Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-24 / 304. szám
1976. DECEMBER 24., PÉNTEK ftfff|a 1976. december 24. «**»• Péntek, Ádám, Éva napja. A nap kél 7.30 — nyugszik 15.57 órakor. A hold kél 9.31 — nyugszik 20.18 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS Párás, többfelé egész nap ködös idő, ködszitálással, zúz maralerakódással. Ahol a köd takaró nap közben felszakado zik ott a nap is kisüt rövid időre. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken nulla fok alatt, máshol kevéssel felette. Füstölők A húsipar részére gyártja a Monori Mezőgép a kolbász- áruk feldolgozásánál használt füstölőkeretet. NÉMETH GYULA AKADÉMIKUS BÚCSÚZ TATÁSA Csütörtökön a Farkasréti temető ravatalozójában mély részvéttel búcsúztatták a 87 éves korában elhunyt Németh Gyula akadémikust, nyugal mazott egyetemi tanárt. A gyászszertartáson a Magyar Tudományos Akadémia nevé ben Harmatta János, az Eöt vös Loránd Tudományegye tem nevében Székely György akadémikusok emlékeztek az elhunyt tudós nagy hatású nemzedékeket képző és neve lő munkásságára. Németh Gyula hamvait Kar cagon, szülővárosában helye zik eb , f EMLEKTÄBLA-AVATÄS J Születésének 90. évforduló ja alkalmából csütörtökön föl- avatták Sztrókay Kálmán em léktábláját Budapesten, a II. kerület Mártírok útja 40. sz. házon, ahol az író-újságíró haláláig lakott A bensőséges megemlékezé sen Vadász Ferenc, a Népsza badság rovatvezetője szólt Sztrókay Kálmán munkássá gáról, arról, hogy fáradhatat lan munkása volt a közmű velődésnek, a tudomány nép szerűsítésének, a tudományos ismeretterjesztésnek. Ezt követően az emléktáb lán elhelyezték a megemléke zés koszorúit. ELTEMETTÉK GALSAY ERVINT Csütörtökön, a Kozma ut cai temetőiben családtagjai, barátai, pályatársad és művé szetének tisztelői mély rész véttel kísérték utolsó útjára Galsay Ervint, aki negyedszá zadon át volt az Operaház tagja. Az Operaház igazgató sága és társulata nevében Lu kács Miklós igazgató búcsú zott az elhunyttól, felidézve nagy sikerű karakterszerepeit. ALEXANDR FAGYEJEV HETVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1901. december 24-én született és 55 éves korában. 1956-ban halt meg Alekszandr Fagyejev szovjet-orosz regényíró, elbe szélő, a szocialista realizmus jelentős úttörője. Apja falusi tanító volt, s maga Fagyejev is 17 évesen, 1918-ban lépett be a kommu nista pártba, hogy fegyvere sen küzdjön Kolcsak fehérgár distái ellen. 1919—21 között par tizánosztagban, majd a Vörös Hadsereg soraiban harcolt. Ezeknek az éveknek gazdag élményanyaga ihlette később első elbeszéléseit és regényeit. 1921 márciusában részt vett a fehérek által elfoglalt kron- stadti erőd felszabadításában és súlyosan megsebesült. Az 1920-as évek első felében pátt- munkás, majd újságíró volt, s 1926-tól fontos szerepet ját szott a szovjet irodalmi élet kialakításában; egyik irányí tója volt a RAPP (Proletár írók Oroszországi Szövetsége) tevékenységének, majd 1932 után, a RAPP megszűnésével, a Szovjet írószövetség vezető ségében dolgozott. Talán legkiválóbb alkotása a Tizenkilencen című regénye, melynek középpontjában egy partizáncsoport áll; ennek tagjai csaknem egy szálig el pusztultak a japán interven ciósok elleni egyenlőtlen küz