Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-23 / 45. szám
°sMtan 1977. FEBRUAR 23., SZERDA Ml KISZ, A GÖRÖG Theodorakisz hangversenyezett Budapesten - Szirtaki a színpadon Theodorakisz intésére megpendítitek a gitárok Haimágyi Péter felvétele A függöny lassan gördült fel. Héttagú zenekar ült a színpadon. A közönség — az Erkel Színház zsúfolásig megtöltött nézőtere — tapsolni kezdett: megjelent Mikisz Theodorakisz. Jöttét nem hirdették öles plakátok. A jegyeket napok alatt sizétkapkodták. Szétfutott a hír: a zeneszerző Budapesten koncéi-tezik. , Tüzes muzsika Ahogy komótos léptekkel besétált a színpadra, szemügyre vette a hallgatóságot. Bólintott, a mértéktartó emberek szokása szerint, majd felemete a karját, megszólaltak a gitárok. Mikisz Theodorakisz barátjára emlékezett, orvul meggyilkolt honfitársára. lAimbrakiszra. Mint másutt, a magyar fővárosban is a róla írott szám vezette be a két és fél órás koncertet. Mert Theodorakisz nemcsak zeneszerző, hanem politikus is. 1964-ben megalakítój a és elnöke a Lombra kiszról elnevezett ifjúsági szervezetnek. Az együtt küzdők és szenvedők soha nem felejtik el egymást. Ahogy a börtönöket sem lehet kitörölni az emlékekből. Lerósz szigetét, ahol Yannisz Ritszosz verseit zenésítette meg. Theodorakisz vezényelt. Keze dallamot rajzolt a levegőbe, lába a dobütésekkel együtt mozgott A közönséget is áthatotta a tüzes görög muzsika. Még a szomorú dalokban is felcsillámlott egy percnyi boldogság, mint Zatunában hajnalonként hogy egy nappal megint meghosszabbodott az élet Theodorakisz Zatunában írta a Z, avagy egy politikai gyilkosság című film zenéjét. A mezők virága i Theodorakisz saját zenéjét ‘vezényelte. Dalai egyszerűek, mint a görög drámák szöveg- mondása. De tűz tombol ben- . nük, nemcsak a szerelmet idézőkben, hanem a szomorúsag- , gal töltött balladákban is. A ■ muzsika tapsviharba sodorta a hallgatóságot, Kifáradhatat- < lanság költözött a színpadra és a nézőtérre. Mikisz törté- • nelemórát tartott a lámpák fényében, hazájának utóbbi ' harminc esztendejét mesélte el a muzskia nyelvén. Olvasom a vele készített hétesztendős interjút. Mialatt a börtönkórház udvarán sétáltunk ... hirtelen úgy tűnt nekem, hogy felségemet látom az épület túlsó végében várakozók között __Hozzá léptem, s ekkor az épület előtt álló kocsihoz vezettek... Hárotn- havonként egyszer engedték meg eddig, hogy lássam őt, s most itt ült mellettem az autóban. Rámnézett és kissé felemelte a kezében tartott pipacsot. Csöndes hangon közölte, hogy ennek jelképes értelme van. A pipacs a mezők virága lévén, valóban a szabadság jelképe a mi gondolatunkban.” A zeneszerző virágot hintett a nézőtérre. Mikrofonhoz lépett és társulatának négy énekesével együtt ő is dalolni kezdett. Keze néha úgy siklott a levegőben, mint pisztráng a sebes hegyi patakokban. Százezer voltos energia kerengett ereiben és mintha soha nem akarná befejezni, egyfajta örökmozgóként dal dalt követett Theodorakisz énekelt A közönség nem tudott betelni művészetével. Ügy tűnt, nem fogynak a percek, két és fél órára megáll a világ s ahogy egy szép, mesés, távoli táj egy dalt idéz, úgy nőtt a közönség lelkesedése. Már befejeződött a koncert és a nézők nem távoztak. Negyedórás vaslaps a bezáródott függöny előtt: a publikum a Zorbát követelte. S ez a kemény kőből faragott ember, ez a szabadságot muzsikájával egyedülállóan érzékeltető komponista végül ismét megjelent S ami elkezdődött, azt senki nem felejti el. Megszólalt a szirtaki. Három hazánkban élő görög felpattant a színpadra és