Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-18 / 273. szám

ABONYI KRÓNIKA Ságvári Tsz A munkaverseny segítői Rendszeresen működik a bizottság Abonyban a nagyobb lét­számú mezőgazdasági és ipa­ri üzemekben a mun ka ver­senyt versenybizottság irá­nyítja és értékeli. A Ságvári Endre Termelőszövetkezetben működő versenybizottság éves munkaterv alapján dolgozik. Eszerint tartják a negyed- évenkéntit értekezleteket. Az idei első tanácskozáson a múlt évi versenyeredménye­ket értékelték, a következőn meghatározták a szocialista brigádok idei feladatait, leg­utóbb első félévi működé­sükről készítettek számvetést. Az év utolsó tanácskozásá­nak témája a végzett gazdasá­gi tevékenység és társadalmi munka értékelése. A versenybizottság kapcso­latot tart a szocialista brigá­dokkal. A brigádvezetők ha­vi értekezletén a brigádveze­tők beszámolnak a vállalások teljesítéséről, egyben megha­tározzák a további feladato­kat. A bizottság a brigádta- gok fegyelmi ügyeiben is dönt. Az a gyakorlat alakult ki, ha a fegyelmezetlen bri­gádtagot két évnél hosszabb időre zárták ki a közösség­ből, a jogfolytonosság akkor sem szakad meg, ha a kizárt személy visszakerül a moz­galomba. Ahhoz, hogy vala­ki újra részt vehessen a kö­zös munkában a versenybi­zottság döntése szükséges. A versenybizottság mind a saját tevékenységéről, mind a szocialista brigádmozgalom­ról évente tájékoztatja a ter­melőszövetkezet pártszerve­zetének vezetőségét, ezenkí­vül más szervek részére is készít értékelést a brigádok működéséről és a vállalások teljesítéséről. Ebben az év­ben először, a versenymozga- lom értékelésébe az úgyneve­zett paironálókat is bevon­ják, s azoknak be kell szá­molni az általuk pártfogolt brigád munkájáról, amit az éves értékelés során alapul vesz a versenybizottság. ,Gy. F. * Uj utakat keresve Felnőttek a padban Egy pedagógus emlékei — Láttam etgy fűimet, arany­ásókról szolt. Pontosan nem jegyeztem meg, hány tonna löidet mozgatnauc meg néhány tíekány i csillogó aranyért. A számadatok megdöbbentettek. Először akikor hasomliíitottam a felnőttoktatást az aranyásók munkájához. Tanítványaim serege nőtt azóta fel. Vannak, akik többre vitték, mint én. Könyveik jelentek meg, zengő nótafákiká váltak, vagy épp a gazdasági, a politikai élet él­vonalában töltenek be felelős­ségteljes tisztségét. Közülük is volt, aiki felnőtt fejjel tanult. Huszonnégy éve Mocsári József abonyl tanár feljegyzése kezdődik ezekkel a. mondatokkal. A felnőtt ok­tatással kapcsolaitos emlékeit gyűjtötte össze. Huszonnégy eve, hogy Budapesten elvé­gezte a pedagógiai főiskolát, s altkor már a főiskola levelező tagozatán beosztott szeminá­riumvezetőként tevékenyke­dett. Munlicásmozgalom- törté­netet, a pedagógiai tanszéken pedig neveléstörténetet okta­tott. — Mindent vállaltam, hi­szen kellett a pénz. Éjszaka a Kőbányai Zománcárugyarban dolgoztam, a főisíkolám erről mit sem tuditaik, így kerültem közei a munkásokhoz — a ma­gam munkájával. A családban, otthon utánam még testvéreim serege következett és érthe­tően szükség volt az anyagiak­ra. Dolgoztam az ötvenes évek elején a Népművelési Minisz­térium oktatási osztályán, megszerveztük a népművelési gimnáziumot és ott levelező tagozaton