ványa bácsi. Tennessee Williams figurái kifele igyekeznek a társadalomból, de* valamennyien tudják: nem élhetnek elszigetelten. Tele vannak nosztalgiával egy tisztább, teljesebb sors iránt. S a visszatérés erőtlen próbálkozásai csalódásokba fulladnak. Tennessee Williams mégsem pesszimista, számára Sziklákon, kövek között „Sikerült néki naggyá tüntetni föl azt a világot, amin mi oly gondtalanul taposunk !...” A festőművész, Bemáth Aurél tisztelte meg elismerésével a terméezetláttatót, aki napsütötte sziklák. tövében, hegyek oldalában, sebes patakok visszhangos völgyében immár évtizedek óta honos. Vajda Ernő fényképezőmasi- nával felszerelt búvár, a természet virtuóz színhangjainak művészi toimácsolója. Szikláikon, kövek között címmel ^közreadott fotóalbumában arra vállalkozik, hogy megkedveltesse velünk a magasföldek flóráját, amely mellett — a nagy hegyek árnyékában és igézetében — esetleg észrevétlenül elmegyünk. Vajda Ernő (polgári foglalkozása jogász) azonban nemcsak fotós. Szenvedélyes érdeklődése és fegyelmezettsége révén (megtalálni a helyet és kivárni a pillanatot, míg a virágok teljes pompájukkal és jellegzetességükkel bemutatják önmagukat), egy emberöltő tapasztalatával felvértezve szánta el magát arra, hogy a színes film formát és harmóniát együttesen sugárzó varázsával tárja azok elé a Magas-Tátra, a Dolomitok növényvilágát, akik a hegyek szépségeit mindenütt keresik. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatánál most megjelent kötet lapjain nem a botanikus kertek, a nemzeti parkok virágai sorjáznak; a természetkedvelő vándor mint egy túravezető lopja be ismereteink közé a törpe habszegfű északi fekvésű sziklafalakon megkapaszkodó lilás fürtjét, az örökzöld kiőtörőfű természetalakító sárgás-zöldes bokrait, hogy megcsodáljuk a csőrös kakastaréjt és havasi réteken a sárga szellőrózsát. A kötet a közép-európai sziklavegetációt mutatja be. Mégsem csak füvészkönyv, a növény- és virágfényképezés olyan művészi tökélyre fejlesztett módját produkálja amely az egyszieri nézőben és a fotóamatőrben is felébreszti a „no, én is megpróbálom” elszántságát. Nem csoda, hiszen — ahogy Vajda Ernő írja —: az erdők, rétek, patakpartok, állóvizek, lápok, homokos és szikes puszták, sziklák kis növénycsoportjai különböző, önmagukban lezárt, kis világnak, mikrokozmosznak tűnnek, amelyek közül még a legigénytelenebbek is csodálatos formaharmóniát sugároznak. Korok, emlékek, emberek Könyvkiadásunk nagy gondot fordít a régi magyar irodalom közreadására. Jelen esetben nemcsak nyelvemlékeink közkinccsé tételéről van szó, hanem olyan históriai művek megjelentetéséről is, amelyek, bár alapvetően nem meghatározói irodalmunk fejlődésének, mégis becses darabjai a kortörténetnek. Remekmű a 17. századból Ilyen értékes kortörténeti mű Wathay Ferenc énekeskönyve, amelyet konstantinápolyi rabsága alatt 1605-ben írt 28 fejezetben saját életének alakulásáról az egykori székesfehérvári vicekapitány. Az énekeskönyv eredetijét a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában őrzik. Ennek hasonmás kiadását jelentette meg a Magyar Helikon. Wathay könyvének sorsáról a kísérő kötetben olvashatunk Hagy Lajos tanulmányában (a szöveget Belia György gondozta. A mű feldolgozására ezúttal került első ízben sor, annak a következetes munkának az eredményeként, amellyel a Helikon vállalja a régi magyar és egyben a nagyközönség érdeklődésére számottartó könyvek megjelentetését. A kötet lapjain egy végvári vitéz tárja elibénk gondolkodását, mentalitását versekbe faragva és tollrajzofckal díszítve. A hasonmás kiadás könyvészeti remeklés. Nemcsak a szép és igényes kiállítású könyvek gyűjtőinek nyújt élvezetet színes nyomataival, hanem azoknak is, akik a török hódoltság és az oszmán birodalom életével, berendezkedésével foglalkoznak. Forrás- értékű a nyelvészek számára is, hiszen Wathay szó- és mondatfűzései, valamint nyelvhelyességi ismeretéi alapján a nyelvjárások atlaszába is bepillantást nyerhetünk. Millenniumi délibábok A múlt fennmaradt emlékeivel való sáfárkodás jó példája Wathay Ferenc énekeskönyve, akár a Magyar Helikon egyéb kiadványai. Ezek között tarthatjuk számon Tarr László izgalmas „nyomozati anyagát”, A délibábok országa címet viselő, igen szerteágazó és az érdekességeken túl összefüggéseket láttató kötetet, amely történelmünk két nevezetes dátuma közötti (1867 és 1897: a kiegyezés és a millennium) időszakot barangol végig a topográfus tényfeltáró szemével. Tarr László könyvének tárgya a hétköznapok történelme. Mint írja, csak azt szeretné érzékeltetni és szemléletessé tenni, hogy hogyan élt, mit látott ennek a huszonkilenc évnek a magyarja. Hogyan vélekedett az ország dolgairól, miért lelkesedett, min búsult. Mivel