Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-03 / 286. szám
GOMBA Testületi ülések Gombán e hónapban a ta nácsi testületi üléseken azt vizsgálják meg, miként sike rült végrehajtani az érvény ben levő községi tanácsi ren deleteket helyben, valamint a két társközségben, Bényén és Káván. Külön tárgyalnak a lakásügyi rendelet megvaló sításának gondjairól. A testületi üléseken felül vizsgálják a köztisztasági sza bálysértésekért kiszabott pénz bírságok összegét is. Télapó — személyesen December 5-én, vasárnap délelőtt a 2. számú, december 6-án délelőtt az 1. számú is kolában, ugyanaznap délután pedig a községi könyvtárban rendeznek télapóünnepséget a maglódi gyerekeknek, akik iz galommal várják a nagysza- káliú, puttonyos vendéget. OMIDf P E S T M t.G Y E I HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVIII. ÉVFOLYAM, 286. SZÁM 1976. DECEMBER 3., PÉNTEK Közművelődés és egészségügy Péteriben Folyamatos, biztató a fejlődés Újabb szakkörök alakulnak - Igénylik, megfogadják a tanácsokat Péteriben, a tanács legutób bi végrehajtó bizottsági ülésén jelentés hangzott el a község közművelődési helyzetéről, va lamint egészségügyi ellátottsá gáról. A községi tanács végre hajtó bizottsága tavaly köz- Tetszik — nem tetszik Ostornyeles lámpákat hoztak a monon Mátyás király utcá ba, lefektették a betonalapú alkalmatosságokat a Schön- mann utcai lakótelep egyik tömbjének kapubejárata elé. Három munkás nézegette, mé regette, kerülgették őket a já rókelők, közben találgatták: vajon mikor lesz ebből fény? Másnap reggel az ostornye les lámpák mindegyike úgy állt, mint a cövek, már csak áramot kell rájuk kapcsolni, s világos lesz a forgalmas út szakaszon. Dicséretesen gyors munka volt! ★ A Dózsa utcai óvoda aprósá gai nem töltik napjaikat éppen a legrózsásabb körülmények között: kevés a hely, ráadásul jó néhány an várják türelmet lenül, kimarad-e valaki, hogy az ő gyermekük is bejuthasson. Igaz, az épület hátsó szár nyában lakások vannak, ami ket a lakók kiköltözésével jól lehetne hasznosítani... Egye lőre azonban a kisebb gondo kat próbálják megszüntetni. Életveszélyes volt például az udvari illemhely, le is bontot ták, épül már helyette az új, Egy hónapja. A gyerekek élvezettel figye lik a ki-bejárkáló gépeket, munkásokat, ám a szülők homloka borús: nem túl nagy a sietség. ★ Azoknak, akik szórakozni kí vánnak Monoron, már nagyon hiányzik a Vigadó. A Hangu lat presszó az egyetlen, ami vel megszokott vendéglátóhe lyüket „helyettesíthetik”. So kan felfedezték a Sport biszt rót, a szakmaközi bizottság nyugdíjas klubját s a KIOSZ zenés termét, bár ez utóbbit is parkettázzák a napokban, zárva tart. A Sportban, a nyugdíjas klubban az „idegen” vendéget sem zavarják ki, ha zenét hall gatni, üldögélni, rexezni, do minózni tér be. A falakon azonban egy-egy tábla hívja fel a figyelmet, jókora betűk kel: A HELYISÉGBEN CSAK KLUBTAGOK TARTÓZKOD HATNAK! A helyiségekben sohasem csak klubtagok tartózkodnak. Akkor meg minek a tábla? (zs.) Felsőfarkasdi képek Gyomron, a művelődési házban, a Dél-Pest megyei Nagy István képzőművészeti csoport tagjainak képeiből rendezeit kiállításon elsősorban azok az alkotások láthatók, amelyeken az ott élő embereket örökítették meg a piktorok. Képünk nem sokkal a megnyitó után készült, amikor még az első látoga tók ismerkedtek a festményekkel, rajzokkal. A kiállítás de cember 6-ig lesz nyitva, 14 órától 20 óráig. Kelemen János felvétele PILISI KSK Az idei utolsó kudarc Őszi szerepléséhez méltó módon fejezte be az idényt a Pilisi KSK