Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
A városi népfronlbizotlság ülése Még több segítség a közművelődéshez Új titkárt választottak A Madách Imre Munkás- és Ifjúsági Művelődési Központban tartotta őszi ülését a Hazafias Népfront Vác városi bizottsága. A tanácskozás munkájában részt vett Máté Imre, a városi pártbizottság osztályvezetője is. Koltai Imre, a HNF városi elnöke köszöntötte a megjelenteket. és bejelentette, hogy Bihari Jánosné, mivel elköltözik Vácról,, lemondott titkári tisztségéről, majd javaslatára, a bizottság István Kálmánt választotta meg titkárnak. István Kálmán 30 éves. Fiatalabb éveiben az esztergályos szakmában dolgozott. A katonaévek letöltése után, függetlenített politikai munkatárs volt a KISZ városi bizottságában, sokat fáradozott az ifjúgárda létrehozásában. Korábban tagja volt a Hazafias Népfront váci városi bizottsága elnökségének. A szód ligeti KISZ-vezetőképző iskola tanáraként kapta mostani megbízatását Az ülésen Oláh Ferenc, a művelődési központ igazgatója tájékoztatta a népfrontbizottságot az intézmény héthónapos munkájáról. A kulturált, korszerű épületben a munka is minőségi változáson ment át. A korábbi 13 helyett, ma 37 alkalmazottja, szakkörvezetője van a művelődési központnak. Októberig 50 rendezvény zajlott le, és 11 ezernél többen fordultak meg az épületben az átadás óta. Változatlanul fő cél a munkáskultúra szélesítése, azt szolgálja a rendezvények zöme. A programok résztvevőin kívül, mintegy 40 ezer helyi érdeklődő és vidéki vendég kereste fel a 900. évfordulóra létesített épület- komplexumot Kovácsné Pöltz Piroska iskolaigazgató, a népfrontbizottság alelnöke arról szólt, hogy a közművelődést folytatni kell az iskolafalakon kívül. A népfrontbizottság több segítséget kí-ván adni a jövőben ehhez a fontos feladathoz. E célból el kell érni a szülők— iskola, a patronáló üzem— iskola és az egyéb kapcsolatok elmélyítését. Szorgalmazni kell, hogy mindenki végezze el az általános iskola nyolcadik osztályát Segítséget kell adni a pályaválasztáshoz, meg kell látogatni a gyermekgondozási segélyt igénybe vevő édesanyákat. A helyi filmklub életrehlvása, a politikai műveltség fokozása, az idős korosztály tagjainak aktivizálása szintén a közművelődést segítheti. Végül Koltai Imre ismertette a városi tanács és a népfrontbizottság közötti megállapodás idei végrehajtását. Javasolta a Vácott élő és alkotó képzőművészek felkeresését, a népfrontmunkába való bekapcsolásukat. Kérte, hogy a népfrontbizottság tagjai, a tanácstagokkal, a lakóbizottságok tagjaival együttműködve, szorgalmazzák a társadalmi munkák befejezését, az újabb, hasonló akciók szervezését. A novemberi népfrontbizottsági ülésen átadták ifj. Brandt Jánosnak, a kommunális üzem igazgatójának a Pest megyei népfrontbizottság kitüntető jelvényét s emléktárgyát, eddigi segítő és áldozatkész munkájáért. Papp Rezső Tanácstagi beszámoló Tegnapi számunk közlésével ellentétben, Papp József, a pártbizottság nagytermében, ma délután nem 18, hanem 16 órakor tartja meg tanácstagi beszámolóját a 21. körzet választóinak. Jubileum előtt Vendégségben a nyugdíjas kereskedők Látogatásból — tapasztalatcsere Kétszáz nyugdíjas kereskedőt tartanak számon a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál. Őket hívták találkozóra a napokban. Tahin Gyuláné vetítettképes előadása után, megtekintették a vállalat legkorszerűbb üzletét, a váci 10. számú élelmi- szetráruházat, s a látogatás hamarosan tapasztalatcserévé Húsz érem a kötöttárugyárban DR. LÉVAY GYÖRGY FOTÓKIÁLLÍTÁSA