Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-30 / 308. szám
Adatfeldolgozás számítógéppel Gödöllőn a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben a me zőgazdasági gépeket, berende zéseket fejlesztik. Munkájukat számítógépek segítik. Bélész István karbantartó az ENG 830—29-as típusú számítógép központi memóriaegységét el lenőrzi. Az immár öt év óta műkö dő géptípus másodpercenként ötezer művelet elvégzésére ké pes, és elsősorban az admi nisztrációs munkát csökkenti. Jámbor Erzsébet operátor a mágnesszalagokat kezeli. Ifj. Fekete József felvételei Közművelődés Kartalon Regi házban is színes tevékenység Program mindenkinek Ha Kartalon szó esik a köz művelődésről, a helybeliek többsége elsőként arra gon dol, hogy szükség volna egy új művelődési házra. Hiszen a nagy lélekszámú község lakos ságának igényeit a jelenlegi már nem tudja maradéktala nul kielégíteni. Már maga ez a tény is figyelmeztet arra, hogy a meglevő lehetőségeket nem szabad kiaknázatlanul hagyni, illetve élni kell velük akkor is, ha egyik-másik fel tétel valóban elmarad az igényektől. , Kartalon nem volt, és jelen leg sincs függetlenített műve- lődésiház-igazgató. Az intéz mény vezetését másodállásban pedagógusok végezték és vég zik. Korábban Magyar Ferenc- né látta el ezt a tisztséget, ok tóber elején pedig Rehorovsz- ky Gáborné vette át, együtt a férjével. Így érthető, hogy nem lehet velük szemben olyan követelményeket tá masztani, mint a függetlenített vezetőiekéi szemben. Igyekeze tük mindenképp elismerést ér demel. Az elmúlt két hónap a he lyiségek csinosításával telt el, de maradt még bőven munka az elkövetkezendő hetek es téire is, hogy tisztává, barátsá gossá, kulturálttá váljék a nem éppen korszerű épület valamennyi helyisége. Népszerűségnek örvend a Siska Gyula pedagógus által vezetett súlyemelőkor, amely nek célja a sportolni szerető gyermekek mozgásigényének iskolán kívüli, szervezett for mában történő kielégítése. Eredményesen dolgozik Szé kely József fotószakköre és technikusköre is. Az utóbbi az iskolában működik, s vasárnap délelőttönként gyűjti össze a gyermekeket manuális készsé gük fejlesztése, és szabad ide jük hasznos eltöltése végett. Most kezd éledezni az ifjúsági klub is. Rehorovszky Gábor most végzi a klubvezetői tan folyamot. A művelődési ház program ja igyekszik a lakosság külön böző rétegeinek kulturális igényeit kielégíteni. Szeptem berben a táncdalok kedvelői találkoztak egyik országos nép szerű énekesünkkel, Koós Já nossal, akinek sikerét a zsúfo lásig megtelt nagyterem jelez te. E hónap közepén pedig színdarabot tekinthettek meg az érdeklődők. December hu szonnyolcadikén a legfiatalab bak, a gyermekek nézhetik meig a Mid Mackó kunyhója című műsort, januárban pedig neves művészek, Madarász Katalin, Gál Gabriella, Radványi Bar na estjén szórakozhatnak a kartaliak. S bár a környezet sem lényegtelen, a döntő az, hogy milyen a munka az épü let falain belül! B. M. A PEST MEGYEI HÍRLÁP KÜLÖNKIADÁSA III. ÉVFOLYAM, 308. SZÁM 1976. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK A jövő év beruházási programja Megkezdik a tanácsháza, a művelődési otthon építését Az idén kezdődött ötödik ötéves tervben Gödöllő váro sának további dinamikus fej lődésre nyílik lehetősége. A felhasználható pénz majdnem duplája a negyedik ötéves terv időszakában elköltötfcnek. Az előttünk álló esztendőkben is a lakásépítés és a gyer mekintézmények létesítése áll a középpontban. Az ötéves terv előkészítését már 1974- ben elkezdték. A tavalyi egyeztetéseknél már érezhetők voltak a fejlesztési feszültsé gek. A népgazdasági lehetősé gek körülhatárolják még a jo gos és indokolt igények kielé gítését is. Nehezítik az elkép zelések megvalósítását terve zési, építőipari gondok. Alagútrendszer A tervciklus első esztende jében 173 millió forinttal gaz dálkodhattunk. Ennek leg nagyobb részét, 147 milliót la kásokra költötték, 240 állami erőből épült otthont adtak ált az igénylőknek. Megkezdődött a Szabadság téri, folytatódott a János utcai lakótelep építke zése. Mindkét helyen elma radtak a tervektől. A lakás építés indítását, hasonlóan más beruházásokéhoz, késlel tette az áremelkedés, a meg szigorított normák; a Szabad ság téren a váratlan akadály, a föld alatti alagútrendszer. Emiatt majdnem egy eszten dővel később kezdhették a munkálatokat. Az ötéves terv beruházási keretének 53 százalékát for dítják oktatási, művelődési, Anyakönyvi hírek Született: Sóber Sándor és Kurunczi Ágnes: Ágnes; Oro- 6zi János és Opánszki Irén: Zoltán; Kovács László és Czig- ler Mária: László; Kiss József és Turányik Margit: Anita; Al bert Sándor Tibor és Lengyel Erzsébet Zsuzsanna: Sándor; Almássy László és Bognár Má ria Valéria: Rudolf; Krekács László és Kulik Mária: Péter; Mészáros Mihály és Tábori Borbála Rozália: Gábor; Bo- róczki József és Langa Karo lina Mária: Karolina; Szitás Sándor és Hévíz Ilona: And rea; Koczán Gyula István és Kovács Anna Erzsébet: Gyula; Kucsera Mihály és Kőműves Anna: Gábor; Havas Ferenc János és Poór Irén Mária: Re gina Lilla; Bazsik Lajos és Dobronai Margit: Ferenc Ist ván; Szabó László és Dudok Julianna: Julianna; Vincze Lajos és Mészáros Zsuzsanna: Katalin; Besnyő Pál és Hajdú Terézia: Zoltán; Berezeli Já nos és Domonyi Éva: Éva; Csó ré István és Horváth Mária: Attila; Kupecz Ferenc és Ta más Ilona: Krisztina; Uzsoki István és Szabó Anna: István; Vaffler László és Tóth Terézia: Viktória; Kmety Mihály és Ri- binszki Terézia: Péter; Bugyi László Mihály és Gödör Er zsébet: Zoltán; Kelemen Gyu la és Gödör Ágnes Éva: Éva; Pintér József és Illés Erzsé bet: Tamás; Gulyás Sándor és Szilágyi Mária: Éva; Nagy Jó zsef és Pincsák Ilona: Tamás; Szecsei István és Konkoly Má ria: Szilárd Krisztián; Ábrány Pál és Varga Margit: János; Fogarasi Lajos és Deák Valé ria Eszter: Gábor; Alattyáni Sándor és Gudman Ilona: Gá bor; Szenti Sándor és Sápi Magdolna: Tamás Sándor’; Né meth János József és Németh Veronika: Éva; Niedermayer János és Nyíri Mária: Ákos; Bombolya László és Száraz Margit: László; Cserni Mihály és Deszk Zsuzsanna: Judit ne vű gyermeke. Házasságot kötött: Kovács Gyula és Samu Anna Mária; Jónutz Miklós és Nagy Jolán Irén; Kiss László és Gányi Ju dit Zsófia; György László és Réthelyi Hajnalka! Pál Imre Pál és Szabó Gabriella; Wiesz* ner András és Varga Ibolya; Sereglei András és Vadász Zsófii; Bohács Ferenc és Mé száros Erzsébet Mária. Névádót tartott: Matuz Lász ló és Molnár Ilona: Mónika; Nagy Sándor és Bánóczy Pi roska: Ildikó; Nagy József és Karis Teréz: József; Csömör József és Medgyesi Gizella: Zita; Ozibiusz Gábor és Ko vács Piroska: Szilvia; Ozibiusz Gyula és Deine Sarolta: Gyula; Kurunczi Miklós és Rejchart Ilona: Mónika; Tolnai Lajos és Teszák Margit: Erika; Sza bó Géza és Vojnovits Erzsé bet: Szimonetta; Heksch Im re és Hajdú Éva: Katalin ne vű gyermekének. Elhunyt: Jójárt Istvánná, Juhász Viktória, Gödöllő, Kastély; Cseresznye Mihály, Gödöllő, Fenyvesi dűlő; Már vány István, Gödöllő, Kobzi János utca 7.; Budai Boglárka, Tatabánya, Hunyadi utca 2/6.; Bognár Károly, Gödöllő, Szá rítópuszta; Árvái István, Gö döllő, Kastély; .Lakatos Ist ván, Gödöllő, Asbóth utca 28.; Seres József, Iklad, Temető "ut ca 6. kulturális célokait szolgáló lé tesítményekre. Az idén fejez ték be az Illés utcai iskola, a Kazinczy lakótelepi százsze mélyes óvoda építését. A Vö rös iskolai óvoda átalakításá val 150-nel több gyermeket tudnak felvenni. Nemrégiben : átadták az alsóparki klub- | könyvtárat. A művelődési cé- i lókat szolgáló 10 millió forint ■ még a jövő évi beruházások előkészítését is lehetővé tette, valamint egy iskolai sportpá lya kialakítását. Hosszas viták után eldön- töttnek tekinthető a felépíten dő művelődési ház helye. A hozzá szükséges pénz szintén együtt van, részben a lakos ság hozzájárulásával. Ebben az esztendőben kel lett volna elkezdeni a Szabad ság téri tizenkét tantermes is kola építését. A már említett alagutak és a kivitelező vál lalat támasztotta akadályok miatt várhatóan csak 1977 el ső félévében kezdik meg a munkát Társadalmi munkával: járda A város közlekedésének fej lesztésére hárommilliót hasz- rAltak fel 1976-ban, Kiépült a Klapka utcai autóbuszforduló, szilárd burkolattal látták el a Városmajor utcát, részben tár sadalmi munkával több kilo méter járda készült el. Az idei terv megvalósítása a gondos előkészítés ellenére sem volt zökkenőmentes. Sok bajjal jártak a szanálások és a bontások, a közművesítés, a szerződések megkötése körüli huzavonák. A gördülékenyebb munka végett a tanács kezde ményezte a kivitelező vállala tokkal és a beruházási válla lattal a havi operatív értekez letek megtartását. A KKMV által kezdeményezett szocia lista szerződés is ezt a célt szolgálta. 1977-re eredetileg 150 mil liós keretet terveztek, ha az illetékes szervek jóváhagyják, ezt megemelik 175 millióra. Lakásépítésire 121 millió he lyett 140-et szándékoznak for dítani. Ez fedezné 187 lakás befejezését, illetve a Szabad ság téri lakótelep folytatását. A biztonságért Szállításra, hírközlésre há rommilliót szánnak. Korszerű sítik a Dózsa György utat, a forgalom elterelésével bizton ságosabbá válik a kqjlekedés. Az úthálózat korszerűsítésére persze sokkal több pénz kelle ne. Gödöllő útjainak hatvan százaléka földút. A kulturális ágazat beruhá zási összegét 11 millióról 16 millióra emelik. A tervek kö zött szerepel a művelődési ház, a 12 tantermes iskola építkezése, a Munkácsy úti és az Alvégi általános iskola bő vítése négy-négy tanteremmel. Vízgazdálkodásra eredetileg 3,6 millió állt rendelkezésre. Ezt nyolcmillióra szeretnék növelni. De még ez sem vol na elegendő a belvíz elvezeté sének megoldására, a város egyetlen strandjának felújítá sához 12 millió lenne szüksé ges; ivóvízhálózatra mindösz- össze kétmillió marad. A Rá kos-patak medrének rendezé sére az összeg biztosított. Szerepel a jövő évi tervek között a bölcsődék száz hely- lyel való bővítése, megkezdik a Királytelepen és az alsópar ki lakótelepen egy-egy új ABC-áruház, az új tanácshá za építését, ahol a tömegszer vezeteket és a munkásőrséget is elhelyeznék. K. P. IldngSiuíúJ, fotohiboríitórium A járási fotóarchívum fej lesztésére, berendezések — magnó, automata diavetítő, diakeretek — vásárlására a megyei tanácstól 35 ezer fo rintot kapott a gödöllői járás művelődési osztálya. A veres- egyházi audiovizuális laborató rium kialakítását 30 ezer fo rinttal támogatják. Ennek ré vén lehetővé válik annak a já rási tervnek a megvalósítása, hogy Hévízgyörkön egy, az egész járás ellátására alkalmas hangstúdiót, Csömörön közpon ti fotólaboratóriumot hozzanak létre, Veresegyházon diaporá- más programok összeállítására nyíljon lehetőség. Ezzel a já rás intézményeinek, az ifjúsá gi kluboknak, múzeumoknak, könyvtáraknak is biztosítják a szemléltető eszközöket. Felnőtt módon is lehet... A művelődés- és ifjúságpo- litikai határozatok egyik sarkalatos pontja a tanulás, a továbbképzés. A tudás nem csak egyéni, fontos társadalmi érdek is. Tudás nélkül a szo cializmus építése el sem kép zelhető. Ezért is segíti az ál lam az oktatást, e célra jelen tős összegeket fordít. Az üze mek, vállalatok, intézmények dolgozói időkedvezményben részesülnek, tanulmányi sza badságot kapnak. A dolgozók jelentős számban élnek is a tanulás lehetőségei vel. Érthető, hogy a helyen ként előforduló visszásságok nem serkentik, inkább kedvét szegik a továbbtanulóknak. A 'még előforduló formalizmus, egy-egy pedagógus túlkapásai, a felnőtt tanulókat is gyerek számba vevő, azonos szinten elbíráló oktatási módszerek zavarják és hátráltatják a cé lok megvalósítását. A levelező tagozaton a köve tendő magatartást rendtartás írja elő, azt többnyire a tanu lók is ismerik. Éppen ezért reagálnak élénken, ha plusz terheket rónak rájuk. Az egyik iskola levelező tagozatán a ta nár kijelentette, hogy aki két v, alkalommal hiányzik, vagy a . füzeteket időben nem adja le, nem vizsgázhat, illetve pótbe számolóra utalható. Ez a hoz záállás túl szigorú: hiszen előfbrdulhatnak indokolt és igazolható akadályok, amelye ket ebben az oktatási formá ban kellően figyelembe kell venni és mérlegelni. Nem alapvető és lényeges kérdésekről van szó, de ezek ről sem árt elgondolkodni né ha. K. I. Munkam IZ" özművelőkkel beszélgetve gyakran kerül szóba a kiégettsóg, a lelkesedést, az el hivatottság érzetét felváltó kö zönyösség, a menekülési vágy, Hosszú évekig energiák legja vát adó, szorgalmas és törek vő emberek legyintenek fásul tan: nem volt érdemes. Arcu kat fürkészve, kézmozdulatai kat, gesztusaikat figyelve nem szenvtelenséget, nem ciniz must tapasztalhatunk; csalódá sukat mélyen élik át, nem ne- vethetnékük van, inkább sírni szeretnének. A személyes sé relmek, a valóságos vagy vélt mellőzés, az egyéni ambíciók kiélésének úttalansáiga mind hozzájárulnak a céltalanság, a reményvesztettség kellemetlen