labdarúgócsapata. A pilisieknek ezúttal sem ment idegenben: ki tudja, há nyadik egygólos vereségüket szenvedték el, pedig az isasze- gi gárda nem látszott legyőz hetetlen ellenfélnek. Két hét tel korábban a monoriak öt gólt rúgtak Isaszegen, pedig a járási székhely csapatának csatárai sem híresek gólképes ségükről. A pilisiek, sajnos, hűek ma rad talc önmagukhoz: az l:0-ás vereséggel, az utóbbi évek leggyengébb idényét zárták, s a 8. helyen állnak, a dobogós helyezéstől elég távol. Az Érd elleni 5:0-ás győze lem után, Pilisen ismét akadt egy-két szurkoló, aki rózsa színben látta a világot, és aranylábú fiúkról zengett ódá kat, a tárgyilagosabbak azon ban józanul ítélték s ítélik meg jelenleg is a helyzetet. A csapat morálja meglehetősen laza, az edzések gyéren láto gatottak, s a távolmaradáso kat még a munkahelyi elfog laltság sem tudja indokolni. Nem ritka az olyan edzés, me lyen az első csapatból csupán négy-öt játékos jelenik meg, és ezt a nemtörődömséget a reálisan gondolkodó pilisi lab darúgók is elítélik. Az Isaszegen elszenvedett vereség egy kudarcsorozat be fejezése volt. Az, hogy tavasz ra jobb gárdát állítsanak ki, már a pilisi sportvezetők fel adata. (sz.) művelődési intézkedési tervet dolgozott ki, illetve fogadott el. A feladatok között szerepel a község lakosságának műve lődési, szórakozási igényeinek fejlesztése, s természetesen, az igényekhez igazodó progra mokról való gondoskodás. Az iskola és a művelődési ház 1975. márciusában kötötte meg együttműködési szerződé sét. A művelődési ház igazga tója a műsorok összeállítása kor mindig figyelembe veszi az iskolások kívánságait, ré szükre mesedélutánokat, kiál lításokat szervez, de a tanulók maguk is részt vesznek a művelődési ház irodalmi színpadának, tánccsoportjának munká jában. Az intézkedési tervben fog laltak alapján felmérték, há nyán nem végezték el az álta lános iskola nyolc osztályát Péteriben. Több éven át ered ményesen működött a dolgo zók esti iskolája, amely azon ban az idén, a gyér érdeklő dés miatt, nem kezdte meg az oktatást. A végrehajtó bizottság véle ménye szerint, ' a péteri művelődési ház programjai változatosak, színesek, mégis ma még inkább a fiata labb korosztály számít rend szeres látogatónak, a középko rúak és az idősebbek ritkán járnak el a művelődési házba. Az igen jó hírű ifjúsági klub és a többféle kis csoport után, újabb szakkörök, klubok meg alakítását is tervezi a művelő dési ház igazgatója. Dr. Huszár Sarolta, körzeti orvosnak az egészségügyről szóló jelentéséből kitűnt, hogy tovább emelkedett a be tegforgalom. Tavaly májustól 1976. október végéig csaknem 25 ezer beteg jelentkezett a rendelőben, ezerszázhúsz eset ben hívták ágyban fekvőhöz az orvost. A rendelő bútorzata, felsze relése megfelelő, gyógyszer ellátottsága jó. Sajnos, gondot jelent az, hogy sürgős, súlyos esetben is gyakran órákat kell várni a telefonnál a mentőkocsi hívásakor. Az is előfordult, hogy hosszú várakozás után, végül a hozzá tartozó szerezte személygép kocsin kellett a beteget kór. házba szállítani. A végrehajtó bizottsági ülé sen Darányi Jánosné helyettes védőnő az anya- és gyermek- védelem helyzetéről számolt be. Elmondotta, hogy a sokféle szociális kezdvezmény, jutta tás ellenére sem születik több gyerek a községben. Rendszeresek a csecsemő-lá togatások, az édesanyák ma guk is szívesen viszik csemeté jüket tanácsadásra, megfogad ják, igénylik a védőnő és a körzeti orvos útmutatását. A csecsemők jól fejlettek és tápláltak. Ugyancsak eredményes, láto gatott a terhestanácsadás, a