Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-02 / 285. szám
Elhunyt dr. Szabó Géza Néhány héttel ezelőtt beszél gettünk vele, s hírt adtunk arról, hogy — két évtizedes, eredményes munkássága elis meréséül — a Magyar Népköz- társaság legfőbb ügyészétől át vehette a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Súlyos beteg volt, de re ménykedtünk, hogy szervezete megbirkózik a halálos kórral. S most le kell írnunk a szo morú hírt: dr. Szabó Géza, a Váci Járási Ügyészség vezető ügyésze, a Váci Járási Pártbi zottság tagja, 44 éves korában, a Szőnyi Tibor Kórházban el hunyt. Tizenhárom évvel ezelőtt ke rült Vácra. Fontos tisztségének betöltésén túl, a pártépftési munkabizottság tagjaként ne velte a fiatal párttagokat. Mint a TIT városi-járási szer vezetének vezetője, előadásai val az emberek jogismeretei nek fejlesztését szolgálta. Munkával és tanulással töl tött élete példa mindnyájunk számára. Helytállása, emberi magatartása megmarad azok emlékezetében, akik ismerték, szerették és becsülték dr. Sza bó Gézát. Az elhunyt végső búcsúzta tása december 6-án, hétfőn délután 2 órakor lesz, az alsó városi temetőben. XX. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM 1976. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK ÜNNEPI TAGGYŰLÉSEK A pártélet jelentés eseményei OTTHONUKBAN KERESTÉK FEL A BETEGEKET A városi és járási pártalap- szervezetekben ezekben a he tekben taggyűléseken méltat ják az alapszervezeti párttit károk a pártélet fontos ese ményét, s mindenütt sor ke rül az új párttagsági könyvek átadására. A Rádi úti fonógyárban a három műszak kommunistái nak három taggyűlésen adták át az új tagsági könyveket. Népesek voltak a taggyűlések, melyek egyikén átnyújtották dr. Bégány Sándornénak, a 25 éves párttagság elismerése ként, az emléklapot. Ünnepélyes volt a Pest me gyei Tanácsi Építőipari Válla lat taggyűlése is. Hroziim. Jó zsef párttitkár méltatta atag- könyvcsare fontosságát s az azt Ácsa és környéke népművészeti és kulturális hetei Ismét jól sikerült a rendezvénysorozat Elismerés és köszönet Véget ért Ácsa és környéke népművészeti és kulturális he teinek rendezvénysorozata. Egy hónapon át Ácsa, Cső vár, Püspökhatvan és Galga- györk, a négy közös igazgatá sú község, sorra ízelítőt adott kultúrájából, megőrzött nép- művészeti értékeiből. Kiállítá- 'sok, vetélkedők, helyi és ven dégegyüttesek műsorai követ ték egymást. A rendezvénysorozat záró estjén Tóth Albert, a járási pártbizottság titkára értékelte az elmúlt hetek eseményeit, 'munkában aktívan részt ve- Elmondta, hogy a korábbi I vöknek, kifejezve a községi évekhez képest, jelentős fejlő- I vezetők elismerését és köszö- dés tapasztalható a községek: netét. kulturális életében. A terület | Péter Pál GÓL NEM ESETT Döntetlennel is az élen jellemző sajátosságaira ala pozva, a népművészeti és kul turális hetek rendezvényei méltán reprezentálták az egész éven át taró közművelődési tevékenységet. Az állami, tár sadalmi és tömegszervezetek, valamint az intézmények munkájának összehangolása tette lehetővé a programok magas színvonalú megvalósí tását. Az értékelés elhangzása után Movik Lászióné, a nagyközsé gi közös tanács elnöke jutal makat adott át a szervező Huszonhárom ponttal veze ti az NB III. északnyugati csoportját a Váci Híradás lab darúgócsapata, ugyanis vasár nap, Vácott gól nélküli dön tetlenre játszott a Bakony Ve gyész csapatával. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy bár a váci csa társor szinte kapujához szö gezte az ellenfelet, erőtlen tá madásai nyomán, nem sikerült gólt elérnie. Képünkön: a Ba kony Vegyész kapusa, Holló, könnyedén véd. Gyimesi Sándor felvétele megelőző, egyéves politikai és szervezési munkát. A beteg elvtársakat otthonukban ke restél! fel, kis ajándékkal, s beszélgetés közben adták át nekik a párthoz való tartozás dokumentumát. A Váci Kötöttárugyár alap szervezeteiben vers elhangzá sával tették ünnepélyessé a taggyűlésekét. El őszök a vete ránok, az 1945-ös párttagok vették át a tagkönyvet. A területi 3-as számú, kis- váci pártalapszervezetben e hét végén lesz az ünnepi tag gyűlés. Nyerges Lajos párttit kár először a két megbecsült veteránnak, Hegedűs Károly nálc és Tóth Józsefnek nyújtja át a tagsági könyvet, majd tárgyjutalomban részesülnek a pártmunkában, élenjárók. (—Pr—) Tsz és úttörőcsapat Téli túrán a Tátrában * Régóta jó az együttműködés a sződi Egyesült Virágzó Ter melőszövetkezet dolgozói és a helyi Petőfi Sádor úttörőcsa pat pajtásai között. Nyáron száz gyerek segített a ribizke- szüretben, most pedig, a szö vetkezetiek segítségével, tizen négyen voltak 4 napos juta- lomúton, a Magas-Tátrában. Koncert Váchartyánban A Dunakeszi Körzeti Állami Zeneiskola fennállásának 10. évfordulója alkalmából, az in tézmény tanárai december 6- án, hétfőn délután fél 6 órai kezdettel koncertet adnak a váchartyáni általános iskolá ban. Túl a hetvenen Kiállítás a szociális otthon Iáéinak munkáiból A váci II. számú szociális otthonban élők átlagos életko ra 73 év. Ennek ellenére gyö nyörű hímzésekkel és haszná lati eszközökkel lepték meg látogatóikat, az otthon fenn állásának 25. évfordulója al kalmából rendezett kiállításon. A kézimunkák között a népi hímzés minden fajtájával ta lálkozhatunk, párnák, térítők, szalvéták, falvédők formájá ban. Több, kézzel szőtt perzsa- és subaszőnyeg, festmény, bőr ből készült táska, mappa, irat tartó is található a bemuta tón , Külön állították ki a népi ruhákba, valamint az indián nak, kéményseprőnek öltözte tett babákat. Ilit játszik a Madách mozi? Dec. 3—5.: Robinson Crusoe (Daniel Defoe világhírű regé nyének színes szovjet filmvál tozata)., — Szombaton 15 és 21 órakor: Szerelmi bűntény (francia bűnügyi film). — Va sárnapi matiné: Ottó, a világ hírű vadász (NDK-film). — Dec. 6—8.: Kísértet Lublón (új magyar film, Mikszáth Kál mán regényéből). Játékvásár Vácon, a Naszály Áruház já tékosztálya nagy választékkal várja azokat, akik Télapó ne vében kívánnak ajándékot vá sárolni. A PIÉRT Vállalattól körül belül 30 féle fenyőfadísz ér kezett az elmúlt napokban. Va- lachi Ágnes eladó a díszek ki választásában segít a vevők nek. IfJ. Fekete József felvételei SZOKOLYA Mányoki-emlék napok Az MSZMP Verőcemaros-] nagytermében, II. Rákóczi Fe- Szokolya községi bizottsága, a rencről szóló előadással és Hazafias Népfront helyi szer vezete és Szokolya Község Ta nácsa december 4-én és 5-én Mányoki-emléknapokat ren dez. Szombaton, 4-én, a Mányoki Ádám Művelődési Házban Barát Endre, az MSZMP váci járási bizottságának első tit kára megnyitja a Mányoki em lékkiállítást és a Lengyelor szág 30 éve című tárlatot, majd Robert Novák író bemu tatja a kiállításokat. Este ma gyar—lengyel barátsági estet rendeznek a művelődési ház ünnepi műsorral. Vasárnap, 5-én délelőtt meg koszorúzzák Mányoki Ádám szobrát a Lévai utcában és a szülőházán elhelyezett emlék tábláját, a róla elnevezett utcá ban. Utána vetélkedő követ kezik, szobi, verőcemarosi és szokolyai úttörők részvételé vel. A kétnapos programot az Országos Filharmónia Hej, Rákóczi... című összeállítása fejezi be. (P) Eredményes társadalmi munkáért Jutalomutazás Még jobban kötődnek a gyárhoz Csoportkép a Ferihegyi re pülőtéren: öt nevető ember, körülöttük bőröndök, dobozok, egy hosszú hajú alvósbaba — a Leningrádból érkezett TU 154-es utasai. A fényképező gép kattan, s a kilenc nap emléktömegéhez még egy ke rül, amely bizonyítja egy hó nap, egy év, tíz év múlva is, igen, nem álom, tényleg ott voltaik. Kilenc helyett — öten A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyára felejthetetlen ajándékot adott öt dolgozójá nak: kilencnapos Express tu ristautat. a Szovjetunióba. A jól végzett társadalmi mun káért kapta a jutalmat Huj- bert István anyagellátási osz tályvezető, Hallal Mihályné meós, Csáki Tibcrr üzemtech nikus. Saliga Júlia szocialista brigádvezető és Szilágyi Lász ló esztergályos csoportvezető. — Életem első külföldi útja volt ez — mondja Hallainé —, s mivel egyedül nevelem a kislányomat, saját erőből még hosszú ideig nem tudtam vol na elérni, sőt még csali tervez getni sem mertem. Tavasszal tudtuk meg, kilenc társammal együtt, hogy a gyárunktól ezt az utazást kapjuk, mégis szin te az indulásig nem mertem elhinni. — Hogy-hogy kilenc társá val együtt, hiszen csak öten utaztak el? — A másik öt dolgozót az Express utazási iroda „kíszu- perálta”, mert túl voltak a 40 éves korhatáron. Nagyon saj náltuk ezt az eljárást, hiszen, mint később kiderült, más vállalatok jóval idősebb dol gozói is részt vettek ugyan ezen az úton. — Milyen társadalmi mun kájáért kapta a jutalomuta zást? — Nőbizottsági vezetőségi tag, a társadalmi tanács tagja és pártcsoportbizalmi vagyok — sorolja Hallainé. Baráti találkozó — Végül is milyen volt az út? — kérdezzük, de már Csáki Tibor üzemtechnikustól, a vállalat KISZ-titkárától. — Nagyon jól sikerült, él ményekkel teli kilenc nap volt. Moszkvában a város leg nagyobb autó- és munkagép javító műhelyében, baráti ta lálkozón vettünk részt. A vál lalat vezetősége és az ottani Kamszomol-tagok láttak ven dégül minket. Kedvességük, közvetlenségük hatására, ha mar feloldódtunk, és a nyelvi nehézségek ellenére, vidáman, hangulatos estét töltöttünk együtt. Kiderült, gondjaink és örömeink igencsak hasonlíta nak. Ütünk második állomá sa, Leningrád, felejthetetlenül szép volt. Legjobban talán a gyönyörű Izsák székesegyház tetszett, a benne berendezett múzeummal, a Föld forgását bizonyító ingával. A jó han gulatot még fokozta, hogy míg a moszkvai ételek íze szokat lan volt, Leningrádban fino makat ettünk. — Számomra az Ermitázs volt a nagy élmény. A befa gyott Néva mögött, a türkiz kék díszítésű, fehér épület csodálatos látvány. És benne annyi, de annyi gyönyörű fest mény és szobor, hogy zavarba jöttem az időhiány miatt — vág közbe Saliga Júlia, a gyár romhányi részlegének szocia lista brigád vezető je és szak- szervezeti bizalmija. — Meg ígértem a brigádomnak, hogy beszámolok az útról, az igaz ság azonban az, nehéz szóban elmondani, amit látni kell. Nemcsak élményszerzés Hujbert István és Szilágyi László előbb gondolkozik, hogy a sok friss élményekből melyiket ragadja ki, melyiket érzi a legmaradandóbbnak. — Rám a legnagyobb hatást a Lenin-mauzóleum tette, megrendítő szépségével és az emberek türelmes tiszteletük kel, ahogy vártak órákig arra a pár pillanatra, amíg szem től szembe kerülnek Lenin koporsójával — monja Huj bert István, aki szb-titkárhe- lyettesi teendőket lát el, osz tályvezetői munkával együtt. — Ez az út az élmények szerzésén túl, arra is jó volt, hogy még inkább a gyárhoz kötődjünk. Nagyszerű ajándé kot kaptunk, amiért hálásak vagyunk — jelenti ki Hallai Mihályné, s a többiek helyes- lőleg bólintanak. Hajós Anna AJÁNDÉKOZÁS november 29-től december 11-ig: minden 1500 Ft feletti konfekcióvásárlás esetén 200 Ft értékű vásárlási utalványt ajándékozunk a DUNAKANYAR ÁR UHÁZÁBAN a konfekció osztályon Vác, Széchenyi u. 34—36. k i i f