Galbicsek Károly, a Váci Kötöttárugyár volt igazgatója, az SZMT elnöke nyitotta meg dr. Lévay György fotókiállítását a Váci Kötöttárugyár művelődési termében. A képsorok alkotója két évtizede dolgozik a vállalat beruházási osztályán. Szenvedélye a fényképezés. Az üzemi szakkört vezetve, fényképezőgépével megörökítette a vállalat minden jelentős üzemi, szakszervezeti és társadalmi eseményét. Saját szavai szerint kiállításának célja az volt, hogy egy sor képet bemutatva dolgozótársainak, a múlt emlékeivel örömet, élményt szerezzen. Dr. Lévay György, a Dunakanyar Fotóklub tagjaként, sikeresen részt vett több helyi, hazai és nemzetközi fotókiállításon. Az első diaporámák egyikét Magyarországon ő készítette. Kedves témája a természet. A Tátráról többször vetített színes diasort (Barangolás a Magas-Tátrában, A sasok útja), s most, ezzel a kiállítással bizonyította, hogy az ember, a munka, a gyár hai sonlóan kedvelt témákat jelent számára. 1 P. R. 2601 Vác, Pf. 32. Degré Alajos arcképéhez Mindig nagy örömmel olvasom a Pest megyei Hírlap utolsó oldalán, keretben megjelenő évfordulós megemlékezéseket. Legutóbb éppen Degré Alajosról olvastam, halálának 80. évfordulóján. A néhány soros megemlékezésből egy elfelejtett szabadsághős élete tárult elénk. Nyilván a szűkre szabott terjedelem nem tette lehetővé, hogy városunkkal való kapcsolatáról is szó essék. Degré Alajos 1820-ban született, anyja magyar, apja francia emigráns. Kalandos életet élt: a negyvennyolcas márciusi forradalom egyik szervezője, novemberben főhadnagyként szolgál a seregben, negyvenkilenc elején már kapitányi rangban. Túra mellett megsebesül, bujdosik — a császár ellene is elfogatóparancsot adott ki —, majd Pesten mégis elfogják, és Aradra internálják. Néhány év múlva, kiszabadulása után ismét Pesten talál menedéket. Író barátai segítik, hogy külföldre szökhessék. Bejárta Németországot, Belgiumot, Franciaországot, Angliát, Kossuth társasáságnak tagjaként. 1857-ben ismét hazatért, s Vácott telepedett le. A Papvölgyben vett házat, mely a művészek, írók, bujdosó szabadságharcosok találkozóhelye lett. Testi-lelki jóbarátja, gyermekeinek keresztapja Jókai Mór. 1861-ben Honvédsegélyező Bizottságot alapít, melynek célja, hogy ápolja a negyvennyolcas eszméket, segítse a bujdosó honvédeket. Kezdeményezésére 3 ezer forint gyűlik össze, melyből tervei alapján emelik az első honvédemlékművet. Többször járt Turinban, Kossuth Lajosnál, akit Degré javaslatára még képviselőnek is megválasztottak Vácott. Mivel Kossuth, természetesen, nem fogadhatta el a megbízatást, helyette Degré lett a város képviselője. Élete végéig Vácott lakott, \ nyolcvan éve, 1896. november i 2-án halt meg. Mészáros Gyula Vác alakult át: az idős kereskedőit sok ötletet adtak a vidék legnagyobb élelmiszeráruházának működéséhez. A látogatást közös vacsora követte, melyen dr. Bartos Antalné szakszervezeti titkár köszöntötte a nyugdíjasokat, majd Révay János igazgató adott nekik tájékoztatást a vállalat munkájáról, elmondva egyebek között, hogy az új esztendőben ünnepük fennállásuk 25. jubileumát. Megnyitó: ma A könyvkötészet története Váci György könyvkötőmester, a szakma kiváló mestere, A könyvkötészet története című kiállítását ma, csütörtökön, délután 5 órakor, Kovács György művészettörténész nyitja meg az akasztói művelődési házban. XX. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM 1976. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Késésben az őszi munkákkal A kukorica egy harmada még a földeken Ne maradjon az őszi mélyszántásból tavaszra A múlt hét végi esőzések ismét elszomorították a termelő- szövetkezetek elnökeit, főmezőgazdászait. Amúgy sem álltak valami jól az őszi munkákkal, s az újabb esők tovább növelik az elmaradást, pedig a hét végére igazán mindent elkészítettek, hogy ne legyen fennakadás. Felkészítették a gépeket is a folyamatos munkára. Püspökhatvanban, ahol jókora területen még beta- karítatlan a cukorrépa, 400 embert vártak szombat-vasárnapra. Nemcsak a szövetkezeti tagok, hanem a családtagok, a pedagógusok, tanácsi dolgozók is kivonultak volna a földekre, sőt szovjet katonák is segítettek volna, a nagy eső miatt azonban semmi sem lett belőle. Amit hét végén nem tehettek meg, azt ezekben a napokban szeretnék pótolni. A melléküzemágak és az irodák dolgozói is közreműködnek a betakarításban. A kosdi Lenin Termelőszövetkezet is hasonló cipőben jár. Ha lesz rá mód, géppel szedik ki a maradék cukorrépát, ha nem, akkor brigádot szerveznek, s hagyományos módon látnak neki a munkának. S ha már a cukorrépáról esett szó, említsük meg, hogy az időjárás következtében, a tavalyihoz képest, alapos a késés, hiszen tavaly november 7-ig minden tő cukorrépa bekerült a földekről. Úgy tűnik, folyamatosabb volt a szállítás is. Az idén a termés javát a szövetkezetek az esős napokon saját maguk hordják a cukorgyárakba vagy a vasútállomásokra. A hét végére ugyan Let- késre várták a cukor gyári szállítókat, de hiába. Volt, aki kellemesen, volt, aki szomorúan csalódott a termésátlagokban is. Kosdon például jó termést vártak, s lényegesen rosszabb lett. Püspökhatvanban 180 mázsát becsültek hektáronként, s eléri a 300-at is. Valamilyen oknál fogva a kukoricatörésnek sohasem volt olyan becsülete nálunk, mint a kenyérgabona aratásának. Tizenöt-húsz éve, emlegetik tréfásan a régebbi szövetkezeti vezetők, még azt is ellenőrizték a hatóságok, hogy kapható-e elég szalonna és arató- pálinka a falusi boltokban? A kukoricatörés, még ha kombájnnal végzik is, semmivel sem kellemesebb munka, mint a gabonaaratás. Igaz, az idő nem sürget annyira vele, mint a búzával, árpával, rozzsal. Pontos határidőt se lehetne mondani, mikor kerül fészerbe az utolsó hektárnyi termés. December közepéig minden bizonnyal. S ha addig esetleg beköszön- tenek a fagyok? Az se nagy baj: legalább jobban kiszáradnak a szemek, nem süllyednek meg a földben a betakarítógépek. Évek óta arra törekszenek a járási mezőgazdasági üzemekben, hogy az őszi mélyszántás valóban őszi legyen, azaz ne maradjon belőle tavaszra. Szódon, Perőcsényben, Letkésen az idén is elég rosszul állnak vele, s ha az idő nem kedvez, bizony, lehet, hogy most is tavaszra marad a munka vége. Cs. A. BEMUTATÓ A SZODI TSZ-BEN Trágyaszórás, robbantással Készül a harmadik Péntek Esti Magazin Tanulók számára délután 3-tól, a felnőtteknek 5 órától rendezik meg a Péntek Esti Magazint, Bernáth László és Lantos László újságírók közreműködésével, holnap, november 19-én, a Madách Imre Művelődési Központban. A napokban érdekes bemutató színhelye volt a sződi Egyesült Virágzó Termelőszövetkezet vácrátóti kerülete. A járás termelőszövetkezeteinek elnökeit és főmezőgazdászait hívta meg a járási hivatal és pártbizottság; nézzék meg a gyakorlatban, hogyan lehet olcsón, gazdaságosan szétteregetni a földeken az évente felgyülemlő szerves trágyát? A bemutatónak az adott aktualitást, hogy a felmérések szerint, a megyében termelődő évi egymillió tonna istállótrágya 30—35 százaléka a trágyaszórók és az idő hiánya miatt nem kerül ki a földekre, kárba vész, holott pótolni ezeket a hatóanyagokat alig lehet, s helyettesítésük műtrágyával egyébként is nagyon költséges. Sok istállótrágya halmozódott fel a járásban is az évek során, pedig jelentősen emelhetné a terméshozamokat, ha minden szerves trágya kikerülhetne a földekre. A sződi termelőszövetkezet bemutatója éppen azt bizonyította, hogy van már olyan módszer, amely lényegesen csökkenti a költségeket, s ami az őszi munkák idején ? legfontosabb, gyorsan szét is szórja a( trágyát. Csehszlovákiában például már évek óta használatos a robbantásos trágyaszétszórás. Mint Újhelyi Sándor, a szövetkezet főmezőgazdásza elmondta, a megjelent mintegy ötven szakembernek, eddig mázsánként 2 forint 40 fillérbe került a trágya kijuttatása és szétszórása, az új módszerrel még a kettő forintot sem éri el. A robbantásos terítési technológia helyszíni bemutatása után, a mezőgazdasági szakemberek elismerőleg szóltak a látottakról, s kedvet kaptak hozzá, hogy saját gazdaságukban is bevezessék ezt a módszert. A tájékoztatóból azonban az is kiderült, hogy egyelőre még meglehetősen körülményes az új módszer meghonosítása, az engedélyek megszerzése: ha ezen könnyíteni lehetne, minden bizonnyal megoldódnának szövetkezeteinkben az őszi szerves trágyázási gondok. Ónodi Szabó Géza járási agrokémiai és növényvédelmi felügyelő Összefogással - nagyszerű eredmények Tartalmas eszmecsere zárta a dunakeszi művészeti napok rendezvénysorozatát . mH Vácott, a Földvári téren, már a harmadik pontházat építik. Néhány napja, amikor a felvétel készült, még így állt az építkezés, azóta fölkerült rá a kilencedik emelet is. Hamarosan befejezik a betonozást, s az alsóbb szinteken már a szak- iparosok láthatnak munkához. ifj. Fekete József felvétele Az idén a megszokott nyári időpontnál később, ebben a hónapban rendezték meg a dunakeszi művészeti napokat. A József Attila Művelődési Központ felújítása ugyanis a mai napig nem fejeződött be, pedig a rendező szervek szerették volna ezzel az eseménysorozattal avatni a megszépült, korszerűvé átalakított művelődési központot A munkák elhúzódása miatt, végül is úgy döntöttek, hogy a már hagyományossá vált művészeti napokat társ- intézményekben, üzemekben rendezik meg. Az elhatározás megvalósítása nem kis gondot okozott a szervezőknek, elsősorban a művelődési központ munkatársainak. Ez a szükségmegoldás viszont bizonyította azt is. hogy egy nagyközség köz- művelődési intézményei, társadalmi és tömegszervezetei, gazdasági egységei összefogással nagyszerű eredményeket képesek produkálni. Bizonyította továbbá, hogy a munkások műveltségének emelésében mekkora szerepük, létjogosultságuk van az üzemekben tartott rendezvényeknek, különösen Dunakeszin, ahol a keresőképes lakosság 72 százaléka ipari munkás. A programok színvonaláról, a közönség érdeklődéséről csak elismeréssel szólhatunk. Változatos műsorok követték egymást, melyekről már korábban lapunk hasábjain tájékoztattuk olvasóinkat. Kiállítások, hangversenyek, út- törőgárda-avatási ünnepség, fiimoemutató, irodalmi est, gyermekműsor, vetélkedő, magyar—szovjet baráti találkozó szerepelt az egyhetes programban. Az agglomerációs övezet eszmei, poütikai és kulturális nevelőmunkájának helyzetével foglalkozott a fórum, melyről lapunk tegnapi számában jelent meg részletes tudósítás. E tanácskozás a dunakeszi művészeti napok tartalmas záróaktusának bizonyult. Bízunk abban, hogy a jól bevált gyakorlat a jövőben tudatos elemévé válik a szervezésnek akkor is, ha majd Dunakeszi korszerű intézménnyel büszkélkedhet. Péter Pál