Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

Ki minek mestere? Kereskedők vetélkedője A MÉSZÖV, a KISZ Pest megyei Bizottságával közösen, november 20. és december 20. között, Ki minek mestere? cí­men szakmai vetélkedőt ren­dez a megyei kereskedelemben dolgozó 30 éven aluli, élelmi­szer- és ruházati eladók, bolt­vezetők részére. A verseny résztvevőinek számot kell adniuk felkészült­ségükből, gyakorlati és elmé­leti képzettségükről. A vetél­kedő első három helyezettjét, szakmánként külön-külön, 2 ezier 500, ezer 500, illetve ezer forinttal jutalmazzák, a többi résztvevő oklevelet, illetve ajándékkönyvet kap. Az Alsó-Tápió menti ÁFÉSZ fiatal dolgozói közül eddig öt élelmiszer-eladó és két ruhá­zati boltbeli szakmunkás je­lentkezett a megyei versenyre. MONOMA A P E S T - M E G Y/E I HÍR L A P K Ü L Ö N K V;A„p. Á S A XVIII. ÉVFOLYAM, 272. SZÄM 1976. NOVEMBER 17., SZERDA A tanácsülés tárgyalta Főbb az óvodai hely, korszerűbbek az iskolák Népesek a szülői értekezletek Két év után, végrehajtó bi­zottsági, tanácsülési anyag­ként, ismét napirendre tűzik községi tanácsaink az óvodák, Központi irányítással Felújítás után raktár, mosdó Balesetmentessé teszik a világítótesteket A Pest magyeá Temetkezési Vállalat monori körzetvezető­jével, Balogh Lajossal és Illy Ottó beruházási ellenőrrel be­szélgettünk arról a változás­ról, mely szerint, az 1974-ben alakult kisebb körzeteket az idén, augusztus 15-ével köz­pontosítva, Monorhoz csatol­tan, megszűnt a péceli körzet. Az összevonást azért hajtották végre, az Egészségügyi Minisz­térium és a fővárosi tanács illetékeseinek döntése alap­ján, hogy központi irányítás­sal jobban kihasználhassák a gépkocsikat, rendőrségi ügyek­ben, baleseti elhalálozás ese­tén azonnal a helyszínre me­hessenek. A monóni körzet nagy terü­letet ölel fel, Gyáltól Sülysá­pig, Péceltől Dánszentmikló- sig, a közbeeső falvakkal, köz­ségekkel, tanyavilággal. Két gépkocsi áll rendelkezésére. A monori központban hét em­ber dolgozik, a területeken még tizennégy, a liakreszi egek vezetői, megbízottad. Szeptem­berben például 50 temetést rendezett a monori központ, maglódi, ecseri, üllői és vecsé- si részlege ugyanannyit, kö­vetkezésképp mintegy 90 te­metést kellett a monori köz­pontból irányítani, körülte­kintő gonddal, és nagy fele­lősséggel, mert a gyászolók joggal elvárják a végtisztesség- tétel teljes rendjét. A temetkezési vállalat mo­nori irodája nem éppen meg­felelő körülmények között tudta fogadni eddig az el­hunytak hozzátartozóit. A ho­dályszerű, sötét, nagy helyi­ség, a szemlére kitett kopor­sókkal, igen rossz hatással volt a belépőkre. Jóllehet, annak, akinek oda kell mennie, a szomorú té­nyekkel szembe keli néznie, mégsem mindegy még ott sem, milyen a fogadtatás. Ezért is döntött úgy az igazgatóság, hogy a monori központi iro­dát felújítja, jó térelosztással, modernizálja. Így jött létre a kis előszoba, melyből világos irodahelyiség nyílik, így épült meg a raktár és a hideg-meleg vizes mosdó, az öltöző, száz­ezer forint ráfordítással. Tervezik, hogy folyamatosain felújítják a körzetben a rava­talozók kellékeit. Már a mag­lódi ravatalozóban ott is a tel­jesen új garnitúra, a monori a jövő év első negyedében kapja meg. A monori központ anyagraktára igyekszik a te­rületen jelentkező minden igényt azonnal kielégíteni. Az illetékesek gondoltak arra is, hogy balesetmentessé tegyék a világítótesteket: elkezdték a 220-aS hálózati áram 24 voltra