Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-02 / 285. szám
MOHOBYIDiKI A P r S T -M EGYE l' HÍ RrL A P. KÜ LÖN KI ADÁS A r BRIGÁDVEZETÖK FÓRUMA XVIII. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM 1976. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK A FINIS ÓRÁI Kombájn a káposzta földön Ma még egyetlen az országban Azzal, hogy a vecsési ká poszta igen kedvelt és kelen dő,, aligha mondunk újat. Ve- csésen járva, a házak udva rán itt is, ott is káposztahe gyek magasodnak, a vasútál lomásra és a termelőszövet kezet savanyító üzemébe igyekvő, káposztával megra kott teherautókkal, pótkocsis vontatókkal találkozunk lép- ten-nyomon. — A káposztabetaikarítás utolsó óráiban tartunk. Gyors mérlegünk szerint, mintegy ezerszáz vaigonnyi a termés, amelynek felét besavanyítjuk, egy jelentős részét pedig fejes káposztaként, az NDK-ba ex portáljuk — mondja Bogyó István, a vecsési Ferihegyi Termelőszövetkezet főmező- giaadasza. A jövő alapozása A zöldség-, illetve a káposz- tatermesztésneík régi hagyo mányai vannak Vecsésen. Jó gazda módjára, e hagyományt tovább folytatva, nem csupán a monori járás, de Pest me gye jelentős zöldségtermesztő gazdaságává lépett elő a ve- csási termelőszövetkezet, mely az idén 650 hektáron termesz tett zöldséget, illetve burgo nyáit. — Az időjárás önöknek sem kedvezett? — Az aszályos nyár, vala mint az esős kora ősz, bizony, sok gondot Okozott vaiameny- nyiünfcnek — mondja a főme zőgazdász. — Különösen a paradicsom és á sárgarépa terméshozama maradt el a várttól, viszont egyéb zöldség-f félékből, például káposztából, tökből igen jó a termésátlag. — E napok legfontosabb mezőgazdasági feladatai? — A káposzta-betakarítás lényegében tehát befejezett nek mondható, egyetlen fej sem marad a határban ... El kezdődött a felkészülés a jövő esztendőre, az alapműtrágyá- ziás, a zöldségnövények alá szerves trágyázás, s amíg az időjárás engedi, e területeket szántják traktorosaink. Hatalmas csarnok Nagy az igyekezet a terme lőszövetkezet savanyító üze mében is. Az elmúlt hetekben, hónapokban sok száz, ezer mázsa zöldparadicsomot, pap rikát, uborkát, apró dinnyét tartósítottak ott. — Nézzük meg közelebbről is a savanyító üzemet — ta nácsolja a f»mezőgazdász, s terepjárójába ülve, néhány pare múlva már a helyszínen vagyunk. Ha valahol, itt aztán iga zán rengeteg a káposzta. A hatalmas csarnok egyik szög letében vágják, s jókora akác fagerendákkal ékelve, nyom tatják a vágott, tartósított ter mést. Odébb fehér köpenyes, fehér gumicsizmás asszonyok mossák a fahordókat, amelyek pilainatok alatt megtelnek a már korábban bevágott s jó ízűvé érlelődött káposztával Aincs titkuk Garat Lászióné, a savanyító vezetője mondja: — A háromezer négyzetmé ter alapterületű üzemet az Kyáregiíiázára került a vándorserleg A járás hét MHSZ-lövcszklubjának részvételével, versenyt rendeztek Vecsésen. A kispuskátokkal együtt a község négy általános iskolájának néhány tagú csapatai légpuskával mér ték össze tudásukat. Az MHSZ lövészldubok közül az első helyezést a nyár egyházi csapat érte el, melynek vezetője, Varga Mihály (bal ra), Petrányi Lajostól, az MHSZ vecsési lövészklubjának ve zetőjétől veszi át a győztesnek kijáró, Steinmetz kapitány em lékére alapított vándorserleget. Jobboldalt: az egyéniben leg több, J8 pontot elért Szemerédi Illés, a nyáregyházi klub tagja. ifj. Fekete József felvételei idén kezdte el építeni szövet kezetünk házi brigádja, a be fejező munkákon még jelen leg is dolgozik. — Elárulná nekünk, hogy I mi a titka a vecsési savanyú káposztának? Jóízűen nevet: — Nem árulom ©1... Egy szerűen azért, mert ilyen titok nincsen. Űjabb és újabb megtisztított káposzta rakom án y érkezik, gyorsan telnek a hatalmas be tonkemencék.. — Hányán dolgoznak a sa- vanyítóban — kérdezzük Ga- rai LászlónétóL — Időszakos munka lévén, változó a létszám. Az utóbbi hetekben nagyvenen-hatva- nan is szorgoskodnak nálunk. A főmezőgazdász: — Mivel a régi savanyítónk kicsi volt, lassan haladtunk. A szűkös kapacitás, a raktá rak hiánya visszatartotta, kés leltette a káposzta szántóföldi betakarításának ütemét. Nos, az új savanyító részben máris megszüntette e függőséget. Mit tud a gép ? Mindenképpen nyugodtab- ban folyhat a betakarítás jö vőre, mikorra felépül a sava- nyítóhoz kapcsolódó tároló- épület is. — Van más is, amiről feltét lenül beszélnünk kell? — Igaz, hogy a vártnál ké sőbb, de végül is megérkezett aiz NDK-ból importált E—800- as típusú káposztabetakarító kombájn. Három hete dolgo zik nálunk, munkájával elé gedettek vagyunk — felel a főmezőgazdász, és újra a te repjáróba ülve, Vecsés közép halmi részére hajtunk. A káposztabetakarító kom bájn, amely ma még egyetlen az országban, az utolsó körö ket rója. Igen mozgékony, gyorsan falja a jókora káposz tafejeket. S mivel „egylte”, hát akad is látogatója mindig, Budapestről, az ország távoli vidékeiről érkeznek érdeklődő szakemberek Vecsésre, hogy munka közben lássák, mit is tud a gép? ★ ✓ Befejeződött Vecsésen, a Fe rihegy Termelőszövetkezetben, az ősz egyik legnagyobb mun kája. a káposztabetakarítás, • Jandó István Iskolákat, napköziket patronálnak ÜGYELETI SZOLGÁLATOT SZERVEZTEK Nagyon sok sraó esett a vertő- magközpont szocialista bri- gádvezetőineik legutóbbi ta nácskozásán a társadalmi munka jelentőségéről. Az ér tékeléskor csak azt vessük fi gyelembe, amit a rendes mun kaidő után végeznek a bri gádok. A József Attila brigád tag jai az Ady Endre úti iskolái patronálják. Szekrényeket, ajtókat, zá rakat, olajkályhákat hoz nak rendbe, polcok elké szítését vállalják. A nagyközségi tanácsnak ab- lakredőnyöket, ablakokat javí tottak. Az arany fokozattal büszkélkedő szocialista brigád vezetője, Pete György, novem ber 7-én vette át a mezőgaz dasági miniszter kitüntetését, Tősér János asztalos, a bri gád egyik tagja pedig a léte sítményi tűzoltók irányításá ban végzett Icimagaaló mun kájáért belügyminiszteri ki tüntetést kapott. — Bizony, könnyebb dol gozni, mint beszélni — mond ta Pete György, amikor be számolója után lletette maga elé a papírt. Ez jellemző rájuk: dolgozni szeretnek, s nem véletlenül tartoznak az elsők közé. A November 12. brigád, az idén alakult meg, Monor fél- szabadulésának emlékére vet te fel nevét. Tagjai a monori községi napközi otthonnal kö töttek szerződést, de a Mun kásőr utcai általános iskolá val is naavon .ió kapcsolatot tartanak fenn. Eddig csaknem 200 óra társadalmi munkát végezték. Füvesítésért, kiskert-ki alakításért, a ' járási KRESZ-park építésében végzett jelentős munká jukért emléklapot kap tak. Nagy fontosságot tulajdoní tanak a továbbképzésnek, a brigádból többen tanulnak. Koblencz Mihály, a szocialista brigádverseny titkára elmond ta: a November 12. brigád a legjobbak közé tartózik, Pal- kovics Károly szb-elnök pat ronálja, aki szívügyének te kinti megbízatását. A patróniusok szerepét, fon tosságát különösen hangsú lyozták a tanácskozáson. Ott, ahol nem kelő aktivitással dolgoznak, segítenek a patro- nálók, megtörik a brigád len dülete. Többet leéli foglalkoz niuk a szocialista brigádok mozgalmával, a kitűzött és vállait feladatokkal a gazda sági vezetőknek is: legyenek gazdái a szocialista brigád mozgalomnak. Az elsők közé tartozik a monori üzem ezüst fokozatot elért Oj tavasz szocialista bri gádja is. Tagjai vállalásaikat teljesítették. Ügyeleti szolgá latot szervezték munkaszüneti napokon, a társadalmi ünnep ségek dekorációinak elkészí tésében jelentős, munkát vál laltaik. A Ceglédi Mezőgazdasági Szakközépiskola részére vetőmagvakból összeállí tott mintagyűjteményt ké szítettek. Benevezitek az Alkotó Ifjúság mozgalomba. Eddig 48 óra tár sadalmi munkát végeztek. Je lenleg kilenc tagú e brigád, valamennyien nők. Az idén két fiatalt vettek fel maguk közé. H. J. GOMBA Nyitás csak az új évben Jól haladnak, és már a te endők befejezése előtt állnak a gombai ABC áruház építői, valószínűleg mégsem számít hatnak a községbeliek a kará csonyi megnyitásra, mert az ilyenkor kötelező leltár, illetve költözködés is rendkívül ala pos, körültekintő és hosszadal mas munkát vesz igénybe. Az ÁFÉSZ vezetőinek leg utóbbi ígérete szerint azonban az új év első napjaiban az új ABC áruház is megnyüik Gom bán. Másodszor a járási székhelyen Előadás az arab világ problémáiról Ma, csütörtökön, 16 órakor, ismét előadást tart Monoron, a járási művelődési házban P. Szabó József, a Magyar Bádió főmunikatársa, ez alkalommal A Földközi tenger térsége és az arab világ címmel. Az előadáson mindenkit szí vesen látnak. Mese a színpadon A jóságos pillangó Hétfőn, december 6-án, dél előtt 10 órakor, a budapesti Meseszínpad művészei a járási művelődési házban lépnek fel: A jóságos pillangó című ősi japán mesét adják elő, melyet, Pándi Lajos fordítása alapján, Turián György alkalmazott színpadra s ő rendezett is. Krónikaírók búvárkodása Ha tűz támadt Mendén... Előkerült az első szabályrendelet Olvasóink lapunk POSTABONTÁS rovatában ed dig is gyakran találkozhattak Kővári József rövid írá saival. Tudósítónk, aki nyugdíjas főelőadó, valamint Nagy Mihály nyugdíjas tanár több mint negyven éve foglalkozik Mende múltjának feltárásával. Mindketten e járásbeli község történetírójának és krónikásának vallják magukat. Önként vállalt, nehéz munkájukat mindenkor a feladat jelentőségéhez igazított felelősség gel és alapossággal végezték. Fáradozásaik eredménye nem maradhatott el. Mostanában egyre gyakrabban kapunk levelet tő lük. Korábban arról értesítettek, hogy Mende község történetének megírásával rövidesen elkészülnek, s ak kor szívesen publikálnak szemelvényeket munkájukból a MONOR ES VIDÉKÉ hasábjain. Az alábbiakban legfrissebb tudósításukat közöljük, amelyben egy igen érdekes, régi okmány megleléséröl adnak hírt. Mende község tanácsának vb-titikárával, Szuhányi Fe renccel is örömmel közöltük a minap, hogy megtaláltuk Mende község első hiteles tűzrendészet! szabályzatát. Fa lunk hivatalos irattárát ugyanis 1944-ben a menekü lők, majd 1956-ban a garázda JEGYZET A több — A z egyik új, gyomról boltról van szó, illet ve nem is új, hanem fel újított üzletről, amely a hetekben nyílt meg. E Táncsics Mihály úti boltban a türelemmel ki várt korszerűsítés előtt ru házati cikkeket árultak, s aki elégedett volt a válasz tékkal, tetőtől talpig felöl tözhetett benne, kétségte len azonban, hogy nem a legfrissebb divatirányzat követelményeinek megfele lően. A fontosabb mégis az volt, hogy egyáltalán lehe tett felsőruházati cikkeket vásárolni a több mint ti zenkétezer lakosú nagy községben is. A felújítás után megvál tozott a helyzet: a régi he lyiségből önkiszolgáló rendszerű cipőboltot alakí tottak ki, s azóta a lábbe lin túl semmi mást nem le het falai közt kapni. Valóban előrelépés ez? Elegendő-e Gyomron a ru haipari szövetkezet