Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-10 / 34. szám

2 ''K-fárdan 1977. FEBRUÁR 10., CSÜTÖRTÖK Hazánk, a Szovjetunió és Csehszlovákia diplomáciai kapcsolatot létesített Spanyolországgal A Magyar Népköztársaság és Spanyolország kormánya elhatározta diplomáciai kap­csolatok létesítését a két or­szág között, nagyiköveti szin­ten. Az erről szóló jegyzéket 1977. február 9-én. cserélték ki Madridiban. Andrej Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere és Matcelíno Oreja Aguirre spanyol külügyminiszter kö­zött lezajlott jegyzékváltás eredményeképpen megállapo­dás jött létre, amelynek értel­mében: a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének kormánya és Spanyolország kormánya megállapodott ab­ban, hogy 1977. február 9-től diplomáciai kapcsolatot léte­sítenek a két ország között és nagykövetségi szinten diplo­máciai képviseletet cserélnek A Szovjetunió és Spanyolor­szág kapcsolataikat a békés egymás mellett élés elvei alapján, az ENSZ alapokmá­nyának megfelelően és az eu­rópai biztonsági és együttmű- I ködési értekezleten elért meg- I állapodás szellemében fejlesz- I tik. A két fél kifejezi azt a meggyőződését, hogy a Szov­jetunió és Spanyolország dip­lomáciai kapcsolatainak meg­teremtése elősegíti majd az együttműködés további fejlő­dését politikai, kereskedelmi, gazdasági, kulturális és egyéb területeken, a szovjet és a spanyol nép javára, Európa és a világ békéje és biztonsága megszilárdításának érdeké­ben. Csehszlovákia és Spanyolor­szág nagykövetségi szinten diplomáciai kapcsolatot létesí­tett. Mindkét ország kormánya kifejezte, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvétele elősegíti majd a két ország békés együttműködésének fejlődését az ENSZ alapokmányának szellemében. MADRID A politikai pártok működését szabályozó új rendelet A spanyol minisztertanács hosszúra nyúlt keddi rendkí­vüli ülésén több fontos kér­désben hozott döntést — ezek közül is leglényegesebb a po­litikai pártok működését sza­bályozó új törvényerejű ren­delet. Az új szabályozás szerint a jövőben már nem a kormány hatáskörébe tartozik a politi­kai szervezetek működési en­gedélyeinek elbírálása. Ele­gendő lesz, ha a legalitásra igényt tartó párt nyilvántar­tásba vételét kéri és egyúttal letétbe helyezi működési sza­bályzatát. Ettől számított tíz­napos határidőn belül a mad­ridi legfelsőbb bíróság joga, hogy — amennyiben kifogásai lennének az illető párt törvé­nyes működésének engedélye­zése ellen — a kérelem ügyé­ben vizsgálatot folytasson és döntsön az esetleges elutasí­tásról. Amennyiben a bírósá­gi közbelépésre nem kerül sor, a jelentkező párt automa­tikusan törvényes szervezet­ként folytathatja politikai te­vékenységét. Simon Sanchez Montero, az SKP Politikai Bizottságának tagja szerint az új törvény nyomán legálissá válhat a kommunista párt. Egyúttal hangsúlyozta annak lehetősé­gét is, hogy a legfelsőbb bíró­ság halogatja majd e párt ese­tében a döntést és a törvé­nyesség biztosítására csupán a május végén megtartandó vá­lasztások után kerül sor. Álta­lában a bíróság hosszú idő után dönt a kérdésekről. Ez­alatt az érdekelt várt nem dolgozhat legálisan, és a kom­munisták esetleg nem vehet­nek részt a választásokon — jelentette ki Sanchez Monte­ro. ★ A Spanyol Kommunista Párt szóvivője szerdán cáfol­ta azokat a híreket, hogy Do­lores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt legendás hírű elnöke visszatért az or­szágba. Az Ibárruri asszony hazatéréséről szóló értesülést az Alcazar című lap közölte. Olaszországi látogatás­ra indult szerdán délután Já­nos Károly spanyol király és felesége. 54 év óta először lá­togat spanyol államfő Olaszor­szágba. Az Indiai Kommunista Párt választási kiáltványa Radzsesvara Rao, az Indiai Kommunista Párt országos ta­nácsának főtitkára szerdán Új-Delhi ben sajtóértekezleten ismertette az IKP választási kiáltványát A dokumentum leszögezi: az Indiai Kommu­nista Párt legfőbb törekvése annak elősegítése, hogy a márciusi választások követ­keztében az indiai parlament aLsóházában demokratikus többség jöjjön létre. A válasz­tási kiáltvány konkrét intéz­kedésekből és akciókból álló programot tartalmaz az im­perialistaellenes út folytatása és, a dolgozó nép életkörülmé­nyeinek javítása érdekében. A tíz pontból álló program in­tézkedéseket irányoz elő a de­mokrácia védelmére, a nem­zetgazdaság fejlesztéséhez szükséges feltételek szavatolá­sára. Radzsesvara Rao az Indiai Kommunista Párt választási kampányáról elmondotta, hogy a párt egyes államokban a kormányon lévő Nemzeti Kongresszus Párttal közösen, más államokban pedig egye­dül állít jelölteket, illetve más demokratikus szerveze­tekkel lép választási szövet­ségre. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a választásokon az ál­lampolgárok a hazafias és a demokratikus erők együttes harcának eredményeként elért vívmányok további sorsáról döntenek. SZÓFIA Megkezdődött az európai nemzeti békemozgalmak képviselőinek találkozója Szófiában szerdán délután Romes Chandrának, a Béke-vi- lágtanács elnökéinek részvéte­lével megkezdődött az európai nemzeti békemozgalmak kép­viselőinek találkozója. A tanácskozást, amelynek el­nökségében helyet foglal dr. Réczei László, az Országos Bé­ketanács alelnöke is, Vladimir Bonev, a BKP KB titkárságá­nak tagja, a bolgár nemzetgyű­lés elnöke nyitotta meg. Bonev biztosította a résztvevőket, hogy kormánya a jövőben is támogat majd minden olyan kezdeményezést, amely a lesze­relést, a nukleáris fegyverek teljes betiltását célozza. Romes Chandra, a Béke-vi- lágtanács elnöke felszólalásá­ban elfogadásra ajánlotta a küldöttekhez eljuttatott doku­mentumtervezetet, amely az európai békemozgalom idősze­rű feladatait foglalja össze. Chandra kiemelte a nemzetkö­zi közvélemény szerepét a bé­kéért, a leszerelésért és az enyhülés visszafordíthatatlan­ná tételéért folytatott harc­ban. A résztvevők ezután meg­kezdték a dokumentumtervezet megvitatását. Carter első sajtóértekezlete Paul Warlike a jobboldal támadásainak kereszttüzében James Carter, az Egyesült Államok elnökévé történt be­iktatása óta tartott első sajtó- értekezletén mindenekelőtt külpolitikai kérdéseket érin­tett. Ezen bedül nagy figyel­met szentelt a stratégiai fegy­verek korlátozásáról a Szov­jetunióval folytatandó tárgya­lásoknak. — Ha mi és a Szovjetunió meg tudjuk állítani a fegyver, zet jelenlegi növekedését, ké­sőbb pedig el tudjuk érni je­lentős csökkentesét, ajkkor úgy hiszem más országokat is fel­szólíthatunk. arra hogy csatla­kozzanak hozzánk — jelentet­te ki Carter. Az amerikai el­nök kifejtette hogy végső cél­ként a nukleáris fegyverek tel­jes felszámolásának híve. Bel­ső kérdéseket érintve kije­lentette, hogy az Egyesült Ál­lamokban a munkanélküliség csökkentésére javasolt Intéz­kedések korlátozott volta ki­ábrándulást kelt. Paul Warnke, a SALT-tár- gyatósokon részt vevő amerikai küldöttség kijelölt vezetője a jobboldal támadásainak ke­reszttüzébe került. Carter el­nök jelöltje a fegyverzetellen­őrzési és leszerelési hivatal élére, kedden a szakértelmét és titoktartási képességét két­ségbevonó kérdésekre is vála­szolni volt kénytelen a szená­tus külügyi bizottságának ülé­sén. A legújabb, nyilván Warn­ke ellenfelei álltai táplált sáj- tójelentések azzal vádolják a jelöltet, hogy az ő közreműkö­désével kerültek nyilvánosság­ra 1971-ben az úgynevezett Pentagon-iratok. E dokumentumokat, ame­lyek sok leleplező adatot kö­zöltek az USA titkos Vietnam- politikájáról, elsőnek a New York Times közölte kivonato­san. Warnike egyébként meghall­gatásán megvédte nézeteit: le­hetségesnek tartja a leszerelé­si tárgyalásokat a Szovjetunió­val s nem fél attól, hogy meg­bomlana a katonai egyensúly, vagy az Egyesült Államok el­vesztené a vezetést olyan te­rületeken, ahol fölényben érzi magát. Carter elnök kedden a lehe­tő legjobb jelöltnek nevezte Wamiket, aki mint mondotta, csak az elnök harmadszori fel­kérésére vállalta el a megbíza­tást. Giscard d’Estaing francia államfő eddigi elnökségének talán legkeményebb hangú be­szédében kedden a bretagne-i Ploermel városában hadai üzent politikai ellenfeleinek a baloldalon és saját táboréiban is. A köztársasági elnök két­napos vidéki útjának záróak­tusaként egy óriási, tizenöt­ezer embert befogadó cirkuszi sátorban beszélt. Síkraszállt az intézmények, a gaulleista al­kotmány és azon belül első­sorban az elnöki hatalom vé­delmében. Éles személyes tá­madást intézett Georges Mar­chais, az FKP főtitkára ellen, s kijelentette, hogy a baloldal 1978-as parlamenti győzelme esetén sem fogja megengedni a gazdasági élet szétzilálását — a szétzilálás az államfő szó­tárában a baloldal közös prog­ramjának végrehajtását jelen­ti. A ploerméld beszédben az államfő leszögezte: nem fogja tűrni, hogy megcsorbítsák a gauiMeista alkotmányban fog­lalt intézményeket, a demok­ratikusan elfogadott alkot­mány alapján demokratikusan Itália: Tüneti kezelés Kínálkozik-e kiút a kró­nikus csődből? Olaszország­ban nemcsak a politikusok, hanem a közvélemény is egy­re gyakrabban ezt kérdezi. Ügy tűnik, sem a hatalom szféráiban, sem a magánbe­szélgetésekben nem találnak hatásos gyógyírt. Egyelőre legalábbis több jel arra mu­tat, hogy a politikai és a gaz­dasági válság megoldására csupán tüneti kezelést nyúj­tanak, a tényleges beavatko­zás várat magára. Árnyékkormány Semmi kétség afelől, hogy a két válsággóc szoros össze­függésben áll. Az a viszonyla­gos mozdulatlanság, amely Itáliában több mint harminc éve a kereszténydemokráciát jellemzi, károsan érinti a gaz­dasági életet is. A hatalmon lévő párt körömszakadtáig védelmezi a politikai struktú­ra jelenlegi kereteit, képvise­lői pedig a magán-, a félálla­mi és állami cégek igazgató­tanácsaiban, a pénzügyi világ süppedő karosszékeiből a gaz­dasági szerkezet megváltoz- tathatatlanságát hirdetik. Vi­lágos a képlet: a két struktú­ra közül bármelyikben kelet­keznék akár csak hajszálre­pedés, az maga után vonná a másik felbomlását is. Bizonyságul a legkézenfek­vőbb példa az a sajátosan olasz jellegzetesség, amely sot- togoverno, vagyis árnyékkor­mány néven vált ismertté. Bennfentesek szerint a ke­reszténydemokraták vezetői­nek köszönheti létét: a párt — korábbi koalíciós partnerei­vel egyetértésben — becsem­pészte embereit a gazdaságirá­nyítás, a tájékoztatás, a kul­turális élet vezető posztjaiba, mindenütt ügyelvén arra, hogy relatív többségi jellege, persze, kidomborodjék. A gya­korlatban tehát mindig te kereszténydemokrata uralta ezt, vagy azt a céget, intéz­ményt, mint mondjuk, repub­likánus, ' szociáldemokrata, vagy szocialista. Amióta az Olasz Kommunista Párt látvá­nyosan előretört a választáso­kon és már-már a keresztény- demokrácia egyeduralmát is veszélyezteti, azóta a sottogo- vemo íratlan szabályai értel­mében — kényszerűségből — néhány kommunista jelenlé­tét is megtűrik. Sivatagi katedrálisok A kereszténydemokrata többség által irányított ipar­nak nem állt és 'ma sem áll érdekében a déli országrész fejlesztése. Kénytelen-kellet­len épültek ugyan gyárak és olajfinomítók Szardíniában, Calabriában vagy Szicíliában, ám a legtöbbször nem ott, ahol Igazán szükség lett volna rá­juk, s a munkanélküliség hat­hatós visszaszorítása helyett az olcsó bérek révén legfel­jebb a profitot növelték. Ke­serű gúnnyal az olasz nép­nyelv sivatagi katedrálisoknak csúfolja ezeket a létesítménye­ket. Ha egyáltalán nem gyorsul a beruházások üteme, hová tűnik a tőke? A kérdés nyitja nyílt titok Olaszországban: külföldre. Itália adóssága há­rom esztendő alatt több mint négyszeresére nőtt, s ma Tnár meghaladja a 17 milliárd dol­lárt. Egyes becslések szerint a Svájcba, az NSZK-ba, sőt, a tengerentúlra menekített tőke értéke még ezt az összeget is meghaladja. Egy-egy külföl­di befektetés ugyanis bizto­sabb haszonnal jár, s főlegki­sebb a kockázat. Hogy közben évi 25 százalékkal csökken a líra értéke? Pénzügyi körök­ben a hivatalos álláspont ag­godalmas, de a sottogovemo, az árnyékkormány keresz­ténydemokrata többsége kész a válasszal: újabb külföldi kölcsön majd ideig-óráig tá­maszul szolgál az ingatag lí­rának. Andreotti miniszterel­nök a közeli múltban éppen erről tárgyal Bonnban, s líbiai utazásának célja — a gazda­sági együttműködés kiszélesí­tésén kívül — a tripoli vezetés meggyőzése az itáliai befekte­tések jövedelmezőségéről. Kompromisszumok Ami viszont az olasz ipar jövedelmezőségét illeti, a ke­reszténydemokraták komor képet festenek. Andreotti ta­karékossági programjához most sikerült megnyerniök a szakszervezetek támogatását. Sokan úgy vélik, a szervezett dolgozók nevében tárgyaló szakszervezeti szövetségek el­mentek a végsőkig: lemond­tak hét ünnepnapról (Itália naptárában, persze, még így is hemzsegnek a piros betűs dátumok), belenyugodtak a végkielégítés összegének né­mi csökkentésébe (korábban éppen a szakszervezetek egy­séges fellépésével vívták ki a viszonylag magas végkielégí­tést), és hozzájárultak a mű­szakok számának növelésé­hez. Bár a kisebbségi keresztény- demokrata kabinet a takaré­kossági csomagterv kidolgo­zása közben az OKP képvise­lőivel is tanácskozott, a kom­munisták elképzelésének csak töredékét vették figyelembe. Egyelőre hallani sem akarnak a nemzeti összefogás kormá­nyáról, s nem tettek nyoma­tékos lépéseket a tőkekiáram­lás megfékezésére, a beruházá­si kedv élénkítésére. Gyapay Dénes Waldheim ammani tárgyalásai Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára — aki kedden öt arab országot és Izraelt érintő látogató körútja során Am- manba érkezett — Mudar Babran, jordániai külügymi­niszterrel általában a közel- keleti helyzetről, különösen pedig a genfi békekonferencia felújításáról tárgyalt. Babran az eszmecserén ki­jelentette: Jordánia támogatja a genfi konferencia újbóli ösz- szehívásá» és részt vesz az ér­tekezleten. Hangsúlyozta, a Palesztinái Felszabadítás: szervezetnek képviseltetnie kell magát Genfiben. Husszein jordániai király, aki szerdán fogadta az ENSZ főtitkárát, a genfi konferen­ciával kapcsolatos jordániai álláspontot ismertetve han­goztatta: kormánya hajlandó részt venni a felújítandó bé­keértekezlet munkájában, de azt vallja, hogy a tanácskozás csak akkor lehet sikeres, ha részt vesznek rajta a palesz­tinok képviselői is. A jordá­niai uralkodó egyúttal han­got adott annak a meggyőző­désének is, hogy a közel-ke­leti békéhez elengedhetetlen az izraeli csapatok kivonása a megszállt arab területekről és a palesztinok jogainak elis­merése Izrael részéről. ★ ALI BHUTTO pakisztáni miniszterelnök rezidenciájá­ra Larkhana városába érke­zett szerdán Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke. Bhutto kormányfő közölte, hogy a kö­zel-keleti helyzettel kapcso­latos fontos megbeszéléseket tart a palesztin vezetővel. választották meg posztjára, az alkotmány szövege elég funk­ciójának gyakorlásához, a mi­niszterelnök kiválasztása csak rá és nem a pártokra tartozik. Az FKP főtitkára — mon­datta — tanúsítson kisebb ar­roganciát és nagyobb republi- kanizmust. Nem fogja tovább tűrni — fejtette ki Giscard d’Estaing —, hogy a megosz­lás veszélyeztesse az ország gazdaságút, a széthúzás a kor­mánytöbbség egységét. Nyil­vánvalóéin Chiracra célozva bírálta azokat, akik keresz­tezik az államfő akcióját., René Andrieu, a l’Humani- té főszerkesztője, a lap vezér­cikkében leszögezi, hogy Gis­card d’Estaing ploermeli be­szédében nem valamennyi francia elnökeként szólt az or­szághoz, hanem mint a jobb­oldal vezetője. Az államfő kü­lönösen hevesen támadta Georges Marchaist, de vajon ki az arrogáns valóban, ki ve­szi semmibe a köztársasági já- tékszabályokat? — teszi fel a kérdést. Az elnök állásfoglalá­sa azt jelenti, hogy még ha az ország többsége a baloldal és a közös program mellett foglal is állást, ő mindent latbavet majd a nagytőke politikájának folytatása érdekében. Semmis­nek tekinti a franciák akara­tát. A választási kampány mindenképpen megnyílt ezzel és az államfő valamennyiünk tudtára adlta, hogy személye­sen részt fog venni benne — mutat rá René Andrieu. ADDISZ ABEBÁBAN szer­dán Mengisztu Hailé Mariam első alelnök vezetésével ülést tartott az etióp ideiglenes ka­tonai kormányzótanács. Az ülésen szó volt az országban a múlt heti államcsínykísérletet követően kialakult helyzetről és megvitatták a soron követ­kező feladatok, így Teferi Ben­ti volt államfő és a tanács töb­bi hat, a puccskísérlet nyomán kivégzett tagja tisztségének be­töltését. Az UPI szerint az ideiglenes katonai kormányzó- tanács szerdán már a harma­dik ülését tartotta a múlt hét óta. NIMERI szudáni elnök szer­dán Szajed Rasid Al-Taher Bakr ügyvezető miniszterel­nököt kérte fel kormányalakí­tásra. Az államfő kedden osz­latta fel a kormányt, s egy­ben felkérte a kormányfőt, hogy az új kabinet megalaku­lásáig maradjon hivatalában. BT-HATÁROZAT Vizsgálóbizottság megy Beninbe Az ENSZ Biztonsági Taná­csa kedden megerősítette azt az elvet, hogy a világszerve­zet valamennyi tagállamának nemzetközi viszonylatban tar­tózkodnia kell a más országok politikai függetlensége és te­rületi integritása elleni fenye­getőzéstől és az erőszak al­kalmazásától. Ezzel összefüg­gésben a testület hangsúlyoz­ta, hogy a nyugat-afrikai Be­nin Népi Köztársaság területi integritását és politikai füg­getlenségét tiszteletben kell tartani. A Benin (egykori Dahomey) elleni január 16-i zsoldostá­madás ügyét tárgyaló BT-ülés kétnapos tanácskozás után egyhangúan elfogadta Benin, Líbia és Mauritius határozati javaslatát arról, hogy küldje­nek vizsgálóbizottságot az események színhelyére az agresszió körülményeinek ki­vizsgálása céljából. ' SZERDÁN ORSZÁGOS ak­tívajértekezletet tartott a var­sói Mechanikai Művekben a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség, amelyen részt vett Edward Gierelk, a LEMP KB első titkára, és a párt több ve­zető sízemélyisége. A résztve­vők felhívást intézitek a len­gyel fiatalokhoz, tegyenek kezdeményezéseket, felajánlá­sokat a fogyasztási és export­cikkek termelésének növelésé­re, a minőség javítására. SOWETÖBAN Johannesburg legnagyobb, színesbőrűek által lakott elővárosában a dól-afri- kai rendőrség könnygázgráná­tokkal támadt, majd tüzet nyi­tott mintegy 6000 diákra, akik a faji megkülönböztetés ellen tüntettek. Az ismét rendkívül feszültté vált helyzet miatt csütörtökön reggel 8 órától délután 3 óráig kijárási tilal­mat rendeltek el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom