Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-16 / 271. szám

AJÁNDÉKOMON ERISEBET- ES KATAIIN-NAPRA AJANDEKVÍAI VANYI a Monor vidéki ÁFÉSZ boltjaiból! Minden árucikkre beválthatja » A .0 t t AA F r. V 't t 1/ » i i ki 1/ I A PS a. c’ A. Megkezdődtek a párt'agkönyv-cserék A járás pártalapszervezetei- ben is megkezdődtek a na­pokban a pérttagfcönyv-cserók. Szinte valamennyi taggyűlé­sen ünnepélyes külsőségek között osztják ki az új tag­könyveket, sok helyen úttörők is köszöntik a párttagokat. Évente több száz tonna XVIII. ÉVFOLYAM, 271. SZÄM 1976. NOVEMBER 16., KEDD Nyíl fan és őszintén Befejeződtek a munkásor- alegységgyűlések A manori járási Bata Ferenc ■munkásőregységben is befeje­ződtek az éves kiképzési mun­kát értékelő alegységgyűlések. Valamennyi összejövetelen nyíltan és őszintén elmondták véleményeiket a munkásőrök, s döntöttek egyebek között a kiváló címek odaítéléséről is. Nyugdíjastalálkozó Hagyománynak számít már, hogy a gyömrői szakmaközi bizottság megrendezi a nyug­díjasok napját. A legutóbbi találkozón csaknem százan vettek részt, s fogyasztották el jóízűen az uzsonnát. Késő estig együtt maradtak, felele­venítve a régi emlékeket. Még ebben a hónapban meg­tartják idei második taggyűlé­süket, december közepén pe­dig egészségügyi felvilágosító előadást hallgatnak meg. A Budapestkömyéki TÜZIÉP Vállalat monori építőanyag­telepére évente több száz tonna beton- és vasbetonáru érke­zik. Gerendák, födémelemek, kerítésoszlopok, csövek állnak a vásárlók rendelkezésére. Képünkön: Pokonyi Ferenc és Fri­gyei Imre kocsira rakja a betongerendákat. Ifj. Fekete József felvétele Valutát jelent Félmillió forint értékű méz Mikor fűszeres illatúvá vá­lik a levegő, a virágzó akác­erdők aljában gyakran látunk Morzsi, a rozs­dabarna, fénylő szőrű, játékos kis tacskó egy három­éves kisgyerek jó pajtása volt. A kisfiút Attilá­nak hívják, s má­sodik születésnap. ján kapta az élő, gombszemű, piros nyelvű ajándékot. Az igencsak ifjú gazdi repesett a boldogságtól, s va­lószínűleg Morzsi is örült, mert ala­posan képen nyal­ta új tulajdonosát, ami kutyanyelven legalábbis puszit jelent. Attól kezdve órákig csak egy­mással törődtek, fogócskáztak. han- cúroztak. játszot­tak, s bizony, még apróbb csínyeket is elkövettek együtt. Ha Attila Morzsi valamiért szomor- kodott, vagy ne­tán duzzogott, Morzsi követte az udvar legeldugot­tabb sarkába is, lekuporodott a lá­ba elé, állát a tér­dének támasztotta, s együttérző, fény­lő tekintettel fi­gyelte. Az idei őszön azonban Attilát felvették az óvo­dába, s a köteles­ség, bizony, kora reggel elszólitolta öt otthonról. MÓr- zsi, r hűséges paj­tás, az édesanyá­val együtt, min­dennap elkísérte a kisfiút, s elébe ment az óvodába. A múlt hét egyik délutánján azon­ban Attila mamá­ja hiába kereste Morzsit, mikor gyermekéért in­dult. A kis tacskó eltűnt. Jármű nem gázolta el, csava­rogni egyedül nem szokott. Attila azóta szo­morú, keresi Mor­zsit, de hiába. Ígértek, vittek ne­ki másik kölyök­kutyát, tudomást sem vett róla. Ne­ki csak Morzsi kell. A kisfiú, Pi- szeczki Attila, Bá­nyán lakik, a Köl­csey,utca 8. szám alatt. Várja, hogy valaki visszaviszi neki a játszópajtá- sát, melynek is­mertetőjele: vilá­gos „szemüveg”. Most valahol biztosan Morzsi is szomorú. V. J. kaptáraik körül sürgő méhé­szeket. A szó szerint édes kedvte­lésnek a járásban is' sokan hódolnak, a méz begyűjtése azonban nemcsak számukra jelent örömet és hasznot, ha­nem az ország valutakészlete is érzi jótékony hatását.. A Pilisen, Gombán és Nyár­egyházán működő három mé­hész szakcsoportnak összesen 55 tagja van, bár ennél többen tartanak egy-két méhcsaládot más községekben is. A szakcsoport tagjai ilyen­kor inkább már csak barká­csolással töltik az időt, de nyugodt lelkiismerettel tehe­tik, hiszen tervüket, azt, hogy 465 ezer forint értékű mézet adnak le, 22 ezer forinttal túl­teljesítették. Fontossági sorrendbenütemterv szerint Burgonyatárolót, tojóházat, raktártelepet építettek Az esztendő utolsó negyedé­nek derekánál tartunk. Meg­lehet, év végi összegezésre ko­rai az idő, de arra talán még­sem, hogy felmérjük, mit és hogyan dolgoztunk eddig, s mii toil még elvégeznünk, be­fejeznünk az esztendő hátrale­vő néhány hetében? — Teljesítik-e tervfelada­taikat? A megrendelések is­meretében, hogyan kezdik az új évet, s melyek lesznek az 1977-es esztendő főbb gazda­sági feladatai? — kérdeztük Szewczyk Edétől, a Monori Járási Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat, népszerű ne­vén a Gyömrői TÓVÁL igaz­gatójától. — Egyebek között az idén fejeződött be s került átadás­ra a pilisi burgonyatároló, a kapcsolódó kiszolgáló egysé­gekkel, a gombai Fáy András Tsz tojóháza, a monori FŰ­SZERT raktártelepe, a konté­nerszín és a szociális rész. A közeli napokban befejezzük az egészségügyi centrum épületé­nek kialakítását Sülysápon, s ezekben a hetekben elkészül a gyömrői szakorvosi rendelőin­tézet épülete is, továbbá az ütemtervnek megfele­lően dolgozunk az ISG maglódi gyáregységében. — Az új évben tervkapaci­tásunk 56 és fél millió forint, teljes egészében lekötöttük. A már említett maglódi munkán KÖNYVTÁR AZ AFESZ-KOZPONTBAN Színházba, kiállításokra járnak Kirándulások az ország minden tájára Sportjegyzet Végre megtört a jég Csak félve merem leírni: fnegtört a jég. A szerencsés, Váratlan, Pilis elleni győzelem óta — hosszú hetek után — ismét két pontnak örvendez­hettünk, mi, monori szurkolók. Ez a győzelem azonban meg­érdemelt volt, még altkor is, ha az első félidőben akadozott a folyamatos csapatjáték. A 2:0-ás győzelem ellenére, ma­radt még jócskán a monori csatárok lábában gól, hiszen László Sándor három méterről sem tudta értékesíteni holt­biztos gólhelyzetét. Csak akkor játszott igazán jól a monori gárda, amikor Kécskei László fejese a kapu­ban kötött ki. Mindenki lát­hatta, a várva-várt gól után megszűnt a görcsös erőlködés, a széleken "ördülékenyen fu­tott a támadás, a két szélső és Kécskei valósággal cikázott az érdi védőfalban. Nos. erről szóltunk heteken keresztül, er­re a fordulatra vártunk, hogy a játékosok ne érezzék terhét a sikertelenség nyomasztó fe­lelősségének. Sajnos, még mindig akadt olyan szurkoló, aki az első fél­időben becsmérelte a fiatal já­tékosokat, aztán, a mérkőzés végén ugyanő harsányan, tele szájjal kiabálta: „Szép volt. fiúk!" Nemcsak a pályán volt te­hát hosszú heteken keresztül rövidzárlat, hanem a szélén is. A lelkesítés, a sportszerű buz­dítás pedig leghasznosabb mérkőzés közben. Szerencsére a játékosokat a kezdeti siker­telenség nem zavarta meg, mert a második félidőben tö­retlen akarattal, csakazértis hangulatban rohamozták s' érdi kaput. S győriek teg­napelőtt Isaszeg ellen is. Nem történt csoda Monoron, vagy ha az volt, azt már vár­tuk mi. valamennyien, a ki­tartó szurkolók. Hörömpő Jenő Gyamtaszagú még a most vásárolt, csupa üvegablakois nagy szekrény Üllőn, a Mo- norvidéki ÁFÉSZ központjá­nak tágas folyosóján. Karkó Gábomé könyvtáros, a nyom­tatott betű, a könyvek nagy tisztelője máris hordja, ren­dezi, ajánlja az olvasmávalót. Van válogatási lehetőség, hi­szen ebben az új szekrényben több mint kétszáz kötetet gyűjtöttek össze. Megállapo­dást kötött a lelkes könyvtá­ros a községi könyvtárral, an­nak érdekében, hogy a válasz­ték még nagyobb legyen. — Több minit tizenötezer fo­rint áll rendelkezésünkre, hogy még az idén újabb szép­irodalmi, művészeti és szak­mai vonatkozású műveket sze­rezhessünk be. Ezt már Bánszki János, az ÁFÉSZ szakszervezeti bizott­ságának titkára mondja, aki a dolgozók érdekvédelmén túl, a művelődési igényeik kielégí­tését is híven szolgálja. — A szocialista brigádok pi­lisi vetélkedőjén, az igen jól képzett versenyzők között, az első két helyet mi szerztük meg, s a pártatlan zsűri is hangsúlyozta, hogy az előző évek hasonló rendezvényeihez viszonyítva, jelentős tartalmi és színvonalbeli fejlődés volt tapasztalható. Pedig a brigá­dok tagjai között nemcsak iro­dai dolgozóik voltak, hanem egész nap talpaló, fáradt üz­leti eladók is. A fél világot bejárt, széles látókörű szakszervezeti titkár elmondja még, hogy a közel­múltban Nagykörösön, a város történelmi, művészeti neveze­tességeivel és műemlékeivel ismerkedtek. Hamarosan, kü­lön busszal, a József Attila Színházba látogatnak. — A csoportos szórakozási lehetőségiek megteremtésén, túl, a felbecsülhetetlen, értékű mű­vészeti alkotások megismerte­téséről sem feledkezünk meg — kapcsolódik a beszélgeté­sekbe Oláh Attila, a szakszer­vezeti bizottság kuitúrfelelőse. — Megtekintjük a Szépművé­szeti Múzeum és a Nemzeti Galéria minden kiállítását. Az országjáró kirándulások, a két­napos csoportos társasutazá­sok évenként többször ismét­lődnek, most Eger, Miskolc, Aggtelek nevezetességeinek megismerése szerepel a prog­ramban. Az ismerkedés így tartóssá, érdeklődéssé, esetleg igénnyé válhat, amely vég­eredményben a műveltség színvonalának emelését segíti elő az üzletek dolgozói között is, ahol erre igen nagy szük­ség van, hiszen a boltokban nemcsak árusítanak, hanem a vásárlóközönség ízlését, maga­tartását is formálják. Kiss Sándor túl, folytatjuk az üllői 16 tan­termes általános iskola építé­sét. Ugyancsak Üllőn, az Űj Tavasz Termelőszövetkezet ré­szére fafeldolgozó üzemet, a pilisi Aranykalász Termelő- szövetkezetnek terményszárí­tót, illetve tmk-műhelyt kell tető alá hoznunk. Még ezek­ben a hetekben elkezdjük a MÉK monori burgonyatároló­jának építését, valamint a monori-erdei kemping mun­kálatait, melyeket jövőre kell befejeznünk, s 1977-es tervfeladatként két műhelycsarnokot kell építenünk a VISZEK süly- sápi telepén. — További megrendelések­kel hiába is keresnék önöket? — A termelőszövetkezetek, s részben a tanácsok kisebb utómegrendeléseit természe­tesen még elfogadjuk. A ter­ven felüli feladatokat, illetve a jövő évi munkákat is ismer­ve, a járási pártbizottsággal, valamint a járási hivatal ve­zetőivel megbeszélve állapít­juk meg a kivitelezés sorrend­jét. Jandó István Pályaválasztási hónap üzemlátogatás Kőbányán A pályaválasztási hónap ke­retében, Kőbányára utaznak holnap, november 17-én, a maglódi nyolcadikos diákok és tanáraik: üzemlátogatáson tá­jékozódnak az ÉLGÉP Válla­lat és a Franklin Nyomda munkájáról. Néhányan valószínűleg majd a két munkahelyen sajátítják el leendő szakmájukat. A Jókai együttes új műsora _ A nagyközségi tanács tanácstermében, Vecsésen, Munkás- művelődés, agglomerációs sajátosságok címmel, előadást tar­tott Hallamasek László, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa kulturális bizottságának vezetője. Az előadás elhangzása után, a helyi Jókai együttes nagy sikerrel mutatta be Pillanatok októberből című, új műsorát. Képünk a műsor egyik jelenetét örökítette meg. ltj. Fekete József felvétele A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Mr. Majestyk. Maglód: A negyedik vőle­gény. Mende: Követem a kije­lölt irányt. Monor: Egy ma­gyar nábob + Kárpáthy Zol­tán. Pilis: Minden bizonyíték ellene szól. Üllő: Drága John. Vecsés: Üdülők. MŰVELŐDÉSI HAZAK Ecseren, 18-tól 20 óráig: az iskolai népi tánccsoport pró­bája. Gombán, 17-től 19-ig: könyvtári órák. Gyömrőn, 15- től: orosz levelezők foglalko­zása, 15.30-tól: a gyermekkó­rus próbája, 17-től és 18-tól: szolfézs tanfolyam, 17-től a kertbarátok, 18-tól a fiatal utazók és a magnósok klub­jának összejövetele. Magló­don, 19-től: az irodalmi szín­pad próbája. Mendén, 18-tól: tánccsoport próbája. Mono­ron, a Vetőmag Vállalat ebéd­lőjében, mára hirdetett, Ho­gyan öltözzünk munkahelyen, utcán, otthon szabad időben? című előadás, az előadó Ko- valikné Vámos Magda, a Ma­gyar Divatintézet főosztály­vezetője más irányú elfoglalt­sága miatt elmarad. Péteri­ben, 18-tól 22-ig: if júsági klub- foglalkozás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom