Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
""ílíradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM 37. SZÁM 1977. FEBRUÁR 13., VASÁRNAP Sok gondot okoznak a fák TanyaviSlamosítás, hálózat- karbantartás A Tázerdó dűlőn karácsonykor gyulladt ki a fény* A DÉMÁSZ üzemi igazgatóságának a régi villanyt'elepen működő helyi kirendeltsége látja el a város villanyhálózatának karbantartását s emellett részt vesz a nagykőrösi villanyvezetékek bővítésében, cs a külterület villamosításában. A kirendeltségnek Dávid István a vezetője, aki kérdéseinkre elmondotta, hogy a város villanyvilágításában a múlt esztendőben számottevő zavar nem fordult elő. A ki- rendeltség 20 dolgozója a hálózatot állandóan ellenőrzi, s az észlelt és bejelentett hibákat mindig sürgősen kijavítja. A bejelentéseket a 164-es telefonon kell megtenni. A villanyvezetékekben főleg a viharos szelek okoznak nagyobb rongálódást, és sok munkát a karbantartóknak. Zavarokat okoznak az áramszolgáltatásban a vezetékek közé felnőtt utcai fák is, melyeknek gallyai egymáshoz verik a huzalokat. A karbantartók igyekeznek a villany- vezetékek közül a gallyakat kivágni, de miután a város egész területén ezt a sok munkát nem győzik, segítséget kértek a Városgazdálkodási Vállalat parkgondozó csoportjától. Azokon a részeken, ahol elavultak a vezetékek, vagy növekszik az áramfogyasztás, a karbantartók felújítják vagy bővítik a hálózatot. Ilyen munka folyik mostanában a Széchenyi tér környékén és a Szolnoki utca középső szakaszán. A múlt esztendőben a karÉrtesítjük a város lakosságát, hogy az időközi tanácstagi választások során a 14-es, 23-as és 25-ös választókerületekben tanácstagi választásra kerül sor. ✓ A városi tanács vb igazgatási osztálya összeállította a három választókerület névjegyzékét, melyet 1977. február bantarfó dolgozók részt vettek a Homolytája és a Tázerdó dűlő egy részének villamosításában, ahol a DÉMÁSZ a tanács hozzájárulásával/ az ottani tanyai lakosoknak 10 kilométernyi villanyhálózatot építtetett ki, és 50 tanyába vezették be a villanyvilágítást, melyek közül az utolsókban karácsonyra gyulladt fel a fény. \ Munkaerő-utánpótlás céljából a DÉMÁSZ a kirendeltség teleoén tanműhelyt tart fenn, melyet Ragtó János szakoktató vezet. K. L. 15—17-ig közszemlére bocsátanak a városi tanács földszint 51-es számú szobájában. Kérik az érdekelt választó- polgárokat, hogy a névjegyzéket tekintsék meg, és ha valamely választójogosultsággal rendelkező állampolgár kimaradt, kérje felvételét a név-i jegyzékre. Id&közi tanásstegvála A városi tanács közleménye A tüdőbetegek jobb gyógyításiért r ^ Új szűrőberendezést helyeznek üzembe Hazáinkban jelenleg a tüdő- szűrés a legnagyobb tömeget átfogó orvosi vizsgáló tevékenység. Évente sok millió ember fordul meg a rendeléseken. Ma már persze, hála a tbc elleni küzdelem óriási eredményeinek, nem csupán e veszélyes betegség megelőzésére és gyógyítására van mód, de jól elkülöníthetők és felismerhetők a légzőreindszer egyéb nem tuberkulotikus betegségei is, mint például a tüdőrák. A felismeréstől a gyógyításig és gondozásig terjedő áldozatos orvosi tevékenységnek alaposan megszervezett hálózata kedvező feltételeket nyújt a sikeres, eredményes munkához. A tüdőbeteggondozó intézetekben nyilvántartásba veszik a betegeket, felvilágosítják őket állapotukról, s megbeszélik velük gyógykezelésük és gondozásuk módját. Nagykőrösön másfél évtizede még csupán a tbc megelőzése és leküzdése jelenítette a fő feladatot, ma azonban korántsem