töltötte napjait, miben lelte örömét, mivel szórakozott, hogyan öltözködött. Hogyan látta a napi eseményeket, a művészetei, az irodalmat, a színházat. A délibábok országa egy letűnt korszak kalendáriuma. Az akkori politikai élet csatározásaitól a gazdasági helyzetig, a társas élet illemszabályaitól a szórakozások és kedvtelésekig minden helyet kapott ebben a gazdagon illusztrált kötetben. Olyan kép- és szöveggyűjtemény, amely a kor sajátos ellentmondásaival együtt — az akkor élők szemével és észjárásával — rajzol hű képet a századelő alakuló magyar társadalmáról, szakítja fel azt a déli bábos látványt. amelynek árnyékában milliónyi tragédia rejtőzött. Művelődéstörténeti freskó Alig hatvan esztendeje jelent meg Hollandiában Jóban Huizinga hatalmas művelődéstörténeti freskója: A középkor alkonya. Az élet, a gondolkodás és a művészet formáiról szóló elmélkedés (a XIV és XV. századi Franciaországban és Németalföldön), azóta nélkülözhetetlen alapmű a kul- túrtörténészek számára. A mostanit megelőző magyar kiadást Szerb Antal fordította 1938-ban. Mi váltotta ki a hatalmas érdeklődést a könyv Iránt? Mindenekelőtt a vállalkozás feladata, amelynői Huizinga így írt 1924-ben: „Az olvasó kezében levő könyv a XIV. és XV. század történelmét tárgyalja, s lezáró korszaknak, a középkor végének tekinti e századokat. E felfogás akkor alakult ki a szerzőben, amikor megkísérelte mélyebben megérteni a Van Eyck testvéreknek és kortársaiknak a művészetét, vagyis igyekezett a kor életének teljes összefüggésében látni alkotásait, s ily módon kibogozni azok jelentését”. Fejezetcímei (A magasztos élet eszménye és a pesszimizmus, A társadalom hierarchikus felfogása, A lovagi, eszme, A hősiesség és a szerelem álma, Az Idilli életszemlélet. A halál víziója, A gondolkodás formái és a mindennapi élet, Az esztétikai érzés stb.), kiragadva is sokat sejtetően szemléltetik, hogy Huizinga nemcsak az addigi megfigyeléseket használja fel tanulmányában, hanem kitágítja azok körét a kor emberének érzelmi világát tükröző krónikákkal, naplókkal. A mostani kiadás újdonsága az a mintegy száz tábla színes és fekete-fehér nyomat, amely Huizinga nyomán segít bevezetni — Ürbach Zsuzsa válogatásában — a középkor kéoi ábrázolásába. A Hieronymus Bosch. Jan van Eyck, Rogier van der Weyden nevével fémjelzett remekművek mellett kevésbé ismert alkotások is helyet kaptak ebben az ösz- szeállításban — a műtárgyak leíró elemzésével együtt. M. Z. a szépség forrása az ember. De célja_ is csak az ember, a többesszámig már nem jut eL Nem akar hinni a társadalom megváltoztathatóságában, A TÖRTÉNET egyetlen karácsony estén és éjszakán játszódik. A repedezett ház tulajdonosa Ralph, a koreai háború veteránja, érzelmek nélkül elvette egy gazdag ember csúnya lányát. Aztán rájött, hogy az apósa kihasználja, szakít tehát vele. Ezért viszont elhagyja a felesége. De megérkezik pilótabajtársa, George, újdonsült feleségével, Isabeliel. Kiderül, az ő házasságuk sem jobb. Ralph igyekszik megmenteni barátja házasságát: mindkettőjüket azzal biztatja, hogy a nehézségek csak ideiglenesek, addig tartanak, amíg összeszoknak. Közben visszajön Ralph felesége, Dorothea, és most már lsabel próbálja nekik bizonygatni ugyanazt. A RENDEZŐ Horváth Jenő kitűnő, egységes előadást teremtett a drámából, maradéktalanul sikerült megvalósítania az író műfaji meghatározását: komoly komédia. A színpadi mozgások, a világítási effektusok, öncélú magamutogatás nélkül hangsúlyozzák és tartják egyensúlyban a cselekmény építkezését Talán csak az első és a második felvonás középrészén érezhető a tempó lassulása, mintha egy kicsit statikussá válnának a jelenetek. De több kitűnő rendezői megoldás ezért is bőven kárpótolja a nézőt. A ^ Ralphot alakító Piróth Gyula az egész előadás játékmestere, éppen azért, mert nem játssza, hanem éli a szerepét. Nincsenek üres pillanatai a színpadon, az idézőjelbe tett passzív perceiben is együtt lélegzik a történtekkel. Modern színész: ha akarja, mindent elhitet, ha akarja, gondolkodásra készteti a nézőt. Csupán egyetlen apró észrevétel: kár, hogy a záróképben „rájátszik” a dramaturgiailag fontosabb George- és Isábel- jelenetre. Piróth Gyulával egyenrangú teljesítményt nyújt Csomós Mari, Isabel megformálásával. Szépen fejleszti a figurát a tétován, butácskán színpadra lépő lánytól a dönteni képes nőig. A valóságban általa éli át a néző a katarzist. Szinte teljesen hibátlan Lázár Kati alakítása, de a záróképben neki is visszafogottabbnak kellene lennie. Körtvélyessy Zsolt nem tudta igazán jól megoldani George figuráját, néha eltűnik a színpadon, néha pedig harsány. Kellemes epizódkaraktert formált meg Sebestyén Éva, Peczkay Endre, Gáspár Antal és Szen^yai Mária. Kriszt György