való redulcálását, esetleges zárlat esetén nehogy bajt okoz­zanak a kandeláberek. A temetkezési vállalat tö­rekvései elismerésre méltóak. Senki sem jószántából ölt gyászruhát, és járja meg azt az utat, mely a vállalat iro­dájába vezet, a gyászolók el­várják a részvétteli, figyelmes bánásmódot, s talán nem jog­talan az az igényük sem, hogy a szertartást kiszolgáló sze­mélyzet öltözzék az alkalom­hoz méltó ruhába, hasonlóan a fővárosi temetkezések kiszol­gálóihoz. F. J. KOSÁRLABDA Bizlesimk látszó engedtek ki a kezükből Fővárosi Sütőipar—Monori SE NB III női 58:53 (26:31) A mérkőzést Monoron, a Kossuth iskola tornatermében bonyolították le. Monor kezdő ötöse: Bajkai Piroska, Bekker Mária, Antal Magda, Virányi Klára, Keszeg Irma. Játszott még: Vízi Anikó és Ka jós Ilona. Az 5. percben 8:2-re veze­tett a monori csapat. Bajkai Piroska dobásai rendre sike­rültek, s a 15. percben már 24:18 volt az eredmény. Szünet után is a monori csa­pat kezdett jobban, a 10. percben 38:30-ra vezetett. A 18. percben vette át először a mérkőzésen a vezetést a fő­városi csapat, 42:41 kosár­arányban, majd az utolsó öt percben biztosította is győzel­mét. A monori csapatban Bajkai Piroska első félidőbeli igen jó játékát nem tudta megismé­telni, szünet után nagyon el­fáradt. Jók: Keszeg Irma, Antal Magda és Virányi Klára. (v.) iskolák oktató-nevelő munká­ját, szó esik személyi ellátott­ságukról, tárgyi felszereltsé­gükről. Egy sor község után Maglód tanácsa is megtárgyalta a té­mát. Az óvodák vezetői, il­letve a két általános iskola igazgatói által készített, együttes beszámoló hű képet adott a mostani helyzetről, egyben felhívta a figyelmet a legfontosabb teendőkre, fel­adatokra. Az utóbbi esztendőkben je­lentősen gyarapodott az óvo­dai helyek száma, mi több, minőségi változás is észlelhe­tő, mert a bútorzat felújításá­val, kicserélésével, bővült az óvodák játék- és szemléltető­eszköztára is. Az általános is­kolák szintén csinosabbakká, korszerűbben felszereltekké váltak. Örvendetes, hogy az óvo­dák az idén, néhány olyan gyermek kivételé­vel, akire van, ki1 vigyáz­zon, valamennyi jelentke­zőt felvették, elhelyezték. Viszont ma is súlyos gond az iskolai tanteremhiány, s még inkább az lesz a jövő­ben. Az óvodák körül szintén gondok jelentkezése várható: 1970-ben 118, 1974-ben 132, 1975-ben már 146 gyermek született Maglódon. A községi tanács időben fontolóra vette egy új, nyolc tantermes iskola építését, ter­ve azonban, fedezet hiányá­ban, a hetvenes években nem valósulhat meg: önerőből aligha épülhet iskola Magló­don. Az 1976—77-es tanévben a nagyközség két általá­nos iskolájában, harminc tanulócsoportban, 762 gyermek tanul, 42 peda­gógus irányításával. A szakos ellátottság nem a legjoob, minőkét iskoiáoan csőnként a iéivi pedagógusok száma. A tankötelezettségi törvény községi végrehajtásának ered­ményessége az iskolák es a tanács gyümölcsöző együtt­működésének köszönhető. A mindennapi iskolába járás alól indokolatlanul senki sem kaphat felmentést. Jelentős viszont a tanulók mulasztási átlaga: az 1975—76-os tanév­ben az 1. számú iskolában 10 nap, a 2. számú iskolában 9 nap az egy tanulóra esó mu­lasztási napok száma. Jól szervezetten, helyes propagandával folyik a ta­nulok pályairányítása. Sajná­latos, hogy olykor a pályavá­lasztás sokoldalú nevelői se­gítése ellenére is — inkább a szülő' választ, s nem a gyer­mek. Egyébként, az előző tan­évet befejezve, valamennyi végzős nyolcadikos továbbta­nul. Kitért a beszámoló a veszé­lyeztetett és hátrányos hely­zetű gyermekekre. A veszé­lyeztetettségnek, a szellemi folyatékosságon kívül, az iszákos szülők, a rendezetlen családi körülmények a leg­gyakoribb okozói. A következetes nevelés eredményeként, a tanulói magatartás, fegyelmi helyzet általában jó. A bukások száma nem je­lentős. Az iskola és az úttörőcsa­pat kapcsolata mindkét intéz­ményben gyümölcsöző, egy­mást segítő. A mozgalmi élet még teljesebb kibontakozását gátolja a tanteremhiány. Je­lenleg is sokféle kulturális, sport- és turisztikai program segíti a gyerekek úttörőéleté­nek tartalmassá tételét. Az iskolák és az óvodák vezetői nagy jelentőséget tu­lajdonítanak a szülőkkel való kapcsolatuknak, a szülők is­kolája, a nevelési ankétok, szülői értekezletek igen láto­gatottak Maglódon. (jandó) A feladatok növekednek Korszerűbb és gyorsabb szolgáltatások Megszűntetik a panaszok okait — A postahivatalnak, lévén olyan intézmény, amely min­den lakosnak szinte naponta szolgálatára áll, Vecsésen is nagy jelentőséget tulajdoníta­nak — állapították meg azon a legutóbbi tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen, amelyen egyebek között a helyi posta tevékenységét tárgyalták. A munkaerőhiányt még nem pótolták, tíz hírlapkézbesítő helyett csak hét dolgozik, no­ha az 1975. évi 52 ezer 94 da­rab heti- és napilappal szem­ben, az idén ezerrel kellett többet kézbesíteniük. Főleg májusban és júniusban akado­zott a kézbesítés. Az úgynevezett felvevőszol­gálat zökkenőmentesen végez­te reggeltől 18 óráig tartó na­pi munkáját, bár az alkalma­zottak közül négyen, főleg gyermekgondozási szabadság miatt, állandóan hiányoztak. A legnagyobb nehézséget az éjjeli telefonügyelet okozza, mert a fiatalok többsége nem vállalja, a kisgyerekes anyák pedig nem oszthatók be ilyen szolgálatra. A postai alkalmazottaknak szinte hónapról hónapra töb­bet kell dolgozniuk, mivel változatlan létszámmal, egyre több a feladatuk. A csekken Az utolsó negyedév Ha]rá zás Előnyös szerződések Ha az év végi hajrá a ter­melésben törvényszerű volna, a Politechnikai Ipari Szövet­kezet ecseri részlege akkor sem hajrázna, mert műanyagipari termékei­nek csaknem 60 százalé­ka játék, aminek igazi szezonja éppen az esztendő utolsó heteire esák. — Fokozottabb tempóban, de különösebb hajrá nélkül dolgozunk. A játékokat a TRIÄL Vállalatnak szállítjuk. Természetesen más megren­delőink kéréseinek is eleget kell tennünk — mondja Nemcsók Gyula, az ecseri részleg vezetője, s hozzáteszi: [ — Minden remény megvan rá, hogy éves tervünket idő­ben és sikeresen teljesítjük. — Ismerjük jövő évi terv- feladatainkat. Termelési ka­pacitásunk teljes egészében lekötött. Nekünk is előnyös a megrendelőinkkel aláírt, több évre szóló együttműködési szerződés, mert tudjuk, miből, mennyit kell majd készítenünk 1977-ben. Legújabb megrendelőnk a Debreceni BIOGÁL, Gyógy­szergyár, amelynek jövőre mintegy, ötmillió forint érték­ben chinovlast műanyag ta­paszorsókat szállítunk. (j) A vállalat kiváló dolgozója Szívesen átadja tapasztalatait Kalkulálni, számolni, szervezni Rendszeresen ott ül az igaz­gatói tanácsülésen, kissé előre­hajolva, figyelő szemekkel. Előtte határidős naplója és go­lyóstolla. Tömören, világosan bírál, de inkább segítő szándé­kú tanácsot ad, melyben benne van magas szintű szakmai tu­dása, sokrétű ismerete, Belső ellenőri tevékenysége hosszú évei alatt sok tapasztalatot szerzett, és szívesen adja át valamennyi fiatal kollégájá­nak. A szerződéskötéstől kezdve a vetőmag-termeltetés, beszállí­tás, tisztítás, értékesítés min­den gondjával foglalkozik. Ha előadást vagy beszámolót tart, oda kell rá figyelni. Hasznos intenciói, javaslatai mindinkább meggyőzőek: égy tisztítási szakembernek ma már meg kell tanulnia szer­vezni a munkát, továbbá tud­nia kell kalkulálni és szá­molni is, egyszóval — keres­kedni, illetve, ahogy ő szokta mondani, a számok mögé nézni. Több mint tíz esztendeje belső ellenőrként dolgozik a Monori Vetőmagközpontban. Annyi ideje szb-elnök és bér­felelős is. Társadalmi tevé­Mutnéfalvy Adorján felvétele. kenysége szerves kiegészítője mindennapi munkájának. Hí­ven képviseli a dolgozók érde­keit. Fejlett kritikai érzékkel rendelkezik, őszinte, szóki­mondó. Palkovics Károly, munkássá­gának elismeréseként, a kö­zelmúltban Burján Imre szb- elnöktől átvette a régen kiér­demelt vállalati kiváló dolgozó kitüntetést. H. J. pénzt befizetők száma 47 ezer 615-ről 53 ezer 834-re emelke­dett, továbbá 384 ezer 424 le­velet és 5 ezer 876 csomagot vetitek fel, sokkal többet, mint az elmúlt években. A táviratok továbbítási ide­je a két korszerűtlen telexgép kicserélésével és egy harma­dik beállításávál július óta rövidebb. Eddig 6 ezer 194 táviratot vettek fel ebben az évben, de több mint az ötszö­rösét kézbesítették. Az utóbbi hónapokban nem­egy panasz érkezett a távira­tok és az expressz levelek ké­sedelmes kézbesítése miatt. Ezt a gondot, amint a végre­hajtó bizottsági ülésen meg­tudtuk, a hanyag kézbesítők kicserélésével, a munkafegye­lem javításával kívánják meg­szüntetni. Átszervezik a kézbesítőjára- tokat is, egyrészt mert több panasz érkezett a kézbesítés elhúzódása miatt, másrészt mert egyes körzetek óriásira duzzadtak, egy kézbesítő már képtelen egy nap alatt bejárni őket. Az újonnan felvett dolgo­zókkal elbeszélgetnek, felhív­ják a figyelmüket a gyors és udvarias kiszolgálásra. A végrehajtó bizottsági ülé­sen az is elhangzott, hogy Vecsésen nagy szükség lenne, a jelenlegi munkájának meg­könnyítése érdekében, a nagy­község távoli részében egy újabb postahivatal létesítésére. (k. gy.) Munkásművelődési hetek Irodalmi Színpad műsora Örkény István egyperceseiből A mönori munkásművelő­dési hetek keretében, novem­ber 21-én, este 7 órakor, a Radnóti Irodalmi Színpad mutatkozik be a járási széli­hely művelődési házában. Az előzetes információkkal ellentétben, nem az Előszó cí­mű műsort, hanem az örkérc István egyperces novelláibc készített összeállítást adjál elő a neves művészek, Major Tamás, Keres Emil, Bálint András, Gordon Zsuzsa, Do­ry Virág, Madaras József és társaik. A nap kulturális programja MOZIK Maglód: A kalandor csődje. I—II. Monor: A Hiéna utazá­sa, Nyáregyháza: Minden bi­zonyítók ellene szól. Vecsés: Üdülők. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gombán, 14.30-tól 16.30 óráig az orosz szakkör, 19-tő. 22-ig a KISZ-klub foglalkozá­sa. Gyimrőn, 13-tól: zenetan­folyam, 18-tól: a filmklub összejövetele. Maglódon, 19- től: az irodalmi színpad pró­bája, 17-től a ktsz klubhelyi­ségében a nyugdíjas klub ösz- szejövetele. Mendén, 17-tő 20- ig: könyvtári órák, 18-tó. 21- ig: ifjúsági klubfoglalkozás Péteriben, 18-tól 22-ig: hang­stúdió, felvételkészítés. AJÁNDÉKOZZON ERZSÉBET- ÉS KATAIIN-NAPRA AJÁNDÉKBTAl FÁNTT a Monor vidéki ÁFÉSZ boltjaiból! Minden árucikkre beválthatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom