Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-22 / 44. szám
»77. FEBRUAR 22, KEDD A PG cselekvési programja A vezetők és a derékhad felelőssége A Pestvidéki Gépgyár 15 pártalapszervezetét irányító pártbizottság ezekben a napokban fogadta el az 1977. évi gazdasági feladatok végrehajtását segítő politikai cselekvési programját. Okulva a tavalyi tapasztalatokból, a hangsúlyt az idén az intenzív gazdálkodásra, a termelés szervezettségére és egyenletességére, az önköltség kedvező alakulására teszik. Meggyőzés és anyagi ösztönzés Ha a tavalyi évet úgy emlegetik a gyárban, hogy nehéz esztendő volt, az idei sem lesz sokkal könnyebb. Az árbevétel tervezett 8.2 százalékos növelése, az exportfeladatok ütemes teljesítése, a műszaki fejlesztési feladatok végrehajtása, az önköltség — a tavalyihoz képest — 2 százalékos csökkentése, a vállalati árbevétel 0.5 százalékát kitevő anyagtakarékosság, a munkaóra-ráfordítás 10 százalékkal tervezett csökkentése, a vállalat készletgazdálkodásának további javítása — nagy feladatokat ró a gyár dolgozóira, köztük is elsősorban a kommunistákra. 1000 mmx2000 mm méretű melegen és hidegen hengereli lemezek, horganyzott és ónozott lemezek, fekete és horganyzott huzatok, 30x30x1,25 mm-es zárt szerelvény (6 fm-es szálban) KAPHATÓ A 6. SZ. BOLTJÁBAN Budapest IX., Knézich u. 11. A pártbizottság a kitűzött célok elérését a politikai meggyőzés, a gazdaságpolitikai agitáció és az anyagi ösztönzés eszközével kívánja elősegíteni. Épp ezért javasolta, hogy március elsejéig dolgoz- ' zák ki a gazdasági vezetők | anyagi érdekeltségének olyan , rendszerét, amely a cselekvési programban vázolt legfontosabb termelési feladatok teljesítésére ösztönöz. A dolgozók mozgósítását pártnap szervezésével is elősegítik, s ezen részletesen ismertetik az idei év legfontosabb népgazdasági és vállalati feladatait. A gazdaságpolitikai agitáció hatékony módszerét is alkalmazzák a gyárban: a pártszervezetekben folyó tömegpropaganda oktatási anyagába beépítik a cselekvési programban rögzített gazdaságpolitikai tennivalókat; a politikai vitakörök tematikájában állandóan szerepelnek az időszerű gazdaságpolitikai kérdések, s végül e cél szolgálatába állítják a vállalati és üzemi faliújságokat is. Ellenőrzés, beszámoltatás Minden terv annyit ér — amennyit végrehajtanak belőle. A végrehajtást viszont ellenőrizni kell, csakis így derülhet ki, hol van elmaradás, mire kell rákapcsolni. A Pest- vidéki Gépgyár pártbizottsága a negyedévenkénti részletes tájékozódáson kívül fontosnak tartja a gazdasági vezetők I tervszerű beszámoltatását. A [ párt-végrehajtóbizottság első I félévi munkaterve két gyár- 1 egységvezető, s a beruházás * felelősének beszámoltatását írja elő. Ugyanígy az alapszervezeti vezetőségeké, hiszen o középszintű gazdasági vezetőkön olykor legalább annyi 1 múlik, mint a „vezérkar” tagjain. És ki kérhetné jobban számon az üzem, a gyáregység helyzetét, termelési eredményeit, mint az alapszervezetek, illetve a pártvezetősé- | gek, amelyek saját feladatai- ' kát cselekvési programjaikban : rögzítik.? | Néhány éve súlyos problémákkal küszködött a gyár. Az energiaválság partjainkat is ostromló hullámverése következtében értékesítési nehézségek támadtaik az olajégőknél; az ezt követő importanyagok áremelkedése még tovább fokozta a PG gondjait. Ma pedig? Az általános gyáregység termékei — a jórészt szocialista exportra készülő huzalzo- máncozók, kábelipari gépek — iránt úgy megnőtt a kereslet, „hogy csupán ezek árbevételi tervét mintegy 14 százalékkal kell az idén növelni; az olajégők és gázégők termelését pedig 10,2 százalékkal emelni a tavalyihoz képest. Mindezt nagyobb munkaintenzitással, jobb munkafegyelemmel, szervezettebb, ütemesebb munkával, a korábbinál nagyobb termelékenységgel kell elérni. A példamutatást — természetesen — a kommunistáktól várják. Attól a több mint 400 párttagtól, aki a tag- könyvcserét megelőző párbeszédben ismét hitet tett politikánk mellett, vállalva a munka nehezét. Nyíri Éva EDDIG ELTÜZELTÉK AZ ALAPANYAGOKAT Épül a bútorlapgyártó üzem A budakalászi központú Lenfonó- és Szövőipari Vállalat komáromi lenárugyárában megkezdték a bútorlapüzem építését. Meglevő épületek átalakításával, illetve új építésével teremtik meg a feltételeket évi 17 500 köbméter bútorlap gyártásához. A len- rostfeldolgozó üzemekben a kóró 60 százalékából hulladék- pozdorja keletkezik. Ezt a mellékterméket eddig olcsó áron eladták, vagy eltüzelték. A jövő évtől az új komáromi gyár valamennyi hazai len- rostgyár hulladék pozdoriáját feldolgozza majd. A külföldi tapasztalatok szerint az ebből készülő bútorlap jobb minőségű, mint a kenderből gyártott és könnyebb is annál. Az új gyárhoz Franciaországból vásárolják a gépsort, és a deviza törlesztésére öt éven át o termelés egy jelentős részét tőkés piacon értékesítik. Az új termék várhatóan A PEST MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT FELVESZ 8. osztályt végzett fiúkat szakmunkástanulónak: villanyszerelő, vas- és fémszerkezeti lakatos, ács-állványozó, központifűtés-szerelő, kőműves, épületasztalos üvegező, vasbetonkészitő. tetőfedő-szigetelő műkőkészitő, bádogos, építőgépszerelő, szobafestő-mázoló (tapétázó), viz- és gázvezetékszerelő szakmákra. Szállásról, illetve kollégiumi elhelyezésről szükség esetén gondoskodunk. Jelentkezés: személyesen vagy írásban, a vállalat központjában. Cím: 1751 Budapest XXI., Kiss János altb. u. 19—21. (Megközelithető a Boráros tértől gyorsvasúttal, a 2. megálló. nagyon kifizetődő lesz. Az előzetes számítások alapján az 56 millió forintos beruházás a nyereségből három év alatt megtérül. A gépek szerelését a harmadik negyedévben befejezik és utána megkezdik a próbaüzemet. A dolgozókat a gyári munkaerő átcsoportosításával teremtik elő. Kiképzésükhöz segítséget nyújt a szlovákiai gladkovicsovói pozdorjabútorlap-gyár. A szakmunkások, illetve a műszaki szakemberek egy jelentős csoportját vendégül látja majd, hogy az alapismereteket átadja. Az új gyárnak egyébként mindössze 50 dolgozója lesz. 18 év szolgálatban Közbiztonságért ** Vannak emberek, akik szabad idejüket feláldozva, azon fáradoznak, hogy községükben, közvetlen környezetükben nyugalom legyen. Az önkéntes rendőrök nem sajnálnak se nappalt, se éjszakát, a nyolc órai munka után, társadalmi munkában segítik a közbiztonság szilárdításáért munkálkodókat. Ilyen ember Simon István is. Erdőbe menekült a betörő — Egy este a pátyi vendéglő zsindelyén férfi mászott — meséli. — A tetőn keresztül akart betörni. Hazafelé mentem a munkából. Leállítottam a motorkerékpáromat, hogy meggyőződjem: bűncselekmény készul-e? Gyanúm alapos volt: később, társammal együtt, elfogtuk a hírhedt bűnözőt. — Mondhatok egy másik esetet is. Pátyon ismertünk egy embert, akiről tudtuk, hogy a zavarosban halászik. Csupán a bizonyíték hiányzott.' Egyszer, Telkiben, a hétvégi házakat ellenőriztük. A férfi éppen az egyik nyaralót dézsmálta. Felkészültünk, hogy ártalmatlanná tegyük, de a bűnöző túljárt az eszünkön és a közeli erdőbe menekült. Személyleírásunk alapján néhány nappal később, Bicskén, őrizetbe vették a pátyi betörőt. Számtalan ügyről tudna még beszámolni Simon István. Hiszen 18 esztendő alatt sok tapasztalatot gyűjtött. — Édesapám a felszabadulás után. hivatásos állományban szolgált. Négy testvéremmel együtt szinte a vérünkbe ivódott e hivatás szeretete és tisztelete. Az egyik testvérem, Simon József főhadnagy, a budai járási rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője. A tsz, mint patronáló — Civilben a Zsámbéki Medence Termelőszövetkezet pátyi vízvezetékszerelő részlegének csoportvezetője vagyok. A szakmám és a szenvedélyem nagyon jól megfér egymással. Termelőszövetkezeti munkánkban négy község tartozik hozzánk. Ismerem a helységeket, tudom, kikre kell kérdő szemmel nézni. Egyébként a pátyi 17 tagú önkéntes rendőri csoport többsége kollégám, de járási úttörővezető, közlekedési szakember, pedagógus is képviselteti magát kis csapatunkban. — Milyen a közbiztonság Pátyon? — Panaszra nincs okunk. A községben nyugalom van, régi helybeliek laknak itt. Ha mégis előfordul rendbontó, az önkéntes rendőrök figyelmeztetését megszívlelik a lármá- zók. Egyetlen olyan esetre emlékszem csak, amikor egy itA biztosítás olyan biztosíték, amely megóvja Önt attól, hogy egy pillanat alatt tönkremenjen. a lakás- biztosítás biztosíték tas járművezetőt állítottam meg. Két másik társával rámtámadtak, végül a lakosság segítségével megfékeztük a garázdákat. — Említette az önkéntes rendőri csoport és a termelő- szövetkezet kapcsolatát... — A szövetkezet patronál bennünket. Évente kétszer társasutazást szerveznek, amelyre elmehetünk családtagjainkkal. Segítünk mi is a szövetkezetnek a társadalmi tulajdon védelmében. Megtörtént, hogy egy IFA típusú gépkocsit loptak el tőlük, s az önkéntes rendőrök fogták el az autótolvajt. Éjszaka is bezörgetnek — Azt hallottam, ha baj van, éjszaka is megkeresik, bezörgetnek az ablakán. Mit szól ehhez a család? — Megszoktam már. A község közepén lakúink, ezért könnyen elérnek bennüket. Csak attól tartok néha, hogy 18 hónapos fiam felriad a lármára. A nagyobbik gyerekem 13 éves. Gyakran kérlel, amikor szolgálatba indulok, hogy vigyem magammal. Nem lehet. ★ Simon István munkáját a majdnem két évtized alatt sokszor elismerték. Tanúskodnak erről azok az oklevelek és dicséretek, amelyeket a tíz, illetőleg a 15 éves szolgálati érmen kívül kaoott. És nem utolsósorban a Közbiztonsági Érdemrend aranyfokozata, amelyet a napokban vehetett át a Pest megyei önkéntes rendőri csoportvezetők ünnepi értekezletén. Kamarás Péter Exportszoknyák, overallok Az NSZK-ba szállítják a PEVDI nagykátai gyáregységének termékeit. Napi teljesítményük 200—220 darab női szoknya és overall. 1976-ban hétmillió forintos forgalmat bonyolítottak le — bérmunkában tőkés exportra. Idén az első félévben a nyugati megrendeléseket elégítik ki. Halmágyi Péter felvétele Csattanós kaland Két kislány igyekszik át Pácéiért a parkon. Az egyik izmos, szőke, a másik vékonyka, barna. Szépek, csinosak, maiak. Munkából jönnek. Műszak után estébe nyúló iskolába járnak. Céljuk a tanulás. Komoly beszélgetésük is ezt tükrözi, mert Katóka tanáméniröl, a számtanpélda megoldásáról van szó. A park túlsó oldalán, a 69-es buszmegálló előtt betegesen sápadt arcú, vékony nyakú fiatalember őgyeleg. Enyhén elálló füle jó támasztéka zsíros hajfürtjeinek, amely hátul belelóg az ing gallérja alatt a nyakába. A párjával sétál, aki majdnem úgy fest, mint ő maga, csak azon az ing fölött női pulóver rikít. Pedig fiú ő is. Sápadt, vékony fiú. Csak a nadrágjuk elütő: egyiken lakájnadrág feszül, másikon csakúgy lobog az amerikai tehenésznadrág, a farmer, amit a farmer ott kint trágyahordáskor húz fel. Hiába, nálunk most ez a divat. A fiúk szeme egyszere a park utolsó oldalára tapad. Osszenéznek. Gyerünk. Ahol a hirdetőoszlop áll, utói is érik a lányokat. Utcai ismeretséggel próbálkoznak, hol arrogáns durvasággal, hol szépítő dicsérgetéssel. Biztatják is egymást a merészebb hangra, de a lányok figyelemre sem méltatják őket. Erre erősödik a molesztálóis: — Gyertek velünk csinibabák, nektek jó krapekokra van szükségetek! — Szorosan közrefogják a lányokat, azok pedig kénytelenek megállni: — Hagyjanak Bejárunk Pestre bennünket. tanfolyamEbben a pillanatban a hir- detöoszlop árnyéka megmozdul. Vagyis az árnyékban mozog valami. Vagy inkább valaki? Csakis valaki lehet, mert félig kilép az árnyékból, aztán visszahúzódik. Szolgálatos rendőr, összehúzott szemöldökkel figyeli a fejleményeket. Az eset pedig így folytatódik: — Lányok, ne könyörögtes- setek magatoknak. Gyerünk a Kun József utcába, ott sötétebb van. A szolgálatos rendőr, várva a pillanatot, a hirdetőoszloppal takartatja magát. — Már kértem magukat, fiúk, nem értették? — jön ki a béketűrésből a kis barna, vékonyka lány. — Az ilyen alakok könnyen kaphatnak egy pofont, hogy észhez térjenek — szikrázik a kis izmos, szőke. — Azt szeretném én látni! Na gyerünk, csinibabák! — Fogd csak! — A kis izmos, szőke aktatásákáját társa kezébe nyomja. A rendőr a hirdetőoszlop mögött már lépne is ki, amikor hallja a csattanást, majd látja, hogy a tehenész- nadrágos utcahős három és fél bal sasszét tesz a járdán, míg egyensúlyát ismét visszanyeri, aztán irulva elpárolog társa után, aki már a park túlsó oldalán fütyörészve sétálgat, mintha semmi sem történt volna. A szőke kislány zsebkendőjébe törli bepiszkított kezét, visszaveszi könyvvel teli aktatáskáját, hóna alá vágja, belekarol a vékonyka barnába és tüzes szemmel tovább halad. E pillanatban a parkban az ostornyeles lámpák fénybe pattannak. A szolgálatos rendőr szája szögletében egyetértő mosoly bujkál. Kisétál a villanyfény alá, úgy néz a távolodó lánykák után. Ez aztán asz- szonynakvaló — gondolja magában. Dénes Géza