méltóságteljesen táncolni kezdett A szél, a csönd hozza feléd / az ősi föld üzenetét — zengték a hangszerek és szaporázták a lábak S mindez csak azért fejeződött be, mert következett a második előadás, .amely hasonló forró hangulatot hozott. Mindenütt ismeri Mikisz Theodorakisz — az ötvenkét éves zeneszerző fél évtizede járja a világot Hétfőn — két fellépésre — Budapestre is eljutott. Szabadságdalai, filmzenéi mindenütt az egész földkerekségen ismertek. Most személyesen őt is megismerhettük. Magas, vállas ember, hatalmas tenyerekkel. Szíve dobbanását zenéje visszhangozza. Molnár Zsolt Több szakközépiskolai osztály lesz Megváltoztak az arányok Pest megyében is Gimnázium vagy szakközép- iskola; melyik a jövő középiskolája? Így feltenni a kérdést nem célszerű, hiszen mindkét iskolatípusnak más és más a rendeltetése, képzési célja. Az viszont igaz, hogy a szakközép- iskolát végzétt tanulónak gyakorlatilag nincsenek elhelyezkedési gondjai, bizonyos szakma van a kezében, s előtte a lehetőség — megfelelő képességek birtokában —, hogy főiskolán, egyetemen továbbtanuljon. A gimnáziumból kikerülő diák, ha nem jut be az egyetemre, a közvélemény szerint és gyakorlatilag is tulajdonképpen félember, kénytelen még egy-két évig szakmát tanulni, illetve erősen behatárolt munkakörökben tud csak elhelyezkedni. Társadalmi igény Bizonyára a társadalmi érvényesülés korlátjai is meghatározói annak a jelenségnek, hogy az utóbbi időben egyre többen a szakközépiskolában szándékoznak továbbtanulni. Ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy a népgazdaságnak elsősorban a szakközépiskola adja a középkáder utánpótlást, a humán műveltségigei rendelkező szakképzett munkaerőt. Az ebből adódó feladat is világos: az iskolatípusok kialakításánál, fejlesztésénél elsősorban a társadalom igénye a döntő. A szakközépiskolák iránti érdeklődés fokozódását jól nyomon követhetjük néhány Pest megyei számadatból. Az 1975/76-os tanévben a gimnáziumba, illetve a szakközépiskolába felvett tanulók aránya 61:39 volt, ez a szám az idei tanévben a szakközépiskolások javára módosult. Száz elsős közül 58 tanul gimnáziumban és 42 szakközépiskolában. A megye iskolahálózatában emelkedett a szakközépiskolás osztályok száma, a képzés sokrétűbb lett, több óvónőt, köz- gazdasági és vízügyi középkádert képeznek. Ugyanakkor az élet diktálta követelmények következtében a gimnáziumokban is szélesedett a gyakorlati foglalkozások során elsajátítható szakmai alapismeretek skálája. A megyében ennek ellenére a területi szórtság, a kislétszámú iskolák és a gimnáziumi osztályok változatlanul magas aránya jellemző. Az újonnan létesült kollégiumok, iskoláit természetijei segítették a képzés ko ícentrálásáí, a nagyobb iskolák számának gyarapodását, de további változásokra is szükség van. Sokoldalúbb képzés Az 1972-es oktatáspolitikai határozat végrehajtását szolgáló megyei pártbizottsági intézkedési terv alapján tovább módosul a hálózat, és a gimnáziumi osztályok helyett a szakközépiskolai osztályok számát növelik. Az idei tanévben Szigetszentmiklóson a 208-as számú Steinmetz Miklós Szakmunkásképző és Szakközépiskolában már van egy elsős autószerelő szakközépiskolai osztály, és a jövő tanévben már két ilyen osztályt szándékoznak beiskolázni. Gyakorlatilag ez hasznos kezdeményezés, hiszen ahol amúgy is szakmunkásképzés folyik, könnyeb és gazdaságosabb megteremteni a szakközépiskolai képzési formát. A dabasi gimnáziumban szeptembertől a két kezdő osztály közül csak az egyik lesz í A Hungaroton Liszt-felvétele — a Krisztus oratórium — nyerte el az El ritmus című tekintélyes spanyol zenei szaklap kritikusainak díját. A felvétel — amelyet a Hungarotontól vásárolt jog alapján a legnevesebb spanyol kiadó, a His.pavox hanglemezcég tavaly jelentetett meg — művészi színvonalának minőségét és népszerűségét tekintve a szakemberek szerint méltán érdegimnáziiumi, a másik postaforgalmi szakközépiskolai képzést nyújt. Pilisvörösváron pedig egy közgazdasági, úgynevezett igazgatási-ügyviteli ágazati osztály lesz. Aszódon, a Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskolában a jelenlegi egy gépészeti osztály mellett újabb szakközépiskolai osztályt szándékoznak nyitni. Nem marad gimnáziumi osztály Abonyban. Kevés a jelentkező, az erősen fejlődő ceglédi és szolnoki iskolahálózat elszívó hatása következtében. A tervek szerint Cegléden három egészségügyi szakiskolai osztályt indítanak, gondolva már a most épülő kistarcsai kórház munkaerő igényeire is. Legalább ugyanennyi Ezek a tervek é5 intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a gimnáziumi és szakközépiskolai osztályok között lévő aránytalanságokat megszüntessék. A közeljövő célja, hogy legalább ugyanannyi szakközépiskolai osztály legyen a megyében, mint amennyi a gimnáziumi osztályok száma. Természetesen a távlatokat, a társadalom, a népgazdaság fokozódó igényeit számításba véve, a most kialakítandó arányokon is bizonyára módosítani kell, néhány év múlva, mégpedig a szakközépiskolák javára. K. Gy. M. melte ki Az év lemeze megtisztelő címet. A kritikusok elismerésével egy időben Spanyolországban egy másik magyar hanglemezsiker is született. A III. valla- dolidi zenei biennálé nagydíját szintén a Hungaroton lemezének ítélték oda: a díjnyertes kétlemezes album — Víg Rudolf gyűjtésében —* magyarországi cigány népdalokat szólaltat meg. Magyar hanglemezsiker A PROMÉTHEU SZ-REJTÉL Y Műfaji fejtegetéssel nem szívesen kezdem, nehogy a lényegről tereljem el a gondolatot, de ezúttal valóban mindjárt az elején szükséges leszögezni: sikeres színpadi alkotás jött létre az elmúlt évek egyik kiemelkedő művéből, Mesterházi Lajos Pramétheusz- rejtélyéből. Ami — műfaji meghatározása ellenére — valójában nem regény a szó megszokott értelmében (esz- széregénynek mondhatnánk inkább), mint ahogyan dramatizált változata sem dráma a szó szoros értelmében. Színpadi játék talán — amint a színlap is jelzi. Nem is fontos időznünk ennél a metamorfózisnál, legfeljebb azért kellett, hogy érzékelhető legyen a vállalkozás nehézsége (amely Kazimir színpadára gyakorta jellemző) és érdekessége, ezenfelül pedig módunk legyen megjegyeznij mindkét alkotásban a szerző mélyhumánumú gondolatvilágának jutott a főszerep — a színpadon talán még pregnánsabban és szuggesztívebben. Érdemes volt hát az írónak átváltoztatnia eredeti művét, még ha jórészt le is kellett mondania az epikába szervesen illeszkedő magyarázatokról, szellemes megjegyzésekről. Természetesen, ezekről sem egészen, mert az író-narrátor alakjában sikerült ezekből Is sóikat átmenteni a színpadra. Miről szó! hát végül is a szerző? Tömör válaszként egy szóval is felelhetnénk: az emberről. Vagy így (nagybetűvel): az Emberről! A háromezer év előttiről és a mairól — egyszerre. A gyarlóról és a nagyszerűről, az intrikákba süllyedőről és az áldozatkészről, a maga kis érdekeit hajszoló és a közösségért, társaiért izzóról. S megintcsak egyszerre, együtt minderről. Vagyis az emberi természetről, amely ha nem is kortalan, időtlen és nem elvonatkoztatható az adott társadalomtól, mégis korokon, évezredeken át is van benne valami közös. Lesújtó és fölemelő. A messze korba nyúl ennek fölmutatásáért az író. Pontosabban 3200 évvel ezelőttre, a trójai háborút megelőző időszakba. Látványos nagy bizonyító apparátussal, roppant történelmi fölkészültséggel, hatalmas ókori társadalomismerettel. Olyan biztonsággal jár- kel a trójai és a mükénéi előkelők. harcosok, istenek és félistenek között, mintha napjainkban járna mondjuk Pesten a Váci utcában, vagy egy fogadáson vagy éppen a ráckeveiek között. Nem véletlen ez a biztonság, amely nem csupán a történelmi stúdiumokra támaszkodik, hanem legalább annyira a ma emberének ismeretére. Ez ível át háromezer esztendőt. Anakronizmusokkal? —húzza ©1 talán kérdően a száját az olvasó. — Vagy kulrsre- gén-i az ógörög korból?... — Sem ez, sem az. Bár egy- ©gv kedves anakronizmust (inkább külsősénekben) megenged magának a szerző, méginkább a rendező a színpadon, de ez nem a lénveset érinti, legfeljebb az előadás frissesedét, bájos humorát szolgálja. Ami pedig a kulcsot illeti — kár lenne a konkrét zárat keresni, amelybe beleillik, mert valóban nem pontoMesterbázi-szín mű a Tháliában san adott helyzetekről, személyekről sízóü a mese. Egybevetések, analógiák viszont bővi- ben találhatók (s lehetnek, akik hamis analógiákra jutnak, ez ellen nehéz védekezni), s mindannyiuk a társadalmat alkotó és formáló ember mélyebb lényéből fakadó következtetések. Kimondatlanok valójában — az író csak vezet, s így magunk jutunk él a fölismeréshez. Még pontosabban : nem is az író, hanem megpróbáljuk Prométheusz szemével nézni a világot. Annak a lénynek a szemével, aki istenként született, de az emberhez húzott (ezért is vitte le neki az Olümposzról a tüzet), bűnhődnie kellett érte, egymillió évig szenvedett sziklához láncolva, miközben Zeusz naponta sassal tépette a máját, de aztán Héraklész kiszabadította, s maga is az emberek közé ment, velük élt, evett, ivott, dolgozott, mígnem maga is emberré — halandóvá vált Az isten, az igazi jó isten, aki az Olümposzról az emberhez igazodott. Vajon mi volt ez inkább: süllyedt vagy emelkedett onnan emberré válásával? A gondolatok súlyosak, elevenünkbe vágók, létkérdéseinket, embervol búnkat érintik e darabban. A keret azonban könnyed, szellemes, sőt játékos. Ilyen a kiindulópont is a maga naiv-tudományos feltételezésével, oknyomozásával, melyre sehol nincs (nem is lehet) történelmi adat: mi történt Prométheusszal, miután Héraklész kiszabadította a szikláról? Hogyan fogadják az emberek, akiknek a legnagyobb jót tette : a tűzzel megteremtette a mesterségek lehetőségét, s vele a megélhetését Hogyan élnek ezzel a tűzzel, mire használják? S csodálkozunk-e megdöbbenésén, amikor egyebek között megtudja, hogy Zeusznak is áldoznak vele, éppen annak a Zeusznak, aki őt oly kegyetlenül büntette, mert ellopta a tüzet az embereknek. Bs sok más furcsasággal is találkozni, mert a mükénéi társadalomban — ahova csöppent — sok mindent tudnak, sokféle mesterséget ismernek, de a politiké techné, vagyis az államvezetés mestersége mintha gyengéjük volna. S együtt csetlünk-bot- lunk Prométheusszal mi, mai nézők, s eltöprengünk: vajon mit is tanultunk meg belőle azóta. Az író sokat segít a töprengésben: játékosan és bölcseiket! őre. Bemutat nekünk hőst — Héraklész személyében —, aki igaz férfi, valóban erős is, bátor is, harcolni is tud, de mégsem szereti a katonáskodást, azokat, akik csak a kaszárnyát ismerik egyetlen életformának. S bemutat mást — Kreónt például —, aki azt hiszi, hogy lehet háborút viselni a háború ellen. S bemutat ravaszkodó