olyanokat is tanítot­tam, atkák ma kollégáim. Sokra vitték Tevékeny, mozgalmas volt a fiatal pedagógus pályakezdése. Vezette a pedagógus népmű­velők tanfolyamát, megismer­kedett tevékeny, lelkes fiata­lokkal, kartársaival, atkák most írói, költői hírnévre szert téve folytatják a népművelés szép feladatát. Később, általános iskolai pedagógusként a felső­tagozatosokat tanította leve­lező tagozaton. A napi munka után ültek aktkor is iskolapad­ba azok, akik akartak, akik szomjazták a tudást. Ez volt az „aranyásó” időszak. — Emlékszem Gál Lászlóra. Ötödikben-hatodikban jó ren­dű volt. Tovább tanúit, lanka­datlan szorgalommal. Most a MÁV Tisztképző Akadémiája hallgatója. Juhász József vil­lanyszerelő volt, úgy végezte a nyolcadikat. Azóta két érett­ségit is tett, elektrotechnikus. Csizmadia Jenő nem fiatal, őt nyolcadikban tanítottam. El­végezte a mezőgazdasági tech­nikumot és a tanulás hobbija maradt azóta is. S itt van An­tal Sándor, aki tíz éve még analfabéta volt, gyermekkora óta kovácsműhely pen dolgo­zott, mestervizsgát akart tenni. Feiső tagozatba kerülve majd' megbukott nyelvtanból. Foggai-könömimel harcoltam érte. TaouLássai hálálta meg, s még nyolcadikos bizonyítvá­nyán meg sem száradt a tin­ta, már indult Szentendrére, szakmunkás vizsgát is tenni. Most műhely főnök egy tsz- ben. Megbecsült ember. A maga akaratából vitte többre. Mocsári József feljegyzései­ben helyet kapott az órák hu­mora is. E|gy ízben tanítvá­nyának azt a nyelvtani, he­lyesírási gyakorlatot adta. írja fel a táblára, mivel eszi a szalonnát? A felelő, erősen középkorú ember, szégyenlő­sen nyomorgatta a krétát, s nem irt fel semmit, helyette bevallotta: nem eszi ő biz semmivel, mivel utálja a sza­lonnát. Hasonló anekdoták se­regét őrzi még az óraadó ta­nár. Ezek is megörökítendők. A gyűjteményben ott a nép­főiskola felhívása, az első év­folyambeliek teljes névsora, — tsz-tagok. háztartásbeliek, kétkezi munkások. Tantermük a művelődési ház vadasitenme volt, táblát az iskola kölcsön­zött. Az előadásokat pedagó­gusok, s mellettük mezőgazda­ságii, egészségügyi, közgazda­sági és jogi szakemberei! tar­tották. Az abonyi termelőszö­vetkezetek vezetősége támo­gatta az iskolát, sőt rangot adott neki azzal, hogy a nép­főiskolát végzették 'közül vá­lasztották ki az 1960-as évek eleién a brigádveze tőke t Levelező tagozaton — Gyorsain múlnak az évek. s szinte kimondani is sok. hogy immár negyed évszázada gyűjtöm pedagógiai pályafutá­som emlékeit. Érdemes volt tanítani, tanítványaim közül sokan visszatértek, s megkö­szönték munkámat. Örömöt, kedvet ad ez a továbbiakhoz, szükség van mindkettőre. Szí­vesen tanítok levelező tagoza­ton. Sokszor új utakat kere­sünk, új módszerrel próbálko­zunk, de egy cél vezet, az. hogy okvetlen csökkenjen azok száma, akik nem fejez­ték be általános iskolai tanul­mányaikat. Legyen erejük, kedvűik felnőtt fejjél is hozzá­fogni! Legyen példa számukra az a sok ember, akik évekkel ezelőtt, hasonló, vagy rosz- szabb körülmények között mindezt vállalta. Akartak, s lett is eredménye. A felnőtt tanulás jelentősége abban van. hogy a szervezett okta­tásokon részvevők megtanul­nak ismereteik birtokában vé­leményt alkotni, gondolkodó, munkatársaik közt is beszédes emberekké válnak. le. k.) Á PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XX. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM 1976. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Takarékos és hatékony pénzfelhasználás Több elemzéstértékelést, javaslatot várnak A pénzgazdálkodás nagy fe­lelősséget és hozzáértést kí­ván, különösen így van ez, ha a lakosság forintjaival, a kö­zösség javára fordítható anya­giakkal kell bánni. A városi tanács legnagyobb létszámú osztálya harmincegy személy- lyel látja el a pénzügyi, terve­zési és munkaügyi feladatokat. Valamennyi osztály közül ott a legmagasabb az évi ügyirat­forgalom, a hatósági ügyek hatvan százalékát intézik. A főkönyvelő feladata a vá­ros középtávú pénzügyi és éves költségvetési tervének össze­állítása és végrehajtása. Sok teendője volt a IV. ötéves terv éveiben, hiszen az új kórház elkészültével jelentősen emel­kedett aiz igénybe vehető ágyak száma, bővültek és újakkal gyarapodtak a gyermekintéz­mények. A kommunális léte­sítmények is szaporodtak. Ezt az időszakot a bevéte­lek kedvező alakulása, a kiegyensúlyozott gazdál­kodás jellemezte. A főkönyvelőség dolgozói rendszeres ellenőrzéseket foly­tatnak, ügyelve a pénzforgal- .mi és számviteli rendre, az előírások pontos betartására, a társadalmi tulajdon védelmé­re. Az adócsoportra ugyancsak nagy teher hárul, hiszen mun­kaköri kötelessége a lakossá­got érintő adók kivetése és a pénz beszedése. Ez azt jelenti — ha figyelembe vesszük a városban élő ötezer eb után fizetendő tételeket is —, hogy évente negyvenezer adókive­tést kell elkészíteni. Rájuk há­rul a folyamatos lakás- és teleknyilvántartás vezetése és a töfbbletinigaitllaininiai rendel­kezők számontartása. Ezek mellett az idén szeptember végéig több mint hatezer ügy­iratot kaptak, amelyekben in­tézkedniük kellett, és tizenhat- ezer határozat jellegű akta ké­szült. Mindez nem ment telje­sen zavartalanul, mutatja ezt, hogy szeptember utolsó napján 294 olyan irat volt még a fió­kokban, amelyeknek már le­telt a rendeletben megszabott 30 napos elintézési határideje. Sok adminisztrációs felada­tot kell megoldaniuk. Ennek egyetlen járható útja a gépi könyvelés bevezetése. 1973 óta folyamatosan térnek át a könnyebb módszerre. Elkészült a gépszoba, amelyben öt gép vette át a tisztviselők dolgát. Az adókivetési tételeket ma már ezek lajtsromozzák, és a pénzgazdálkodás könyvvitelét is rájuk bízzuk. A tervcsoport az elmúlt öt évben jól sáfárkodott a rábízott milliókkal, túltel­jesítette a célul tűzött fel­adatokat. Az előirányzott 340 millió he­lyett 410 millió forint felhasz­nálását tette lehetővé. Közre­működtek a lakásépítésben, a körzeti orvosi rendelők, a középiskolai kollégium, az új óvoda és bölcsőde, a szenny­víztisztító telep létrehozásá­ban. A közművek fejlesztését 30 kilométer ivóvízhálózat­bővítéssel, 16 kilométer járda építésével szolgálták. A munkaügyi csoport az év első kilenc hónapjában köte­lező közvetítés útján 489 férfit és 165 nőt állított munkába. Munkakönyvét 760-at töltött ki, ezek közül 721-et első alka­lommal adott az igénylő ke­zébe. M büntetéssel Tavaly február óta rendőr­ségi felügyelet alatt áll a hu­szonegy éves ifjú K. D. alberl- irsai lakos, alkalmi munkás. Az italozóhelyek látogatásától eltiltották és lakását is csak engedéllyel hagyhatja el tulaj­donképpen — de ezzel ő mit sem törődött. Július 25-én, az albertirsai vasútállomáson, az ellenőrzésnél a fiatalembert ott találták, ittas is volt. Sú­lyosbító, hogy mór megbírsá­golták hasonló eset miatt. Most hatvannapi elzárásra büntették. Ugyancsak a rendőri fel­ügyelet megszegése miatt kel­lett büntetést kirónia a rend­őrhatóságnak a huszonhét éves T. K. G. M.-né háztartásbeli, abonyi lakosra, aki két éve, hogy felügyelet alatt áll és es­te 8 órától hajnali 5 óráig ott­honát nem hagyhatja el, va­sárnap jelentkeznie kell a he­lyi rendőrőrsön. Az előírások­nak a fiatal nő nem tett ele­get, így 3 ezer forint büntetés megfizetésére kötelezték. A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén tárgyalta — és jóváhagyta — a pénzügyi, terv- és munka­ügyi osztály munkájáról szóló jelentést. A testület jegyző- könyvi elismerését fejezte ki a javuló színvonalú tevékenysé­gért. Ugyanakkor felhívta az ott dolgozók figyelmét a még jobb munkaszervezés fontossá­gára, a határozatok időben való végrehajtására. A terv­csoporttól a jövőben még szé­lesebb körű összehangoló tevé­kenységet várnak, az osztály­tól pedig több elemző, értékelő munkát, javaslatokat a rendelkezésre álló pénz takarékos és hatékony fel- használására. Tovább nem halasztható teendő az utánpótlás biztosítá­sa, hiszen a következő években hatan mennek nyugdíjba. Ah­hoz, hogy zökkenőmentes le­gyen az új emberek beállítása, megfelelő előképzettségű fiata­lokról kell gondoskodni, akik­nek addig is alkalmuk lesz el­sajátítani a munkájukhoz nél­külözhetetlen alapismereteket. T. T. Nyársapáti tiszta porták Nyársapáton az utóbbi években sok változás történt, s ebben része volt a helyi vöröskeresztes aktíváknak is, akik időt, fáradságot nem kí­mélve folyamatosan végzik a vállait társadalmi munkákat, részt vesznek az ismeretter­jesztésben, szervezésben. Jó a kapcsolatuk a lakossággal, szomszédaikkal, ismerőseik­kel és szívesen segít az egész falu a feladatok végrehajtá­sában. A szülőknek gondja van arra, hogy a gyerekek mindig tisztán, gondozóit,tan menjenek iskolába, hogy a háziban és körülötte a portán tisztaság, rend legyen, A hi­giéniára a jószáigtairtok is gon­dosan ügyeljenek. Megerősö­dött a Vöröskereszt mozgalma, amely a Tiszta udvar, rendes ház kívánalmait szorgalmazza. Bizottság aíaikulit nemrég a vö­röskeresztes vezetőségi tagok és a helyi népfrontbizottság tagjainak részvételével, akik háziról-házra járva értékelték ezt a mozgalmat, a település központjában. Száztíz házba látogattak el, s minden szem­pontnak a vizsgált otthonok fele felelt meg. A község tisztaságát a ta­nács is szívügyének tekinti. Négy autóbuszváró épült fel az évek során Nyársapá­ton, — ezek takarítását he­tenként egyszer az ifjúsági vöröskeresztesek vállalták, élen a Kincskereső rajjal, amely az úttörőélet Együtt — egymásért mozgalma kere­tében ezt a munkát vállalta el, s becsülettel teljesíti. A nyársapáti vöröskeresz­tesek a véradómozgalom ki- szélesítéséért sokat tettek, s tesznek. Egyre több a több­szörös véradó és sokan van­nak, akik megértve az ön­zetlen segítés fontosságát, maguk is csatlakoznak a je­lentkezők közé. (takácsné) Eredményes falusi spartakiádok JÖVŐRE MEGYEI, TERÜLETI DÖNTŐ A falusi spartakiád idei küz­delmeit a megszokottól elté­rően rendezték meg. A közsé­gek jubileumi, 25. találkozó­ja nagy sikert aratott a részt­vevők körében, s ebben köz­rejátszott az új lebonyolítási forma. Az induló csapatokat három csoportra osztották, akik három ízben mérték ösz- sze erejüket, mindig más és más település vendégeként. A rendezők lelkesen végezték dolgukat, ünnepélyes megnyi­tókat szerveztek, s azon igye­keztek, hogy a versenyszá­mokra rendben, minden zök­kenő nélkül kerülhessen sor. A jászkarajenői viadalnak ör­vendetes színfoltja voLt a ké­zilabdapálya felavatása. A három forduló kilenc ver­senyén összesen több mint kétezren álltak rajthoz. A részvevők száma fokozatosan emelkedést mutatott, az első alkalommal 646-an, másod­szor 672-en, harmadszor pe­dig már 797-en versenyeztek, igazi tömegsport lett ez. A csoportokban a pont­verseny végeredménye: I.: 1. Abony 1134, 2. Jászka- rajenő 958,5, 3. Törtei 815 ponttal. II.: 1. Dánszentmik- lós 925, 2. Albertirsa 625,5 3. Ceglédbercel 378, 4. Mikebuda 68,5 ponttal. III.: 1. Nyárs­apát 1314, 2. Kocsér 837, 3. Csemő 747, 4. CAT 145 pont­tal. — Milyen tapasztalatokat szereztek a versenyeken? — kérdeztük Magyar Lászlótól, a JTSF vezetőjétől. — Mind a kilenc rendez­vény méltó volt a jubileumi évhez. A sportfelügyelőség kezdeményezésére, még egyál­talán nem elterjedt formában találkozhattál! a részvevők. A helyi, községi tanácsok a tö­megversenyen bizonyították, hogy képesek a testedzés szor­galmazásáért is aktív, irányí­tó, s egyben szervező tevé­kenységet is kifejteni. — A pontversenyek vég­eredménye reális képet mu­tat? Együtt az őrs A törteli Helmeczy Mihály úttörőcsapat otthona nemrég készült el, a helybeli termelő- szövetkezetek’ szocialista brigádjainak összefogásával. A gyerekek gyakran felkeresik. Ké­pünkön a nyolcadikosok egyik őrse tart foglalkozást, Godó Pál csapatvezető tanárral. Apáti-Tóth Sándor felvétele — A csoportokon belül mindenképpen, hiszen vala­mennyi első helyezett nagy különbséggel utasította maga mögé vetélytársait. Elsőként azért a nyársapátiak dicsére­tes szerepléséről kell szólni, összességében ők gyűjtötték a legtöbb pontot, holott a köz­ségben sportkör nem működik. Dánszentmiklós és Abony is kitűnően szerepelt, ami a (Já­nosiak esetében kellemes meg­lepetés. Az ábonyiaknál szin­te már hozzászoktunk ehhez, hiszen több tehetségük eddig is a spartakiédokon tűnt fel. Hogy csak egy nevet említ­sek. például a világválogatott­ban is szerepelt kézilabdás, Varga István. — 1977-ben megmaradnak ennél a rendezési formánál? — Igen, sőt tovább kíván­juk fejleszteni. Ekkor a leg­jobbak részére járási döntőt is rendezünk, melyet a megyei és területi döntő követ. Ez utóbbira, öt megye legjobb s partaki ádosainak viadalára, a tervek szerint Cegléden ke­rül sor. TT. L. Ezúton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik szerett jő feleségem. édesanyánk, nagy­anyánk, id. Szegedi Józsefné sz. Szalisznyó Karolin temetésén meg­jelentek, mély fájdalmunkban őszinte részvéttel osztoztak, sír­jára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom