Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Televízió SZÁZADUNK D aku mentumműsor-aorozat. 194 2 elején Horthy meneszt! Bárdossy miniszterelnököt és helyére Kál- Jay Miklóst állítja. Kállay feladata kapcsolatot keresni az angolszász hatalmakkal, ugyanakkor folytatni a Szovjetunió elleni háborút. A film nyomon követi a 2. hadseregnek a doni pusztulásig vezető útját, részletesem ismerteti a Kál- lay-kormány titkos diplomáciai lépéseit, amelyek 1943. szeptember .9-én eredményhez is vezettek. Maga a titkos megbízott, a ma Londonban élő Veress László mondja el, miképpen jött létre a Márványtengeren, egy angol jacht fedélzetén a fegyverszüneti megállapodás. Adás: november 16., kedd, 1. műsor: 20 00. Rádió MEGMÉRETTÉL A hangjáték színtere a ma- gasságos ég — és ugyanakkor a földi világnak egy nagyon is hétköznapi pontja, a maga mélybe taszító konfliktusaival. Ez az ég nem misztikus. Gépesített nagyüzem, ahol a hivatalnokok mindent rögzítő masináik segítségével a főhősnő, Éva életét is visszapergetik. Miközben a céljuk, hogy megmérjék, besorolják őt: a kozmikus távlatok és az apróbbnál apróbb, mégis húsbavágó ügyek ellentmondása feszíti a jeleneteket. A stílus is szándékosan ellentmondásos: a szenvedélyes hang váltakozik a groteszk humorral. Adás: november 16., kedd, Kossuth: 21.00. Televízió KARINTHY FERENC: KENTAUR Lehet-e kalandregéuyhns a nyelvésztudós? Karinthy Ferenc műve c kérdésre felelve varázsolja elénk a háború előtti Budapest képét, a kor sok jellegzetes entellektücl- f ÚT lírájával. A szerzőt és a kötetet Szalui György kritikus mutatja be. Adás: november IS., csütörtök, 1. műsor: 21.1«, t u) lS. Már közismert ez a betűszó is. Mindenki használja; mindenki tudja, hogy a gyermekgondozási segélyen levő anyák családi, jogi, társadalmi stb. helyzete értendő alatta. Egy vadonatúj szituáció!' Éppen kilenc éve van gyes, de mostanában jutott el oda, hogy a napi híradásokon, alkalmi statisztikákon túl már szociológiai tanulmány, alaposabb elemzések is foglalkoznak vele. Mint például az a dokumentumfilm, amelyet kedden este főidőben sugárzott a televízió. Ez a Gyermek, egzisztencia, sorrend... című felmérés valóban méltó a tanulmány, az elemzés megnevezésre, hiszen példaszerű alapossággal vette a gyesiek szinte minden fontosabb jellemzőjét; azokat is, amelyek — mondjuk így — előnyként, s azokat is, amelyek hátrányként könyvelhetők el. Gyarmati Klára szerkesztő filmje ügyesen kiválasztott családtípusokkal ismertetett meg! A kérdéseknek és a feleleteknek a sokszínűségéért tetszett igazán ez a Gyermek, egzisztencia... című film! Azért, mert nem akart íróasztal mellett kiagyalt receptekkel szolgálni, hanem gondolkodásra késztető, mérlegelésre alkalmas példák egész sorát hozta a néző elé. S ha tételesen ki nem mondva, ám annál erősebben sugal- nazva szólt arról, hogy ennek i nagyon szeretett vagy lényszerűén elfogadott gyesKOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: A mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 9.15: Magyar Múzsa. 10.03: Bütyök. Padisák Mihály rádiójátéka. 10.47: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekei. 11.14: Vasárnapi koktél. Közben: 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A Vasárnapi koktél folytatása. 13.00: Fortélyos félelem. Faragó Vilmos írása. 13.10: Jó ebédhez szél a nóta. 13.50: Rádiólexikon. 14.20: Beethoven: c-molí zongoraverseny. 15.13: Svéd Sándor énekel. 16.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. A magyar humor és szatíra története — V. rész. 17.10: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket. 17.55: Színes népi muzsika. 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.30: Aureiiano Pertile operafelvételeiből. 19.55: A zongoraművészet első aranykora. 20.45: Régi magyar dalok és táncok. 21.09: A nagyságos fejedelem. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Christa Ludwig Schubert-dalestje a hohenemsá kastélyban. 23.08: íme, változott a kép ... Maria Dabrowska elbeszélése. 23.28: Tánczene éjfélig. 0.10: Regi muzsika. PETŐFI RADIO 7.30: Francia orgonamuzsika — magyar előadóművészek tolmácsolásában. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Kering ők fúvószenekarra. 9.18: Honegger: Dávid király — sziinfoTV-FIGYELŐ nek azért egy biztos nyertese van: az édesanyja testközelében felcseperedő gyermek. Jolii Zene, zene, zene. euő jelentkezésekor bizony anti- teleyíziósnak, rádiósán szóközpontúnak tűnt a tévé vadonatúj zenei magazinja. Most, második jelentkezésekor már sokkal inkább a képernyőre illett; frissebb lett; pergőbb, feszesebb. Kevesebb volt benne a szó, több szerepet kapott a kép. Mindemellett szinte naprakész frisseséggel számolt be a budapesti zenei hetek eseményeiről. Gyorsan váltakozó képsorai között egy szenzációs is akadt: Viszoclcij, a moszkvai Taganlia Színház művészének sanzonéneklése. Sodró 'lendülettel, mifelénk ritkán tapasztalható művészi hittel énekelt — vagy inkább gyújtott fel — előttünk néhány dallamot. Bárha önálló sanzon- esitjét is rögzítette volna a televízió! Századunk. Végre újra képernyőre került a magyar tévések nagy találmánya, a Századunk. Sokan és sokszor dicsérték, elemezték már Bokor Péternek és munkatársainak ezt a valóban egyedülálló kezdeményezését, amely a közelmúlt — szorosabban véve a második világháború —» egy-egy nagyobb fordulóját mutatja be élemzően és agita- tívan. Hogy mi a műhelytitka ennikus zsoltár René Morax drámája nyomán. 10.33: 117 perc. 12.33: Edudant és Francimor csodálatos kalandjai (isim.). 14.00: Táskarádió. 15.09: Nőkről — nőknek (Lsm.). 15.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.43: 3x3. Évtizedek a magyar táncdalok világából 16.13: Nótakedvelőknck. 17.00: A vasárnap sportja. 17.33: ötórai tea. 18.20: Mit üzen a rádió? 18.55: Sártly János felvételeiből. 13.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Barátság s'lágerexpressz. 20.30: Kerékasztal a táplálkozásról. 20.55: Dupla vagy semmi. 22.00: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.33: Népzenei Magazin. 23.13: Csajkovszkij operáiból. 3. MŰSOR 8.08: Magyar zeneszerzők. 8.57: Csak fiataloknak'! 9.57: Üj Zenei Újság. 10.32: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 11.02: A Bécsi Filharmonikusok hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. 12.44: Művcsziemczek. 13.50: Kis magyar néprajz. 13.55: Manón Lescaut. Részletek Puccini operájából. 15.08: Éneklő világ. 15.38: Szimfonikus zene. 17.08: Kíváncsiak klubja. 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Az Üj Budapest vonósnégyes hangversenye. Közben: 18.48: Világlíra (ism.). 19.03: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.46: Üj lemezeinkből. 21.50: Zenekari operarészletek. 22.26: Az olasz rádió felvételeiből. TELEVÍZIÓ 9.08: Tévétonia (Lsm., színes). 9.15: Iskolatévé. En Franeais. Francia nyelvtanfolyam. Le musi- que. 9.30: Mindenki Iskolája (lsm.). 3. Fizika. A testeik mozgása. 10.(8?: Hírek. 10.05: 5. Földrajz. Vezető nek a réhiek sorozatinak? Egyrészt a kevéssé vagy egyáltalán nem ismert dokumentumok — elsősorban látványukkal ható dokumentumok — felkutatása, érvként történő felhasználása; másrészt a háborús évek egykor exponált, ma is élő figuráinak megszólaltatása. E kettős fogás nyomán a néző szeme előtt éled meg a történelem, de úgy, ahogyan három, három és fél évtized távlatából immár megmérte, és mind eseményeit, mind szereplőit egyaránt a helyükre tette a históriai igazságszolgáltatás. Az újabb Századunk-soro- zat első darabja, A meghívás, méltó folytatása volt a régebbi — a második csatornán nemrég megismételt — adásoknak. A néző okos és izgalmas elemzést kapott arról a szituációról, amelyben Horthy hirtelen berlini meghívására, illetőleg az ország német megszállására sor került. Miként korábban, e képes fejezetben is megelevenedtek az egykori figurák — mai szinéseieirik alakjában. Szomorúan vettük ismét tudomásul, hogy a Horthyt alakító — a Századunkban szinte mindig jelenlevő — nagyszerű színész, Somogyvári Rudolf immár nincs többé. Jellegzetes, éppen a kemény emberek, történelmi alakok sorába illő személyét nagyon nehéz lesz pótolni... Akácz László tőkés-országok Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában. 10.35: Ken, a farkast iú. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. VII. rész: Herceg a dzsungelben. 10.55: Reklámműsor. 11.C0: BSE—Ganz- MAVAG. Bajnoki férfi kosárlabda- mérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. 12.30: Vegyszeres gyomirtás (színes). Készült a MÉM megbízásából a MAFILM Tudományos és Oktatófilm Stúdiójában. 14.03: Kérem a következőt! (színes). Magyar rajziilmsorou; t. XIU/8. rész: Strucc-mánia (ism.). 14.25: A Melchiorok. Magyarul beszélő NSZK tévéiilmsorozat. VII/3. rész: Rablóiovagok a kereskedelmi úton. 14.50: Természetbarát (színes). A Telesport turisztikai magazinba (ism.). 15.10: Kezdőkör. 16.10: Ma kezdődik a holnap. A Horizont szerkesztőség műsora (színes). 16.10: Műsorainkat ajánljuk. 17.05: Reklámmüsor. 17.10: A Magyar Televízió Szabadegyeteme (színes). 5. rész: Gravitáció, galaxisok, galaxishalmazok. 18.00: Játék a 'betűkkel. 18.25: Reklám- műsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese (színes). 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (színes). 19.00: A Hét. . . 20.00: Hírek. 20.05: Charity, édes! Magyarul beszélő amerikai film (színes, 18 éven felülieknek!). 22.15: Sporthírek. 22.25: Hírek. POZSONYI TV 10.20: Daktari. 16.00: Tánc- és barátságfesztivál, 17.00: Filmmúzeum. 19.00: Híradó. 20.30: Ünnepi hangverseny. 2. műsor 16.30: Csehszlovákia—Magyarország nőd kéziiabda-mérk. 20.30: A városban vár a szerelem. Magyar Hím. fl PEST, fl MEGYEt A RIEpDiliÖÄ® ■ ■ rfmnn iTIEiUEtVIlíZíli© VllllQp melléklet e ] Több hangjáték, riportműsor, színesíti az év vége gyér. mek~ és ifjúsági rádióprog- ramját. Urbán Gyula, Ping és pong, a két kicsi pingvin cím. mel írt mesejátékot a gyermekellnek. A Váradi Hédi és Harkányi Endre által megsze- mélyesiíbett felhősök a Déli Sarkig sodródnak egy jégtáblán, míg végül visszatérnek otthonukba, a régen várt születésnapi ünnepségre. Eredeti magyar népmese- motívnsmjoíkiból építette fel Pápa Relli: Juliska kirány kisasz- szony című mesejátékát, amelyet Kodály Zoltán gyermekdalai gazdagítanak.. Egy új lakótelepen játszódik Padisák Mihály Bütyök című műve, amely arról 6zól, hogyan talál végül igazi otthonra, barátokra az új környezetben, az új iskolában a főhős. Az Eduánt és Francimór csodálatos ka- landjai című hangjáték szer. zője, Karel Poiacsek, 1933-ban írta meg azonos című regényét, amelyből először a prágai rádió készített hangjátékot, majd több brit ország is műsorára tűzte. Az Ifjúsági Rádió hangjáték kínálatából Csehov Eletek című regényének Gál István által készített adaptációja emelkedik ki. Egy riportműsor — a Híres alma materek sorozat — a székesfehérvári József Attila gimnáziumot állítja középpontjába. 1976. november 15—21-ig HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.25: Válaszolunk székesfehérvári hallgatóinknak. 8.40: Nicolae Her- ica énekei'. 9.00: Nicolas Guillen versed. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Béke a fa tövén. 10.05: Lskolará- dió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.20: Történelmi titkok kapujában. 11.40: Magányos utazás. Goda Gábor regénye folytatásokban. — IV. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Híres alma máterek. 14.29: Édes anyanyelvűnk. 14.25: Fehérvári félfogadás. Közben: 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: A Fehérvári félfogadás c. műsor folytatása. 18.00: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. 19.15: Felvonul Fehérvár. 21.05: Kapcsoljuk a Székesfehérvári Ifjúsági éa Üt- törőházat. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Szimfonikus zene. 0.10: Demjén Ferenc táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.00: Fehérvár felfedezése — sok muzsikával. 12.00: Korda György énekel. 12.33: Csengő. 12.50: Kóruspó- cliiun. 12.57: Mendelssohn muzsikájából. 13.35: Kis magyar néprajz. 13.33: Francia gyermekzene. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Verbunkosok, katonadalok. 17.20: Székesfehérvári Rébusz. 18.33: Zenés beszélgetés a sárréti népi együttes tagjaival. 19.10: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. A trubadúr. Verdi négy fel vonásé® operájának hangverseny-előadása. Közben: kb. 20.28: Juhász Gyula versei (ism.). Kb. 20.45: Az operaközvetítés folytatása a Csepeli Munkás otthonból. Kb. 21.50: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. 22.33: Derűre is derű (ism.). 23.00: Daljátékokból, 3. MŰSOR 14.05: Kamarazene. 15.30: Mindenki iskolája. 16.03: A hét zenemüve (Lsm.). 16.33: Székesfehérvár irodalmi műsora. 17.35: Huszonöt perc beat. 18.03: Zsebrádiószínház. 18.25: Zenekari muzsika. 19.15: Ls- kolarádió. 19.33: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Brahms-lemezét. — I. rész, 20.08: Reneszánsz kórusmuzsikn. 29.46: A zürichi Tonhalle zenekar hangversenye a zürichi ünnepi he teken. 22.30: Dzsesszíelvételekből. POZSONYI TV 18.15: Dalok. 19.00: Híradó. 20.10: Az andcrsonnsvillii per. Tv-játck. 2. műsor 17.50: Sporthíradó. 20.00: Száz lej Román film. KOSSUTH RADIO 8.27: Zenekari muzsika. 10.05 Iskolarádió. 10.35: Tamássy Zden kó: Vendégek. Egyfelvonlsos víg opera. 11.15: Starker János gor- donkázik. 11.40: Magányos utazás Goda Gábor regénye folytatásokban. — V. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv 13.23: A Melódiakoktél folytatása. 13.59: Ezeregv délután (ism.). 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Harsán a kürtszó! 15.44: Magyarán RÁDIÓFIGYELŐ TARTALOMJEGYZÉK. Esti beszélgetés Ortutay Gyulával otthonában, könyvek közt, könyvekről. Ez a meghatározás inkább csak a november 7-én este sugárzott összeállítás formáját jelzi, mert Szél Júlia műsorában a kézbe vett könyvek, felolvasott részletek emberi és történelmi sorsfordulókhoz, boldog, veszélyes és szomorú pillanatokhoz kapcsolódtak. Az ilyen riportok különösen alkalmasak arra, hogy a megszólalók egyénisége közvetítse egy otthon hangulatát. A vendéglátó környezete, könyvtára is az életútnak, életmódnak egyféle megtestesülése. Ennek lehettünk tanúi most is. Hamarosan megtudhattuk, miért nem csak szak- könyvtár a tudós könyvtára, honnan, származnak az itt ösz- szegyűjtött kötetek gazdag emberi vonatkozásai. A riporter tapasztalt rádióssal találkozott, s ezért nehéz eldönteni, melyikük jó szerkesztői érzékét dicséri inkább a spontán beszélgetés gondosan felépített, de sohasem erőszakolt szerkezete, ritmusa. A műsor elején bukkant fel két meghatározó élmény. A Radnóti Miklóshoz fűződő barátság, s az akkori parasztvilág felett gyülekező árnyékok, melyek a falukutatótól a szakterületnél szélesebb látásmódot követeltek, a politika félé orientálták. Az aktív politizálás egyenes következménye, hogy Ortutay Gyulának a német megszállás alatt el kellett hagynia a rádiót, s az is, hogy ma számos fontos közéleti funkciót tölt be. A Radnótihoz fűződő barátságnak pedig egy egészen különleges élményt köszönhetünk. Az Ortutay család visz- szaemlékezéseiből Radnóti alakja élesen, szuggesztíven rajzolódott ki és szelleme — a szó nemesebb értelmében — valóban jelen volt a beszélgetés