boltjá- kevesebb? ban rendelkezésre álló vá laszték, még ha olyannyira udvarias és rugalmas is benne a kiszolgálás? Alig ha hasznos az olyan kor szerűsítés, amely elvon va lamit. F ehet, hogy a kereske- J delmi vállalatnak nem volt kifizetődő a felsőruhá zati cikkek árusítása. Le het, hogy elégedetlenek voltak a forgalom alakulá sával. Talán a helyi szer vek vezetői szorgalmazták ezt a fajta átszervezést, hogy legalább egy árufaj ta választéka legyen telje sebb. Ez is, az is indokol hatja a változást. Az ered mény azonban — leg alábbis egyelőre — nem ad választ a kérdésekre. A gyömrőiek nem tud ják: a kevesebb lett több, vagy fordítva? A kétsége ket eddig nem oszlatták el a tapasztalataik. És mások sem. F. G. elemek elégették, következés képp semmi néven nevezendő régi okmány nem maradt meg. Mindent elölről kellett kezdeni. Mendén a közelmúltban ün nepelték meg az önkéntes tűz- oltóegyesület fennállásának ötvenedik évfordulóját. Egé szen hiteles, pontos adat azon ban nem állt rendelkezésre ar ról, hogy valójában mikor is alakult meg a testület. A közelmúltban a Pest me gyei Levéltárban találtuk meg azt az okmányt, amely választ ad erre a kérdésre. Az okirat szerint, Mende község képviselő testületének 1893. évi december 2-án tartott rendkívüli közgyűlésén alkot ták meg a község első tűz- rendészetd szabályrendeletét, amelyet Kovács Zsigmond jegyző és Wágner Mihály he lyettes bíró írt alá, 'hitelesítői pedig Trepák János és Glózik János voltak. A rendeletet Mende község körpecsétjévej is ellátták. Ennek felirata: „Pest-Pilis-Solt-Kiskun me gye, Mende község, 1898. Mo nori Járás”. Az okiratról leolvasható zá radék szerint: „a közszemlé re kitett szabályrendelet el len nem fellebbeztek”. A szabályrendeletet végül Pest-Pilis-Solt-Kiskun vár megye 1899. évi október 9-én tartott rendes évnegyedes bi zottsági közgyűlésén, csekély módosítással, szintén elfogad ták. ★ Egy-egy helység minden napjai során felbukkannak fontos évfordulók, de ha nincs a falunak írott helytörténete, nem tud mihez igazodni. Azért helyes és jó a Hazafias Nép front Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Levéltár ál tal is támogatott mozgalom, amelynek az a célja, hogy tárjuk fel egy-egy helység múltját, mext abban általános és egyetemes történelmi, mű velődési érteiknek is nyomára bukkanhatunk. A feltáró mun ka sok áldozattal jár, de aki szereti szülőhelyéi, szívesen áldozza fel szabad idejét. Egyik helység lakosságának sem mindegy, hogy a sötétben tapogatózik-e, vagy pedig múltjának ismeretében, tuda tosan és biztosan cselekszik-e? Ez a mi esetünkben is bebi zonyosodott, hiszen csak az említett okmány előkerülése után derült ki, hogy falunk önkéntes tűzoltótestülete nem 50 éves, hanem 78, hamarosan tehát már a 80. évfordulóját ünnepelhetjük meg. Apáink elbeszéléséből egyéb ként arra is emlékszünk, hogy az 1905 körüli években a ko vácsmester Somogyi bácsi mű helye előtt volt a mendei tűz oltószertár. Még 1925-ben is a régi szabályok szerint szervez ték meg falunkban a tűzol tást. Kővári József —Nagy Mihály A nap kulturális programja MOZIK Gomba: Babaház. Monor: Pénzt' vagy életet! Űri: Hívtak orvost? Vccsés: Jelenetek egy házasságból, I—II. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Ecseren, 17-től 20 óráig az irodalmi szakkör, 18.30-tól 21- ig az ifjúsági klub összejöve tele. Gyömrőn, 13-tól: zene tanfolyam, 14-től 20-ig: a Nagy István képzőművészeti csoport kiállítása. Mendén, 16-kor: Télapó-est. Péteriben, 18-tól 22-ig: ifjúsági klubfog lalkozás 19-től 20-ig: sport vezetőségi értekezlet i 1 1