Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-16 / 271. szám
%Mám> 1976. NOVEMBER 16., KEDD Leonyid Brezsnyev jugoszláviai látogatásának első napja (Folytatás az 1. oldalról.) Jugoszláv részről jelen volt: Edvard Kardeli, a JKSZ KB Elnökségének és Jugoszlávia Államelnökségének a tagja, Vidoje Zsarkovics, Jugoszlávia Államelnökségének alelnöke, a JKSZ KB Elnökségének tagja, Sztane Dolanc, a JKSZ KB Elnökség Végrehajtó Bizottságának titkára, Dzsemal Bije- dics, Jugoszlávia kormányának elnöke, a JKSZ KB Elnökségének tagja, Alekszandar Grlicskov, a JKSZ KB Elnökség Végrehajtó Bizottságának osztálytitkára, Milos Minies, a jugoszláv kormány alelnöke, külügyminiszter és Jozse Szmole, a JKSZ KB Elnökségének tagja, moszkvai nagykövet. A tárgyalások napirendjén a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, a nemzetközi helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései szerepelnek. A tárgyalások első fordulójának befejeztével, hétfőn, az esti órákban, Tito elnök ünnepélyes keretek között átadta Leonyid Brezsnyevnek a legmagasabb j ugoszláv állami és katonai kitüntetést, a Szabadság Érdemrendet. Ez alkalomból beszédék hangzottak el. Este Joszip Broz Tito díszvacsoráit adott magas rangú vendége tiszteletére, a vacsorán a jugoszláv elnök pohár- köszöntőjére az SZKP KB főtitkára válaszolt. POHARKÖSZÖNTÓK A DÍSZVACSORÁN — Rendkívül elégedett vagyok, hogy újból alkalmunk nyüt véleménycserére országaink kapcsolatairól, a világ- helyzetről és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről — mondotta pohárkö- szöntőjében Joszio Broz Tito. — Nagy érdeklődéssel figyeljük a Szovjetunió fejlődését, örülünk a szocializmus fejlesztésében, népeik jobb élete megteremtésében elért sikereiknek. — Szocialista országaink között — folytatta Tito elnök — már évek óta sikeresen fejlődik a sokoldalú és gyümölcsöző együttműködés, gazdasági, politikai, tudományos és egyéb területeken. Ehhez jelentősen hozzájárult a JKSZ és az SZKP, fejlesztve az együttműködést és az alkotó, nyűt vitát az időszerű kérdésekről. Különösen nagyra értékeljük az ön személyes hozzájárulását együttműködésünk pozitív fejlődéséhez. Szeretném ez alkalommal is aláhúzni, hogy Jugoszlávia népei és vezetői őszintén kívánják a sokoldalú, baráti és tartós kapcsolatokat a Szovjetunióval. Meggyőződésem, hogy ön is, Brezsnyev elvtárs, osztja a véleményemet, hogy ehhez a jó feltételek adottak. — Az átfogó és szilárd jugoszláv—szovjet kapcsolatok nemcsak országaink népei számára jelentősek, hanem sokkal szélesebb körben is. Az ilyen kapcsolatok a békéért folytatott harc, az aktív békés egymás mellett élés a társadalmi haladás és a szocializmus ügyét erősítik. Ezen találkozónk is újabb lépés olyan irányú közös erőfeszítéseink útján, hogy viszonyunk még tartalmasabb és elmélyültebb legyen. — Együttműködésünk tartós és biztos alapját olyan közösen elfogadott és tiszteletben tartott elvek jelentik, mint a függetlenség, a szuverenitás, az egyenjogúság, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, a belső fejlődés különböző útjainak tiszteletben tartása, valamint országaink és pártjaink nemzetközi helyzetének sajátosságai. Ezeket az elveket tartalmazza az 1955-ös és az 1956-as belgrádi, illetve moszkvai nyilatkozat, továbbá az 1971-es deklaráció és több más okmány. A jelenlegi nemzetközi helyzetről szólva Tito hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia mélységesen érdekelt abban, hogy következetesen és egészében megvalósítsák a helsinki konferencia döntéseit. Tito elnök végül Leonyid Brezsnyev egészségére, . a szovjet—jugoszláv barátság további erősítésére emelte poharát. — Ismeretes önök előtt, hogy az SZKP XXV. kongresszusa