s gyakran önváddal elegyedő érzéséhez. Ám a fő ok szinte valamennyiüknél .ugyanaz: munkájukat szélmalomharc- nak, aktivitásukat felesleges nyüzsgésnek, odaadásuk éveit elfecsérelt időnek gondolják, A pedagógusok, úgy tűnik, könnyebb helyzetben vannak. Nevelési elveik, kísérleteik megbukhatnak, életművük el enyészhet az idő múlásával, de egy-egy emberke, néhány te hetséges tanítvány mindig új lendületet adhat munkájuk nak. Az oktatás egyéniségekre alapoz, fejét — mint strucc a homokba — az eminensek kö zé dughatja, s jóformán csak arra kell ügyelnie, hogy kevés legyen a túlkoros és az osz tályismétlő. A közművelő mércéi csak a tömeges változás mutatói le hetnek, s a nyitott szeműé már nem is akármelyik. A számok néha túlságosan egyszerű bi zonylatok, aiki mögéjük tekint alaposabban elgondolkodik a statisztikákon 1\/1 ondhatjuk-e, hogy az „op- •LTA timisták tragédiája” hú zódik meg sirámaik mögött, lehet-e idealizmussal, naivi tással vádolni a kétkedésig ju tottakat? Egyiküket-másikukal nyilván igen, de a hasonló ci pőkben. járók sokaságát alig ha! Az egyik alapvető kérdés a tehertételé, a felelősségé. A technika, 'a tudományok, a termelékenység fejlődése szin te önkéntelenül kínálják a. megnövekedett szabad idővel kapcsolatos felfogások jellem ző sarkulását: a felszabadult órákat, napokat az emberek önművelésre, kulturálódásra fordítják majd, s a lassan meg szerzett tudásanyag a többsé get is a közügyek, a művésze tek, s más hasonló foglalatos ságok felé irányítja. Ha pedig ez így van. a dolog oroszlán- része a közművelők válíain nyugszik, s a kultúra honos ál lapotáért fokozott felelősséggel tartoznak. Tán a közfelfogás, tán az ideológia elnagyoltsá ga, s a szervezetekre jellemző viszonylag szigorú munkameg osztási kényszerűség együtt szülik azt a kényszerkéozetet. ho<jy a művelés munkásainak kell „főállásban’’ s csaknem elvedül vállalniuk a kiokosi- tás. a magára találás, az inény- ébresztés jelen és jövőbeni feladatait. Ez a teher súlyos, ez a feladat így többé-lkevés- bé megoldhatatlan. Maga a kiindulópont a hi bás. Helyesebben gondolko dunk, ha tudomásul vesszük: régen is, ma is, a művelődés . iskolái elsősorban nem a mű velődési házak, a színházak, mozik, Amellett, hogy ilyen funkciójuk is van, azok több nyire a már meglevő vagy alakuló igények kielégítésének eszközei —, s mint ilyenek, alapvető fontosságúak. De a fundamentumok megépítése a munkapad mellett, a traktorok kormányánál, az intézetek író asztalainál. s a kisebb közös ségek kebelében történik. Le gyen bármennyivel több sza bad időm. azt abban a stílus ban. és úgy fogom eltölteni, ahogy az előző helyeken meg tanultam, megszoktam. A csa lád. az iskola hatásait nem be csülhetjük le, de ezek is a lényegre vezethetők vissza, ez pedig a politika nyelvére lefor dítva nem más: "az üzemi, munkahelyi demokrácia a mű velődésnek is feltétele, s a dialektika csak annyit fino míthat ezen; hogy döntően, meghatározóan. í yen felfogásban a közmű velőkre kevesebb hárul, s ez a kevesebb jobban megold hatónak látszik. A közművelők mellé vagy inkább elé, pedig felzárkózik a politikus, a ve zető, az úisávíró — mindenki, oki erről beszél, és erről te het. Gáti Zoltán ; í i 1