Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
/ Helytörténet és oktatás Hajszálgyökerek a múltba A régészet, a történelem megismerése, a haladó hagyo mányok feltárása, a múlt fel idézése, megértése, a belőle va ló okulás — ez is közművelés, ez is közművelődés. Száj hagyo mány és korhű történelmi kép, előítéletek keletkezése, meg- n'igződése, hatása — néha érezhető: összesűrűsödik, bő rünket feszíti, tekintetünket ho- mályosítja a bizonytalanság; örökségünk bonyolult és el lentmondásos. Mégis: minden porcikánk Cseppek ben ... összegyűjtése azért is fontos volt, mert a változások hama rosan teljesen elfedték volna a helyüket. Nem telik bele sok idő, sportkombinát, horgászta nya épül erre a településre. A felhalmozott anyagot helytörténeti múzeumban kí vánják elhelyezni, két lehető séget latolgatnak. Vagy a ter mészetes forgalom útjába eső, s így az átutazóknak is hozzá férhetőbb helyen, vagy — s ez látszik valószínűbbnek — a emberiségrészletű. ' művelődési központ volt ka- vagyunk a tenger- — Kevés, ha csak tudomásul vesszük: volt történelmünk, éltek már előttünk is. Egyre inkább arra kell törekednünk, hogy alkotóan viszonyuljunk a „régiekhez” és a „régiségek hez”. — A tanácselnök fogal maz így. Kezünkben Horváth Lajos könyvecskéjével állítot tunk be hozzá, a kiadvány cí me: Lakóhelyünk régmúltjá ról. Adatok Veresegyház és Szada régészetéhez. Az idén je lent meg, a veresegyházi nagy községi tanács gondozásában, felelős kiadója: Pásztor Bélá tanácselnök. — Horváth Lajos veresegy házi. Elsősorban az ő lelkes közreműködését dicsérhetjük. Többedmagával már régóta ku tatja községünk és tágabb kör nyezetének történelmi lelőhe lyeit. Kiderült, sok ilyen van. Először egy honfoglaláskori temető került elő, az ekék acél kése mögül felbukkant marad ványok és az idősebb emberek elbeszélései nyomán megkez dett kutatások során. A műve lődési központban állították ki a sírokból előkerült leleteket. Diafelvételek készültek — a terepen Láng Géza fényképe zett — ezeket Sejtes Vendel, a központ módszertani előadója fogja többször is bemutatni diaporámás vetítéseken. Az Ivacs nevű falu feltárá sában is sokat dolgoztak már, a Nemzeti Múzeum irányítá sával. A dr. Mesterh'ázy Károly közvetlen »észvételével folyta tott kutatások során templom maradványok, faldarabok, edénytöredékek kerültek elő. — A leletek felkutatása; zánházának átépülő helyén rendeznék be. Akár így, akár úgy, egyet szeretnének: — ÉÍö, elevenen ható formát keresünk. Ne csak vitrin le gyen, ne csak egyszerű érdekes ség. Ha elolvassák Horváth Lajos első füzetét — láthatják: oktató formában készült. Kér déseket, feladatokat tartalmaz, a helybéli diákság tanítására is szolgál. Amiért a találkozást szor galmaztuk : rámutatni,, hogy a közművelődésben a tanácsok ra nagy felelősség hárul, s be mutatni, Veresegyházon belát ták ezt. Az idén 30 ezer fo rintot költöttek az ásatásokra, s jövőre is folytatják. — A község lakói is egyre aktívabbak, segítőkészebbek. A honismereti szakkörben so kan kapnak kedvet a kutatás hoz, olvasáshoz. Előadásokat, vetítéseket tartanak, s kirán dulásokat szerveznek. Magam is voltam már velük Eszter gomban, Aszódon. Az ilyen munka haszna ne hezen mérhető. Annyi bizo nyos: a községe múltját, elei nek szokásait, ősei életkörül ményeit, harcait ismerő mai falubéli több szállal kötődik majd szülőföldjéhez. A haj szálgyökerek eredete, finom, ezernyi ága-boga még tudomá nyosan sem tapintható, a lé lek épülése a jövőt mintázza; nemes feladat hozzájárulni eh hez. Gáti Zoltán Környezetvédelem Fásíianak Veresegyházon A környezetvédelem korunk égető problémája. A földrésze ket átfogó vagy országos fel adatokon túl, minden kisebb területnek is megvannak a ma ga teendői. Fontos például az életet adó levegő tisztántartá sa, s erre a zöld növényzet ápolása, gyarapítása az egyik természetes mód. A gödöllői járásban nem mindenütt egyformán tekintik szívügyüknek az erdők gondo zását, a fasorok felújítását, újak telepítésiét. Aszódon pél dául hiába igyekeztek, előfor dult az is, hogy az utca egyik végén jártak még az ültetők, de a másikon már „vandálok” tördelték kii a csemetéket. Veresegyházon is szépen ha ladnak a fasorok telepítésével. Az elmúlt időszakban több százezer fórint értékben foly tattak frissítést, rügygondozást, faápolást. Munkájukat az is dicséri, hogy az eiimúlit száraz nyár ellenére minimális volt a pusztulás. Elismerésképpen Pásztor Béla, á nagyközségi ta nács elnöke megkapta a fásítá si emlék piákét tét. EDZETT IFJÚSÁGÉRT Megkezdődtek November eleje óta folyik a gödöllői KISZ -szer veze lekben az Edzett ifjúságért mozgalom jelvényszerző versenysorozata, de a versenyek többsége csak ezután következik. A jelvényszierző akció céljai közül a KISZ IX. kongresszu sán meghatározott elv — az ifjúsági sportmozgalom széles körű kibontakoztatása — a legfontosabb. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy minden KISZ-tag tudjon egyéni fel adatot megbízást vállalni a sport területén, a fiataloknak segíteniük kell a sportolási feltételek, a szervezeti és mű ködési feltételek megteremté sében, népszerűsíteni kell a ke vésbé „drága”, cszköz- igénytelenebb sportágakat, így aiz atlétikát, a turisztikát és a honvédelmi sportokat. A KISZ központi bizottsága az akció során három jelvényt bocsát ki (arany, ezüst és bronz), a férfi és női ifjúsági, illetve felnőtt versengésék so rán a követelmények teljesíté séért ezeket kapják meg a KISZ-tagok. öt kötelező és öt szabadon választott sportágban kell in dulni, s a kötelező előírások között rövid- vagy hosszútáv futás, távol- vagy magasugrás, súlylökés vagy kézigránátdo bás, túra, lövészet és társadal mi munka szerepel. A KISZ- tag a követelményeket bár hol, bármilyen versenyen tel jesítheti, de ezt csak az alapszervezet sportfelelőse iga zolhatja az egyéni önérté kelő lapon. A jelvényeket az alapszervezet a mozgal mi év végén kapja meg s azo kat az 1977—78. évi akcióprog ramot. tárgyaló taggyűléseken kell kiosztani. Akiket valamilyen tényező — például olyan betegség, ami miatt a követelmények el érését meg sem próbálhatja — a salakon, a medencében vagy a zöld gyepen akadályoz a jó eredmények elérésiben, úgy szerezhetik meg a jelvényeket, hogy a sportmozgalomban tár sadalmi munkát végeznek. Bronzjel vényért húsz órát, ezüstért harminc órát és az aranyért 40 órát keld teljesíte ni. Érdekesebb szabályokat is találhatunk a kiírásban. Aki nem tud úszói, s megtanul, mentesül az öt szabadon vá lasztott feltétel teljesítésétől. Rögtön aranyjelvényt is lehet szerezni, de akármilyen foko zatról van szó, csak az összes követelmény teljesítése esetén jár az elismerés. Az aranyjel vényért száz méteren 13,3-at, vagy háromezer méteren tizen két perces eredményt kell el érni, Távolugrásban 480 cm, magasugrásban 140 cm a szint, hatkilós súllyt kilenc és fél méterre, a kézigránátot 45 mé terre kell tudni elhajítani. Há rom túrán, ugyanennyi lövész versenyen kell részt venni, hat óra társadalmi munkát kell Végezni és még az öt szaba don választott feladat is hátra van. A legközelebbi jelvény- szerző versenyek január ban lesznek. A GEAC-uszoda ad otthonit az úszóversenyeknek, száz és négyszázméteres, illetve 4X 100-as váltó a férfiaknak, 50, ilietve 200 méteres és 4X50- es váltóúszás a nőknek. Az Árammérőgyárban sakk- és ászt ali tenisz-verseny lesz. Februárban és márciusban labdarúgó-bajnokság, atlétika és lóversenyek lesznek, s ezek végeztével dől el: hánvan tud ták teljesíteni vállalásaikat, s hánvan büszkélkedhetnek maid a különböző fokozatú jel vényekkel. \ Igyekezetükben nincsenek egyedül. Számottevő segítségeit kapnak a budapesti erdőfei- ügyeiőségtől, s a helybeli szer vek, gazdaságok is tevékenyen részit vállalnak a zöldövezet takarosabbá tételében. A Vö rös Csillag szakszövetkezet ke rületvezető erdésze, Máté Im re szaktudása nagy segítséget jelent. Cs. III. ÉVFOLYAM, 306. SZÁM 1976. DECEMBER 28., KEDD Zsúfoltak a bölcsődék, kevés a bolti eladó Mérlegen a közegészségügy Év vége felé számos lénye ges és kevésbé fontos dolog ról készülnek összefoglalók. Egy-egy település, nagyobb közigazgatási egység egészség- ügyi és járványügyi helyzete bízvást sorolható a fontosab bak közé. A gödöllői városi és járási egészségügyi és szak- igazgatási szerveket két éve összevonták; a városi tanács végrehajtó bizottságának leg utóbbi ülésén a közegészség- ügyi és járványügyi felügyelő ség vezető főorvosa a város és a járás helyzetéről együtt adott számot. r Éjszakai ügyelet A fertőző betegségek elő fordulásában az elmúlt három évhez viszonítva nincs eltérés. Gödöllőn két csecsemő- és terhestanácsadó van, a járás községeiben huszonhat. Felsze reltségük többnyire közepes nek mondható. Kirívóan rossz Vácegresen. Itt havonta mind össze egyszer tartanak tanács adást Rossz Kistarcsán, Ver sesen, Erdőkertesen. A legjob ban ellátott és felszerelt ta nácsadók Gödöllőn, Galgamá- csán. Mogyoródon található. Valamelyest javultak a körül mények a gyógyintézetekben. Megtörtént a gödöllői kórház mosodájának felújítása, na gyobb a rend és a tisztaság. Súlyos hiányosság, hogy a felnőtt lakosság éjszakai ügye letét a körzeti gyermekszakor vosi rendelő váróhelyiségébe telepítették. Ráadásul a várót reggel nem takarítják ki ren desen. A rendelő fertőzőbeteg- elkülönítője a gépkocsivezetők pihenőhelye. Mivel elmaradt az aszódi szakorvosi rendelő- Gyorsan és olcsón A Átadták a túrái óvodát Bensőséges ünnepségen — gyerekek, szülők, politikai és társadalmi vezetők jelenlété ben — adták át Túrán a rekordidő alatt elkészült óvo dát. Mindannyiunk örömére szolgál — mondotta Lakatos Tibor, a megyei tanács elnök- helyettese —, hogy példásan rövid idő alatt épült fel az óvoda, és igen olcsón, mert az épület és berendezései nem egészen négymillió forintba ke rültek. Évek óta sok szülő pana szolta Túrán, hogy gyermekét nem veszik fel az óvodába. Falugyűlések és tanácsülé sek nem múlhattak el az új óvoda építésének sürge tése nélkül. Döntés 1975-ben született, nyomában az események fel gyorsultak. A Galgamenti Rá kóczi Termelőszövetkezet 400 000 forintot ajánlott fel, a MÁV budapesti igazgatósága 200 000-et — és segített min den olyan vállalat, üzem, amelynek dolgozói érdekeltek voltak az óvodaépítésben. A járási hivatal műszaki osz tálya társadalmi munkában vállalta a tervek elkészítését, a téesz az anyagiakon túl munkagépekkel, szállító esz közökkel segített. A szocialista brigádok és a szülők is kivették ré szüket a munkából, a téglaszállítástól az udvar rendezéséig. A már említettek, valamint az aszódi költségvetési üzem s a KISZ-alapszervezetek, a TIGÁZ szocialista brigádjai, a szociális otthon, a bölcsőde, óvoda dolgozóinak lelkes mun kájának gyümölcse: nem egé szen másfél év alatt elkészült a sfázszemélyes óvoda. A falra kerülnek az építőknek szánt ajándékok Még fényképeznek is? A megnyitó ünnepsége után az óvodások — az úttörőktől ajándékba kapott fenyőfa alatt — műsorral kedvesked tek az építők, a brigádok képviselőinek. Takács Gyula tanácselnöktől megtudtuk, hogy Ide lakóhely szerint veszik fel az apróságokat, a régi és új óvoda egy igazgatással működik majd. Az átadással nem