Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
Igények és lehetőségek Új óvodák épülnek Tovább tanulnak a képesítés nélküli nevelők Szinte nem múlik el nap, hogy a televízió, rádió, a napilapok ne foglalkoznának oktatásunk helyzetével. A megnövekedett gyermeklétszám, bizony, nem kis gond elé állította oktatásunk vezetőit, munkásait. Az óvoda-, iskolahelyzet, az óvónőellátottság, a pedagógushiány, a képesítés nélküliek magas száma, mind- mind olyan téma, amely szinte valamennyiünket érint. Akit nem a gyermeke, azt az unokája révén. Ezekről a nagyon fontos társadalmi jelentőségű problémákról beszélgettünk Magó- csi Károllyal, a járási hivatal művelődési osztályának vezetőjével, aki a legjobban ismeri járásunk oktatási gondjait, problémáit. — A monori járás Pest megye egyik legnépesebb járása. Lakosainak száma jelenleg eléri a 105 ezret, ami négyzetkilométerenként 380 embert jelent, több mint háromszorosát az országos átlagnak. Mondanom sem kell, hogy oktatási, kulturális ellátottság szempontjából ez megsokszorozott gondokkal jár. A legnagyobb problémánk, és ennek nem mond ellen, hogy a legtöbb eredményünk is, az óvodai ellátásban mutatkozik. Öt éve. 1972-ben 19öl gyermek elhelyezését tudtuk biztosítani, tavaly pedig már 2 ezer 929 óvodás korú gyermekről gondoskodott biztos nevelői felügyelet. A csaknem ezerrel több gyermek elhelyezése örvendetes, mégis szólnunk kell arról a gondról, amely a családvédelmi szociális intézkedések hatásaként, úgy jelentkezik, hogy a nagyarányú fejlesztés ellenére is csökkent az óvodában elhelyezett gyermekek aránya. — A negyedik ötéves terv kezdetekor 3 ezer 600 óvodás korú gyermekkel számoltunk, s az akkori helyzetben 57 százalékos volt óvodai elhelyezésünk. Ma az óvodás korú gyermekek száma meghaladja az 5 ezer 500-at, és egyre növekvő tendencia tapasztalható, 1974-ben például 2 ezer 114 gyermek született, következésképp a nagyarányú erőfeszítés ellenére is, csak 51 százalékos az ellátottság. — Jelenleg, 99 .óvodai csoportunkban, 169 óvónő dolgozik. A csoportonkénti 1,7 (statisztikai) óvónői létszámmal nehezen tudunk megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Sajnos, az utóbbi években egyre magasabb a képesítés nélküliek aránya: 1972-ben 18, 1976-ban 55 volt iskoláinkban a képesítés nélküli. Nagy részük már megkezdte tanulmányait, a többiek a felvételi vizsgára készülnek. — Idei tervünkben szerepel, hogy Vecsésen, Vasadon, Úriban új óvodát építünk és bővítésre kerül sor Monoron, valamint Gyomron, így mintegy 350-nel több óvodai helyünk lesz, tehát csaknem ennyi család válláról vehetjük le JEGYZET Mi a háztartási hulladék? 1Monoron megoldódott az intézményes szemét- szállítás. Nincs panasz a házak előtt napokig ácsorgó, kiürítetlen szemetes edényekre, a legváratlanabb időpontokban érkező hulladékgyűjtő kocsira: ahová pénteken kell, oda pénteken, ahová szerdán, oda szerdán megy. Igaz, a; kocsi lovasfogat, nélkülözi a higiénia legalapvetőbb tartozékait is, de a lényeg — van. Tengelyig ér a sár >z monori utakon, csattog a lovak hátán az ostor. Erőlködnek a szegény párák, miközben a kocsis a hangjával erőlködik, gyarapítva az éppen sétálgató óvodások szókincsét. A szemétszállító ember az egyik ház előtt kicsit pihen, s hogy