állást foglalt a szovjet—jugoszláv barátság erősítése mellett és ezt az irányvonalat következetesen megvalósítjuk — hangsúlyozta pohárköszöntőjében Leonyid Brezsnyev. — Országaink baráti kapcsolatainak fejlesztéséhez szilárd alappal rendelkezünk: jelenlegi együttműködésünk igen magas színvonalon áll, s gyakorlati megvalósításában az élet különböző területein gazdag tapasztalatokat szereztünk, kölcsönösen ragaszkodunk az egyenjogúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvéhez, amit internacionalista módon, országaink életbevágó érdekeinek gondos figyelembevételével érvényesítünk. — A szocialista és kommunista építés konkrét feladatai megoldásának az útja a Szovjetunióban és Jugoszláviában sok tekintetben különböző. Az olyan alapvető kérdésekben azonban, mint a kommunista pártnak, a munkásosztály és a dolgozók élcsapatának vezető szerepe, a szocialista demokrácia fejlesztése, a társadalmi termelés hatékonyságának a dolgozók anyagi és szellemi igényei kielégítése érdekében történő növelése — önök is és mi is a marxizmus—leniniz- mus tanításait követjük. Ékre épül pártjaink és népeink egyre erősödő barátsága. — Napjaink kulcsfontosságú nemzetközi kérdéseiben a Szovjetunió és Jugoszlávia azonos, vagy egymáshoz közelálló nézetet képvisel. — A szovjet—jugoszláv együttműködés napjainkban minden területen jól fejlődik és távlatai is kedvezőek. Azt hiszem, hogy ezt csak üdvözölhetjük — jelentette ki Leonyid Brezsnyev, majd így folytatta: — Közben nyugaton az utóbbi időben divatba jött, hogy megkísérlik befeketíteni jó viszonyunkat, és a legképtelenebb valótlanságokat terjesztik róla. E mesék kiagyalói olyan védtelen Piroskának akarják feltüntetni Jugoszláviát, amelyet szébtépéssel és lenyeléssel fenyeget az erős és gonosz farkas, az agresszív Szovjetunió. — Nem tudom, hogy mi rejlik e próbálkozások mögött. Vajon az-e, hogy nem értik meg a szocialista országok kapcsolatainak alapél veit, vagy pedig az a cinikus meggyőződés, hogy a közvélemény minden hazugságot elhisz, ha azt kitartóan és sokáig ismételgetik előtte. — E mesterkedéseket illetően szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba, és megragadom az alkalmat, hogy itt, ebben a baráti körben elmondjam: a Szovjetunió Jugoszláviához fűződő viszonyában abból a szilárd törekvésből indul ki, hogy baráti kapcsolatainkat a teljes egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és bizalom, és .az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján erősítse és fejlessze. Fejleszteni akarjuk együttműködésünket mindkét ország népei javára, közös ügyünk, a béke és a szocializmus érdekében — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. — Szeretném hozzátenni, hogy a Szovjetunió Jugoszláviához fűződő kapcsolatait nem csupán a korrektség és a kölcsönös előnyök jellemzik, hanem ezt egyéb fontos tényezőik is befolyásolják: népeink kölcsönös barátságának és megbecsülésének évszázados, történelmi hagyományai, továbbá a fegyverbarátság, a fasizmus elleni közös hősi harcban együttesen kiöntött vér. — Végül internacionalizmusunkat említeném. Mi, szovjet kommunisták, szolidárisak vagyunk önökkel, mint a többi testvéri országgal, és szívből azt kívánjuk, hogy az önök országa a JKSZ köré tömörülve, egységben, magabiztosan és sikeresen haladjon előre a népe választotta szocialista úton. Leonyid Brezsnyev végül a jugoszláv—szovjet barátság további erősítésére és Tito elnök egészségére ürítette poharát. A jugoszláv—szovjet csúcstalálkozón kedden délelőtt folytatják a hétfőn megkezdett tárgyalásokat. Koszigin-Strouga! találkozó Aleksziej Kosmgóin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke hétfőn találkozott Luibcumír Strougal- lal, a CSKP KB elnökségének tagjával, a csehszlovák kormány elnökével, aki rövid munikailátogatáson tartózkodik Moszkvában. A megbeszélésen áttekintették a Szovjetunió és Csehszlovákia közötti sokoldalú kapcsolatok további tökéletesítésének és erősítésének időszerű kérdéseit. A megbeszélést szívélyes és baráti légkör jellemezte. Alekszej Koságiin és Lubomír Strouga! hétfőn aláírta a két ország karmányámalk megállapodását a íz atomenergetika fejlesztésében való további együttműködésről. Kommunista nagygyűlés a lisszaboni arénákat (Folytatás az 1. oldalról.) Alvaro Cunhal záróbeszédében összefoglalta a kongresz- szusi vitát, amelynek kiemelkedő és visszatérő motívuma volt, hogy a jelenlegi kormányzat képtelen megbirkózni a tornyosuló nehézségekkel, a gazdaság bajaival. Ezért az új vezetés továbbra is egységre törekszik a szocialistákkal és valamennyi demokratikus, haladó erővel — a néptömegek, a nemzetgyűlés és a kormányalakítás szintjén. Csakúgy, mint a* megnyitó ünnepségen, a küldöttek ezúttal is külön üdvözölték a szocialisták jelenlevő képviselőit és viharos erővel felharsant az „Unidade! Unidade!” — az egységet követelő jelszó. A lisszaboni arénában vasárnap este 30 ezer ember VALASZ A KGST-NEK Az Európai Gazdasági Közösség csak korlátozott együttműködést ajánl Az Európai Gazdasági Közösség hajlandó korlátozott jellegű tárgyalásokat kezdeni a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsával az együttműködés lehetőségeinek formáiról, a kereskedelmi kérdések terén azonban ragaszkodik ahhoz az eredeti elképzeléshez, amelyet még 1974 végén saját maga dolgozott ki. Az EGK diplomáciai úton értesíti erről a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát A Közös Piac miniszteri tanácsának állásfoglalását egy levél és a mellékletként hozzá csatolt megállapodástervezet tartalmazza. A két dokumentumot előreláthatólag Hollandia varsói 41 agykövetsége útján juttatják el a KGST miniszteri tanácsának soros elnökéhez, Kazimiersz Olszewski lengyei miniszterelnök-helyetteshez. Az erről szóló határozatot az EGK miniszteri tanácsának ülésén hétfőn délben fogadták el Brüsszelben. Mint ismeretes, a két európai gazdasági szervezet között jelenleg semmiféle kapcsolat nincs. A szocialista országok szervezete, a KGST már több kezdeményezést tett a kapcsolatok rendezésére, leg—lengyel fegyverbarátság jelentős hozzájárulás a Varsói Szerződés szervezetének erősítéséhez, Mindkét félnek határozott szándéka, hogy a továbbiakban is erősítse a szocialista közösség egységét és összefor- rottságát. Lengyelország vezetői hangsúlyozták, hogy az SZKP és a szovjet állam következetes, kezdeményező külpolitikai tevékenysége megfelel az ösz- szes népek, a béke, a demokrácia és a szocializmus erői érdekeinek.^ Mint a dokumentum hangsúlyozza, az európai béke és biztonság megszilárdítása szempontjából a legfontosabb feladat az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záródokumentumában foglaltak maradéktalan megvalósítása, az okmányban lefektetett összes elvek maradéktalan realizálása. A nyilatkozatban a felek kifejezték eltökéltségüket, hogy a továbbiakban is maximálisan elősegítik a nemzetközi kommunista mozgalom össze- forrottságának erősítését a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvi alapján, minden testvérpárt egyenjogúságának és önállóságának, a forradalmi harc útjai meghatározására való szuverén jogának teljes tiszteletben tartásával. Az SZKP és a LEMP elégedett az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezletének eredményeivel. Edward Gierek, a LEMP KB Politikai Bizottsága, a lengyel államtanács és minisztertanács nevében meghívta Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió párt- és kormányküldöttségét, hogy tegyen baráti látogatást Lengyelországban. utóbb ez év februárjában, amikor Weiss NDK miniszterelnök-helyettes, a KGST Végrehajtó Bizottságának soros elnöke személyesen nyújtotta át az EGK akkori soros elnökének, Thorn luxemburgi miniszterelnöknek a szervezet tárgyalási ajánlatát és megállapodástervezetét. Az EGK igen lassan készítette el válaszát, s abban csak korlátozott együttműködést ajánl a szocialista országok széles körű együttműködési tervezete helyett. részvételével kommunista nagygyűlést tartottak a Portugál KP VIII kongresszusán elfogadott határozatok ismertetése céljábóL Cunhal, a párt újjáválasztott főtitkára beszédében hangsúlyozta: ahhoz, hogy Portugáliában megvédjék a demokráciát és a forradalom vívmányait, tovább kell lépni a szocializmus felé. Nyomatékosai hangoztatta: a kommunistáknak és a szocialistáknak ossz; kell fogniuk a gyárakban, e földeken, minden munkahelyen a jobboldal ellen: a demokrácia megvédéséért vívott küzdelemben. Kijelentette: a kommunistáknak politikai magatartásukkal elő kell segíteniük a nép és a fegyveres erők szövetségét. A lisszaboni nagygyűlésen felszólalt Ponomarjov, az SZKP KB titkára, a PB póttagja is — akit egyébként szombaton fogadott Eanes tábornok, portugál köztársasági elnök. Kiemelte a portugál kommunisták kongresszusának internacionalizmusát. Síkraszállt a Szovjetunió és Portugália „legszélesebb együttműködése” mellett Emlékeztetett Gomes volt elnöknek 1975-ben és a portugál nemzetgyűlés delegációj ának a közelmúltban a Szovjetunióban tett látogatására. Mindkét alkalommal megerősítették, hogy a két országnak a: egymás belügyeibe való be nem avatkozás, a kölcsönök tisztelet és a kölcsönös elő/ nyolc elvei alapján kel együttműködnie — mondta majd hozzáfűzte, hogy i Szovjetunió további lehetőséget lát az együttműködés ki- szélesítésére, főként gazdasági, kereskedelmi téren. A zöldsisakosok bevonultak Bejrutba A libanoni harcok megszüntetésével, a rend helyre- állításával megbízott arabközi biztonsági erők kontingensei hétfőn hajnalban megkezdték bevonulásukat Bejrútba. Ez azonban csak része — katonailag legkockázatosabb, de politikailag legfontosabb része — annak az akciótervnek, amely a dél-libanoni Szidon körzetéből az észak-libanoni Tripoli térségéig csaknem 150 kilométeres tengerparti sávra terjed ki. Hétfőn hajnalban, a bejrúti akció megkezdésével egyidejűleg a zöldsisakosok öt további hadoszlopa indult el a partvidék irányába, illetve a tengerpart mentén. A tervek szerint a Szidon— Jezziine és az izraeli határ között elterülő, 20 kilométer mélységű sáv kivételével hétfő estére Libanon egész területét „behálózzák” az arabközi alakulatok, feltéve, hogy — mint az AFP írja — a Szár- kisz libanoni államfő és az arabközi biztonsági erők parancsnoksága által kidolgozott akcióterv végrehajtása nem ütközik komolyabb akadályba. CSAK RÖVIDEN... AZ ENSZ-TAGORSZÁGOK afrikai csoportja a Biztonsági Tanácshoz eljuttatott levelében panaszt tett a Dél-afrikai Köztársaság ellen, mivel az elzárta a Lesotho Királyságba vezető kereskedelmi utakat, és ily módon kritikus helyzet állt elő az egymillió lakosú délafrikai országban. TODOR ZSIVKOV, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke ma hivatalos látogatásra Indiába utazik. ★ GENFBEN hétfőn megtartották a Rhodesia jövőjével foglalkozó értekezlet negyedik plenáris ülését. ★ HÉTFŐN megkezdte Bécs- ben új ülésszakát a kőolaj- exportáló országok szervezetének (OPEC) gazdasági bizottsága. ★ HÁROMNAPOS hivatalos látogatását befejezve, hétfőn este Kairóból hazautazott Raymond Barre francia miniszter- elnök és az általa vezetett küldöttség. ★ NAIROBIBAN, Kenya