csak erről van szó. Bővült feladatkörrel — Az utóbbi tíz esztendőben más fontos feladatokkal is bővült a tüdőbeteggondozó intézet munkája, s a többi egészségügyi ágazattal együttműködve gondozásba vették a nem tbc-s tüdőbetegeket is — mondja dr. Dómján Gyula, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője. — Természetesen nincs mód arra, hogy ebben és a hasonló intézetekben gondoskodjanak a betegek teljes kezeléséről. Sokkal inkább a kivizsgálás és gyógykezelésük irányításának megszervezése a fő teendő. Az elsődleges feladat azonban továbbra is a tbc elleni küzdelem maradt. — Az új feladatok újabb, bővebb ismereteket követelnek az orvosoktól. Hogyan tudnak ezekre szert tenni? — Éppen a tuberkulotikus megbetegedések elleni küzdelem során szereztek kellő tudást, ismertek fel összefüggéseket orvosaink a tüdőbetegségek és például a szívműködés vagy a vérkeringés között. Meg kellett tanulniuk, hogy elkülönítsék egymástól a légzőrendszer hasonló, de lényegében és kimenetelében nagyon is különböző betegségeit. Ezeket a gyakorlati ismereteket igyekszünk felhasználni akkor, amikor az idült tüdő- betegségekben szenvedők gondozásszerű ellátását fokozatosain az említett szakhálózatra bízzuk. — Szakmai körökben miként ítélik meg a nagykőrösi intézet munkáját? — Városunk tüdőbeteggondozó intézete mintegy 30 ezer nagykőrösi és kocséri embert lát el. Ez nem kis munkát ad, de mindehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak. Korszerű intézet, szűrőállomás segíti a gyógyítást, és külön váró, rendelő szolgál a nem tbc-s betegek vizsgálatára. A tüdőgondozót a bőr- és nemi- beteggondozó intézettel együtt nemrégiben renoválták, a munkát a konzervgyár dolgozói vállalták társadalmi munkában. Szorgalmasan, nagy igyekezettel dolgoztaik, s jelentős részben nekik köszönhető a korszerűnek mondható egészségügyi intézmény felújítása. Az itt dolgozó főorvos munkáját több, szakképzett asszisztens segíti. A környezet is fontos — Hogyan folyik a vizsgálat? — A betegeket, illetve az arra gyanúsakat főként a tüdőszűrések során lelik fel, de küldenek ide vizsgálatra nőket, férfiakat, más orvosok is. Sokan maguktól jönnek, . ha ilyen betegségre utaló panaszaik vannak. Bárki jelentkezhet vizsgálatra, a rendelési időben mindenki sorra kerül. Az alapvizsgálatok után, azok eredményétől függően, ha szükséges, táppénzes állományba veszi őket, vagy magasabb fokú intézetbe utalják a betegeket. Megvizsgálják környezetüket, felmérik szociális helyzetüket, s indokolt esetben segélyezésüket is javasolják. Ez alapján egyébként évente mintegy 40 ezer forint segélyt utalunk ki. — Milyen a kapcsolata az intézetnek a többi egészség- ügyi intézménnyel? — E témáról nemrégiben esett szó a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén is, és az ott jelenlevő szakemberekkel együtt megállapították, hogy ez jónak mondható. Bevezették például, hogy a terhesgondozó, valamint a szülészeti osztály minden várandós kismamát bejelent a tüdőbeteggondozó intézetnek is, ahol az indokolt szakvizsgálatokat elvégzik, s mindezt igen nagy hozzáértéssel, amit az is tanúsít, hogy nemegyszer Ceglédiről küldenek ide speciális röntgenvizsgálatra betegeket. A főorvos és asszisztenciája szinte minden alkalommal jelen van a helyi, megyei és országos tudományos találkozókon, előadásokat tartanak, s a megyei orvosmapokra kiírt pályázatra is beneveznek. Az újonnan bővített rende- lörészben rövidesein sor kerül a nem tbc-s tüdőbetegek úgynevezett légzésfunkciós laboratóriumi vizsgálataira, kezelésükre és légzőtomájukra. Ennek metodikáját a nagyká- tad tüdőbeteggondozóban sajátították el az itteni szakemberek. A megelőzésért — Az intézet forgalma miképpen alakult az utóbbi években?-r- Hét évvel ezelőtt még az országos átlag négyszerese vollt, de még két éve is a kétszerese. Am a tbc elleni küzdelem óriási eredményeket ért el, s Nagykőrösön például már évek óta egyetlen gyermek sem betegedett meg tbc-ben. E kedvező helyzet fenntartása természetesen megköveteli a további erőfeszítéseket, minthogy a betegség veszélye még ma is fennáll. Általában elmondható: a friss tbc-s megbetegedések nem okoznak gondot, sőt, már a kétéves táppénzes időre sincs szükség, mert a gyógyulás sokkal rövi- riebb időt vesz igénybe. A szűrővizsgálatoknak persze elengedhetetlen feltétele a lakosság pontos nyilvántartása. Ez igen nagy figyelmet, hozzáértést és gyakorlatot követel. Gondot okozott az utóbPártnapok időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről NAGYKŐRÖS VAROS Február lő, 15 éra: városi párt- bizottság nagyterme, előadó: Kovács Sándor, MÉM miniszterhelyettes. Feruáx 22, 15 éra: Városgazdálkodási Vállalat, ebédlő, előadó: dr. Bodóczky László, a Városi Bíróság elnöke. Február 25, 14 óra. Gépjavító Ipari Szövetkezet, Szolnoki út, előadó: Antal László, a konzervgyár igazgat óhely ettese. Február 26, 9 óra: 1-es sz. Volán Vállalat, Szurdok dűlő, előadó: Túri György igazgató. Február 28, 16 éra: Arany János Tsz, Gál-kas- tély, előadó: Tanai István, a városi tanács elnökhelyettese. Március 1, 1G éra: Mészáros János Tsz, Tormási klub, előadó: Bodrogi István, a városi pártbizottság osztályvezetője. Március 7, 8 éra: MÁV, Tejüzem, Vasútállomás, előadó: Szőke Sándor, a városi pártbizottA felszabadulás után helyezte a tanács a nagykőrösi piacot a mai helyére. Azelőtt vasárnaponként, s a keddi és pénteki napokon a református templomtól — a Kossuth Lajos utcai patikáig folyt az adás-vétel. Nyáridőben annyi uborkát termelitek a körösiek, hogy a felvásárolt termékből valóságos hegyek tornyosulták. Hosszú kocsisor árulta a gabonát és a gyümölcsöt, s még az akkori Ö- és Üjkécs- kéről is ide hordták eladni a barackot. Azóta lecsökkent az uborka- termesztés, Tiszakécskén is kialakult a barackfelvásárlás, s csökkent a körösi piac forgalma, de jó híre most is megvan, az ország távolabbi vidékein is. Sokszor hallani a tréfás dicséretet, hogy a körösi piacon minden megterem! Ez így is van. Akár fagy, akár jég, akár aszály pusztít, idejére minden gyümölcsöt ott árulnak a körösi piacon. Nyolcvan, sőt 90 éves idős asszonyok is elmenhi időbein, hogy igein sokan maradtak el a kötelező szűrő- vizsgálatokról. Ennek egyik fő oka volt, hogy az eddig használt, régi szűrőberendezés gyakran meghibásodott. Elmaradt a vizsgálat, az emberek nem szívesen jöttek még egysizeir. A közelmúltban azonban egy új, csaknem félmilliót érő tüdőszűrő gépet vásárolt a megyei és a városi tanács, beszerelése és üzembe helyezése folyamatban van. — Hány nem tbc-s eredetű tüdőbeteget tartanak nyilván az intézet kartotékjain? — Mind többet. Gyógyításul! nagy feladat, sok időt vesz igénybe. Egy példát említek erre: az ismétlődő vagy idültté válit, hónapok óta nehezen gyógyuló tüdőgyulladás több gondot jelent, mintha friss ka- vernás tbc -me gbete gedés rő 1 lenne szó. Ilyen idült tüdő- gyulladásos betegből különben 33-at tartunk nyilván. Csaknem nyolcvan hörghurutos és asztmás betegünk van, nekik a legdrágább gyógyszereket is a gondozóban adják ki — térítésmentesen. A nyilvántartott betegek egy harmadik, csoportja azokból tevődik össze, akik régebben valamilyen tüdőbetegségben szenvedtek, de tüdejük nem megfelelően gyógyult, vagy nagy kiterjedésű hegesedések, hörgtágulatok maradtak vissza. Ezeknek az embereknek egy egyszerű megfázás is rendkívül súlyos lehet, érthető hát, hogy őket is megkülönböztetett figyelemmel gondozzuk. Szorosabb kapcsolatokat — Melyek e gyógyító tevékenység legfontosabb, további feladatai? — Mint az említett végrehajtó bizottsági ülésen is elhangzott, fontos a tüdőbeteg- gondozó és a körzeti orvosok kapcsolatának lényeges javítása. Ügy gondoljuk, félévenként közösen beszéljék majd meg minden egyes, nem tbc-s beteg kezelését. Továbbra Is szakszerűen és pontosan kell vezetni, természetesem, a lakosság adatainak nyilvántartását, hiszen enélkül a teljesen átfogó szűrés elképzelhetetlen. Rövidesen felmérjük, milyen egyéb betegségleli szűrését lehetne összekapcsolni a tüdőszűréssel, és foglalkozni kívánunk a tüdőbeteggondozó intézet dolgozóinak béremelésével is — mondotta az egészség- ügyi osztály vezetője. khim Ság osztályvezetője. Március 8, 14.30 óra: NEFAG, ebédlő, előadó: Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke. Március 9, 14 óra: Volán 21. sz. Vállalat, ebédlő, előadó: Görbe Ferenc, a Nagykőrösi Konzervgyár Igazgatója. Március 14, 14.30 óra: Nagykőrösi Konzervgyár, bemutatóterem, előadó: Káló József, a városi pártbizottság tikára. Március 10, 15 óra: Irodagéptechnika Vállalat, üzemcsarnok, előadó: Halasi János AFÉSZ-elnök. Március 11, 14.30 óra: TRAKIS Szövetkezet, ebédlő, előadó: Monostori József, a DÉMAS£ üzemigazgatő- ja. Március 14, 19 óra: Kereskedelmi Dolgoz 5k pártszervezete, a városi pártbizottság nagyterme, előadó: Kovács Ambrus, iskola- igazgató. nek még a piacra, csomóba kötött májusi cseresznyét, s az első érett barackszemeket eladni. Kis garabójukban télen is levisznek a piacra néhány tyúktojást, mert hosszú életűkben tapasztalták a módját, hogy télen is tojjanak a tyúkok. Ott vannak a piacon a szövetkezetek és a kiskereskedők, a kofák .standjai is, melyek jól kiegészítik a piac forgalmát. Azoktól a termelőktől, akik nem akarnak a piacon időt tölteni, némi haszonért megveszik a portékát. Vidékről hoznak olyan primőr és egyéb árucikkeket, melyek Kőrösön nem kaphatók, és van úgy, hogy kedvező árubeszerzés esetén, egyes terményeket olcsóbban árulnak, mint a termelők. A napokban kilátogattunk a piacra a fotóriporterrel, aki a baromfipiacról és a MÉK szemestermény és táptakarmány pavilonjáról készített felvételt, mely havonta 100— 140 ezer forint forgalmat bonyolít le. Az Nk. Konzervgyár Kinizsi Sportkörének elnöksége első idei ülésén a tömegsporttal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Szomolányi Gábor elmondta, hogy bár a Szakma- köri Bizottság a konzervgyártól kapja a legnagyobb segítséget, nemcsak az élelmiszer- ipariak, de a város más üzemeinek tömegsportjával is foglalkozik. Nagykőrösön évenként több mint kétezer fő vesz részt tömegsportrendezvényeken. Írházi István arról beszélt, hogy a konzervgyári KISZ az idén is tervez sportnapot. Nagy lélegzetű rendezvényt szeretnének rendezni a szocialista brigádok részvételével: az egyik szabad szombaton sportos jellegű összejövetelt terveznek, amelyhez segítséget kérnek. Pályaépítésit is tervbe vettek, a fiatalok társadalmi munkájával a Kinizsi-sportte- lepi bitumenes kézilabdapálya mellett füves labdarúgó-játékteret és játszóteret kívánnak kialakítani. A továbbiakban Varga András, a sportkör elnökhelyettese az 1977-re tervezett költségvetési adatokat ismertette. Huszonegy alkalmazottja van a Kinizsinek, 830 ezer forinttal gazdálkodnak, amelynek nagyobb része konzervgyári támogatás. A vállalat szakszervezeti bizottsága, az ÁFÉSZ és a pártoló tagok segítik még a sportkört. A megyei TS- és az eredményességi támogatást továbbra is várják, mert erre is nagy szükség lenne. Nyikos József elnök arról beszélt többek között, hogy a kézilabdapálya körülkerítését elvégzik ebben az évben úgy, hogy annak lemosása is köny- nyű legyen. A Sportotthon nagytermét bordásfallal látták el, amit máris- használnak a sportolók. A fejlesztési térben felvetődött egy olyan gondolat, hogy a konzervgyár — a leendő új iskolák építésével párhuzamosan — közös sportcsarnok építését segítené. Többen nemtetszésüknek adtak kifejezést, mely szerint a megyei TS idei programjában Nagykőrös segítése nem szerepel. Irodalmi est a Kőrisfában Vendégünk: Váradi Hédi A Nagykőrös és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a Kőrisfa presszóban művészestjei sorában, szerdán este ismét számottevő művészi élményt nyújtott a szép számban megjelent közönségnek. Ez alkalommal Váradi Hédi irodalmi estjére került sor. Műsorában részletet adott elő Az ember tragédiájából, Schiller Stuart Máriájából és a Rómeó és Júliából, Petőfi-köl- teményeket mondott, s kedves dalok is elhangzottak a közönség nagy tapsa mellett. Műsorát jól egészítette ki Malovszky Gábor fiatal színművész, versekkel, drámai részletekkel és paródiákkal. MOZIMŰSOR VASÁRNAP Méreg a pohárban. Szinkronizált szovjet bűnügyi film. Kísérőműsor: Ez a mi családunk. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. MATINÉ Ballagó idő. Magyar film. Előadás kezdete: 10 órakor. HÉTFŐ Egy lány Chicagóban. Színes amerikai film. Kísérőműsor: Opera egy mogyoróra. Előadások kezdete: 4 és 6 órakor. Filmklub 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN Még néhány perc a béke. Szovjet film. Előadás kezdete: 6 órakor. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Asztalitenisz Budapest: országos felnőtt egyéni bajnokság. Cegléd:megyei ifjúsági és serdülő egyéni és páros bajnokság. Kézilabda Toldi-sportcsarnok, 9 óra: Nk. Toldi DSK I.—Kecskeméti TE III. női, 9.45: Nk. Toldi DSK—Nk. TRAKIS férfi, 10.40: Kecskeméti TÉ I.—Nk. Gimnázium női, 11.25: Lajosmizsei KSE—Tiszakécskei VEGYÉP- SZER férfi, 12.25: Nk. Toldi DSK II.—Kecskeméti TE II. női Toldi-teremkupa mérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterem, 9 óra: Konzervgyár— Arany J. Ált. Isk., 9.50: DÉMÁSZ—Területi pedagógusok, 10.40: Konzervgyár—ÁFÉSZ, 11.30: Arany J. Ált. Isk.— TRAKIS női városi bajnoki mérkőzés. Toldi-sportcsarnok, 14.30: Nk. Pedagógus—Hernádi TSZ SK barátságos férfi mérkőzés. Labdarúgás Törtei: T. TSZ SK—Nk. Kinizsi felnőtt és ifjúsági barátságos mérkőzés. Sakk Iklad: IM Vasas Iklad—Nk. KIOSZ kettős megyei I. osztályú csapatbajnoki mérkőzés. Teke Kocsér, 9: Volánbusz (Nk.)— Zuglói Danuvia NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Cegléd: mezőgazdasági és falusi dolgozók járási sparta- kiádja. IIETFOI SPORTMŰSOR Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterem, 15: az úttörő-olimpia városi vetélkedője, 17.30: Petőfi iskolai pedagógusok—Gimnázium A női városi bajnoki mérkőzés. Sakk KlOSZ-székház, 19. a KIOSZ Kupa egyéni verseny 3. fordulója. Ma is sok az őstermelő Magasodtak az uborkahegyek K. L. SPORT Pályaépítés, közös sportcsarnok