Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-05 / 3. szám
A városi könyvtárak jobb hasznosításáért Egy jól szerkesztett központi nyilvántartás kellene Az MTESZ városi szervezetének megalakulása óta eltelt rövid időszak semmiképpen sem hozott az elemzéshez elegendő tapasztalatokat, Az ország harmadik városi MTESZ- szervezetétől a közvélemény is Inkább terveket vár, mint beszámolót. Több információt — Lehet, hogy így van. Annál inkább örömünkre szolgál, hogy eredményes esztendőt tudhatunk magunk mögött, s Igen sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk össze — mondta dr. Gábor Gyula, az MTESZ helyi titkára, mikor felkerestük a jövő évi tervekről érdeklődve. — Sajnálatos — folytatta — hogy szervezetünk tevékenységével kapcsolatban téves elképzelések terjedtek el. Sokan azt mondják ugyanis, hogy az MTESZ csupán tagegyesületei révén tevékenykedhet, s eredményei nem különbözhetnek ezek sikerétől. Ez a szemlélet, ha érvényre jutna, éppen a lényegétől fosztaná meg szervezetünket. Nekünk ugyanis az a feladatunk, hogy a nagyobb közösség erejére támaszkodva, többet tegyünk, mint amire egyetlen tudományos egyesület önmagában bármikor is képes lehet. — E központi, városi szintű szervező tevéknységgel kapcsolatban milyen tervek készültek el eddig? — Tervekről korai még beszélni. Feladatainkat azonban naigyon iól ismerjük. Ezekből kell majd a következő hetekben terveket készíteni. Vegyünk egy példát. Minden, központi szervnek alapvető feladata a jól szervezett információs szolgálat megteremtése. Ez igen nagy gond, hiszen nemcsak a szervezet életéről kell időben és helyesen tájékoztatni az érdekelteket, hanem szakmájuk legújabb eredményeiről is. Ez utóbbi jóval nehezebb a szervezeti tájékoztatásnál. Ne csak hetek miiltán — Miért van erre szükség, amikor a szakfolyóiratok lényegében ellátják ezt a feladatot? — Kétségtelen, viszont a folyóiratokat és könyveket már a mi feladatunk eljuttatni a szakemberekhez. Nagykőrösön a városi könyvtárban és az üzemi könyvtárakban igen sok tudományos kiadvány, könyv és folyóirat található. Mégis az a helyzet, hogy aki az egyik könyvtárban keres valamilyen művet, s az ott nincs meg, akkor a könyvtárosok nem a három házzal odébb levő intézményt, hanem, mondjuk, a Széchenyi Könyvtárat vagy az Országos Műszaki Könyvtárat keresik meg. Nem csodálkozhatunk, hogy ezt a megoldást csak kevesen vállalják, hiszen a kért könyvhöz így esetleg csak hetek múlva juthat hozzá. — Mi lenne a megoldás? — Nyilvánvaló, hogy az országos könyvtárak szolgáltatásairól nem mondhatunk le, ám az esetek nagy részében egyszerűsíteni lehetne az ügymenetét, ha volna egy nagykőrösi központi könyv- és folyóiratnyilvántartás. Ennek megteremtésében az MTESZ tagjai — saját érdekükben — igen eredményesen működhetnének közre. — Van ennek valami akadálya? — Elvileg nincs. Gyakorlatilag azonban számos nehézséggel kellene ihegküzdenünk. Az első akadály, azti hiszem, az lesz, hogy könyvtárainkban a mindennapi forgalomhoz és a rendszeres könyvtári feladatok ellátásához sincs elegendő szakember. A központi katalógus elkészítése pedig nem egyszerűen technikai kérdés. Egységesíteni ? Valóban nem az. A két legnagyobb könyvtárat, a városit és a konzervgyárit megtekintve, még a hozzá nem értők is azonnal megállapíthatják, hogy a könyvek nyilvántartási rendszere nem teljesen azonos. A szakemberek azt is tudják, hogy e két rendszer feldolgozása egy közös nyilvántartásHalak Nem tudom, lehet-e Nagykőrösön díszhalakat kapni. Haleleséget mindenesetre árusít a háztartási bolt, így arra kell gondolnom, hogy nem egyedül hódolok az akvarisztika szenvedélyének. Mert ez is szenvedély, méghozzá a nemesebbek közül való, ám meglehetősen költséges. Nem tapasztalatból tudom ezt, hiszen jóformán egy fillért sem költöttem eddig narancsvörös lakótársaimra, de úgy mondják, hogy egy igazi akváriumra éppen úgy kell spórolni, mint autóra, vagy — legyünk szerényebbek — egy televízióra. De szükség van-e arra, hogy igazi, a nagykönyvben megírt követelményeket kielégítő díszhaltenyésztők legyünk? Nem! Ezek a halak sem azért kerültek hozzám, mert új xiphoporus helleri változatot akartam kitenyészteni. Az egész úgy kezdődött, hogy egy ismerősöm felajánlotta felesleges halait, mondván: nekem örömet okoztak, próbáld meg te is! Megpróbáltam. Az első nyolc halacskából azóta jó néhány elpusztult, a szaporulatból viszont legalább kétszer annyi maradt meg, nem kis gondot okozva, hogy hová is tegyem őket. Valahogy családtaggá váltak. Éppúgy kérik a vacsorájukat, mint bármelyikünk, s elvárják, hogy foglalkozzunk velük. Szeretik, ha megkopogtatjuk az algákkal imitt-amott benőtt üvegfalat. örülnek, ha friss vizet töltünk a medencébe, s ha a szokásos szárított vízibolha helyett újfajta csemegét szórunk etetőjükbe. S én is, mi is megszerettük őket. Ha hosszabb időre elmegyünk hazulról, még több napi éhezés után is jó kedvvel várnak vissza, s mi sem azt számolgatjuk, hogy vajon hány betonfal maradt üresen otthon, hanem hogy mi van a halakkal? Mi elmehetünk — a halak maradnak. Örökös, meglehet, kicsit kényszeredett őrei a házi tűzhelynek, s titkos szövetségben a vípi- pálmákkal, fokföldi ibolyákkal, melyek szerényen állnak őrséget a vízmedence körül, vidámságot varázsolnak a falak közé. S bár nem pótolják a természetet, mégis szüntelen eszünkbe juttatják. Emlékeztetnek: a betonfalon túl várnak a hó alatt megbújó, messzire nyúló rétek, s az álmukban is élettől hangos erdők. MŰSZAKI FEJLESZTÉSSEL Feleslegessé vált az import Rövid idő alatt megoldották a lábatlani vékonypapírgyárban több olyan különleges papír előállítását,, amelyekkel jelentős import vált feleslegessé. Kimunkálták a hazai famentes bibliapapírgyártás technológiáját. Évi csaknem ezer tonna készül majd a gyárban. Megoldották a cigaretták szopókájának, a Öarafautánzatú alappapírnak hazai gyártását is. JEzzel tavaly 150 tonna ilyen papír importját takarították meg. Hosz- szabb kísérletezés után nemrég kezdték meg az úgynevezett null-carbon alappapír gyártását. Ez a papír feleslegessé teszi a gépírásnál az indigó használatát. További kísérleteket is folytatnak például a vajcsomagoló papír előállítására. A számítógépekhez szükséges olcsó másolópapírok előállításával is eredményesen próbálkoznak. ba szinte emberfeletti feladat. Ugyanakkor semmi értelme sem volna ezeket a könyvtári rendszereket megszüntetni, vagy átalakítani, hiszen valamennyit a gyakorlati kívánalmaknak és a könyvtári előírásoknak megfelelően alakították ki. Hibát egyikben sem lehet találni. Az egységesítés MTESZ által felvetett gondolata valószínűleg nem ér annyit, hogy könyvtáraink mindegyikét átszervezzük. — Erre valószínűleg nincs is mód — mondotta Szabó Sándor, a városi tanács mű velődésügyi osztályának vezetője. — Az elképzelhető megoldások egyikét viszont éppen az MTESZ információs szakemberei adták meg. Eszerint a jelenlegi könyvtári rendszerek meghagyásával ki lehetne építeni a városi fénylyukkártyás nyilvántartást. Ennek megteremtése nem kis feladat, de technikai feltételeit a városi könyvtár biztosítani tudja. Az MTESZ-re eszerint a rendszer elméleti megalapozásának feladata hárulnak. Tudomásom szerint az erről szóló tervtanulmány készülőben van, a kérdés csupán az, hogy (a tudományos egyesületek meg tudják-e adni a társadalmi segítséget a városi könyvtárnak, amely a központi nyilvántartás megteremtéséhez szükséges. A fémlyutokártyás nyilvántartás kiépítéséhez ugyanis nem könyvtárosi tudásra, hanem speciális szakmai ismeretekre van szükség. Csupán a rendszer működtetése lehet könyvtárosi feladat. Az MTESZ információs szakembereinek egyébként ugyanez az álláspontja. Külföldi példa A gondolat, noha a tanács szakigazgatási szerve és az MTESZ között együttműködési megállapodások az idő rövidsége miatt nem születtek még, nem látszik megvalósít- hatatlannak. Ám az is igaz, hogy hazánkban a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, vagyis az MTESZ városi szervezeteinek megalakítása épp annyira új gondolat, mint a városi központi könyvtári nyilvántartások megteremtése iránti igény. Mégsem vagyunk tapasztalatok híján, hiszen a Német Demokratikus Köztársaságban, legalábbis ami a szakkönyvtárak együttműködését illeti, igen jó eredményeket értek el, s éppen fémlyukkártyás nyilvántartásokkal Nagykőrösnek nem kell szégyenkeznie amiatt, ha esetleg külföldi példák nyomán indul el, amikor országos jelentőségű akciókat kezdeményez. Tulajdonképpen még az sem baj, ha az ötlet ötlet marad — kívánjuk, hogy ne így legyen —, mert valószínűleg akdnak olyan városok, ahol a már meglevő adottságok miatt gyorsabb és látványosabb eredményeket érnek el a mi példánkból kiindulva és a mi hasznunkra. Ha nekünk nem sikerül első nekifutásra megvalósítani az ötletet, majd tanulunk tőlük. Az első lépést azonban meg kell tenni valakinek. Farkas Péter A PEST/AEfrYEI HÍRLAP kDlö\ kiadAsa XXI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1977. JANUÄR 5., SZERDA Teljesítenék feladataikat Változatos, nagyigényű tennivalók a Gépjavító és Faipari Szövetkezet asztalosiizeme számára A nagykőrösi Gépjavító és Faipari Szövetkezet nemcsak az élelmiszeripari gépek gyártásával szerzett orszáigos nevet magának, hanem a faipari tevékenysége is kiemelkedő. — A múlt esztendőben milyen nagyobb munkákat végzett a faipari részleg? — kérdeztük Szűcs Ferenc műszaki vezetőheiyettestől. — A 15 munkást foglalkoztató üzemnek P. Nagy Ambrus asztalosmester a vezetője — mondotta. — Kitűzött terveiket, mint minden esztendőben, 1976-ban is határidő előtt teljesítették. A legtöbb munkát a Bács megyei Építőipari Vállalatnak végezték. A vállalat lakóházépítéseihez többek között 400 konyhaasztalt és más berendezési tárgyat készítettek. Belső építészeti munkákra is kaptak megbízatást több kecskeméti üzemtől. A szövetkezeti központunk fejlesztéséhez szükséges asztalosmunkákat is elkészítették'. Egész évben sok feladatot ad a részlegnek a gépexportunkhoz szükséges csomagolóládák elkészítése is. — A faipari részleg kapacitása legnagyobb részben erre az évre is le van már kötve. Sok munkát vállaltunk a kecskeméti Széchenyi városban épülő szolgáltatóház bérén deKÖRNYEZETUNK VEDELMEERT Mivel hintsünk? Hajlamosak vagyunk arra* hogy tudományosnak csak a nagyon bonyolult, a kissé érthetetlen kérdéseket nevezzük. Nem kell diploma ahhoz, hogy beverjünk egy szöget a falba, vagy elilapátoljuk a havat a ház elől — szoktuk mondogatni. — Valóban nem. Am mégis felmerül a kérdés: vizsgálta-e valaki akárcsak egyszer is, tudományos alapossággal, hogy mivel célszerű a behavazott utakat, járdákat leszórni? Persze, tudjuk: a homok, a salak, de különösen a konyhasó (ennek alkalmazásában van némi tudományos megfontolás) kiválóan megfelelnek a célra, megmentik az embert a lapátolás gyötrelmeitől. Csupán azt nem vizsgáltuk, hogyan viselik el ezeket az anyagokat az utakat szegélyező virágágyak, füves terek. A sós hó és hóié előbb-utóbb az útszélre kerül, s helyét a pusztuló növényzet jelzi. Nem nevezhető talajjavító anyagnak a salak sem, bár kellemetlen hatásai nem olyan szembetűnőek. Talajtani szempontból a homok alkalmazása kifogásolható legkevésbé, noha kétségtelenül soványítja a termőföldet, s száraz, szeles időben kellemetlen porfelhővé válik. ___ Környezetünk védelmét szem előtt tartva, egyetlen megoldást javasolhatunk: a havat egész egyszerűen el kell lapátolni. Van ehhez a munkához a városban elegendő gép, ember? Sajnos, nincs. A járda- szegélyek, virágágyások helyreállításához sincs. Mégis vállalnunk kell, hogy tönkretesz- szűk ezeket, amikor valamiféle szilárd anyagot hintünk a csúszós utakra, testi épségünk védelmében. Legfőbb érték az ember... Elgondolkoztató viszont az, hogy az ember képtelen szeny- nyezett környezetben élni. Természetesen azon a néhány köbméter salakon, pár mázsa konyhasón nem sok múlik. Mégis, nem kellene egy pár kocsi homokra szert tenni? zéseinek elkészítésében, ahol gyógyszertárat és ipari műhelyeket létesítenek. Faipari részlegünk készíti a dunapataji és a bodajki gyógyszertárnak belső berendezését is. A részleg a Szolnoki utcai egykori villanymalom épületében dolgozik. Az irányítómunkát nagyban segíti a részleg alapító munkatársa: Csurgai Sándor nyugdíjas asztalosmester. A dolgozók legtöbbje törzs- gárdatag. Ottjártunkkor Szívós Ambrus és Kupái Pál a szép gyógyszertári berendezéseken dolgoztak. Az előbbi 20, az utóbbi 17 éve dolgozik a Szövetkezetnél. Munkatársuk egy fiatal asztalos, Szabó István, pár hónapja került oda, jó munkahelyet keresve belépett a sző-' vetkezetbe. K. L. Áramszünet, a hálózat átépítése miatt A DÉMÁSZ nagykőrösi igazgatósága értesíti a fogyasztókat, hogy január 7-én reggel 7 órától délután 16 óráig és 8-án reggel 7 órától 13 .óráig hálózatátépítés miatt a Szollá utcában, 1—5 számig, a Zalán utcán végig áramszünet lesz. ' SPORT Sakkvetélkedő A KlOSZ-székházban megrendezésre kerülő, III. osztályúra minősítő, egyéni sakkversenyen a Nagykőrösi KIQSZ /Sportkör versenyzői indulnak. A körmérkőzéses rendszerű viadalon a 12 résztvevő eddig 30 játszmát játszott le. A verseny a feléhez közeledik. így áll a mezőny a 11. játéknap után: 1. Pallagi Tibor 6 mérkőzésből 5 ponttal; 2. Nagy Sándor 6-ból 5; 3. Horváth Dezső 7-ből 5; 4. Forró Pál 6-ból 3; 5. Forró Ferenc 6-ból 2 és fél; 6. Bakó Mihály 3-ból 2; 7—8. Mogyoró László és Kis Sándor egyaránt 4-ből 2; 9. Pál zium 7; 2. Ceglédi Gimnázium 7; 3. Nagykőrösi Gimnázium 6; 4. Monori Gimnázium 6; 5. Ceglédi Mezőgazdasági Szak- középiskola 4 ponttal. Lányok; 1. Nagykőrösi Gimnázium 8; 2. Monori Gimnázium 7; 3. Ceglédi Gimnázium 6; 4. Nagykátai Gimnázium 5; 5. Ceglédi Mezőgazdasági Szakközépiskola 4 ponttal. A körzeti bajnokság kétfordulós. A megyei döntőbe az erősebb ceglédi csoportból 3— 3, a váciból 1—1 csapat jut, ahol három alkalommal körGyula ’ 5-ből 2; 10. 'Lencsés I mérkőzést játszanak, s az ot- László 7-ből 1 és fél; 11. Mé- 11301 eredmények döntik el a Gépszerelők lesznek A Volán 21-es vállalatának helyi műszaki telepén 110 ipari tanulót foglalkoztatnak. Képünkön: elsőéves gépszerelők a tanműhelyben. Bálint Lajos felvétele száros Tibor l_ből 0; 12. Kocsis Károly 5-ből 0 ponttal. Továbbra is nagy küzdelemre van kilátás az új évre is áthúzódó viadalon. ISMÉT TEREMKÉZILABDA TOLDI KUPA A Nagykőrösi Toldi Diák Sportkör kézilabda-szakosztálya és a Ceglédi Járási Testnevelési és Sportfelügyelőség meghívott csapatokkal női és férfi teremkézilabda Tóldi megyei sorrendet. A váci csoportban 5 fiú- és 4 lánycsapat játszik. KEZDENEK A LABDARUGÓK A Nagykőrösi Kinizsi felnőtt labdarúgó-csapata január 5-én kezdte a felkészülést — alapozással — az 1977-es év eseményeire, Kecskés III László edző vezetésével. JUBILEUMI KÖZGYŰLÉS FEBRUÁRBAN A Nagykőrösi Konzervgyár Kupa mérkő^éssorozatot ren- Kinizsi Sportkörének évi köz dez, körmérkőzéses rendszerben. A torna mérkőzéseit január 23-tól minden vasárnap 9 órai kezdettel rendezik a Toldi-sportcsamokhan. HAVAS ÖRÖMÖK Az óesztendő utolsó napjai vastag hóréteget hoztak. Városunk gyermekei alaposan ki is használták a téli iskolai szünidő utolsó napjhit. Vidá- man, jókedvvel búcsúztatták az ó- és kezdték az új évet a téli sportokat kedvelő nagykőrösi fiatalok. A PEST MEGYEI SERDÜLŐ KOSÄRLABDA-BAJNOK- SÄG ÄLLASA AZ ŐSZI ELSŐ FORDULÓ UTÁN A ceglédi körzetben Fiúk: 1. Nagykátai Girnná- i kor. gyűlése az eredeti időpontnál később, előreláthatólag február első hetében lesz. amikor jubileumi összejövetelt tart városunk legnagyobb sport- egyesülete.á S. Z. Mit látunk ma a moziban? Miért ölnek meg egy bírót? Színes, szinkronizált, olasz bűnügyi film. (16 éven felülieknek). Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÄNOMI ISKOLÁBAN Hosszú búcsú. Amerikai dm. Előadás kezdete: 6 óra-