védőnő gyakorta felkeresi la kásukon is a kismamákat. Az esedékes, illetve kötelező védőoltásokat az idén is vala mennyi gyermek megkapta Péteriben. J. I. VASARNAP A szocialista brigádok vetélkedőjének járási döntője A monori munkásművelődé- si hetek keretében, december 5-én, vasárnap, délelőtt 10 órai kezdettel, a járási szék hely művelődési házában megrendezik a szocialista bri gádok vetélkedőjének járási döntőjét. Piacra és hűtőházba Az üllői Űj Tavasz Tsz-ben az idén 320 vagon sárgarépát takarítottak be. A termés egy részét folyamatosan értékesítik, más részét hűtőházakban tárolják. Képünkön: Brozsek Fe renc és Mészáros József az úgynevezett prlzmavermekből el szállításra, konténerekbe rakodja a sárgarépát. Ifj Fekete József felvétele BRIGADVEZETOK FÓRUMA A fiatalok példát mutatnak KISZ KB dicséret és elismerés Korábbi számainkban már foglalkoztunk a monori vető magközpont brigádvezetőinek tanácskozásával, s elkezdtük a kis közösségek bemutatását. A Grábner Emil brigádot Petries Józsefné, a szakszer vezeti bizottság kultúrfelelőse patronálja, aki elismerten jó szervező, lelkes közösségi em ber. Közreműködése meg is látszik a termelési osztály dolgozóiból alakult kollektíva munkáján. A brigádtagolk egyik legje lentősebb vállalása az volt, hogy a kiskertek programjá ban meghatározott 160 üzlet tel szemben, 183 üzletet kap csoltak be a tasakos vetőmag árusításába. A termésbecslést tíz százalék alatti eltéréssel pontosították. A magtermesztés megfi gyeléseit összegezik, fel jegyzéseket készítenek ró luk, amiket munkájukban, a termelő gazdaságokkal közösen felhasználnak. Valamennyien részt vettek a kommunista műszakokban. Az Erdei Ferenc ifjúsági komplex brigád bronz fokoza tot ért el. A brigádvezető és helyettese szülési szabadságon van, ezért Berta Ilona vette át Hetente negyven kiló hal Hogyan növelhető Visszaszerzi a bolt régi jó hírét Sülysápon, a Fő úti húsbolt nak már negyedik hónapja Németh András a vezetője. Bármilyen furcsán hangzik, ez az idő szinte már rekord nak számít, mert az utóbbi három évben Németh András éppen a tizenötödik vezetője az üzletnek. Elődeinek többsé ge általában az első leltár után kénytelen volt elhagyni munkahelyét, mert több ezer forintos hiánnyal nem tudott elszámolni. Hasznos buzgóság Németh András a jól sike rült leltár után megígérte, hogy nemcsak visszaszerzi a Fő úti húsbólt régi jó hírét, hanem a forgalmat is fellen díti. Törekvésének egy-két jelét a vásárlók máris tapasz talhatják. Az új boltos mindegyik ve- j nőjének elsorolja, mi minden kapható az üzletében. Igaz, sokan mosolyognak a buzgó- ságán, de olykor egy-két házi asszony szeme felcsillan. — Igaza van! — kiált fel. — Holnap vágunk, bizony, nem csak bél, hanem majoránna és bors is kell. Adjon belőlük öt-öt levéllel, legyen szíves. A húsboltban ez idáig az volt a szokás, hogy az áru megérkezése után, az üzletve zetők rendre bezártak. — Ki kell csontoznunk az árut — jelentették ki nyugod tan, a világ legtermészetesebb hangján. S mikor, úgy három óra múlva, újból kinyitottak, már rendszerint 30—40 méltatlan kodó vásárlóval találták szem ben magukat, s az asszonyok, bizony, cseppet sem fukarkod tak a csípős megjegyzésekkel. Lehet igy is Az új boltvezető új rendet vezetett be. Az áru megérke zése után, egy percre sem zár ja be az üzletét: a vevők nyomban, folyamatosan meg vásárolhatnak mindent, amit kívánnak. A napokban meglátogattuk a kis üzletet. Németh András éppen a pultot törülgette. Ér deklődésünkre megmutatta üzleti könyvét, amelyből ki