fejeződik be a társadalmi támogatás: jövőre a gépgyár játszóparkot épít, az úttörők fákat, virágokat ültetnék. Sz. L. A szocialista brigádok keze nyomán Ég a villany Bokoréknál Szép karácsonyi ajándék nak örvendhetett Bokor And rás Gödöllő, Diófa utcai lakos: az Árammérőgyár és az Elekt romos Művek szocialista bri gádjai bevezették házába a villanyt. Mintegy harminc éve lakik itt, eddig csak a petró leumlámpa világított estén ként. Kérésére az Árammérő- gyár Török Ignác és Rózsa Fe renc ifjúsági szocialista bri gádja vállalta a villany beve zetését. Villanyoszlopot és ká beleket az Elektromos Művök től kaptak; egyik szocialista brigádjuk elvégezte a felső vezeték szerelését is. Sikeres tanfolyam Galgamácsán Nagy sikere van a Galgamá csán nemrég indult szabás varrás tanfolyamnak. Nem csak a helybeli asszonyok, lá nyok látogatják, a környékbeli falvakból is rendszeresen jön nek. A hetemként szerdáin tar tandó órákra két csoportba osztották a hatvan résztvevőt. Intézet bővítése, ott továbbra is nagy a zsúfoltság. Megoldó dott viszont az intézet jó ivó vízzel való ellátása és a szennyvíz elvezetése. A járás területén tizenkét bölcsőde működik, közülük négy üzemi kezelésben van. Mindegyikre jellemző, hogy a megengedhetőnél jóval több gyereket gondoznak; a nagy létszámhoz viszonyítva sem a személyi, sem a tárgyi felté telek nincsenek meg. A kutak állapota A felügyelőség rendszeresen vizsgálja a kutak és a vízmű vek állanotát. Évente általá ban ezerkétszáz vizsgálat tör ténik. Az idén szeptemberig hatszázhetven vízmintát vet tek. A legnagyobb hiányossá gokat a szeméttelepek egy ré szénél tapasztalták. Nem az el órások szerint üzemeltetik a szeméttelepet Gödöllőn, Dány- ban és Csömörön. A községek kezelésében lévő sportpályák általános helyze te javuló irányzatú. Az öltö zők, szociális létesítmények állapota ott a legjobb, ahol a sportpályát nagyüzemek patro nálják. A járás lakosságához Viszonyítva nagyon kevés a strand és uszoda. Medencés uszoda csupán egy van, az ag rártudományi egyetemen. A medencés strandok fenntartói késlekednek a felújítások, kar bantartások elvégzésével. Kí vánatos volna a tervezett ve resegyházi üdülőterületen a fürdési, sportolási lehetőség bővítése, hiszen a községi tó vize laboratóriumi vizsgálatok szerint igen jó. Zöldség után kenyér Gödöllőn és a járás területén 150 élelmiszerbolt működik. Az üzletekben a kis alapterü letű raktárak okozzák a leg több gonriot. Heteken keresztül nem szállítják el a fölösleges göngyöleget, ami növeli az amúgyis nagy zsúfoltságot. Kevés a bolti eladó, így az ele mi közegészségügyi előírásokat is nehezen tudják betartani. Többféle áru kiszolgálásá val foglalkoznak, például zöld séget mérnek, majd kézmosás nélkül kenyeret és hentesárut. Nem megfelelő a pékáruk cso magolása sem. Gyakori, hogy a hűtőberendezéseken csak napok múlva végzik el a szük séges javításokat, emiatt kény telenek többféle élelmiszert ugyanazon hűtőtérben tárol ni. Az élelmiszer szállítására beállított járművek korsze rűbbek, de még mindig sok a probléma. A szállítóeszközök, az élelmiszert tartalmazó reke szek tisztasága többször kifo gásolható. Vannak boltok, aho vá túl korán érkezik az áru és a szabadban tárolják nyitásig, más helyeken, például Vác- szentlászlón késve érkezik. Félévenként ellenőrzik a vendéglátó helyeket. Ezeknek többsége régi épületben léte sült, ahol nincs lehetőség a közegészségügyi előírásoknak megfelelően kialakítani a konyhákat és a vendéglátó he lyiségeket. A konyhai dolgo zók nagyobb része szakképzett len, ezért is sok a közegészség- ügyi probléma. Ezen egészség- ügyi minimumtanfolyamok szervezésével kívánnak javíta ni. Ebben az esztendőben mái ötvenkilencen vizsgáztak. kp I