fővárosában az UNESCO általános értekezletének ülésszakán hétfőn több küldött megbélyegezte Izraelt, amiért folytatja az elfoglalt arab területek megszállását, s rámutattak a megszállás végzetes következményeire kulturális és oktatás! területen. ★ ŰJ-DELHIBEN befejezte munkáját az indiai parlament idei ülésszaka. ★ AZ ENSZ BIZTONSÁGI TANÁCSA hétfőn New Yorkban folytatta a Vietnami Szocialista Köztársaság tagfelvételi kéreleméről a vitát. Több szocialista és fejlődő ország képviselője feleszólalásában támogatásáról biztosította a vietnami nép törvényes jogait. Egyöntetűen követelték: a Biztonsági Tanács hozzon olyan határozatot, amely lehetővé tenné, hogy a hősi vietnami nép elfoglalja az őt megillető helyet az Egyesült Nemzetek Szervezetében. ★ A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának meghívására november második felében hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban Carlos Andrés Perez, Venezuela köztársasági elnöke. ★ A SPANYOL ellenzéki pártokat tömörítő demokratikus koordináció végrehajtó bizottsága szombaton megtartott ülése után közleményben szólította fel az ország lakóit, hogy tartózkodjanak a szavazástól az alkotmány módosításáról tartandó referendumon. t 4 » Hazaérkezett a Szovjetunióból a lengyel párt- és állami küldöttség A látogatásról közös nyilatkozatot hoztak nyilvánosságra A minszki Lenin Traktorgyár sokezer dolgozója hétfőn testvéri fogadtatásban részesítette a lengyej párt- és állami küldöttséget, élén Edward Gierekkel, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával. A gyár kultúrpalotájában szovjet—lengyel barátsági nagygyűlést tartottak. Hivatalos, baráti látogatása befejeztével hétfőn hazaérkezett a Szovjetunióból a lengyel párt- és állami küldöttség. Nyilvánosságra hozták azt a közös nyilatkozatot, amelyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, a lengyel párt- és állami küldöttség szovjetunióbeli látogatásakor írt alá Moszkvában a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság közötti sokoldalú együttműködés további fejlesztéséről, a szovjet és a lengyel nép barátságának erősítéséről. A Szovjetunió és Lengyel- ország mélységesen elégedett a szovjet—lengyel kapcsolatok eredményes fejlődésével a társadalmi élet és tevékenység minden területén — állapítja meg a nyilatkozat. A háború utáni három évtizedben a szovjet—lengyel együttműködés megbonthatatlan szövetséggé vált. Különösen lendületesen fejlődtek a kapcsolatok a legutóbbi években, amikor új tartalommal gazdagodtak és minőségileg új szakaszba léptek. Mindkét fél hangsúlyozta az SZKP és a LEMP szoros együttműködésének döntő jelentőségét. Kifejezték törekvé- | süket, hogy a továbbiakban is 1 kölcsönösen hasznos érintkezéseket tartanak fenn a párt- és állami vezetés minden szintjén. A felek kifejezték elégedettségüket a kölcsönös gazdasági kapcsolatok fejlődésének eredményeivel kapcsolatban. A jelenlegi ötéves terv időszakában a szovjet—lengyel áruforgalom körülbelül 1,7-szere- sére növekszik. A lengyel népgazdaság szükségleteinek kielégítésében jelentős helyet foglalnak el a Szovjetunió hosszú távú és stabil fűtő- és nyersanyagszállításai — állapítja meg a nyilatkozat. Elhatározták, hogy minden módon fejlesztik a közös tudományos kutatásokat, méltatták az Interkozmosz program keretében megvalósuló műszakitudományos együttműködés gyümölcsözőségét, többek között a tervezett közös űrrepüléseket. A felek elégedettek a szovjet—lengyel kulturális kapcsolatok eredményes fejlődésével. A nyilatkozat a továbbiakban megállapítja, hogy a Szovjetunió és Lengyelország megingathatatlan szövetsége szempontjából nagy jelentősége van a fegyverbarátságuk további erősítésének. A szovjet