delemben. Legismertebb regé nye a nálunk is sok kiadást megért Az ifjú gárda. — Több mini 280 millió forántos növénykártérítést fizetett ki idén az Állami Biztosító Pest megye terme lőszövetkezeteinek és állami gazdaságainak. Bár a káro sodott területek 1,5 száza lékának kárrendezése még hátravan, az máris nyilván való, hogy a kártalanítás összege minden eddiginél na gyobb ebben az esztendőben. — Ha a Duna nem zajlik, karácsonykor zavartalan lesz az átkelőforgalom a Duna két partja között, bár a Pest megyei Kishajózási és Javí tó Vállalat közlése szerint előfordulhat, hogy a köd miatt az ünnepek idején a 21 járat valamelyike néhány óráig szünetel. — Kiállítás nyílt december 22-én Dunaharasztin a rác kevei járás kisiparosai által készített — zömében szol gáltatóipari termékekből. — A Sportfogadási és Lottó igazgatóság közli, hogy az 52. heti totószelvényeken angol lab darúgó-mérkőzésekre lehet tip pelni. A mérkőzéseket vasárnap helyett december 27-én, hétfőn játsszák le, azonban a szelvé nyek beérkezési határideje et től függetlenül, változatlanul vasárnap déli 12 óra. — Korcsolyapálya az is kolának. A százhalombattai 2. számú általános iskolában a DKV és a DHV szocialista brigádjai, valamint a szülői munkaközösség társadalmi munkában korcsolyapályát épített, a város fiataljai ré szére. A földmunkákat be fejezték, a területet vízzel feltöltöttek. ÉRETT KÖRTÉK A KERTBEN Érdekes növénybiológiai eset történt a Mecsekalján: másod szor hozott termést egy fiatal körtefa és az enyhe télben meg is érlelte gyümölcseit A szokatlanul enyhe őszi téli időjárás lehetőséget adott a gyümölcsök kifejlődésére, megérésére. A téli kertben kü lönös látványt nyújtanak a fa csupasz ágain csüngő kör ték, amelyek valamivel kiseb bek és kevésbé ízesek a nyári gyümölcsöknél. GUMÍROZOTT LÁNCTALPON A rossz utak fokozott követelményeket támasztanak a szállítógé pekkel szemben. A nyeiidovszkl tözegipari gépgyár szakemberei ezeknek a követel ményeknek a figyelembevételével alkották meg az „MTP—24BR” új lánctalpas billenőpótkocsit. A hagyományos acél lánctalpak helyett gumi-fémszalagot alkalmaztak, amely lehetővé teszi, hogy a pótkocsi biztosan mozogjon a puha és nyúlós tőzegtalajon. A gumírozott lánctalpak alkalmazásával a pótkocsi súlya több mint 2 tonnával csökkent. (APN) Hogyan válthatók be a nyertes könyvsorsjegyek? Az ifjúsági könyvsorsjáték december 3-án kihúzott nyerő számainak jegyzéke megtalál ható vidéken a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, illet ve Budapesten az Állami Könyvterjesztő Vállalat köny vesboltjaiban december 20-tól február 28-ig. A könyvsorsje gyek tulajdonosai ezekben a boltokban érdeklődhetnek, hogy nyertek-e vagy sem. Aki nyert, a helyszínen azonnal le vásárolhatja a megjelölt össze get. A megjelölt összeg alatti vásárlás esetén pénzt a köny vesbolt nem jizet vissza. Megszűnik a marhalevél ' Amit az állatkisérő lapról tudni kell Százkét évet él t, január el sejével megszűnik a marhalé vá. Annak idején azért is szükség volt bevezetésére, mere a betyárvilágban sok el kötött ló, elhajtott szarvas- marha és más lábasjószág ke rült vásárra. Hogy az eladó valóban tulajdonosa az állat nak. azt azután a marhalevél átadásával igazolta