ne teljen haszontalanul az idő, az utcán álldogáló lakókat ki is oktatja, mi számít háztartási hulladéknak? A ház elptt lévő edényekben ugyanis konzervdobozok, padlóviaszos üvegek is akadnak. amiket a szállítók nem hajlandók elvinni. A konzervdoboz ugyanis, szerintük, nem háztartási szemét, hanem ipari. A kocsin lévő rossz mosógép, tekercsbe csavart kerítésdrót, rozsdás vaslemez, az igen, az háztartási. A vita heves, magasba ^ csapnak a hangok, de végülis a konzervdobozok maradnak. A lakók csendben vagy szitkozódva — kiki vérmérséklet szerint — visszahordják az „ipari szemetet”. (koblencz) A mai és ü holnapi kulturális program MOZIK Ecser: árvácska. Gomba: Halhatatlanok. Gyömrő: Kilenc hónap. Maglód: Éjfélkor indul útjára a gyönyör. H: Lány a szabadcsapatban. Men- de: Vadvízorszáig. H: Éjfélkor indul útjára a gyönyör. Monor: A négy testőr. H: A neretvai csata, I—II. Nyáregyháza: Bi-. zalmi állásban. H: Ne sírj tele szájjal! Pilis: Öz, a csodák csodája. H: De hová tűnt a 7. század? Sülysáp: Gawein és a zöld lovag. Űri, v-h: Egy kis előkelőség. Üllő: De hova tűnt a 7. század? H: Öz, a csodák csodája. Vecsés: Péntek 13. Matiné: János vitéz. H: Kincses sziget. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyömrőn, 17 órától: ifjúsági klubfoglalkozás, 13-tól: élménybeszámoló, Leningrádban jártam címmel, 10-től 18-ig: id. Pál Mihály Munkácsy díjas szobrászművész kiállítása, hétfőn, 16-tól: zenetanfólyam, 18.30-tól: művészettörténeti sorozat, Az európai reneszánsz címmel, előadó Marsovszky Endre. Maglódon, 16-tól: a nyugdíjas klub foglalkozása, 18-tól: a pávakor és az irodalmi színpad próbája. Mendén, 10-től 12-ig: a fotószakkör ösz- szejövetele, 18-tól 21-ig: ifjúsági ' klubfoglalkozás, hétfőn, 18-tól 20-ig: a pávákör próbája. • • Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyömrőn és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Mo- nori-erdőn: központi ügyelet, dr. Burzuk Valéria (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 407.), Maglódon és Ecseren: dr. Holló Mariann. (Ecser), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton : és Vasadon: dr. Honti János I (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysá- j pon, Űriban és Mendén: dr. I Józsa András (Mende), Üllőn: I dir. Leyrer Lóránt, Vecsésen: dr. Németh Gábor tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Czeglédi László, Csévharaszt, állami gazdaság. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reggel 8-tól 16 óráig (13-tól 15-ig ebédszünet) Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. XIX. ÉVFOLYAM, 49. SZÄM 1977. FEBRUÁR 27., VASÁRNAP Termelési tanácskozás Sikeresen Sáíla @1 feladatait a Volán üzemegysége Két brigád az ercnykoszorá várományosa gyermekük elhelyezésének nehéz gondját. — Az óvodák jelenlegi zsúfoltsága arra enged következtetni, hogy rövidesen az iskolákban is hasonló gondokkal kell számolni. Néhány helyen talán már mégis múltidőben beszélhetünk erről. — Valóban. Jelenleg 10 ezer 959 általános iskolai tanulónk van. Az alsótagozatoso'k száma 6 ezer 113, a felsőtagozatosoké 4 ezer 846. A jelenlegi 8. osztályokban 1083 tanuló végez, ugyanakkor 1593 az elsős tanulók száma. Az 1974-es születési statisztikák azt jelzik, hogy 1980-ban mintegy 2 ezer 200 gyermek kezdi meg tanulmányait a járás általános iskoláiban. Ismerjük az V. ötéves terv lehetőségeit, mintegy 40 tanterem építéséhez szükséges anyagi eszközzel rendelkezünk. Jelenleg az üllői 16 tantermes és a vecsési Kun Béla téri 8 tantermes iskola építése a legfontosabb. Hozzá kell tennem, valószínűleg így sem szűnnek meg végleg sem az üllőiek, sem a vecsésiek gondjai. Vecsésen mindenképp tervbe kell venni, hogy az OTP-lakótelep is iskolát kapjon. Nagyon mértéktartó számítások szerint, összesen a meglévő lehetőségek háromszorosára, 120 tanteremre lenne szükség. Ma már sok helyen hetenként kétszer-három- szor is, bizony, három műszakban tanítanak pedagógusaink. Sz. A. KRESZ-tanfoíyam Kismotorvezetői tanfolyam kezdődik március 2-án, szerdán, Üllőn, a művelődési házban. A tanfolyamon részt venni kívánók a művelődési házban jelentkezhetnek. Tv-stáb Maglódon Felvétel a pávakor műsorából Maglódon vendégeskedik március 6-án, vasárnap, a te- levízó egyik stábja, mely felvételt készít a helyi pávakor műsoráról, a művelődési házban. A PENOMAH pilisi hizlaldája jó hírű üzem. Nemcsak nagyságával, hiszen a nagytétényi után, ez a legnagyobb az országban, de eredményeivel, termelési mutatóival is kiérdemelte az elismerést. Pedig az ottaniaknak nincs könnyű dolguk. Az állatartás, jól tudjuk mindannyian, nem egyszerű munka. Különösen nem olyan helyen, ahol 33 ezer sertést kell etetni, gondozni, ápolni. Mert bizony, az ápolásra is szükség van, hiszen az üzem a kistermelőktől felvásárolt süldőket hizlalja, és nem mindig a legjobb fajtájú, legegészségesebb állatok kerülnek hozzájuk. Az elhullás, ennek ellenére, amint Matos László üzemvezetőtől, a fiatal mérnöktől megtudjuk, nem éri el az egy százalékot, ami jó eredménynek számít. Minek köszönheti ezt? A lelkiismeretes, kitűnő munkáskollektívának. Akad még tennivaló — összeforrott, nagyon jó brigádjaink vannak — mondja az üzemvezető. — Az itt dolgozók több mint 50 százaléka türzsgárdatag. Egyike ezeknek a kiváló kollektíváknak a 4. számú sertésetető szocialista brigád. Azt mondják, nemcsak a pilisi hizlaldában, de az egész vállalatnál nem találni párját. Bódi István brigádvezető, a Több mint hat és fél millió kilométert futottak tavaly a Volán 1. számú Vállalat 11-es üzemegysége m-onori főnökségének gépkocsijai. A fuvaroztatók kívánságának megfelelően hozták-vitték az árut, anyagot. Szükség is van munkájukra, hiszen egyre több a közutakra irányított szállítani- való. A napokban termelési tanácskozásra jöttek össze a főnökség dolgozói, megvitatták a tavalyi esztendő eredményeit, az idei feladatokat. Az 1976-ra előkészített intézkedési terv előírta a munkaidő ésszerűbb kihasználását, a takarékosságot és az eszközök állapotának megóvását. A jó fuvarszervezés, valamint a műszaki szolgálat eredményes munkája is hozzásegítette a főnökséget ahhoz, hogy szállítási súlytervét 107, kilométertervét 106 százalékra teljesítette. A főnökség nehéz gépkocsijai több mint 289 ezer tonna árut szállítottak a múlt esztendőben. Kedvezően alakult az árbevétel is, hiszen csaknem 17 millió forintot fizettek a különböző fuvaroztatók. Folyamatosak voltak a megrendelések, sokszor még szombat-vasárnap is gurultak a gépkocsik. A tehertaxikat szintén szinte állandóan használták. A vasúti szállítmányozási tevékenység még mindig nem megfelelő színvonalú, pedig több központi intézkedést tettek megjavítására. Egyebek között munkába állítottak egy Weimar típusú rakodógépet, amely a nehéz fizikai munkát könnyítette meg. Gyakorlat- anság és a műszaki hibák gyakorisága azonban hátráltatta a feladatok teljesítését. A műszaki szakszolgálatnak nagy része van a jó eredmények elérésében. szocialista brigádvezetők legutóbbi tanácskozásán, Monoron, arról beszélt, hogyan tudnának a csepeliek versenyfelhívásához csatlakozni. Mert bár már mindent elértek, amit a szocialista versenymozgalomban elérhettek, a munka színvonalának javítására tovább kell törekedniük. A tartási, takarmányozási és higiéniai követelményeket még lehet szigorítani, és ha teljesítik vállalásukat, az is millió forintokat jelenthet az üzemben. Népszerű a kaláka Persze, a Bódi-brigád — így nevezik őket üzemszerte — eddig is élenjárt a munkában. Háromszoros aranykoszorús, 1975-ben elnyerte A vállalat kiváló brigádja címet és megkapta a kongresszusi oklevelet. Az üzemvezető sorolja a neveket. Miközben a brigád pihenőjében az okleveleket nézegetjük, a brigádtagok éppen etetnek. Blahut Pál, Bout Istvánná, Csetneki István, Farkas Ferenc, Fekete János, Ha- das Sándor, Haluszka Ferenc- né, Krizsán Pál gondoskodik a jószágokról. Képzeljük el, 15 embernek körülbelül hatezer disznót kell naponta ellátnia. Itt nincs vasárnap, nincs ünnepnap, mindig jönni és dolgozni kell. A Bódi brigádban, ezt is az A javításokat, szemléket, az előírt technológiai szabályok szerint hajtották végre. Kevesebb volt az úgynevezett futójavítás. Folyamatosan ellenőrizték a gépkocsik fogyasztását, következésképp minimálisra csökkent a túlfogyasztott járművek száma. Folyamatos volt az alkatrész-ellátás is. Kilencvenen dolgoznak a Volán monori főnökségén. Évközben új gépkocsivezetőket is alkalmaztak. A jó gazdasági eredmények lehetővé tették, hogy a munkások. és adminisztratív dolgozók jelentős mévű béremelésben részesüljenek: a dolgozók jövedelme átlagosan négy százalékkal emelkedett. Évről évre sikeresen dolgoknak a szocialista brigádok. A termelési tanácskozás határozatot hozott, hogy az Apolló műszaki és a Hajrá gépkocsi- vezetői brigádot aranykoszorúra terjeszti fel. Már reggeltől nagy volt a sürgés-forgás a járási szociális otthonban. Csillogó papírláncok, lampionok sokasodtak a hallban és ebédlőben, a székeken és az asztalokon. Dr. Béki Tamásné, az otthon igazgatónője mindent elkövetett az ünnep sikeréért, nem sajnált sem munkát, sem anyagi áldozatot. A nővérkék, akik fiatalok és szépek, mind a tizenketten egyforma, díszes népviseletbe öltözve, piros csizmában fogadták az érkező héttagú művészcsoportot. Fél háromkor kezdődött a műsor. Ének, tánc, zene és különböző szórakoztató számok szerepeltek a programban, köszöntve az idős cinüzemvezetőtől tudom, nem félnek a munkától. Tavaly fásítási akciót szerveztek az üzemben, kell a fa egy ilyen levegőjű helyen, s a Bódi-brigád kétszer annyit ültetett, mint a többiek. A hizlalda szocialista szerződésben áll a pilisi 2. számú iskolával, melyben a brigád tagjai évi 140 —160 óra társadalmi munkát végeznek.. Azt mondják, nem nagy dolog, az ő gyermekeik is odajárnak. A kaláka a brigádban is népszerű. Persze, nem a kitűnő folklóregyüttesről van szó, hanem a közös munkáról. Arról, hogy tavasztól őszig, szinte minden szabadnaojukon egymás házát építik. Emberi dolog, így mondják. S valóban az. A hármas jelszó szerint Bemegyünk az öltözőkbe, fürdőkbe. Gyönyörűen csempé- zett falburkolatú, ragyogóan tiszta a fekete és a fehér öltöző. A fekete öltözőben marad a munkaruha, a fehérben vár az utcai. A ruhát leveszik ugyan a Boci-brigád tagjai, de az üzem gondjait, örömeit magukkal viszik a községbe is. — Ilyc.i emberekre lenne szükség, minél nagyobb számban — mondja Polinger Ferenc,' a - hizlalda vezetője. — A hármas jelszót már régen magukénak vallják. Szalontai Attila Sajnálatos, hogy az újítási mozgalom még nem bontakozott ki eléggé, a jövőben1 feltétlenül fel kell lendíteni. Az üzemi és közúti balesetek száma azonos volt ,a tavalyelőttivel, a társadalmi tulajdon védelmére azonban nagyobb gondot kell fordítani a jövőben. Tavaly 12 fegyelmi ügyben vált szükségessé az in- tézkedés, az ügyek nagy része feketefuvarozásokból adódott. A kisebb szabálysértésekért ötven figyelmeztetést adtak ki. Örvendetes, hogy a főnökség dolgozói közül egyre többen törekednek a magasabb szakmai képzettség megszerzésére. Tavaly három gépkocsivezető szakmásított vizsgát tett, hárman járnak gimnáziumba. Az idén még nagyobb feladatok megoldása vár a dolgozókra. A megnövekedett gazdasági feladatok teljesítésén túl, emelni akaják a szolgáltatás színvonalát, fokozni az eszközök jobb kihasználását G. J. bereket, akik hosszú munkásévek után, most itt, az otthonban pihennek. A vidám délután jó hangulatú vacsorával ért véget. Valamennyien jól szórakoztunk, s ezért az otthon minden lakója nevében köszönetét mondok mindazoknak, akik lehetővé tették a mi farsangi mulatságunk megrendezését. Özv. Eivnyák Kájolync, a járási szociális otthon lakója Pilis, Aranykalász Tsz Kiváló dolgozók A pilisi Aranykalász Tsz tizenhét tagja nyerte el tavaly A termelőszövetkezet kiváló dolgozója kitüntetést, közülük nyolcán a nők soraiból kerültek ki. Hárman A mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést kapták meg, egy tsz-tag pedig miniszteri dicséretben részesült. MA Sportközgyűlés Vecsésen A Vecsési Sportegyesület ma, február 27-én, délelőtt tíz órakor tartja évi rendes közgyűlését, a nagyközségi tanács nagytermében. Hé!főtől Eboltás A járás valamennyi községében minden előkészületet megtettek a szervezett eboltás lebonyolítására. Február 28-án, holnap, Péteriben kezdik meg a házőrzők oltását, a további községekben az alábbi időpontokban: Monor: március 2., 3., 4., 7., 10.; Bénye: március 24.; Ecser; március 5.; Csévharaszt: március 10.; Gomba: március 23.; Gyömrő: március 7., 8., 9., 10.; Káva: március 22.; Maglód: március 1., 3; Mende: március 10.; Monoii-erdő: március 8., 9.; Nyáregyháza: március 9.; Pilis: március 17.; Sülysáp: március 1., 3., 4.; Űri: március 17.; Üllő: március 15., 16.; Vasad: március 11.; Vecsés: március 15., 18. Az eboltás a szokásos helyeken zajlik le. Az ellen aki az oltási kötelezettségnek nem tesz elege' szabálysértési eljárást indítanak. Szaktudás, lelkiismeretesség Fákat ültettek, iskolát patronálnak LEVELESLÁDÁNKBÓL Vidáman telt el a délután