alatt. A meghívott művészvendégek, Bánki Zsuzsa és Kállai Ferenc ihletett szöveg- mondásukkal hozzájárultak a műsor sikeréhez. NAPRAFORGÓ. A Gyermekrádió zenés műsora is november hetedikéhez kapcsolódott. Először a Nótafaiskola versenyében a Pest megyeiek műsorát hallhattuk. A néphagyományokból és gyermekjátékokból válogatott összeállítást az érdi gyerekek Káka Rozália, a hévizgyörkiek dr. Balázs Jó- zsefné vezetésével adták elő. A nótafák kedvesen, maguk konferálták műsorukat és sort kerítettek arra, hogy néhány szóval falujukat, népdalkörüket is bemufassák. Reméljük, a színes játék- és dalfűzér a többi megye versenyműsorával összevetve is megállja a helyét. A Pest megyeiek után a miskolci 34-es általános iskola kamara- és nagykórusa énekelt, majd a Zöngészde játékot és tanulást összekapcsoló blokkja következett a hangközökről. A Napraforgót szovjet zeheszerzők műveire kérdező rejtvény zárta. FIATAL GYAMOK. A társadalom egyik fontos feladata, •öogy gondoskodjon a gyerekek neveléséről. Ha a szülők meghalnak, vagy valamilyen okból alkalmatlanná válnak feladataik ellátására, az állami gondozásba vétel mellett — ha van megfelelő személy — gyám kirendelése szükséges. Mit jelent gyámnak lenni, kik azok, akik fiatalon vállalták ezt a felelősségteljes feladatot? Erre keresett választ Hegyi Imre műsora. A riportok segítségével bepillanthattunk a családok életébe — ahol gyakran édesgyermekek mellett élnek a befogadottak — hallhattunk gyámokat, gyámolítottakat beszélni napi gondjaikról, problémáikról, elképzeléseikről. Kiderült, hogy gyám(Folytatás a 2. oldalon) Rádió MÓZES Dékány Kálmán eseményjátéka. .. . S akkor vezette Mózes népét a Vörös-tengeren. Száraz lábbal az üldözők elől, akiket elpusztított a visszazúduló tengerár. Majd elvezette őket Kánaánba, az ígéret földjére és törvényt adott nekik, amelyet kőtáblákba vésett... A bibliai legendák sok ezer év előtti világába vezet vissza ez a történet, mely igen sok író — Madách, Thomas Mann, Freud, Kodolányi stb. — képzeletét megragadta. A vallás- történészeknek mégis az a véleményük, hogy a legendának — mely évszázadok alatt öltött végleges formát az Ószövetségben — nem egyetlen személy volt a főhőse. Az eseményjáték igyekszik bemutatni Mózes, a népvezér és a törvényalkotó pályafutását, a kort és a társadalmi körülményeket. Adás: november 20., szombat, Kossuth: 8.56. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO. 4.30: Hírek. Időjárásjclentés. 4.43: Szót kérek! 5.00: Reggeli Krónika. 5.20: Műsorajánlat. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 6.00: Reggeli Krónika. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő- járásjelcntés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 7.00: Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti időjárásjelentés. 7.33: Műsorajánlat. 7.45: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.03: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárásjclentés. 12.00s Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 13.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárásjclentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás« jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz jelzőszolgálat PETŐFI RADIO 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjclentés. 6.00: Hírek. Időjárásjclentés. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés 6.40: Reklám. 6.45: Üj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Időjárásjelentés. 7.35 (kb.): Körzeti időjárásjclentés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30:. Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű víz- jcizőszolgálat. 3. MŰSOR. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 14.008 Hírek. 19.30: Hírek. 23.00: Híreké Időjárás jelentés. Gyermekeknek, fiatotoknak - év végén Tervek a rádió műsorából