Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-24 / 46. szám

1977. FEBRUAR 24., CSÜTÖRTÖK %Mt1av 5 Tizenöt és fél milliós társadalmi munka A Nagy Október jubileumára idén még többet vállalnak A Pest megyei tanács és a Hazafias Népfront, valamint a Vöröskereszt megyei elnök­sége által hirdetett település- fejlesztést segítő társadalmi verseny szép eredménnyel zá­rult 1976-ban is a nagykátai járásban. A most megejtett értékelés szerint a járás 15 községében összesen 15 millió 594 ezer forint értékű társa­dalmi munkával járult hozzá a lakosság lakóhelyének fej­lesztéséhez. Ez pedig 11,6 szá­zalékkal több az előző évben elvégzett társadalmi munká­nál. Az egy lakosra jutó tár- sadalmimunka-érték 231 forintot tesz ki. A szépítési, és tisztasági mozgalomban járási szinten el­ért 26 pontszám viszont lé­örkény, Táborfalva, Tasnád közös tanácsa február hónap­ban tartott ülésén jóvánagyta az idei fejlesztési alap tervét, ami pontosan 16,8 millió fo­rint, s mintegy 70 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti 10 miliónál. A községfejlesztési elképze­lés azokat a legfontosabb fel­adatokat tartalmazza, amelye­ket a lakosság jogosan igényel, s a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet lehetővé is teszi meg­valósításukat. Változatlanul la­kásépítésre költjük a legtöbb pénzt, 4,4 millió forintot, mely összegből 15 lakás készül nagy­családosok részére. Ezzel a ta­nácsi bérlakások száma 68-ra emelkedik, s ez jelentős segít­séget ad a szociális követelmé­nyeknek meg nem felelő te­lep felszámolásához. Az óvodai helyek számának növelésével kívánjuk a gyer­mekelhelyezés gondját enyhí­teni. Táborfalván egy új 50 gyermeket befogadó óvoda építéséhez fogunk, 1 millió 200 ezer forintos költséggel az Ör­kényi Haladás Tsz támogatásá­val. Még ez év végére teljes egészében átadjuk. Az iskolai oktatás színvonalának emelését szolgálja az idén kezdett 12 tan­termes iskola, melynek befeje­zése a tervidőszak végére vár­ható. Bővítjük a hernádi óvoda konyháját, amit ugyancsak tár­sadalmi összefogással tudunk megoldani. Tovább kívánunk előrelépni a kommunális ellátás korsze­rűsítésében. Az ez évi terv ezer folyóméter villamosításról szól. Az 1976. évi fejlesztési célki- 1 tűzések megvalósítását a lakos­ság 900 ezer forint értékű tár­sadalmi segítséggel támogatta, s terveink szerint az 1977. évi célok megvalósításához 1 mil­nyegesen alacsonyabb az 1975. évinél. Nagykáta, Pánd, Szent- mártonkáta és Újszilvás ugyanis a múlt évben nem ké­szített ilyen felmérést. A járás nagyközségei kö­zül a megyei versenyben 1975- ös teljesítménye alapján ta­valy díjazott Nagykáta érte el a legjobb eredményt. A já­rás községei közül pedig a múlt évben szintén jó helye­zést elért Tóalmás az első. Nagykátán a jó ered­ményhez sokban hozzájárult a két termelőszövetkezet. Gé­peik 60 kilométer földút egyengetését, gyaluzását vé­gezték el társadalmi munká­ban. Több helybeli üzem vett ugyanilyen formában részt a KRESZ-park építésében. lió forint társadalmi munká­val járul hozzá. Terveink reálisak, teljesíthe­tők. A tanács sokoldalú szerve­ző munkával kíván eleget ten­ni a felelősségteljes feladatok­nak. Ugyanakkor kérjük a tár- adalmi összefogást, és azt, hogy közös erővel dolgozzunk éves tervünk sikeréért. Mihalovics Mihály vb-titkár Éppen tíz esztendeje annak, hogy gyapjúszövő üzem léte­sült Tápiószecsőn, amely je­lenleg már százhuszon­nyolc helyi és környékbeli la­kosnak, elsősorban lányok­nak és asszonyoknak nyújt munkaalkalmat, megélhetést. Az üzem ötödik éve az Újpesti Gyapjúszövőgyárhoz tartozik, amelynek több mint negyven vezetője és dolgozója Bosnyák Tamás igazgató vezetésével a közelmúltban a nagyközség vendége volt. Az egész napos program az üzemben kezdő­dött, ahol Kárpáti Gyuláné szakszervezeti titkár kalau­zolta végig az anyagyártól ér­kezett kedves vendégeket, akik sokat tettek azért, hogy ma már valóban kulturált körül­mények között dolgozhassanak a tápiószecsőiek. Még arra is futotta az anyagyár vezetőinek figyelméből, hogy százezer fo­rinttal járuljanak hozzá a köz­ségi óvoda építéséhez, azért, hogy abban helyet kaphassa­nak az üzemben dolgozók gyermekei is. A lakosság egyebek között ki­lenc utcában két kilométer hosszúságban járdát épített. Tóalmás belvízrendezési, valamint vízműépítési tervét dolgozta ki társadalmi mun­kában a MÉLYÉPTERV. A 43. számú Állami Építőipari Vállalat építőanyagok térítés nélküli szállításával járult új­ból hozzá a társadalmi mun­ka értékének növeléséhez. Természetesen a lakosság is sok munkát ajánlott fel és tel­jesített. Az idei községfejlesztési munkák szervezését a Haza­fias Népfront helyi bizottsá­gai és a tanácsok már a já­rás több községében megkezd­ték. A lakosság ezekben a köz­ségekben a Nagy Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére jelentősen fokoz­za múlt évi felajánlásait. Ép­pen ezért biztosra vehető, hogy a járás valamennyi köz­ségében a tavalyinál több társadalmi munkát vál­lalnak, és 1977-ben a községfejleszté­si verseny eredménye járási szinten jobb lesz, mint 1976- ban volt. Az viszont, hogy a megyei versenyben tavalyi teljesítményéért lesz-e a já­rásból díjnyertes község, csak április 4-én derül ki. Sz. E. Az üzemi találkozót tdpió- szecsői séta követte, amelynek keretében nem csupán az egy­re fejlődő községgel isemrked- tek a vendégek, hanem elláto­gattak egyik dolgozójuk, Papp József lakására is, aki házá­nak alagsorában elhelyezett, igen értékes néprajzi gyűjte­ményének bemutatásával lep­te meg a nem várt látogatókat. A sokszínű program a mű­velődési házban folytatódott, ahol először Ofella Sándor igazgató tartott előadást a Td- pió völgye népművészetéről. S hogy teljes legyen a hallottak élménye, Gál Károlynéval, az üzem dolgozójával az élen do­bogóra lépett előbb a híres td- piószecsői menyecskekoszorú, majd pedig a népi együttes, felelevenítve a Tápió mente legszebb dalait, táncait, szoká­sait. Ezek után azon már sen­ki nem lepődött meg, hogy Gdí Károly, az üzem művezetője a hagyományos tápiószecsői ver­ses köszöntővel vezette be az ínycsiklandó illatú vacsorát, amelyet éjfélig tartó tánc és vigadalom követett. Nem vé­letlenül távoztak azzal a ven­dégek, hogy viszontlátásra mi­előbb Újpesten, aztán pedig újra itt, Tápiószecsőn. Egy nagyszerű kezdeménye­zés első állomása volt tehát ez a találkozó, amely jó alapo­kat teremtett a fővárosi gyár és tápiószecsői telephelye dol­gozóinak kapcsolatában. FELVESZÜNK felsőfokú végzettségű fiatal szakembert termelőszövetkezetünk szarvasmarha telepének vezetésére. Jelentkezés levélben vagy személyesen, a tsz elnökénél. ÚJ ÉLET MGTSZ Kőcser, Kossuth Lajos u. 3. Örkény, Hernád és Táborfalva Reális, teljesíthető tervek BIZTATÓ KEZDET * Újpestiek Tápiószecsőn Pályázat úttörőknek Pest megyében is egyedülál­ló és ígéretes kezdeményezés az az úttörőőrsök részére ki­írt pályázat, amelyet a szent­endrei járásban hirdettek meg a munkásőrség megalakulásá­nak 20. évfordulója tiszteleté­re. A munkásőrség városi-já­rási egységének, valamint az úttörőelnökségnek a pályázat­tal az a célja, hogy az úttörőőrsök kutassák, dolgozzák fel a város és a járás munkásőr­ségének történetét, jelentős eseményeit. Gönczi János, járási úttörő­elnök arról tájékoztatott, hogy az őrsöknek a pályázatra má­jus 15-ig kell beküldeniük a felkutatott, feldolgozott anya­got. A pályázat kihirdetése óta nagyon sok őrs látott munká­hoz, megkezdték az anyag- gyűjtést, munlkásőrökat ke­resnek fel, beszélgetnek ve­lük, kutatnak szorgalmasan. A pályázat győztesei érté­kes díjakat kapnak. Az első és második helyezett egyhetes, a harmadik és ne­gyedik díjas őrs háromnapos táborozáson vesz részt a nyár folyamán. Az ötödik és hato­dik díj 1 napos táborozás. Ér­dekességnek számít, hogy munkásőrök is részt vesznek a táborokban. Az együttlét so­rán tehát tovább erősíthetik kapcsolataikat az őrsök, sok kedves találkozásra, élmény- beszámolók meghallgatására nyílik majd alkalom. A munkásőrség és az úttö­rőelnökség közös pályázata jól szolgálja a hazafias neve­lést, színesíti a tartalmi mun­kát, új motívumokkal gazda­gítja annak mozgalmi jellegét. Megágyaznak a zöldségnek Dömsödön a Dunatáj Termelőszövetkezet kertészetében, a tavalyi 30 hektár helyett az idén 68 hektáron termesztenek zöldséget: paprikát és uborkát. Képünkön a melegágy talaját készítik elő. Nagy Iván felvétele Csapagytörés veszélyével... A tél alaposan próbára teszi az utak minőségét. Ezért a rendsze­resen közlekedő ember nem is csodálkozik azon, ha ilyentájt kü­lönböző helyeken repedésekkel találkozik egyes országutakon. De ami a Budapestet Halásztelken és Szigethalmon át a taksonyi hídon keresztül az 51-es főútvonallal ösz- szeköti —- az mostanában rekor­dot javít. Ízelítőül hadd idézzük néhány környékbeli véleményét: „Ezen az úton annyi a liepe, hogy csak minden harmadik mellé fér be egy hupa is.. Vagy egy másik: „Ez az út úgy készült, hogy előbb szétszórtak egy csomó lyukat, s ahol maradt hely, oda utat is csináltak .. Lehetne még folytatni ezt a sort, a baj csak az, hogy a tréfák túl­ságosan is komolyak. Különösen a Lakihegy és a Pestvidéki Gép­gyár közötti szakaszon, elsősorban Halásztelek belterületén. A régi , betonalapig, öt-hat centiméter ' mélységig van feltörve az út. Ha ez egy kis forgalmú szakasz len­ne, akkor talán nem is volna mindez olyan feltűnő. De nem az! A jelentős személygépkocsi-forga­lom és a két nagy gyár, a Pest- : vidéki Gépgyár és a Csepel Autó I teherforgalma mellett a 38-as autó­busz utasai is nyelvharapva, ösz- ! szerázva emlegetik azokat, akik- I nek gondoskodniuk kellene a hely- I reállításról, hiszen már olyan ré- ! szei is vannak, ahol csak az út közepén, egy nyomsávon lehet biztonságosan, csapágytörés veszé­lye nélkül közlekedni. Mindenkép­pen jogos a kérdés: mi történik akkor, ha éjszaka vagy ködös időben ezen az egy sávon szembe is jönnek? Nagyon jó lenne, ha az illetékesek minél előbb gondoskodnának az út rendbehozataláról. Szatmári Jenő István S kizofréniáim, vágyás tudathasadá­som van, főorvos úr! — mondot­ta Pici Péter. — És ezt a diagnózist melyik elme­gyógyintézetben állították fel? — kérdezte gúnyosan a főorvos. — A szerkesztőségiben — válaszolta Pé­ter. — Az más, ott valóban mindent csalhatat­lanul tudnak — vonult vissza a főorvos. — Mégis milyen tünetekről állapították meg? — Viselkedésemről, amely a vigyorgó ön­elégültségtől a dühöngő tettlegességig csa­póiig. — Hmimim. Hmmim. Tudja mit? Beszélje el sorban, mi történt és. hogyan. Mikor kez­dődött, milyen körülmények között a... a sízindiróma, vagyis a tudati zavarok együt­tese? — Ezt pontosan tudom. Leadtam egy gyönyörű riportot, de olyat, hogy benne volt minden meggyőződésem és még sok tény­anyag is. Az alkohol pusztításáról 6zólt, szét­esett emberekről, tragédiáikról, nemzetgazda­sági károkról és arról, hogy ez nem egyez­tethető össze a humánummal. A jól végzett munka tudatában mosolygós voltam, és XVI. századibeli trufákat meséltem a gépírónőnek. — És aztán? — Aztán befogtak MTI-hírek átdiktálásá- ra. Rögtön az első arról szóit, hogy Szolnokon a farsangi vigasságot nagyban növelte a ke­délyes, szívet-lelket gyönyörködtető sörivó- verseny. Elfogyott 26 hordó serital, a győztes egymaga fél hektolitert engedett le a gigá­ján, majd ingyen gyomormosásban részesült. Én a hint munkafegyelmem alapján azon szépségében átdiktáltam, majd üvöltve végig­rohantam a szerkesztőségi folyosón, és min­den ajtóra rávertem háromszor. — De ez csak egy roham volt, ugye? — Igen, ez csak egy roham volt, megitat­tak velem egy pohár konyakot és elmúlt. De alig egy hét múlva újra jelentkeztek a tüne­tek — Részletezze! — Tudja, főorvos úr, nekem nem szakom a külpolitika, ám egy fiatal újságírónak min­denben tájékozottnak kell lennie. Ezért szor­galmasan olvasom saját lapom külpolitikai rovatát, sőt, egyes személyiségekről jegyze­teket is készítek. Már most van a Közel-Ke­leten egy uralkodó, akiről feljegyeztem, hogy az amerikaiak bábja, félfeudális elmaradott rendszerében őmaga és családja dollármil- liárdok ura, míg a nomádok egyre homoko­sabb területen kénytelenek legeltetni sovány nyájaikat, a haladó mozgalmak vezetőit pe­dig karóba húzzák. Egyszer aztán újra fel­ütöm a rovatot, és azt olvasom, hogy az ille­tő uralkodó el van szánva rá, hogy országát a haladás útjára vezeti, mindegyik felesége egy- egy iskolát alapított, így már 365 új iskolá­ban tanítják az elemi ismereteket. Gondol­tam, tévedek, fellapozom a jegyzeteimet, mint egy alvajáró és bekopogtam a külpoliti­kai rovat vezetőjéhez, majd felpofoztam. — Hűha! Kirúgták? — Nem, mert másnap bocsánatot kér­tem. A rovatvezető elmagyarázta, hogy az uralkodó európai körútja során hazánkba is GOMBÓ PÁL: Skizoírénk PICI PÉTER KALANDJAI 0 ellátogat majd, és már jelezte is, hogy ma­gyar fedezőm énekkel kívánja nemesíteni is­tái lóállományát. Beláttam, hogy a rovatve­zető érvelése külkereskedelmi érdekeinkről és a diplomáciai udvariasság követelményei­ről helytálló, sőt, azt is, hogy más dolog a nagy egész és a más dolog az, hogy egy rész­letigazság ennek részlegesen elmondhat. Ma­gam tartottam oda az orcámat visszapofozás- ra. — Egyszóval a skizofréniát ebben az eset­ben az oda-vissza pofozásban véli realizá­lódni? — Nemcsak én, a kollégáim is. Ettől kezd­ve figyeltek. De csaknem egy hónapig ragyogó arccal jártam, sőt, keltem is. Egyenletesen dol­goztam, este korán, feküdtem, reggel tornáz­tam, és barátnőmmel esténként úszni men­tünk. Bár ne változtattam volna ezen. a prog­ramon. — Miért? — Mert elmentem megnézni egy magyar filmet. Erre pedig kedvet az adott, hogy elő­ző nap nagyon érdekes interjút csináltam egyik kiváló esztétánkkal. Közben megemlí­tette: lehetséges, hogy filmjeink nem tűnnek ki cselekményességükkel, az izgalmak mes­terséges fokozásával, de életünk mélyen iz­galmas mélyproblémáit fesztiválról fesztivál­ra nagyobb sikerrel méltányolt esztétikofilo- zófiai képrendszerrel tárják fel. Intelligens embernek például, mondotta, mi sem okozhat nagyobb intellekto-morális izgalmat, mint, ha megnézi a Szürke éjszaka című alkotást. Az interjú ragyogó volt, nívódíjat kaptam érte a szerkesztőmtől, Icát, mikor találkoztunk össze-vissza csókoltam, a film után viszont meg se láttam, hanem merev léptekkel vé­gigmasíroztam a körúton, majd balra fordul­tam és a vecsési rendőrőrsön ébredtem fel egy aggódó mentőorvos kezeiben. — Miről szólt a film? — Nem tudom. Egy fiatal búvár sok szür­keségben meztelen nőket és elhullajtott csa­varokat szed össze, aztán beleugrik a vízbe, de az alighanem csak alom. mert később egy gőzfürdőben felpofoz valakit, majd sok ló vágtat... — Tud rajtam segíteni, főorvos úr? — Nem. — Úristen, menthetetlen vagyok? — Dehogy, nem beteg. A reakciók termé­szetesek. A skizofrénia a dolgokban rejlik. — És a Dolgokon lehet segíteni? — Ez nem rám tartozik. A Dolgoknak nincs elméjük. — Hát akkor kire tartozik? A főorvos nem válaszolt, szó nélkül át­nyújtott Péternek egy receptet és ajtót mu­tatott. A vényre Seduxen volt felírva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom