Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-18 / 14. szám
1977 JANUÁR 18. KEDD Ferencsik János kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Ferencsik János kétszeres Kossuth-díjas karnagynak, a Magyar Nép- köztársaság kiváló művészének, a magyar és a nemzetközi zenei életben kifejtett munkássága elismeréséül 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Orbán lászló, az Országos Közművelődési Tanács elnöke és dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár. Öt év alatt tíz új óvoda \ Mégis ke.és a hely I Kiállítások Szentendrén A Ferenczy Múzeum új szerzeményei öt év alatt tíz új óvoda épült a dabasi járásban, így az óvodák száma tizennyolcról huszonnyolcra emelkedett, s a korábbi ezerkétszáz gyermek helyett kétezer elhelyezésére nyílt lehetősig. Mindennek ellenére a gondok ma még talán nagyobbak, mint voltak öt esztendővel ezelőtt. Akkor ugyanis még csak 486 gyermek felvételi kérelmét kellett elutasítani, tavaly viszont már 626 gyermekét. Ez elsősorban néhány, az agglomerációs övezetbe tartozó település lélekszámú növekedésének a következménye. Ezt a legszembetűnőbben Gyál példája bizonyítja, ahol az elmúlt öt esztendőben nyolc csoporttal három új óvoda Kezdte meg működését, ennek ellenére csak az óvodáskorúak huszonhat százalékának elhelyezésére van itt ma is lehetőség. Az óvodaépítkezés ebben a járásban tehát továbbra is az aktuális feladatok közé tartozik. A tervek szerint a jelenlegi ötéves tervben háromszázötven új gyermek elhelyezésére nyílik majd lehetőség az épülő óvodákban. Igaz, ugyanennyi volt a terv az előző időszakban is, ezt azonban — jelentős társadalmi összefogás eredményeként — hatszázra teljesítették. A lehetőségek most is adottak, hogy a tervezettnél több gyermek számára épüljön új óvoda a dabasi járásban. Pszichológusok, gyógypedagógusok vezetésével Eredményes munka a esohánkai intézetben Csobánka felé haladva már messziről feltűnik egy kastélyszerű épület, a dr. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézet. Az igazgatói irodában Koncz Dezsővel beszélgettünk, aki a megyei intézetet csaknem negyed százada vezeti. Először szanatórium volt, azután hadiárvaház, 1950 óta a szellemi fogyatékos fiatalkorúak otthona. Az eltelt évtizedek során számos reformra került sor. amelyek megváltoztatták az intézet arculatát és az itt élő tanuló gyermekek körülményei is sokat javultak. Az intézet lakóiinak száma 1954 után valamennyivel növekedett. Ezt a főépület földszinti helyiségeinek átalakítása tette lehetővé. Ma, mintegy 170 fiatalkorú él itt Csobánkán. Közülük hetven állami gondozott gyerek, akiket többnyire az alkoholista apák, anyák, a rendezetlen családi viszonyok juttattak Ide. Kizárt a tévedés Az intézetben a megyei áthelyezési bizottság javaslata alapján helyezik el a 16 éven aluli fiatalokat. A bizottság negyedik éve itt helyben működik, vezetője Kédl Márta. A pszichológusnő elmondotta, hogy az óvodai, iskolai rendellenességek hamar felhívják a figyelmet egy-egy gyermekre s azután itt tüzetesen megvizsgálják őket. Orvos—pszichológus—gyógypedagógusból álló bizottság dönt mélyreható vizsgálat után a kicsinyek fejlettségi fokáról, értelmi szintjéről. Ma már a korszerű tesztek, felmérő módszerek eleve kizárják a tévedést, s ha bizonytalanok égy-egy esetben, kontrollvizs- gálatot rendelnek el. Évente 700—800 iskoláskorú fordul meg náluk és sajnos, ezek több mint kétharmadát javasolják azután gyógypedagógiai intézetbe, vagy korrekciós osztályokba. Szívesen látott szakmunkások A csobánkai intézetben jelenleg 100 közepesen fogyatékos, 70 súlyosabban sérült gyermeket nevelnek. Ez előbbieket ma már a korszerű nevelési módszerek felhasználásával megtaníthatják mindarra, amit az általános iskola hat osztálya nyújt. Az iskolai oktatást újabban nagymértékben segíti számos eszköz: filmvetítő berendezés, audiovizuális írásvetítő, a televízió. A gyerekeket az alapfokú, elemi ismeretek elsajátíttatása mellett elsősorban az életre nevelik. Az eredmény: az intézetből kikerülő fiatalokat szívesen fogadják a környező gyárak, szövetkezetek. Jó kapcsolatot alakítottak ki a pilisvö- rösvári 202-es számú Szakmunkásképző Intézettel, így a fiúk közül jó néhányan megszerzik a szakm u nkásképesí- tést. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a budakalászi Lenfonó- és Szövőipari Vállalatnál az intézetből kikerülő lányok jól megállják a helyüket Az intézet-iskola intézményben. 29 pedagógus és 17 gyermekfelügyelő gondozza, tanítja a bentlakókat. Nehéz és látványosnak jó indulattal sem mondható feladatot vállalnak. És a köszönet: amikor meggyőződnek róla, neveltjeik megállják helyüket az életben. Idővel közülük sokan családot alapítanak, zökkenőmentesen beilleszkednek a társadalomba. Évek múltán többen visszatérnek, beszámolnak életük alakulásáról, gondjaikról, örömeikről. Otthonnak érzik Szemléletes képet adnak a változásról az emeleti hálótermek. Itt-ott még ide nem illő öreg bútorok rontják az összhatást, de egyre több a modern, emeletes heverő, a csinosan berendezett szoba. S ami különösen szívderítő: az ablakon, az asztalon, falakon, mindenütt látszik az ügyes kezű kislányok munkája. Nép- művészeti motívumokkal hímzett térítők, saját készítésű berendezési tárgyak bizonyítják: otthonuknak érzik az intézetet. A csobánkai gyógypedagó- í giai intézet jelentős támogatást, segítséget kap több megyei intézménytől. Évek óta patronálja őket például a szentendrei papírgyár KISZ- szervezete, a Szentendrei Ipari Szövetkezet, egy pomázi villanyszerelő brigád. A megyei tanács pedig évente 5 és fél millió forintot juttat az intézetnek S. Zs. Szentendrén, a Művésztelepi Galériában a téli hónapokban a Ferenczy Múzeum új szerzeményeit mutatták be. Kiderül, hogy e város festői hagyományai sajátos elemekkel gyarapodnak, de a hagyományokat sein tagadják meg. Így jó, ez jelenti a teljességet. Sokféle út, megközelítés érzékelhető a tárlaton. Megnyugtató vonás, hogy egyrészt a stílusszabadság növekszik, másrészt az érték polarizálódik. Ma szentendrei művésznek lenni azt jelenti, hogy a választott út szabad, de a teljesítés csak a legmagasabb érték elérésével lehetséges. Aki ennél alább adja, vagy szemléletében konzervatív, vagy a minőség tekintetében köt kompromisszumot. Ebből adódik, hogy a szentendrei festők önismeretben is haladtak az elmúlt esztendőkben, — emelkedett a színvonal mércéje. Baráti szemmel, művészi gonddal figyelik egymás eredményeit; józanon. Talán a józanság sok is. annyira kiegyenlített a mezőny — lehetséges, hogy a hiányzó kudarc, tévút is előrelendítene. Nem azért, mert ez önmagáiban hiányzik, hanem tízért, mert ez a szépség megközelítésének hevességét igazolná. Ami van. annak örüljünk. Barcsay mester konstruktív rendje, Korniss Dezső zaklatottan rendezett Zászló-analízise. Miháltz Pál műgondja, Ilosvai Varga István pazar színvilága magáért beszél. Anna Margit bohócai, Bálint Endre Bach H-moll szvitjének festői adaptációja, Klimó Károly változatai József Attila tájverseihez, izgalmas újdonságok. Deim Pál és Balogh László tovább kísérleteznek, Kántor Andor, Göllner Miklós, ÍGY LÁTTAM ÉN... Azt mondják, az ember a barátjával szemben elnézőbb. Védi, takargatja hibáit, fogyatékosságait, jó tulajdonságait pedig felnagyítja, dicséri. Elöljáróban mindezeket azért mondtam el, mert egy könyv került a kezembe. 1976-ban adták ki a Szovjetunióban, Kijevben, természetesen oroszul. Szerzője, M. Ogyinyec, a Pravda tudósítója, hosszú időt töltött hazánkban, Magyarországon, s az itt szerzett élményeit, benyomásait vetette papírra. Rólunk írt, magyarokról, munkánkról, mindennapi életünkről. A könyv címe: Jó szomszédunk és barátunk. A könyv borítóján az Országház kupolájának sziluettje látszik, a piros-fehér-zöld betűkkel szedett cím nemzetiszínű zászlónk szimbóluma. Nem tudom, megjelenik-e majd ez a kötet magyarul is. Hogy mégis szólok Ogyinyec könyvéről, annak több oka van. Az egyik: elég ritkán olvas az ember saját hazájáról, népéről külföldön megjelent írásokat, s az ilyesfajta könyv mindig jó olvasmánynak, csemegének számít. Azért érdekes és érdemes végigolvasni, mert idegen szemmel, s tegyük hozzá, szubjektivizmustól mentesen, a külső szemlélő elfogulatlanságával méri, rögzíti a tényeket, a jelenségeket keltette benyomásokat. Bár a szerző már a könyv címében is jó barátnak nevez bennünket, mégsem esik abba a hibába, hogy velünk, a baráttal, a szomszéddal szemben elnéző, elfogult legyen. Éles, minden jelenségre reagáló szemmel nézett körül nálunk, s tapasztalatait, mondanivalóját színes, tartalmas formába öntötte. Riportok, visszaemlékezések, felvillantott képek, gazdaságpolitikai elemzések, interjúk, feljegyzett anekdoták, portrék tarka sokaságából kerekedik ki végül is a bennünket ábrázoló kép. A felszabadulás Óta eltelt három évtized eredményeit, jelentős sorsfordulóit, a vérrel megpecsételt barátságot, a két népet elszakít- hatatlanul összekötő sorsot, utat ábrázolja Ogyinyec, kezdve attól a pillanattól, amikor az első magyar falut, Battonyát felszabadították a szovjet katonák, egészen a 30. évforduló ünnepségsorozatáig. Persze arra is sort kerít, hogy a régmúltról, századokba visszanyúló történelmünkről is szó essék, a gazdag, sokrétű ismertanyagot tartalmazó alkotásban. A másik ok — amiért a Pravda magyar- országi tudósítójának könyvéről szándékoztam írni — az, hogy számos Pest megyei emléket, találkozást, eseményt idéz fel a szerző, s közben kitűnő helyismeretről, tájékozottságról, tesz tanúbizonyságot. Magyart András, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora, Marton Pálné, a vérségi íróasszony, Tuza Sándor és felesége, Székely István, a dánszent- miklósi Micsurin Termelőszövetkezet elnöke, Százhalombatta és a Barátság II. olajvzeték építői — mindnyájan élményt adó ismerősei, barátai a szerzőnek. Hosszú és e cikk terjedelmét jóval túllépő formában lehetne csak ismertetni magyar nyelven a könyvnek azokat az epizódjait, amelyek megyénkhez köM. Ogyinyecnek, a Pravda budapesti tudósítójának visszaemlékezései tődnek. Mégis, ha csak távirati stílusban is, szólni kell róluk. Marton Pálné íróasszonnyal a szovjet tudósító először Budapesten, a könyvhéten találkozott. Az egyik könyvsátorban idősebb, vékony, alacsony termetű asszony idegesen tábla bolt ide-oda ... Nyugtalanság ült a szemében, amikor gyerekek kezdték nézegetni. Igaz mesék című könyvét. Aztán megvették a kötetet és arra kérték a szerzőt, írjon be néhány szót emlékül a könyvbe. Az uszony bizonytalan mozdulatain látszott, életében még nem dedikált. — írja Marton Pálnéról Ogyinyec. Aztán később Versegen is találkozott vele, s egy szép hangvételű színes riport kerekedett ki a beszélgetésből. KÖZtudOtt, hogy Magyarországon üzemekben, gyárakban, különböző intézményekben számos olyan szakember dolgozik, aki a Szovjetunióban járt egyetemre, főiskolára. Moszkva, Leningrad, Kijev, Szverdlovszk felsőfokú oktatási intézményeiben most is sok magyar diák tanul. Egy alkalommal a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában adtak találkozót egymásnak a régi leningrádi, moszkvai, kijevi magyar diákok. Az aula bejáratánál leningrádiak gyűrűjében régi ismerőseim állnak — írja a szerző —, Tuza Sándor és felesége. Sándor és Teréz Leningrádban tanultak ... Ott ismerkedtek meg. Sándor tervező- mérnök, a felesége pedig a Pest megyei MÉSZÖV elnöke... És Tuzáék után még egy sor régi ismerőst, barátot sorol fel Ogyinyec, akik hol magyarul, hol oroszul társalognak egymással ezen a kedves találkozón, felidézve a régi emlékeket, a felejthetetlen napokat. Tallózva a könyv Pest megyei riportjai, találkozásai, témái között, nekem a Százhalombattáról írt sorok, oldalak tetszettek a legjobban. Sokszor járt itt Ogyinyec, sok emberrel beszélt, találkozott. Szinte mindent tud, amit a városról tudni kell: régi történelmét, az építkezések, a beruházások megvalósításának valamennyi mozzanatát. Cinke József, Szabó Ferenc, Egyed Pál, Kovács Miklós hegesztők éppúgy szereplői ennek a battai tablónak, mint Boksái István, a szomszéd faluból az építkezésre jött traktoros, vagy Vlagyimir Alekszejevics Tokárjev, a beruházást segítő szovjet mérnök. Az is megkapó, hogy tudományos igényességgel elemzi a szerző a város nevének eredetét, pedig ez még hazánkban is élénk vita tárgyát képezi. összegezve: tartalmas, szép könyv, érdekes fordulatos olvasmány Ogyinyec alkotása. A barát szemével nézett körül nálunk, Pest megyében is. Írásán látszik: értő, mindenre figyelő, az újságírás ezernyi fortélyát ismerő riporter. Még akkor is, ha rólunk a barátjai- ról ír. K. Gy. M. Bartl József megtalált formakincsükkel gazdálkodnak. Kiki alkatának és fejlődési fokának megfelelően dolgozik. Ligeti Erika szobra gyermekekhez kapcsolódó emberi érzelmeit tartalmazza, Asszonyi Tamás érme szintén. A sort Papachristos Andreas, Hajdú László, Vajda Júlia, Káka Ferenc, Borsody László, Jávor Piroska, Hegyi György, Beck Judit, Gráber Margit művei egészítik ki. Komoly hangvételű Rajki László Rózsa Péter szobra, Pirk János földszagot árasztó festménye. A Megyei Művelődési Központban Rétekig—láthatta a közönség Szánthó Imre bélyegzőnyomatait Faragó László bélyeggyűjteményével társítva. Ez egyúttal nemcsak Szánthó Imre ismert sokrétűségét jelzi, hanem a tizenötesztendős jubileumát elért szentendrei bélyegkor szép munkáját. Vonzó eredmény, hogy Szentendre postahivatala, rajzos bélyegzőt használ napi forgalmában, — nyomatot Kucs Béla szobráról, a 35 éves szentendrei Művésztelepről, a Czóbei Múzeum megnyitójáról, a Theátrum eseményeiről. Valamennyi mű Szánthó Imre alkotása, aki a képzőművészetet műfajilag is kiterjeszti bélyegzőterveivel és nyomataival. Házi tárlat Ráckevén A ráckevei Ady Endre gimnáziumban Bakallár József festőművész nyitotta meg Czi- nege Sándor tárlatát, mely január 19-ig tekinthető meg az intézet aulájában. Ha valaki rendszeres foglalkozás közben szereti meg a rajzolást, később megtanulja a szerkesztést, és egyszer festő lesz — ez természetes folyamat, a fejlődés szabályos útja. Előfordul azonban, hogy valaki csak dobálja a bogáncsot, bámulja a naplementét, úszik a buzogányos vízben — s viszi haza kedvrontónak az elégséges osztályzatokat, minden gondozás nélkül cselleng, — aztán egyszerre olyan fejlődést tanúsít, hogy elhagyja a hétköznapi úton nyugodtan járókat; ez már rendkívüli fordulat. Czinege Sándor esetében erről van szó. Mindössze huszonegy éves és szobafestő. Ihletője, mestere, akadémiája a természet volt; ahogy a szél zúgatta a fákat, ahogy csudás felhők sétáltak a feje fölött, jó barátai, irányító tanítói. És fák, lepkék, madarak és lányok, az élet színes titkai. Mindig nagy csönd telepedett köré, nem is tudták, hogy létezik, s azok akik hajdan társai voltak — lassan el is felejtették. Aztán egyszerre ez a Lóréven tsz-istállókat meszelő Czinege Sándor igazi képekkel lépett a nyilvánosság elé Ráckevén. Olyan magabiztossággal, hogy az éppen ott tartózkodó Hincz Gyula Is megcsodálja nyugtalan alakzatainak örvénylését. Ekkor még kicsit parttalannak tűntek alkotásai, annyira erős volt képzeletének áramlása, hogy szinte féltettük, képes-e felkapaszkodni a maradandó évekhez vezető meredekre. Ez maradt hosszú ideig a kérdés, hiszen már akkor birtokolta a színek vará- zsos világát, tündérszigetté költötte át a párás vízpartot, a kórókat, a rozzant kerítéseket. Üjra csönd következett. Időnként láttuk létrával, biciklivel — ahogy festékfoltos munkaruhában igyekezett dolgára. Valami azért történt közben. A XX. kerületi Kis- Duna alkotókörben Bakallár József irányításával pótolta a hiányokat, amire még szüksége volt rajzból, szerkesztésből. Üj képek születtek, s most ezt láthatjuk a ráckevei gimnázium házi tárlatán — új műveket, új esztétikai öltözettel. Csak állunk előtte szótlanul. Hogyan lehetséges, hogy a huszonegy éves, alig felnőtt Czinege Sándor most jobb, igazabb képeket fest, mint sok hivatásos művész? Akárhogy van — mindez tény. Állunk e tüzes árnyalatokkal megszakított fehér sugárzásban —, Czinege Sándor pillangói, különös tájai, napragyogása előtt, és gyönyörködünk. Magunk között dédelgetjük a reményt, még inkább a valóság készülő meglepetését, hiszen Czinege Sándor ezen műveivel a holnap ajtaján kopogtat. Különösen akkor, ha megőrzi, és szigorú elégedetlenséggel gyarapítja izgalmasan zsendülő törvényeit. L. M. TV-FIGYELO Kabaré. Hiába vált nagyon sok vonatkozásban önellátóvá a tv. a vidámságot még mindig export útján szerzi be. Egy kicsavart szójátékkal élve: a humorból még a tréfát is alig ismeri. Mindez a szombaton este látott El még a kabaré?! című összeállítás kapcsán jut az ember eszébe, amely — valljuk be töredelmesen — igen jó mulatság volt. Csakhát színpadra írt, színházból közvetített mulatság. S mint ilyen, inkább szellemes szövegével szórakoztatott, semmint azzal a képben elmondható többlettel, amelynek közvetítésére a tv különben oly alkalmas lehetne. A néző persze már ezért a legújabban importált színházi vidámságért is hálás, s mivel a Vidám Színpad művészeinek jóvoltából remekül szórakozott, ; hát egy ideig most újra türelmesen vár: hátha majd egyszer mégiscsak megszületik az az igazi tv-s kabaré. Mondjuk, e legénykorba érkezett közintézmény pár év múlva esedékes férfikorában .,.. Aprók lánca. a lehető legrosszabb műsoridőben, vasárnap az ebédhez szólító harangszó után szokták sugározni az Aprók tánca című sorozat egymást követő darabjait. Nagyon kevesen villogtatják ilyenkor a képernyőt, ám aki fülével, szemével egyszer is belekóstolt ebbe az adásba, aligha tagadja majd meg magától az apró bokázók, csapá- solók látványa adta élvezetet. Mozgáskultúra, tájismeret, hagyományőrzés... És még nagyon sok minden egyéb mondható el az Aprók táncáról szólván. Legfőképpen pedig az, ahogyan akarják is, tudják is újratanulni, újrajárni apáik, nagyanyáik táncait ezek az ügyes, kedves tíz-ti- zennégy évesek. Láthatóan nem divatból, nem a táncházkultusz táplálása érdekében. Egészségügy. Dr. Petri Gábor szegedi sebészprofesszor, országgyűlési képviselő parlamenti fölszólalásában vetette fel az egészségügyi beruházások keserves sorsát. Arról beszélt az Országházban, — hogy kedvetlenül, hosszas noszogatásra vállalja csak a kórházak építését, bővítését az egyéb vonatkozásban sokkal készségesebb építőipar. A Hét múlt vasárnapi, január 9-én sugárzott műsorában mindezt a legnagyobb nyilvánosság előtt is megismételte Petri professzor, azzal a kiegészítéssel, hogy szívesen venné, ha a beruházások gazdái, felvállalói is szót kapnának, szót kérnének. Most, vasárnap este az Egészségügyi Minisztérium illetékes főosztályvezetőjét kérdezgette Wisinger István, a Hét riportere. Sajnos, szókimondó kérdéseire igencsak általános válaszok hangzottak el. A nem egészen így van, nem egészen úgy van feleletek jegyében zajlott le az egész beszélgetés. Egyetlen biztató dolgot tudtunk meg: azt, hogy a téma körüljárása folytatódik. Érthető okokból még iz- gatottabban várjuk a fejleményeket. Akácz László