és az iro mány az álattal együtt került a vevő birtokába. A marhalevél előtt jóval, Billoggal sütötték az állat tomporára a tulajdonos nevé nek kezdőbetűit. Csak hát ne mi ügyeskedéssel könnyű volt változtatni az állattulajdonos Vakáció — élet a napközikben Gazdag program a szünidőben Az iskolákban ismét vége egy félévnek. Megkezdődött a téli szünet. A csengők elhallgat tak, nem tölti be az alma ma tert a gyermekzsivaj. A szü net ugyan rövid, de ha sikerül pihenéssel, kikapcsolódással, szórakozással eltölteni a ne bulóknak, akkor nem baj, hogy pár napot nem tanulnak. Dunavarsányban a téli szü netet megelőzően karácsonyi műsort rendeztek az iskola tanulóinak. A karácsonyfát a gyerekek maguk készítette dí szekkel ékesítették fel. A mű velődési házban a kisdobosok nak és az úttörőknek ünnep séget szerveztek, melyen a ra jok mesejeleneteket adtak elő, majd a télhez kapcsolódó ver seket mondtak. A szülői mun kaközösségtől ajándékot kap tak a pajtások. A tanulók szünidei foglal kozásáról is gondoskodtak. Ki rándulást szerveznek a budai hegyekbe. Lesz játékdélelőtt, vetítenek majd diafilmeket és asztali fociversenyt is hirdet tek. Az úttörőcsapat nótafái nak és krónikásainak tovább képző tanfolyamot szerveztek. Az itt tanultakat a jövő fél évben saját őrseiknek adják majd tovább. A tanárok hasz nos ötleteket adtak a gyer mekeknek, hogyan töltsék el a téli szünetet. Könyveket ajánlottak, sok játékot, és leg főképpen a következő félévhez szükséges gyűjtőmunkát java solták. Pest megyei iskoláiban Is az egész szünet alatt fogadják a gyerekeket a napközik. (A ké pen) — Karácsonyi ügyelet. A karácsonyi és újévi ünnepek alatt is a lakosság rendelke zésére áll a Pest megyei Fémipari és Kéziszerszám- gyártó Vállalat szolgáltató gyáregységének ‘olaj kályha szerviz ügyelet« Szentend rén, az Előd utca 2. szám alatt. Nemcsak személyesen, hanem a 81—09-es telefonon is bejelenthetik a hibát a környékbeliek. Ezzel is hoz zá kíván járulná a vállalat a karácsony és az újév zavar talan ünnepléséhez. FORGALOMKORLÁTOZÁS A KPM Egri Közúti Igazgatósága téli időszakban vasárnaponként és ünnepnapokon, valamint az azokat megelőző napokon 7—16 óra között a Mátraházáról Kékesteitőre veze tő bekötőutat — a nagy forga lom és a parkírozó helyek hiánya miatt — a magán-személygépko csik elől elzárja. Kékestetőre a menetrendszerű járatokon kívül a mátraházi busz- pályaudvarról két óránként men nek külön autóbuszok, onnan vissza pedig a szanatórium bejára ta elől indulnak különjáratú, il letve menetrendszerű autóbuszok. A kékesi bekötőúton az első for galomkorlátozás december 25-én és 26-án, majd január elsején és má- sodikán lesz. Tv, 20.10: Beethoven IX. (d-moll) szimfónia A Berlini Szimfonikus Zene kart Herbert von Karajan ve zényli. Már hagyomány, hogy min den karácsony este feinangzik a televízióban Beethoven re mekműve, a IX. szimfónia. 1824-ben volt a mű premierje Bécsben. Az idős, meghason- lott mesternek 'ekkor, a IX. szimfónia premierjén megada tott, hogy halála előtt meg pillanthassa a zeneköltészet ben felidézett grandiózus élet nek tiszta és igaz tükrözését az emberszívekben. A műsort a Weihe des Hauses nyitány és a Missa Solemnis három nagy himnusza egészítette ki; Bécs minden valamirevaló muzsikusa közreműködött ezen az előadáson; a Kärntnertor- theatert zsúfolásig megtöltő közönség szinte őrjöngő lelke sedéssel ünnepelt. Beethoven a nézőtérnek háttal állott és nem hallotta a szimfónia örömódája után felviharzó tapsot és üdvrivalgást; csak mikor tekintetét az egyik sze replő unszolására a közönség felé fordította, akkor vette észre mélységes megindult- sággal a zenéjétől megmámo rosodott, ujjongó sokaságot... Egy darab jubiláló Embersé get, úgy, ahogy azt ő elkép zelte. es műsora KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! Zenés mű sor. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Eötvös Loránd expedíciója a Ba laton jegén. Pataki Béla Pál írá sa. 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: Óvodások műsora. 9.53: Lottósor solás. 10.00: Hírek. Időjárásjelen tés. 10.05: Karnevál az őserdőben. Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.25: A gyermekkor bűvöletében. Sza bó Lőrinc versei. 10.30: Régi híres énekesek műsorából. 10.59: Lottó- eredmények. 11.00: Robi, Tóbi és a Töfröcsó. Fantasztikus rádiójá ték gyermekeknek. V. rész. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 14.00: Hírek. 14.05: Láttuk, hallottuk... 14.20: Poulenc: Babar. a kis ele fánt — mesejáték. 14.48: Beszélni nehéz. A mikrofon előtt Péchy Blanka és Deme László. 15.00: Lá da, láda, csodaláda... A Gyer mekrádió karácsonyi műsora. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Ar turo Toscanini Beethoven összes szimfóniáit vezényli. III. rész. 13.08: Török Erzsébet András Bé la népdal-feldolgozásaiból énekel. 18.25: Üj könyvek. 18.28: Hallga tóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40: Verses irodalmi összeállítás. 19.33: Az otthon hangulata. Láto gatás művészek otthonában. 20.33: Versek Tóth Árpádról. 20.45: Nép szerű muzsika — világhírű elő adók. 22.00: Hírek. Időjárás jelen tés. 22.10: A Bartók vonósnégyes játszik. 23.00: Maria Callas, Mario Del Monaco és Robert Merill éne kel. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés, o.io: Melódiakoktél. 1.58: Him nusz. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá rásjelentés. 8.05: Szivárványvölgy. Részletek Lene zenés játékából. 8.30: Hírek. 8.33: Nóták. 9.10: Bog nár Anna — esztergályos. Kósa Judit riportja. 9.30: Hírek. 9.33: Dzsesszfelvételekből. 10.00—11.50: A zene hullámhosszán. 11.50: „Ha majd a szellem napvilága.1* Mos- hás Lívia jegyzete. 12.00: Az élő népdal. Dr. Manga János műsora. 12.10: Fúvósátiratok. 12.30: Hírek. 12.33: Orvosi tanácsok. 12.38: Far kas Ferenc: Naptár. Dalciklus Radnóti Miklós verseire. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.30: Hírek. 13.33: Bizet: Gyermekjátékok — szvit. 13.45: Időjárás- és vízállás jelentés. Kettőtől ötig ... A Pe tőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom maga zinja. Közben: 14.30: Hírek. Kör zeti időjárásjelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 15.36: Mai költők versei. 15.46: Dallamról dallamra. Közben: 16.30: Hírek. 17.00: Irodalmi est közvetítése a szőregi Tömörkény Művelődési Házból. 18.00: A Bécsi Népopera zenekara játszik. 18.33: Tánczene. 19.33: Jó estét, gyerekek! 19.45: Színes népi muzsika. 20.30: Kará csonyi kívánságműsor. 22.30: A francia sanzon nagy előadói. Yves Montand énekel. 23.00: Tóth Ár pád versei. 23.05: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer tetés. 14.04: A Bécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye. 16.00: Hí rek. 16.03: Az apostol. Petőfi Sán dor elbeszélő költeményének rá dióváltozata. I. rész. 16.58: Kama razene. 18.03: Hírek. 18.08: Üj Eterna-lemezeinkből. Bach: Kará csonyi oratórium. Közben: 19.34: Hírek. 20.55: Szvjatoszlav Richter Schumann-műveket zongorázik. 22.02: Dzsesszfelvételekből. 22.25: Üj operalemezeinkből. 23.00: Hí rek. Idő járásjelentés. 23.10: Mű sorzárás. TELEVÍZIÓ 9.28: Tévétorna. 9.35: Szünidei matiné. Michal úr kalandjai. Ma gyarul beszélő lengyel filmsoro zat. 3—4. rész (ism.). 10.35: Én sem vagyok itthon. Csehszlovák kisfilmsorozat. 3. rész: Evés köz ben jön meg az étvágy. 6. rész: Fagyfegyverek. 11.05: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyermekeknek. 11.45: Karácsonyi kincskereső. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 13.45: Hírek. 13.50: A császár új ruhája. Magyarul beszélő francia mesefilm. 14.55: Tizen Túliak Társasága. 15.45: Nyugdíjasok műsora. 16.25: Ml va gyunk a 2000. év. — Venceremos. 17.00: Innsbruck *76. Összefoglaló a téli olimpia versenyeiről. 18.05: Reklámmüsor. 18.15: Művészeti Magazin muzsikája. 18.50: Műso rainkat ajánljuk! 19.15: A költé szet játékai. A gyermekkor cso davilága. 19.45: Esti mese. 19.55: Tévétorna. 20.05: Hírek. 20.10: Beethoven: IX. szimfónia. A Ber lini Filharmonikus Zenekart ve zényli: Herbert von Karajan. 21.15: Zorba, a görög. Magyarul beszélő amerikai—görög film. 2. MŰSOR: 20.00: Mexikói pilla natok. Rövidfilmsorozat. VI/6. rész: A taraszk indiánok földjén. 20.25: Karácsonyi emlék. Magya rul beszélő amerikai film. 21.15: Mozart: D-dúr (Prágai) szimfó nia. A Bécsi Fiiharmonikus Zene kart vezényli: Rafael Kubelik. Ma 16.25-kor a tv-ben: Mi vagyunk a 2000. év... Venceremos. A mozgalmi induló buzdító kifejezése az egész műsor alaphangját is megadja, mivel a nyugat-európai ifjúsági mozgalmak helyzetéről lesz szó. A beszélgetésben részit vesznek: Kovács Jenő, a DÍVSZ alelnöke, valamint Bognár Róbert és Zalai István újságírók. Mi, Zalai Istvánt kérdeztük. — A közelmúltban lezajlott KiSZ-kongresszuson több nyu gat-európai testvérszervezet képviseltette magát, s a műsor első részében a velük készített interjúkat hallhatják a nézők. — Milyen kérdésekre válaszoltak a megkérdezettek? — Azokat a lehetőségeket és perspektivikus elgondolásokat vázolták föl, amelyek országukban az ifjúság előtt állnak, ter mészetesen beleértve a szocializmus megvalósításának pillanat nyi és jövő esélyét is. — És önök a stúdióban? / — Mi az elhangzott interjúk kapcsán igyekszünk összefog lalni véleményünket a kérdésről. A hatvanas évek ifjúsági moz galmaiban felfedezhető volt az azonnali változást akarás, a ka pitalista társadalmi rendtől való egyértelmű elfordulás, a forra dalmi feszültség. Azóta sok mindenben változott a kép, s ez országonként is eltérő. Én Norvégiáról mondom el észleleteimet, s fűzöm saját gondolataimat a nyugati kommunista pártok sze repéről szóló — elhangzó — nyilatkozatokhoz. cifra monogramján, meg az