Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
1976. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Mcra TB x^muw a^» Tatarozták a múzeumot A Kulturális Minisztérium múzeumi főosztálya a tavalyi év utolsó napján keltezett engedélyével a szigetszentmikló- si helytörténeti gyűjteményt a hazai közgyűjtemények sorába emelte. E rang már kötelezettségeket is jelentett számunkra: a honismereti szakkör vezetősége ezért úgy döntött, hogy a megnyitás előtt tatarozni kell a múzeum épületét. Annál is inkább szükség volt erre, mert a termekben korábban egy évtizeden át volt már kiállítás. A tavaszi tanácsülésen — mint a gyűjtemény vezetője — kértem a múzeum teljes tatarozását. Ezt hallva, segítségünkre siettek az 1. számú Szolgáltató Vállalat szocialista brigádjai. Varga András igazgató támogatásával: elvállaltak mindent, társadalmi munkában. Most örömmel közlöm, hogy újjávarázsolták múzeumunkat, s az elmúlt napokban elkészültek a tatarozással, a teljes felújítással. Most megragadom az alkalmat, s a honismereti szakkör vezetősége és tagsága nevében a Pest megyei Hírlap hasábjain is szeretnék köszönetét mondani a szocialista brigádoknak — kőműveseknek, festőknek, asztalosoknak —, valamint a vállalat vezetőinek, hogy elképzelésünk valóra vált. Így most már valóban kulturált körülmények között várhatjuk az érdeklődőket. Vöő Imre Szigetsze'ntmiklós Ismét a gáz... A Postabontás múlt heti számában olvastam a „Kerepesi kérés — gázügyben” című cikket, örömmel értesültem, hogy ott a körülményekhez képest rendeződtek a dolgok. De úgy érzem, most a bagiak is nehéz helyzetbe kerültek. A gázcseretelepet ugyanis nálunk megszüntették és áthelyezték Hévízgyörkre. Szerintem azonban gondolni kellene a kisgyermekes anyákra, s az egyedülálló idős emberekre is, hiszen azok nem tudnak rendszeresen gyalogolni. Nem hinném, hogy ebben az esetben nincs áthidaló megoldás. Jó lenne, ha problémánkat figyelembe vennék az illetékesek. Kiss Jánosné Bag Takarékosság ? A napokban Albertirsán a Dánosi úton jártam. S amit itt tapasztaltam, arról mindenképpen be kell számolnom. Zebrát kémek a budakeszi kisdiákok A szerkesztőségünkbe küldött leveleket olvasva bizony nemegyszer előfordul: látszólag könnyen megoldható ügyek válnak egyik pillanatról a másikra teljesen bonyolulttá. E levelek közös vonása: a levélíró kérésének jogosságát senki nem vitatja — azok sem, akikre az ügy konkrétan tartozik. — ám a megnyugtató rendezés mégis várat magára. Éppen ez a meggondolás vezetett bennünket arra, hogy egy látszólag jelentéktelennek tűnő ügy végére járjunk. A most következő történet is újabb adalékul szolgál: a korábbiakkal összehasonlítva egyetlen külöbséggel; ezúttal több mint 500 iskolásgyerekről van szó ... A közelmúltban levelet kaptunk Budakesziről. Márkó Sándorné, a helyi általános iskola 1015. számú Sziklai Sándor úttörőcsapatának vezetője egyebek közt ezt írta: „Budakeszin az iskolák összevonása révén olyan helyzet állt elő, hogy a meglevő két épület között a gyerekeknek naponta többször helyiséget kell cserélni. Ez a helyzet az iskola 1104 tanulójának 75 százalékát napjában többször is kritikus helyzetbe hozza. A tavaly alakult közlekedési őrs felelősségteljes munkáját nehezen tudja ellátni, mivel az útburkolati jelek szinte már a láthatatlanságig elkoptak. A kijelölt gyalogátkelőhely — a zebra — újbóli felfestését már több ízben hivatalosan kértük a helyi szervektől, de mindeddig semmiféle intézkedés nem történt, Kérjük a szerkesztőséget, legyenek segítségünkre e krónikus ügy megoldásában, mert nem szeretnénk megvárni az első gyermekbalesetet.” Elöljáróban csak annyit: jártunk a helyszínen, és Márkó Sándorné kérésének jogosságához nem férhet kétség. A kérdéses útszakaszon ugyanis — a Temető úton — két éles kanyar miatt nehéz a gépkocsivezetők helyzete, különösen akkor, ha lassítani kell. A közlekedési őrs tagjai pedig valóban biztonságosabban Irányíthatnák a forgalmat, ha az elkopott zebra ismét látható lenne. A csapatvezető tájékoztatása szerint hasonló a helyzet a nagyközség főútvonalán, a Vöröshadsereg útján, a 22-es autóbusz tanácsház előtti megállójában is. Pedig megérdemelnék a támogatást, hiszen amióta a közlekedési őrs tagjai tárcsával részt vesznek a reggeli forgalom irányításában — a korábbi évekkel ellentétben — nem fordult elő gyermekibaleset. Miért olyan nehéz dolog hát egy kijelölt gyalogátkelőhely felfestése? Megpróbáltuk kideríteni. Márkó Sándorné levélmásolatokat mutatott. Nem sokkal a tanév megkezdése után, szeptember 17-én az iskolából levelet küldtek a tanácsra, s kérték, intézkedjenek. Szeptember 29-én megérkezett válasza: a tanács ebben az ügyben „nem illetékes”, az iskola vezetői forduljanak a KPM forgalomtechnikai osztályához. Ezt követően — a másolati dátum szerint október 7-én — Szabó Gyula, az iskola igazgatója újabb levélben közölte a tanáccsal: ha baleset fordul elő a Temető utcai gyalogátkelőhelyen, azért semmiféle felelősséget nem vállalnak. S a helyzet azóta mit sem változott, minden maradt a régiben... Amikor idáig jutottunk az eseménynek visszapergetésé- ben, Márkó Sándorné rezignáltén megjegyezte: — Higgye el, nagyon féltem a gyerekeket az áthaladásnál, de nekünk éppen elég elfoglaltságot jelent a gyerekek oktatása, nevelése. Zebráról nem a mi dolgunk gondoskodni! E mondat jogosságához nem férhet kétség. Tátrai György, a budakeszi nagyközségi tanács megbízott műszaki csoportvezetője érdeklődésünkre elmondta: az út gazdája nem a tanács, hanem a KPM Közúti Igazgatósága. Az iskolától kapott levél nyomán korábban felvették a kapcsolatot az illetékesekkel, és azt a választ kapták: elromlott az útfelfestő gép — ezt kézzel nem lehet „lepemzlizni” — várjanak türelemmel. S azóta is mindenki vár. A teljes képhez azonban hozzátartozik az is: aki a szeptember 29-i válaszlevelet küldte az iskolának, már nem dolgozik a tanácsnál. Ezt követően érdeklődtünk a KPM forgalomtechnikai osztályán is. Itt örömmel nyugtázták, hogy jeleztük a problémát, és néhány nappal később közölték, hogy a Temető utcai zebrát törökbálinti üzemviteli részlegük még ezen a héten felfesti. Hibának tartanám, ha az esetet bárki is kézlegyintéssel el- intézettnek vélné, mert úgy gondolom, sakkal többről van szó. Az történt, hogy egy mező- gazdasági terményeket szállító teherautó csaknem teljes rakományát végigszórta az úton. Egyszerűen érthetetlen, hogy a gépkocsi vezetője vagy esetleg annak kísérője mindezt miért nem vette észre? Vagy ha már így történt, legalább az arra járók figyelmeztethették volna őket. Ügy hiszem, ez a közömbösségnek olyan megnyilvánulási formája, amely ellen fel kell lépnünk. Virág Mihály Albertirsa Kié a járda ? Cegléden az Aranymeggyes- szélen és a környező utcákban lakók jóleső érzéssel vették tudomásul, amikor a városi tanács dolgozói itt is hozzáláttak a gyalogjárda kövezéséhez. El is készült nagy megelégedésünkre, de most már aggódva figyeljük, meddig lesz jó és használható. Bosszúságunk okozói pedig egyes felelőtlen gépkocsivezetők, akik nem az úttesten közlekednek, hanem felhajtanak a járdára. A környékbeli lakók nevében ezúton is kérjük a gépkocsivezetőket: utcánkban ne a járdán közlekedjenek, mert az a gyalogosaké. Szabó János Cegléd Nagykőrösi köszönet * A nagykőrösi, Ady Endre úti szociális otthon gondozott ja vagyok. A magányon már nem lehet változtatni, ennek ellenére jól érzem magam itt Az intézmény vezetői, dolgozói mindent elkövetnek azért hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Mindezen kívül a helyi Arany János Művelődési Központ munkatársai is igyekeznek minél több programot összeállítani nekünk. A napokban egy öttagú citerazene- kar szórakoztatott bennünket: Balogh Eászló, Balogh Gyula, Kiss István, Máté Sándor és Pozolich Antal kedvességének köszönhetjük, hogy maradandó élményben volt részünk. Zenéjükre kilencven magára maradt ember perdült táncra. Az otthon lakóinak nevében ezúton szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik napjainkat igyekeznek széppé varázsolni. Kovács Antalné Nagykőrös Baleset és ital A napilapokban rendszeresen olvasom a balesetekről szóló híreket. Sajnos, úgy tapasztaltam: az utóbbi időben elég sok olyan tragédia fordul elő az utakon, amelyet az ital okoz. Abban valamennyien egyetértünk, hogy az alkoholizmus elleni harc közös érdekünk. Ennek gyakorlati megvalósítása azonban sok ellentmondást takar. Példát is mondok. Gödöllőn a vasútállomás százméteres körzetében nem kevesebb, mint öt italmérés található. Megkérdezném: vajon szükség van-e mindegyikre? Aligha hinném, ezek közül egy is elég lenne, s azt is reggel 8-tól délután 4-ig kellene üzemeltetni. Eszébe jutott-e már valakinek: az öt egység bármelyike helyett egy tejivót vagy olyan éttermet is lehetne nyitni, ahol olcsó étellel várnák a vendégeket. A vasútállomáson naponta több ezer ember is megfordul, s aligha hinném, hogy közülük mindenki csak szomjas lenne... Kelemen János Gödöllő Értesítést kérünk... Nafiykátán a november 3. és 13. közötti héten — hétfőtől szombatig — a Csatornázási és Vízmű társulás reggjedenkémt fél nyolc és kilenc óra között szüneteltette a vízszolgáltatást. A lakosság tudomásul vette, hogy fontos karbantartás miatt fordult elő az egyébként előre be nem jelentett kimaradás. Ilyen eset már máskor is előfordult. November 13-án. szombaton azonban már sokkal inkább igénybevették a helybeliek türelmét: reggel 8 órától délután 3-ie nem kevés roérgelődést okozott a háziasszonyoknak a vízhiány. A beáztatott ruhák csak a késő délutáni óráikban kerülhettek a mosógépekbe, s bizony nagyon sok család vasárnapi programját akadályoz- ía ez a váratlan „lezárás”. Mindenki tisztáiban van azzal, hogy időnként elengedhetetlen a vízszolgáltató berendezéseit karbantartása. De a dologhoz hozzátartozik az its. hogy minderről a lakosságot időben értesítsék. Így ugyanis rengeteg felesleges,. bosszúságnak elejét vehetnék .... Kaposi István Nagykáta Befejezetlen út Dunakeszin a Verseny utcában naponta ezrek közlekednek: ez a vasútállomáshoz vezető szakasz. A gyalogos út egy része azonban már nagyon hosszú ideje befejezetlenül maradt. Mivel a váci járásbeli nagyközség más pontjain szép járdákat építenek, a helyi költségvetési üzem dolgozói, jó lenne, ha ezen a forgalmas útszakaszon is hasonlóan cselekednének. Solymosi László Dunakeszi Szerkesztői üzenetek % Dr. L. J.-né, Dabas: Örömmel értesültünk arról, hogy megkapta a képeket. P. K.-né, Gödöllő: A levelében felvetett kérdésre igyekszünk részletes felvilágosítást adni. Reméljük, sikerül útba igazítanunk. Az a pálya, amely iránt kislánya érdeklődik, valóban a legszebb hivatások egyike. N. P., Nagykanizsa: Sorait Örömmel olvastuk. Mivel az eseménynek, amelyről értesített bennünket, Pest megyei vonatkozása is van, írását rövidesen közölni fogjuk. T. I„ Budaörs: Nagy kár, hogy a levelében említett cég, a telek gazdája nem értesült arról: októbert megyénkben környezetvédelmi hónappá nyilvánították. De talán még így is tehetnek valamit a helyzet megváltoztatása érdekében. Mindezek ellenére felvesz- szük a kapcsolatot az érdekeltekkel. Aki jelen volt a „bölcsőnél” is Gödöllői negyedszázad krónikása Interjú a jubileum alkalmából Huszonöt év — háromezer tudósítás. Lapunk gödöllői munkatársa — mert hiszen nyugodtan nevezhetjük így — érkezett el e ritka jubileumhoz: november 11-én Az egyetem lovasai jól szerepeltek címmel lapunk gödöllői különkiadásában jelent meg ez a cikk. Az bizonyos: a városban nincs olyan ember, aki nevét ne ismerné. Közérdekű írásaival, sporttudósításaival gyakorta találkozhatnak olvasóink hasábjainkon. Megannyi kitüntetés — valamennyit szinte lehetetlenség Eelsorolni — birtokosa: két évvel ezelőtt átvehette a Munka Érdemrend bronz fokozatát, majd Gödöllőtől a város fejlesztésében végzett kiemelkedő munkájáért Pro Űrbe emlékérmet kapott, s az idén májusban — az erdők, fák védelmében írott cikkéért — megkapta a Fásítási emlékérmet. S ezúttal megállunk egy pillanatra: évtizedeken at mindig ő kérdezett — most viszont kivételesen riportalanyként szerepel. . Huszonöt év — háromezer tudósítás. Halas feladat utánanézni: mit takarnak a számok? Történelmet. Egy város kezdeti lépéseit, majd dinamikus fejlődését. S ennek hű krónikása Csiba József. már 1948-ban elhatározták, szobrot emelnek Petőfinek, de mindez eddig csak terv maradt. Feltettem a kérdést: miért? Aztán váratlan dolog történt. A legközelebbi tanácsülésen engem bíztak meg azzal, hogy gondoskodjak — igaz, segítőtársat is kaptam — a szobor felállításáról. Felkerestük hivatalában az akkori oktatásügyi minisztert, a közelmúltban elhunyt Erdey- Grúz Tibort, elmondtuk neki problémánkat. Támogatásáról biztosított bennünket. Utasítására rendbe hozatták a korábban már elkészült gipszmintát, s 1955. augusztus 21- én leleplezték Gödöllőn Turáni Kovács Imre szobrászművész alkotását. Ez a szobor ma is ott áll a Petőfi téren. — Legrázósabb ügye? — Ez is több mint két évtizeddel ezelőtti történet. Hallottam arról, hogy a helyi erdőgazdaság incsői fatelepén — ez Máriabesnyő után, az Aszód felé vezető út mentén található — lehetetlen körül— Emlékszik-e még a kezdetre? — Hát el lehet azt felejtem valaha is?! Régen történt, még az első tanácsi választások után, 1950-ben. A Pest megyei Népújságban megjelent egy felhívás: tanácstagok írjatok munkátokról, lakóhelyetekről, írjatok magatokról! Azóta tartozom én is a toliforgatók közé. Az újságokat azóta szorgalmasan gyűjtöm, s ma már 25 vastag kötetet őrzök. Az első cikkem pedig 1952. február 23-án jelent meg, Menynyit kell fizetni a csomagokért? címmel. Csak zárójelben jegyzem meg: azóta megszakítás nélkül Gödöllő 22-es körzetének tanácstagja vagyok. — Melyik cikkére a legbüszkébb? « — Arra, amelyik 1954. március 5-én jelent meg, s a címe ez volt: Mi lesz a Petőfi- szoborral? Akkor még magam sem gondoltam, mekkora lavinát indítok el. Az írásban szóvá tettem: Gödöllő vezetői mények között dolgoznak az emberek, még vizük sincs. Megkértem az erdőgazdaság egyik vezetőjét, tartson velem, nézzük meg együtt, mi a valós helyzet. Elutasította a kérést, mondván: rengeteg a dolga, nem ér rá, induljak egyedül. A helyszínen aztán „kipakoltak” a fatelepiek, elpanaszolták minden gondjukat. Hazafelé jövet még egyszer találkoztam az előbb említett vezetővel, de most sem ért rá, hanem csak legyintett, s így szólt: majd az újságban elolvasom, miről volt szó Hát elolvasta. Hogy milyen érzéssel, azt nem tudom, annyit viszont igen: nem sokkal a cikk megjelenése után vizet is kaptak az incsői- ek, a felelősöket pedig a vizsgálat után szigorúan megbüntették a felettes szervek. Még csak annyit: a telep most már hatalmas „üzemmé” fejlődött. — Mi az, ami napjainkban leginkább bosszantja? — A Rákospatak rendezésének elmaradása. Tanácstagként rengetegen keresnek fel ezzel a problémával. Északnyugati irányban szeli át a várost, s kacskaringós a medre. Minden nagyobb esőzés után átszalad hozzánk Aszódi Sándor a Szőlő utcából és kérve kérlel: „Jöjjön, segítsen, mert elönt bennünket a víz!...’’ Ilyenkor bármennyire is szeretnék, nem tudok mit tenni, s ez a legborzasztóbb az egészben. Örömmel hallottam viszont, hogy készül már a patak rendezési terve. Remélem, a megvalósítás sem várat hosszú ideig magára. — Szerzett-e haragosokat negyedszázad során? — Elképzelhető, mert mindig mindenkinek szemébe mondom, kertelés nélkül, amit gondolok. S azt is előre közlöm, ha bíráló anyagot írok. De tudom, hogy mindezt Gödöllőért teszem, azért a városért, ahol születtem, s amely annyira szívemhez nőtt. Itt éltem meg a felszabadulást, az akkor még 12 ezres lakosú községben, együtt örültem a helybeliekkel, amikor 1966- ban — 18 ezer lakossal — várossá nyilvánították, s örömmel figyelem, miként nőnek ki a földből napjainkban az alsóparki tízemeletes lakóházak. Igaz, ma már 25 ezer ember otthona a település. Gödöllő fejlődését végigkísérhettem a „bölcsőtől”: jelen voltam az első mélyfúrási kút kijelölésénél és 1950-ben az első, 52 lakásos társasház átadásánál a Munkácsy utcában. És amúgy is megtanultam: harc nélkül nincs előrelépés. — Tudomásunk szerint most már minden idejét tanácstagi munkájának szenteli... — Igen. Most 56 éves vagyok. A gödöllői vasútállomás sorompószerelőieként, 31 évi munka után. 1973-ban mentem nyugdíjba. Igaz. nem önszántamból: 1972. november 2-án összeestem az állomáson, szíves idegkimerültséggel kórházba szállítottak. Talpraállítottak az orvosok, de már nem dolgozhattam tovább, leszázalékoltak. így hát tanácstagként intéziem az ügyes-bajos dolgokat. — Mit selent az ön számára az írás? — A legnagyszerűbb kikapcsolódást. Ismeretlenek is megá’lítanak az utcán, elmondják problémáikat, s ha tudok, segítek rajtuk. Ha úgy adódik, éppen azzal, hogy megírom ese+üUet. Érzi. micsoda nagyszerű dolog ez? Falus Gábor
