Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-11 / 8. szám
4 1977. JANUÁR 11., KEDD %M*km Szoros kapcsoltában a mai valósággal, a szocialista építés mindennapjaival A Film- és Tévéművészek Szövetségének közgyűlésén részt vett és felszólalt <fr. Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Pozs gay Imre kulturális miniszter Hétfőn a Fészek művészklub nagytermében tartotta közgyűlését a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége. Művészeti életünk eseményén — amelyet Fdb- ri Zoltán, a szövetség elnöke nyitotta meg — megjelent és az elnökségben foglalt helyet Pozsgay Imre kulturális miniszter, dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője és Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára. Vezető munkatársaikkal képviseltették magukat a művészeti szövetségek is. — az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak szellemében — még inkább a tartalmi munkát állítsa tevékenysége középpontjába. Ennek érdekében a szövetségnek és tagjainak az eddigieknél többet kell tenniük a mai valóság, a szocialista építés mindennapjaival való kapcsolat erősítéséért. Az elnöki megnyitó után elsőként Kovács Antal, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének ügyvezető főtitkára számolt be a több mint 400 tagot számláló szervezet filmművészeti tagozatának munkájáról. A film és a közönség kapcsolatáról szólva hangsúlyozta, hogy f i lm m ű vészetii n k szüntelenül keresi a közönség és a film találkozásának új, hatékony formáit Ebben — a hagyományos mozi mellett — a korábbiaknál nagyobb szerepet szánnak a filmkluboknak és a filmek úgynevezett társadalmi forgalmazásának. A továbbiakban részletesen foglalkozott a filmgyártás színészellátásának kérdéseivel. Külön szólt a filmkritikáról, amely még mindig nem tölti be a mű és a közönség közötti kapcsolatépítés feladatát, mert a kritikák változatlanul inkább a szerzőket szolgálják, ihint a közönséget tájékoztatnák. A televízió két évtizedes történetének áttekintésével, a feladatok vázolásával kezdte beszámolóiét Mihályfi Imre, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének főtitkára. Elmondta, hogv 1962-re elérkezett az az idő, amikor A Magyar Televízió művészeti műsoraival betört a világ élvonalába, és azóta is alig múlik el olyan esztendő, hogy ne születnének nemzetközileg elismert alkotások. A hetvenes évek végére Magyarországon várhatóan minden család rendelkezik majd televíziós készülékkel. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a televízió — miközben hírközlő, tájékoztató, valamint agitációs műhely, és mint ilyen, a legközvetlenebbül hat — a maga lehetőségein belül nemcsak tükrözője, hanem alakítója is a valóságnak. Idősorainkban továbbra is arra kell törekednünk — mondotta —, hogy megőrizzük a közéletiséget, a többi művelődési intézménnyel együtt elősegítsük a kultúra demokratizálását. Eleget kell tennünk az emberek jogos pihenési és szórakozási igényének. Az ezt követő vitában csaknem húszán szólaltak fel. Közöttük dr. Kordinesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője elismeréssel szólt a film- és tévé- művészetünk eredményeiről. Emellett rámutatott arra is, hogy a filmművészet és a valóság kapcsolata az elmúlt években nem volt zavartalan. Ez a film és a közönség kapcsolatának alakulásában is tükröződik. Több, az utóbbi időben készült filmünk kedvező közönségfogadtatása ugyanakkor e kapcsolatok javulását jelzi. Elismeréssel szólt az önálló rangra emelkedett tévéművészetről, s hangsúlyozta a film- és tévéművészet szoros egymásrautaltsá- gát, együttműködésük fontosságát, s azt, hogy e két művészeti ágnak szerves, elválaszthatatlan tartozéka a valóság alapján álló film- és tévékritika. Rámutatott: a filmművészet legfontosabb féladata az, hogy A vitában Pozsgay Imre kulturális miniszter a minisztérium, a szövetség és az alkotók közös feladatairól szolt. Hangsúlyozta, hogy ezek megkövetelik a partneri viszonyon alapuló együttműködést. Mindezekből következik a'z is, hogy a minisztérium, a szövetség és az alkotóművészek azonos elveken alapuló, egymást segítő, támogató munkája egyetemes és általános politikai felelősséget igényel. Még akkor is, ha a közös feladatok megvalósításában módszereik, eszközeik különböznek egymástól. A beszámolókban felvetett, az alkotómunkát közvetlenül érintő gondokat tehát közös erőfeszítéssel — a lehetőségeinktől függően — úgy kell megoldani, hogy közben az alkotó munka ne szenvedjen károkat. A vitát követően a közgyűlés elfogadta a szövetség módosított alapszabályát, majd megválasztották a szervezet 29 tagú elnökségét. Az elnökség ismét Fábri Zoltán, háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, kiváló művészt választotta a szövetség elnökévé. A szövetség alelnökei: Kovács András Kossuth-díjas filmrendező, érdemes művész és Mi- hályfi Imre rendező, érdemes művész lettek. A filmművésztagozat titkárává Lugo^sy László filmrendezőt, a tévé- művészet-tagozat titkárává Deme Gábor dramaturgot választották. A munka tárlata és római kori emlékek Pest megyei iskolások múzeumlátogatásai Tanulságos kiálítás nyílt a; Munkásmozgalmi Múzeumban Energia, ember, munka címen, mely március 31-ig tekinthető meg. Széria a Csepel Autógyárból Ez a tárlat hosszított történelemóra. Tárgyakban mutatja be azt a fejlődést, melyet az ember munkájával és értelmével ért el a kőbaltától az atomenergia békés felhasználásáig. Az őskor szerszámai, a középkor technikája, Watt gőzgépének modellje mellett a magyar feltalálók alkotásait is láthatjuk. Bánki Donát turbináját, a Bánki—Csonka porlasztót, Jendrassik György Diesel-motorjait, a Ziper- nowszky Károly tervezte dinamót. Kiderül, hogy a magyar lelemény és technikai érzék is a világfejlődés tartozéka, miég a Csepel Autoritär egyik motorszériáját is metszem lélhet- jük a gépek sorában, mely szinte levetíti előttünk a századok helves haladási irányát. E tárlat megtekintése minden filmnél, szemléltető képnél többet jelent, segíti a tanulók helyes pályaválasztását, élményt nyújt és orientál, ör-' vendetes, hogy a szigethalmi, monori. törökbálinti általános iskolák már megtekintették ezt az anyagot. Reméljük, hogy példájuk nyomán sok Pest megyei általános és középfok'" oktatási intézmény jut el ide, s ha előre jelzik, altkor a Munkásmozgalmi Múzeum tárlat- vezetést is biztosít. Művészettörténeti ritkaságok A Történeti Múzeumban az aquincumi légióstábor most feltárt anyagát láthatják az érdeklődők az egész esztendőben. E szobrok, cserepek történelemoktatásunk demonstratív részei, megtekintésre méltók. A számtalan kőtárgy mellett kiemelkedő az oroszlános figura, a Juppiter-fej és különösen egy márványból faragott Vé- nusz-torzó, mely fel nem ismert remekmű, amelynek művészettörténeti bizonyítása várakoztat még magára,, de igazi felfedezése realitás, klasszikus szépségének értéke külföldi turistákat hívó kulturális kincs, akár a páratlan gótikus szoborsorozat, melyet szintén itt. a Várban nézhetünk meg. A Történeti Múzeum szintén várja megyénk diákjait. Érdemes lenne ezt a lehetőséget is megragadni a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztályának hatékony közreműködésével, annál is inkább, mivel az elmúlt félévben csaknem ezer tanuló kereste fel a Történeti Múzeumot Váchar- tyánból, Dunavarsányból, Taksonyból, Dunakesziről, Pilis- csabáról, Inárcsról, Bagról, Érdről, Aszódról, Gyálról, Tá- piószecsőről. Igény lenne rá A Szépművészeti Múzeumnak nincs új kiállítása, pedig nem létezhet egvetlen múzeum sem új esemény nélkül, még akkor som, ha törzsanyaga európai jelentőségű. Évek óta megoldatlan itt a világítás, és fájó, hogy a gótikus és reneszánsz szoboranyagot is zárva tartják. Azt hiszem, gyorsítani illene itt a technikai fejlesztést, a látogatók igénylik. örvendetes, hogy tavaly az utolsó negyedévben több száz Pesl me-Tvei vendég érkezett. Lengyel Józsefné, a ráckevei könyvtár csoportját, Thurzai Lajosné szigethalmi iskolásokat vezetett a Szépművészeti Múzeumba, de többen érkeztek a szobi nevelőotthonból, Leányfaluból, Fótről, Pi- lisvörösvárról Halásztelekről, és Örkényből. Péteriből Szekszárdi Katalin lelkesedése nyolcvan diákot vitt a kéoek elé, Veresegvházról nvu^díia- sok. Aszódról gimnazisták érkeztek. Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Vilt Tibor. Szertelenül kapkodó, vonalat vonal után kerekítő gyerekrajzra emlékeztet Vilt Tibor életének furcsa grafikonja, amely kisebb, nagyobb ivekkel s az ívek I mellé odavetett évszámokkai ! jelzi szobrászi működésének „előrelépéseit” és „visszacsatolásait”. Megannyi ötlet és megannyi mű olvasható le erről a látszólag hevenyészett, valójában azonban jegyzőkönyvszerű pontossággal papírra vetett életrajzféléből. .. Aki vette a fáradságot, és a szombati, vasárnapi tévézés után még végignézte a port- réfi'lm készítésének idején, 1976-ban 70. születésnapját ünneplő Vilit Tibor szobrász- művész vallomását, nem mindennapi élményben lehetett része: egy embernek, művésznek egyaránt nagyszerű személyiség szólalt meg benne, ak.i minden oktatási szándék nélkül adott példát arra, hogyan tervezhető s valósítható meg egy kerek, egy teljes élet. Látszólag csak a képzőművészet — ezen belül is a szobrászat — kedvelőinek szólt Zsigmondi Boris nagyszerű portréfilmje, valójában azonban — mindenkinek. A művész kedvesen ironizáló, ám annál tartalmasabban szóló szavaiból ki-ki megérezhette, hogy valamiképpen így — előrelépye és visszacsatolva — kell, magunk után hagyni az éveket; próbálkozva és sikeres próbálkozásainkból erőt merítve. Nyitott boríték. Hiába telnem a napok, az ember csak nem tudja túltenni magát a I Nyitott boríték legutóbbi adásának egyik tudósításán. Bizonyára mindenki ugyanarra gondol: a Baján'élő Szegedi családra, ahol az édesanya nélkül maradt öt apró gyereket a hatodik, a még csak épphogy felserdült legidősebb neveli. Hanem valamit azért szóvá kell tenni! Ugyanaz a képernyő mutatta egyszer azt, hogy a gyermekgondozási segély — kivételes esetben — nemcsak az édesanyának adható. Mint a nézők emlékezhetnek: egyik ismert táncdalénekesnőnk férje részesült ebben a kedvezményben avval az indokkal hogy különben csak kényszerű kihagyással folytathatná működését a feleség. Igaz, itt nem férjről, csak egy idősebb testvérről van szó, de nem lenne legalább annyira méltó ő is erre az anyáknak szóló kedvezményre? Az ő esete is kivételes eset. Egészen kivételes .., Akácz László déseink és kétségeink túlnyomó többsége nyomban eltűnik. Az előadás nem kevesebbről győz meg, mint arról, hogy amit a Wroclawi Pantomim Színház csinál, az valami önálló, öntörvényű művészet, melyet sem a pantomim- mai. sem a balettal, sem a modern táncszínpad más törekvéseivel, sem a színjátszással nem lehet azonosítani, noha mindezeknek a vívmányait felhasználja, hozzáadva a szcenírozás nagyvonalúságát. a látvány izgalmas többletét. A pantomimot általában szólisztikus műfajnak ismerjük; Tomaszewskiék kollektív műfajt teremtettek belőle, egész estét betöltő játékká szervezték a jeleneteket, kerek cselekményt, elmesélhető, gondolatokat, néhol megragadó, töprengésre késztető filozófiai mondanivalót sugárzó sztorit szerkesztettek. A Twardowski mesterről szóló játék (mely a most húszesztendős színház tizennegyedik, alig egy hónapja bemutatott produkciója) lényegében véve nem más, mint egy lengyel Faust-történet. Hőse, Twardowski mester, valóban élt a XVI. században. Alakja köré az idők folyamán legendák szövődtek. A lengyel irodalmi romantika már valóságos nemzeti hőssé növelte figuráját, s olyan élővé tette, mint amilyen élő a mi irodalmunkban mondjuk János vitéz. Tomaszewski ezt a nemzeti hőst állítja műve középpontjába, de lehántja róla az idealizálás, a túlzott nemzeti büszkeség burkait, s a romantikus hősi eszmánvVénnek a kritikáját is adja. Twardowsfiát tervező és az előadást rendező Tomaszewski úgy meséli el, hogy akár mai hősként is felfoghatjuk ezt a furcsa, garabonciás figurát. Bámulatos képességei, sikerei, karrierje, s a másik oldalon a meg-megújuló kudarcok, a kétségek és kétségbeesések egy tehetséges mai ember kalandjai is lehetnek, ezért figyeljük izgatottan a kiapadhatatlan fantáziával kigondolt és eljátszott jelenetek sorát. Tomaszewski jól tudja, hogy a leglátványosabb produkció is csak akkor számíthat sikerre, ha a nézőben képes rezonanciát kelteni. És bár a Twardowski mester... sajátosan lengyel „termék”, a műfajnak és létrehozóinak nagy érdeme, hogy a legfontosabb mondanivalókat a nem lengyel nézők is tökéletesen megértik. A valóban egyedi produkció érdekességén túl ez a mindenkihez szólni, tudás a Wroclawi Pantomim Színház világsikereinek titka. Takács István Színház a Fehérvári úton regényének kissé kilúgozott változatával elkészült, hogy közel fél évszázada, 1928-ban az akkori Nemzeti kamara- szinpada bemutassa, tulajdonképpen nem tett semmi különöset. Kasszadarabot írt, egy kis idillt, amelyen elandalod- hat, elmélázhat a néző. A magát, barátait vagy álmodott önmagát színpadon látni kívánó néző: a dzsentri, meg a pesti kispolgár. Akik akkoriban a közönség többségét kitették. A Fehérvári úton most közülük (hiába no, nemcsak ötven év telt el, hanem valami más ist történt közben), szóval közülük senkit sem láttunk. Egészen másfajta emberek töltötték meg a nézőteret. Megbukott hát a darab? Szó sincs róla. Ami igaz, az igaz: olyan tapsok követtek egy-egy igazán mulatós, meg egy-egy szipogós jelenetet, hogy talán annak idején sem másként Akkor hát minden rendben — gondolhatná az olvasó. Talán mégsem. Mert kétes siker ez, különösen, ha előtolakodik a kérdés, hogy milyen céllal, milyen feladattal indult a Nemzeti Színház Buda oly színesen munkáskerületnek nevezett negyedébe, az új lakótelepek közelébe, a főváros legszebb művelődési központr jának falai közé. Szórakoztatni. Ez rendben. Am vajon (még ebben az állítólagos da- rabípséges világban is) ez a szórakoztatásnak a legnemesebb, vagy szálljunk lejjebb: a legjobban megközelíthető formája? Éppen ez a darab. Amely, bárki írta, még ha ötven esztendeje is, attól még nem vált klasszikussá. Maradt, ami volt, sőt még avult is közben. A válasz a kérdésre ily módon kézenfekvő. Különben a légynek sem árt nem is arról van szó. Mert hiszen mi bajunk lehet attól, hogy látjuk: mint mulat egy magyar úr. Jó fiú ez a Balázs. a nyírségi földbirtokos. Sonkákat dobál a parasztok közé meg a háromnapos névnapi muri után még a fajbor- jűt is velük etetné meg, ha már szétszéledtek a vendégek. Jókedvű. mulatós magyar ember, aki összekoccan a feleségével, ha nem ad neki bármiben is igazat de végül kibékül, amikor sírva, pityereg- ve, mégiscsak dalol vele az asszonyka. A gáláns móriczi befejezést (vagyis hogy ezek után elégtételül örökre kiparancsolja a muzsikus cigányokat a házból), elhagyta ugyan a mostani bemutató, de így legalább még pregnánsabb a végső tanulság, amellyel a közönség bizonyára megelégedve távozhatott, hogy az asszony — ha nem is verve, de legalábbis — megtörve jó! Mindezt ha már eltelt az a néhány évtized, akkor legalább egy kis szatírával vagy malíciával, némi ' társadalmi éllel adhatta volna elő a Nemzeti Színházunk, de Vadász Ilona rendezése híven ragaszkodott az elmúlt idők hangulatához. Pedig kitűnő érzékű rendező, tud légkört teremteni, s a mégoly apró részletekre is ügyeL Egy-egy egészen finom részmegfigyeléssel, tárggyal (ebben pompás segítőtársa a díszlettervező Csányi Árpád és a jelmeztervező Schaffer Judit) hoz hiteles világot a színre. Milyen örvendetes lett volna, ha ezek a részletek teljesen más felfogású előadást szolgálnak. Az adott keretben és lehetőségek között nagyszerűen mulatságos figurát formált a nyírségi három nővérből Gobbi Hilda, Pártos Erzsi, Pápai Erzsi. Tulajdonképpen ők váltak az igazi főszereplőkké. A muzsikaszó nélkül élni nem tudó, s ezt minduntalan mulatozással bizonyító, ám jószívű birtokost Oszter Sándor nyalkán viselte, amíg kellett, s feleségeként vértüzelő bájossággal adta be a derekát Moór Mariann. Láttunk még egy igazi kedves vidéki öreg birtokost, Agárdi Gábor megszemélyesítésében, s urat szerető-tisztelő. becsületes cselédeket: Dániel Vali. Andresz Katalin fh. elképzelésben. L. Z. \ Színház — szavak nélkül A Wroclawi Pantomim Színház vendégjátéka Különleges élmény Henryk Tomaszewski pantomimszín- házánaik előadása, melynek címe: Fantasztikus jelenetek a Twardowski nyesterről szóló legendából. Színház ez a javából atletikusan képzett, akrobatikus ügyességű színészekkel, akik a mozgást a gondolatok kifejezésének és a jellemábrázolásnak a szintjére emelték: színház, melyben döntő szerepe van a világításnak, a fényeknek, a színeknek, a kosztümöknek, a kellékeknek és a zenének, valamint a legkülönbözőbb hahg- effektusoknak. Érdekesen felépített cselekmény és izgalmas mondanivalók jellemzik ezt a színházat. Minden megtalálható benne tehát — kivéve a szót. Toma'szewski színháza szavak nélkül beszél, de nincs is szüksége a szavakra, mert azok nélkül is mindent el tud mondani, mindent képes közvetíteni. amit csak akar. Ilyenformán inkább óvv nevezhetnénk a wroclawi társulatot: a beszédes néma színház. De vajon nem pusztán kuriózum-e ez a fajta művészet? Vajon nem az-e sikerük titka, hogy szokatlant csinálnak? És vajon ez a szokatlan igazán művészi-e, vagy csak az újszerűségével hat? A kérdéseket azért kell feltennünk, mert Tomaszewski színházának eddig csak a híre jutott el hozzánk, s ők maguk most először járnak Magyarországon. Márpedig ha csupán hal- lunk-olvasunk róluk, ez inkább a kétkedésekhez, semmint a meggyőzéshez elegendő, Nos, a puding próbája, hogy megeszik, a színházi produkció próbája, hogv megnézik. És *m megnézzük Toma- szewskiék produkcióját, kérIla nem tudnánk, hogy mötícz Zsigmond darabját látjuk a Fővárosi Művelődési Házban, akkor igencsak dörzsölhetnénk a szemünket. Ezt valóban a nagy kritikai realistánk, a feudális társadalom éles szemű bírálója írta? S ha nem tudnánk, hogy most, 1977-ben a Nemzeti Színház társulata lép fel előttünk, akkor megintcsak dörzsölhetnénk a szemünket Valaki visszaforgatta az idő kerekét? Avagy múzeumot látni mentünk a Fehérvári útra, ahol az ország legrangosabbnak tekintett színháza — a bejelentések szerint — a munkásművelődést kívánván szolgálni, ezentúl hetenként kétszer tart előadást? Hajdanán ugyanis az írók nálunk nem mindig azt írták, amihez kedvük kerekedett — amint ez köztudott. Ha élni, megélni akartak, eleget kellett tenni az akkori színházjáró közönség ízlésének, igényeinek. lehetőleg persze minél kisebb engedmények nélkül. Már legalábbis, ami a magára adó, határozott vilármétetű írókat illeti — amilyen Móricz is volt. Igv hát. amikor az 1014-ben született Nem élhetek muzsikaszó nélkül című ki mester lengyel hős, és egyben e lengyel hőstípus mai szemmel meglátott ellenalakja is. Kalandjait — melyek az 1560—70-es évek krakkói királyi udvarától az jü20-as évekig, sőt a jelenig, aí Holdba való utazásig ívelnek: — a szcenáriumot író, a koreográA felújított Nem élhetek muzsikaszó nélkül
