Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-22 / 44. szám
1977. FEBRUAR 22., KEDD tMrian A népgazdaság fejlődéséről, a tavalyi terv teljesítéséről A KSH Pest megyei igazgatóságának jelentése BKRtnÁZÁSOK Pest megye fontosabb beruházásainak tavalyi költség-előirányzata több mint 4 milliárd Ft volt. Ez a megelőző évinél kevesebb, mert a gyorsításra kijelölt nagyberuházások befejezéséhez közelednek.. A gyorsításra kijelölt beruházásokból a Dunai Kőolajipari Vállalat éves előirányzatát túlteljesítette, a Dunamenti Hőerőmű bővítése pedig november elején hiánypótlással üzembe helyezésre került költség-előirányzatának közel 5 százalékos megtakarításával. A megfigyelt fontosabb beruházások anyagi-műszáki ösz- szetétele a megyében a nép- gazdasági tervtől eltérően alakult: az építési beruházások aránya emelkedett, míg a gépi beruházásoké csökkent. A IV. negyedévben megélénkült beruházási tevékenység eredménye, hogy az év során üzembe helyezett 32 megfigyelt beruházásból 20 beruházást az év utolsó negyedévében adtak át. A 20 létesítmény közül 9 beruházásnak az átadása eredetileg is ez évre volt tervezve, a többi késéssel készült el. Ugyanebben az időszakban három vállalati beruházást kezdtek meg, együttesen 4 milliárd Ft költség-előirányzattal; üzembe helyezésüket 1980 végére tervezik. A szocialista szektor beruházásain belül a tanácsi beruházások értéke másfél milliárd forintot tett ki; magasabb a tavalyinál. Az összes beruházások közel háromnegyede a kommunális ágazatok, ezen belül elsősorban lakások és egészségügyi létesítmények fejlesztését szolgálja. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek beruházásainak értéke megközelíti az egym.il- liárd Ft-ot, amely — folyó- áron számolva — 10 százalékkal több, mint az 1975. évben volt IPAR A szocialista ipar termelése Pest megyében az országos átlagot meghaladóan, de a nép- gazdasági tervnél lassúbb ütembe 5,4 százalékkal emelkedett. A termelés növekedését csaknem teljes egészében a termelékenység javulása eredményezte, mivel a foglalkoztatottak száma lényegében változatlan maradt. A szocialista ipar egészén belül a minisztériumi iparvállalatok termelésének növekedése a leglassúbb ütemű, az emelkedés évek óta nem volt ilyen mérsékelt, mindössze 4 százalékot tett ki. Az 1975. évben előállított termékek meny- myiségénél 1976-ban csupán a nehéziparban termeltek többet. A tanácsi ipar termelése 5 százalékkal nőtt, s mivel mind a fizikai, mind a nem fizikai foglalkozásúak száma alacsonyabb volt, mint 1975-ben, így a termelés növekedését teljes egészében a termelékenység javulása biztosította. A szocialista ipar egészén belül a legnagyobb mértékben, mintegy 15 százalékkal az ipari szövetkezetek termelése nőtt. A szövetkezeteknél azonban a foglalkoztatottak száma egy év alatt 4 százalékkal emelkedett, s ennek következtében a termelés növekedését, mintegy 30 százalékban a létszámbővítés eredményezte. Az állami ipar termelése iparfőcsoportonként eltérően alakult. Az elmúlt évben a nehézipar 6 százalékkal növelte termelését, de belső szerkezetében nem egyezett meg a nép- gazdasági tervvel. A villamos- energia-ipar termelése a terv- előirányzatot meghaladóan nőtt, a vegyipar és a gépipar termelési volumene viszont elmaradt attól. A könnyűipar termelése az 1975. évinél, valamivel magasabb volt, az élelmiszeriparban viszont — a kedvezőtlen mezőgazdasági terméshozamok következtében ■— nem érte el az egy évvel korábbi szintet. A megyei székhelyű iparvállalatok és szövetkezetek — összehasonlítható áron számolva — 5 százalékkal több terméket értékesítettek, mint egy évvel korábban. A köny- nyűiparban növekedett a leggyorsabban az értékesítés; mnd a külkereskedelem, mind a belkereskedelem részére. A nehéziparban az exportértékesítés ugrásszerűen megnőtt, több mint 60 százalékkal haladta meg az előző évit. A termelés csökkenése következtében az élelmiszeripar által értékesített termékek volumene sem érte el az 1975. évit. ÉPÍTŐIPAR A megyei kivitelező építőipar saját építési-szerelési munkáinak értéke — összehasonlítható áron számolva — közel 4 százalékkal növekedett egy év alatt. A megyei átlagnál gyorsabban és az éves tervelőirányzattal megegyezően, 6 százalékkal emelkedett az állami építőipar termelése. Ezen- belül a tanácsi építőipari vállalatok saját építési-szerelési munkáinak növekedése meghaladta a 8 százalékot. A megyei szövetkezeti építőipar termelésének mennyisége viszont az 1975. évivel azonos volt A szocialista építőipar foglalkoztatottainak száma az országos átlagnál nagyobb mértékben csökkent. Így a termelés emelését — a terv előirányzatának megfelelően — a termelékenység emelkedése biztosította. A szocialista építőiparban az egy foglalkoztatottra jutó saját építési-szerelési munkák értéke 6 százalékkal nőtt; ezen belül az állami építőiparban 8, a szövetkezeti építőiparban pedig 3 százalékkal emelkedett. Az építőipari munkák iránt változatlanul nagy volt a kereslet; a saját építési-szerelési munkák éves előirányzatát teljes egészében szerződéssel lekötötték. Az építőipari kapacitások .bővítése viszont nem tartott lépést a növekvő igényekkel, és így az elutasított építési igények aránya évről évre emelkedik. Tavaly csökkent a megyei székhelyű építőipari vállalatok lakásépítési tevékenysége. 1976- ban 1464 lakást adtak át, kevesebbet, mint az 1975. évben; ezzel egy időben a kivitelezés alatt álló lakások száma is jelentősen csökkent. MEZŐCAZPASÁr. Pest megye mezőgazdaságának 1976. évi termelési eredménye összességében — az országoshoz hasonlóan — az elmúlt évi szint körül alakult. A rendkívüli időjárás következtében a csökkenés elsősorban a növénytermesztés ágaiban számottevő. Különösen a kertészeti ágazatok területén volt lemaradás, de a szántóföldi növények hozamai is jóval alacsonyabbak az 1975. évinél. Jelentős eredményeket értek el a megye gazdaságai a kalászosok termesztésében; a többlettermés 88 százaléka hozamnövekedésből adódott. Búzából több mint 2 q-val, rozsból és őszi árpából majdnem 5 q-val termett több hektáronként az előző évinél. A fontosabb őszi betakarítása növények tavalyi termés- eredményei elmaradtak az előző évitől. A nagyüzemi gazdaságokban a napraforgó és a silókukorica kivételével valamennyi növényből kevesebb termett az 1975. évinél. Az előzetesen megfigyelt négy szántóföldi zöldségféléből a fűszerpaprika termésátlaga még felét sem érte el az előző évinek, a zöldpaprika termésátlaga egyharmadával, a fejeskáposztáé pedig 15 százalékkal csökkent. Csupán paradicsomból termett több, hektáronként 8—9 százalékkal, mint 1975-ben. A tavaszi fagyok nagy károkat okoztak a gyümölcstermésben; a nagyüzemi gazdaságokban a betakarított gyümölcs mennyisége 3—4 százalékkal volt kevesebb az előző évinél. A szőlő termésmennyisége is kedvezőtlenül alakult. A leszüretelt mennyiség a nagyüzemekben mintegy 40 százalékkal maradt el a szintén gyenge termésű 1975. évitől. Pest megye állatállománya 1976-ban a tervezettnél kedvezőbben alakult. December 31-én 101 ezer darab szarvas- marha volt a megyében, amely közel 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az állománynövekedés az állami szektorban volt a legnagyobb. A sertésállomány, ezenbelül a kocaállomány az év végén egyaránt 18 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Minden szektor állatállománya növekedett. Az átlagot meghaladó volt az emelkedés a háztáji és egyéb kisüzemi gazdaságokban. Tavaly a gabonafélék kivételével a növényi termékek értékesítése elmaradt az előző évitől. A fontosabb vágóállat- és állati termékek felvásárlása azonban az 1975. éviinél kedvezőbben alakult. A felvásárló szerveknek értékesített mennyiség vágómarhából egy év alatt 2 százalékkal, baromfiból 12 százalékkal nőtt. A vágósertés-értékesítés az év végén megélénkült, a IV. negyedévben 16 százalékkal többet értékesítettek a termelők, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb mértékben a tyúktojás-értékesítés és a tejipar részére eladott tej mennyisége emelkedett. JÖVEDELMEK - FOGYASZTÁS A megye lakosságának kész- pénzbevételei tavaly a népgazdasági tervnél lassúbb ütemben, 5 százalékkal haladták meg az előző évit. A mezőgazdasággal kapcsolatos bevételek növekedési üteme a tavalyinál jóval mérsékeltebben, 2 százalékkal, a bér- és bérjellegű bevételek összege 3 százalékkal, a társadalmi juttatásoké pedig 6 százalékkal nőtt egy év alatt. A teljes munkaidőben foglalkoztatott fizikai foglalkozásúak havi átlagbére 1976-ban az előző évhez viszonyítva az iparban 5,7, az építőiparban 4,0 és a kereskedelemben 4,5 százalékkal emelkedett. A lakossági készpénzbevételek növekedési ütemének csökkenésével párhuzamosan a kiskereskedelmi forgalom is mérséklődött. A megyében a forgalom mennyisége egy év alatt — változatlan áron — csupán 1,3 százalékkal emelkedett. Az átlagosnál gyorsabban növekedett az élelmiszerek és élvezeti cikkek forgalma. Ugyanakkor a ruházati cikkekből 8,5 százalékkal kevesebbet vásároltak, míg a vegyes iparcikkek eladása az elmúlt évivel azonos volt. Az év folyamán több ízben akadozott a lakosság zöldség- és gyümölfélékkel yaló ellátása. A kedvezőtlen időjárás hatására a terméseredmények jelentősen elmaradtak a tervezett szinttől, s így a felvásárló szervek által felvásárolt meny- nyiség sem érte el a tavalyit. Bár a boltokba az 1975. évinél 8 százalékkal több zöldségféle és 2 százalékkal több gyümölcsféle került, ezzel szemben a megye piacain mintegy 20—22 százalékkal kevesebbet értékesítettek. A kínálat csökkenésének hatására a zöldség- és a gyümölcsfélék árai gyors ütemben emelkedtek. Cukorból, valamint húsból és húskészítményekből — az áremeléseket követően — jelentősen mérséklődött a lakosság vásárlása. A kiskereskedelmi forgalom mennyisége cukorból egy év alatt 30 százalékkal, nyershúsból pedig 1976. II. félévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 14 százalékkal csökkent. A megye kiskereskedelmi boKjainaik száma tovább emelkedett; számuk év végén megközelítette a 3 ezret, a kereskedelmi vendéglátóhelyeké viszont 1,4 százalékkal csökkent. A lakosság fogyasztásának mérsékeltebb ütemű növekedése mellett a megyében változatlanul dinamikusan növekedett a takarékbetét-állomány; egy év alatt 15 százalékkal gyarapodott. Ezzel szemben az elmúlt évinél jóval többen vették igénybe a pénzintézetek hitelnyújtási szolgáltatását. A hitelek állománya egy év alatt 20 százalékkal emelkedett. Ezenbelül különösen nagy volt az érdeklődés az áruvásárlási kölcsönök iránt, amely 36 százalékkal gyarapodott. EGÉSZSÉGÜGY _ MŰVELŐDÉS Tavaly az év folyamán Pest megye egészségügyi helyzete tovább javult. Mind az általános, mind a gyermekkörzeti orvosok száma emelkedett. Az elmúlt év végén a betöltetlen körzetek aránya 3 százalék volt, jelentősen lecsökkent és jóval kedvezőbb az országos átlagnál. A kórházi helyek számának mintegy 8 százalékos növekedésével javult a megyei lakosság kórházi ellátottsága is, bár ez még kedvezőtlenebb az országosnál. Az üzemi balesetek száma a megye állami iparában az 1975. évivel közel azonos volt, viszont a kiesett munkanapok száma 4 százalékkal emelkedett egy év alatt. A népgazdaság 1976. évi tervében kiemelten szerepel a gyennekelhelyezési intézmények fejlesztése. A megyében a bölcsődei helyek száma nem növekedett az elmúlt évben; az ellátottság messze elmarad az igényektől, zsúfoltságuk fokozódik: a 190 helyre felvett gyermekek száma a vizsgált időszakban 114-ről 123-ra emelkedett. Az óvodai hálózatfejlesztés eredményeként tavaly mintegy 7 százalékkal több gyermek járhatott óvodába, mint egy évvel korábban. Az 1976/77. tanévben a megye általános iskolai hálózata az előző tanévhez képest 51 osztályteremmel bővült. A tanulók száma — az évek óta tartó csökkenés, illetve stagnálás után — mintegy 3 százalékkal emelkedett; ezenbelül a nyolcadik osztályosoké továbbra is csökkenő. A fejlesztések ellenére nem javult az osztály- termi ellátottság: jelenleg a megye általános iskoláiban átlagosan 37 tanuló tanul egy osztályteremben, amely az országosnál változatlanul kedvezőtlenebb. Az általános isko-- lákban tanítók száma 4 százalékkal emel'keH’tt. ennél jóval gyorsabban nőtt viszont a pr dagógiai képesítés nélküliek száma. Az elmúlt évek folyamán egyre mérséklődött az érdeklődés a megye gimnáziumai iránt, a tanulók száma az 1976/ 77. tanévben is csökkent valamelyest. A megyei szakközépiskolákban tanulók száma viszont az 1975/76. tanévhez viszonyítva 2 százalékkal emelkedett. A középiskolák tanerőellátottsága nem javul. LAKÁS- GAZDÁLKODÁS - KOMMUNÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK Tavaly Pest megyében 8494 lakás épült, a megszűnt lakások száma 825 volt, kevesebb, mint 1975-ben, így a megye lakásállománya 2,5 százalékkal emelkedett egy év alatt. A lakásállomány növekedésével kedvezően alakult a laksűrűség. Tavaly a 100 lakásra jutó népesség száma 302 fő volt, bár még mindig magasabb, mint az országos átlag. Tavaly tovább javult Pest megyében a közüzemi szolgáltatások színvonala. A vízvezeték csőhálózatának hossza több mint 200 km-rel bővült, s mintegy 20 százalékkal emelkedett a lakosságnak szolgáltatott víz mennyisége is. Mérsékeltebb ütemben, 4 százalékkal nőtt a zárt közcsatomahá- lózat hossza. E fejlesztések eredményeként a vízhálózatba bekapcsolt lakások száma 14 százalékkal, a zárt közcsatorna-hálózatba bekapcsoltaké pedig 8 százalékkal növekedett egy év alatt. A vezetékes gázszolgáltatás bővítésének eredménye, hogy az elmúlt évben több mint 1600 új háztartást láttak el vezetékes gázzal. Modelltelepen A Herceghalmi Állattenyésztési Kutató Intézet modelltelepen a battériás malacnevelés különböző módszereivel kísérleteznek. Képünkön Lukács Jánosné sertéstenyésztő szakmunkás, a malacokat eteti. Nagy ívin (elvétele Előtérben a lakásépítés és a munkavédelem Beszámoló a Pest megyeiek életéről a belkereskedelmi fiatalok parlamentjén Vasárnap a Kereskedelmi Kamara székházéban rendezték meg a belkereskedelemben dolgozó fiatalok ifjúsági parlamentjét. A tanácskozáson megjelent ár. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter is. Dr. Selmeczi Lajosné belkereskedelmi minszterhelyet- tes, a belkereskedelmi ifjúsági bizottság elnöke tájékoztatta a fiatalokat a tárca ifjúságpolitikai munkájáról és az 1977. évi tervekről. Mint elmondta, a belkereskedelmi ágazatban 1524 munkahelyi parlmentet tartottak, amelyeken 83 ezer fiatal vett részt, az ágazat összes 30 éven aluli dolgozójának mintegy 60 százaléka. Áz ifjúsági parlamentek összességében megfelelő fórumot teremtettek a fiataloknak, hogy megismerjék munkahelyük, szakterületük és az egész ágazat feladatait, valamint a további teendőket. A vállalatok és a minisztérium különös gondot fordított korábban is a dolgozók szociális helyzetének javítására. A IV. ötéves tervidőszakban 3,9 milliárd forint jutott szociális ellátásra. Ez az összeg az V. ötéves tervidőszakban 5.6 milliárd forintra emelkedik. Legtöbbet továbbra is a munkavédelem javítására, a lakásépítésre, a gyermekintézmények fejlesztésére és a sportra fordítanak. A fiatalok aktívan részt vesznek a szocialista verseny- mozgalmakban, a különböző szakoktatási formákban pedig évente mindegy 100 ezren tanulnak. Az oktatáshoz kapcsolódik a pályakezdő fiatalok helyzete is. Az idősebb kollégáknak a jövőben még nagyobb gondot kell fordítaniuk a fiatalok beilleszkedésének segítésére. A beszámolót követő vitában felszólalt Mihály Judit elszámoltató, a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat dolgozója. A Pest megyei fiatalok életéről, munkájáról beszélt és beszámolt gondjaikról is. A felszólaló fiatalok közül többen is felhívták a figyelmet a belső munkaerőképzés és továbbképzés fontosságára. A győzelem évfordulóján Sajtókonferencia a csehszlovák nagykövetségen A csehszlovák dolgozó nép 1948-as februári győzelmének 29. évfordulója alkalmából dr. Alexander Cérnák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének tanácsosa hétfőn sajtókonferenciát tartott. Méltatta az esemény történelmi jelentőségét és szólt Csehszlovákia szocializmust építő munkájáról. Rakodólapok, targoncák, konténerek Korszerű gyógyszerraktár épül Gödöllőn A Gyógyáru Értékesítő Vállalat legnagyobb raktárbázisa Gödöllőn működik. A csaknem négyhektárnyi területen létesült telepen, gyári készítményű gyógyszerek és tápszerek tárolására, 1969-ben építettek egy hatszintes — emeletenként kétezer négyzetméter területű — korszerűen felszerelt raktárházat. Az ország gyógyszerszükséglet-növekedésével az egészségügyi kormányzat előrelátó gazdálkodása következtében, állandóan gyarapodnak a tartalékkészletek is. Ma már, a legfőbb gyógyszerféleségekből, általában 72 napi tartalékot tárolnak, — egyebek között ez alapozta meg az idei influenzajárvány gyógyszer- ellátásának zavartalanságát is. A megnövekedett készleteket azonban a jelenlegi feltételek között, csak a legnagyobb nehézségek árán lehet megfelelő szakszerűséggel és gondossággal raktározni. Gödöllőn két évvel ezelőtt, a meglévő raktárépület szomszédságában megkezdték egy további, 1700 négyzetméter alapterületű tárolótér építését. Ennek átadására az idén kerül sor. Az'új raktár a kötszeráruk készletezésére szolgál, így lehetővé vált az úgynevezett magasraktározási rendszer megvalósítása. A hét méter magas csarnokban, a mennyezetig érő rakodólapos polcsorokon modern, emelővillás targoncákkal, viszonylag csekély kézi munkával oldják meg az árumozgatást. A beérkező és szántásra váró áruk többségét ma már zömmel konténerbe csomagolják, a rakodásnál gyakori a torlódás. Ennek felszámolására, a régi és az épülő új raktár közé, — mintegy összekötő tagként — négyszáz négyzetméter területű rámpát építenek, ahol egyidejűleg 100— 150 konténer átmeneti tárolására nyílik lehetőség. A gyógyszerkészletek tárolási területének növelésére egyébként, még az idén üzembe helyeznek — az újabb épületek elkészültéig ideiglenes jelleggel — egy ezer négyzet- méter területű, felfújható Graboplast raktárt is. A felfújható raktár betonalapjának építése most folyik. A nagyszabású raktárbővítési beruházásokra több, mint 23 millió forintot költ a Gyógyáru Értékesítő Vállalat.