tán, ki ismerte azt a harma dak, negyedik megyében, a pillog most már helyitörténeti emlék a falumúzeumban, saz lesz a marhalevél is. A már meglevő es még érvényes az új esztendő első napjaiban fel használható, illetve átcserei- hető az Allatkisérölapnak ne vezett, a tulajdont igazoló üj okmányra. Ennek különben egyszerűbb, kiadását az is meggyorsítja, hogy tulajdonképpen az aitat tulajdonosa állítja ki es mindössze bemutatja a helyi tanácsnál. A lap alján levő állategészségügyi forgalma zási engedélyen viszont a ta nács illetékes - szakigazgatási szerve aláírással és pecséttel igazolja, hogy az állat forgal mazásának állategészségügyi akadálya nincs. Vagyis nincs fertőző betegség miatt a köz ségben, sem ott ahová az ál latot szállítják zárlat. A községi tanácsnál díjmen tesen beszerezhető állatkisérő lap két esetben szükséges. El sősorban, ha az állatot elad ják. Minden esetben csak a megjelölt községben, illetve városban hozható forgalomba az állat az okmány kiadását követő hat napon belül. Szük séges azután az állatkisérő lap kiváltása és bemutatása álla tni támogatás igénylése ese tén is. Ez azonban illetékmen tes eljárás, míg ha a jószág forgalmazásra kerül, illeték- bélyeget kell leróni épp úgy, ahogy a marhalevélre is rá ragasztották. Ló vagy csikó után 100, szarvasmarha, de üsző vagy borjú után is egy formán 40 forintos illetékbé lyeget kell ' átadni a tanács nál. Ugyancsak 40 forint az illeték, ha netán bivaly, ösz vér vagy szamár kerül forga lomba. A sertés, süldő vagy malac illetéke egyaránt 25, a juhé és kecskéé 10—10 forint darabonként, a bárányé és gí- dáé is. Fedeztetési jegyet, ta núkkal aláírt származási iga zolványt, vagy éppen adóiga zolást nem kell bemutatni. A forgalmazási engedély — mindig öt forint illeték lero vása után — háromszor hosz- szabbítható meg az állatkísé rő lap másik oldalán. Ugyan ott van hely az állatorvosi minősítésre, annak bejegyzé sére például, hogy milyen fer tőző betegség elleni oltásban részesült a jószág. — Karácsonyi ajándék. A Május 1. Ruhagyár ceglédi egységében — a szakszerve zeti bizottság kezdeményezé sére — a gyárban dolgozó öt állami gondozott fiatal kü lönféle ruhákat kapott kará csonyra. Az ajándékokat a varroda készítette társadal mi munkában. Felborult a lovaskocsi Meghalt a fogatos Cegléd határában Mányoki Sándor 67 éves nyugdíjas, helybeli lakos lovasfogattaí felborult és a helyszínen meg halt. A 3-as számú főúton Kaja- tin László 38 éves csoportve zető, budapesti lakos személy- gépkocsijával összeütközött Pakár Sándor 38 éves gépko csivezető, miskolci lakos ve zette autóval. A baleset kö vetkeztében Pakár súlyosan megsérült. Dömsöd határában Bene Já nos 32 éves gépkocsivezető, budapesti lakos teherautóval felborult. A szerencsétlenség következtében utasa, Kővágó Attila 34 éves gépkocsivezető budapesti lakos súlyosan meg sérült. Kisoroszi határában Kiss Er nő 25 éves gépkocsivezető maglódi lakos mentőautóval megcsúszott és az útmenti fá nak ütközött. Kiss súlyosan, utasa pedig — Onofer Miklós 47 éves mentőápoló budapesti lakos — könnyebben sérült meg. Dabason egy személygépko csi elütötte Zsolnai János 42 éves karbantartó, helybeli lakost. A gyalogos könnyebb sérüléseket szenvedett.