politikust — Átreuszt —, aki csak békéről szónokol, s a népérdekékről, de eközben csak a maga egyéni hatalmát egyengeti mindenáron. És bemutat sokakat másoltat is: ókoriakat, akikre mégis a közelmúlt történelméből vagy éppen napjainkból ismerünk rá. És helyenként már-már elkeseredünk: hát csakugyan nem tanult, nem változott évezredek alatt az ember! Ám mi sem áll távolabb Mesterházitól, minthogy valamiféle egzisztencialista kétségbeesésbe taszítsa olva- sóit-nézőit az emberi természet változatlan megátalkodottsága miatt. Éppen az ellenkezőjét mondja: annyi torz vonás, sunyi félelem, gonoszság ellenére is fennmaradt az emberiség, az emberség tiszta és igaz törekvése. Maga Prométheusz, az igaz emberré vált isten (az ember isteni és az isten emberi nagyságát hordozó lény) testesíti ezt meg leginkább, rendkívül rokonszenves vonásokkal. Aző feltételezett utolsó szavai, amelyeket haldokolva mond Athénének, jelentik a dráma csúcspontját és előremutató, fölemelő értelmét: — ... Látom az iszonyú mocskot, a vérengző dühöt, az ádáz hátsógondolatokat az emberekben, látom a hatalomvágyat, a pénzsóvárságot, a bűzhödt testi-lelki prostitúciót, s hogy fortély és félelem igazgat mindeneket. De mondd meg Zeusznak, Athéné: az ember egyszer majd föltalálja a villámhárítót!... És az az ember többé már nem fog félni... Az az ember majd olyan lesz... — Milyen lesz? — ezt kérdezi ekkor Athéné, s kérdezzük vele mi is, de magunkban tudjuk, érezzük, hisszük a darab egész mondanivalója alapján a válasz nélkül, nyitva hagyott kérdés ellenére is a feleletet. Olyasféle lesz, mint Prométheusz, aki létezés, a puszta lét helyett az életet választotta, amely részvét és cselekvés. Az előadásnak alighanem ez a legfőbb tanulsága, mondandója. Kazimir Károly és Kő- váry Katalin rendezése nagy következetességgel, híven szolgálja is ezt. Érdemük, hogy precízen megtalálták a hangvételt az írói elképzeléshez, amely súlyos gondolatokat akart közvetíteni könnyed, szórakoztató formában. Friss, élvezetes, derűs a Thália Színház produkciója, ötletgazdag rendezéssel és színészi munkával. Igen meleg emberiséggel, belülről formálja meg Nagy Attila Prométheusz le- gendából-valóságból szőtt alakját, Bitskey Tibor pedig afféle népmeséi Erős Jánosnak (dicséretére írom) mutatja Hé- raklészt, emberséges hősként. Prózai színpadon talán legki- forrottabb és legemlékezetesebb alakítását ezúttal nyújtja Rátonyi Róbert Átreusz- kénit: ravaszkodó, mégis átlátszó, cinikus zsarnoka sikerrel ölel át évszázadokat. Eredeti színekkel gazdagított, sajátos figurákat teremt Inke László (Priamosz) és Buss Gyula (Eurüsztheusz király). Passzív szereplehetőségével (az író) is jól tudott bánni Kozák András, átgondolt teljesítményt nyújt még Szirtes Adám (a kovács). Végvári Tamás (Kalkhász). Hacser Jó- zsa (Hészioné), Esztergályos Cecília (Athéné), s lényegében az egész együttes. Vargha Balázs a színpadi játék szelleméhez kiválóan illeszkedő, sziporkázó dalszövegeket írt, amelyeket hasonló felkészültséggel zenésí- tett meg és adott elő a Kaláka együttes. A lényegre törő, egyszerűségében kifejező díszlet Makai Péter munkája, Mialkovszky Erzsébet jelmezei korhű-korhűtlenségükben találóak. ★ A kritikához nem közvetlenül tartozik, mégis hadd jegyezze föl e sorok írója a fölötti örömét is. hogy ezt a jelentős munkát — a regényt és a színdarabot — Mesterházi Lajos jórészt a ráckevei Duná-part alkotó csendjében írta. Hadd reméljük, hogy a Dél-Pest megyei ihlető környezet általa még hasonló élményekkel ajándékoz meg bennünket. Lőkös Zoltán