derült, hogy az első hónapban 53, a másodikban 72, a harma dikban pedig már 83 ezer fo rintot forgalmazott — Nem nyugszom mindad dig — mondta —, míg a havi 100 ezer forint értékű forgal mat el nem érem. A bolt nem állhat üresen. Tessék nézni, most is mennyi virsli és csa bai kolbász kapható. Nagyon elégedett vagyok a Ceglédi Húsipari Vállalat szállításai val és szállítóival. A dolgozók udvariasak, és mindig meg hozzák azt, amit megrendel tem. Ezentúl több belsőrész, zsírszalonna, hurka és kenő májas lesz a boltban. — Örülök, ha vevőim óha ját sikerül teljesítenem. Sokan kérdezték például, hogy miért nem lehet itt halat vásárolni? Mikor a központban elmond tam Csikós János áruforgalmi főosztályvezetőnek a vásárlók kívánságát, ő azonnal meg ígérte, hogy rendelkezésemre bocsátanak egy 200 literes ak váriumot. Az akvárium a na pokban érkezik meg, és ve vőimnek már e hét végén 40 kiló friss halat kimérhetek. Örül majd a férj Éppen indultunk tovább, amikor egy fiatalasszony ér kezett az üzletbe, és 20 deka felvágottat kért. — Ne csak felvágottat tes sék vásárolni, hisz annyi szép és jó áru kapható még a bolt ban — mondta udvariasan az üzletvezető. — Nagyon aján lom a konzerveket. Nem kell sem sütni, sem főzni, és mind nek kitűnő az ízé. A férje is biztosan örül majd neki. Visszanéztünk, s láttuk, hogy a fiatalasszony .nemcsak felvágottat, hanem két do boz halkonzervet is belecsúsz tatott mosolyogva a táskájába. (krátky) a kollektíva vezetését, és is mét nagy lelkesedéssel dolgoz nak. Ök indították el az Ifjú sági őrjárat a kiváló export- termékek minőségéért moz galmat. A metilbromidozás meggyorsításéra diszpécser- szolgálatot szerveztek. A kommunista szombat megszervezését ők kezde ményezték, és végrehajtá sában szép példát mutat tak. A brigádból többen magas szintű képzésben vesznek részt A KISZ-szervezetben is ki válóan dolgoznak. Az idén KISZ KB dicséretet kapott Ilg Péterné KISZ-titkár, az alapszervezetet pedig, az ak cióprogram eredményes telje sítéséért, á járási KlSZ-bizott- ság pénzjutalomban részesí tette. Jelentős eredményeket mu tathat fel a Március 8., az Áp rilis 4., a József Attila, a Há mén Kató és a Petőfi Sándor szocialista brigád is. Az utób bi kettő rakodókból és gép munkásokból áll, akik nehéz fizikai munkát végeznek. A Hámán Kató brigád sokat ja vult az idén. Tagjai, akiknek vállalásai konkrétak, bekap csolódtak a kulturális tevé kenységbe is. A Petőfi rakodó brigád összetétele állandóan változik, a törzsgárdatagok példát mutatnak, de akadnak olyanok is, akiknek még bi zonyítaniuk kell. A tűzrendészeti felkészü lésben és továbbképzésben az elsők között állnak. Jól működik beteglátogató csoportjuk is. A kommunista szombaton valamennyien részt vettek. A vetőmag fogadására megszervezett készenléti cso port mindenkor kirakta a munkaszüneti napokon érke zett árut. Hörömpő Jenő A nap kulturális programja MOZIK Monor: Pénzt vagy életet! Éjszakai előadáson: Az ezre deseket akarjuk. Pilis: Bizal mi állásban. Óvodás műsor: A varázsló. Verses; Jelenetek egy házasságból, 1—II. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gombán, 8-tól 12 óráig: torna, alsótagozatosoknak, 16-tól 18-ig: ifi-kiubfoglalko- zás. Gyomron, 13-tól: zene- tanfolyam, 14-től 20-ig: a Nagy István képzőművészeti csoport kiállítása, 13-tól 22- ig: az ifjúsági klub összejö vetele. Menden, 17-töl 20-ig: könyvtári órák, 18-tól: az iro dalmi szakkör foglalkozása. Péteriben, 18-tól 20-ig a hon ismereti szakkör, 18-tól 22-ig a hangstúdió, illetve á mag nós klub összejövetele.